SZÁZLÁBÚ

BESZÁMOLÓK TÚRÁKRÓL

Árpád vezér 200

A klasszikus "veni, vidi, vici" 200-as átirattal: mentünk, mentünk, mentünk. És hogy győztünk-e? Semmiképpen! Itt legfeljebb csak tapasztalatokat lehetett nyerni, mást nem. Megtudtuk, mire is vagyunk képesek. Megtudtuk, mennyi terhelést bír ki szervezetünk megállás nélkül. Megtudtuk, meddig tudunk alvás nélkül ébren maradni. Megtudtuk, leküzdhető-e a fáradtság és az esetleges fájdalom. És persze megtudtuk azt is, mennyire lehet igazán örülni a frissítőpontoknak, a csökkenő távolságnak és a CÉL-nak.Nem, ez már nem túra volt, ez sokkal inkább türelemjáték és erőpróba. Mindenki azért jött, még ha kifelé tagadta is, hogy megcsinála a 200 km-t, s az irigyeltek közé tartozhasson. Ez nem túra volt, mert egy bizonyos táv után már nem lehetett élvezni, csak folytatni/vagy nem. Mi is történt augusztus közepén, úgy jó három napon keresztül? Egy vasárnapi reggelen a legtöbb, túrákról ismert arc találkozott Diósjenőn, a kemping bejáratánál. Itt volt az indítás. Akadt persze sok, eddig még nemlátott ember is, akik szerencsétpróbálni jöttek, vagy csak egyszerűen jó bulinak tartották a rendezvényt. Őket nem is láttuk pár 10 kilométer után többé. Talán nem itt és ezzel a "túrával" kellett volna kezdeniük? Ez még a gyakorlott, "vén rókáknak" is kemény menet volt. Persze a rendezők is jól "kifundálták" az útvonal elosztását. Az első 50 km egy szűrőnek felelt meg, ahol zömmel kipotyogtak a "mazsolák". Nekik csak a startnál választható kitűző maradt emlékül. Gondoskodtak erről a Börzsöny és a Naszály tekintélyes szintjei. A többiek ezután belevethették magukat a LEMARADÁS túra jól bevált folytatásába. Több ermbernek itt már csak a Pap Miska kút (100,5 km), vagy Gödöllő (108,4 km) vált az új céllá. Ők beérték a bronz díjazással. Másoknak még sikerült elküzdeniük magukat a Hosszúberek-Péteri vasútállomásig is (152,6 km), ahol már az ezüst díjazásra váltak méltóvá. Az ÁRPÁD befejező szakasza eddigi "érintetlen" területen haladt, a Pesti síkságon. Fáradtan és harmadnaposan már nem volt túl felemelő látvány. Itt már "csak" a dicsőségvágy hajtott mindenkit, megszerezni a teljes távért járó arany emlékérmet, és a túratársak elismerését a célban, a szigethalmi iskolában (203,1 km). Továbbra is az a véleményem, hogy ez az egész csak az utóbbikért folyt, nem pedig a túrázás szépségéért (nálam a szépség például csak 120 km-ig tartott, a maradék már csak fizikai türelemjáték). A három nap alatt bőséges szolgáltatásokban volt részünk, ehettünk, ihattunk kedvünkre (csoki, zsíroskenyér, dinnye, őszibarack, sütemény, gulyásleves, sülthús, virsli,..). A szervezés is nagyon remek volt, ami sokat segített, hogy túléljük ezt a nevezetes Millecentenáriumot. Először és utoljára rendezték az ÁRPÁD-ot, és úgy gondolom, bőven elég is volt egy évben egy ilyen hosszú őrültség. Nagyon remélem, az esetleges további 200-asok sem lesznek gyakrabban megrendezve, ingerlő kihívást nyújtva a bakancsosoknak. Sokkal jobban örülnék a rövidebb, de szebb, érdekesebb, valódi túráknak.

Horváth Zoltán, Szolnok

Beküldte: Salap Irén

Rockenbauer Pál emlékúton Zalában 130 km

Felejthetetlen "élményeket" szereztünk augusztus legelején Csernai István túratársammal a Zalai-dombságban. Szombaton koránreggel érkezett Nagykanizsára a kétszemélyes szolnoki különítményünk, a túrázó berkekben egész évben sokat emlegetett eseményre. Kicsit késve estünk be a starthelyre, a szokásos suliba, így lemaradtunk a tömegrajtról. Ezzel azt értük el, hogy fél órával az indítás után úgy "rugdostak ki" bennünket a rendezők a tornateremből, hogy még időben elérjük zárás előtt az első ellenörzőpontokat. Az eddigi "Rockik" legnehezzebbikéhez volt szerencsénk. A nehézséget most kivételesen nem a kánikula okozta, sokkal inkább az eddigiekhez képest eltérő körülmények. Ilyen volt az ujonnan beiktatott zsírkrétás ellenörzőpontok szigorítása ("örök hálánk" a "legismertebb" teljesítménytúrázónak, aki mindezt javasolta a rendezőknek!!). Most fel kellett keresni eddig előszeretettel kihagyott helyeket is. Mindezt sajnos nem támogatta az útleírás idevonatkozó pontatlansága és a sötétben alig járható erdei útszakaszok "jelzéskavalkádja" sem. Nagyon örültünk az este érkező, kiadós esőzésnek is. Fellazította a sok helyen agyagos talajt, amin így hatalmas élvezet volt végig dagonyázni. Különösen a domboldalakon tetszett a bakancsmarasztaló csúszkálás. A melegre viszont tényleg nem panaszkodhattunk. Hajnalban minden fellelhető ruhát magunkra vettünk a szél és a lehülés ellen. Az út során sorra álltak ki a viszontaghságokat tovább már nem tűrők. Rajtuk még azellenörzőpontokon kapott frissítők sem segítettek (margarinos kenyér, csalamádé, paprika, paradicsom, gyümölcsleves, tea). Akik mégis végigmentünk, a célban eléggé fáradtan és álmosan vehettük át a színes gesztenyefa levelet, a hazai teljesítménytúrák egyik legszebb és legmegbecsültebb fémjelvényét.

Horváth Zoltán, Szolnok

BRAVÓ MÁLYVÁD

A cikket lásd a Természetbarát Híradó 1996. októberi számában.

MÁLYVÁD 55

Augusztus végi mozaik: Szombat. 6 óra. Vasútállomás. Start. Eső. Műút. Eső. Eső. Eső. Gyulavári. Pogácsa. Eső. Műút. Eső. Eső. Eső. Eső. Eső. Eső. Solymos. Sár. Eső. Eső. Sár. Eső. Eső. Sár. Eső. Eső. Sár. Mályvádi őstölgyes. Eső. Sár. Eső. Gomba. Eső. Sár. Eső. Sár. Gomba. Eső. Sár. Eső. Sár. Gomba. Eső. Eső. Sitka. Eső. Plusssz. Eső. Sár. Eső. Eső. Gát. Sár. Sár. Sár. Eső. Sár. Sár. Sár. Eső. Sár. Sár. Eső. Eső. Városerdő. Üdítő. Eső. Sár. Eső. Eső. Eső. Sár. Gomba. Sár. Eső. Eső. Madár-foki-erdő. Eső. Sár. Sár. Gomba. Eső. Sár. Sár. Eső. Szanazug. Plusssz. Eső. Eső. Eső. Eső."Kacsalábak". Eső. Sár. Sár. Sár. Eső. Gomba. Sár. Eső. Sár. Sár. Doboz. Eső. Eső. Sár. Eső. Sár. Eső. Eső. Sár. Sár. Eső. Sár. Napsütés. Sár. Sár. Szél. Sár. Szél. Sár. Sár. Sár. Gomba. Sár. Sár. Sár. Pósteleki turistaház. Krumplileves. Zsíroskenyér. Üdítő. Sár. Sár. Sár. Sár. Kutyák. Sár. Sár. Gyula. Cél. Üdítő. Fémjelvény. Ígéret az oklevélre. Legközelebb is!

Horváth Zoltán, Szolnok

BEAC MAXI 110

Türelmetlenül vártam, és végre elérkezett szeptember közepe, ami egyet jelent a BEAC MAXI-val, túraévadjaink "leg" túrájával. Az év záró "százasa" egyben legméltóbb lezárása is a hosszú távú túrák sorának, rendezői méltán lehetnek büszkék rá. A MAXI az egyik legszebb, legváltozatosabb, legérdekesebb túra, hűen nevéhez, Ő érinti a legtöbb hegységünket. Végighalad a Börzsöny, a Visegrádi-hegységen, a Pilisen, és bekerül a Budai-hegységbe is. Az egyetlen hosszú túránk, ahol a jól megválasztott útvonalvezetés feledtetni tudja a sok kilométert. Szinte észre sem lehet venni az idő múlását, ezt csak a közelgő, majd távolodó este jelzi. A tömegrajt után nem sokkal elkezdődött a látnivalók (egészen a célig tartó) sora. A Nógrádi vár romja még borongós időben is vadregényes hangulatot tudott varázsolni, ami elég kitartást adott az előttünk álló Csóványos megmászásához, valamint a Nagy-Hideg-hegyen a valóban hűvös idő elviseléséhez. Továbbra is az Országos Kék Túra vonalát követve ereszkedtünk le innen, egészen a Dunakanyarig, végigcsodálva a Börzsöny egyik legszebb útját. A Julianus toronynál édes görögdinnyével vártak, amiből annyit ettünk, amennyit a megállás után érzett, egyre erősödő hideg engedett. Lent a Duna-parton újból kényeztettek bennünket. Egyrészt a visegrádi panorámával, másrészt pedig a rengeteg étellel. Alaposan megnézhettük a Dunakanyart mindkét oldaláról, miközben átkompoztunk a nagymarosi partról. A túloldalon Visegrád gazdag látnivalói fogadtak. Érintettük a Salamon tornyot és a Fellegvárat is, de a "hosszabb" nyakúak a Királyi palotát is láthatták. A pilisi éjszaka forró hangulattal várt. Pilisszentlászlón egy sváb lakodalom kellős közepébe csöppentünk. Itt még csak a szemünk és a fülünk lakott jól a hosszas nézelődéssel, ám később a Kis Rigó vendéglőben már a hasunk sem panaszkodhatott. Boldogan kanalaztuk tányérszámra az isteni raguleves, miközben jól átmelegedtünk. Ezután már csak Dobogókőn pihentünk meg kissé, hogy újból megmelegedjünk egy forró tea segítségével. A Budai-hegységet már újból világosban láttuk, mialatt boldogan lépkedtünk be az utolsó kilométereken a hűvösvölgyi célba. Itt oklevél és kitűző mellett a szokásos bablevest is örömmel fogadtuk. Ebben a túrában még a mostanihoz hasonló, rossz idő esetén sem lehetett csalódni. Joggal viselheti emblémájaként legnagyobb geofizikusunk, Eötvös Lóránd arcképét. Ha bárki is elfogultsággal bírálna a leírtak miatt, joggal teheti. Legkedvesebb túráim egyikéről írtam az előző sorokat. Arról a túráról, amit TILOS kihagyni egyszer is! (Figyelem! Jövőre jubilál a túra, amire külön érdekességeket ígérnek már előre a rendezők! Gyertek el feltétlenül!)

Horváth Zoltán, Szolnok

Teljesítette 5 fő

mottó: ha egy túrát öten teljesítenek, akkor a főrendezőnek mondani kell valamit. Ha senki sem, akkor pláne. A Magas-Bakony mintegy 400 méteres átlagos tengerszint feletti magasságú mészkő fennsík, amelynek alapvető karakterét a nagyjából 360 km2-es tömbből kiemelkedő Kőrishegy és Nagy-Som-hegy, valamint a tömböt szabdaló átlagosan 150 m mély árkok határozzák meg. Ha Budapesten a Jánoshegy csúcsát sturcolják a felhők, akkor ez a Magas-Bakonyban ítéletidőnek felel meg. Szakadó eső a hegylábaknál, tejfeles köd a csúcsokon. A Magas-Bakonyt az erdei emberek az ország legellenségesebb vidékének tartják, olyan helynek, ami nem tréfál. Szeptember 14-én Budapesten a János-hegy tetejét sturcolták a felhők, miközben az Öreg-Bakony teljesítménytúrák 90 km-es távján 31 profi túrázó (szerencsére a kezdők nem jöttek el) és 17 rendező nézett elébe a kihívásnak. A 90 km-es táv 2500 m-es szintkülönbsége nem tűnik valami vérfagyasztónak. Ha azonban valaki figyelmesen szemrevételezi a térképest, feltűnik, hogy az útvonal majd 40 %-a árokban halad, ahol a sziklaösvényeken, patakátkeléseken, vagy éppen a rendkívül meredek és magas kiszállásokban nagyon lassú a haladás, továbbá, hogy az árkok nagy része az első 50 km-re esik, tehát várhatóan hamar eljő a sötétség. Az útvonalleírás áttanulmányozása pedig ahhoz a felismeréshez vezethetett (volna), hogy Bakonybél (60 km) érintése után a Nagy-Som-hegyig 15 km-en 952 m szintemelkedés leselkedik. Nagyon kemény, lassú túráról van szó.

A rendezőgárda az előkészítés során kb. 700 munkaórában mintegy 18 km ösvényt pucolt ki az áthatolhatatlanság állapotából és a meglévő túristajelzések mellett közel 500 jelzést festett fel, miközben 1600 km-t gyalogolt. Az útvonal utolsó teljes bejárása a túra előtti napon volt. Ennek tapasztalatai alapján 22 km utat szalagoztunk ki. Az útvonal átlagosan 50 méterenként van jelzésekkel ellátva. Ez már a debilitás határa, ahogyan az egyik 50 km-es túrázó kifejtette. Amikor azonban szakad az eső és 5 m a látótávolság, ez is kevés. Ha pedig a Magas-Bakonyban vagyunk, akkor még inkább. Ilyenkor igen komoly túrázó tapasztalatra, tájékozódási és térképkezelési tudásra, szellemi állóképességre és kitartásra, tereprutinra van szükség, a megfelelő felszerelésről nem is beszélve. Csak arra kívánok célozni, hogy mindezekkel csak nagyon kevés teljesítménytúrázó rendelkezik, még a gyakorlottak között is. Természetesen az is hozzátartozik a dologhoz, hogy az országnak ezt a legvadabb, de ezzel együtt talán legszebb részét eddig igen távolról elkerülték a teljesítménytúrák, nem csoda tehát, hogy a teljesítménytúrázóknak nincs képük a Magas-Bakonyról, viselkedésének jellegzetességeiről. Ha egy túrát senki sem teljesít (Öreg-Bakony 120), akkor a rendezőnek el kell gondolkodnia. Mi az, amin javítani kell, mi az, amin változtatni? Mi az egyáltalán, amit rendez? Most, hogy aludtunk már ár egyet, kérek mindenkit, aki ott volt és megpróbálta, jelezze számunkra javaslatait! Ami biztos, az, hogy folytatjuk. Úgy gondolom, méltánytalan, hogy a teljesítménytúrázók (úgy a rendezők, mint a résztvevők) visszalépjenek a Magas-Bakony kihívása elől. A 120 km-es táv még szűz. Vadgazdálkodási okokból a túrát a jövőben nem szeptemberben rendezzük (erre kifejezett és nyomatékos felkérést kaptunk). Nagyobb eséllyel kerülhetjük el a mostanihoz hasonló szélsőséges időjárást, ha a túrát 1997-ben május utolsó hétvégéjén rendezzük (ezt ígéretnek is vehetitek). A 120 km-es táv első teljesítője komoly jutalmazásra számíthat (remélem az idei díjazottak sem panaszkodnak a Tengerszem Sport és a BABAT ajándékára). Ami bizonyosan nem változik, az az útvonal, a szintidő, a teljesítés feltételei. Nem lesz a mostaninál sűrűbb jelzés, de a javaslatok alapján ésszerűbb, toleránsabb megoldásokat fogunk keresni. Úgy sem lesz azonban könnyebb. Legfeljebb nem nevezzük majd teljesítménytúrának. Végül, mindent köszönök azoknak a remek fickóknak, akik segítettek valóra váltani az elképzeléseimet, bármilyen vadak is voltak esetleg. Elnézést, ha időnként kibírhatatlan voltam! És köszönöm azoknak a kitűnő embereknek, akik ott voltak, megpróbálták. És talán nem adták még fel... És ne feledjétek: december 7-én buli lesz a Bakonyban (LeFaGySz 40). Február 22-én pedig LeFaGySz 55 a Mecsekben. Ja, és akinek még nincs....

Zentai István, BaBaT

...apropó, 3x50
tripla vagy semmi?

A "görény effektus":
Vigyázz, ne kiabálj, ha nagyon büdös van!
Lehet, hogy a saját szagod érzed!

Bevallom hősiesen, többszörösen is elfogult vagyok a téma kapcsán, amit feszegetni van bátorságom. Az is lehet, hogy kissé túltengek a Százlábú jelen számában, azonban mostanában azok a jelenségek is kezdenek túltengeni az erdőben, amik kissé bökik a csőrömet.

Büdös van. Néhányan pedig köpködnek.

Az Öreg-Bakony teljesítménytúra rendezői nem átallottak úgy dönteni, hogy akik nem teljesítik az 50 km és a 30 km távjait szintidőn belül, azok nem kapnak a célban semmiféle díjazást. Az áldozatok egy része csendes rezignáltsággal vette tudomásul a megváltoztathatatlant, vagy éppen röhögött egy jót, aztán elment betápolni a kis ingyen krumplilevesét (az nem számított díjazásnak, csak "úgy" járt). Volt azonban valaki, aki nem tudott megbirkózni a ténnyel, hogy nem vihet haza egy néhány grammos színes papírfecnit és egy 26 mm átmérőjű színes fotográfiát pléhtokban. Ehelyett összetépte az igazolófüzetét és eldúltfúlt a helyszínről. Kognitív disszonanciája ezzel - úgy látszik - nem csökkent kellőképpen, hiszen a következő héten, mikor ismét szóba került az ügy, már fenyegetőre vette a stílust. Hogy ő bizony tanár, és hogy ő már 40 éve (vagy 400? lehet, nem emlékszem pontosan) túrázik, és mi még meg sem születtünk, amikor ő már, egyébként pedig ő minden diákot le fog beszélni a teljesítménytúrázásról. A 3x50 túra főrendezője úgy döntött, hogy aki nem keresi fel a megadott pályaszakaszon elhelyezett mozgó ellenőrzőpontot, annak nem ad ki a túra végén semmiféle díjazást. Tíz ember bukott meg ezen. Közöttük öten, akiknek ez a harmadik teljesítésük lett volna. A célban meglepetés várta őket. Szomorú, frusztráló élmény. Volt, aki próbálta kissé menteni a menthetetlen, volt, aki csak röhögött egy jót, volt, aki szomorúan, mérgesen félrevonult. Most is volt azonban egy valaki, aki nem tudott úrrálenni az őt ért sérelem okozta frusztrációján. (Súlyos élmény lehetett, hiszen az illető még bélyegző hamisítással is próbálkozott.) Egyszerűen szólva, szó szerint hisztériás jelenetet rendezett. Végül, mikor világossá vált, hogy jelenetére (hogy ő már 1000 éve, mi még a világon sem voltunk, hogy őneki idén ez már a 38., stb.) senki sem vevő, megígérte, hogy többé nem fog elmenni egyetlen teljesítménytúrára sem. Nemcsak erre, a többire sem.

Úgy legyen!

Ez csupán két eset volt, a két legsúlyosabb (vagy van, amiről még nem tudunk?), két héten belül. A két eset dimenziója sem azonos. Hiszen hogy is lehetne összemérni az Öreg-Bakony 50 km-es résztávját a 3x50 egészével? Aki megpróbálkozott még ezzel a túrával, az tudja, mit jelent valójában ennek a 48 órának a végigjátszása, milyen érzés végül megérkezni. És aki esetleg tagja olyan társulatnak, amelybe egy-egy túra összes megrendezésének teljesítésével lehet bekerülni, az tudja, mit érezhettek azok az ötök, akik most "kiestek" a háromszoros teljesítők csapatából. Pedig megcsinálták. Ugyanúgy, mint a többiek, sőt, lehet, hogy mégúgyabbúl. Egy kicsi, szinte jelentéktelen hibát vétettek.

Ezen múlna?

A két eset azonban távolról sem egyedi. Az erdőben egyre több a köpködő. A frusztrált, két lábon járó rosszindulat. Akinek valami nem sikerült, és az ebből fakadó problémáit csakis a rendezők ellen folytatott hisztérikus hadjáratokkal tudja kompenzálni.

Hideg volt a tea. Rossz volt a jelzés. Nem volt jelzés. Csoki helyett pogácsa volt. Túl kevés volt a szintidő. Rossz volt az idő. Jó volt az idő. Nem volt melegvíz. Volt, de elfogyott. Horkoltak. Csúnya a kitűző. Nem volt emléklap. Nagy volt a sár. A fű. Csúszott. A mentőnek csak négy kereke volt. Nem kiabált az ellenőrzőpont a sötétben, hogy a turista odatalálhasson. Nem akarták a rendezők a turistát 80 km-re elszállítani. stb, stb, stb...

Ami a lényeg: a turista pórul járt, kudarcot vallott. Aki pedig ezért a kizárólagos felelős, az mindig és csakis a rendező. Meg az anyukája. Sohasem a turista, ő tökéletes. Negyven éve csinálja, mi még meg sem születtünk, amikor ő már...

Az emberi pszichikum alapvető jellemzője, hogy megpróbálja az önértékelés egyensúlyát pozitív szinten tartani. Senki sem szereti bárgyúnak, butának, gyengének, kiábrándítónak találni önmagát. Büdösnek meg pláne nem. Ha az életünk során bennünket ért hatások az énképet gyengítik, akkor azt helyre kell állítani. Kudarc esetén az csak úgy lehetséges, ha a kudarc okát kizárólag a külső körülményekben keressük, azokra vezetjük vissza. (sikereinkért természetesen csakis mi magunk vagyunk a felelősek, azok oka mindig saját nagyszerűségünk). Sőt, ha előre sejthető a kudarc, jó előre elő is készíthetjük a magyarázatot. Például, ha sejtem, hogy a nehéz (képességeimet meghaladó) túra éjszaka ér véget, akkor nem viszek magammal lámpát. Lámpa nélkül természetesen nem lehet éjszaka túrázni. A nem teljesítés egyedüli oka máris a lámpa hiánya és nem a saját gyengeségünk vagy felkészületlenségünk. Ha előre közlik, hogy a túra dög nehéz, kevés szintidőn belüli teljesítő várható és komolyan figyelni kell a térképet és az egyébként sűrűn elhelyezett jelzéseket, de énképünk mégis veszélybe kerül, amikor veszedelmesen múlik az idő és szinte alig haladtunk, mit tegyünk? Természetesen nem szabad véletlenül se elővenni a térképet és a tájolót, és ha nem találunk jelzést, nem szabad visszamenni az utolsóhoz, hanem lehetőleg minimum 5 km-t kell bolyongani a vadidegen terepen. Mindjárt megvan a tőlünk független oka a kudarcnak.

A turista tökéletes. S mivel tökéletes, kudarcának oka csakis a rendező lehet. Ez a teljesítménytúrázók egy részének alaptétele.

Látnunk kell azonban, hogy mások is vannak az erdőben, nemcsak mi. Szembetűnő, hogy a teljesítménytúrán ugyanaz a feladat minden induló számára. Ennélfogva, énképünk kialakításában jelentős szerepet játszik az is, hogy világosan felmérjük, hol a helyünk a társaságban. Pszichikailag tehát abszolút fontosságú az, hogy teljesíteni tudjunk, méghozzá, ha lehet, nem az utolsók között. Ha egy túrát csak kevesen teljesítenek, jelentős mértékben megjavulhat önértékelésünk (és a túra ázsiója), ha nekünk sikerül. Ha azonban minden erőnket összeszedve utolsó tartalékainkat is bedobva küzdünk, komoly disszonanciánk támadhat, ha valaki lazán elszalad mellettünk. Netán elszáguld a drótszamarán! Világos, hogy az ilyen "rohanógépek" csakis elmebetegek lehetnek. Vagy egyszerűen bunkók. Más lehetőség nincs. De nem eszik olyan forrón a kását! Hiszen nincs annál szebb dolog, mint amikor a rohanógép vall kudarcot, mi pedig teljesítünk. Nosza, szúrjunk ki vele! Például, tudván, hogy a szerpentinen a hajtűkanyarban van a leselkedő mozgó ellenőrzőpont, szóljunk vissza neki, hogy ezt a kanyart nyugodtan levághatja, itt nincs senki. (Két "rohanógépnek" szereztek így szép élményt a 3x50 túrán.) Vagy tudva, hogy a rohanógépek sokkal nagyobb léptékben tájékozódnak, mint a gyalogosok, irányítsuk őket az elágazásban rossz útra. Úgyis csak kilométerek múlva kapnak észbe!

Sajnos, azonban, a kisördög nem alszik. Kudarcainknak tanúi vannak. Nem elég tehát, hogy magunkat meggyőzzük a kudarc (külső) okáról, énképünk csakis akkor állhat helyre, ha ezt a tényt mások számára is kellőképpen megvilágítjuk. Lehetőleg mindenki számára. A rendezőt tehát kitartóan, módszeresen kell szidnunk, hogy hosszú távon mindenkinek elmenjen a kedve a túrái látogatásától. Sose felejtsük, hogy ismétlés a tudásnak az ő jó édes anyukája. Pár hét módszeres ismételgetéssel a kudarcunkat kísérő derültséget általános sajnálkozássá és a rendező elleni mélységes utálattá alakíthatjuk. Sőt akciónk akkor a leghatékonyabb, ha olyanoknak mesélünk, akik ott sem voltak. Mivel az első negatív benyomás úgyszólván kitörölhetetlen, ellenkampányunk igen komolyan befolyásolhatja egy-egy rendező megítélését, s természetesen túrája látogatottságát is.

A túrák szaporodnak. A rendezők új és új kihívásokkal bombázzák a túrázókat, néhányan pedig kíméletlenül betartják a kiírásban szereplő szabályokat. Nyilván a túrázókat érő kellemetlenségek, kudarcok is szaporodnak. Ennek következtében pedig növekszik a köpködők, a rosszindulatú gyűlölködők száma az erdőben. Ma már néhány ilyen embertől hangos az erdő. Madárdal, szélsusogás helyett azt hallgatjuk, ki kit utál.

Bravó, teljesítménytúrázók (k)rémje, csak így tovább!

Néhány őrült rendező mégis újra és újra feltápászkodik a sárból. Heteket tölt a terepen, hogy járhatóvá tegye az utakat, hogy jelzéseket fessen. Kitűzőt, oklevelet, igazolófüzetet tervez. Tárgyal, szervez, kínlódik néha értelmetlen és érthetetlen akadályokkal. És kő keményen a zsebébe nyúl, hogy megteremtse valahogy a túrák ma már elképesztő anyagi hátterét. Pedig tudja jól, hogy mindezt soha senki nem fogja méltányolni. Csakis kritikára számíthat.

Büszkeséggel tölt el, hogy azon kevesek (papíron ötök) közé tartozom, akik elmondhatják, hogy az új 3x50 túrát háromszor teljesítettek. Tudom, mit jelentett az a kanyar a Panoráma-úton, és sejtem, mit jelent azok számára, akik levágták. De azt hiszem, a dolgok valahol úgyis belül dőlnek el. És ahogy végiggondolom, egyfolytában úgy érzem, tízen vagyunk.

(kivételesen) Dr. Zentai István, BaBaT

Vélemények

Mély megdöbbenéssel vettem tudomásul a Százlábú 5. számában az "Érchegységi 100 " teljesítménytúráról írt élménybeszámoló kiemelt részében leírtakat. Az ott olvasottakhoz a következő észrevételeket teszem: Az ellenőrzőpontoknak a teljesítménytúrákon kettős szerepük van. Egyrészt az, amit a cikk szerzője is érzékelt: ellenőrizni, hogy a tisztelt túrázó áthalad-e az adott ponton. Szeretném azonban felhívni a figyelmét az ellenőrzőpontok másik szerepére is: a pontőröknek a bélyegzésen, aláíráson vagy éppen lyukasztáson kívül az is a feladatuk, hogy az esetleg rászoruló túrázóknak segítséget nyújtsanak. Tehát azon rendezőket, ahol "túltengés" van az ellenőrzőpontok számát illetően, nem megvetni kell. Ezen rendezők arra is gondolnak, hogy ha már beszedték a nevezési díjat, akkor már valamilyen szinten törődjenek a túrázókkal, és nem csak azt nézik, hogy beszedik a nevezési díjat, aztán utána részükről az történik, ami. A legmegdöbbentőbb szövegrész az volt, amikor a szerző az útvonal rövidítéséből adódó elvtelenséget, etikátlanságot, csalást kreativitásnak, találékonyságnak és tájékozódási hajlamnak nevezte. Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy a teljesítménytúrázás az a műfaj, ahol egy adott távhoz egy adott útvonal is tartozik. Természetesen nem az a probléma, ha valamely túrázó(k) a megadott útvonallal nagyjából párhuzamos és körülbelül azonos hosszúságú alternatív útvonalat választ(annak), hanem az, amikor valaki(k) tudatosan megtervezve az útvonal rövidítésével kíván magának etikátlan előnyöket szerezni. Egyik rendezőnek sincsen arra sem személyi, sem anyagi kapacitása, hogy néhány ilyen elvtelen csaló miatt minden sarokra ellenőrzőpontot telepítsen. Nagyon nem tudom elfogadni azt a szemléletet, hogy a rendező gondoskodjon arról, hogy a túrázók kövessék az útvonalat. Ugyanis egy teljesítménytúrát mindenek előtt a túrázóknak kell komolyan venniük, a rendező a lehetőséget biztosítja bizonyos képességek felmérésére. De véletlenül sem a csalási lehetőségek minél jobb kihasználását kell ilyenkor felmérni. A PILISI TRAPP-ról csak annyit, hogy maga a rendező látta be a célban, hogy ennyire liberálisan nem szabad rendeznie a túrát, mert az etikátlan túrázók miatt több ellenőrzőpontot kell telepítenie. A legérdekesebb megjegyzés az volt, hogy az ilyen túrázókat irigység fogadja. Csak azt nem értem, hogy ugyan mire irigykedne bárki. Hiszen ezeken az etikátlanságokon nincsen semmi irigyelni való, annál több megvetni való. Amikor a szerző arról ír, hogy 50 km-nél sem rövidül annyira...., azt nem érti meg, hogy semmivel sem szabad rövidülnie. Mert ha valaki 50 km-t vállalt, akkor 50 km-t kell teljesíteni, nem pedig kisebb-nagyobb mértékben rövidített távot. A jól megválasztott igazolópontokról annyit, hogy azt már említettem, hogy a teljesítménytúrát a túrázónak kell komolyan vennie, és nem azzal foglalkoznia, hogy a rendező hol nem telepített pontot, ahol kisebb-nagyobb távot le lehet vágni. De azt egye a szerző is csak viccnek szánta, hogy a PILISI TRAPP-on a pontok úgy voltak telepítve, hogy ott az 50 km nem rövidült annyira... A "csendőrségről" pedig annyit, hogy jelenleg pontosan az elvtelen, etikátlan túrázók miatt kell "csendőrködni". Valóban "van még mit fejlődnie a teljesítménytúrázás kultúránknak". Ha majd a teljesítménytúrázás kultúrája odáig fejlődik, hogy a túrázókban meg lehet bízni, akkor lehet rendezni olyan teljesítménytúrákat, mint a KINIZSI TE ENCIÁN Szakosztálya által rendezett téli teljesítménytúra, ahol egyáltalán nincs "csendőrködés", ugyanis egyáltalán nincs ellenőrzőpont. Végezetül pedig azt szeretném megjegyezni, hogy aligha hiszem, hogy a "Százlábú" oldalait ilyen tartalmú szövegrészekkel kellene feltölteni. Ezért jómagam (aki 1990 óta rendszeresen túrázom, és teljesítménytúráim száma jelenleg meghaladja az évi ötvenet) ilyen tartalmú szöveggel egyszerre háromszor kívánom terhelni a "Százlábút": először, utoljára és soha többet.

Jávor Zoltán

A RENDEZŐK ÍRJÁK

ANP 50

A legutóbbi -negyedik- aggteleki teljesítménytúrán közel százan vállalkoztak a 25, ill. 50 km-es gyalogtúra megtételére. Az 50 km-es távon választhattak az indulók, mindjárt az esőben kezdik a felszínen, vagy az első 7 km-t a felszín alatt, a Baradla barlang hosszútúrájának végigjárásával. Igy is úgyis, hideg nyirkos, kellemetlen időben, sárral nehezített igazi "férfias" bakancsos túrát teljesítettek a vállalkozó kedvűek. A be- ill. megérkezettek szintidőn belül teljesítettek. Sajnálatos bokarándulás keserítette meg két túrázó napját, ámbár remélhetőleg a kedvüket nem vette el a további indulásoktól. Érdekessége volt a túrának az egyik résztvevő szociológiai - szabadidősport kutatómun-kához készített kikérdezése a teljesít-ménytúrázók körében. Gyors áttekintéssel kiderült, hogy a legtöbb aggteleki teljesítménytúrázó férfi, 20 éven felüli, önálló, 25 km-es távra nevezett, táplálékkiegészítő, vagy erősítő készítmé-nyeket fogyaszt, ebben a sportban elsősorban próbára tette magát...., sok újrakezdéssel, kampányszerűen mozog, valamint vidéki városokból érkeztek legtöbben. Hozzá kell tenni, hogy mint minden felméréssel készülő értékelésben, itt is jelentősége volt annak, hogy ki vállalkozott a szíves válaszadásra. A teljesítménytúrázók számának csökkenő alakulása is elgondolkodtató, mert több mint 10 éves rendezői tapasztalataink arra intenek, nem lehet mindent a mostoha időjárásra fogni. Valószínűbb a romló gazdasági helyzet hatása: ez mind a megfelelő felszerelés, mind az útiköltség, mind pedig a rendezési költségek drágulásában megmutatkozik. Ugyanakkor egyre több helyen és szinte minden hétvégén rendeznek teljesít-ménytúrát, s még a sportág legelszántabb hívei is csak egy részükön képesek elindulni, tehát valószínűleg egyre jobban megoszlanak az egyes rendezvények között. A Bauxitkutató TSE rendezvényein kezdettől fogva magas a résztvevők száma, a Bakony 50 év elején még az idei térdigérő hóban is háromszáz hótaposó gyalogost vonzott.

Knauerné Gellai Mária

Bükk 50

A túrával kapcsolatban megkívánom jegyezni, hogy a korábbi kétszáz fő induló helyett, a versenyt megelőző napok mostoha időjárása miatt igen szerény volt az érdeklődés. A versenyrendezőség minden igyekezete ellenére, a szép tájakon vezetett útvonal, nem jelentett elég vonzerőt. Ugyanakkor az utóbbi időben tapasztalható, hogy a rendezvények sokasága, egyidőpontban lévő zsúfolása - még tájegységen belül is mint pl. nálunk évek óta egybeeső hegyimaraton - egymás rendezvényeiről vonja el a résztvevőket. Ezek miatt a rendezvényeink egyre nagyobb kiadást jelentenek a szakosztályoknak és a részvételi összeg csak nagyon minimális mértékben ellensúlyozza a kiadásokat

Béres Lajos

A "Csík 20" és "Csík 30" túrák útvonalán frissen irtották az erdőt (a sárga jelzéssel együtt). A túra előtti 2-3 napban, ill. napján is "sikeresen" kivágták a jelölt fákat 5-600 m-en keresztül. A helyszínen dolgozó munkások "segítségének" köszönhetően sokan kihagyták az utolsó előtti ellenőrzőpontot, közülük a kerülő utáni célbaérést követően visszaindulva teljesítették az útvonalat, 62-en ezt kihagyták. Sajnos a Keszthelyi-hegység területén (a külömböző tulajdonjogú területeken) sok jelzett útvonal tűnt és tűnik el folyamatosan az irtások következtében, új munkautak, kerítések jelennek meg mindenütt, s ez megnehezíti a turisták tájékozódását még az új térképpel is.

Kovács Éva

HÍREK

A Barangolás a Dunazugban túramozgalmat ezévben 37 fő teljesítette. A Lábatlan 35 teljesítménytúra céljában vehették át a kitűzőket azok a túrázók, akik korábban már teljesítették a Sajgó és a Budai teljesítménytúrák valamelyik távját.

A Mezőberényi SDSE Vasutas Természetjáró Szakosztálya 1997. január 4-én nyílt túrát rendez. A Téli Körös 30 túra útvonala megegyezik a nyári túráéval.

Bővebb információ: Váradi László : (66) 352-396

A Mezőföld teljesítménytúrát 1997-ben július 12-én rendezik meg. Utána egy héttel - július 19-én - egyszeri alkalommal 40 km-es éjszakai túrát is rendeznek, melyre mindenkit szeretettel elvárnak a rendezők.

A Millecentenárium tiszteletére rendezett ÁRPÁD VEZÉR 200 TELJESÍTMÉNYTÚRA teljes távját sikeresen, szintidőn belül 56-an teljesítették a 173 indulóból.
Gyalogos teljesítők: Dévényi Zoltán, Sápi Endre, Zséfár Gábor, Zséfár Lajos, Bialkó Gábor, Tóth György, Molnár Róbert, Sütő László, Szuromi István, Nagy Zoltán, Czékli Béla, Kovács György, Megyesi Balázs, Csernai István, Horváth Zoltán, Tarrósi Bertalan, ifjú Zárdai István, Simics Tamás, Szűts Miklós, Kis László, Nyikos Imre, Pristyák János, Fritz Balázs, Toperczer András, Városi Gábor, Kolozsvári Zsolt, Hiripi Ferenc, Natchev Zoltán, Bakó Tibor (1977), Hoffmann Ádám, Kurinszki József, Lencsés Éva, Nemes Gábor, Bakó Tibor (1971), Baladincz Ádám, Baladincz István, Kürtök Adorján, Lalák László, Hemle Csaba, Verőcei József, Gidófalvi Gábor, Jávor Zoltán, Buzgó László, Fenyő István, Garab Róbert, Kotsis Tibor, Kovács Márton, Papp Renátó, Salap Irén, Szabó Sándor, Tóth Mihály
Kerékpáros teljesítők: Bognár Balázs, Hattyasi László, Rózsás László, Albert Tamás, Kocsis Zoltán
A névsor időrendi sorrendben készült.
153 km-ig 4 fő, 134 km-ig 5 fő, 127 km-ig 6 fő, 109 km-ig 27 fő, 101 km-ig 12 fő jutott el.

Augusztus-szeptemberi túrastatisztika