Bagolyvár tél 30
GPS-el mért távolság: kb. 31,4 km. Én 31,9 km-t mentem, mivel Borzavárra végig a jól letisztított aszfalton gyalogoltam be, többekkel együtt. A környékrõl van jó néhány GPS nyomvonalam, így nem volt nehéz megnézni, mennyivel hosszabb a kerülõ út. Nekem, ez 533 m-re adódott, nagyjából 10-20 m-es pontossággal. Barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 455 m.
Eredetileg nem terveztem ezt a túrát, mivel az elõzõ évben úgy megszaporodtak a Zircrõl induló, ugyanazokat a jelzéseket variáló teljesítménytúrák, hogy azzal már Dunát lehetne rekeszteni, azonban a havazás miatt, ha nem muszáj, nem csinálok egyéni túrát. Zirci munkatársnõmtõl tudtam, hogy sok hó esett azon a környéken, mert panaszolta, mennyire tele volt a hócipõje (õ nem ezt a szót használta, de hát az egy nõnél nem lehet tele) a múlt hétvégi hólapátolással. Fél méteres havat emlegetett.
Bakonykoppánytól, végig havon vezettem. A Gerence völgyében egy hókotró lecsúszott az útról, tehát jobb volt óvatosan haladni. Egyébként sem siettem túlzottan, hadd menjen el elõttem pár ember nyomot taposni. Úgy fél nyolc körül érkeztem. A Bagolyvárnál már nem, de a közeli gyógyszertárnál sikerült leparkolni. Beneveztem, ittam egy tonikot, és nekivágtam a táv teljesítésének.
Még nem értem ki a városból, mire rájöttem, hibáztam: a biciklis szemüveget kellett volna feltennem, mivel ragyogóan sütött a nap. A város széléig könnyû séta, utána viszont jött a jó mély hó, alig kitaposott ösvénnyel. Itt inkább csak lábnyomok voltak, amikbe lépkedhetett az ember. Lejtõs terep ide, vagy oda, a híd elõtt levetettem a biciklis pólót, s maradt a gyapjú póló-softshell kabát kombó. Nagyrészt még ez is melegnek bizonyult. Gáborék értek utol, s együtt mentünk egy darabon. Elhúzott mellettünk a Gyõr-Veszprém vonat. Ez jó jel. Ha minden igaz, nem sokára jön Zirc felõl a Vezsprém-Gyõr járat is és utána több mint két órán át nincs személyvonat. Csak tehervonat jöhet, ami lassúbb, és a mozdonya is zajosabb, mint a Piroska. Ez azért fontos, mert valamennyit a síneken célszerû menni. Így is történt. Hol kisebb, hol mélyebb, de inkább mélyebb hóban gyalogoltunk. Rájöttem, nem megfelelõ kamáslit vettem fel, mert alulról be tud jutni a hó, s így belekerült a bakancsomba is. Egy idõ után, ahogy egyre kevésbé volt kitaposott az ösvény lent, úgy döntöttem, irány a sínekre. Ez sem volt gyorsabb, mivel a síneken nagyon könnyen meg lehetett csúszni, viszont mégis könnyebb a haladás. Szó szerint a sínen kellett menni, mert közte, tömörödött tetejû hó volt, ami nem tartotta meg az embert, s ez a lépésenkénti beszakadás nem egy nagy élmény. A sín és mellette öt-öt centi viszont használható, csak nagyon csúszik. Még bõven ezen a parton vezetett a piros jelzés, amikor lent az ösvényrõl eltûntek az utolsó lábnyomok is. Még a legkitartóbbak is följöttek a vasútra.
Végre egy itiner, ahol nem akarják, hogy a piros jelzésen keresztezzük a Cuhát, hanem azt tanácsolják, jöjjünk vissza a síneken egy kicsit, s a vasúti hídon tegyük meg ezt! Kb. 50 métert kell visszajönni. Tapasztalatom szerint, a jelzésen, az utóbbi két õsztõl, tavaszig tartó idõszakban, csaknem lehetetlen a bakancsmegmerülés nélküli átkelés a patakon. A túlnyomó többség maradt a síneken, én letértem jobbra az ösvényre. Eleinte úgy nézett ki, nekem van igazam, hiszen csak 20 centis hó volt, valamennyire letaposva, ahol gyorsabban lehetett haladni. Késõbb azonban visszatért a térdig érõ hó, s alaposan lelassított. A nadrágom szára is újra vizes lett a kamásli fölött. Az ellenõrzõ pont elõtt két túrázó ért utol.
A turistaházban ittam két bögre jó meleg teát. Amikor levettem a hátizsákomat, a bögrét leakasztandó, rá kellett jönnöm, lejtõs terep ide, vagy oda, rendesen leizzadtam. Anita elmondta, hogy meg kellett változtatni a S+ jelzés nyomvonalát, mert az ösvény kezdetét õrzõ kétszáz évnél öregebb bükk kidõlt, s lezárta azt. Szerencséjük volt, mert csak a turistaház sarkát kapta el. Néhány méter és az egész tetõt összetörte volna. A jobban kitaposott nyom a zöld jelzésen vitt. Sokakkal együtt maradtam a kiírás szerinti S+-on. A frissen kitaposott ösvény egyáltalán nem vészes. Hamarosan fölértünk a hegytetõre, s megkezdtük a leereszkedést a Hódos-ér felé. Még egy-két csapadékos év és meg kell változtatni a S+ jelzés nyomvonalát, s kivinni az erdõbõl, akkora szakadt vízmosás jött létre. Pár éve, még vagy 10-15 m-el lejjebb vezetett az ösvény, de már a jelenlegi helyén is csak nehezen léphetõ át a szakadás. A patak völgyében egy kicsit jobban haladtunk. Idõnként megálltam fotózni, hiszen olyan gyönyörû a napfényben fürdõ havas táj. Porván, várt a túra egyik legveszélyesebb része, a jó csúszós járda. A másik veszélyes rész ugyanezért, maga Zirc. A kocsmában megkaptam a következõ pecsétet, kólára váltottam az italjegyet, beszélgettünk egy kicsit, s mentem tovább.
Még nem értem ki a faluból, amikor megszólalt a déli harangszó. Már ennyi az idõ? Gyanúsan kevésnek tartom a haladásomat. Megnéztem a GPS-t. Alig 15 km-t tettem meg bõ 4 óra alatt. Még négyes átlagot sem mentem. Szerencsére a volt Kisszépalmapusztáig vezetõ szakasz, az emelkedõk ellenére is könnyebb. Nagyrészt keréknyomokban, majd az aszfalton, letolt havon mehettünk. Az ellenõrzõ pontig megettem egy szendvicset. Jól számoltam ki, pont a pont elõtt nyeltem le az utolsó falatot. A pecséthez egy Sport szelet is járt, az jól jött desszertnek. Még egy kicsit mehettünk az aszfalton, azután ismét térdig érõ hó. A letérésnél, mivel a hó elfedte, volt, aki jól derékon felül süppedt az árok havába. Nem lehetett látni, hogy hol az árok. Utána viszont egészen a murvás útig gázoltunk a térdig érõ hóban, s kerülgettük az alatta lévõ pocsolyákat. Azt, hogy az út murvás, onnan tudom, hogy montiztam már rajta. Most ez látszik a legkevésbé.
Elértük a Szépalmapusztára vezetõ aszfalt utat. Minõ luxus! Csaknem Borzavárig vizes aszfalton mehettünk! Egy helyen, kicsi, de igen kövér, erdei cickány (a hosszú hegyes orra és a fülek bundába simulása különbözteti meg leginkább az egértõl) téblábolt az út közepén. Lefényképeztem, fölkaptam, s leraktam az útról, nehogy eltapossa valaki. Ez nem annyira tetszett neki, s megpróbált megharapni, sikertelenül. Lehet, hogy a másik oldalra akart menni? Borzavárra, az aszfaltúton maradva értünk be. Nem volt kedvünk, a térdig érõ hóhoz. Inkább kerültünk. Én olyan km körülire saccoltam a kerülõt, mások kettõre. Egyik sem igaz. Mindössze bõ fél km a többlet.
Eddigre biztos lettem benne, hogy a kiírás szerinti szintemelkedés jóval kevesebb lesz, a kiírásban szereplõnél, hiszen a táv nagy részét letudva, még csak 295 m-nél tartottam. Simán keresztül gyalogoltunk a falun, azt leszámítva, hogy a mellettünk, lassítás nélkül elmenõ autók beterítettek bennünket latyakkal. Úgy látszik itt ez a közlekedési kultúra.
Kiérve, a nyomok, csak az elsõ kaptató elõtt tértek le az aszfaltról. Az elsõ emelkedõn 110 m, majd az utolsón újabb 50 m szintet szedtünk össze. Ekkor már szemmel láthatóan alacsonyabb szögben érték a nap sugarai a fákat. Végre bent voltam Zircen. Mivel útba esett, a kocsinál kicsit átöltöztem, s úgy ballagtam be a célba. Átvettem az oklevelet és a kitûzõt. Megettem a méretes adag jóízû levest, ittam egy bögre teát, s alaposan elfáradva hazafelé vettem az irányt.
Nehéz, de gyönyörû, igazi téli túra volt. Elõzõ hétvégén, Kincsesbányán vékonyabb hótakarójú, könnyebben járható utakon talpaltam. Akkor a folyamatos havazás adta meg a túra hangulatát, most pedig a ragyogó napsütéses havas táj. Körülbelül a túra fele vezetett térdig érõ hóban.
Úgy látszik kár volt dicsérnem a turistautak.hu útvonaltervezõjét, milyen pontosan adja meg az adatokat, most az összesített szintemelkedés alaposan eltért: 635 m helyett 455 m. Rögvest az elején volt egy szarvashiba. Porva-Csesznekig 111 m szintet jelzet, a valós 10-15 m helyett.
Legközelebb Kisszépalmapuszta ellenõrzõ pontnál oda kellene írni a „volt”, vagy „régi” jelzõt, pláne, ha az útvonal korábban érinti a mostani Kisszépalma vadászházat. Volt, akit most megtévesztett. Aki régóta túrázik erre, az ismeri ezt, de annak is egyértelmûnek kéne lenni, aki akkor jár itt elõször. Valamit ki kellene találni, a S – S+ elágazásra is, mivel a volt üveghutának, már réges-régen nyoma sincs, a kútgém is kidõlt, szóval nincs érdemleges tájékozódási pont, pedig ha ilyet emlegetünk, az ember automatikusan keres valamit, s ha nem lát, akkor megy tovább, az addigi úton.
A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. 1400/1300 Ft-ért itineres, színes térképes igazoló lapot, oklevelet és kitûzõt, kaptunk. Saját térkép szükségtelen. Porva-Cseszneken tea, Porván 150 Ft-os italjegy, a volt Kisszépalmapusztánál Sportszelet, a célban pedig leves és forró gyümölcstea volt az ellátmány.
A Bagolyvár kellemes helynek tûnik.
|
