A Teljesítménytúrázók Társasága értesítője
I. évf. 2. szám | 1996. április |
Damjanich emléktúra 30 km, 20 km
A tavasz kinyitotta kapuit Martfűn. Kellemes tavaszias idő fogadta azt a 159 túrázót, akik résztvettek a Damjanich emléktúra 30 illetve 20 km-es távjain.
A hirtelen jött jó idő bizony kellemetlenséget is tudott okozni. A felázott talajba akár térdig is süppedhettek a túrázók, ezért a rendezőség útvonal módosításra kényszerült. Sajnos így 30 km kemény betonutat jelentett. Mindamellett a túrázók kellemes hangulatban teljesítették a távokat. A rendezők a kiírásnak megfelelően teljesítették feladatukat, amit a helyi önkormányzat nem mondhat el magáról, mert a szállás díját a túra előtt 10 nappal a duplájára emelte.
Horváth Csaba
A
Gyermekvasút nyomában 20 km-es túra után az egyik fiatal túrázóval készítettem
riportot:
- Szervusz, elmondanád a Százlábúnak, hogy mi a neved és hány éves vagy?
- Fenyvesi Zsolt,
15 éves.
- Hányadik teljesítménytúrád ez?
- Az első. 6 óra alatt és nagyon fáradt vagyok.
- Gratulálok.
Hogy tetszett az első?
- A túra elején egy füzetet kaptam és egy térképet, így biztosan nem lehet eltévedni.
Az utak mentén papírlappal, s nyilakkal jelezték merre kell menni.
- Akkor biztosan nem tévedtél el?
-
Nem, de majdnem a Széchenyi-hegy alatti kápolna és Normafa megálló között jelzetlen úton haladtunk és
nem volt kirakva nyíl, és már megijedtem, hogy rossz irányba megyek, de végül is nem.
- Mi volt a legnehezebb
a túrán?
- Makkosmáriától az Erzsébet kilátóig egyfolytában felfelé menni, sokan megelőztek.
- Mit
kaptál a célban?
- Egy emléklapot, és finom gulyáslevest. A kitűzőt majd később küldik postán.
-
Máskor is indulsz teljesítménytúrán?
- Igen már holnap a Honfoglalás Emléktúrán 24 km-es távon.
-
Sok sikert hozzá! Jó túrázást!
Szia
F. Cs.
A NAGY HÓ ELLENÉRE IS SIKERES VOLT A BAKONY 25/50
A Bakony 25 km-t Herend vá-ról indult, a Bakony 50 km pedig Veszprémből. Az útvonalon 3 ill. 6 ellenörzőpontot helyeztünk el, a cél Városlődön volt. A Bakony 50 -eseket hazafelé különjárati autóbusz indításával segítettük.
A zord idő, a magas hó dacára sokan elszánták magukat a bakonyi teljesítménytúrák teljesítésére. A Veszprémből startoló 302 Bakony 50 túrázóból 263 ért célba, közülük 5 átváltott a rövidebb túrára, néhány kissé túllépte a megadott 12 órás szintidőt. A túrázók zöme helybeli volt, vagy legalábbis megyebeli, ami örvendetes fejlemény, természetesen most is jöttek messziről, így pl. békéscsabai és mezőberényi nevezők is felbukkantak. Sok ismerős arc bizonyítja, hogy megszerették a Bakony 50-t, s a 25 km-es táv is kezd népszerű lenni. A nehéz terepviszonyok miatt némi útvonal módosítással próbáltunk könnyíteni, így most a herendi erdészeti útra tereltük a makacs vállalkozókat, de még így is akadtak akik nem kértek ebből, s rámentek az eredeti útra. Sajnos Ők nem kaptak forró teát, mert a tavalyi teázót a magas hó miatt át kellett helyezni a Szilfakő-völgyi útelágazóba. Ott viszont hóból épített padon ücsöröghettek... A leggyorsabb teljesítőnek Szekeres Tibor bizonyult Veszprémből, aki az utat 6 óra 7 perc alatt tette meg. Ez utóbbi a helyenként még mindig 40-60 cm magas hóban, dicséretes teljesítmény. De a legtöbbre mégis a népes gyalogos gárdát becsüljük, akik kitartásukkal, elszántságukkal, hidegtűrésükkel küzdötték le a nehéz terepet. Újra és újra hangsúlyozzuk: rendezvényünk nem verseny, nálunk mindenki kap elismerő oklevelet és kitűzőt, amennyiben szintidőn belül teljesíti a távot. Az idén a Geoprosper Kutató és Fúró Kft {Balatonalmádi) és a Balatontourist RT{Veszprém) segítségével sikerült új kitűzőket beszerezni. Kedves színfolt volt a szombathelyi Határőrség sorállámányú gárdája, 13 zöldsapkás, egyenruhás fiú alakzatban gyalogolt, mintha a "Kisváros" jelent volna meg. A felsőruházatuk mégcsak bírta a strapát, de a bakancsuk az szinte habzott a nedvességtől, mintha nem hosszúmenetelésre szánták volna... A 25 km-t gyaloglóknál 73 indulóból 71 érkezett Herendről Városlődre. Itt sokszor bizonyult kevésnek a megadott 6 órás szintidő.. Többen jelentős eltévedéssel bővítették a 25 km-t. Bizony a rendezők is érezték az áldatlan hideget, s azok a pontőrök jártak jól, akik egy kis tűz mellett várták a túrázókat. Hősies munkát végzett két sepregető sporttársunk (Knauer György és Baross Csaba), akik utoljára haladtak végig az úton, szerencsére semmi jelentősebb esemény nem zavarta ez utóbbi tevékenységüket. A Köteles és Gáspár família jóvoltából a szokásos teázót is megnyitottuk a Szilfakő-völgyben, bár most senki nem kívánta a hideg limonádét... Szóval megfagytunk, átnedvesedtünk, de azért jövőre is megcsináljuk!
Balatonalmádi,1996. III. 19.
Knauemé Gellai Mária
Ind. | Telj. | Ind. | Telj. | ||
---|---|---|---|---|---|
Zöld Négyes | 188 | 167 | Honfoglalás 48 km | 166 | 125 |
Zöld Hármas | 66 | 77 | Honfoglalás 24 km | 303 | 287 |
Zöld Kettes | 105 | 102 | Bakony 50 | 302 | 263 |
Téry 75 | 34 | n.a. | Bakony 25 | 73 | 71 |
Téry 50 | 89 | n.a. | Vasas nagy nyolcas 40 km | 139 | 133 |
Téry 25 | n.a. | n.a. | Vasas nagy nyolcas | 248 | 248 |
Damjanich 30 | 49 | 49 | Julianus 50 | 101 | 101 |
Damjanich 20 | 110 | 110 | Julianus 30 | 47 | 47 |
Damjanich 10 | 76 | 76 | Julianus 20 | 58 | 58 |
Gyermekvasút nyomában | 254 | 252 | Lemaradás 100 | 90 | 41 |
Cserhát Maraton | 72 | 69 | Lemaradás 75 | 13 | 20 |
Cserhát 50 | 70 | 51 | Lemaradás 50 | 44 | 64 |
Cserhát 30 | 56 | 22 | Lemaradás 30 | 114 | 104 |
A zebegényi Főnix Kerékpáros Egylet és Szabadidősport Klub 1996 március 23-án "Tavaszköszöntő" teljesítménytúrát rendezett. A 66 km-es távot és az 1900 m-es szintkülömbséget hegyikerékpárral és terepfutással lehetett teljesíteni. A túra Zebegény - Hegyestető - Törökmező - Kóspallag - Kisinóc - Nagy-hideg-hegy - Csóványos - Bányapuszta - Kisirtáspuszta - Nagyirtáspuszta - Márianosztra - Bőszob - Zebegény útvonalon bonyolódott.
A Teljesítménytúrázók Társasága által indított "Barangolás a Dunazugban" túramozgalom következő túrája a Budai 75, 50, 25. A teljesítménytúrát május 18-án rendezik meg.
Új túramozgalmat indított a mezőberényi
SDSE Természetjáró Szakosztálya "1100 év emlékei Békésben" címmel.
A megadott hét helyszín közül legalább ötöt kell felkeresni A túramozgalom összeköthető a "Két keréken
Békésben" megyei kerékpáros körtúrával Igazolófüzeteket a szakosztály címén lehet igényelni. Ára
50.-Ft, amely magában foglalja a kitűző árát is.
Levélcím: 5650 Mezőberény, Vasút u. 22.
Telefon:
(66) 352-396
A füzet megvásárolható az MTSZ központjában és a TTT klubnapjain is.
A Magyar Maraton Klub kiadásában az OTSH védnökségével megjelent a FITTtipp'96
szabadidősport eseményajánlat. Az ingyenes kiadványban 350 esemény szerepel különböző szakágakból.
Beszerezhető
a Magyar Maraton Klub irodájában 1023 Bp. Frankel Leó u. 96. I/3. (326-2840) és a TTT klubnapjain.
A Magyar Maraton Klub "Balaton Trophy" túlélőversenyt rendez a Balatonfelvidéken 1996. augusztus 2-4-ig. A versenyzők úszásban, terepkerékpározásban, tájfutásban, evezésben, szörfözésben, futásban és erő és ügyességi próbákban mérik össze erejüket. Bővebb információ és nevezés: 1463 Bp. Pf. 941., 326-2840
A Kaposvári Természetbarátok Turista Egyesülete Zöld úton a zöldbe címmel nyílt túrát szervez 1996. május 18-án. E nyílt túra alkalmával nyitja meg az egyesület az általa létesített zöld turistaútvonalat. Találkozás 7.00-kor Kaposváron az autóbuszpályaudvaron. Táv: 19 km. Túravezető: Szép József Kb. 16 órától Zselickisfaludon a turistaháznál ünnepség lesz, ezután mindenkit vendégül látnak egy bográcsgulyásra. A résztvevők térképes ismertetőt kapnak emlékbe a zöld turistaútvonalról.
![]() | Őrség 50, 30 | ![]() |
A Teljesítménytúrázók Társasága immáron negyedízben rendezi meg az
Őrség teljesítménytúrákat. A túrák célja az Őrség és a Vendvidék természeti és néprajzi értékeinek a
megismertetése és a természetjárás népszerűsítése.
A túrák útvonala:
50
km: Őriszentpéter, Általános Iskola - Zala völgye - Szalafő, Pityerszer - Őserdő - Orfalu
- Sűrű-erdő - Nagydomb - Farkasfa - Kondorfa - Máli-hegy - Bárkás-tó - Ispánk - Őriszentpéter, Általános
Iskola.
30 km: Őriszentpéter, Általános Iskola - Zala völgye -
Szalafő, Pityerszer - Papszer - Lugos patak völgye - Kondorfa - Máli-hegy - Bárkás-tó - Ispánk - Őriszentpéter,
Általános Iskola.
|
Minden induló térképvázlatot
és ellenörzőlapot kap.
A túra útvonalán egy helyen zsíroskenyér és üdítő várja a túrázókat.
Az
50 km-es táv teljesítői a teljesítés számától függően különböző kitűzőt kapnak.
A legidősebb és a
legfiatalabb női és férfi teljesítő különdíjazásban részesül.
A túra rajtjában korlátozott számban
megvásárolható az Őrség turistatérképe.
Szállás a túra előtti este és a túra után az Általános iskola
tornatermében térítés ellenében igénybevehető (saját derékalj és hálózsák szükséges).
Szombathely
vasútállomástól a túra napján reggel 6.00-kor különbusz indul, mely délután vissza is szállítja a túrázókat.
A túrán mindenki saját felelősségére indul, a rendezőségtől kártérítés semmilyen címen nem igényelhető.
A túrával kapcsolatban információ kérhető Sztancsik György főrendezőtől: Tel.: 290-9661 (hétfő, szerda 10-12, csütörtök 18-20)
Minden résztvevőnek sikeres teljesítést és jó túrázást kívánunk!
Továbbra is kérjük mindazon teljesítménytúrázókat, illetve rendezőket, akik kedvet éreznek az íráshoz, hogy a túrákról szóló pár soros beszámolóval színesítsék kiadványunkat. Fáradozásukat előre is köszönjük.
A Teljesítménytúrázók Társasága tájékoztatója
Kiadja: a Társaság
Elnöksége
Postacím: 1032 Budapest, Kiscelli u. 16. IX/54.
Telefon: 290-9661 (hétfő, szerda 10-12,
csütörtök 18-20)
Felelős kiadó: Pál István
Szerkesztette: Sztancsik György
(A Web változatot
készítette: Szabó Zoltán)
Megjelenik alkalmanként