Teleki 50
Kinizsire való felkészülésem e hétvégi állomása a Teleki 50 volt. Remek kis szintes túra, jó erõnléti edzés.
Azért mostanra is jutott az érdekes húzásaimból egy, mert a táskámba otthon a Börzsöny atlasz helyett, egy másikat raktam be véletlenül. Csak reméltem, hogy az itinerben lesz valamilyen térképvázlat, vagy útvonalleírás, mert az útvonal egy jelentõs része számomra ismeretlen volt.
Reggel az állomáson összefutottam ismerõsökkel, így az utazás igen gyorsan és kellemesen telt, sõt még az útvonalat is sikerült memorizálni. Vác felé a vonaton egyébként igen sok turista volt, ami nem csoda, mert 2 börzsönyi túra is erre a napra esett. Negyed kilenc tájékán szálltunk le Drégelypalánkon. A többiek gyors nevezés után útnak indultak és még tollászkodtam kicsit, majd negyed kilenckor startoltam.
A várig ismerõs volt a terep, jó 10 évvel ezelõtt igen kellemes 2 hetet töltöttem el a Schaffer kút alatti réten. A romokig tartó emelkedõ még mindig meredek, de azért a 95%-át sikerült megfutni. Fent a párás levegõ ellenére remek kilátás volt, a szûrt napsütésben. Pecsételés után leereszkedtem a vár túlsó oldalán, és irány Pénzásás. Ezen a részen még nem jártam, de az itinerben jól használható útvonalleírás volt, így nem fenyegetett az eltévedés veszélye. Ennek ellenére azért nem mertem nagyon nyomni neki, mert figyelni kellett a jelzéseket.
Csánki-kerti újabb pecsételés után elindultunk a Bugyihó felé. Kellemesen futható terepen, jó rálátásunk volt a magas-Börzsöny vonulatára. A piros jelzésen balra fordulva meredek lejtõn jutottunk le, Királyházára, ahol a pecsét mellé csokit és meleg teát is kapunk. Továbbindulva elõször egy kellemes kis völgyben haladtunk. A hegy oldala több helyen is könnyezett kisebb tócsákat létrehozva az úton, de ez nem okozott gondot. Aztán nem sokkal késõbb megkezdtük a túra leghosszabb emelkedõjét, a Nagy-Mána bércen át a Magosfáig, onnan pedig a Csóványosig. Ahol lehetett futottam, ami valószínûleg nem volt éltem legracionálisabb döntése, mert már a Magosfai ellenõrzõ ponton éreztem, hogy a hegy sokat kivett belõlem. Nem bánom, mert szokni kell ezt is. Magosfától Kisinócig ismerõs terepen haladtam, de már közel sem olyan dinamikusan, mint elõtte. Reméltem, hogy az Inóci vágás hosszú lejtõjén majd azért kicsit ki tudom pihenni magam, de ez nem igazán sikerült. A túristaháznál lévõ ellenõrzõ pont után a sárga négyzet és kereszt jelzésen elmentünk a Kóspallagi kálváriáig. Itt jött el nálam a mélypont, az emelkedõn felfelé begörcsölt a combom belsõ oldala. Érdekes módon, ha nyomtam neki amennyire tudtam, akkor kiengedett. A jelzés nem volt valami jó, de szerencsére az útvonalleírással felvértezve nem volt probléma.
A falu után irány Pusztatorony és a horgásztó. Az úton nagyon sok túrázóval és piknikezõvel találkoztam, volt akik éppen szemetet gyûjtöttek, amit csak támogatni tudok. Sajnos a patakkal kicsit meggyûlt a dolgom, sikerült kétszer is belelépnem. Törökmezõig aztán nem történt semmi különösebb dolog, azon kívül, hogy egy csomó tavaszi hérics virított az út szélén, kellemes látványt nyújtva. Törökmezõn önpecsételés után lenyomtam egy kólát, ami kicsit rendbetett, de az út hátralévõ részén a nagyon meredek emelkedõkön már nem futottam. A Hegyestetõi parkoló elõtt összefutottam egy másik ismerõssel, akivel aztán a célig együtt futottunk. Többszörös teljesítõ lévén pontosan tudta merre kell menni, így aztán a sárga sávon sem volt probléma, 6:00-val értem be a Trianoni emlékûmhöz.
Eléggé elmaradtam az elõzetesen tervezett idõmtõl, ami betudható annak, hogy az útvonal jelentõs részét nem ismertem, meg sikerült megzuhanni is, fõleg a végén. Nem baj, jövõre a cél az 5:30, vagy jobb, mert hogy jövõre eljövök, az biztos. Köszönöm a szervezõknek ezt az igen kellemes túrát.
|
