Kõrös 50
(A kiírásban szereplõ pontos táv: 52,8 km / 0 m)
Kezdem egybõl az összefoglalással: hát ez nem egy olyan teljesítménytúra, mint a többi, az egészen biztos!
Mielõtt rászántam magam, hogy nekivágjak, olvasgattam itt a beszámolókat, meg próbáltam innen-onnan tájékozódni a „kibírhatósága” tekintetében, s elég vegyes volt a kép! Az alföldi túrákban eleve van egy különleges „gyilkos” hajlam, de a Kõrös 50-nek még ezek között is elég ütõs a híre… :-) Utólag mondhatom: nem alaptalanul! Ha valaki utánaolvas, kereken húsz kilométernyi gátról, nyílegyenes, monoton utakról szólnak a hírek, s még a rendezõk honlapja is tárgyilagosan kitér arra, hogy itt bizony vannak kissé kevésbé eseménydús szakaszok is… Ezek után azt hiszem nem lehetnek illúziói annak, aki mégis nekivág! :-)
Mi megtettük! Kora reggel vágtunk neki Mezõberénybõl a távnak, éjszaka elég rendes mennyiségû esõ esett, s reggel is olyan „esik is meg nem is” idõ volt. A fû ennek megfelelõen vizes volt, a nem bakancsban indulók az elsõ fél óra után belátták, hogy nem igazán jó döntést hoztak… Mezõberénybõl hamar kiértünk, elhaladtunk a madármegfigyelõ állomás és pár, békésen legelészõ szarvasmarha mellett, majd kezdõdtek a megpróbáltatások…
A kora reggeli, páradús levegõben átvágtunk egy szép réten, aztán a Kõrös felé fordultunk egy csatorna mellett haladva, egy olyan úton, ami ránézésre nagyon jól járhatónak tûnt, de pár lépés után nyilvánvalóvá vált, hogy egy vizuális illúzió áldozatai lettünk. Az út felsõ rétege ugyanis teljesen fel volt ázva, minden egyes lépésnél érezhetõen nehezebb lett a bakancs, pár méter után már vagy egy kilónyi sarat cipeltünk a bakancson, s amikor saját tömegétõl leesett egy nagy darab sár, máris ragadt fel a cipõ talpára a következõ dózis…
S hogy a sors tovább színesítse a kora hajnali képet, elõkerültek az extra méretû szúnyogok is (normál szúnyog szorozva 1,3-mal), amelyek szemmel láthatóan most fejezhettek be valamiféle szúnyog-ramadánt, s valamilyen oknál fogva folyamatosan engem néztek ki maguknak… Szóval ilyen idilli körülmények között érkeztünk meg a Boldishátra, az elsõ ellenõrzõpontra, ahol egy kedves idõs bácsi és néni volt a pontõr. A bácsi megkérdezte tõlünk, hogy „nagyon ragadt-e az út idefelé, csak mert hogy így esõ után szokott”, s miután heves bólogatásba kezdtünk, máris kedvet csinált nekünk a további úthoz azzal, hogy folytatta: „akkor a gát is ugyanilyen lesz”…
Klassz! :-) Sajnos nem is tévedett… Nekivágtunk az elõttünk álló, vagy húsz kilométernyi gátnak, s sajnos száz méternyi beton után elértük azon részét, amirõl a bácsi beszélt: a ragacsos részt - ezen poroszkáltunk el Kõröstarcsáig! A mély talajon nem esett kifejezetten jól a járás, de ami igazén csalódást okozott az az, hogy a 3,6 kilométernyi sárdagasztás során egyetlen pillanatra sem láttuk a Kõröst, mert a gátat a folyótól egy viszonylag széles sáv és egy -egyébként szép- ártéri erdõ választja el…
Kõröstarcsán átkeltünk a hídon, s itt, 9,5 km után láttuk elõször a folyót! Az út a híd túlsó felén folytatódott tovább, mily meglepõ, a gáton… Szerencsére ez a gát keményebb „borítású volt”, s még a már elég kitartóan rákezdõ esõ sem tudta rosszul járhatóvá tenni, itt legalább jól lehetett haladni. Sajnos a folyót errõl a gátról is csak elvétve lehetett látni, egészen konkrétan egy olyan helyre emlékszem, ahol jó rálátás volt a Kõrösre…
Majd’ 17 km-nél értük el a 0. folyamkilométernél lévõ ellenõrzõpontot, amit nagyon vártam, mert itt találkozik a Sebes-Kõrös a Kettõs-Kõrössel, s gondoltam, hogy ez szép hely lesz. Hát ebbõl sem láttam semmit, a széles ártéri erdõsáv megint közbeszólt! Érdeklõdtem a pontõröknél, hogy lehet-e valamit látni a két folyó találkozásából, ha kicsit letérek az útról, de a válaszuk nem volt igazán serkentõ… Azt mondjuk kifejezetten nem mondták, hogy reménytelen, de nem igazán ajánlották, hogy nekivágjak az ártéri erdõnek, így ezt is bebuktam…
De legalább közben elállt az esõ! Ez is valami kis pozitív… A Sebes-Kõrös gátján folytattuk az utat, még vagy 8-9 kilométer volt hátra a 20 km-es gátas dózisból Újladányig. Sajnos a folyót errõl a gátról is csak elvétve láttam, pedig egy helyütt, ahol egy vízvezeték miatt kivágták az ártéri erdõt, még a partra is lementem, de a sûrû növényzet miatt ott sem láttam túl sokat a folyóból…
A gátnak kétségtelenül voltak szép részei, az ártéri erdõ néhol nagyon különleges és nagyon szép, a sok madárcsicsergés nagyon klassz, de azért 20 kilométer ebbõl nem kevés… Aki persze azt hiszi, hogy ez a húsz kilométernyi gát a túra legnehezebben elviselhetõ része és ezt leküzdve túl van a túra nehezén, az marha nagyot téved!!! :-)
Újladány nagyjából féltávnál van (itt volt egy nagy ellenõrzõpont, kajával), de ami ez után jön…hát az nagyságrendekkel borzasztóbb a gátnál!
Az ellenõrzõpont után röviddel ráfordultunk egy minimum két sávnyi széles, nyílegyenes földútra, amit az autobahn mintájára mi egymás között traktorbahn-nak neveztünk el, mert olyan széles volt, mint egy autópálya… A hivatalos neve egyébként azt hiszem Ladány-Vésztõ földút...de nem is ez a lényeg... Az út nyílegyenes és látszólag nem vezet sehova… Ameddig ellátsz, a végtelenbe vezetõ úton kívül nincs az ég adta világon semmi…de nem kicsit semmi, hanem olyan igazán nagyon semmi… Az az igazi nagyon nagy semmi…. Elnézel jobbra, de ott sincs semmi, igazán semmi… Aztán balra fordítod a fejed, de ott sincs semmi… Mindenütt a semmi… Aztán mész ezen az úton, s közben sem történik semmi… Eltelik fél óra, a táj fikarcnyit sem változik, mintha nem is haladtál volna… Illetve: visszanézel magad mögé, s akkor jössz rá, hogy mégiscsak haladtál, mert most már mögötted sincs semmi… Itt tényleg megtapasztalhatod, hogy milyen az, amikor valaki a semmibõl jön és a semmibe tart!
Na ezen az úton kell végigügetni vagy 6,5 kilométert, úgy 2-3 kilométerenként van egy 15-20 fokos kanyar vagy nevezzük inkább görbületnek, de ezen az úton ez az egyetlen dolog, amit várhatsz vagy lebeghet a szemed elõtt célként, hogy elérd…. Sehol egy fa vagy bármi, ami kilógna a tájból, a legközelebbi fák olyan távolságra vannak, hogy a távoli horizonton már kéknek látszódnak… A közelben semmi…
Igazi nagy megkönnyebbülés, mikor a traktorbahn véget ér, egy éles jobb kanyarral át kell vágni egy gabonatáblán, ami nem túl jól járható, de bizonyos körülmények között már ennek is lehet örülni… Aztán fák (!!!) között jutunk el Fáspusztáig, ahonnan aztán újabb hihetetlenül „izgalmas” szakaszon, egy vagy másfél kilométerenként egy pici töréssel színesített, de egyébként tökegyenes betonúton jutunk el Bélmegyerig.
A faluban jó az ellenõrzõpont, kell is a frissítés, mert a magunk mögött hagyott szakasz nem csak a lábat, a fejet is megviseli…. Bélmegyert a változatosság kedvéért a fõúton hagyjuk magunk mögött, ismét 3,5 kilométertömény izgalom és változatosság…aztán letérünk egy földútra, amin néhol már ligetes erdõkkel, csatornákkal is találkozunk, aztán vissza a Bélmegyer-Mezõberény mûútra, ezen még egy másfél kilométer és elérjük a nagyon várt Kõrös-hídat.
A hídfõnél az ellenõrzõpontnál megint kedves vendéglátás vár bennünket, házi készítésû kompóttal és saját készítésû süteményekkel kínálnak, meg persze a sokkal fontosabb vízzel… Azért a sütit meg a kompótot is bûn lenne kihagyni, a többség nem is teszi, de a hátralévõ szûk öt kilométer mielõbbi leküzdése is csábító már, úgyhogy sokat nem idõzünk… A hídon átkelve még teszünk egy rövidke kitérõt a Laposi kertek felé, itt még kapunk az utolsó pecsét mellé egy csokit, aztán hagyon hamar Mezõberénybe érünk, a cél most tényleg igazi megváltás…
Összefoglalásul azt tudom mondani, amivel már az elején is kezdtem: ez nem egy olyan teljesítménytúra, mint a többi, az egészen biztos! A teljesítménytúrák többsége egy teljesítményTÚRA, ahol a túrán van a hangsúly, ez pedig egy TELJESÍTMÉNYtúra!
Önmagában ezen az útvonalon a Kõrösök menti tájon kívül konkrét látnivaló nem igazán van, ami meg lenne, azt nem lehet látni: a Kõrösöket szinte csak a hidakról meg a 20 km-nyi gáton vagy 2-3 helyen, többnyire két fa között benézve, a két Kõrös találkozását sajnos sehonnan, a Fáspusztánál útba esõ Wenckheim kastély pedig úgy láttam már le van zárva…
Ez a túra abban más, mint a többi, hogy nem csak lábbal, hanem fejben is le kell küzdeni! A gát néhol tényleg szép, de azért 20 km nem mazsola belõle, a Traktorbahn pedig nagyon brutálisan impulzusmentes…az ember úgy érzi magát, mintha valahol a semmi közepén lenne, s hiába tapossa az utat, annak nagyon nem látszódik a vége, csak az az érzése fokózódik, hogy egyre mélyebben bekerül a semmi közepébe... aztán amikor mégis túljut rajta, hamarosan kezdõdik ugyanaz a feeling mûútban…ilyen útvonalon lenyomni egy nagyon bõ ötvenest (55 km-nél értünk célba), na hát ehhez nem csak láb kell...
A szervezés viszont nagyon jó, az ellátás korrekt, a pontõrök mindenütt kedvesek, a házi süti, a házi kompót nagyon kedves gesztusok, a célban a gulyásleves is nagyon ott van!
Táj/útvonal/feeling (szerintem): 2,95
(az útvonal a gátig 4,5, magának a gátnak megvan a maga monotonitása, de megvannak a szépségei is, a monotonitása csak a 20 km-nyi hossza miatt dominál, így 3,75, az Újladány utáni második 25 km viszont nagyon száraz, nagyon nehezen emészthetõ és nagyon impulzusmentes, talán azzal sem túloznék, ha azt mondanám, hogy kifejezetten unalmas...arra 2-õt adnék, így összesen a második 25 km miatt sajnos 3 alatt...)
Szervezés (szerintem): 5
(a szervezés kifogástalan, a pontõrök felkészültek, szívélyesek, az ellátás korrekt, a házi kompót és a házi süti nagyon kedves, a célban a meleg gulyás is nagyon okés)
Itiner/útleírás (szerintem): 4,5
(az itiner igényes, benne van, aminek benne kell lennie, az útleírás is jól használható, viszont meggyõzõdésem, hogy az Újladány-Mélbegyer szakasz hosszabb, mint ahogy az itinerben szerepel (GPS szerint is, meg menetidõ szerint is), a Laposi kerteknél meg késõbb volt az EP, mint ahogy a leírásban szerepelt, már kezdtük azt hinni, hogy elvétettük)
Ellátás/szolgáltatás(szerintem): 5
(ez egész egyszerûen kitûnõ)
|
