Túrabeszámolók


Pinceszer/Vincézés - Pincézés

nafeTúra éve: 20112011.01.25 20:31:28

Vincézés-Pincézés 25


GPS-el mért távolság: 24,7 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 730 m.


Reggel, Székesfehérváron felvettem a két gyereket, s megcéloztuk Csókakõt. Elég hamar oda is értünk. Feltûnõen könnyen találtam parkolóhelyet. Gyors készülõdés, az ismerõsök üdvözlése, s már mentünk is nevezni. Azért ez nem volt olyan gyors. Kiderült, a gyerekek se sapkát, se kesztyût nem hoztak, mondván elég a dzseki kapucnija. Még jó, hogy ismerem a famíliát, így otthon bepakoltam a hátizsákba két pár tartalék kesztyût meg három tartalék sapit. Míg én sorban álltam a nevezésnél a két gyerek elkolbászolt egy kicsit. Megnéztem a kapott térképet, az útvonal megegyezik a tavalyival. Egy-két fotó, s Zolival kiegészülve már neki is vágtunk a távnak. Nem bírta tovább a várakozást, a jeges szélben. Kényelmes tempóban kezdtük, a túra három nagy kaptatójából az elsõt. Az idõ derült, a tavalyi évvel ellentétben hó sincs. Ez könnyebbé tette a túrát, de azért havasan szebb. Vidáman beszélgetve tesszük meg a várba vezetõ bemelegítõ emelkedõt. Jól kimelegedtünk. Míg én pecsétre vártam, Merciék elmentek földeríteni a várat. Pecsételést követõen csatlakoztam hozzájuk, s Csuka Sanyiékkal fölmentünk a vártoronyba. Tavaly óta, valami barbár állat teljesen összetörte a kút üveglapját. A vár legfelsõbb szintjén készült néhány fotó, s megkezdtük a leereszkedést.


A jó meredek lépcsõn lementünk a Vár-völgybe, csak azért, hogy megkezdhessük a Kató-hegyre vezetõ kaptatót. Merci és Patrik nagyon vidáman volt, s csak a befagyott pocsolyák lassították a haladásukat, hiszen mindegyiken be kellett törni a jeget, de nagyon alaposan. Így nem sok túrázót tudtunk megelõzni. Persze megkezdõdött a szokásos alkudozás is, hol iszunk teát, hol kapnak csokit. Gyorsan lezártam a vitát, hogy az ellenõrzõ pontnál. A zöld jelzés elérése elõtt átbújtunk két kidõlt fa alatt. Ettõl kezdve helyenként találkoztunk a tavalyi viharok nyomaival. Ezen a részen nem tettek annyi kárt, mint Csákvár környékén. Hamarosan megkaptuk a pecsétet az ellenõrzõ ponton. Rögvest kiderült az is, nem mindig kell komolyan venni, a gyerekek óhajait. Utolsó közös túránkon Patrik jelezte, szeretné, ha a Sport szelet helyett csoki bevonatos müzliszeletet hoznék, most viszont inkább az elõbbinek volt keletje.


Mentünk tovább. A Kató-hegyen vezetõ rész, egy kicsit monoton. Ajánlottam a gyerekeknek, hogy itt levágunk egy nagy kanyart, viszont cserébe az Ugró-völgybõl kimegyünk a Fertés-völgyön, s fönt a hegy peremén megyünk, ahonnan szép a kilátás. Végül is nem takarítottunk volna meg távolságot, viszont több lett volna a szint, meg szebb is lenne. Azonnal leszavaztak. Merci közölte, nem igazán érdeklik a sziklák. Patrik pedig azt jelezte, ha teljesen kezdõ túrázó lenne, belemenne, de nem az, s gyanítja mit jelentene ez a kitérõ. Ha a gyerekek nem jönnek, a következõ útvonalat terveztem, magamnak. Kató-hegy – Németegyházi-völgy - Kõkapu-völgy – Kaszás-völgy – kereszt a Szentegyházi-hegyen, a Szappanos-völgy fölött - leereszkedés a Szappanos-völgybe – Fertés-völgy – Széna-út eleje – Fertés- és Ugró-völgy fölsõ pereme – Strázsa-hegy – Ugró-völgy, s vissza a kiírás szerinti útvonalra. Ha valaki szereti a szép szikla alakzatokat, akkor sokkal szebb, mint a kiírás szerinti útvonal, viszont 4-5 km-el hosszabb, s több mint 200 m-el szintesebb, ráadásul sok a jelzetlen szakasz, ezért térképolvasási és tájékozódási tudást is igényel.


Merci egy kicsit elhúzott tõlünk, Patrik pedig alkudozott, hol kapják meg, a pizzaszeletet. Lent a Kis-nyíres-völgy és a Szappanos-völgy elágazásánál, föltéve, hogy Merci megáll ott. A Kis-nyíres-völgy kezdeténél ennek megfelelõen Patrik futásra váltott, nehogy késõbbre maradjon a pizzázás. Ennek megfelelõen, egy csomó túrázót megelõzve, bõven a völgy vége elõtt ledolgozta a durván 100 m-es hátrányát. Mire leértem, már el is helyezkedtek egy farakáson, s páholyból nézve a túrázókat falták be a pizzát. Elég sok túrázó volt bizonytalan, merre kell menni. Ha nem figyeltem oda, próbálták õket még jobban összezavarni. Nagy nehezen tovább indultunk. Egy sporttárs ért utol bennünket Lili nevû kutyájával, akivel a gyerekek jót játszottak. Rövidesen Csákberényben voltunk, s Patrik elkezdett egy kicsit nyûgösködni, mikor jön már az ellenõrzõpont. Az is elérkezett. Lyukasztás, magán frissítés egy kapucsínóval meg egy kis gyümölcslével, s máris ballagtunk a Gémförtés-völgy irányába.


A hideg szélben hamar felkéredzkedett ránk a kesztyû, amit csak az erdõbe érve vethettünk le. Most a változatosság kedvéért Patrik húzott el tõlünk, így kapaszkodhattunk utána. Így aztán a völgy legszebb részén nem is tudtam fotózni, pedig lett volna mit, s fény is volt elég. Szerintem érdemes lenne a völgy peremeén fönt is végig menni, az is igen szép lehet. Két puskalövést is hallottunk. Vagy az Öregsomos-völgybõl, vagy a Z+ jelzésrõl jöhetett. Ha ez utóbbiról, akkor az a vadász nagyfokú felelõtlenségérõl tanúskodik, hisz ez benne volt az útvonalban. A jelzések elágazásánál, újabb teázó pihenõ. Egy rakás, a rövid távosokkal érkezõ mackóformájú kutyakölyök rohanta le a két gyereket, amit õk egy cseppet sem bántak. Szerencsére, a kutyusok jó irányba rohantak el, amivel a gazdikat is megmentették egy elkeveréstõl, õk ugyanis tévesen egyenesen akartak Csákberénybe menni. Azért csak kiderült, hogy rövid távosok, s megnyugtattuk, jó felé indultak a kutyák. Amíg én elballagtam, a folyó ügyeket intézni, a két gyerek kiszolgálta magát még egy kis teával, meghosszabbítandó a pihenõt, de lebuktak. Elõre közöltem, következõ teázás az aszfaltút elérésekor lesz.


Következett a túra utolsó, igen látványos szakasza. Szalagozás vezetett le a Z+ jelzésrõl, s vitt ki a hegység peremére, egy jelenleg csak térképen létezõ jelzésen. A látási viszonyok sokkal jobbak, mint reggel. A kilátás pazar, ráadásul a szél sem ért bennünket nagyon. Irány a zerge ösvény. A gyerekek nagyon remélték, hogy jó nehéz lesz. Sokkal könnyebbnek bizonyult, mint remélték. Így hó és jég nélkül nem vészes. Azért a figyelmetlenségnek köszönhetõen Patrik esett is egy nagyot, de nem lett baja. Csak egy kis figyelmeztetés. Jól látszott, hogy sokan nézelõdnek a következõ ormon, ahová föl kellett kapaszkodnunk. Hamar odaértünk. Nézelõdtünk egy kicsit, majd az ösvényen leereszkedtünk a hegység lábához. Megittuk a maradék teát, s megkezdtük a túra utolsó, egyben legunalmasabb szakaszát. Az utolsó ellenõrzõ ponton kapott tea nem igazán ízlett a gyerekeknek, így nekem kellett meginni. Továbbra is aszfalton koptattuk a bakancsok talpát. Épp itt, a legunalmasabb szakaszon, Patriknak egy fogába került a túra. Ne gondoljunk semmi nagy esésre, és egyéb balesetre, csak éppen ezt a pillanatot választotta ki egy tejfoga a kiesésre.


A K+ jelzés, még mindig csak a térképen létezik, szalagozás sem volt, így a túrázók kilencvenakárhány százaléka végig az aszfalton ment vissza Csókakõre, míg mi rátértünk a térkép szerinti útra, bár csak azért, mert tudom, hogy ott kellene menni. Persze nem kizárt az útvonal változás sem, de az nem került rá a térképre és az útleírásra, s nem is szóltak róla. Az utolsó aszfaltos szakaszon Merci megjegyezte: Nem is volt ez olyan nehéz túra.


A végsõ két-három kilométeren Patrik elég nyûgös volt. Nagyon várta már a végét, ami végül is elkövetkezett. A túra legnagyobb dagonyáját, a Bogi pince megközelítésekor, a kertben küzdöttük le. Ragadt rendesen. Megkaptuk az emléklapot, emléktárgyat, pótoltuk az elégetett kalóriákat, beszélgettünk egy kicsit, s hazafelé vettük az irányt.


Jó hangulatú, nagy részén látványos túrán vehettünk részt. Velünk volt az idõjárás is, hiszen alig volt sár, a jeges szél is csak kevés helyen ért bennünket, s gyönyörûen sütött a nap.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó, de tavalyhoz képest romlott. 1000 Ft-ért, színes, nyomtatott cartographiás térképlap, emléklap, mini köcsög járt. A rajtnál stampedli pálinka, a várban 3 szem szõlõcukor, Csákberényben csoki, a harmadik ellenõrzõ ponton tea, a célban zsíros-, vagy margarinos kenyér, hagyma, forralt bor és talán tea volt az ellátmány, mindenesetre én nem láttam teát, kínálni is csak a forralt bort kínálták. Lehet, hogy csak a cél szervezése sikerült gyengébbre, mint tavaly. Javulás viszont, hogy nem csak száraz traminit lehetett vásárolni, mint tavaly, igaz, palackozott bor nem volt. Aki nem vezetett gépjármûvet, az a nevezési díjon fölül, külön vásárolhatott a különbözõ pincékben beváltható borkóstoló jegyet, ami egy-két emberen meg is látszott.