OKT
OKT fórum
lista a hozzászólások időrendjében
1.sz. túra: Írottkõ - Sárvár | |
Hét-forrás >>> | |
1. Írott-kõ | |
Vöröss | Bejárás: 2024.05.20. Rögzítve: 2024.05.20 15:33:47 |
Az első pecsét az esőbeálló hátsó oszlopára szerelt dobozban van. A kilátó előtti oszlopon állót is használtam. Mindkettő jó minőségű. A Stájerházaknál bivakoltam a nagy esőtető alatt, minden igényt kielégít. Hatalmas a hely, senki nem zargat éjszaka, csak a közeli áramfejlesztő hangos kicsit. Egy mobil zuhannyal még fedett fürdőszobám is volt. Egy 'baja' van, hajnalban és kora reggel még hűvös, árnyékos. | |
Winston Smith | Bejárás: 2024.03.29. Rögzítve: 2024.03.30 11:24:45 |
Némileg megismételve az RPDDK fórumban tett bejegyzésemet az Írott-kővel kapcsatban: Írott-kőn a fedett pihenőnél fellelhető, és a kilátó melletti bélyegző is rendben megtalálható. Én az előbbivel pecsételtem, de ránézésre utóbbi talán kevésbé van elkopva. Nekem itt került bele a Dél-dunántúli Kéktúra igazolófüzetembe az utolsó pecsét. Ezzel a Kék Kört is befejeztem. A március végén még elég kopár erdőben, folyamatosan emelkedő úton viszonylag jó tempóban haladtam felfelé Bozsok felől, miután előző nap Szombathelyről indulva belevágtam az utolsó Dél-dunántúli Kéktúra szakaszomba. Az utolsó pár tíz méteren a már régről ismert hangulatos fenyves kísért fel a csúcsig, közben elhaladtam a DDK régi bélyegzőjének fémdoboza mellett is. Mielőtt felmentem volna a kilátóba, még elintéztem a pecsételést: a DDK-s igazolófüzet utolsó bélyegzése után a harmadik OKT füzetem első bélyegzését is megejtettem. A napsütéses, bár nagyon erősen szeles időben elég sokan voltak fent a hegytetőn: túrázók, kirándulók, futók, kerékpárosok. A kilátóból elég jól lehetett látni a Schneeberg és a Rax havas csúcsait. Némi pihenő után elindultam a kéken lefelé a Hét-forrás felé. | |
Darko | Bejárás: 2023.03.11. Rögzítve: 2023.04.16 15:36:59 |
Alsó- és felső bélyegző egyaránt rendben. | |
KFeri | Bejárás: 2022.10.16. Rögzítve: 2022.10.17 21:00:43 |
A kilátónál a pecsét rendben, a másikat nem néztem. Vasárnap délben, jó időben rengetegen voltak fent. | |
KFeri | Bejárás: 2021.10.27. Rögzítve: 2021.10.27 20:26:29 |
Mindkét bélyegző rendben. | |
Janka és Zoli | Bejárás: 2021.10.25. Rögzítve: 2021.11.01 17:22:08 |
A pecsét az esőbeállóban és a Kilátónál rendben! | |
efemm | Bejárás: 2021.08.05. Rögzítve: 2021.10.08 21:11:29 |
Írott-kő, MTSZ azonosító: OKTPH_01_DDKPH_01_1, GPS: N47.352795, E16.433788 Írott-kő, MTSZ azonosító: OKTPH_01_DDKPH_01_2, GPS: N47.352915, E16.434335 | |
kincsespár | Bejárás: 2021.06.21. Rögzítve: 2021.06.21 22:27:13 |
Az esőbeállónál a pecsét rendben, az esőbeállóra éppen szükségünk is volt a megérkező alpokaljai zápor miatt... A kilátó sarkán szintén rendben megvan a pecsét, szépen kialakított hely, a rövid történelmi áttekintés a belsejében megér pár perc olvasást. Sajnos a párás, felhős idő miatt a távcsövünk ellenére nem láttunk túl messzire... :-( Az eddigi szakaszok közül itt, a Kőszegi-hegységben találkoztunk a legkulturáltabb és legpontosabb turistajelzésekkel, köszönet érte! Egyetlen kis kifogás, hogy a zöld jelzés messzebbről több csomópontnál kéknek látszik, amíg közelebbről meg nem nézi az ember... | |
grobpeti | Bejárás: 2020.08.13. Rögzítve: 2020.08.14 17:16:40 |
A pecsét az esőbeállónál rendben. Az Velem/Bozsok felőli oldalról jó meredek kaptató van a végén... | |
tassie | Bejárás: 2020.07.27. Rögzítve: 2020.07.31 19:29:40 |
Bélyegző rendben. | |
melindamecha | Bejárás: 2020.07.21. Rögzítve: 2020.08.03 18:20:39 |
Mindkét pecsét rendben, útvonal jól járható, jelzések jól követhetőek. | |
háromhúsz | Bejárás: 2020.06.20. Rögzítve: 2020.06.22 13:44:11 |
Októberi időjárás, kellemes társaság. Bélyegzők rendben. Hörmann forrás és Hétforrás vize nem iható. | |
Widike | Bejárás: 2020.05.31. Rögzítve: 2020.06.02 12:36:36 |
Mindkét pecsét rendben. | |
olsen | Bejárás: 2019.11.22. Rögzítve: 2019.12.16 05:47:49 |
A bélygző mindkét helyen rendben volt. | |
apseres | Bejárás: 2019.10.28. Rögzítve: 2019.11.02 23:00:51 |
A pecsét rendben van mind a kilátónál, mind a fedett pihenőnél. | |
tzoli87 | Bejárás: 2019.06.07. Rögzítve: 2019.06.10 15:01:49 |
A pecsét mind a két helyen rendben van! | |
alonzomosely | Bejárás: 2019.03.03. Rögzítve: 2019.03.04 20:05:19 |
Egy vasárnap mentünk fel Velemből a piroson. Az Írottkőn pecsét rendben van. Lefelé a Hörmann-forrás működik és nagyon finom a vize | |
RaabDonat | Bejárás: 2019.02.06. Rögzítve: 2019.02.07 20:12:09 |
A szel haromszolamu szimfoniat adott 5dikerol 6dikara ejjel. Az alap a szel zugasa volt a fak kozott, neha elhalkulva, neha felerosodve. Ezt szinte megszakitas nelkul kiserte a hatarortorony szerkezeteben rezonalo, bugo, mar-mar zeneszeru hang. A harmadik szolam volt a legelemibb - neha csak ugy feluvoltot a szel duheben es ekkor ereztem, hogy a halozsak centire kinyitott szajanal ostromol a hideg. Az esobealloban pecseteltem reggel, a szel miatt semmi kedv nem volt a kilato elott vacakolni vele, de az a pecset is megvan. A fent toltott ejszaka hozott harom sportembert - valakinek a hoban trappolo lepteire hajnali fel negykor ebredtem (wtf?), aztan 7 korul Bozsok felol erkezett két uriember, akik az aznapi munka elott fordultak egyet meg Írottkőnél... | |
interpici400 | Bejárás: 2019.01.26. Rögzítve: 2019.01.30 12:33:15 |
A bélyegző az esőbeállóban és a kilátó előtti információs táblán is megvan. | |
hdanee | Bejárás: 2018.10.23. Rögzítve: 2018.10.25 15:08:51 |
A bélyegző az Országos Kéktúra és a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra keződpontját jelölő kő melletti esőbeállón található, de van egy felszerelve a kilátó előtti információ tábla oldalára is. Több asztalnál is meg lehet pihenni, bármely országban. A kilátóból gyöngyörű körpanoráma élvezhető, tiszta időben a Schneeberg, a Kis-Kárpátok, a Badacsony és néhány szlovéniai magaslat is látható – persze ezeket most az időjárás miatt a legelső kivételével nem tudtuk kivenni. 11 év és 6 nap túrázás után mi itt ünnepeltük meg az Országos Kéktúra teljesítését, sörpa hozta fel a pezsgőt és főpohárnokot is kineveztünk a jeles alkalomból. És ha már erre jártunk, egy nagy lendülettel belevágtunk a DDK teljesítésébe is! Ezúton szeretnék gratulálni minden sporttársnak, aki végigjárta az OKT-t, derekas dolog, szép teljesítmény ez! | |
azenturam | Bejárás: 2018.09.21. Rögzítve: 2018.09.30 12:19:34 |
A Hétforrás felől kellemesen kaptatós az út felfelé. A jelzés végig jól követhető. A kilátó alatti esőbeállónál és fent a kilátónál is rendben volt a bélyegző. Ahhoz képest, hogy ez az OKT és az RP-DDK végpontja, egy darab kék táblát nem láttam, ha máshová nem is, de ide azért egy elférne. Vagy talán nem akarjuk elvonni a figyelmet a sávjelzés alatti pontokról. 7 nap után csodás volt ide eljutni. ;-) Lefelé a Kendigen át a kék háromszög, majd a kék kereszt és a sárga kereszten ereszkedtem le a Mohás útig vissza Kőszegre. | |
kaloz14 | Bejárás: 2018.09.__. Rögzítve: 2018.09.03 11:43:01 |
A kilátó előtti ismertetőtábla oldalán, illetve pár méterrel lejebb, a magyar oldalon lévő esővédő háznál lévő pecsétek rendben. Írottkő osztrák oldalán lévő kis kápolnához és parkolóhoz érdemes a kőszeg taxival utazni 7.000 pénzért elvisz, vagy érted megy. Tel.30-9377-336. Érdekes a kilátóból nézve a volt határsáv üres helyére ültetett nyírjest nézni, szépen kirajzolja, hogy hol húzódik a határsáv. | |
Beni0120 | Bejárás: 2018.08.21. Rögzítve: 2018.08.23 19:28:11 |
Sok osztrák és magyar túrázó, kiránduló tartzkodott a kilátóban, szinte a legfelső részre alig bírtuk felpréselni magunkat. | |
kek70 | Bejárás: 2018.06.18. Rögzítve: 2018.06.20 15:47:42 |
A pecsétek rendben, jó állapotban voltak, a kilátóból gyönyörű a panoráma, a földszintem lévő kiállító termek, akár alvásra is megfelelőek. Köszegen aludtunk előző este, a Nagy László Kollégiumban (06-94-360185) a Rába nevű lakásban ( 2 szoba 7 ággyal, konyha, fürdő, két wc), az ár nagyon barátságos 2200 Ft./éj. a kék mellett található, pár száz méterre a főtértől. A kéktúr útikönyv is említi, mivel itt kadétoskodott Ottlik Géza is. Hétfőn Velembe buszoztunk át, s onnan a kék +-en kapaszkodtunk fel Írott-kőig. Látványos szakasz tárul fel Kőszegig, a jelzések jók, követhetőek, ez a terület az álcsüngő lepkék hazája, mert rengeteg kísérte utunkat, annál kevesebb túrázóval viszont. | |
korbela | Bejárás: 2018.05.21. Rögzítve: 2018.05.21 20:42:19 |
Mindkét pecsét rendben :) | |
HEV | Bejárás: 2018.05.08. Rögzítve: 2018.05.10 21:02:41 |
Az esőbeállónál a pecsét tökéletesen rendben van.
| |
bumba | Bejárás: 2018.04.28. Rögzítve: 2018.05.07 09:54:59 |
A kilátónál és a házikóban is megvan a bélyegző. :-) | |
ReniésRobi | Bejárás: 2018.04.20. Rögzítve: 2018.05.01 07:15:10 |
Sziasztok! Az esőbeállónál és a kilátónál is rendben van a bélyegző,szép hibátlan lenyomat ! | |
szeletura1 | Bejárás: 2018.02.17. Rögzítve: 2018.02.18 09:03:46 |
Szervusztok, az alig egy hónapja megjelent 2522. sorszámú új kéktúra füzetembe tegnap itt került be az első szép formátumú bélyegző. A kilátó mellett ami van, az továbbra is három üres láncszem - valamikor levágták, itt már volt téma - de ami alatta van a fedett helyen, ott az egyik lánc végéről hiányzik a gumipárna, de a másik jól használható bélyegzésre. A Hőrmann forrás felől fel és le jól járható a 20 - 40 centis tőmőrre taposott. hó. | |
Zsül | Bejárás: 2018.02.04. Rögzítve: 2018.02.05 11:31:58 |
Sziasztok! A tegnapi túrámmal nekivágtam az Országos Kéktúrának, amit már nagyon vártam. Igyekszek majd a tapasztalaimról részletesen írni nektek. Szóval kora reggeli busszal Velembe, majd Velemből mentem fel az Irott-kőre, majd le Kőszegre. Csodálatos téli tájjal fogadja most a túrázót a Kőszegi-hegység. A tegnapi állapot szerint az Irott-kőn csak a DKK-s Irott-kő bélyegző van. Sem a kilátónál, sem az esőbeállóban nincs OKT-s bélyegző. :( Vagyis a beállónál van bélyegző a DKK-s mellett, csak a lenyomat leesett, vagy valaki leszedte róla. MTSZ-nek írtam a hiány miatt. Úgyhogy aki útnak indul ide, készüljön arra, hogy a füzetét csak DKK-s Irott-kő bélyegzővel tudja ellátni jelenleg. | |
Torrask | Bejárás: 2017.12.29. Rögzítve: 2017.12.30 16:20:32 |
A pecsét a kilátónál hiányzik, ott nem lehet pecsételni, viszont az esőbeállóban kettő is van, külön láncon: az egyik nemrégiben pótolt, jó lenyomattal, a másikról viszont hiányzik a gumi...
| |
HEV | Bejárás: 2017.12.11. Rögzítve: 2017.12.23 19:06:27 |
A fb. OKT csoportban jelezték, hogy a kilátói pecsétet ellopták. Ide nyilván bonyolult lett volna beírni! | |
non.mte | Bejárás: 2017.11.18. Rögzítve: 2017.11.18 20:11:01 |
Az esőbeállóban van új bélyegző (DDK). A kilátó bejáratánál lévő eléggé használt. (OKT) | |
czt | Bejárás: 2017.09.30. Rögzítve: 2017.10.09 17:35:16 |
A pecsét a kilátónál megvan. A lenti az esőháznál továbbra is használhatatlan. | |
Andzsin | Bejárás: 2017.09.20. Rögzítve: 2017.09.21 13:17:56 |
Az esőbeállóban / pihenőben a bélyegzőlenyomat a 2017.09.20-ai állapot szerint továbbra is hiányzik. A kilátó mellett megvan, de kopott. | |
zimurgy | Bejárás: 2017.07.29. Rögzítve: 2017.07.29 20:41:21 |
Még ma is hiányzott az esőházból a pecsét. :( A kilátónál lévő rendben volt, de nem teljesen kifogástalan a nyomata. | |
Lanchelote | Bejárás: 2017.07.20. Rögzítve: 2017.07.25 10:43:01 |
A fa pihenőben a lenyomat hiányzik. Pecsételni a kilátónál lehet. | |
papprobert12 | Bejárás: 2017.06.30. Rögzítve: 2017.07.03 11:29:45 |
2017.06.30.-án kezdtük a túránkat Írottkőn, a kis fa pihenőben lévő bélyegzőből hiányzott a lenyomat, nem találtuk a pallón. Végül a pihenőn kívül a fűben vettük észre. Próbáltuk visszaragasztani a bélyegzőbe,de nem valószínű hogy sokáig benne marad, elég koszos lett. A kilátó oldalán lévő másik bélyegző hibátlan állapotú. | |
BalintF. | Bejárás: 2017.06.17. Rögzítve: 2017.06.19 20:29:15 |
Mindkét pecsét megvan,az alsót használtuk a pihenőnél.Felhős volt az idő,de csak két alkalommal szemerkélt az eső pár percig.Előző nap Velemből indultunk ide,de az időjárás közbeszólt.Rendesen eláztunk! | |
GÉZA71 | Bejárás: 2017.06.04. Rögzítve: 2017.06.06 16:10:58 |
A kilátó alatti pihenő oszlopán található bélyegzőt használtuk. 2009-ben megkezdett OKT-nk itt ért véget. Hatalmas kaland volt! A fórum nagyon sok hasznos tanáccsal segített nekünk és megpróbáltam én is hasznos információkat megosztani veletek. Remélem némi sikerrel. A következő néhány mondatot azoknak szánom, akik még nem kezdtek bele, de azért szemeznek a kék túrával, még fontolgatják, hogy belevágjanak, vagy sem. A tapasztalt, rutinos túrázóktól elnézést kérek! 2008-ban, egy gyógyíthatatlan szembetegség miatt leszázalékoltak. A centrális látásom rohamosan elhal. A munkám elvesztésével céltalan lett sok minden. Akkor gondoltam ki az OKT-t, mint egy életcélt. Tudtam, hogy ilyen látással ez nem lesz egyszerű, de belevágtunk! Rengeteg élményt adott, csodás helyeken vezet végig az út, sok jó emberrel találkoztunk a 8 év alatt! Akik egészségesek és valami más "félelemből" nem kezdték még el, azoknak írom, hogy csak bátran! HAJRÁ! Ha nekem ez így sikerült, akkor...... Persze a feleségem segítsége az kellett hozzá, amit itt, ezúton is köszönök neki! Hálás vagyok a türelméért és a segítségéért! Amíg még tehetem, megyünk tovább! Innen Írottkőről Bozsokra mentünk le, ezzel elkezdve a RP-DDK-t. Mégegyszer nagyon köszönöm a hasznos fórum bejegyzéseket! Mindenkinek sok szép élményt, jó egészséget és klassz túrákat kívánok! Ványi István voltam. Sziasztok! | |
korbela | Bejárás: 2017.05.27. Rögzítve: 2017.05.27 20:00:34 |
Minkét pecsét rendben. (Megsétáltattuk az OKT jelvényeinket. Megnéztük a múltkor lemaradt körpanorámát és magát a követ. Fotózkodtunk az OKT emlékműnél. És köszöntöttünk fent egy szülinapos okt-zőt.) | |
csg65 | Bejárás: 2017.05.04. Rögzítve: 2017.05.04 22:22:31 |
Mindkét pecsét a helyén. | |
fulhalgato | Bejárás: 2017.03.31. Rögzítve: 2017.11.15 16:24:49 |
Az esőházban pecsételtünk, péntek délután nem sok túrázó járt arra, a kerékpározókra pedig nagyon kellett figyelni. | |
tomacinho | Bejárás: 2017.03.20. Rögzítve: 2017.03.21 22:49:24 |
A pecsétek (kicsit kopottak már, de) rendben az előző beírásoknak megfelelően ezért nem ragoznám (esőbeállónál és a már félig a "sógoréknál" lévő kilátó előtt, igaz kicsit kezdenek megkopni). Érdekes, hogy az egyik lenti fán még a régi pecsét doboza is megvan, amit a fa részben már benőtt. Velemtől a kék+-n jutottunk fel, (de aki siett, annak a piros jelzés lehet jobb). A kék +-n lassan haladtunk felfele, ennek betudható a velemi (régi koronaőrző hely) és a Szent Vid-kápolna környéki nézelődés (jó időben a Badacsony és a Bakony is jól látszik innen). Meglepett a kápolna mérete, ami egy kisebb falu temploma is lehetne. Érdemes a régi kékjelzés végpontjának emlékműve miatt is erre jönni. Kb 2 és 3/4 óra alatt értünk Velemből Írott-kőre, de tempósabban lehet gyorsabban is haladni. Írott-kőnél a kilátóból szépen látszódtak az Alpok közeli havas hegyei a borús idő ellenére. Egy másik határ melletti településen laktam sokáig, de itt is elgondolkodtatóak a határkövek vonala, melyeken már szabadon át lehet menni, és inkább egy politikai vonal semmint természeti. Az ÍRROTT-kő szikla, (ahogyan tényleg írták) már osztrák területen van kb 70 méterre a kilátótól. (Személyi irat ezért legyen nálatok, ha figyelő szemek kérnék tőletek). A Stájer házak előtt kb 100 méterre két megtermett vaddisznóval is összeakadtunk, de szerencsére ők jobban megijedtek tőlünk és megriadva elfutottak. Érdekes, hogy favágók is dolgoztak a közelben elég nagy zajjal, de az nem zavarta őket. Eredetileg a kilátónál terveztük befejezni a KÉKet, de a szombati és vasárnapi esős időjárás miatt kicsit módosítottunk és az utolsó előtti etápunkat kezdtük inkább innen. Kőszeg felöl jövet viszont erős hegymenetet tervezzen mindenki a Hét(vezér) forrástól végig. (Csak egy kérés minden "természetjáróhoz" és erdőmunkáshoz is: sok szemét volt a kilátóban és az útvonalon, tudom gyakran az állatok is kiszedik a kukákból, de kilométereket biztosan nem cipelik el. Ezért célszerű visszavinni magunkkal mindent, amit a hegyre, a természtbe hoztunk. Az egy kilométerre jutó papírzsebkendők száma is elég magas volt Kőszegig. Mintha egy náthás iskolás csoport ment volna végig, de lehet, hogy Jancsi és Juliska jelölte így a hazavezető utat. Kérlek vigyázzatok a szemétre és azt mindig jól tegyétek el a zsebbekbe/zsákba. ) | |
Debydo | Bejárás: 2017.03.16. Rögzítve: 2017.03.21 15:35:24 |
Mindkét pecsét rendben, szép lenyomatot ad. | |
duhongobika | Bejárás: 2017.02.05. Rögzítve: 2017.02.06 00:28:47 |
Pecsét még mindig rendben. | |
fr | Bejárás: 2016.12.31. Rögzítve: 2016.12.31 17:08:52 |
Mindkét pecsét rendben. A kékkört Bozsok felől befejezve nagy dilemma volt, mi legyen tovább, hiszen az Írottkőről le is kell jönni. Így Kőszeg felé az OKT-n terveztük a lejövetelt. Így hát elkeztük a harmadik bejárást is (a második befejezése kb. 10 év múlva esedékes). Az indulást az előző szakasz Szilveszteri befejezése miatt sajnos nem lehetett Kiskarácsony napján elkezdeni. | |
Borz | Bejárás: 2016.11.13. Rögzítve: 2016.11.16 09:36:46 |
Pecsét rendben. | |
Karesz7 | Bejárás: 2016.11.11. Rögzítve: 2016.11.12 19:57:53 |
A meteorológia minden ijesztgetése ellenére tegnap megtettem kéktúrám írottkő - Kőszeg közti első szakaszát. Velemből kellemes őszi napsütésben, igazi szép vidéken a jól jelzett kék kereszt felvitt a Hörmann forrásig. Innen a kék sávon jutottam Írottkőre, hol már 3-4 cm hótakaró borította a tájat. Szó szerint a felhők felett jártam, csupán az alpok magasabb hóval fedett csúcsai látszódtak ki a mélyen ülő felőpaplanból... Mindkét pecsét rndben a helyén volt és füzetem -kis ügyesksdés után- a kilátó lábánál megkapta első pecsétjét. Trianon kapcsán kicsit elmerengtem majd ismét útra keltem. A Stájerházak után leértem a felhők szintjére. Akkora volt a köd hogy az óháztetői kilátó tetejét sem lehetett látni. Végül még sötétedés előtt leértem Kőszegre s ekkor elkezdett szemerkélni az eső... Igazán kellemes, változatos túra volt. | |
turatura | Bejárás: 2016.10.29. Rögzítve: 2016.11.02 21:04:07 |
Az Írott-kövi fémtáblán a megnevezés IRROTT-kő. Valaki szólhatna valakinek, hogy mi a magyar neve helyesen a kőnek... | |
leonardo | Bejárás: 2016.10.29. Rögzítve: 2016.10.31 20:56:43 |
Kilátó alatt az esőbeállónál a pecsét rendben megvan. | |
szl71 | Bejárás: 2016.10.17. Rögzítve: 2016.10.20 15:07:18 |
Mind az esőbeállónál mind a kilátónál rendben van a pecsét. Sárvártól idáig kiválóan jelzett az útvonal. Hát akkor irány lefele Velemen keresztül Cák-ra. | |
Prorok | Bejárás: 2016.08.27. Rögzítve: 2016.08.31 17:48:23 |
A kilátó mellett, a táblán lévő pecsétről hiányzik a gumi, de nem messze az esőbeállón lévő pecsét rendben van. Sajnos egyetlen tábla sincs, ami jelezné, hogy ez az Országos Kéktúra kezdő/végpontja. | |
vorilaci | Bejárás: 2016.08.27. Rögzítve: 2016.08.28 11:32:10 |
Írottkő kilátónál a kéktúra pecsét gumija hiányzik. Kicsit lejjebb - az esőbeállónál - rendben van. | |
segeta | Bejárás: 2016.08.08. Rögzítve: 2016.08.11 12:27:44 |
Kicsit elszámítottuk magunkat, mikor azt gondoltuk, hogy a velemi buszmegállóból olyan könnyen elérjük majd a kilátót, de nem akartuk kihagyni a koronaőrző bunkert, tanösvényt, grafitbányát, kápolnát és a régi Kéktúra emléktáblát sem. A térképünk jelzett egy ösvényt, amin a parkolótól el lehet érni a piros sávos utat, de az nagyon nehezen járható, így legközelebb 3x is meggondolom, hogy ezt az utat járjam. | |
TothTJ | Bejárás: 2016.07.17. Rögzítve: 2016.07.17 19:58:09 |
Ma fenn voltunk az Írott-kőnél. Az esőbeállónál az egyik pecsét (a dobozával együtt) rendben van. Még tényleg nagyon új volt. A másik doboz le van szerelve. Bejártam a kilátót, próbáltam keresni a másik dobozt, de én nem találtam meg. | |
DrSzolon | Bejárás: 2016.07.15. Rögzítve: 2016.07.18 20:38:58 |
A lenti pihenőnél a pecsét kicserélve. Fent a kilátónál nem láttam, de nem is kerestem. | |
korbela | Bejárás: 2016.07.15. Rögzítve: 2016.07.15 14:06:40 |
Ezt írta ma Gombos Kálmán az OKT csoport facebook oldalán: "Kaptam ma egy levelet az MTSZ-től: 13-án szerdán pótolták mindkét párnát ... Újdonság, hogy az egyik felkerül a kilátóhoz." Gondolom, hogy a tegnapi futó csapat célba érkezére felmentek az MTSZtől is és egyúttal pótolták a hiányosságot. Szóval a futás hasznos dolog :) A következő arra járó legyen szíves erősítse meg (ha lehet ne cáfolja) a hírt. :) | |
szederag | Bejárás: 2016.07.12. Rögzítve: 2016.07.15 07:23:04 |
Az egyik pecsét teljesen hiányzott, a másikban "csak" a gumi nincs meg. | |
tiberio | Bejárás: 2016.07.__. Rögzítve: 2016.08.26 09:12:24 |
Még júliusban indultam hat naposra tervezett Kék túrám Írottkő-Hosszúpereszteg szakaszát teljesíteni. Reméltem, hogy egy viszonylag száraz időszakot fogok ki, bár ahogy közeledett az indulás időpontja ennek egyre csökkent a valószínűsége. Az eső miatt ebből szűk három nap lett. | |
wasd.tamas | Bejárás: 2016.06.25. Rögzítve: 2016.06.28 09:04:46 |
A pecsétekben sajnos nincsenek meg a gumik. Azért a szélével pecsételtünk egyet, hogy ne maradjon üresen a legelső pecsét helye, de azért nem az igazi... | |
Donjuan1984 | Bejárás: 2016.06.24. Rögzítve: 2016.06.26 00:34:34 |
Sajnos a pihenőnél már egyik bélyegzőben sincs mega gumi...Mondanom sem kell nem esett jól ezt megtapasztalni, de ez van. | |
korbela | Bejárás: 2016.06.12. Rögzítve: 2016.06.16 16:03:30 |
Érdekes volt a célba érés. Végig (évek) azt gondoltam, hogy majd meglátom a kilátót és ott lesz a tövében a stempli (és persze ünneplő tömeg meg célszalag). Ehhez képest: mentünk-mendegéltünk és anélkül, hogy felfogtam volna megérkeztünk. Merthogy a fáktól nem látni a kilátót és a klassz kis esőház (ami most is nagyon hasznos volt, lévén, ahogy megérkeztünk megnyiltak az ég csatornái) az innenső oldalon van. Mi pezsgőztünk és pecsételtünk lassan és pózolva, bevésve a pillanatot a merevlemezeinkbe. A másik (DDK-s?) pecsét gumija továbbra is hiányzik. de sebaj, elvégre ki bírja elolvasni azokat a pici betűket ott a lenyomat alján. Persze kékelővel most se találkoztunk eggyel se, de nem csoda, megint pocsék (esős) napot jósoltak. De nekünk legyen mondva oktalanul. Eltekintve a célban töltött fél órát, remek kis napunk volt. Köszegen elindulva csepegett kissé, de a Piros Keresztnél már kisütött a nap. A csúcsról ugyan nem volt körpanoráma, de majd legközelebb (hívogat minket az Alpannonia út, meg tiszteletünket is kéne tenni az OKT emlékműnél is, újra). (A Hörmann forrásra sajnos kitették a nem ivóvíz táblát, így nem kockáztattunk, csak feltöltöttük a biztonsági tartalékainkat. Vicces, hogy elvileg ezt is felújították most, de vajon mit csináltak vele? Vagy a tábla volt a felújítás?! :) | |
dricsi | Bejárás: 2016.05.13. Rögzítve: 2016.05.17 10:50:29 |
A pihenőnél kettő pecsétből az egyik rendben volt, a másikból hiányzik a pecsét gumija. | |
zsgabor89 | Bejárás: 2016.05.07. Rögzítve: 2016.05.09 08:28:40 |
Az egyik pecséten hiányzott a gumi rész, így azt nem lehet használni. Szerencsére volt ott egy másik pecsét is, azza minden rendben volt. | |
augustin | Bejárás: 2016.03.20. Rögzítve: 2016.03.27 19:09:20 |
A pihenőnél mindkét pecsét rendben, a régi fémdoboz egy közeli fán üres. | |
farla | Bejárás: 2016.03.12. Rögzítve: 2016.03.16 16:49:12 |
Mindkét pecsét rendben a pihenőnél. | |
rooka | Bejárás: 2016.02.13. Rögzítve: 2016.02.19 20:41:02 |
Sziasztok! A pihenőnél csak az egyik pecsét volt rendben. A másiknak csak a doboza volt meg sajnos. :( | |
aezs | Bejárás: 2015.12.30. Rögzítve: 2015.12.31 17:12:43 |
pecsét a pihenőnél másodmagával rendben | |
efemm | Bejárás: 2015.12.21. Rögzítve: 2015.12.21 00:00:02 |
Írott-kő, MTSZ azonosító: OKTPH_01_DDKPH_01, GPS: N47.35291, E16.434342 | |
gabesz | Bejárás: 2015.10.23. Rögzítve: 2015.10.26 14:03:39 |
Október 23.-án az Írott-kői kilátótól kelet felé az esőbeállónál az Országos Kékkör pecsétje rendben. Pár lépésre fán található régi pecsét rendben. | |
Atesz978 | Bejárás: 2015.09.25. Rögzítve: 2015.10.04 08:25:21 |
A kilátó alatti pihenőnél a fenyőfára rögzített fémdobozban, a pecsét rendben!
Régóta terveztük az 1-es szakaszt teljesítését. A tervezett időpont egy esős időszakra sikeredett, de ez sem szegte kedvünket. Annak ellenére, hogy az esőponcsó már félóra alatt megadta magát :) Írott-kőre felérve már igazai magashegyi körülményekben volt részünk: Eső, viharos széllökés, köd, de embert próbáló időben edződik az igazi túrázó :) | |
kaRFiol | Bejárás: 2015.09.25. Rögzítve: 2015.09.26 00:14:06 |
Árpàd kilàtó alatti pihenőnèl a fenyőre rögzített 2 db fèmbèlyegző rendben. Tintapàrnàba jól benyomkodva szèp nyomatot ad. | |
Matuzsálem | Bejárás: 2015.08.15. Rögzítve: 2015.08.19 20:07:50 |
A fenyőkre rögzített fémbélyegzők a helyükön, rendben:
| |
kerxy | Bejárás: 2015.08.06. Rögzítve: 2015.08.07 20:36:41 |
Mindkét pecsét rendben van. | |
k.t. | Bejárás: 2015.07.18. Rögzítve: 2015.07.20 11:50:34 |
A kilátó alatti tisztáson, az esőház melletti nagy fenyőn a pecsétek a helyükön vannak. Egyre jobban kedvelem ezeket a fém eszközöket, úgyhogy mindkettőt használtam. | |
BCS | Bejárás: 2015.07.04. Rögzítve: 2015.07.05 12:47:49 |
Pecsétek rendben. Hörman forrás vize kiváló. | |
ramgab | Bejárás: 2015.06.08. Rögzítve: 2015.06.11 10:45:49 |
A 2 fém bélyegző rendben, az egyik dobozban van egy tintás szivacs is. 2015.06.08 ramgab | |
Ani77 | Bejárás: 2015.05.23. Rögzítve: 2015.05.25 19:16:17 |
Bélyegző rendben! | |
Jesper Olsen | Bejárás: 2015.05.02. Rögzítve: 2015.05.03 19:16:06 |
Két fémbélyegző, szép lenyomatok. Bár ez az egyik végpont, ezúttal még nem fejeződött be a kéktúra számomra... | |
kisteknős | Bejárás: 2015.05.01. Rögzítve: 2015.05.04 11:31:59 |
A két fémbélyegző rendben. | |
csg65 | Bejárás: 2015.04.12. Rögzítve: 2015.04.12 22:50:09 |
Fémbélyegző a helyén. | |
V és G | Bejárás: 2015.01.25. Rögzítve: 2015.01.26 19:42:59 |
Az út kaptatós (a DDK felőli kéken meredekebbnek tűnt tavaly), de nagyon tetszett ez a rész. A kilátó nem volt lezárva, fel is mentünk, bár nagyon fújt a szél, de mindenképpen megéri, ha már oda eljut az ember. A csúcskővel a közös kép sem maradhatott el. Végül a túra utolsó pecsétét begyűjtöttük (igaz nekünk még a közbülső részek hiányoznak, de a két legszélére sikerült már eljutni). Az ottani fém bélyegzőkkel viszonylag jó lenyomat készíthető. Sokan írtátok, hogy ide is kellene egy gumis bélyegző. Nekem viszont olyan észrevételem lenne, ha két bélyegző van, és az OKT és a DDK is itt végződik (egyik oldalról), vajon miért van mindkét bélyegzőn "OKT" felirat? :) | |
szalmakalap kekfuzet | Bejárás: 2015.01.15. Rögzítve: 2015.01.15 23:17:12 |
Bélyegzők rendben. | |
lazly | Bejárás: 2014.11.29. Rögzítve: 2014.12.01 23:54:40 |
Szép, a kilátót megrajzoló fémbélyegzők a helyükön. | |
schankox | Bejárás: 2014.10.26. Rögzítve: 2014.11.04 16:55:29 |
A két fémbélyegző rendben. | |
oszkár | Bejárás: 2014.10.25. Rögzítve: 2014.10.31 11:12:15 |
A két fémbélyegző rendben. Ez volt az utolsó pecsétünk(!) mindenkinek hasonlóan sok szép élményt mint a mit mi kaptunk az 53 túranapig tartó vándorlásunk során. Megyünk tovább a DDK-án! | |
L and R | Bejárás: 2014.08.31. Rögzítve: 2014.09.01 10:03:46 |
A két különálló fémbélyegző az újszerű esőháztól ~10m-re (az OKT-DDKT elágazásánál) fenyőfákra erősítve rendben megtalálható. Mindkettő lenyomata olvasható, szép. A hegytetőn lévő kilátó innen már csak néhány lépés. Gyönyörű körpanoráma! | |
berenike | Bejárás: 2014.08.13. Rögzítve: 2014.08.28 13:19:47 |
Ez volt a tizenvalahanyadik utam a hegyre. Mindkét pecsét jó lenyomatot ad, bélyegzőpárna kell. Novemberi köd, rengeteg gomba, kilátás nem volt a kilátóból. Viszont csodaszép ködös képeket lehetett készíteni az erdőről. | |
MikiV | Bejárás: 2014.08.08. Rögzítve: 2014.08.15 09:59:10 |
Velem buszfordulótól indulva - Szt. Vid kápolnát és a Kék Tura régi kiindulási pontját érintve - gyönyörű nyári időben kapaszkodtunk fel az Írott-kőre. A DDK rövid szakaszán megérkezve szinte egyenesen bele "ütköztünk" abba a fába, melnek oldalán a bélyegző elhelyezésre került. Kis esőbeálló és pihenő pad van elhelyezve amint kibukkanunk a fák közül arra az ösvényre, mely felfelé az Árpád kilátóhoz, lefelé pedig a Hörman-forrás felé vezet. Az Árpád kilátó inenn már pár lépés. Érdemes a kilátótól néhány lépést lejebb, az osztrák oldal felé megtenni egy sziklán felállított keresztig. Az a tényleges írott kő. :) Fém bélyegző, bélyegző párna szükséges! | |
sovariandi | Bejárás: 2014.07.18. Rögzítve: 2014.07.28 11:51:57 |
Fenyőfán a pecsét rendben, bő tintával egész jó nyomatot adott. | |
MirP | Bejárás: 2014.06.14. Rögzítve: 2014.06.17 11:05:59 |
Fémpecsét a fenyőfán a helyén, szemben állva a jobb oldalival készítettem a lenyomatot. | |
Kéklángos | Bejárás: 2014.04.17. Rögzítve: 2014.04.22 11:30:52 |
Fémbélyegző a fenyőfán rendben. | |
Pulmy | Bejárás: 2014.03.11. Rögzítve: 2014.03.14 12:00:27 |
Na kérem,mi csak egy fém bélyegzőt találtunk meg (azt is kisebb keresgélés után),aminek nagyon rossz,értékelhetetlen a lenyomata,még ha tudjuk is,hogy mit ábrázol. Bíztos lenne lehetőség valami normális,egyedi bélyegző feljuttatására.Párna mindenképpen szükséges! Szerintem az ország két legfontossabb teljesítménytúrájának(kezdő/vég) pontja,lényegesen több figyelmet és törődést érdemelne az MTSz illetékeseinek részéről. A hely egyébként csodálatos,még havat is találtunk az árnyékos helyeken! A kilátás egyszerrüen fantasztikus,még olyan párás időben is mint ami ma volt. Látni az Alpok előbástyáját a Schneeberg -et is.
| |
carevics | Bejárás: 2014.01.13. Rögzítve: 2014.01.13 11:59:44 |
Mindkét fémbélyegző megvan a fán, de elég maszatos a képük. | |
CacheFinder | Bejárás: 2013.09.28. Rögzítve: 2013.09.29 18:49:30 |
Mindkét fémpecsét rendben van, alaposan betintázva szép lenyomatot ad. | |
MelindaEsIstvan | Bejárás: 2013.08.11. Rögzítve: 2013.08.13 14:56:25 |
Megkezdtük az Országos Kéktúrát. Gyönyörű időben érkeztünk fel Írottkőre, szép kilátás nyílt az alattunk elterülő tájra. A pecsételés tűrhetően sikerült aki tudja hogy mit ábrázol, az felismeri. | |
Lia | Bejárás: 2013.08.06. Rögzítve: 2013.08.22 15:18:00 |
Zöldfülű kéktúrázóként vagy fél órán át keresgéltem az első bélyegzőt - a végén már egyre bővülő koncentrikus körökben járva körbe a kilátót | |
Cucus | Bejárás: 2013.07.15. Rögzítve: 2013.07.22 21:41:50 |
Megkeztük az Országos Kék túrát. A két vaspecsét a helyén, igaz a lenyomat lehetne egy kicsit jobb minőségű is,
| |
kiralyek | Bejárás: 2013.06.08. Rögzítve: 2013.07.09 15:48:04 |
Mindkét bélyegző a helyén. Elkezdtük a kéktúrát, éljen! | |
Zoli.H | Bejárás: 2013.05.20. Rögzítve: 2013.05.20 20:43:37 |
Vaspecsétek rendben megvannak, lenyomata elfogadható, bár azt nem értem, hogy ide miért nem tesznek gumisat :( Ez volt az utolsó pecsételésünk az országos kék útvonalán, épp kilenc hónapja indultunk és 38 túranap után értünk ide, az út nagy részét hárman tettük meg, Viki, aki a csapat lelke és örök barátom Tomi társaságában, azt hittem örülni fogunk, de mindenkit a sírás kerülgetett, nem jó hogy vége, azért pezsgőztünk egyet a kilátónál minden kéktúrázó egészségére... jó utat mindenkinek! | |
Ancs | Bejárás: 2013.05.04. Rögzítve: 2013.05.06 14:34:09 |
A télnek nyoma sincs, az utak jól járhatóak felfelé. Pecsétek a fán rendben.
| |
csg65 | Bejárás: 2013.04.12. Rögzítve: 2013.04.22 13:52:57 |
A Hörmann-forrás felett hullámzó hómagasság (0-40 cm), a fém bélyegző a dobozkában a helyén a fenyves szélén. | |
early_sunrise | Bejárás: 2013.03.30. Rögzítve: 2013.03.30 22:16:08 |
A Hörmann-forrástól az Írottkőig változó, 10-40 cm hó. A kutya nem járt arra ma reggel. Az őzek és a rókák viszont igen a nyomokból ítélve. Ők is a kék-zöld sávot használják. Pecsételni szerintem nem tudtak, mert elkanyarodtak a nyomok. Én viszont igen. Jó mindkét fémpecsét. Tucatjával kidőlt hatalmas fenyők féltávon. Szerencsére nem a turistaút felé dőltek. | |
kamás lee | Bejárás: 2013.03.10. Rögzítve: 2013.03.22 19:02:43 |
Velemből kezdtünk felkapaszkodni a havas Irott-kőre. A kék + jelzés nehezen, de járható volt. A vasbélyegző elég jó lenyomatot adott. Eláztatása sok sok tintával erősen ajánlott. Innen lefelé térdig, combig hatoló hó a Stájer-házak felé. | |
Bakony turistája | Bejárás: 2013.03.09. Rögzítve: 2013.03.11 17:26:31 |
Léka felől közelítettük meg a csúcsot, néhol 50 centis hóban. Bíztunk benne, hogy a magyar oldalon már jobbak lesznek a körülmények, de a Hörmann-forrásig itt is kb. 50 centis volt a hó. A két bélyegző rendben volt. | |
Jeges_ | Bejárás: 2013.02.23. Rögzítve: 2013.03.02 09:26:36 |
Rendkívül nehéz körülmények között, térdig érő hóban sikerült feljutni Velemből Írottkőre. A két fém pecsét az esőháztól lejjebb, a DDK útvonalán található. Nem túl jó minőségben, de lehet vele pecsételni. | |
valkailászló | Bejárás: 2013.02.16. Rögzítve: 2013.02.17 17:53:39 |
Életem egyik legnehezebb túrája során sikerült megszereznem ezt a pecsétet , Kőszeg vasútállomástól érkeztem a kék jelzésen , a hóvastagság változatos volt , általában 20cm de voltak 50 és 100cm közötti hóátfújások.A kilátónál az időjáráshoz képest rajtam kivül is páran megfordultak , a Hörmann forrástól voltak kitaposott lábnyomok ez azért segített a haladásban. A 2 pecsét a helyén volt , de természetesen nagyon be voltak havazva , elég nehezen sikerült velük pecsételni . Gyönyörü havas fenyőfák , mesebeli táj , felejthetelen kéktúra kezdet , hiszen ez volt az első szakaszom. | |
matus | Bejárás: 2012.12.30. Rögzítve: 2012.12.30 21:37:16 |
Már a DDK vonalán a fapihenőtől 10 méterre 2 fán 2 dobozka, benne 1-1 fémpecsét. A végére metálözön :-). Szép lenyomat készíthető velük. Kilátóból fantasztikus kilátás. Nekünk ennyi volt az OKT, ez a vándorlás véget ért. | |
bakonyigyerek | Bejárás: 2012.11.03. Rögzítve: 2012.11.03 22:09:05 |
írott-kőnél a kis fa kiülő közelében van két különböző fenyőfán a két fém bélyegző. Megjegyezném szerintem itt is lecserélhetnék az egyiket gumilaposra, bár elfogadható a fém lenyomat minősége, a gumis azért sokkal szebb. | |
kis cápa | Bejárás: 2012.10.23. Rögzítve: 2012.10.28 15:29:49 |
A kilátótól vissza talán egy 50m-re az erdei pihenő mellett keresd a két fát. Klasszikus fém pecsétek vannak. Nekünk az utolsó pecsétünk volt. 10 év alatt sikeresen végig csináltuk a kéktúrát. Pezsgőt bontottunk a kilátónál, ahogy az szokás, és csak örültünk és örültünk. ... és üvöltöttük az éterbe, hogy MEGCSINÁLTUK!!! Nagyon sok élménnyel gazdagodtunk, láttunk sok szépet, megismertünk arcokat, mentünk szakadó esőben, sárban, hidegben és kánikulában, mert hajtott az érzés, amire most büszkék lehetünk. MINDÖRÖKKÉ KÉKTÚRA Aki kipróbálta, az tudja. Aki még nem és csak barátkozik a gondolattal vagy egyszerűen csak a lelke mélyén, érzi a kilométerek sokaságát, bennük is ott a lüktetés. Ehhez a túrához nem kellenek nagy készülődések, szervezések vagy helyismeret. Ide csak szív kell és kitartás. Ha ez a kettő a birtokodban van, meg fogod tudni csinálni azt az 1128 Km-t amire ha megtetted nagyon büszke leszel. Mi annak idején, amikor elindultunk, nem is igazán éreztük ennek az egésznek a lényegét. Hisz, nem is úgy indult számunkra, hogy csináljuk meg. Egyszerűen csak, nyakunkba vettük az ország egy olyan szegletét, ahol a kék kezdődött. Szerelem volt első nekiindulásra, ezt ma már bátran valljuk. A véletlenek fura játéka, hogy pont arra a pontra keveredtünk, ahol valami kezdődik. Olyan helyeken, olyan emberekkel, olyan időben sikerült ez az egész, amire ma nem lehet mást mondani, mint „VARÁZS” Bármikor, ha erről az 1128 km-ről beszélek a büszkeség, a rengeteg élmény és feledhetetlen emlékek sokasága tőr ki belőlem. Gondolatok, emlékek, jó tanácsok, amiket kaptunk, élmények, mind-mind olyan precízen illeszkedtek a túránkba, hogy ebből tovább adni, élményt megosztani öröm. Hol ketten örök barátommal, Palival, hol többen vágtunk neki a kilométereknek. Hihetetlen de sose adtuk fel. … és nem a küzdés vágya hajtott bennünket, hanem egyszerűen csak szerelmesek voltunk az előttünk álló kalandokba, kihívásokba, kilométerekbe. | |
okt50tomi | Bejárás: 2012.10.20. Rögzítve: 2012.10.21 17:33:31 |
Írottkő 35 teljesítménytúrán jártam erre, és láttam, hogy "egyéni" túrázók pecsételnek éppen a korábban említett helyen lévő fémbélyegzőkkel. Odamentem és megnéztem, milyen lenyomatot produkálnak. Azt tapasztaltam, hogy mindkettő jó lenyomatot ad. Csak annyi a különbség köztük, hogy az egyik bal oldalán függőlegesen OKT betűkombináció olvasható. :) Zsvirus gratulációját nagyon köszön a DDK-t végigvándorló 13 fő nevében, hisz az egyike én vagyok. :) | |
diego | Bejárás: 2012.10.05. Rögzítve: 2012.10.07 15:45:21 |
Velem felől "támadtunk" a piroson, majd pecsét után a kéken mentünk Kőszegi szállásunkra. Mindkét pecsét rendben a fenyőfákon. Fém bélyegző a kilátó sematikus ábrájával. Mindkettővel nyomtam a füzetbe. Párna legyen nálatok, mert az egyik dobozban csak a párna teteje van. | |
alamomester | Bejárás: 2012.09.27. Rögzítve: 2012.10.01 18:11:01 |
Első bélyegzésünk alkalmával mindkét bélyegzőt a helyükön megtaláltuk. | |
Jazzkedvelõ | Bejárás: 2012.08.21. Rögzítve: 2012.09.23 09:47:58 |
Mindkét fémbélyegző megtalálható egymással szemközt a pihenő alatt. | |
zsvirus | Bejárás: 2012.08.04. Rögzítve: 2012.08.07 06:59:31 |
A Bozsok- Kőszeg szakaszt Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra Vándorlás már ismerős résztvevőivel tettem meg. Mégegyszer gratulálok annak a 13 főnek, aki egyhuzamban 30 nap alatt végigjárta a DDK-t | |
Wild man | Bejárás: 2012.07.28. Rögzítve: 2012.08.04 08:42:50 |
A 2 fémpecsét a helyén van. A kilátó előtti esőbeállónál lévő fenyves szélénél találhatóak.
| |
tücsök | Bejárás: 2012.07.02. Rögzítve: 2012.07.22 10:13:31 |
Néhány méterrel az Írottkői kilátó előtt, balról, a pihenőpadok melletti két fán a pecsétek rendben megtalálhatók. A baloldalival pecsételtünk, szép lenyomatot produkált. | |
Darko | Bejárás: 2012.05.27. Rögzítve: 2012.05.29 22:35:57 |
Mi a bal oldali bélyegzővel pecsételtünk - szépet:) | |
primozs | Bejárás: 2012.05.23. Rögzítve: 2012.05.24 23:11:04 |
Csak ismételni tudom az előttem szólót. | |
EduShow | Bejárás: 2012.04.01. Rögzítve: 2012.04.02 17:12:40 |
Szép lenyomatot adó fémbélyegző (ilyen is van!) a DDK felé indulva az erdő egyik első fáján. A kilátás a toronyból lélegzetelállítóan szép. | |
geo-elvont | Bejárás: 2012.03.18. Rögzítve: 2012.03.21 08:50:42 |
Pecsétek a kilától nem messze Bozsok irányába két fenyőn. Mindkettő egyforma lenyomatot ad, nem túl jó minőségben. A kilátóból szép a kilátás. Ezzel a pecséttel 48 túranap után végeztem az OKT-vel, irány az AK :) | |
Vagdalthús | Bejárás: 2012.03.14. Rögzítve: 2012.03.19 09:45:29 |
Mindkét fémbélyegző a helyén a fatörzseken. A lenyomat olyan kis érdekes, de hát fémbélyegző, amúgy egyértelmű a kilátó sziluettje. Hétköznap volt, de így is volt pár turista útközben és odafent is. | |
Richeus | Bejárás: 2012.02.15. Rögzítve: 2012.02.15 23:23:58 |
A két fémbélyegző az esőház közelében a fenyőfák között megtalálható, mindkettő rendben van, jó lenyomatok készíthetők velük. | |
murmis | Bejárás: 2012.01.27. Rögzítve: 2012.02.12 17:56:46 |
A két vasbélyegző a ládikákban rendben. Nekünk szokatlan volt a sok emelkedő a kéken, a tavalyi illetve a tavalyelőtti Alföldi Kéktúra után. :-) De hát, hogy ha a kört be szeretnénk zárni, és újabb rengeteg szép élménnyel szeretnénk gazdagodni, akkor bele kell vágni az Országos Kéktúrába, és itt kell belevágni! Meg van az első bélyegzésünk az OKT-n. Gyerünk! | |
zodir | Bejárás: 2011.12.11. Rögzítve: 2011.12.14 14:32:39 |
A bélyegzők a kilátó előtti pihenő mellett, a fenyőfák törzsén. Utolsó nyomat a füzetbe, utána pezsgőzés a kilátóban, majd elkezdtük a DDK-t, így nincs hiányérzet, a Kék korszak még nem ért véget. :-) | |
cserha2 | Bejárás: 2011.10.30. Rögzítve: 2011.11.06 22:30:33 |
Pecsét(ek) a padok környékén, bár én csak egyet találtam. | |
trekker | Bejárás: 2011.10.15. Rögzítve: 2011.10.22 17:05:18 |
Pecset es kilatas is rendben. :) | |
buszosbandi | Bejárás: 2011.10.08. Rögzítve: 2011.10.10 22:32:41 |
Csatlakozom az előző hozzászólóhoz! Szép időt :) Ami nekem nem volt, hisz itt esett az eső fél órán át... De én a tető alatt vigyorogtam :) | |
dyan | Bejárás: 2011.08.06. Rögzítve: 2011.08.06 16:53:28 |
A pihenő padoktól 10-20 lépésre van két fàn két bélyegző, mindkettő vasból, egyedi és érdekes lenyomattal. Persze az az igazi, ha valakinek épp itt az első avagy az utolsó pecsételése (nekünk most nem így volt). | |
tibi75 | Bejárás: 2011.07.23. Rögzítve: 2011.07.24 18:00:40 |
Velem felől érkezve a -kék és a piros jelzésen- még a kilátó előtt a tisztás szélén található a két fenyőfán két szelence két nagyon jó lenyomatot produkáló vasbélyegzővel,amelyek a kilátótornyot ábrázolják stilizálva. Foltos szalamandrákat mi is láttunk négy alkalommal is,tényleg szépek,de nekem egyből az Aggteleki-karszt jutott róluk az eszembe! Szállásunk Velemben volt a Virágos vendégházban ,tudom ajánlani a helyet,tiszta szép szobák,nagyon finom baconos rántotta reggelire. telefon:06-94-363-618, de a honlapjukon van két mobilszám is.Kőszegről egészen jó a buszközlekedés Velembe,és hármunkat 500 ft-ért vitt haza.(két diák,egy felnőtt) | |
Tavaszi Széll | Bejárás: 2011.07.01. Rögzítve: 2011.07.04 15:12:18 |
A két fémbélyegző változatlanul rendelkezésre áll, lenyomatuk a fémbélyegző kategóriában kiválónak minősíthető. | |
oiler85 | Bejárás: 2011.06.11. Rögzítve: 2011.06.14 11:24:59 |
A két fémpecsét a két fenyőfán rendben megvan, bő tintával mindkettővel kiváló lenyomat készíthető. A pihenőhelytől kb. tíz lépés a DDK-jelzésen Bozsok felé. | |
Himbala | Bejárás: 2011.05.28. Rögzítve: 2011.06.02 12:50:48 |
Bozsok felől közelítettük meg a kilátót. A Szt. Vid kápolnáig tartó szakaszon hét (!) szalamandrát láttunk, aminek nagyon örültünk. A kilátóhoz végül a DDK kékjén értünk fel. A bélyegzők a fenyőfákon lévő ládikájukban rendben megvoltak, és bepecsételtük velük az első pecséteket az igazolófüzeteinkbe. | |
zergelány | Bejárás: 2011.04.23. Rögzítve: 2011.05.15 18:43:50 |
A vasútállomáson a pecsét mellé még turisztikai kiadványokat is kaptunk. :) | |
mimoza | Bejárás: 2011.04.05. Rögzítve: 2011.04.09 23:00:50 |
Pecsét a Velem felé vezető jelzésen egyből az erdőben található. Számunkra itt telt be az OKT igazolófüzet. Ittunk egy pohár bort az összes oktéző egészségére | |
ilcsi | Bejárás: 2011.03.15. Rögzítve: 2011.03.16 09:23:58 |
Amit elfelejtettem az előbb: a kilátóhoz érve nagy meglepetés fogadott bennünket: történt egy kis tereprendezés (először azt hittem, rossz helyen vagyok). A kilátó körüli fákat kivágták , a kilátóból csodálatos kilátás. | |
ilcsi | Bejárás: 2011.03.15. Rögzítve: 2011.03.16 08:46:09 |
A fenyőfán lévő mindkét bélyegző rendben! | |
robertbardos | Bejárás: 2011.03.13. Rögzítve: 2011.03.14 19:50:36 |
Az ODK-s jelzés után lefelé az első két fán vannak a dobozok. Mindkét pecsét rendben, én a nagyobbik dobozban lévőt használtam. | |
veresscsaba | Bejárás: 2011.03.04. Rögzítve: 2011.03.11 22:16:25 |
2 fa, 2 fémszelence, 2 fémbélyegző a helyén. | |
zokniboy | Bejárás: 2010.10.05. Rögzítve: 2011.08.17 19:17:53 |
Mi tavaly októberben jártunk erre, legelső kék túránk legelső állomásán, és sajnos akkora ködben értünk fel, hogy nemhogy a kilátó tetejéről nem láttunk semmit, de pár méternél messzebb sem. Valószínűleg a tapasztalatlanságunk volt az oka, de mi nem találtuk meg a bélyegzőt, így hát fényképezkedtünk a kilátónál. A szállásunk nekünk is a Virágos Vendégházban volt, amit mi is csak ajánlani tudunk!
| |
burnie | Bejárás: 2010.10.03. Rögzítve: 2010.10.04 16:01:54 |
2 db fém bélyegző 2 db dobozban az erdő szélső fáin, ahol lefelé indul a kék megtalálható. Nem érzékeltem a kettő között különbséget de azért mind a kettővel pecsételtem. Ezzel befejeztem életem második OKT teljesítését illetve megkezdtem életem második DDK teljesítését. Az ünnepi áhitatot némileg rontotta az eső és a köd. Szerencsére a kilátó nyitva így ott készíttem az ünnepi fotót. | |
Hucul | Bejárás: 2010.10.01. Rögzítve: 2010.10.08 10:36:14 |
Mindkét fém bélyegző vésetét megtisztítottam, felismerhetővé vált mit is akar ábrázolni a lenyomat. A kilátó újfent nyitva, s a panoráma is jobb lett, hogy a fákat kivágták. | |
csjoe | Bejárás: 2010.08.10. Rögzítve: 2010.08.11 21:00:28 |
Mindkét pecsét a helyén. A kilátó teljesen felújítva nyitva van. A magyar oldalon a pihenőpadok környéke nagyon elhanyagolt és szemetes. | |
ipe | Bejárás: 2010.08.01. Rögzítve: 2010.08.04 13:15:13 |
Tintapárna kell, pecsétek a helyükön. A kilátó már nyitva, a kilátás maga megéri a sok mászást:) | |
halaszcs | Bejárás: 2010.08.01. Rögzítve: 2010.08.02 16:44:22 |
A kilátó már látogatható nagyon szép lett ,reméljük így is marad!! a pecsét rendben van!! | |
apoka | Bejárás: 2010.07.11. Rögzítve: 2010.07.15 18:20:32 |
A kilátó még mindig zárva. A fémbélyegzők külön-külön dobozkákban megvannak az erdő első fáira szerelve.Tintával jól átitatott párna szükséges! | |
dildi | Bejárás: 2010.06.27. Rögzítve: 2010.06.30 08:38:35 |
A pecsétek a helyükön. A torony még mindíg felújítás alatt. Úgy emlékszem július végéig. | |
ArnWald | Bejárás: 2010.06.11. Rögzítve: 2010.06.14 09:25:58 |
A pecsétek rendben, tintapárna + tinta kell. A torony felújítás miatt teljesen lezárva. | |
zomber | Bejárás: 2010.06.05. Rögzítve: 2010.06.13 09:00:48 |
két egyforma (egy régebbi, és egy újabb) fémpecsét a padoknál a fán. Velemben sok szállás van, és néhány fura szállásadó. Kern Istvánékat ajánlom 20-823-3494, 3.300 Ft/fő | |
ibis | Bejárás: 2010.04.30. Rögzítve: 2010.05.03 13:33:01 |
A pecsételőhelyről és a pecsétek állapotáról,ugyanazt tudom elmondani mint az előttem szóló. Pecsétpárna ugyan van a ládában, de hasznáhatatlan mivel megszívta magát vízzel, így a tinta nem fog. A kilátónak még mindig csak a második szintjéről lehet körbenézni viszont később, az Óház-tetőről nyíló panoráma biztosan kárpótolni fog! | |
HEV | Bejárás: 2010.04.26. Rögzítve: 2010.04.30 00:18:52 |
A pihenőhely közelében a Bozsokről érkező kék és a Velemből érkező piros sáv végén egy fa oldalán két különböző régi fémbélyegző, jó a lenyomatuk.
| |
Janka és Zoli | Bejárás: 2010.04.06. Rögzítve: 2010.04.10 10:40:43 |
Pecsétek a helyükön. Mindkettő olvasható lenyomatot ad tisztítás után. Kilátó 2. szintje továbbra is zárva. | |
Zsozsó973 | Bejárás: 2009.12.33. Rögzítve: 2010.01.02 22:34:02 |
Mindkét pecsét a helyén. A kilátó még mindig lezárva - talán mert ha kint felnéztek, látjátok, hogy omladozik pár helyen a vakolat, kilátszik a vasszerkezet. Bejárás 2010. Jan.02. de csak 2009-et enged írni a rendszer. | |
mz/x | Bejárás: 2009.11.22. Rögzítve: 2009.11.25 15:48:18 |
Fémbélyegzõhöz képest kifejezetten szép lenyomatokat produkál mind a két pecsét. Erõsen betintázni + néhány másodpercen át folyamatosan a papírra nyomni = szép és olvasható lenyomat! | |
zöldbors | Bejárás: 2009.11.21. Rögzítve: 2009.11.23 19:05:14 |
A bélyegzõk a helyükön vannak, így sikerült elsõ Kéktúra pecsétünket beszerezni! Bár nem lett túl szép, de majd gyakoroljuk a fémbélyegzõs technikát :) | |
mezogy | Bejárás: 2009.11.14. Rögzítve: 2009.11.17 12:04:22 |
bélyegzök a helyükön a fákon nagyonszép lenyomatot produkálnak!! | |
oilos | Bejárás: 2009.11.__. Rögzítve: 2009.11.01 15:44:11 |
Bélyegzõk rendben a fenyõn, de viszont a kilátó le volt zárva, s elmaradt a "csúcsélmény". | |
vViktor | Bejárás: 2009.10.23. Rögzítve: 2009.10.26 12:01:08 |
Elõzõ hozzászóló tisztításának köszönhetõen egész elfogadható lett a lenyomat. | |
Hucul | Bejárás: 2009.08.16. Rögzítve: 2009.08.27 09:12:51 |
Mindkét fém bélyegzõt megtisztítottuk a dzsuvától, s láthatóvá vált, hogy az egyiken a kilátót ábrázoló építmény bal oldalán virít az OKT felirat. A másiknak pedig a stilizált kilátó tetején "csücsül" a KTO betûsor. | |
Cicamate | Bejárás: 2009.08.02. Rögzítve: 2009.08.16 16:59:31 |
A bélyegzõ rendben, a kilátó felsõ részét lezárták. Vigyázzatok a gyantával! | |
biglev | Bejárás: 2009.08.01. Rögzítve: 2009.08.10 23:08:21 |
A pléh budival szemben mindekét fém stempli tökéletes, mi nem is figyeltük, hogy van-e valamelyikben bélyegzõpárna... Gyönyörû a lenyomat!!! | |
Kékes | Bejárás: 2009.07.25. Rögzítve: 2009.07.27 22:44:19 |
A DDK és P jelzés felõl a tisztás elõtt (fenyõfákon) mindkét fémbélyegzõ könnyen megtalálható. A bal kézre esõ dobozban párna is volt. Olvasható lenyomatot adnak. Taktika: jól betintázom, erõsen rányomom a "fixált" füzet lapjára és rajtatartom kb. 10 mp-ig. Így szép lesz a kilátót ábrázoló lenyomat... ;-) | |
Chary | Bejárás: 2009.07.17. Rögzítve: 2009.07.17 00:13:31 |
Írottkõ OKT pecsételõhely: Szélesség: N 47° 21,176' Hosszúság: E 16° 26,071' | |
gizizi | Bejárás: 2009.07.10. Rögzítve: 2009.07.31 13:37:54 |
Könnyen meglett és tintapárna is van az egyikben :) Részletes leírás az útról: http://orszagjaro.blogspot.com/ | |
Dudi | Bejárás: 2009.06.16. Rögzítve: 2009.06.21 14:15:52 |
A DDK felõl közelítve - még a titsztás elõtt - szinte belebotlik az ember a sokmindent látott dobozokba. Mindkét doboz a fém bélyegzõkkel együtt a helyén! Az egyik valamivel jobb nyomatot ad. | |
mimre | Bejárás: 2009.05.29. Rögzítve: 2009.06.02 11:56:18 |
Pecsétek a helyükön, elég rossz nyomatot ad. | |
lege | Bejárás: 2009.05.08. Rögzítve: 2009.05.21 23:26:48 |
2009.05.08, pecsétek a helyükön, bár eléggé rossz minõségû a nyomat. | |
Puerco de Dios | Bejárás: 2009.05.01. Rögzítve: 2009.05.06 11:03:44 |
Eddigi legrosszabb élményem: Közelítem a két fára rögzített dobozt és azt látom, hogy ott áll valaki - na gondolom pecsétel - meglátja, hogy jövök és kapkodja magát és sietve távozik - kérdem magamban mi volt ez - hát ez a turista nem levizelte pont azt a fát ahol ott a pecsét!!! HIHETETLEN! Na jó, teszek egy kört amíg eloszlik a .... Visszamegyek 20 percig küzdök mind a két pecséttel, de nem ad normális nyomatot, kínomba már direkt a fémbélyegzõre csöpögtetek tintát, ekkor kapok talán felismerhetõ pecsétet... Halkan kérdezem( nem lehetne min. az egyiket gumisra cserélni?) | |
gyorkosattila | Bejárás: 2009.04.06. Rögzítve: 2009.04.07 12:46:36 |
2009. április 6-án a két fémbélyegzõ a helyén, jól beáztatott tintapárnával tûrhetõ lenyomatot ad. Sajnos a kilátó le van zárva. | |
Kirpi | Bejárás: 2009.03.21. Rögzítve: 2009.04.02 20:47:06 |
Március 21-én bélyegzõ a helyén, a kilátó alatti pihenõasztalok melletti fán. A lenyomata kivehetõ. Jó nap hó volt, a kilátó lezárva. | |
Erdei Pocók | Bejárás: 2008.10.23. Rögzítve: 2008.10.26 10:53:49 |
Sziasztok! Mindkét bélyegzõ a helyén volt. | |
hunniaszg | Bejárás: 2008.10.22. Rögzítve: 2008.10.24 21:12:05 |
Sziasztok! Mindkét fémbélyegzõ a helyén volt október.22-én, bélyegzõ párnát mindenképp ajánlatos vinni. A kilátóhóz vezetõ úton két fán van. | |
Dzsenaj | Bejárás: 2008.09.05. Rögzítve: 2008.09.07 19:49:38 |
Mindket fembelyegzo a helyen. | |
pedit | Bejárás: 2008.09.02. Rögzítve: 2008.09.02 22:24:23 |
Vénrockertõl kérdezném, hogy két ládika és két bélyegzõ???... az hol van pontosan?? ugyanis 08.28-án 12 óra magasságában a fenyõfán az egy ládikában én egyetlenegy bélyegzõt sem találtam.Pedig ez lett volna az elsõ pecsétem az OKT füzetemben. | |
Morcsi | Bejárás: 2008.09.__. Rögzítve: 2008.09.10 15:25:56 |
Hol van pontosan az a két bélyegzõ? (Meg a két ládika???) Mi egy ládikát találtunk üresen. Valahol kellett volna ott lennie még egy másiknak is? | |
Vénrocker | Bejárás: 2008.08.28. Rögzítve: 2008.09.02 14:50:19 |
Írottkõn a szokott helyen, két fémdobozban két fémbélyegzõ. Párna kell!!! | |
visi | Bejárás: 2008.08.26. Rögzítve: 2008.08.31 14:47:24 |
A ládika változatlanul üres, bélyegzõ írottkõn nincs... Mi nagyon elszomorodtunk... A Hiányt próbáltam jelezni az MTSZ felé... | |
Morcsi | Bejárás: 2008.08.17. Rögzítve: 2008.08.18 08:10:08 |
A ládikában nincs meg a bélyegzõ!!! Mivel Bozsok felõl jöttünk és Kõszegig mentünk, mind a DDK, mind az OKT füzeteink bélyegzés nélkül maradtak :((( | |
szepinora | Bejárás: 2008.08.13. Rögzítve: 2008.08.20 12:10:56 |
A fém bélyegzõ a ládikában a piros és a DDK felérkezésénél, a pihenõhely mögött az erdõben. A lenyomat a tornyot ábrázolja stilizáltan. | |
PSP | Bejárás: 2008.08.10. Rögzítve: 2008.08.17 22:24:17 |
Tökéletes lenyomat egy fémbélyegzõtõl. Igazából ha mindenhol ilyen jól vésett minta lenne, akkor nem lenne gond az ilyen típusú nyomatokkal sem... | |
kezdõtúrázó | Bejárás: 2008.07.26. Rögzítve: 2008.08.21 11:48:38 |
Amikor mi voltunk ott még megvolt, nagyon jó lenyomata van. Lehet hogy a emléknapi túristaroham hevében kallódott el a pecsét? | |
hörpölin&son | Bejárás: 2008.07.11. Rögzítve: 2008.07.14 06:11:34 |
Tuti jó a pecsét, alaposan bejárattuk, pecsételtünk vele vagy tízszer! Ha valaki ismeri a megfelelõ technikát, szép lenyomatot lehet vele készíteni (Leírás: OKT-GyIK fejezet, vagyis itt: http://ttt.tr.hu/okt/oktfaq.html) A pecsét kis dobozkája továbbra is megtalálható az írottkõi kilátó alatti tisztáson ott, ahol a Dél-Dunántúli kék és a piros egy ösvényen elindul befelé a fenyvesbe, a pihenõpadok mögött. | |
Hucul | Bejárás: 2008.06.20. Rögzítve: 2008.06.24 11:42:29 |
Pecsét megvan a ládikájában, vésetet megtisztítottam; így egészen jó lenyomatot sikerült készítenem. | |
Fuleee | Bejárás: 2008.05.01. Rögzítve: 2008.05.22 17:12:01 |
Pecsét okés! | |
gazsko55 | Bejárás: 2008.04.05. Rögzítve: 2008.04.07 20:52:15 |
Sziasztok! pecsét a helyén,minden ok . | |
allen | Bejárás: 2008.03.29. Rögzítve: 2008.04.02 14:36:04 |
Írott-kõn a pecsét rendben a helyén, a szokásos dobozban egy nagy fenyõfa törzsén, körötte néma csend, szikrázó napsütés és kb. 10 centis hó. | |
bicikli | Bejárás: 2008.02.27. Rögzítve: 2008.02.27 12:51:58 |
Helló mindenkinek.Hogy vagytok?Gábor voltam a nagy kék túrás! | |
Dalospacsirta | Bejárás: 2007.10.28. Rögzítve: 2007.10.31 01:24:10 |
Pecsét a szokott helyén, két ládika is van, az egyik üres. Határõr nem volt, csak masszív esõ. | |
Andi | Bejárás: 2007.08.26. Rögzítve: 2007.08.27 14:10:12 |
Sziasztok! A pecsét megvolt, kipróbáltuk, de én vittem párnát és abban jól megáztatva jó lenyomatot adott (talán túl jót is... kezdõ vagyok a pecsételésben). Határõrök nem voltak, ellenben szép idõ, és sok kiránduló, köztük egy idõsebb osztrák házaspár nordic walking botokkal igen. Ami a megtalálást illeti: nekem nem volt túl egyértelmû, de utólag okoskodva, jól leírtátok, hogy hol kell keresni. Én még annyit fûznék hozzá a tippekhez, hogy ne a kilátó közvetlen környezetében keressétek, hanem az elõtte lévõ tisztás szélén (ezt mondjuk már lírta valaki), az útról nézve a padoktól balra, a Kék folytatásaként, a Hét-forrás felé. Remélem, nem lett bonyolultabb. :-) | |
tom | Bejárás: 2007.08.25. Rögzítve: 2007.08.28 13:46:16 |
Pecsét a helyén, valóban nem túl szép a képe. | |
Lezlee | Bejárás: 2007.08.20. Rögzítve: 2007.08.21 21:27:08 |
Bocsi, engedjetek meg még egy hozzászólást. Hegedûs Miki barátomnak üzenném: Igen Mike, elkezdtem végre a Kéket. | |
Lezlee | Bejárás: 2007.08.20. Rögzítve: 2007.08.21 21:20:23 |
Pecsét rendben! De rohannom kellett, mert kergetett az aug.20-i zivatar. De továbbküldtem Pestre. | |
bl75 | Bejárás: 2007.08.20. Rögzítve: 2007.08.21 15:25:04 |
A bélyegzõ a helyén, a lenyomata viszont nem túl jó, szerintem. | |
Ata | Bejárás: 2007.08.10. Rögzítve: 2007.08.19 10:18:23 |
Fém bélyegzõ jó lenyomatot adott. Határõrök jól elbújhattak, nem találkoztunk velük. | |
visi | Bejárás: 2007.07.27. Rögzítve: 2007.07.30 10:45:42 |
Bélyegzõ a helyén, kis ügyeskedéssel olvashtó lenyomatot ad. Határöröknem nyoma sem volt. | |
aezs | Bejárás: 2007.01.30. Rögzítve: 2007.02.01 19:25:16 |
bélyegzõ továbbra is a helyén | |
Tavaszi Széll | Bejárás: 2006.10.14. Rögzítve: 2006.10.16 09:23:06 |
A kilátót stilizáló fémbélyegzõ a kilátó alatti, padokkal felszerelt kis tisztásról, a DDK elsõ néhány méterén érhetõ el, egy fenyõfán, jól látható helyen rögzítve. Jó lenyomatot ad. A kilátónál két géppityus osztrák határõr, kedélyesen passportot kértek, a személyimmel megelégedtek, a kilátóra felengedtek, angolul jól beszéltek, summa summarum: rendesek voltak. | |
Lacek | Bejárás: 2006.08.24. Rögzítve: 2006.08.31 11:23:35 |
Pecsét rendben, a szamócás "terülj-terülj asztalkám". | |
zsolesz2 | Bejárás: 2006.08.__. Rögzítve: 2006.08.20 16:24:07 |
Üdvözletem a fõ túraútvnalat járóknak! Hallgatásom oka gépcsere, oprendszer csere, stb. (Emiatt a zsolesz2, "jogutód teljes jogkörrel".) Augusztus 13-18-ig jártuk be Írottkõtõl Sümegig a túrát. Ha az útvonalat nem is (az útvonalaknál bõvebben!), a bélyegzõket mindenhol rendben találtuk, úgyhogy errõl külön nem írok az egyes bélyegzõ helyeknél. | |
Balúrázó | Bejárás: 2006.07.10. Rögzítve: 2006.07.15 22:18:39 |
pecsét rendben a ddk vonalán lejjebb a fenyõfán :D De ahogy felértünk 6 osztrák határõt mint az õrült jött és géppisztoly minden játszik.... Szóval magyarázott valamit osztrákul kérte a személyit/útlevelet (ezt vettük ki belõle) odaadtuk. Aztán kiderült, hogy azt hitte hogy november van. Mert most van egy akció hogy nov.-márc.-ig 7:00-tól 16:00-ig át lehet menni ellenõrzés nélkül az osztrákokhoz csak, ha határõrrel találkozol meg kell neki mutatni amit vittél (ez ott ki van írva), de szerencsére jún.-aug.-ig is van ilyen 7:00-20:00-ig lehet átmenni (mi ekkor voltunk)ezt mondta is a másik határõr, hogy július van úgyhogy nem is lett semmi gond. Felmentünk a kilátóba és mikor lejöttünk má fel is mentek õrködni. | |
tlb | Bejárás: 2006.07.01. Rögzítve: 2006.07.08 11:37:11 |
A pecsét megvan, a határõrök meg szabin voltak. | |
krabo | Bejárás: 2006.06.20. Rögzítve: 2006.06.27 22:35:55 |
A pecsét a helyén, a minõsége jó. | |
firecock | Bejárás: 2006.03.25. Rögzítve: 2006.04.29 22:28:39 |
fém a fán. határõr a bódéban | |
Balúrázó | Bejárás: 2005.10.14. Rögzítve: 2005.11.07 15:09:22 |
Fém bélyegzõ a fenyõfán + volt egy kissé kiszáradt tintapárna a dobozban. Határõr egy szál se. (Szüleimmel voltam és nem bélyegeztem!) | |
FoJo | Bejárás: 2005.09.21. Rögzítve: 2005.09.26 09:47:00 |
Pecsét még mindig a fán, jó lenyomatot lehet vele készíteni. | |
manocs | Bejárás: 2005.08.29. Rögzítve: 2005.09.02 12:52:15 |
Pecsét rendben! | |
hörpölin&son | Bejárás: 2005.07.17. Rögzítve: 2005.07.22 13:49:32 |
A pecsét továbbra is megvan a kilátó alatti kis tisztáson arra a fenyõfára szerelve, ahol a DDK + piros ösvénye kiér az erdõbõl. | |
miskinh | Bejárás: 2005.07.03. Rögzítve: 2005.07.05 10:34:15 |
Bélyegzõ a helyén, a doboz nemzetiszín szalaggal feldíszítve. Bedobtam 2x100 Ft-ot a távcsõbe a kilátó tetején, de sajnos a Balatont így sem sikerült megpillantani. Pech. | |
ChrisCarlos | Bejárás: 2005.06.26. Rögzítve: 2005.06.28 18:41:01 |
Pecsét a helyén. Egy 6-7 fõs kéktúrás csapatot láttunk. Végre egy fémbélyegzõ, ami ér is valamit, igaz ez valószínüleg azért van, mert nem szöveg van rajta. Határõr egy darab sem volt, mindenki szabadon mászkált ide-oda. | |
Colargol | Bejárás: 2005.05.28. Rögzítve: 2005.05.30 10:35:52 |
Pecsét a helyén. Néhány tucat kiránduló. Határõröknek színét sem láttam. | |
Kán | Bejárás: 2005.05.14. Rögzítve: 2005.05.17 08:15:18 |
Pecsét helyén, sok kirándulóval. Kilátó helyén, még több kirándulóval. Kék vonalon a Hörman forrás - Irott-kõ között egy zacskó szemét összeszedve. :-( Szorgalmi: gyalogoljatok át Osztrákiába kb 30 métert, balkézfelõl van egy szép palaalakzat. | |
Vöröss | Bejárás: 2005.03.13. Rögzítve: 2005.03.16 16:35:32 |
Pecsét rendben. Egyébként gyönyörû, havas volt minden, legalább félszáz kirándulóval és KITAPOSOTT :) ösvénnyel egészen a Hörmann-forrástól a kilátóig. Ilyenkor szerintem jót tesz, ha meglehelgeti az ember azt a hideg pecsétet... Az utolsó téli nap volt, így tavasz elõtt :) Határõrök vannak, igazoltatás is. Kilátó és határátkelõ téli-tavaszi idõszakban 08 - 16 óráig, nyáron este nyolcig. | |
Atti | Bejárás: 2004.09.11. Rögzítve: 2004.09.19 10:44:48 |
2004.09.11-én jártam itt. Velemtõl Írott-kõre jó jelzéssel fel lehet menni. Viszont ebben az esteben nem érinted a kéktúra emblémát. Írott-kõnél a fenyõfán könnyen megtaláltuk a bélyegzõt. Fémbélyegzõt sokáig kell a papíron tartani. A kilátóból a kilátás gyönyörû. A kilátóból lefelejövet balra haladva egy nyiladékon a kékjelzés sokáig várat magára.(nem kell visszamenni a bélyegzõig) Onnan vizsont szép és követhetõ jelzés van hétforrásig, illetve Kõszegig. | |
tamás | Bejárás: 2004.09.05. Rögzítve: 2004.09.17 00:17:20 |
Bélyegzõ a helyén a fenyõn, a kilátóba fel lehet menni az osztrákokat nem zavarja. A jelzések jól követhetõek mindkét irányba. Tisztelgés a régi végállomásnál a Szent Viden. Etamin | |
Németh Kornél | Bejárás: 2004.07.24. Rögzítve: 2004.07.25 11:24:25 |
Pecsét megvolt, az erdöben nagyon szépen követhetök voltak a jelzések. | |
verfarkas | Bejárás: 2004.07.10. Rögzítve: 2004.07.15 13:53:25 |
Megvolt. | |
Keszeiné Sz. Mária | Bejárás: 2004.07.08. Rögzítve: 2004.07.15 15:48:40 |
Velem felõl közelítettünk, ott aludtunk. A kilátóban osztrák sógorok, határõrök sehol. Igaz, korán odaértünk. Nehezen, de megtaláltuk a bélyegzõt, csak éppen méhrajzás volt és nagyon kellett igyekeznünk, ezért ez is alig olvasható :-(( Mivel korán reggel volt, és nagyon párás idõ, ismét lemaradtunk a panorámáról (tavaly esett) Na majd legközelebb, Írottkõre akárhányszor felmásznék, mert gyönyörûûûû. A Szent Vid is. | |
vgabris | Bejárás: 2004.05.26. Rögzítve: 2004.06.02 09:30:42 |
Ott jártamkor minden rendben volt a bélyegzõ a helyén. Velembõl jó kis kaptató volt, de a bélyegzõ errõl az irányból eltéveszthetetlen. | |
Joeyline | Bejárás: 2004.05.01. Rögzítve: 2004.06.07 22:42:22 |
A kilátót stílizáló fémbélyegzõ ott van, ahogy Szabó Balázs írta. Bozsok vagy Velem felõl egyértelmû, ahogy vgabris is írta, a Hét-forrás felõl az a lényeg, hogy balra kell pár lépést tenni a fenyõknél pont ott, ahol jobbra indul az ösvény a kilátóhoz. | |
matty | Bejárás: 2004.05.01. Rögzítve: 2004.05.26 15:47:15 |
Én is ott voltam május 1-én, de nekem rögtön szemet szúrt a bélyegzõ a fatörzsön. Nagyon örültem két férfinak, akik szintén ott bélyegeztek. Nekik már csak 140 km van vissza a kék-túrából! Egyébként én személyivel mentem át a határon. Nagyon jó volt a túra szervezve, köszönet érte a kõszegieknek! | |
Szabó Balázs | Bejárás: 2004.05.01. Rögzítve: 2004.05.04 21:24:44 |
Mi az EU-fória nagy napján - május elsején - jártunk ott. A határõrök kérték az útlevelünket(!), majd átengedtek bennünket a kilátóhoz. Mikor a pecsét iránt érdeklõdtünk hasonszõrû nézelõdõktõl, akkor hárman négy felé mutattak. Végtéreis magunkra hagyatkoztunk és megkerestük a fenyõfák között. A bélyegzõt abba a facsoportban találtuk meg, ami mellett korábban eljöttünk, tehát a kilátóhoz vezetõ út mellett balra, kb. 30-40 méterrel az ácsorgó határõrõk elõtt. | |
Taxodium | Bejárás: 2004.04.25. Rögzítve: 2004.04.27 12:59:58 |
Pecsét a helyén, unatkozó osztrák határõrök. | |
György Balázs | Bejárás: 2004.02.15. Rögzítve: 2004.09.10 12:18:11 |
A bélyegzõ a helyén amikor voltunk akkor tökig ért a hó. | |
Tisztul_A_Visztula | Bejárás: 2003.10.23. Rögzítve: 2003.10.30 12:06:16 |
Asciimo bejárása óta semmi sem változott | |
asciimo | Bejárás: 2003.09.03. Rögzítve: 2003.09.08 14:18:22 |
egy uj pecset van, ami szinten fem, szinten stilizalt kilato van rajta, egy picit masmilyen mint a regi. A kilatotol Velem fele ereszkedve egy fenyofan. Viszont az osztrak hataroroknek se hire se hamva.. :) | |
vuvuvu | Bejárás: 2003.06.21. Rögzítve: 2003.07.14 16:01:05 |
A pecsét a helyén van, de nagyon rossz minõségû, nem látható belõle semmi. Az osztrák határõrök helyesek, de fogalmuk sincs milyen pecsétrõl lehet szó. | |
Wst | Bejárás: 2003.05.10. Rögzítve: 2003.05.12 09:49:36 |
Szombaton (05.10.) voltunk fönt Írott-kõn, a pecsét a helyén van. (Teszt gyanánt elõtte megkérdeztük az osztrák határõröket is, hogy merre találjuk, gõzünk sem volt a történetrõl...) | |
Tamási Béla | Bejárás: 2003.04.14. Rögzítve: 2003.04.17 21:25:34 |
Az elkallódott pecsétet azóta sem pótolták, próbáltunk az osztrák hatátõtõktõl kapni valamilyen pecsétet, de nekik sincs. | |
Baggins | Bejárás: 2003.03.29. Rögzítve: 2003.03.31 14:35:29 |
2003.03.29-én a két írottkõi dobozban a bélyegzõknek nem volt se híre, se hamva. | |
pucúttnyul | Bejárás: 2002.11.02. Rögzítve: 2002.11.04 19:22:01 |
Hétvégén az Írott-kõ - Szeleste vonalon nyomultam. Az erdõ szélén dobozok üresek, nincs bélyegzõ Írott-kõn. | |
dongeyza | Bejárás: 2002.11.__. Rögzítve: 2002.11.08 13:03:51 |
legutobb az Írott-kõ turán jártam a nevezett helyen,aholis a kis fémdobozban rejtözö hosszu lánc elövarázsolása után sem akadtam pecsétre | |
Almádi Róbert | Bejárás: 2002.10.29. Rögzítve: 2002.10.29 17:45:56 |
Éppen az Írottkõ 70 teljesítménytúrán csavarogtam,mikor ara jártam. Gyors pecsét az igfüzetbe/OKT,DDK/ ,majd folytattam utam vissza Velembe,onnan a Szent-Viden keresztül a Paradicsomoson át a Hétforráshoz. A szokásos fémbélyegzö-sajnos használhatatlan-,majd végigkóstoltam mnd a hét vezér forrásvizét. Ismét megtapasztaltam, hogy itt nem csak a táj gyönyörû,hanem a hegyek vizei is kiválóak.Innen már csak visszasétáltam Kõszegre-Velemen keresztül. Újra meggyõzõdhettem róla ,hogy ide érdemes visszajárni,hisz Kõszeg a kedvenc városom. | |
Mrfuci | Bejárás: 2002.10.01. Rögzítve: 2003.03.19 10:14:15 |
Mi 2002. október elején jártunk ott, és még megvolt a pecsét. Nem az a klasszikus gumis pecsét, hanem fémpecsétben karcolva van az ábra, de ott volt. Lehet, hogy szerencsénk volt? | |
Váci | Bejárás: 2002.08.27. Rögzítve: 2002.09.03 08:51:17 |
Sziasztok! Múlt héten voltam Irottkõn. Bozsokról indultam, Kõszegre mentem. Igy megcsináltam a DDK végét és az OKT elejét. Mindezt legfõképp teszt-képpen irtam. | |