Túrabeszámolók


NaHáT / Hangya

OttorinoTúra éve: 20192019.10.20 19:00:34

AJÁNDÉK EZ A NAP,

ez a 2019. október 19-i szombat. Fél hét előtt érkezünk Nagymarosra a Metropolitan EC Praha vonattal. Még alig pirkad, de a plébánia udvarán már készülődik a rendezőség. Odaállunk az 50-es asztal elé. A százas előtt is szép számmal állnak már. Irigylem őket, mert az ország egyik legszebb útvonala lesz az övék. (Ha nem a legszebb.) Ráadásul gyönyörű időnek nézünk elé.  


Erős bekezdéssel indulunk a Szent Mihály-hegy nyerge felé. A fák között tűzszínű fény vetül a keskeny ösvényre a Duna felől. Sietni kell az emelkedőn, hogy ne tartsuk fel a gyorsabbakat. A nyeregben megkapjuk első bélyegzésünket. Itt kiszélesedik az út, mehetünk a saját tempónkban. A GSM torony rétje után hamar felérünk a Hegyes-tetőre, a Julianus kilátóhoz. A fittebbek felmennek a kilátóba, de a tövéből is jól látszik, hogy odalent az egész Dunakanyar sziporkázó habfürdővé változott. Meredeken megyünk le a hegyről. A kiszáradt, morzsalékos talajon a terepesebb talpú cipők is meg-megcsúsznak. A Világos-tér összeroskadt pihenőbútorzata után nem sokkal élesen balra fordulunk a [S-] jelzésen, és enyhébb emelkedővel, de majdnem ugyanolyan magasra érünk fel a Remetekereszt-bércnél, mint amilyen magasan áll a Julianus kilátó. Kanyargós úton szlalomozunk le a fából ácsolt Kós Károly kilátóhoz, ahol lent állva lefényképezem Szilvit, amint fentről éppen kilát. Nekem elég a "kötelező" feladat, nem szaladgálok fel holmi kilátókba, így is össze kell kaparni a végére az 1653 m szintemelkedést. Innen tényleg csak egy ugrás a Trianoni emlék, ahol megkapjuk második pecsétünket. Bazaltkővel kirakott szerpentinen csattogunk le Zebegénybe. A múlt héten voltam itt a Forrás túra alkalmából, de ezt az ékszerdobozt nem lehet megunni. Hosszan megyünk a [Z-] jelzésen a családi házas övezetben. Csak autók mozgását lehet látni, egyébként olyan, mintha kihalt lenne a környék. Egy panzió kertjében reggelizik egy család. Pólóban nyomakodunk előre, ők pedig állig kabátban ülnek az asztalnál. Persze ücsörögni túl friss még a levegő. Hamarosan visszatérünk a természetbe, és a Malom-völgyi-patak többszöri átugrálásával foglalatoskodunk. Később bejön a [K-] jelzés, és egy jobb kanyar után nem sokkal meglátjuk a Törökmezei-halastó mellett álló épületet, amely előtt az ellenőrzést követően zsíros kenyeret ehetünk lila hagymával, és meleg teát ihatunk. A vonaton már ettem, de most kifejezetten jólesik ez a pótreggeli. A hagymaevést nem szoktam megkockáztatni, de most nem bírok ellenállni a friss lédús randihagymának. A horgásztó, ahol nem takarják lehullott színes levelek, visszatükrözi a környező kiserdőt. Szalagozás segítségével, köves patakmedreken át, jelzetlen "utakon" érjük el a [P-] turistautat. A Kis-Hanta-patak mellől előbb kivezették a [P-] jelzést, mint ahogy az régebben volt. Páran ezt nem vették észre, és a kidőlt fás részen átküzdve magukat tértek rá az újabb útvonalra.  


Necces a Pusztatorony megmászása, mert útról itt nem lehet beszélni. Ha szárazság van akkor azért csúszik a meredek emelkedő, ha esős az idő, akkor meg azért. A néhány méterre levő Biber várhoz - amit csak néhány kő jelez - ezen a túrán nem kell felmenni. Leérünk a Tornyalja horgásztóhoz, amit ívesen megkerülve vezet tovább utunk. Ismét találkozunk a Kis-Hanta-patakkal, és egy ellenőrzőponttal, ami számomra a túra komolyságát jelenti, ugyanis a megfelelő helyeken felállított pontok drasztikusan lecsökkentik a trükközők lehetőségeit. Arról nem is beszélve, hogy link, kódfelírós pontok nincsenek az útvonalon. Napsütötte mezőkön át, hosszan gyalogolunk be Kóspallagra. A buszmegállóhoz közeli kútnál muszáj meginni egy nagy pohár vizet Iso Sport pezsgőtablettával. Most már a [K-] jelzésen megyünk tovább a templom felé, ahol jobbra térünk a Kálvária emelkedőjére. Megmásszuk, és a kirakott bélyegzővel magunk igazoljuk itinerjeinkben, hogy itt jártunk. Leereszkedünk a Ló-hegyi-patakhoz, ahol elválik utunk a hős százasokétól. Ők mennek jobbra a Kisinóci turistaház felé, mi pedig balra a patak mentén a [S4] jelzésen. Kicsit már idegesít, hogy állandóan át kel kelni a patakon, de még szerencse, hogy nemigen van benne víz. Beletorkollunk a [S-] jelzésbe. Itt nagyon kell figyelni, mert a jelzéseket - valószínűleg útszélesítésre számítva - nem az út menti fákra, hanem beljebb álló társaikra festették. Egy kisebb csoportot megvezetett ez a módszer, mert a hegyoldalból csörtetnek le felénk. Az ilyenkor szokásos ugratás nem maradhat el. Lassan megérkezünk az Érsek-tisztásra. Itt az igazolás után leülünk egy farakásra édességgel és üdítővel frissíteni. Átnézem az itinert, mert két éve voltunk ezen a túrán, és fel kell frissíteni a térképet a fejemben.  


Jó pár éve, első itteni 100-asomon érkeztem ide az ellenkező irányból, és kutattam, hogy hol lehet az ellenőrzőpont; még kiabáltam is. Aztán tüzetesebben átvizsgálva az itinert rájöttem, hogy ez a pont az 50-esek elhaladása után bezár, és éjszaka már nincs itt senki az erre vetődő túrázókon kívül. Na, de most már induljunk tovább a [Z-] jelzésen! Erősen emelkedünk. A [Z+] elágazásnál megállok, és alibiből még egyszer ellenőrzöm, hogy a [Z-]-on kell-e továbbmenni. A Sas-hegy oldalában járunk, de még mindig emelkedtünk. Innen a változatosság kedvéért lesietünk egy nagy rétre, ami tulajdonképpen a Sas-hegy, és a Só-hegy nyerge. A durvaság a rét túloldalán kezdődik, ahol elindulunk a Só-hegy megmászására. Kirándulók jönnek szembe oldalazva, botozgatva.  


- Ha felérünk hallatok egy Tarzan-üvöltést - mondom Szilvinek. Odafönt emberek ülnek a fűben a csodálatos kilátásban gyönyörködve, eszegetve. Gyerekek is vannak, nem akarom, hogy megálljanak a fejlődésben, ezért áthelyezem az üvöltést a tűzrakóhely mellé, de ott aztán ami a csövön kifér.  


Meredeken jöttünk fel, most még meredekebben porzunk lefelé. Itt sem megy a dolog megcsúszás nélkül, amit nem igazán díjaz a térdem. Távvezeték alatt megyünk át, majd mellőzzük a Lengyel-réteket és balra figyelünk, hogy el ne puskázzuk a [Z3] jelzést. Egy útcsomópontban ezt is megleljük. Sok a kiránduló errefelé, de gondolom országszerte így van ez. Aki éves szinten se nagyon dugja ki az orrát otthonról, még azt is kihajtotta a gyönyörű idő a szabadba. Előbb enyhe, majd egyre erősebb az emelkedő. Kutyák, gyerekek, tobzódás minden szinten. Feljebb leszűkül az út, alig férünk el egy gyerekcsoport mellett; egy fa gyökerét próbálják átvágni éles kövekkel. Innen sziklás ösvényen jutunk el a Kopasz-hegy tetején levő ellenőrzőpontra. Szegény Krisztus már csak egy kézzel lóg a keresztfán, bal karját letörték; biztos valaki tornagyakorlatot hajtott végre rajta. Nagy az isten állatkertje - ahogy mondani szokás -, csak alacsony a kerítés. Vissza indulunk, óvatosan kerülgetve a sziklás ösvényen ácsorgó kirándulókat. Azt is elkerüljük, hogy a gyerekek fejbe kúrjanak egy kővel. Sikerül visszatérni az útra, amin feljöttünk, most lemegyünk rajta a [Z-] jelzéshez, és továbbra is lefelé baktatunk Márianosztrára. Hihetetlen, hogy mennyit süllyedünk. Az az érzésem, hogy ennyit nem is jöttünk fölfelé. Nosztrán sajnos be van zárva a faluház, ahova két éve beinvitáltak egy kis harapnivalóra. Most beérjük a Hangulat presszó előtt felállított ellenőrzőpont nyújtotta cukorkával. A [P-] jelzésen indulunk vissza az erdőbe. Eléggé kopottak a jelzések, egy ipszilonban véletlenül a rossz ágat választjuk, de hamar korrigálunk. Hullámvasutazva megyünk szebbnél szebb színesedő erdőrészletekben.  


Pár éve még szalagozás térített le a [P-] jelzésről, most itt is változtatás van, mint a Börzsönyben sok helyütt. Szalagozás helyett friss [K-] jelzés vezet egészen a kóspallagi útelágazáshoz, amelynek a pihenőjében bélyegzésen kívül ropogós piros almát is kapunk, és karamellát is vihetünk az útra. Megtartva a [K-] jelzést először emelkedünk, majd egy jól siethető úton hosszan kanyargunk egy négyzet alakú szántóföldig, amin már nem lehet átlóban átvágni, mint régebben, hanem ki kell derékszögelni. Szélén még ott áll a magányos fa, ami jó tájékozódási pont a bármelyik irányból érkező számára; oldalán nagy [K-] jelzés. A szántót követően néhány éve az erdőben alakítottak ki egy, a fákat folyamatosan kerülgető szűk ösvényt. Örülök, amikor végre szélesebb útra bukkanunk ki. Olyan a lejtése az útnak, hogy nem kell fékezésre fecsérelni az energiát, hanem neki lehet ereszteni a lovakat. Hamar el is érjük a [Z-] jelzést, amin kora délelőtt is bekanyarodtunk a kis Törökmezei-horgásztóhoz, most is ezt tesszük. Én a meleg teát favorizálom, Szilvinek lecsúszik egy-két hagymás-zsíros deszka. További teketória nélkül felmászunk a közeli turistaházhoz, ahol éppen esküvő van. Elsőnek egy rettentő parasztrózsaszínű tüllruhába öltözött nőt pillantok meg, de aztán látok egy fehér ruhást is, úgyhogy megnyugszok, hogy nem a rózsaszínű a menyasszony. A násznépet szállító lakkcipős terepjárók sofőrjei nagy ívben szarnak a gyalogosok nyomorára; kipörgő kerékkel verik a port a képünkbe. 


A kalandparktól megint jól lehet gangolni a [P-]/[K-] jelzésen, majd később szimplán a [K-]-n. Lejtőzünk, és tovább lejtőzünk, majd erős kaptatóhoz érkezünk, amelyen lihegve megyek fel; Szilvi már fent próbálja fényképezni a kontúrosodó égalját. A Körtvélyes melletti nagy mező tanösvényén érjük el a műutat, amit keresztezünk, majd az út melletti füves turistaúton sietünk a Köves-mezőig. Itt vissza kell venni a sietségből, mert kemény, gurulóköves lejtőn kell lemenni a [K+] jelezte úton. Egy üvöltve rohangászó általános iskolai osztály elől menekülünk, ahogy csak tudunk. A tanító néni kérdésére válaszolva alig tudom túlkiabálni a gyerekeket, pedig ki tudom engedni a hangomat, ha kell. Lejjebb, a lakóházas övezetben - amit régebben kerülendőnek jelölt az itiner - az ottani gyerekek szapulják egymást szüleiktől tanult ocsmányságokat ordítva egymásnak. Ezt a szakaszt is megpróbáljuk épségben túlélni. Jó látni, ahogy egyre közeledünk a Dunához. Leérve megkönnyebbülten nézünk a templomtoronyra, mindjárt célba érünk. A plébánia udvarán még belefér egy zsíros kenyerezés (nekem teázás) a vonatindulásig. A majdnem üres nemzetközi vonattal hasítunk semmi perc alatt a Nyugatiig.  


A százasokra gondolok, akik már biztos elhagyták a Tűzköves-forrást, és a Nagy-Mána, majd a Csóvi felé kaptatnak. Hajrá fiúk, lányok! Gyönyörű volt ez a nap.

Ottorino