SÚLYOS FOSTALICSKÁT TOLTAM
a "Börzsöny kapuja 35"-ön, ami az első túrám volt 2023-ban.
Volt már tapasztalatom a Börzsöny agyagos talajáról, aminek elég 15 perc intenzív eső, hogy enyhén szólva csúszós legyen a terep, de ilyen "gyalázatra" azért nem számítottam. Addig még vidám volt a helyzet, amíg fel kellett kapaszkodni a Borbély-hegyre, de onnantól rövidesen letérített a szalagozás (ami az egész túrán kifogástalan volt) a jelzett turistaútról egy traktornyomos, teljes széltében felgyúrt útra, amin kb. gyök kettővel tudtam haladni. Ezt betudtam annak, hogy útvonalunk egy olyan szakaszhoz ért, ahol munkálatok folynak, és ahol túrázóknak semmi keresnivalójuk nem lenne, de később rá kellett jönnöm, hogy nem csupán ez a probléma forrása. Majdnem egészen a magyarkúti ellenőrzőpontig ilyen volt a talaj állaga.
Magyarkutat elhagyva az út mentén felrakásolt nagy mennyiségű farönk némileg választ adott az erdei út off road jellegére. A kék sáv mentén folytatódott a túra útvonala, fel a Lokó pihenőhöz. Sütötte a Nap a hegyoldalt, felengedett a talaj, tehát nem csak az erdei gépek voltak ludasak az út minőségéért. Csak visszacsúszós lépésekkel tudtam előrehaladni. Gyönyörű, koratavaszt idéző idő volt, de ennek ellenére a túra élvezeti hányada nálam már nullára csökkent. Megfogalmazódott bennem, hogy téli börzsönyi túrára kizárólag csak akkor szabad jönnöm, ha legalább éjszaka mínuszban van a hőmérséklet. Miután felküzdöttem magam a Lokó pihenőbe, a szalagozás megint letérített a jelzett turistaútvonalról.
Meredeken kocogtam le egy erdei ösvényen. Itt nem tudnak közlekedni járművek, a Nap sem süti telibe az utat, tökéletes volt a talaj. Nem sokáig, mert az ösvény egy térdig érő traktornyomos, szintén jelzetlen útba torkollott. Szerencse, hogy az út keskeny, éles peremén lehetett viszonylag hosszan egyensúlyozni. Nagy megkönnyebbülés volt, amikor megláttam a sínpárt, amely mentén elgyalogoltam a Szokolya vasútállomásig. Az utat mellőztem, mert az egész egy tóhátság térképére emlékeztetett. A frissítőponti aszaltgyümölcsözés és teázás után továbbindultam. Nem szeretek szilárd burkolaton túrázni, de üdítő érzés volt műúton felgyalogolni az állomástól viszonylag messze fekvő Szokolyára.
A település utcáin végignéztem a házak ablakaiban kinnhagyott karácsonyi díszítést, majd utána hosszas, alattomos emelkedőnek láttam neki, gyakran ismétlődő sarazással. Amikor már nem volt tovább fölfelé, egy rövid szintbeli szakasz következett, aztán fárasztó fékezés Kóspallagig. A Coop előtti rövid idegkisimítás után nekiláttam a Torony-alja horgásztó felé vezető útnak, amit már több túráról jól ismerek. Ezen a szakaszon elég sokáig lehetett haladni számottevő sár nélkül, de amikor meredeken lekanyarodott az út egy völgybe, akkor ismét megjelent az off road jelleg.
Egy népes, vegyes korosztályú csoport időzött egy rét szélén. Az egyik kiránduló felgyűrt nadrágszárral, mezítláb, sáros lábikrával állt az út mellett miközben elemózsiáját fogyasztotta. A Torony-alja horgásztó ellenőrzőpontjához érve éppen jókor jött a frissítési lehetőség. Egy kisebb társaság verődött össze a lekváros- és zsíros kenyerek fogyasztásánál. Beszélgetés során az egyik túratársnő elejtette az ocsmány jelzőt az útvonal állagával kapcsolatban. A pontőr által feltett kérdés, hogy a túra melyik szakaszára gondolt a hölgy, megválaszolatlan maradt...
Energiapótlás után megint hosszas emelkedés következett, először a Száraz fák nevű helyhez, majd onnan a Gál-hegy felé. Sokáig kellett várnom arra, hogy meglássam a düledező csúcsgúlát a Gál-hegy tetején. Hogy milyen magasra jöttem, érzékeltette az is, hogy - egy ellenőrzőpont érintése után - végetérni nem akaró lejtőzéssel lehetett lejutni Kismarosra. A Duna szürreálisan mélyen kanyargott, és a házak teteje sem akart sokáig közelebb jönni. Amikor végre leértem, még el kellett csattogni a kismarosi kisvasút végállomásáig, hogy a "Gyöngyök" jelzésen belekezdhessek a Csattogó-völgybe. Ezt már a célegyenesnek tekintettem, bár igen hosszú volt még az út a verőcei célig, ami előtt még egy ellenőrzőpontot is érinteni kellett, és még a templomdombot is meg kellett mászni.
A szervezés a régi teljesítménytúrák hangulatát idézte: dús szalagozás; frissítések megfelelő pontokon; a rendezők kedvessége, lelkesedése.
Ottorino |
