SZÁZLÁBÚ

Nyári szünet

Beszámolók a túrákról

Januárban csodálkozva olvastuk a TTT kiadványában, hogy Sülysápon teljesítménytúrát rendeznek. Majd kiderült, hogy egy természetgyógyász szűkebb baráti körével rendezi a Mackó 50 teljesítménytúrát. A kíváncsiaknak elárulom, hogy a túra neve a főrendező becenevéből ered. A túra során először az úri halastó növény és állatvilága kápráztatott el bennünket, majd következett a felsőfarkasdi halastó ahol frissítő (plussz) üdítő várt bennünket . Az erdő csodálatos látványt és illatot árasztott felénk. Lassan megérkeztünk a 25 km-es résztávhoz. És újra erdő következett, láthattuk "Mende tojását", emelkedhettünk felfelé (összesen 400 m-t). Gyönyörű kökény alagúton haladhattunk át (vigyázva a méhecskékre) és végre a várva várt Forró forráshoz értünk. Gyermekkorunkból jól ismert forrás környéke kissé megváltozva fogadott bennünket. A környékbeliek kőből védő kerítést építettek a forrás köré. Úgy gondolom, hogy mindannyiunk érdeke, hogy a természetet védjük! Utunkat a sülysápi halastavak követték, egy kisebb emelkedő és végre a cél. Gumi macival jutalmaztak bennünket (többször is). Gratulálunk a lelkes rendező gárdának akik nagy munkával ilyen túrát tudtak szervezni szűkebben vett "hazámban".

Sziló

Kéttorony 50

"Lenn az Alföld tengersík vidékin ...", avagy a Kéttorony 50 teljesítménytúra. Biztos sok túratársnak hiányoztak a hegyek, dombtetők, hegyláncok, stb. Ez maga volt az Alföld, a térdroncsoló sík terepeivel, egyhangú, néhol homokos talajával és szántóföldjeivel. Habár a Himalájához nem lehet hasonlítani, azért itt is lehetett látni jó pár érdekes részt a túra során. Biztos sokan megálltak például, hogy megtekintsék az abonyi "gejzírt", megsimogassák a kecskefarm gidáit, és esetleg elkattintsanak néhány fényképet. Persze unalmas szakaszokban sem volt hiány. A rendezőket dicséri, hogy bő szolgáltatásokkal próbálták tartani a lelket az egyre jobban kitikkadó bakancsosokban. Volt itt minden rendesen: tej, kakaó, üdítő, zsíroskenyér, négercsók. Aki esetleg nem lakott jól a túra során, az pótolhatta ezt még a célban is. A bátor, dicső teljesítők egy tokba foglalt emléklapot, egy külön, a honfoglalás 1100. évfordulójára készített kitűzőt és a szokásos évenkénti kitűzőt is megkapták. Jó túra volt, egyszer mindenkinek érdemes megnézni az Alföld "csúcsait".

Horváth Adrián, Szolnok

Mecsek 50

Nagy konkurenciát jelentő Mátra 115 és Pilis 50 ellenére közel 200-an vágtak neki a félszáz kilométeres távnak. Először vettem részt a túrán, ezért benyomásaim is mélyebbek.

Gyönyörű napsütéses, felhőtlen, páramentes idő volt, ezért messze el lehetett látni, csodálni lehetett a hegyvonulatokat, csúcsokat, a völgyfenéki és hegylábi településeket, és a művelt lankákat.

A rendezők - akiknek többsége a középkorosztályból került ki - igen barátságosak, érdeklődőek voltak. A túra mindvégig szimpatikusan szervezett volt. A jelzések egyértelműek, a szalagozások korrektek, az M 50-es és M 30-as kiegészítő táblák valamennyi bizonytalanságot jelentő elágazásnál kint voltak. (Szimpatikus túráknak azokat tekintem, amelyeknél a rendezők célja, hogy az indulók valamennyien és könnyen eljussanak a célig.)

A túra során a bővizű források egész sorát kóstolhattuk meg. Patakok, vízfolyások és a legkülönbözőbb erdőtársulások között vezetett az idén először módosított útvonal. A gazdag aljnövényzetben bimbós medvehagyma felületek, nagy foltokban szúrós csodabogyó ( Ruscus aculeatus), tavaszi lednek (Lathyrus vernus), az erdei nenyúljhozzám nagykiterjedésű foltjai (Impatiens nolli-tangere), farkasölő sisakvirág bimbós példányai (Aconitum vilparia) voltak láthatók. Az idei kitűző növényének, a nagytömegben és csak a Mecsek térségében előforduló illatos hunyornak (Helleborus odoratus) már csak elvirágzott példányait láthattuk.

A növénytársulások nyújtotta látnivalókat jól kiegészítették az építészeti elemegyüttesek:a püspökszentlászlói kolostor és arborétum, a kisújbányai és az óbányai települések egyre inkább üdüléssel hasznosított épületei., s a pécsváradi múzeum, vár, kiállítás.

A szolgáltatás mindvégig kiváló volt: a Zengőn meglepetés csoki, később üdítő, Márévárnál ropogós, ízletes alma. A célnál pedig valóságos terülj-terülj asztalkám fogadott; a hatféle kenyér (kétféle zsíros és lekváros, krémes, körözöttes) és a sokféle saláta színpompáját csak íze múlta felül.

Jóleső érzéssel, a közel 1700 m szintkülönbség miatt kellemes fáradtsággal, a jövő évi viszontlátás reményében búcsúztam a Kelet-Mecsek térségétől, az "idegennel" szemben is családias légkört teremtő rendezőktől.

Csemez Attila

Mátra 115

Bár nem régen indult, mára már mégis fogalommá vált a Mátra 115, mint a "túrák túrája". Valóban, a hazai hosszú távú túrák legnehezebbikeként tarthatjuk számon. Mindenkit rémisztget hosszúsága mellett a majdnem 6000 m szintemelkedés. Az összes jelentősebb csúcsot meg kellett mászni ezen a napon a Mátrában, ami bizony nem kis időbe telt, és nem csak az útvonal hossza, vagy a sok emelkedő volt itt az igazán nehéz, sokkal inkább az idővel kellett legjobban megküzdenünk. Nagyon fárasztó volt közel 30 órán keresztül fel-le bandukolni. Vasárnap délelőtt már szívesen lefeküdtünk volna. Ekkor már nem csak testileg, szellemileg is teljesen padlón voltunk. mindezek ellenére nagyon élvezte az a pár megszállott, aki ott volt. Gondoskodtak erről a szervezők is. Az útvonal végig jól követhető volt, ebben sokat segített az alapos útleírás is. Az ellenörzőpontokon (16 db!) folyamatosan gondoskodtak frissítőről (zsíros, margarinos, málnadzsemes kenyér, víz, néhol alma, tej, tea és csoki is), így a saját batyunkat ki sem kellett nyitni. Az időjárás is kedvezett az idén: nem volt sem eső, sem pedig túl meleg, egyszóval a körülmények is nekünk kedveztek. Félúton paprikás krumplit kaptunk, a célban pedig finom gulyáslevessel vártak, aminek jobban örültünk, mint az igen csak gyengére sikerült kitűzőknek és emléklapoknak. A rendezvény egyetlen gyenge pontja ugyanis az esemény jellegét nem hogy méltóan kiemelő, hanem inkább kigúnyoló "díjazás". Egy ilyen fajsúlyú túra ugyanis megérdemelne komolyabb, igényesebb elismerést is! Ettől eltekintve ez a túra valóban megérdemli, hogy a legelőkelőbbek között gondoljunk rá. Akinek tetszenek a kihívások és szeretné alaposan megismerni a Mátrát, az jöjjön el legközelebb, nem fog csalódni.

Horváth Zoltán, Szolnok

Kissé esős, borús idő fogadott bennünket pénteken Sirokon, de azért a pályaudvari "szállás" megtelt. Reggel mindenki úgy gondolta, hogy egy kis eső nem ijeszthet el bennünket a Mátra 115 teljesítésétől. Az első ellenőrzőpontig, Oroszlánvárig, a "hullámvasút" teljesen elszédítette az indulókat. Kékestetőig az állandó emelkedés hozzászoktatott bennünket a szintkülönbséghez. Majd egy "kellemes" lejtő következett. Parádsasvárról Galyatetőre másztunk fel, melyhez a 665 m szint fokozatosan oszlott el. És újra lejtő, emelkedő, Hatökörura ellenőrzőpont. A következő szakaszon, bevallom, a patak átkelés nem mindig sikerül. Jövőre valami hídszerkezetet is viszek magammal. Lajosházán a pontőr fiú azzal kedveskedett, hogy "lány figurás" bélyegzőt adott az igazolófüzetembe. Újra emelkedtünk és szitáló eső hűsítette kimelegedett testünket. Mátraszentimrén újra figyelmesség vett körül. Az egyik rendező apukája virágot és csokit adott nekem. Ha a nagy fáradságomban elfelejtettem volna, köszönöm. Innen kissé hullámzó terepen ereszkedhettünk le Nagybátonyba ahonnan a szürkület arra kényszeríttet bennünket, hogy gyorsabban lépkedjünk. Ágasvárig a bozótos jól ki volt ritkítva és a ritka jelzéseket szalaggal pótolták a rendezők. Így könnyen feljutottunk a turistaházig, de a csúcs megmászása várt még ránk, 500 m alatt 155 m színt emelkedés. Nem részletezem, hogy mire gondoltam fel- és lefelé. Innen már sötétben folytattuk utunkat. A Muzsla megmászása nem volt olyan borzalmas, mint ahogy az emlegetni szokták. És újra kedvesség a pontőrtől, igazolófüzetemre egy kis virág rajza is rákerült. Az éjszaka leple alatt ereszkedtünk Diós-patak felé. Itt egy kicsit pihentünk, pótoltuk az elveszített energiánkat, és ettől erőre kapva neki vágtunk a híréről már jól ismert Galagonyás, János-vára, Kénes-forrás, Havas, Káva, Tót-hegyes, Világos-hegy felé. Fokozatosan emelkedtünk fel Galagonyásra, majd lejtő, egy patak átugrása s egy rövid szakaszon a köves, sziklás János-vára következett. Még jó, hogy sötét volt s nem láttuk az előttünk lévő emelkedőt. A Kénes-forrás előtt kb. fél órát kószáltunk a pusztaságban, addigra a lámpámból kifogyott az elem és egy lámpa fényével nehezen találtuk meg a jelzést. Természetesen patakátkelés következett s itt az ösvény elfogyott, csak a jelzéseket figyelve tudtunk tovább haladni a bokros dombtetőn, megint patak és végre a Havas aljában voltunk. Ez a szakasz szerintem minden túrázót az őrületbe kergetett, úgy gondoltad sosem lesz vége! A Havas tetején a nap sugarai nyújtózkodtak s mi is "felébredtünk" álmunkból. A Káva, Tót-hegyes megmászása reggeli tornának tűnt. Világos hegynél tudtad, hogy ez az utolsó, innen már csak lefelé kell menni. Lassabban haladtunk lefelé, mint fel, olyan meredek volt a lejtő. S végre a cél a gyöngyöstarjáni Művelődési ház. A rendezőknek köszönöm a jó szervezést, a sok figyelmességet és remélem, hogy egyszer én is átvehetem a 3-szori teljesítőknek járó fantasztikus jelvényt.

Sziló

Őrség 50

Igaza volt Sztancsik Györgynek a főrendezőnek, hogy ilyen helyre is sokan mennek túrázni, annak ellenére, hogy rossz a közlekedés. A túrát negyedszer rendezték, de -ahogy én hallottam- most is csak a megszokott, jókedvű csapat vágott neki az esőre álló reggelen. Olyan igényes igazolófüzetet kaptunk, hogy az már szinte prospektus. Többek között megtudtuk : a szalafői lányoknak tilos az asztalt kerülgetni, mert részeges férjük lesz; a kópic nem más, mint szalmából font tárolóeszköz; az Őrséget nem azért hívják Gyantásországnak, mert sok arra a vándorhegedűs. Úgy "sétáltunk" a falvakban, hogy közben olvashattuk a rövid ismertetőket róluk, s közben gyötörtük a helybelieket kérdéseinkkel, hogy ki tudjuk tölteni a TOTÓ-t. Rögtön az első ellenőrzőponton kiderült, nagyon szép, igényes pecséteket kapunk. Nagyon tetszett az, ahogy odafigyeltek a farkasfai italboltban, nehogy valaki is több üdítőt igyon, mint a többiek. A László-kaszálón nagy önfegyelemről és kitartásról tettünk tanúbizonyságot, nem feküdtünk le a hívogató szénakazlak tövébe pihenni egy pár órácskát. Kondorfán megtudtam, hogy én vagyok a legfiatalabb induló, innen abból állt a beszélgetésünk, hogy mit szeretnék kapni tárgyjutalom gyanánt. Ispánkon rosszul időzített a bolt a bezárással, mi direkt leültünk a padokra, hogy lássuk, halljuk, ki hogy áll hozzá ahhoz a tényhez, hogy lekéste a kiszolgálást. Szép kitűzőt és emléklapot kaptunk a túra végén. Én pedig - a rendezők örömére- kínálgattam őket a pár perccel azelőtt kapott csokiból.

Ezt a túrát soha nem fogom kihagyni. Te se tedd!

Nagy Margit (a legfiatalabb induló 50 km-en)

Ui.: A túra végén egyhangúlag és unalomig dicsérgettük az útvonal szépségét és a tökéletes rendezést.

Beszámoló az Őrség 50 teljesítménytúráról

1996. május 11-én negyedszer rendezte meg a Teljesítménytúrázók Társasága az Őrség teljesítménytúrákat. A túrát megelőző hét nem sok jóval kecsegtette a túrázókat, hisz minden nap délután kisebb-nagyobb "égi áldásban" volt részük. Ennek ellenére a túra reggelén közel 200 elszánt túratárs jelentkezett indulásra az őriszentpéteri rajtban, akiket az sem riasztott el, hogy az Őrség az ország legcsapadékosabb vidéke. A rendezőség az útvonalakban 1-1 változtatásra kényszerült : a 30 km-es távon a Felsőszeri-patak völgyébe ki lehetett volna tenni a táblát : hajóvonták találkozása szabad !; míg az 50 km-en a a Csákánydoroszlói műút után a méhekkel elkerülendő a konfliktust. 9.15-kor indult útjára (no nem az amire az, éltesebb korú mozilátogatók gondolnak, hanem) a söprögető különítmény. Az első ellenőrzőpont (Templomszer), majd egy most felújított hidacska után nem sokkal, a Zala-völgyi pihenő és a Kástu-koccintóbéli rövid kitérő után a Pityerszeri ellenőrzőpont következett. Itt végre kisütött a nap. Ezt követően a Zala forrásvidékére tettünk egy röpke kitérőt. Az út mellett a fenyők mint üdezöld köpenybe bújt égnek emelt karú varázslók ácsingóztak, sorakoztak. Az útvonalra visszatérve "megízlelhettük" magát a Zala vizét is (pontosabban belemélyedhettünk a víz tanulmányozásába). Az útvonal ezután egy darabig közvetlen a Szlovén határ mellett haladt. A Sűrű erdei ellenőrzőpontot, a vendvidék egyik képviselője, Orfalu, után értük el, majd utunk szelíd lankák, völgyecskéken át vezetett, hogy a virágzó gesztenyefás domboldalú, boglárkától sárgálló rétű Farkasfán elérjünk következő pontunkra. A farkasfai ellenőrzőponton etetés-itatás vehette kezdetét. Kondorfán kiderült, hogy az előző ponton kapott információ, mely szerint egy túratársunk még nem haladt át, nem adminisztrációs hiba volt. Elkallódott túratársunk kevesellte a mai napra szánt penzumot és kicsit azt megtoldva, átruccant Apátistvánfalvára, így most néhány perccel pontzárás után érkezett. A következő szakaszon várt ránk a túra legnedvesebb része a Dó-rét, ahol könnyebb volt száraz zoknival (zokni levétel után), mint száraz lábbal átkelni, majd a Bárkás tó után egy völgyecske kínálta fel a a lábmosás lehetőségét azoknak, akik eddig valamilyen csoda folytán száraz lábbal megúszták a túrát. Az Ispánki (Békeliget) ellenőrzőponton a népes és jókedvű pontőrök nem csak buzdítással töltötték meg a túrázókat (és persze magukat), hanem némi folyékony serkentőszerrel is. A jó hangulatú seprű itt már tényleg sepert : beért néhány túrázót. A szúnyogok kedvenc pontja (Disznós tető) után, már csak a célegyenes és persze a rendezők valamint a zsíros kenyér, üdítő no és a kitűző, emléklap várt ránk. A túrán rendkívüli esemény nem történt, hacsak nem a sok szép virág (rododendron, kosbor stb.) látványa nem minősül annak. Szeretném megköszönni a pompásan megrendezett túrát, (a táblázásokat, szalagozásokat) a rendezőgárdának : Sztancsik Györgynek, Varró Lídiának, Rakk Gyulának és a többieknek, és természetesen köszönöm söprűtársaim (Kovács András, Juhász Imre és Csernus L. Gábor) munkáját - hisz nekem jóformán a kis ujjamat se kellett mozdítanom - ők a kihelyezett szalagokra, táblákra, szétszóródott szemétre nagyon fogékonynak bizonyultak.

Pál István

KINIZSI SZÁZAS

Május utolsó hétvégéje = "KINIZSI". Ezt tudja minden túrázó. Ennek a túrának rangja van a maga 16 évével, szép útvonalvezetésével a Pilisen át a Gerecséig, pompás szervezésével, egyedi tűzzománcjelvényével együtt. Éppen ezért van ezen a hétvégén mindig ezer körüli induló, ami egy hosszú távú túránál nem megszokott. Lehetett ismerkedni, új barátokat szerezni. Eljön ide mindenki, aki él és mozog, hogy aztán vasárnap reggel már kevésbé tehesse mindezt. Most sem volt másképp... Sok furcsán tipegő embert láthattak a tataiak már a célbaérés előtt is. Hiába a szigorú (?) alkalmassági vizsgálat, mint feltétel, most is akadt, aki szószerint kidőlt a Baji vadászház előtt (93 km), s Ca-injekcióra szorult. Na azért nem volt ilyen veszélyes ez a túra. Annyira pedig főleg nem, mint azt a sok depóztatóból lehetne gondolni. Megmosolyogtuk az emberkéket, akiket autóval kisértek végig ismerőseik, hozzátartozóik, hogy legalább 10 kilométerenként frissíthessék őket. Annál nagyobb gondot okoztak viszont a tiltás ellenére is ott lévő bicajosok. Szintén meleg helyzetbe hoztak bennünket Koldusszállás környékén (85 km) a sötétséggel együtt leszálló denevérek, akik néha túl közel merészkedve suhantak el mellettünk, némi izgalmat okozva. A rendezés tömören jellemezhető: PROFI volt. Bár szolgáltatásokkal nem kényeztettek el bennünket, Bányahegyen (73 km) teát, a célban pedig gulyáslevest vagy főtt virslit kaptunk. Az útba eső településeken és több ponton azonban bárki pótolhatta ezt saját pénztárcájából. A sok résztvevő ellenére sem volt számottevő a sorban állás sehol, köszönhetően a számítógépes szervezésnek. A túra kisérőfüzete külön olvasmánynak is elmegy, az útvonal leíráson kívül található benne rejtvény, rövidebb-hosszabb írások, az előző év élménybeszámolói, statisztikái, karikatúrák, hírek és névsorok, amik közé bárki bekerülhet, ha jövőre (is) indul.

Horváth Zoltán, Szolnok

A Kis-Kárpátokban jártunk

Az eseménynaptárban szereplő külföldi túrák közül felkeltette érdeklődésünket a Várak és kastélyok a Kis-Kárpátokban nevű túra. Smolenicébe a rendezőkkel együtt érkeztünk. Örömmel vették, hogy három magyar indulója is lesz a rendezvényüknek. Lelkesen magyarázták és mutatták a térképvázlaton, hogy merre is kell mennünk. Neki is vágtunk a több érdekességet ígérő útvonalnak. A túra első felében fel kellett menni a több mint 500 méterrel magasabban lévő Zaruby csúcsára. Közben kisebb vízesés, kis sziklakápolna és egy meredek sziklás völgyön való felkapaszkodás tette izgalmassá a gyaloglást. A csúcsról egy éles sziklás gerincen a szép kilátást élvezve ereszkedtünk alá Ostrý kamen (Éleskő) várának romjaihoz. Hajdan a Révayak és Czoborok birtokolta vár még romjaiban is jelentős. A vártól tovább ereszkedve érkeztünk a második ellenőrző ponthoz a Brezinky turistaházhoz. A büfében jó hideg sörrel csillapítottuk szomjunkat. Majd irány a következő, egyben az utolsó ellenőrzőpont Plavecke Mikulás (Detrekőszentmiklós). Útközben a távolban feltűntek a Plavecki vár (Detrekő) romjai, de addig "sajnos és szerencsére" nem kellett elmenni. A hostinec-ben újabb frissítő, természetesen jó hideg sör. A rendezők ajánlották, hogy nyugodtan menjünk vissza a rövidebb úton, de mi az eredeti útvonalat választottuk mert ott több érdekesség ígérkezett. Egy szép völgyben haladva megcsodálhattuk a Krelenica sziklás oldalát, a Deravá skala barlangjának óriási bejáratát. A Mon Repos-i erdészháznál az Erdő fohászát olvashattuk szlovák nyelven. A szép erdőkben, most már egy másik úton vissza a cél felé haladtunk. Újra megcsodálhattuk Éleskő várának romjait a magas sziklafal tetején. Egy hideg vizű forrásnál csillapítottuk szomjunkat és a virágzó medvehagymákkal teli erdőben baktattunk tovább. Kereszteztük reggeli útvonalunkat és az ereszkedő úton hamarosan a Smolenicei kastély melletti réten lévő célban voltunk. A rendezők ismét örömmel köszöntöttek. Átvehettük a teljesítésért járó zászlócskát, emléklapot, sőt még plusz ajándékokkal is kedveskedtek. Sörrel és egy kis borovicskával is megkínáltak bennünket a XX. jubileumi túra sikeres befejezésének örömére. Egy kis pihenő után megnéztük Szomolány 1880-1900 között neoromán-neogót stílusban átépített kastélyát és környékét.

A túra nem az itthoni értelemben vett teljesítménytúra, sőt még a megadott távnál is rövidebb volt, viszont a szép táj és a gyönyörű májusi idő emlékezetessé tette a Kis-Kárpátok béli barangolást.

Sz. Gy.

Egy kibic beszámolója

Idén is többszáz embert vonzott a BKV Zöldsport szakosztály által, immár hetedszer, megrendezett Budai 50 teljesítménytúra. A 75 km-es táv rajtjában mintegy félszáz koránkelő gyülekezett, hogy reggel hatkor útra keljen. Úgy terveztem, útra kelek én is : sétálok amíg kedvem tartja. Az első ellenőrzőpontig csak 900 m és némi szint várt ránk. A következő ellenőrzőpontot (Újlaki-hegy parkolója) csak némi "hullámvasút" után (Hűvösvölgy, Vadaskerti-hegy, Határnyereg) lehetett elérni, majd a Virágos-nyeregből az érdeklődők végigpásztázhatták mi vár még rájuk, ám innét az Alsó-Jegenye-völgyig nem kellett hegyet mászni és az útvonalon található Kötők padjától pazar kilátás nyílt a másik oldal : a Pilis felé. A Paprika-patak völgyében a Hármashatár-hegycsoport egyetlen (Rózsika) forrása és a Budai hegység egyetlen vízesése rejtezett. Nem tudom mi, a korai kelés vagy tán az üde, friss levegő okozta, de a 19 km-nél elhelyezett frissítőponton a résztvevők valóságos dínom-dánomot csaptak, bár elképzelhető, hogy csak a Nagy-Szénásra készültek fel testben (és persze lélekben). A csúcsról ezúttal is szép körpanoráma tárult elénk. A tavasz eddig sem fukarkodott virágaival, de itt virágmezővel örvendeztettett meg. A Kutya-hegy után a Fehér útról a Gete-Gerecse hegycsoport felé kínálkozott jó kilátás : mindenki megcsodálhatta, különösen azok akik, jövő hétvégéjüket a Kinizsi 100-on tervezik eltölteni. A Perbáli nagyerdő és az Ilona-lak ponton a rendezők kedves figyelmessége jeleként ívóvíz várt a megszomjazott vándorra, ami az utóbbira felvezető izzasztó kaptató után, no és persze figyelembe véve, hogy ekkor már hevesen tűzött a nap, amit csak lágy szellő enyhített, jól esett. A Fekete hegyi útelágazást többszöri jelzésváltás, míg a Vörös-pocsolyát egy kis kanyargás után értük el. Nemsokára végigfuttathattuk szemünket a délelőtt bejárt részeken és sajnos bánatosan tapasztalhattuk, hogy a Fekete-fej utcában a kút idén sem üzemel. A Fekete-fej csúcsán várt ránk az 50 km-es táv legutolsó bélyegzője. Itt kell megjegyezni, hogy a steklik lecserélése jellemző motívumokkal ékesített bélyegzőre jó ötlet volt. Innét már csak a Hárshegyi-körútig kellett felkapaszkodni, hogy a Szépjuhásznénál lévő célba beügethessünk.

A szívósabb, önsanyargatóbb (?) túratársak, rövid felfrissülés után folytatták útjukat a Déli 25-ös körön. Öt fősre duzzadt kis csapatunk a virág-völgyi pontot elhagyva vígan ügetett a Ló-hegyi nyereg felé, ahol a második frissítőpont várta a résztvevőket. A Farkas-hegy és a Frank-hegyi turistaház után, a rendezők jó választásának köszönhetően egy működő nyomóskút oltotta szomjunkat. Az Ördög orom leküzdése után egy leereszkedés a Farkas-völgybe, majd a túloldalon hegymenet a Z jelzésen, s egy kápolna érintésével felérünk a Széchenyi-hegyre. Sajnos a tetőt elérve a jelzések követése az útvonalat nem vagy kevésbé ismerőknek nehézzé vált, amit jó lett volna szalagozással követhetővé tenni. (Mellesleg : a Farkas-völgyben volt régen egy K- jelzés, amely a Normafához vezetett). Az Anna rét környékén ismét mód nyílott körbetekinteni és búcsút vehettünk a nap folyamán bejárt részektől, majd az utolsó emelkedő (János-hegy) után, lent a nyeregben megbúvó egykori Budaszentlőrinc, azaz a Szépjuhászné várt.

A kibic : Pál István

Májusi túrastatisztika

Hírek

A március 16.-án megrendezett Honfoglalás Emléktúrán összesen 510 fő nevezett. 48 km-en 166-an indultak és ebből 125-en érkeztek célba, 24 km-en 303 induló volt, ebből 287-en teljesítették a távot. Az 58 km-es kerékpáros túrán 41-en indultak és 31-en értek célba.

A túrát 1997-ben március 15.-én, szombaton rendezzük 48-as Túra néven, Görgey Artúr emlékére. Közkívánatra egy további, 32 km-es túrát is kiírunk Klotildliget - Klastrompuszta - Vaskapu-völgy - Pilisszentkereszt - Csobánka, Szentkút - Pomáz útvonalon. Az őszi, október 19.-i túránkban nagyon előnyös változás lesz. A Kevély-nyeregből a zöld jelzésen kell lejönni Budakalászra, ahol a templom melletti hittantermekben lesz a cél.

A rendezők sajnálják, hogy március 16.-án kevés volt a nagy túrázó (pl. Nagy Zoltán, Rezsuta Ibolya) , még első tíz rendezvényünk kitüntetett résztvevője, Jávor Zoltán is elmaradt. Bízunk az október 19.-i találkozásban!

Üdvözlettel: Dr. Csóka Géza

1996. április 21.-én kitűnő időjárási viszonyok között került megrendezésre a Zemplén 50 teljesítménytúra. A résztvevők többsége Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezett. B.-A.-Z. megyéből 26-an, a fővárosból 22-en, Székesfehérvárról 8-an álltak rajthoz. De volt induló Sopronból, Pécsről és Debrecenből is. A 48 kerékpáros közül, a 7 órás szintidőn belül mindössze 23-an értek célba. Többen eltévedésre hivatkoztak. Igaz Makkoshotyka környékén délután valaki drótakadály kifeszítésével okozott néhány bukást. Az Országos Kéktúra útvonala nem ideális kerékpárút, kifejezetten nehéz túra, igazi "montis" csemege. Sokan el is estek, szerencsére felületes sérülésekkel megúszták. Az 1997. évi Zemplén 50 teljesítménytúrát április 20.-án tervezzük az eddig megszokottak szerint!

Dr. Egri Kiss Tibor

1996. augusztus 18-19-20.-án a Rákoskerti Lemaradás és a Szigethalmi TE megrendezi az első hazai 200 km-es teljesítménytúrát az ÁRPÁD VEZÉR 200-at. A túra három eltérő jellegű tájegységet érint. Az első 40 km-es szakasza a Börzsöny, második 100 km-es szakasza a Gödöllői-dombság, záró szakasza pedig a Pesti-síkság területén halad. Az induláshoz érvényes sportorvosi igazolásra, Börzsöny és Gödöllői-dombság turistatérképre és zseblámpára van szükség, ezek meglétét a rendezőség ellenőrzi! Minden induló megkapja a túra emlékkitűzőjét. A 100 és 150 km között teljesítők bronz színű, a 150 és 200 km között teljesítők ezüst színű, a teljes távot teljesítő versenyzők arany színű emlékérmet kapnak. Az emlékéremre rávésésre kerül a teljesítő neve és a megtett táv.

Új teljesítménytúra a Bakonyban

A Táncsics Mihály Kistáji Népfőiskola és a Komárom-Esztergom megyei Természetbarát Szövetség új teljesítménytúra útvonalát jelölte ki a Bakony eddig turisztikailag feltáratlan területén. Az érintett települések Önkormányzataival közösen elkészítették az útvonal piros sáv jelzését. Így semmi akadálya annak, hogy 1996. szeptember 28-án rajtolhasson az "I. Táncsics-túra", a következő 50 km-es körtúra útvonalon: Ácsteszér - Bakonyszombathely - Bakonybánk - Réde - Csatka - Súr - Aka - Ácsteszér. Van egy 40 km-es változat is, Csatkáról Ácsteszérre átkötő piros kereszt jelzés vezet, a rövidebb túra erre megy. Természetesen az IVV szabályoknak megfelelően 10 és 20 km-es túrák is lesznek. A rajt Ácsteszéren a Polgármesteri Hivatal előtt lesz, a két hosszú túráé 7-8 óra között, a rövidebbeké 7-11 óra között.

Horváth Zoltán, főrendező

1996. május 25-én meleg nyárias időben rendezték meg az V. HAJTA teljesítménytúrát. Az ötszörös teljesítők külön erre az alkalomra készített diplomát kaptak. Többek között a legidősebb teljesítő Fülöp Ferenc (67 éves) is Szolnokról. A legfiatalabb teljesítő Jászberényből Demeter Mónika (11 éves) volt. A jászberényi turisták munkáját dícséri, hogy ezévben már végig jelzett útvonalon haladt a túra. A tervek szerint a jövő évben fordított útvonalon, és a nagy meleget kerülendő, egy korábbi időpontban kerül megrendezésre a rendezvény

Aki elhagyott egy májusi teljesítménytúrán 1 db "3x50" kitűzőt, jelentkezzen Rakk Gyula főrendezőnél (1035 Budapest, Szentendrei út 5. III. 10.) vagy Sztancsik Györgynél a TTT klubnapjain, a teljesítménytúra megnevezésével, ahol valószínüleg elvesztette.

Továbbra is kérjük mindazon teljesítménytúrázókat, illetve rendezőket, akik kedvet éreznek az íráshoz, hogy a túrákról szóló pár soros beszámolóval színesítsék kiadványunkat. Fáradozásukat előre is köszönjük.