A péntek este 2500 km-rel a hátam mögött talál Miskolcon. A várható idõjárást már hetekkel a túra elõtt vizslatom. Végül az utolsó elõrejelzések szerint igencsak enyhe idõre készülhetünk: Tar-kõre 2 fokos csúcsot mondanak, a többi részen pedig vígan nula fok fölött lesz a hõmérséklet (7 fok körül nagy átlagban). Ez tiszta tavasznak ígérkezik. Az elõzõ 9 túra igencsak fagyos hangulatával tarsolyomban sokat vacillálok, mibe menjek, mennyi meleg cuccot vigyek. Végül hiszek a pozitív elõrejelzéseknek, és minimalizálom a ruházatot: aláöltözet, túranadrág, póló és egy vékony széldzseki mellett döntök.
Este késõn kerülök ágyba, így a reggeli óracsörgés után még ráhúzok pár percet az álom világában. Végül gyors reggeli után fél hét körül ülünk be az autóba és indulunk Tapolcára. A kései startnak köszönhetõen a mezõny jó része már elment. A tavalyi tolongás már valahol a Kõmázsa lábainál jár:) Gyors nevezés, fizetés, startidõ pecsét, óra, telefon indít, és már taposom is a - számomra - 9. Tortúra távját. Az idõ kiváló: 9 fok, ködnek se híre, se hamva és a Nap is a horizont alját nyaldossa. Mindjárt felkel.
A bitumenen egyedül haladva hagyom el a várost. Egy éppen újjáépülõ üdülõhöz füstös kis mikrobusz szállít melósokat, akik furcsa szemmel nézik a bottal kopogó túrázót miután legurították a reggeli lélekmelegítõt. Az építésrõl a útra hordott sár láttán elgondolkodom, hogy idén talán a szokásos hó helyett a dágvánnyal kell megküzdenünk, de ez úgyis hamarosan kiderül…
A kõbánya elõtt a kanyarkiegyenesítésben meg is kapom elõzõ kérdésemre a választ: a nyílt réten ennyire körülményes még nem volt a haladás. Küzdõs. Hirtelen visszakívánom a máskor szokásos téli fagy kemény talaját.
Az erdõbe érve beérem az elsõ pár résztvevõt. Õk is küzdenek a sárral, de néhányan már meg is állnak pihenni. Valszeg nem a 65-re gyúrnak:)
A Vörös-kõig nem nagyon változik a helyzet. A felmenet a kõ gerincére is meglehetõsen küzdõs. Végül a hegyetõt elérve eltûnik a sár, jó tempóban lehet haladni. A bükkszentlászlói kiágazás után még mutatkozik némi dágvány. A Bagoly-hegy mászásának elején egy nagyobb csoportba botlok, akik kb. fél Tom tempóban haladnak. Szerencsére elõzékenyek, így könnyen kielõzöm õket. A Szentkereszt elõtti utolsó nagy mászást már jó tempóban teljesíthetem, sokat javul a sárhelyzet. A tetõn ér az elsõ napsugár, ami csodálatos aranyszínbe burkolja a kopár “téli” erdõ égnek meredõ szürke bükkjeit és a talajt borító puha avartakarót.
A faluba ereszkedve “megcsodálhatom” a jég okozta károkat pár, túristaútra dõlt, igencsak ágas-bogas fa képében. Reménykedem benne, hogy sok hasonló élményt nem tartogat a nap…
Bükkszentkereztre érve, a falu határában szép rálátás nyílik Tar-kõre, ahova cirka 22 km múlva fogok megérkezni.
A Faluban csak egy õrült autós száguldozik idén. A mélyponton a közeg vigyáz a rendre és nyugalomra. Az óvodát és környékét kissé átépítették. Egy idõsebb bácsitól kérdem, hol a gyermekmegörzõ. Eleinte nem érti, mit is akarhat egy bottal felfegyverkezett túrázó egy óvodától, de végül csak válaszol.
Végül az elsõ majd’ 12 km 6 km/h-s átlaggal, 1:51 alatt megvan. Gyors pecsét tea, puszi Gabinak, aki szintén tolja a távot, és már veszem is kifelé az utat. Kb. 2 percet vesztek a pontban. Odakint telefon haza. A reggeli sofõr, édesapám igencsak meglepõdik, hogy már Szentkereszten vagyok.
Fürdök a napfényben. Globális felmelegedés ide, globális felmelegedés oda én bizony élvezem Norvégia után a brutális napmagasságot és a melengetõ sugarakat. Örülök, hogy nem toltam túl a ruhát, mint sokan mások: nem egy túrázó küzd derékra kötött télikabáttal.
Letérek a mûútról, belevetem magam a Hollóstetõre vezetõ dózerútba. A sárga levágását most is kihagyta az emberhad, talán én vagyok az elsõ aznap, aki ismeri a régi ösvényt. Nem sokkal arrébb a jelet ismét húzták egy másik dózerútra, de hamarosan újra a régi, jól ismert terepen haladunk. A szikrázó napsütés továbbra is kitart, felhõ sehol az égen.
Hollóstetõt jó tempóban érem el, ahol egy túratárs pólóban tolja az aszfalton. Gyorsan csinálok is róla egy képet, nem gyakroi látvány ez ezen a túrán:) A bitumen kényelmét kihasználva elõkerül egy szendvics is.
A Szarvas-kúthoz menet idõlegesen egy lány szegül mögém. A túrázók jó része nem megy le a rét végére, a fõúton rövidítenek picit a távon.
A Szarvas-kútnál ismét szépen alakul az átlag, 6-os. Ahogy kinéz, sikerülhet hõn áhított tervem, a Várkút bevétele fejlámpa nélkül. Jól tudom, messze még az utolsó EP, így csak csínján szemezgetek a gondolattal. A Sugaró izmos kapaszkodója rendesen megszórja a mezõnyt, fõleg amikor egy jég kidöntötte nagyobb facsoporthoz érünk. Egyesek fotózni kezdenek, engem inkább az érdekel, hogy tudok átkelni rajta nagyobb idõveszteség nélkül. Felfelé egy-két fanatikus futó fut el mellettem. Gratulálok a kitartásukhoz, és bíztatom õket az út hátralevõ részére.
A mászás végül egy tizedet ront az átlagon. Sokkal jobban jövök ki belõle, mint az alján gondoltam. Hátranézek, az idõlegesen szegült lány sehol. Nem bírta a mászást. A Sugaró tetején igazi koratavaszi hanglat fogag a lassan felcseperedõ fiatalost elhagyva. Hónak nyoma sincs, a kék égbõl ömlik a ragyogó napsugár. Igazán bánhatják, akik elõneveztek, és mégsem jöttek: a legrövidebb napon ritkaságnak számító igazi tavaszi túrát mulasztottak el.
A Lusta-völgy felsõ végéhez közeledve néha röpke pillanatokra meg-meg állok lõni egy-egy fotót a csodálatos tájról. A mezõny totál szétszakadt. A túra hátralevõ részén igencsak ritkán futok már résztvevõkbe az EP-ket leszámítva. Úgy tûnik, átverekedtem magam a mezõny jó részén.
A jávori elágazás után aznap ritka látványban lesz részem: hó! Már ha annak nevezhetjük az út szélére félrekotort legutolsó hóesés 4-5 centis kis kupacocskáit.
A Vadaskert elõtt két túrázó vadul tart a semmibe, de mire szólnék nekik, rájönnek, hogy a mûúton kellene haladniuk. A síházat 4:10 perc gyaloglással a hátam mögött, 11:05-kor érem el. Sokat itt sem idõzök. Teát isozm, szendvicset eszem, és izot keverek. Az egész 7 percbe telik, és már újból úton is vagyok.
A zöld Bánkút felé járhatatan a jégkárok miatt, így Nagy-mezõrõl a bitumemen megy ki a mezõny. Bánkútnál a Faktor-rét felé veszem az irányt. Gyors szúróbélyegzõ a Madonnánál, és usgyi tovább.
Nagy-mezõ végéig egyetlen emberrel hoz össze a sors, az sem túl kommunikatív. Sebaj. A Kis-Nagy-kõhát kombo felé haladvá rámtörm az álmosság. Fürdetem az arcom a hihetetlen delelési magasságban leledzõ napban (19 fok - nálunk északon csak 6.8 ilyenkor…), be-behunyom szemeimet, és úgy caplatok a bitumenen egy-egy szakaszt.
A Keskeny-rét irányára fordulva két túrázóval futok össze, akik megijednek, hogy a kék helyett a fent menõ dózeren maradtak. Megnyugtatom õket, hogy én jó 20 éve mindig itt megyek ki Tar-kõre, szóval annyira nem lesz gáz a téma:) Rövid szóváltás a ki mikor indultról, majd - mielõtt eltûnök beszédhorizontjukról - viccesen megjegyzik, hogy hogyha így haladok, világosban beérek. Utóbbi persze lehetetlen - nagy úr az átlagsebesség és a matematika.:)
Tar-kõhöz közeledve egyre szebben tárulkozik ki a Bükk legszebb panorámája. A csúcson gyors magasságellenõrzés: 1 méter differencia az óra és a tábla között, nem kell utánállítani. A kõ peremére érve szokásosan gyönyörû panoráma fogad a Dél-Bükktõl az Alföldön, a Kékes jellegzetes koporsú alakú sziulettjén, majd a Mátra-fõgerincen át egészen Galya-tetõig. Gyors pillantás az órára: sikerült a csúcsot du. 1 elõtt becserkésznem (ca. 12:50). Ha minden jól megy, meglesz a tavalyi délután kettes Tamás-kút. Szúróbélyegzõ, gyors fotó, és húzás tovább. Tar-kõrõl lefelé, a Toldi-Bükk kapujában igazi tavaszi hangulat fogad: a ragyogó napsütésben finom kis tavaszias szellõ játszadozik az õsz hátrahagyta avartakatóval. Ha nem tudnám, hivatalosan milyen évaszak van, egészen biztosan a tavaszra, március végére, április elejére tippelnék. A Toldi-Bükkbe vezetõ máskor némileg körülményes meredek lemenetel ma teljesen jól járható. Hónak, fagynak esélye sincs a déli fekvésû lejtõn. A Hereg-vágás hasonlóan jól járható. Tiszta fõnyeremény ez sebesség szempontjából.
A Tar-kõ-Tamás-kút táv az itiner szerint 4 km. Minden évben kíváncsiak voltunk, mennyi ez a valóságban. Hiába tepertünk a szakaszon 6 körüli átlaggal, 40 percen belül sosem értük el az ellenõrzõpontot. Idén végre lemértem: a 4 km valójában 5.68, ami teljesen pariban van korábbi becsléseinkkel.
A pontba érve a szokásosnál kevesebb túrázóval találkozom. Teaivás és -töltés, némi szendvics, majd 5 perc múlva (13:55) már repülök is tovább - már amennyiben a mûútra visszakapaszkodást repülésnek nevezhetjük a maga 80 méter szintjével 500 méteren…:)
A Völgyfõ-házig javarészt magányosan telik utam. A nap brutálisan magasan. Ha szedem a lábam, a várkúti terv is sikerülhet. A tavaszas idõjárásban vad zöld színben burjánzik az utat sok helyen szegélyezõ mohaszõnyeg. A téli fagyhalál birodalom nyomokban sem fedezhetõ fel a tavaszt idézõ, szikrázó életimádatban.
Gerzsény-ház, mûút, és ismét befogok két túrázót. Egyikük meg van róla gyõzõdve, hogy a Völgyfõ-háztól a Várkút még 15 km - valójában 6.5. A végén csak elhiszi, majd õk is a múlt homályába vesznek.
A hullámvasúton befogom Hevér kollegát és Millaszubjetívet. Az éjszaka közeledtével a nap záróakkordjaként csodálatosan pazar naplementében lehet részünk. A látványban gyönyüörködve arra gondolok, hogy az Istennek van humora: a nép a bevásárlóközpontokban tapossa egymás nyakát a karácsonyi ajándékokért folytatott eszement küzdelemben, miközben a Mester a legnagyobb ajándékot, ezt a csodálatos naplementét az égre festette nekünk:)
A naplementében gyönyörködve és fotózgatva gyorsan telik a táv, így pikk-pakk a Kövesdi-kilátó tövébe érek. Már sötétedik, de a helyzet jobb, mint tavaly. A kilátó tetején megrendelem a hazafuvart, majd a túristaházhoz ereszkedve kimegy a jobb bokám. Szerencsére nem vészes a helyzet, de ez biztos jele, hogy az EP-tõl bizony lámpa kell.
Az EP-ben nem idõzök sokat. Keverek egy izot, Millaszubjektívvel leegyeztetem, hogy kapjak majd egy 50-es érmet e félig sikerült nyári Kék Balatonért, és indulok is. Kilépve 5.8 az átlag az órám szerint - nem romlott. Örülök, majd hirtelen nem találom az itineremet. Visszamegyek, nem hagytam ott - akkor a zsákban kell lennie. Indulok, de a házból újra kilépve az a fránya sebesség 5.7-re csökken. Most már csak azért is 5.8-al akarok célba érni:)
Tolom az utolsó szakaszt az Eged nyergéhez. Jól megy. Hamarosan visszaáll az 5.8, amit már jó eséllyel tudok tartani, hacsak nem lesz írtózatos dágvány az utolsó szõlõhegyen. Két lány jön szembõl. Mint kiderül, elhagytak egy kesztyût. Jönnek utánam, de lemaradnak lassacskán. Az Eged kiágazását várom, mint a Megváltót. Csak elérkezik, és leadja az orrát a menet. Egerre csodaszép látvány nyílik, ködnek nyoma sincs. Már Tamás-kút után észrevettem, hogy a korábbiaktól eltérõen a rendezõk gondosan szalagozták a nem egyértelmû szakaszokat. Most, az éjszaka beálltával jól jött a szalag, fõleg azoknak, akik nem ismerték a levezetõ utat az Eged nyergébõl. A Csomós-tanyára vezetõ út kiágazása bizony nem túl egyértelmû, ha elõször jár erre az emberfia.
A köves lemenetel nem esett túl jól, de lelekesített, hogy ha minden jól megy, a 9. jelvénnyel a legjobb teljesítési idõmet is sikerül begyûjtenem.
Az utolsó szõlõhegy némileg sáros volt, de kezelhetõ. Leereszkedve két félénk macska köszöntött Eger határában. Innen már csak egy kis bitumenezés volt hátra a célig, meg az átkelés a fõtér ünnepi-vásári forgatagán, ahol némileg furcsán festettem a túrabotokkal kopogtatva, égõ fejlámpával. Végül 11 óra és 20 perc gyaloglással és 82300 lépéssel a hátam mögött betoppantam a célba.:)
Köszönjük a rendezést és a csodálatos naplementét:) | 