Túrabeszámolók


Tanuhegyek másnapi túra - UKK kisjubileumi/Haláp/Bauxit/Régi Templomok

nafeTúra éve: 20142014.12.02 20:12:41


Régi templomok nyomában


GPS-el mért távolság: 30,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 535 m. Lassan megszokottá válik, miszerint azt írom, hogy ez csak az általam megtett táv. Ez úttal is ez a helyzet, mert két helyen elkevertem.


Az elõzõ hétvégén összeszedett térdfájásom csak nagyon lassan múlt el, így szabadság ide, vagy oda nem tudtam túrázni. Pénteken már rendben volt a térdem, de inkább nem kockáztattam. Szombaton disznóvágás volt a barátaimnál, aminek köszönhetõen egész nap talpon voltam. Estére sajnos kiújult a térdfájás is és egész éjjel fájt. Persze nem volt az-az éjjel olyan hosszú, hiszen hét óra körülre Nagyvázsonyban akartam lenni. Még reggel is gondolkodtam, meg merjem e kockáztatni a túrát. Mint kiderült, szerencsére a túra mellett döntöttem, ha már elõneveztem. Rossz, gyakran ködös idõben vezettem Nagyvázsony felé. A Kab-hegy mellett elhaladva, fehéres foltokat láttam. Ahol egy kicsit jobban lehetett látni, kiderült, vékony hófoltok azok.


Megérkeztem a rajthoz. Szitált az esõ, így a gyors készülõdésnél ezúttal kamáslit is vettem, s mentem nevezni. Ez egész hamar sikerült, pedig sokan voltak. A sörözõ berendezésébõl adódóan ez csak egyesével volt lehetséges. Egy réteg ruhát, már itt elpakoltam, mert nem akartam az esõben foglalkozni vele. Inkább fázok egy kicsit az elején. Az elsõ jobb emelkedõ majd bemelegít. Ez így is lett, csak erre az emelkedõre bõ 5 km-t kellett várnom.


Végre elindultam. Aszfalton ballagtam ki Vázsonyból, a piros jelzésen. Vigasztalanul szürke az idõ. Elõttem is, mögöttem is túrázók, de nem túl sûrûn. Komótosan ballagtam. Nem éreztem magam túl fittnek. Érdekes módon a térdemnek jobban tetszett az aszfalt, mint a mellette lévõ murvás útpadka, pedig az is jó minõségû. Rájöttem, kár volt föltenni a szemüvegemet, a szitáló esõ rárakódik, s elég rosszul látni. Vöröstón egy padnál el is raktam. Igaz, ezzel távolra nem láttam túl élesen, de hát hol voltak itt éles kontúrok?! A falu szélén irány a kálvária. Hideg szél támadt föl az esõhöz, ráadásul szembõl, de legalább nem túl erõs, csak éppen kellemetlen. Ezzel össze is jött a biciklizésnél általam leginkább utált trojka: esõben, szembe szélben, emelkedõnek fölfelé tekerni. A kápolna templomnál, bekukucskáltam a kis üvegen, s nézem a feliratot. Nem tudom elolvasni az utolsó szót, amit igazolásként föl kellett írni. Miért is raktam el a szemüveget 300 m-el korábban? Elõbányásztam. Azzal sem tudtam elolvasni a gót betûs szöveget. 3 betû, az utolsó s, elõtte vagy nn, vagy nu. Mákom van, amikor az utánam jövõ bekukucskált rögtön mondta, az bizony uns, mert németül van a felirat. Magamtól az életben nem jöttem volna rá.


Újra elraktam a szemüveget, s gyerünk tovább. Rövid szakaszon, füvön mehettünk, majd az erdõben jó sáros út következett. Nagyon csúszik, de legalább nem ragad. Megörültem a kék jelzés elérésének, mert az murvás úton vitt, illetve késõbb köves ösvényen, de azt legalább nem tudták a traktorok összevágni. A Zádorvár elõtt elõjött az elõzõ napi fáradtság, s nem olvasom el alaposan az itinert. Abból, hogy elõször jobbra, majd utána balra térünk rá a piros rom jelzésre, nekem csak a balra jött át. Erre csak a következõ elágazásban jöttem rá. Sebaj! Mentem jobbra lefelé a murván. Ahol már látszott a vár, ösvény és lépcsõ indult felé. Fölkaptattam a jó meredekeken. A kilátó lábánál megvan a pecsét. Nézem a kilátót, s nem igazán értem a lezárás okát. Ennél rozogább kilátókat sem zárnak le. Ráadásul, akárcsak a Vitányvárat mûanyag szalaggal zárták le. Mióta azt lezárták, kétszer jártam a vértesi várban. Most nem mentem föl a kilátóba. Minek? Akár háromszáz méterre is ellátni.


Leóvakodtam a lépcsõn, elballagtam a vízmû bejáratához, fölírtam a lakat típusnevét, s gyerünk tovább. A kék jelzés leválása után, egy futót hívtam vissza az útvonalra, mivel félrevezette az itiner, ami szerint keresztezni kellett volna a távvezetéket a piros romjelzésen. Egészen Barnagig elég jó minõségû murvás úton ballagtam. Úgy félúton, 4-5 éves forma kisfiú jött szembe. A várba tartottak az anyukájával. Nem rossz teljesítmény! A faluban lefényképeztem egy ekére kitett régi fatüzeléses disznó perzselõt, s mentem tovább. A kálváriánál ismét leigazoltam, s gyerünk tovább. Néha kerülgetni kell a pocsolyákat, de nem vészes. Eseménytelenül teltek a kilométerek, ha csak azt nem számítom, hogy páran megelõztek. Próbáltam kicsit gyorsabban menni, de azonnal jelzett a térdem. A tapolcai utat keresztezve változatosabb lett a táj, néhol egész látványos, de aztán ismét csak szántóföldek következtek. Egy elhagyott épületcsoport után kereszteztem Kab-hegy felé vivõ aszfalt utat, s már meg is érkeztem a frissítõ pontra. Ettem pár falat sajtot és egy müzli szeletet, s mentem tovább.


Egy kis dagonyás rész, majd megint jobb út, ami után szalagozás szántóföldre vezetett. A következõ kis erdõségben meg van a Csepelyi templomrom is. Lebélyegzem az igazoló lapot, s nézem merre tovább. A szalagozáson kimentem az erdõ szélére megyek jobbra, de sehol sem látom semmiféle útnak a nyomát sem. Jó iránymutató lehetne a Kab-hegy, ha látszana. Szalagozás a romnál csak visszafelé vezet, vagy mint késõbb kiderült a rövidtáv nyomvonalára. A kukoricaföld föl van tárcsázva. Kiválasztottam egy jobb nyomot, s azon mentem a fasor irányába. Úgy okoskodtam, ha kimegyek az útra, azon jobbra fordulok, akkor elérem a jobbról jövõ utat, amire eredetileg rá kellett volna térni a kukoricáson keresztül. Ballagok az úton, s egy idõ után, gyanússá válik, mintha valami piros romjelzés is lenne. Hoppá a rövidtáv idevezetõ szakaszára tévedtem. Ott az erdõ szélén nekem nem egyszer, hanem kétszer kellett volna jobbra fordulnom, magyarul csaknem visszafelé kellett volna menni egy darabon. Sebaj! Ez az út is bevisz Nagyvázsonyba. Így is lett. Közben, megelõzött néhány hosszútávos túrázó, illetve futó. A templomnál fölírtam a házszámot, s mentem tovább.


Hamar elértem a várhoz. Az újabb pecsét mellé gesztenyés búr kiflit választottam, s mentem tovább. Az egyik ház elõtt méretes liba sétálgatott. Szerintem a búrkiflimre vetett szemet. A temetõ sarkánál néhányan nagyon nézték az itinert. Szerencsére volt útbaigazító tábla, amelyre mindhárom következõ rom föl volt írva. Mivel jó ideje nem volt semmi esõ, ezért megkísértettem a sorsot föltettem a szemüvegemet. Talán, 200 m-t, mentem, mire újra, jó sûrû szemekkel kezdett el szitálni az esõ. Elraktam a szemüveget, s ballagtam tovább. A Szent Mihály kolostor hamar megvan. Pecsételés és fényképezés után folytatom utamat. Viszonylag jól járhatóak az utak, s a Vázsonyi-séd partja igen kellemes. Egy legelõ mellett érdekes göcsörtös, össze-vissza nõt törzsû fát fotózhattam. A Szent Ilona templomrom is hamar megvan. A Tálodi kolostorrom elõtti réten, megvan az útleírás szerinti mocsaras rét. Igazából csak egy rövid szakaszon tocsogós, mivel rossz az út vízáteresze, ezért a Kinizsi forrás vize kénytelen ilyen szélesen szétterülve folyni. Vízálló bakancsban simán át lehet rajta jutni. Ezután, már csak egy kis séta van a romig. A Kinizsi-forrás nagyon bõven adja a vizet. A romnál lepecsételtem az igazolólapot, s a szalagozást követve irány tovább. Igazából ez lenne a zöld jelzés, de én Nagyvázsonyig egyetlen egy jelzést sem láttam. A szalagozás viszont jó. Nemesleányfalu következett. Épp csak a szélét érintettük, s mentünk a régi temetõjébe, ahol a Szent Jakab templomrom található. A romot jórészt borostyán futotta be. Újabb pecsét került az igazolólapra. Az utat folytatva házakat értünk el, majd egy réten vágtunk át, ahol szarvasmarhákat terelt hazafelé egy gulyás és két kutya. Értették a dolgukat. Az egyik kutya akár azt is mondhatnám, idõnként mintegy szórakozásból is megrendszabályozta egy kicsit a teheneket. Az út elõtt, a gazdájuk egyetlen parancsára megállították a gulyát, pedig a teheneken látszott, nagyon mennének.


Ezzel vissza is értem Nagyvázsonyba, s már csak az maradt hátra, hogy az egyre intenzívebb esõben begyalogoljak a célba. Jó negyedórába került, mire sorra kerültem, s megkaptam az oklevelet és a kitûzõt. Ittam egy kapucsínót, s hazafelé vettem az utat. Számomra meglepetés, de teljesen elmúlt a térdfájásom, tehát akár azt is mondhatnám, gyógytúra volt.


Az õsz legrosszabb idõjárású túrája volt a számomra, de ennek ellenére is tetszett. Szeretem ezt a Tanúhegyek utáni túrát (Jobban, mint magát a Tanúhegyek tt-t. Arra csak akkor megyek el, ha száraz az idõ.), mivel mindig más, ráadásul általában elég látványos. Most is az lett volna, ha az idõjárás engedi. Mint máskor is, most is ügyesen oldották meg az ellenõrzõ pontokat. Volt bõven, de pontõr, csak a frissítõ ponton és a várnál tevékenykedett, a többi automata.


A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. 800 Ft-ért itinert, szürkeárnyalatos térképes igazoló lapot (saját térkép nem kell), oklevelet és kitûzõt kaptunk. Az ajkai útnál többféle müzli szelet, keksz, sajt, földimogyoró ásványvíz és többféle üdítõ ital, Nagyvázsonyban a vár mellett többféle péksütemény volt az ellátmány. A túra napján fél áron lehetett megnézni a Kinizsi várat.