SZÁZLÁBÚ

AHOGYAN EZT ÉN LÁTOM

Nem tudom, hogyan is kéne bevezetnem ezen írásomat, de valahogy megpróbálom! Idén már másodszor voltam ott, amikor kell mondanom, hogy sajnos egyik év sem telt el méltatlankodások és elégedetlenkedések nélkül! Ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálom leírni azt ahogyan ezt én látom!

ÉN ÍGY ÉRTÉKELTEM!

Azt hiszem, hogy szerencsés helyzetben vagyok, mert a legtöbb túrát otthonról reggeli indulással el tudom érni. Ezzel viszont nem minden túrázó van így, ezért nagyon fontos, hogy a rajtnál, illetve a célnál vagy annak közelében legyen megfelelõen szervezett turistapénztárcának is elfogadható szálláslehetõség!

Sokszor van úgy, hogy a túra rajtjához több holmit viszek, mint amennyire a túrán szükségem lesz. Szeretem, ha ezt egy megfelelõen kényelmes, fedett helyen el tudom rendezgetni és közben anyukám sem szerez újabb rajongókat!

Természetesen az is nagyon fontos, hogy legyen csomagmegõrzés, illetve csomagszállítás, vagy ami még jobb, depózási lehetõség. Mindháromnál fontos viszont, hogy a rendezõk megfelelõ körültekintéssel kezeljék a csomagokat, vigyázzanak mások értékeire! Sajnos volt már rá példa, hogy megázott és sáros lett a hátizsákom, arról nem is beszélve, hogy még egy csat is letört róla. Ott van még a nevezési díj is! Sokaktól hallottam már gusztustalan megjegyzéseket és beszólásokat ezzel kapcsolatban! A nevezési díjat a rendezõ joga megállapítani, a túrázó viszont dönthet, indul vagy otthon marad! Ha valamelyik rendezvényen van szponzori felajánlás, annak nagyon örülni kell és hallgatni, nem pedig azt leszólni, akinek ezt nem sikerült összehoznia, mert nem olyan világot élünk, ahol ezt dobálják! Szomorú lennék, ha ez döntené el a cím sorsát!

Amit az ember elsõnek a kezébe kap az, az igazolófüzet. Hogy mit is tartalmaz egy jónak mondható "útitárs"!? Elõször is néhány baráti szót, részvételi tudnivalókat és tanácsokat (amit érdemes megfogadni). Kellõ részletességû valós távolság és szintadatokat, térképet és útleírást, az ellenõrzõpontok pontos megjelölésével!

Na de induljuk el a túrán! Nagyon érzékenyen érint, ha a pontokon csak a zsírkrétát, vagy egy lyukasztót találok. Nagyobb biztonságban érzem magam, ha ott egy embert találok, fõleg éjszaka, vagy egy nehéz és veszélyes túrán! Az sem árt, ha a pontõr tudja, hogy hol van és tudja miért is van ott!? Legalább annyit illik tudnia, hogy hány kilométernél és mennyi szintnél járunk és az se luxus, ha tudja merre is kéne folytatni a túrát, esetleg az se baj, ha ezt a térképen is meg tudja mutatni! Sokat tud dobni a túrán az is, ha a bélyegzõ külön a túrára készült, nem pedig mackó, róka, nyuszi és majom. Sokak kedvenc része jön, ez pedig a szolgáltatás! Egy túrán nagyon jó ha van szolgáltatás, fõleg ha az ott van, ahol kell! De az a túra nem akkor és attól lesz jó túra, ha ott minél olcsóbban és minél jobban megtömik a túrázó hasát!? Mert ha igen, akkor miért nem megy el egy svédasztalos vacsorára, ahol még gyalogolni sem kell!? De az a szolgáltatás csak akkor jó, ha az, az elsõtõl az utolsó odaérkezõig mindenkinek jut és marad! Adjunk egyforma esélyeket mindenkinek, hiszen az utolsó is fizetett szervezési díjat, még ha az jelképes is. A szolgáltatás minden nevezett résztvevõnek jár! Ez ne csak addig legyen, ameddig a szponzor támogatása tart!

Ha a túrán hosszú ideig nincsen folyadékvételi lehetõség, illik arról gondoskodni, mert ebbõl még nagyobb gondok is lehetnek! Az útvonal vezetése, szépsége, látnivalói is jelentõsen befolyásolhatják a döntést, de talán mindenki tudja, hogy egy alföldi táj nem versenyezhet egy hegységgel!

Felelõtlenségnek tartom, ha a túra útvonalán nem megy végig egy "seprû", aki a megfáradt, esetleg megsérült túrázót segíti. A célba érve megkapjuk a díjazást, ami szintén fontos motívuma a túrának. Az oklevél szépsége, a kitûzõ, vagy a jelvény jelenti a szarvas agancsát. Általában többen szeretik a jelvényt. Lehet, hogy azért, mert ebbõl van a kevesebb?! De itt tudni illik, hogy a jelvény elõállítása rengeteg pénzbe kerül és erre keveseknek van lehetõsége! Elõfordul, hogy a rendezõk kiírnak egyéb díjazási lehetõséget, de ezt csak akkor érdemes, ha biztosítani tudják az igazságos elbírálást! Az pedig, aki ezt nem tudja teljesíteni, nem számít másodrendû teljesítõnek! Ezt jó ha a rendezõ is szem elõtt tartja!

Sokat jelent, ha a célban kényelmesen elrendezhetem a holmimat és tisztességes melegvizes tisztálkodási lehetõség áll rendelkezésre! Természetesen nem azonos az erõfeszítés egy rövid túrán és egy hosszú, kétnapos rendezvényen. Ez pedig, ugyanúgy igaz egy azonos rajt és célhelyû körtúrára és egy más rajt és célhelyû lineáris túrára! Természetesen tudom, hogy egy sorrendet nem lehet úgy megállapítani, hogy az mindenki szája ízének tetszõ legyen, de talán ha azonos szempontok alapján próbálunk meg dönteni, jobb lehet a "kép"! Talán még reálisabb képet mutatna a dolog, ha a sorrendben, illetve a sorrendrõl nem csak a TTT tagjai szavazhatnának! Errõl ez volt az én véleményem és álláspontom, amihez, amirõl minden bírálatot és véleményt szívesen meghallgatok, vagy elolvasok!

Az elmúlt évben elõször adtam le az addig összegyûjtött túráim listáját az ÉV TELJESÍTMÉNYTÚRÁZÓJA - ifjúsági kategóriájában. Akkor a második lettem, de sajnos hátulról. Akkor ezt egy kicsit méltatlannak éreztem. Valójában nem volt rá okom, mert a listán sorrendben csak az elsõ három helyezett szerepel, a többi pedig ABC sorrendben, de mint minden versenyben, itt is a részvétel a fontos. Errõl még akkor is az volt a véleményem, amikor egy évvel késõbb a harmadik helyen végeztem. Mindkétszer viszont szomorúan tapasztaltam, hogy a rengeteg teljesítménytúrázó közül alig néhány név szerepel a listán. Rengeteg ostoba indokot hallottam, hogy ki és miért nem adta le a teljesített túrái listáját, néhány példát szeretnék megemlíteni.

"Minek adjam le, ha úgysem értem el semmilyen helyezést. Mi értelme van, hogy a nevem ott szerepeljen egy listán?"

Azt hiszem, hogy ez az egész verseny értelmét vesztené, hogyha minden évben csak a TOPERCZER ANDRÁS nevezne a címre!? Valaki ne azért ne vegyen részt ebben a versenyben, mert valami mondvacsinált dologért nincsen jóban a címalapítóval, hanem azért vegyen részt benne, hogy a többi résztvevõt megtisztelje ezzel és a helyezetteknek az elért eredményüket még értékesebbé tegyék! Valaki ne azért ne vegyen részt ebben a versenyben, mert nem látja értelmét annak, hogy a neve egy listán szerepeljen, vagy azért, mert nem ért el helyezést, hanem azért vegyen részt benne, mert utolsónak lenni még talán nagyobb dicsõség, mint gyõzni! Ezen gondolatok után szeretnék felkérni minden teljesítménytúrázót, hogy jövõre vegyen részt ebben a "versenyben"! Természetesen tudomásul kell vennünk és el kell fogadnunk azt a tényt, hogy mint a legtöbb versenyben, ebben sem egyenlõk a résztvevõk esélyei, mert befolyásolja az esélyeket, hogy az ember hol lakik, milyen adottságai és milyen anyagi lehetõségei vannak! De ezekkel csak azt tehetjük, azt tudjuk tenni, hogy elfogadjuk! Errõl ez volt az én véleményem és úgy gondolom, hogyha egy ember nézeteit sikerült "megváltoztatnom", akkor már nem volt hiába, hogy a tollamat koptattam!

Befejezésül! Úgy érzem, hogy mindkét elismerést egy nehéz munkával létrehozott, jól megérdemelt eredmény elismerésére hoztak létre, amivel nincsen jogunk méltatlanul bánni!

Kimmel Péter Pilisvörösvár

Az internet változat szrkesztõjének magánvéleménye: egy versenyen attól vesz részt az ember, hogy rész akar venni. Tehát aki kedvtelésbõl elmegy néhány teljesítménytúrára, de nem tûzi ki maga elé azt a célt, hogy minél többet teljesítsen, hogy versenybe szálljon - akár csak "futottak még" szinten is - az "Év teljesítménytúrázója" címért, attól ne várjuk el, hogy úgy tegyen, mintha versenyezne. Aki nem a megmérettetés szándékával vágott neki az évnek, azt megértem, ha nem akarja a nevét egy lista alján látni. A túrista tájékozódási versenyeken például indulhat valaki egyen-egyen - vagy akár mindegyiken is -, attól még nem vesz részt a bajnokságban. Aki viszont benevez az év elején a bajnokságba, annak a neve viszont ott lesz valahol a listán, akkor is, ha csak egyetlen versenyre ment el, vagy egy pontot se talált meg - ilyenkor nyilván valahol a lista vége felé.

Maga egy teljesítménytúra is ilyesmi - az elején vállalkozunk valamire, megpróbáljuk, aztán vagy sikerül, vagy nem. Versenyen meg vállaljuk a megmérettetést, aztán valahova bekerülünk a sorrendbe. Ha az Év teljesítménytúrázója címet valóban versenynek tekintjük, akkor célszerû lenne erre is elõre megkívánni a nevezést. Ha viszont csak azt az egyetlen személyt keressük, akinek a legjobban sikerült az év, akkor természetes és jogos viselkedésnek tartom a Kimmel Péter által kritizált magatartást.

Szabó Zoltán

BESZÁMOLÓK A TÚRÁKRÓL

Ilyen nincs...!

A teljesítménytúrázók elõtt közismert a megszállottság fogalma.

Történt az elmúlt évben, hogy egy ritka eseményre készült az ország.

1999. augusztus 11. TELJES NAPFOGYATKOZÁS.

A Loko 3 túrázója egy kuriózumot hajtott végre.

A nagy eseményt megelõzõ nap a vonatokra nem férve fel, villamos mozdonyra, majd Székesfehérváron dízelmozdonyra szállva Révfülöpre utazott. Ott éjszakázva, másnap tovább utazva Balatongyörökre, teljesítette a Zala megyeiek "A napfogyatkozás centrumában" 20 km-es túráját. Ezzel nem érve be, Keszthely irányában a Balatont megkerülve Balatonföldváron már a "szürkületben" az "Augusztusi NAP-lopók" túra rajthelyének felszámolása alatt 11:59-kor, utolsó indulóként Zamárdiig a 30 km-es távot bejárta.

A TTT rendezvénye új tájakon, a szokott színvonalon, új élményeket adott.

Végül a megszállottak: Várdai Lajosné, Hevér Gábor és Árvai István.

Ilyen van....!

Árvai István Budapest

Medves Kövein teljesítménytúra
(Salgótarján, 1999. Szeptember 18.)

Elöljáróban: egyszer megrendezésre kerülõ túraként volt meghirdetve a Medves Kövein, de nagyon örülnék, ha nem így lenne, és a következõ években is mehetnék Tarjánba Medves-túrára! Bátorkodom azt állítani, hogy a résztvevõk zöme is így gondolja. Hogy miért? Tessék tovább olvasni a cikket, és - remélhetõleg - kiderül.

A rajtidõ megválasztásának köszönhetõen az URPIN nemzetközi gyorsvonattal Budapestrõl indulók még éppen idõben értek Salgótarjánba. A városban szerencsére egybõl a jó irányba indultam el, és rövid kérdezõsködés után rátaláltam a rajt helyére, a Táncsics SZKI-ra. A nevezés villámsebesen történt: átvettem a pici igazolófüzetet, plusz az ajándékba adott kiadványt (Prakfalvi Péter: A Pécskõ és környezetének földtani felépítése) és már indultam is vissza a város utcáira. Az egyik rendezõ még a rajtnál kimerítõen elmagyarázta, hogyan is kell elcsípni a sárga jelet, ami kivezet a városból, így nem kellett az utcákon ténferegni, és a helyieket zaklatni bizonyos turista-festmények után. A túra elõtt még erõsen tartottam attól, hogy a terep és jelzésviszonyok nagy gondot fognak jelenteni, de ez az érzésem hamar elmúlt. Nagyon szépen felújított és karbantartott volt az útvonal már a városban is, és késõbb a terepen sem volt gond.

Az út? Turázó körökben biztos nem hangzik rossz indításnak, ha az állomások csupa "kövekbõl" állnak: Pécs-kõ, Nagy-kõ, Kis-kõ, Szér-kõ, Szilvás-kõ, Boszorkány-kõ, mindez felfûzve egy 40 km-es túra útvonalára. Nézzük csak sorban, hogy is volt mindez!

A városból kiérve egy masszív kaptató után értünk a Pécs-kõ alá. Az ellenõrzõ pont nem a csúcson volt, de ha már itt járunk... Kimásztunk a legtetejére, és szemrevételeztük Tarjánt és a környékét. Csak egy szó: csodálatos! Vagy inkább: CSODÁLATOS! Olyan látvány tárult elénk, amely sokkal hosszabb nézelõdésre is itt marasztalt volna, ha nem teljesítménytúrán vagyunk. Így egy gyors de alapos gyönyörködés után indulás tovább Bárna község irányába. A faluig hosszú, kb. tíz km-es szakasz vezetett, amely alatt egy fakitermelõ csoporton és néhány Medves-túrázón kívül az égvilágon senkivel nem találkoztunk. A Nagy-kõ csúcsának eléréséhez túl kellett menni a falun, átkelni egy kisebb elmocsarasodott tavon és megkezdeni a kapaszkodást. A pont itt már a tényleg a csúcson foglalt helyet, de ha nem így lett volna, ugye akkor is... Tökéletes körpanoráma fogadta itt a túrázókat. A tiszta idõnek különösen örültem, mivel eddigi egyetlen ittjártamkor a sûrû köd miatt egymást is alig láttuk itt fent. A csúcsról a Kis-kõre menet olyan gyönyörû szálerdõkön vezetett át az út, mint a mesében - de tényleg. A Kis-kõ csúcsa alatt egy mesterséges barlang szája ásítozott mint egy bányajárat bejárata. Az üreg egy néhai kincskeresõ akció eredményeképpen keletkezett. A pontõrtõl itt megtudtam, hogy a tarjáni természetjáróknak köszönhetõen nemcsak a túra útvonalán, hanem egészen a megyehatárig rendben vannak tartva a jelzések, sõt szerinte végig Ózdig nyugodtan lehet túrázni. A Szér-kõre egy helyi készítésû, térképen nem szereplõ "fehér kereszt" jelzés vezetett. Innen vissza Bárnára, rövid kocsmai idõzés és kajálás után indulás tovább a Szilvás-kõ felé. A tetõn megnéztünk pár sziklahasadékot, amelyek összevissza szabdalják a hegytömeget. Következett a festõi Medves-fennsík, majd hamarosan ismét városi szagokat élvezhettünk a Boszorkány-kõre menet. A Salgóvár sajnos kimaradt az útvonalból, csak távolról vettük szemügyre. Egy kitérõ árán persze útba lehetett volna ejteni, de erre most nem volt idõnk. Innen tekervényes úton értünk le a város széléhez, és nemszeretem aszfaltjáró túrába kezdtünk. Az utolsó pont egy presszó udvarán tanyázott, ahonnan még két és fél km volt hátra a rajt-célig. Ezt szinte futva teljesítettük - nem a szintidõ sürgetett, hanem az utolsó Bp-re tartó vonat. Az iskolában átvettük az oklevelet és a jelvényt, megdícsértük a rendezést, és néhány perc múlva már a vonaton ültünk. A hazafelé tartó út gyorsan eltelt a pihenéssel, a Pécs-kõrõl szóló füzet olvasásával és annak találgatásával, hogy a kitûzõ vajon melyik követ ábrázolja (én a Nagy-kõre tippeltem).

Gyönyörû szép kora õszi idõ, csodálatos vadregényes vidékek, pompás panorámájú csúcsok ("kövek"), jól karbantartott utak - ezek voltak kísérõink a túrán. És nem utolsósorban a kicsi igazolófüzet, amire mindig lehett számítani, ha netán gondolkodóba estünk valahol az út során. Álljon itt belõle egy részlet:

"A 4. Ellenõrzõponttól a Szér-kõig fehér kereszttel jelöltük teljesítménytúránk útvonalát. A fehér kereszttel jelzett széles erdei út nemsokára balra kanyarodik, és kissé meredekre vált, majd ismét kényelmessé válik. A 4. ellenõrzõponttól 1 kilométernyire jobbról egy szintén széles erdei út csatlakozik. Balra tartva még 200 métert megtéve egy tisztásra jutunk. Jobbra gyalogösvény, balra széles út vezet.. Nekünk az eddigi irányunkat tartva az erdõszélen kell továbbmenni."

Ugye ilyen színvonalú útleírással a zsebünkben szeretnénk útrakelni minden teljesítménytúrán?

Tolnai Gyula

Gercsény 50

Máthé Tomi barátom már régóta csábított ere a túrára, és idén végre sikerült is elutaznom erre a megmérettetésre. Bár vannak teljesítménytúrák, melyeken a gyalogosok mellett lehet bicajjal is indulni, mégis azok igazán a gyalogosok stílusához vannak méretezve. Természetese, ha úgy alakul, nagyon örülök, ha a nevezésemet elfogadják ilyen túrákon is, de azért más egy teljesen különálló rendezésû hegyi kerékpáros teljesítménytúra. Ezen a rendezvényen három távból lehetett válogatni (100/75/50 km). Ezeket a túrákat hegyi kerékpározásban jártas emberek jelölték ki, így egy-két apró helytõl eltekintve igazán élvezhetõ és tekerhetõ volt az útvonal. No, azért nehogy azt gondolja valaki, hogy könnyedén végigtekertük az 50 km-t, az 1520 m szintemelkedéssel. A legkisebb távon elsõ indulókként szuszogtunk fel a Látó-hegyre, majd kanyargós, változatos úton jutottunk fel a Hármashatár-hegyre, Itt "találtunk" három indulót a középtávról. Õ egy kicsit elnézték az útvonalat, és így 10 percük volt 8 km-re, hogy elérjék az õ állomásukat. Mikor erre rájöttek, úgy elporoltak, hogy esélyünk sem volt õket utolérnünk. A Szarvas-hegy felé tekerve barátom defekt szerelésbe kezdett, majd fürkészõ pillantásokkal figyeltük a crossmotorosok bemutatóját. Solymár után "a szerpentinen" nyomultunk fel Zsíros-hegyre. Az útvonalat végig segítették a szalagozások, ennek köszönhetõen az ember új utakat is megismerhetett, például ez a csodálatos szerpentin út, amely egyébként jelzéssel nem rendelkezik. A volt turistaháznál jókat lakmároztunk a lekváros kenyerekbõl, majd gurultunk tovább Nagykovácsiba. Itt tankoltunk és már tekertünk is fel a Fehér-út felé. Ide pont (pont)nyitásra értünk fel, és profi útleírást kaptunk a továbbiakra. Az Anna-vadászház és környéke nagyon tetszett, fõleg az a jó kis lejtõ, ami a Fekete-hegyek felé vezetett. Útban a Nagy-Kopasz csúcsa felé megkapó panoráma fogadott egy kis tisztáson. Végre csúcsérzés, és kissé fáradtan ugyan, de jólesõen nyugtáztuk, hogy megvan a mai nap legmagasabb pontja. Technikás ösvény következett, keresztül a Kopasz-erdõn, egészen a kecske-háti kerítésig. Szerencsére ketten voltunk, így a bicajok pakolása gyorsan ment. Ady-liget után valami fantasztikus dolog következett: aszfaltos emelkedõ, legkönnyebb áttétel és végig kiállva tekerés. Éppen hogy csak fel tudtunk így jutni a Fazekas-hegyre. Õ volt a Villám utca, hát ilyet még nem láttam. Mivel még mindig nem ért utol senki, úgy döntöttünk, hogy most már mindent beleadunk a célig. Hûvösvölgy után a hegyi kerékpáros jelzéssel is ellátott turistaúton robogtunk Nyék felé. Az út végén, a Fanyõgyöngyénél kilyukadva, percek alatt a Pálvölgyi-barlanghoz értünk. Jellemzõ a túra pontosságára, hogy a kilométer számlálóm 50 km-t mutatott. A célban finom paprikás krumpli és az útközben kiállt profik élménybeszámolója várt. Nagyon jól éreztem magam.

Kreicsi Gábor Salgótarján

MAGNEZIT 60

Hûvös, párás reggelen 5 órakor kezdetét vette a túra.

Megkerültük a fél várost, majd megkezdtük kapaszkodásunkat az elsõ ellenõrzõponthoz. A 830 méteren lévõ Plejsy turistaházhoz felérve, megittunk egy jólesõ forró teát. Kilépve a házból az egyik pontõr kölcsönadott egy távcsövet, amivel megcsodálhattuk a még mindig a téli sportoknak otthont adó Magas Tátrát, ami egyszerûen gyönyörû volt.

Gelnicára érve kicsit bizonytalankodtunk a régi térkép miatt, de egy szlovák turista kedvesen útbaigazított. Érdeklõdtünk a továbbhaladásról, mire három variációt kaptunk válaszul. Sárga sáv jelzésen haladtunk. A völgybõl a kék sáv jelzésen vágtunk fel a gerinc felé. Lendületünk túl nagy volt, mert 15 perc után elvesztettük a jelzést. Egy erdészeti úton, irányba állva, megtaláltuk a jelzett utat. A gerincre érve, kis szusszanás után nekivágtunk a még nem ismert szakasznak. Elõbb málnával benõtt enyhe, késõbb iszonyúan meredek, de tiszta úton utolértünk egy szlovák túracsapatot. Közülük az egyik, Juliusz nevezetû úriember tudott magyarul. Az egyik emelkedõ után várnom kellett útitársnõmre, ezt az idõt kihasználtam és a további útról kértem és kaptam számunkra kellemetlen híreket. Ez négy keményen emelkedõ hegyet jelentett.

Legnagyobb meglepetésünkre utunkat állták a nagyobbnál nagyobb hófoltok. Az elsõ meglepetés és fényképezés után az elsõ hó csata következett.

Keskeny füves úton haladtunk tova. Távolról örömmel néztük a szemközti hegyoldalban a következõ ellenõrzési helyet a chata Erikát. Pecsételés után frissítettünk szendvics-csel, csokival és naranccsal. Beérve az erdõbe keskeny, késõbb széles dózer útra tértünk. Az úton további hó csaták következtek. Így baktattunk a ch. Lajoskához, ahol elfogyasztottuk a nekem szokásos bablevest. Kedélyesen elbeszélgettünk az idõs pontõrökkel, majd búcsú után nekivágtunk az utolsó szakasznak. A célba érés útitársnõmnek kisebb megkönnyebbülés volt. A rendezõk nagy örömmel fogadtak és gratuláltak a teljesítéshez. Megettük a rendelt hagyományosan jó káposztalevest és forró teát kortyolgattunk.

Erre a túrára remélem jövõre is el tudunk jönni.

Toperczer András, Budapest, 1999. május 2.

"Rudohorska 100-vka"

Az ébresztõ 1 3-kor volt a szállásként szolgáló tornateremben. Rövid csomagolás után 3 óra 5 perckor megkezdtük a táv teljesítését. Az idõjárás nem volt túl jó, hol esett, hol "csak" csöpögött. Az út az elõzõ napok idõjárásához képest jó volt. A voloveci turistaház elõtt ittunk a jéghideg, de jólesõ forrásvízbõl. Felérve a Skoliskóra (1293m) az idõjárás katasztrofálisra váltott. A ködöt szinte vágni lehetett. A voloveci elágazásban találkoztunk Matécz Petiékkel és innentõl velük mentünk. Az Osadnik (1186m) felé haladva az idõ bizakodásra adott okot. Rövidesen felszállt a pára, és kisütött a nap. A Mária kápolnához érve zavartalan napsütés és vidám pontõrök vártak. A nassolni és innivaló mellett a csomagjainkhoz is hozzáfértünk. Indulás után sejtettük mi vár ránk. Idõközben felmelegedett a levegõ és megnõtt a páratartalom. Ezek után a Kloptánra (1154m) vezetõ több emeletes út kegyetlen volt. A csúcsra érés megváltás volt. Beirtunk a kihagyhatatlan csúcskönyvbe, rövid szusszanás után továbbhaladtunk. Közel 1 órás út után elértünk egy forrást, ami életmentõ volt, ugyanis mindenkinek kifogyott a vize, a beherovka meg nem biztos, hogy jót tett volna. Rövid, de meredek kaptató következett, ami után kisvártatva elértük a Ch. Erikát. Pecsételés és rövid fújás után lábrakapva átszáguldottunk a Ch. Lajoskához. Elfogyasztottuk a már megszokott bablevest és már száguldottunk is tova Ch. Jahodna felé. A turistaparadicsomhoz érve pecsételésünk meghiúsult, ezért töretlen lendülettel mentünk célunk felé. Háromnegyed nyolckor berobbantunk a Horny Bankovnál lévõ célba. A hagyományoktól eltérve gulyásleves volt a menü. A meleg leves elfogyasztása után rövid idõn belül takarodót fújtam magunknak.

Egy sikeres és szép napot zártunk le.

Jövõre ugyanitt, ugyanekkor találkozunk!

Toperczer András, Budapest, 1999. május 2.

CSÍPÕS METEOR 50

Ebben az évben már hatodik alkalommal vágtam neki a túra 50 km-es távjának. Az idõ kiválóan alkalmas volt a túrázásra. Reggel 6 óra 30 percre beszéltük meg Matécz Petyával a találkát Hûvösvölgybe. Mindenki pontosan érkezett, így 6 óra 40 perckor el is tudtunk indulni. Négyen vágtunk neki az 50 km-nek: Nikol, Petya, Feri (Péter munkatársa) és jómagam.

Ez a túra a tizedik Meteor túra volt, ezért idén volt Meteor 21/B táv is, de ez minket nem érdekelt.

Az elsõ ellenõrzõpont idén is a Nagy-Hárs-hegy volt. Kiváló emelkedõ és ismerkedés Ferivel. A második ellenõrzõpont a János-hegy volt, idáig Péterrel a könyvekrõl beszélgettünk. Innen a szokott útvonalon mentünk le a harmadik pontra, a Csacsi rétre. Nagyon kényelmes tempóban mentünk. Úgyhogy nem tartottam attól, hogy világcsúcsot futunk, de nem is ez volt a cél.

Budakeszire 11 óra környékén érkeztünk meg, ahol nem a Mammutfenyõket kerestük meg elõször, hanem a kocsmát. Itt mi, fiúk egy jó hideg sört ittunk (Petya számlájára) Nikol pedig lángost evett és szódát ivott. Kis pihenõ után legyalogoltuk azt a pár száz métert a Mammutfenyõkig, majd ott Nikol fáradtságra panaszkodva átvette a 21 km-es jelvényt és pihent velünk délig. Itt érzékeny búcsút vettünk Nikoltól és hárman folytattuk a túrát.

Én mindig kicsit elõrébb voltam és vártam Petyáékra. A Fekete-hegyekrõl idén is csodálatos látvány tárult elénk.

Rövid pihenõ után elindultunk tovább Nagykovácsiba, ahol betértünk a Turista büfébe, ahol üdítõt, csokoládét fogyasztottunk. Innen már csak 12 kilométer van hátra - mondogatta Petya. Zsíroshegyrõl a kék jelzésen ismét elõrébb voltam Petyáéknál, vesztemre. A Remete-szurdok elõtt kb. két kilométerre egy lódarázs családdal találkoztam. Ez még nem is lett volna baj, csak õk elõbb észrevettek, mint én õket. Itt rámvetette magát azaz 50-60 lódarázs és én próbáltam ellenállni. Küzdöttem, mint Zrínyi a török ellen, de minden hiába 4 darázs belémdöfte mérges lándzsáját.

Innen tovább folytattam az utamat, igaz fájt a fejem, ezért lassan haladtam. Kb. 1 kilométerrel elõttem turistákat láttam egykupacban, akik egy öreg bácsit vettek körül. A földön feküdt a feje a hátizsákjával volt felpolcolva. Megcsípte egy darázs és allergiás volt rá. Megvártuk Petyáékat, mert gondoltam nála van bunkofon, Ezen keresztül hívtuk a 112-es segélyvonalat, ahol közölték, hogy ez nem a mentõk úgyhogy tárcsázzuk inkább a 104-es számot. Közben jött egy terepjáró és azzal el tudták vinni a legközelebbi kórházba.

Folytattuk túránkat és megbeszéltük, hogy ezek után mindig lesz nálunk Calcimusc ilyen esetekre. A célba beérve Feri átvette a neki elsõ teljesítéséért járó jelvényt, majd mi is Petyával a 6. teljesítéséért járó jelvényt. Megköszöntük a túrát, na meg a darázscsípéseket is.

Szüts Miki (s)írása, a Bégetõ (1999. október) nyomán

VISSZAEMLÉKEZÉS

Visszaemlékezés az 1997-es Zselic 40 éjszakai túrára

A 13. Zselic-40 tökéletesen azt hozta, amit várok tõle. 352 induló volt, akik egy kicsit lazára vették a feladatot, gondolván mi az a 40 km, nos ez valójában 43 volt azoknak akik nem tévedtek el. Este 18:00-kor csoportos RAJT a Simonfai turistaháznál, hõmérséklet 30 C kék ég, élénk napsütés, rengeteg középiskolás indult és több mint fele lány volt, jellemzõ öltözék egy trikó és egy izgalmas forrónadrág, vagy fürdõruha!! Elsõ állomás Gálosfa 1 kiesõ, megunta a kutyája a meleget ezért a gazdi is kiállt. Néhányan panaszkodnak, hogy nincs lekaszálva a csalán, a Surján patakon átkelés kb. 50 %-a hídon a többiek 200 m-t levágva az útvonalból inkább eláztatják a cipõjüket és megetetik a szúnyogokat a gazban. 13 ember elveszett ezen a szakaszon, holott meg világos van. Gálosfa-Terecseny között besötétedik a legnagyobb összefüggõ magyar erdõterület további 15 fõt emészt fel, eltévednek térkép, zseblámpa, és tájékozódási képesség hiányában, mint reggelre kiderült Szigetvar fele tûntek el. 23 óra körül megérkezik a hidegfront, csendes esõ, majd erõs szél és zivatar formájában. A gyakorlott túrázó elõkapja az esõkabátot az elázott zoknit lecseréli és csúszkál tovább a jegesen síkos frissen gyalult agyagon. A többség tökig elázik és félig megfagy. Antalszállás-Szenttamáspusztai szakaszon kezdik feladni az utat kb. 10-en. Az erdészeti köves út a térképet nem ismerõket újra bizalommal tölti fel, a bokájuk meg kikészül mert nem a padkán mennek, mivel ott vizes az út. Ropoly fele kanyarodva az erdõben már jól felázott a talaj, a cipõk sorra beleragadnak a sárba az agyag több kilós csomagokban lóg a lábakon. A ropolyi ellenõrzõ pontról egy ember a kórházba Kaposvárra távozik boka kifordulás miatt, 14 további feladja a végkimerülés határán. Hajnali 3 körül eláll az esõ de akkor már teljesen mindegy mert aki esõkabát nélkül indult azon nincs egy négyzetcentiméter száraz hely sem. A hõmérséklet 9-10 C. Az agyag kb. 10 cm-mély péppé változik és ezt kell a hajnalban tovább dagasztani. Az utolsó hercegdombi ellenõrzõ pontnál már nincs menekvés muszály a célba érni mert az a legrövidebb út a fedett hely, és meleg tea irányába. Az utolsó szakaszon néhány zselici "lankát" keresztezve a 12 órás szintidõn belül kb. 50 fõ hiányában értek be a fiúk-lányok. Kb. derékig sárosan onnan felfele teljesen vizesen és nagyon fáradtan de igazi örömöt és a teljesítés miatt nagy sikerélményt erezve kb. 100-an úgy futottak fel a turistaházhoz vezetõ domboldalon. A mentõ még egyet fordul egy bekómázott cukrossal! Hát ennyi volt röviden a 13. ZSELIC-40 története, a teljesítménytúrázók szerint a KINIZSI 100 után a második fizikailag legnehezebb túra, esõs idõben!!!

Hevesi Zoltán

LAPSZEMLE

Egyedülálló gyaloglás Petõfi nyomában

Céljuk az volt, hogy figyelmet keltsenek a természetben való mozgás iránt

Napi 18-19 óra gyaloglás után sem látszott fáradtnak a szombati megérkezéskor az a három teljesítménytúrázó, akik gyalogosan járták végig Petõfi Sándor útját Budapesttõl Debrecenig.

A fõváros - Hévízgyörk - Tarnaszentmiklós - Hortobágy útvonalon megtett több mint 300 km-re - nyilatkozatuk szerint - még 60-at rá tudott volna tenni a három gyalogló. A 25 tagot számláló Debreceni Teljesítménytúrázók Baráti Körének elnökhelyettese, a túra egyik szervezõje, Török Tamás vállalt oroszlánrészt a feltételek megteremtésében. Autón kísérte társait, akikhez többen is csatlakoztak. A táv legalább harmadát végigjárta még Fekete Tamás, Gajdos György, Hinterstein Ferencné és Sipos Gábor (debreceniek). Résztávokra társult hozzájuk négy fõvárosi, négy jászapáti és egy szolnoki teljesítménytúrázó.

Közösen éltek a szlogennel - Az egészség kincs! - s a hagyományápolással. Mint õ és az egyik "váltós", Sipos Gábor mondja, céljuk, hogy felkeltsék az emberek figyelmét az egészséges életre, a természetben való mozgásra, a természet közelségének felfedezésére. Régi vágyuk volt egy nagyszabású túra megvalósítása. Ez sikerült, sõt, mint mondják, országosan eddig egyedülálló volt ez az emléktúra, amelynek apropójaként szolgált a Debrecenhez több szállal kötõdõ Petõfi - lakott itt, s fia itt született - halálának évfordulója.

Rájöttek: ezek tényleg igazat mondhatnak

Hartmann Mihály elektromûszerész a rangidõs, õ 1949-ben született, szintén évfordulós tehát...

- Mint társaimnak, hasonló terhelésben bõven volt már részem, de ilyen jellegû feladatot még egyikünk sem oldott meg. Nekem a második nap volt a legkeményebb, amikor 100 km-es etapot teljesítettünk, este 11 órakor értünk Tarnaszentmiklósra.

Hartmann Mihály egyébként '48-as emlékhelyeket is rendszeresen megkeres, s társaival együtt sajnálta, hogy a túra miatt ki kellett hagynia a Bartók rádión azt a mûsort, amelyikben Petõfi összes verseit szavalják sorozatban. Meggyõzõdése, a gyalogút tapasztalata alapján is, hogy él még a polgárok körében a költõ hagyománya, ám furcsállta, hogy Budapesten, indulásukkor mást észlelt, például a média egyszerûen nem érdeklõdött útjuk iránt.

Az 1957-es születésû debreceni belgyógyász, Makleit László számára is különlegesen érdekesek voltak a találkozások a helyi lakossággal, az utca emberével.

- Az elsõ napon még Budapest közelében útépítõkkel találkoztunk - meséli. - Kérdezték, hová lesz a túra. Megyünk Debrecenbe. Azt hittem, hanyatt esik az aszfaltkeverõ. Nyugodjon meg, mondtam, négy nap alatt érünk oda... Voltak, akik nem hitték el, hogy ilyen messzire tartunk. De sokak tudják, másoknak most beugrott, hogy a költõnek kerek évfordulója van. Rájöttek tehát: ezek itt tényleg igazat mondhatnak...

Kedvesen vártak

Az 1955-ös születésû debreceni Herczegfalvi Zoltán rádió és TV szerelõ a baráti körrel szoros kapcsolatú Délibáb Tornaegyesület szakosztályvezetõje.

- A harmadik nap vége a legnehezebb - mondja - , de aztán regenerálódtam, és a negyedik napon már semmi baj nem volt. Egyébként teljesítménytúra ritmusban számolva, három és fél nap alatt teljesítettük a célt. A legnagyobb élményem az volt útközben, hogy nagyon sokan csatlakoztak hozzánk. Rendkívül kedvesen vártak bennünket, volt, aki még ennivalót is hozott.

Arany Lajos Hajdú-Bihari Napló 1999. augusztus 2.

Egynapi járóföld Gödöllõ körül

A "Margita 344,2" Turisztikai és Sportegyesület programjai során arra törekszik, hogy a Gödöllõi-dombság tájait, természeti értékeit minél szélesebb körben megismertesse. Így íz egyesület tagjai az 1995-ben történt megalakulás óta minden évben több kerékpáros és gyalogos teljesítménytúrát szerveznek a Gödöllõt körülölelõ tájakon. Ezek sorában tartották meg október 9-én, szombaton a "Gödöllõ 60/50/20" nevet viselõ megmozdulást, amelyen minden résztvevõ a teljesítõképességének megfelelõ távot választhatott. Ennek megfelelõen a gyalogosok számára a 60 km-es táv szintideje 14 óra volt, az 50 km-é 12, a 20 km-es távé pedig 7 óra. A 60 és az 50 km-es távon mountain bike-kal is lehetett nevezni, ez esetben 7 illetve 6 óra volt a szintidõ.

Az Erkel Ferenc Általános Iskolából rajtolva, az Alsóparkon és az Agrár Egyetemet övezõ lakónegyedeken áthaladva értük el az elsõ ellenõrzési pontot, majd Máriabesnyõn keresztül vezetett utunk. A barokk templom és kolostor szépségeiben most nem volt idõnk gyönyörködni, hiszen hosszú út állt még elõttünk. A lakott területet végképp elhagyva jókora kaptató, és a másik oldalon ugyanilyen meredek lejtõ leküzdésével értük el az utolsõ gödöllõi betyár emlékét õrzõ forrást, a Papp Miska-kutat. Innen aszfalt úton haladtunk a babati istálló-kastélyig: a barokk mûemlék épület ma a lúdtenyésztés tudományának a fellegvára, így hangos gágogás kísért bennünket a második ellenõrzõ pontig, ahol egy pohár frissítõt is felhajthattunk. Bár itt néhány csepp esõ is ért bennünket, az idõjárással szerencsénk volt. A pár napja lehullott csapadék eredményeként nem kellett a port rúgnunk a homokos talajú szakaszokon, és az agyagos területeken is ruganyos járás esett. Az utóbbi inkább a Margita oldalában volt jellemzõ. A túrát szervezõ egyesület egyébként a környék e jellegzetes dombjáról és annak 344,2 m-es tengerszint feletti magasságáról választotta a nevét.

Az enyhén nedves, ruganyos agyag elnyelte lépteink zaját, így semmi sem zavarta meg az õszi erdõ csendjét. Az ágak között keresgélõ cinegék és õszapók halk hangja hallatszott néhol. A hosszú, napos õsz még elõcsalt egy-egy utolsó virágot az elszáradó kórók csúcsán. Elhagyva a Margitát, a 20 km-t vállalók balra, Szada felé fordultak, mi viszont hangulatos ösvényeken haladva Erdõkertes kies utcáira futottunk be. Innen Domonyvölgy felé vettük az irányt. Errefelé már nagyon szóródott a mezõny, így a továbbiakban egyedül haladtunk. Viszont volt, aki szembe jött velünk: a turistajelzések elvétése több kilométerrel növelte a figyelmetlen résztvevõk teljesítményét.

Domonyvölgyben rövid pihenõt tartottunk a vendéglátóipari egység teraszán. 28 km már mögöttünk volt, de indultunk tovább, nehogy ránk sötétedjen késõbb. A 3-as fõútvonal mentén áthaladtunk az M3-as autópálya alatt, majd átkelve a vasúton ismét bevettük magunkat az erdõ sûrûjébe. Feltûnt, hogy milyen jó az idei makktermés: a tölgyesekben nagy szemû, szép fényes makkal volt terítve az erdõ alja mindenütt. A 60 km-t vállalók itt másfelé indultak, hogy a valkói és az isaszegi országutat keresztezve a Bolnoka gerincérõl forduljanak Gödöllõ felé. Mi "50-esek" az Erzsébet-pihenõ után a Juharosra kapaszkodtunk fel. A sötétedõ erdõben nyugodtan kerülgettük a jókora vaddisznótúrásokat, hiszen tudtuk, hogy csak a malacait féltõ koca illetve a sebzett disznó lehet veszélyes. A tetõrõl elénk tárult Gödöllõ panorámája, aztán a máriabesnyõi vasútállomáshoz leereszkedve elértük a várost. A túra most már a reggel megtett útvonalon folytatódott, még egy pecsét az elsõ, és most már utolsó ellenõrzési ponton, és hamarosan a célt is jelentõ Erkel Iskolához értünk. A térdeink egy kissé megmerevedtek ugyan, de büszkék voltunk, hogy nem adtuk fel. Abban a reményben búcsúztunk, hogy jövõre is kiálljuk ezt a próbát.

A túrára 435-en neveztek, legtöbben, 278-an a 20 km-es távon indultak. Az 50 km-t 63-an választották, közülük 52-en teljesítették sikeresen. 94 fõ indult 60 km-en, itt 80 a teljesítõk száma. Legtöbben, 150-en a gödöllõiek voltak, õket követték a budapestiek 142 fõvel. A többi résztvevõ 58 különbözõ helységbõl érkezett, Nyíregyházától Békéscsabán át Dunaszerdahelyig.

Az iskolák immár hagyományos vetélkedését a gödöllõi Erkel Ferenc Általános Iskola nyerte 86 résztvevõvel. Második az aszódi Evangélikus Gimnázium 47 fõvel, harmadik a péceli Ráday Pál Gimnázium, ahonnan 16-an vettek részt a túrán.

A legifjabb és a legidõsebb résztvevõ a 20 km-t teljesítõk közül került ki: elõbbi az 1995-ben született mogyoródi Marcsók Zsófi, utóbbi az 1930-as születésû budapesti dr. Pörzse Oszkár. A 60 km-es táv legfiatalabb teljesítõje a 12 éves gödöllõi Guttman János, a legidõsebb pedig a 61 esztendõs Magyar Balázs volt.

A zökkenõmentes lebonyolítást a "Margita 344,2" Turisztikai és Sportegyesület 24 fõnyi rendezõ gárdájának köszönhettük. Ugyancsak köszönet illeti a rendezvény támogatóit: Gödöllõ Város Önkormányzatát, a Gödöllõi Szolgálat címû hetilapot, az Erkel Ferenc Általános Iskolát, a Szadai Faluházat, Dobróczi Károlyt és a Silver Clubot.

Radó Gábor Pest Megyei Sport 1999. október 22.

A kilométergyûjtõ

Nemcsak a neve jelent "kemény embert". Az idén éppen az 50. születésnapját ünneplõ Hartmann Mihály ugyanis elképesztõ teljesítményekkel büszkélkedhet. Gyalog, futva és kerékpáron már többször megkerülte volna a földet is. Igazolt versenyzõként az ország egyik legjobb teljesítménytúrázója. Kerékpárversenyzõként kezdte, és akkori pályafutása alatt százezer kilométernél többet hagyott maga mögött. Ha valaki ezek után azt hiszi, hogy megunta a kétkerekût, nagyon téved, hiszen 1983. óta kerékpárral jár dolgozni. 1991-tõl kezdte újra számolni a megtett kilométereit, akkor leginkább a gyalogosokat...

- Az elmúlt kilenc év alatt feljegyeztem minden túrakilométeremet, 8300-at teljesítettem a különbözõ rendezvényeken - mondja Mihály, aki pontos adminisztrációt vezet, és nagyon szívesen meséli el élményeit. - Ebbõl csak tavaly 2300 jött össze. A futóversenyeken 70 km-t gyûjtöttem össze csak a Budapest Sportiroda versenyein. Ebben benne van a Kaiser's-Plus Budapest maratoni 42 kilométere, a Nike Budapest félmaratoni és néhány rövidebb távú verseny is. Két éve a kisebbik fiam is csatlakozott hozzám. Sajnos a 21 éves Áron még nem kapott rá a rendszeres sportolásra, de a 17 éves Dániel nagyon lelkes. Ezüst fokozatú tájfutó a Postás színeiben. Mivel jövõre lesz nagykorú, ez a maratoni alsó korhatára, csak akkor tervezi az indulást a klasszikus távon. A teljesítménytúrák mellett én is szeretnék minél több utcai futóversenyre elmenni, mert nagyon szeretem a terepversenyeket, a zöld futások mellett az aszfalt varázsát, a tömegfutások sajátos hangulatát is. Heti három - négy alkalommal van futóedzésem, ezen felül naponta legalább 25-30 km-t kerékpározom a munkahelyemre, ügyeket intézni meg haza. És persze sokat túrázom, hogy még véletlenül se legyen egysíkú a felkészülésem. Jó, ha minél több izmot megmozgat az ember. Nyáron még evezni is járok, mit csináljak, versenyzõ típus vagyok, imádom ezeket a rendezvényeket. Ahol lehet menni, mindig jobb eredményeket elérni, amelyet össze tudok vetni másokéval. Az ilyen, mérhetõ sportteljesítményeket szeretem.

Nemzeti Sport 1999. október 29.

POSTÁNKBÓL

FRUSKA GORA

.... Ez alkalommal megerõsíteném a mondatokat, hogy a Maratonunk meg lesz szervezve az idén is, éspedig ahogy említettük május 6-7-én. Az egész program marad, ahogy a múlt években is volt. Éppen úgy reméljük, hogy az ellátást is majd sikerül jó mértékben realizálni.

Még egyszer köszönetünket fejezzük ki a maguk érdeklõdése iránt, és hogy törekednek, hogy ez a mi akciónk ismét megjelenjen a teljesítménytúrák naptárában.

A Maratonon 1998-ban két csoport volt Magyarországról (Székesfehérvárról és Budapestrõl). A két csoport (összesen 17 tag) együtt járta meg a Maratont. Novi Sadon bevártam õket, és gondoskodtam az elhelyezésükrõl a rajt elõtt. A Maraton elõtt ezekkel a csoportokkal érintkezésbe lépek és meghívót küldök nekik. .....

.... Ahogy említettem az 1999. évi Maratonon részt vett 17 hegymászó. Ez egy szimbolikus túra volt, mivel a háború alatt zajlott le, amikor már nem volt egy hidunk sem, és nem mûködött a busz járat sem.

Szívélyes üdvözlettel

Ottó Ján

Levelek egy kezdõ turistához - Zubor István irásának következõ 3 részét lásd külön lapokon:

• Az idõjárás
• A térkép
• A menedékház

REJTVÉNY

Az alábbi meghatározások alapján fejtsétek meg a rejtvényt. Ha helyesen dolgoztatok, a rejtvény elsõ két vízszintes sorában két TT nevét olvashatjátok.

Ezt küldjétek be megfejtésül. Sok sikert!

Vízszintes: 1. megfejtés I., 13. megfejtés II., 15. vörös, hosszúszõrû kutyafajta, 16. párologtatásra alkalmas olajféle, 18. kerékpáros TT nyáron a Bakonyban, 20. általában porcelánból készülõ dísztárgy, 23. a könyvtár régies neve, ma a videókölcsönzõket hívják így, 25. a Nyírkék TT fõrendezõjének monogramja, 26. visszafelé: puzzle más szóval, 28. tavasszal "hajóssá" változott TT, 31. lehet rúgni, dobni, de akár ütni is, 32. a Budapesti Természetbarát Napok 1999-es tavaszi TT-ja, 34. ceruza régiesen, 36. "Lovas" TT, 37. Tádé egynemû betûi, 38. poéta, 39. a június 24-én rendezendõ TT nevének magánhangzói, 40. "Nem mind ......, ami fénylik.

Függõleges: 1. Sülysáp TT-ja, 2. nõstény disznó, 3. koffein tartalmú ital, 4. Baradlay .... (Jókai hõse), 5. a legtöbb lurkó 3 évig ide jár az iskolát megelõzõen, 6. ereklye, maradvány, 7. a függõleges 2. "közepe", 8. a hordók ûrmértéke, 9. csomóba összeállt földdarab, 10. visszafelé: kútszél, 11. személyes névmás, 12. olaj angolul, 14. visszafelé: nyugta, rövid lejáratú kötelezvény, 17. nagymennyiségû, veszélyes hógörgeteg, 19. a Zempléni Aranylábú Nõk rövidítése, 21. bankot kifoszt, 22. "Ej, ..... Tyúkanyó", 23. Hypermarket-hálózat neve, 24. ilyen a jó kés, 25. becézett Ilonát, 27. felsõ végtag, 29. innen indul a nyári Tortúra, 30. ..... Murphy (amerikai filmszínész), 31. lyuk falusiasan, 33. "fej nélküli" Irma, 35. a Windows egyik újabb fajtája.

A megfejtéseket március 15-ig a TTT címére kérjük beküldeni. A helyes megfejtõk között 5 db "Hazai teljesítménytúrák 2000" eseménynaptárt sorsolunk ki, vagy ha már megvásároltad visszatérítjük az árát.

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12  N 13                   14 15     16   17 18    19   20 21   22   23 24 25 26 27       28     29     30 31     32         33     34   35   36         37   38 Ö     39   40 A     N

A rejtvényt készítette: Horváthné Papp Andrea és Horváth Zoltán, Szolnok