Túrabeszámolók


Balaton Kör

zsuzskaTúra éve: 20112011.08.10 17:52:27

 Gyalogszerrel a Balaton körül!




Csak néhány éve teljesítménytúrázom, de mindig törekedtem arra, hogy valami különlegeset, valami nagyot, valami hosszú távú túrát teljesítsek az év folyamán. Már tavaly eldöntöttem, hogy ha idén is megrendezésre kerül a Balaton-kör én biztosan részt veszek rajta.


Több hosszú túrát megtettem, kocogtam, futottam végig az elõzõ röpke négy hónap alatt edzésként (pl.: vértesi terep maratón, Gerecse 50, Kinizsi 100 stb.) A nem mindennapi erõnlétet igénylõ túrára, rajtam kívül 10 bátor, hatalmas önbizalommal rendelkezõ, mindenre elszánt turista nevezett. Közel 240 km-t és 2100 méter szintemelkedést kellett legyõzni a négy nap alatt. A szintidõt 57 órában állapították meg a rendezõk.


 


2011. június 23-án, csütörtökön indultunk Gyõrbõl Zoltánnal, aki pár nappal az indulás elõtt érkezett haza az El Camino zarándokútról Spanyolországból és Norberttel (túratársammal és egyben munkatársammal) akivel már sok-sok kilométert gyalogoltam végig az évek alatt. Korán reggel fél 5-kor indultunk autóval Balatonaligára, a rajt helyére. Nem sokkal fél 7 után meg is érkeztünk. Gyors nevezés, eligazítás következett. A fõszervezõ, Ujj Zoltán a Zöld Gömb Sport Klub vezetõje hamarosan már a csomagjainkat pakolta az autóba, amit mindig az esti cél helyére szállított, mi meg hárman elindultunk a közel 60 km-es túránkra. A Club Aligától jelzetlen úton kellett túrázni Látrányig ahol az elsõ napi célpontunk volt. Az itiner és a térkép együttes használatával, na meg a túratársak elõzõ évi Balaton-körön szerzett helyismerete, tapasztalata alapján értünk célba.


Pár kilométer megtétele után utolértük az elõttünk 20 perccel indult társainkat. A rekkenõ hõségben, árnyékban is 35-fokos melegben, haladtunk és róttuk a kilométereket. Vigaszként szolgált, hogy fényképezhettük a Körös-hegyi völgyhidat. Este fáradtan 20 óra körül értünk Látrányba a frissen átadott Mûvelõdési házba, ahol a meghirdetett tészta-partin vettünk részt, amit már nagyon vártunk. Hálózsákban, matracon, úgymond tömegszálláson éjszakáztunk. Hátránya csak az volt, hogy horkoló, mocorgó, fáradt túratársak szolgáltatták az éjjeli zenét. Na, de aki aludni akart az tudott is.


Hajnali 5 órakor már ébredezett a tábor. Rakodtak csomagoltak, pakolásztak, de én szívesebben aludtam volna még, mivel a 6.30-as induláshoz még korainak találtam ezt a nyüzsit. A bolt korán nyitott, így itt kezdtük a napot bevásárlással. Reggelizés majd a közös fényképezés után el is indultunk a Keszthelyi Forrás panzióhoz. Az út nem volt látványos, igaz néhol fel-feltûnt a Balaton, ugyanis nagyon eltávolodtunk a parttól: kb. 10 km-re volt a felfrissülést jelentõ víz. De nekünk csak a sóvárgás és a remény maradt, hogy lesz idõnk, erõnk megmártózni benne. (Már most mondom, nem volt! ) A nap legérdekesebb eseménye talán az volt, amikor a több mint 800 db barnaszõrû marha áthaladt elõttünk az úton. Nagy fekete boci szemeikkel csak bámultak ránk, mi meg rájuk. Most mi vagyunk a nagyobb marhák vagy õk? – tettem fel a kérdést. Válasz nem volt csak nevetés. Délután a hõség már kezdett alábbhagyni, mivel már gyülekeztek a felhõk. Az otthonról kapott, információk alapján, Keszthely környékén nagy esõzések várhatók. Kaptunk belõle egy kis ízelítõt, de nem volt jégesõ, orkán erejû szél, amit ígértek, vagy csak minket megkíméltek.


Az utolsó 12 km-nél levõ ellenõrzõponton úgy döntöttem, a már nem kellõ dolgokat az autóban hagyva gyorsabb tempóban, néhol kocogva teszem meg a hátralevõ távot, mert még éreztem magamban annyi erõt és energiát. Így fél órával elõbb értem be a többiek elõtt a Forrás panzióba. Vacsoraidõben megkérdeztem a résztvevõket, ki szeretne részt venni egy kis kulturális programon a múzeumok éjszakáján, de nem akadt jelentkezõ. Kérdésemre nagyon prózai választ kaptam: csak! Tehát egyedül mentem a Festetics kastélyhoz a fõutcán keresztül. A keszthelyi panzióban, négyágyas szobákban voltunk elhelyezve, így reggel mindenki –nem mondanám, hogy frissen és üdén - de kipihenve ébredt, így bizakodva tekintettünk a harmadik nap kb. 60km-es távjára, hogy azt is legyõzzük. Eddigre már bizony kezdtek kialakulni a térdfájások, vízhólyagok. Ragasztgatták, kötözgették, ápolták a sebeiket. Volt, aki varrta a pénzérme nagyságú hólyagjait!


Az elmaradhatatlan közös fényképezés után 6.30-kor indultunk. Itt már jelzett utakon haladtunk Balatonakalira, az Ifjúsági Táborba. Innentõl kezdve a táj már bõvelkedett látványban, mivel ekkor már a Balaton északi partja felett túrázhattunk. Badacsony, Tóti-hegy, Gulács, Csobánc, szóval a tanúhegyek: végre a Balatont szinte teljes széltében-hosszában láthattuk. Az elsõ 16 km-en levõ ellenõrzõpontra (Büdös-kút) egy órával elõbb érkeztem meg, mivel a túratársaimat elhagyva, kocogós tempóban haladtam. A kedves pontõr hölggyel beszélgetve múlattam az idõt, míg vártam a csapat érkezését.


Kis pihenõ után már együtt haladtunk a következõ pontig. De a tempón már érzõdött a 3. nap fáradtsága, és holtpontjai. Egykedvûen, fásultan és fáradtan meneteltünk. Még a beszélgetések is alábbhagytak. Gyalogoltunk tovább hegyrõl hegyre, minden egyes lépéssel a cél felé. Csak a szép táj, a környezet kárpótolt a szenvedésért. Késõn este érkeztünk meg az aznapi célba Balatonakaliba. Az elmaradhatatlan tészta-partin volt idõ a szervezõvel beszélgetni, ki milyen sikereket, rekordokat tudhat magáénak a túraverseny 13 éve alatt. Az én kérdésem az volt, hogy miért elõbb a déli oldallal kezdtük a túrát és miért nem az északival, ellenkezõ irányból. Meggyõzõ és ész érvekkel alátámasztott választ kaptam. Köszönet érte! Azt is megbeszéltük, hogy a megszokott idõ helyett fél órával elõbb indulunk a másnapi utunkra. Az utolsó éjszaka itt is nagyon jól telt. Négyágyas faházakban voltunk elszállásolva, csak a gondom az emeletes ággyal volt, mivel kész mutatvány volt oda a magasba felkerülni.


A 4. napon az elsõ fotó 6 órakor készült el. Az utolsó napra, mindenki összeszedte magát, mozgósította a tartalék energiáját. Vízhólyagokkal sem foglalkozott már senki, lábfájás, se baj kibírjuk! Elszántan haladtunk egyenletes tempóban. Ezen a szakaszon már aszfaltos úton mentünk. Az elõnye csak annyi, hogy gyorsabban lehet haladni. Hátrányáról nem írok, azt a kedves olvasó úgyis tudja. A 15. km-nél, kb. 9 óra körül jött el az idõ, amire már az elõzõ napok alatt gondoltam, ha az erõm és a lábaim engedik az utolsó kilométereket egyedül kocogva vagy akár futva teszem meg. Az itiner leírására és a térkép használatára sem volt már szükség, mivel végig a kerékpárúton kellett haladni, így az eltévedés veszélye kizárható volt.


16.35-kor jött el a nagyon várt pillanat: a Club Aliga hátsó bejáratához értem. Potyogtak a könnyeim! Sírtam! Sírni csak a gyõztesnek szabad! Nekem szabadott! Vége! Sikerült! Amit vállaltam és nagyon akartam, elértem! Minden fejben dõl el, szoktam mondani. Talán ez is? Igen! Nehéz volt, de gyõztem!


Mi kellett, hogy ezt megcsináljam? Kitartás, hit, önbizalom, fegyelem, erõnlét, küzdelem, szenvedély stb. stb.


  A Zöld Gömb Sport Klub elnöke és segítõi.


     A sok-sok túra- és élménybeszámoló, hogy ki merre járt ebben a nagyvilágban. A sok nevetés, a jó kedv, a szép táj, egy jó csapat.


 


Egy nagyon jó csapat: Tóth Réka, Németh Nikoletta, Gyurasits Norbert, Szabó Zoltán, Incze László, Hámori István, Corpus Árpád, Darabos Zoltán, Vései Attila,Domszky Zoltán, Molnár Zsuzsanna.


 


Molnár Zsuzsanna


Gyõri Vasutas Természetjáró Egyesület