TTT egyesületi klubnap helyszíne és időpontja szeptembertől változik!
TTT, 2010.09.08, sze 17:22
Kedves TTT tagtársunk, érdeklődő túrázók!
Hosszas keresgélés után sikerült új klubhelyiséget találnunk közel Budapest központjához!
A Tabáni Spartacus SKE Tájfutó Szakosztálya fogadott be bennünket klubhelyiségükbe, mely elég nagy 20-30 ember számára is. Az időpont a tájfutók kedd délutáni foglalkozása miatt megváltozott, ezentúl hétfőnként 19 és 21 óra között várja az Elnökség az érdeklődőket.
A cím: Budapest I. kerület, Attila út 2. (pincehelyiség), bejárat a villamossínek felől, a Tabáni Spartacus feliratú ajtónál.
Megközelíthető a Keleti pályaudvartól és a Ferenciek teréről 5, 178 és 178A busszal, a Moszkva tér felől 5-ös busszal és 18-as villamossal, a Gellért-térről a 18-as villamossal (leszállni a Dózsa György téren érdemes), a Batthyány térről a 86-os busszal (Szarvas téri megállóig).
Hamarosan összegyűjtjük itt a TTT eddig különböző helyen tárolt anyagait, az elmúlt évtized túranaptárait, túramozgalmak füzeteit, érdekes turisztikai kiadványokat, pólókat; tehát ha valamire szükségetek van, itt mindent egy helyen meg tudtok nézni.
Az első klubestére 2010. szeptember 13-án, hétfőn kerül sor.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
TTT elnökség