!Elõzmények
Õseink 900-ban indított támadásukkal elfoglalták Pannóniát (Dunántúlt), és a támadó seregek egészen Linzig hatoltak elõre, ahol a Liutpold határõrgróf által mozgósított bajor sereg elõl visszavonulva a Fischa folyó vonalában véglegesítették a határsávot, a gyepûelvét. Ezt követõen, 900– 906 között, a honfoglaló törzsek a szárnyakon szilárdították meg pozícióikat. 900 körül a déli irányban elfoglalták az Alföld déli végeit (Bánság, Bácska, Temesköz és a Szerémség területét). Ezzel birtokba vették a gazdaságilag és katonailag egyaránt fontos, Balkánra vezetõ átjárókat.
Délnyugatra kiterjesztették fennhatóságukat a Mura-völgyére és lezárták a karantánok elõl az átjutás lehetõségét Pannóniába. 904-ben szövetkeztek I. Berengár langobárd királlyal (Provence-i Lajos császár ellen) és 905-ben békében váltak el egymástól. 906-ra véglegesen õseink birtokolják a Dráva és a Száva közét, biztosítva ezzel a szabad kijutást a Pó-síkságra.
Északon 902–906 között véglegesen legyõzték a frankbarát morvákat, és Moráviát elszakították a Keleti Frank Birodalomtól. Valójában két fontos esemény történt a térségben. Az egyik a Morva Fejedelemség felszámolása, a másik a bajorok végleges veresége Moráviában. Azonban a kialakult helyzet magában hordozta a feszültséget. A fiatal Magyar Fejedelemségnek (vagy törzsszövetségnek) állandóan készenlétben kellett tartani csapatait a megszerzett területek védelmében.
A Keleti Frank Birodalomnak rá kel lett döbbennie, hogy a Kárpát-medencében egy új, egységes és erõs hatalom van kialakulóban, mely birtokolja legkeletibb provinciáját, Pannóniát és legyõzte a frankokat Moráviában. Ennek a megakadályozása céljából a bajorok 907 júniusában hadjáratot indítottak a fiatal Magyar Fejedelemség ellen.
A POZSONYI CSATA LEFOLYÁSÁNAK REKONSTRUÁLT TÖRTÉNETE
Gyülekezés
A 907 júniusában hadjáratra induló bajor sereg, mozgósítás elrendelése után, május hónapban Ennsburg térségében gyülekezett, mely idõpont az elõzõ évekhez hasonlóan egybeesett a rendszeres éves májusi seregszemlével. Az idõpont megválasztása rendkívül megfelelt a hadjárat valódi céljának leplezésére, hiszen egy szokásos, évenként ismétlõdõ mustra leple alatt készítették elõ a törzsszövetség elleni hadjáratot. Céljuk ezzel éppen a felderítés, de legalábbis a döntéshozók megtévesztése volt, azaz azt elérni, hogy minél késõbb derüljön fény támadó szándékukra. Tehát õseink felderítése, ha észlelte is a bajor fegyveresek gyülekezését Enns körzetében, úgy értékelhette, hogy éves rutintevékenységrõl van szó. Itt kezdõdött a bajor hadmûveleti megtévesztés, és ez tartott egészen az északi hadoszlop elõrevonásának felderítéséig.
Hadmûveletek a Duna déli partján
A gyülekezést követõen a Duna déli oldalán, a római limes út nyomvonalát követve, egy bajor hadoszlop június 17- én (egy nappal korábban vagy késõbb) megkezdte elõrevonását, és napi 25 kilométer átlagos menetteljesítménnyel haladva június 24-én átkelt a Bécsi-erdõn. A bajor támadási szándékot a gyepûsávban õrjáratozó felderítõk valahol a Bécsierdõ nyugati vonulatánál észlelték, és azonnal útnak eredtek a hírrel a határvédelmi egységekhez és a szállásterületeken tartózkodó, azonnal bevethetõ törzsi fõerõkhöz. A határvédelmi erõk a riasztást követõen azonnal elindultak a gyepûsáv mélységébe azzal a céllal, hogy kihasználva a könnyûlovasság mozgékonyságának rendkívül megfelelõ terep elõnyeit, állandóan zaklatva a túlerõben lévõ ellenséget, lassítsák annak elõnyomulását a fõerõk beérkezéséig. A számítások azt mutatták, hogy a bajor hadoszlop a Fischa folyó környékéig ellenállás nélkül vonulhatott. Azonban ebben a térségben már megjelentek a határvédelmi erõk és június 26-án felvették a harcérintkezést a támadók elsõ csoportosításaival. Ettõl kezdve a gyepûsávban folyamatosan nyomon követhetõ a határvédelem halogató harctevékenysége. Június 28-án beérkeznek a riasztott magyar fõerõk elsõ csoportjai, és a Fischa kelet 10–15 kilométer sávjába érve feltehetõen leváltották a két napja harcoló határvédõ erõket. Amennyiben lépcsõzött bajor elõrevonással és harcba lépéssel számolunk, akkor a fõerõik bevetése erre az idõre valószínûsíthetõ.
A dátumok alapján feltételezhetõ, hogy a fõerõk elsõ csoportjainak (Pozsonytól mintegy 40 kilométer mélységig riasztott csapatok) harcbavetésekor nagyobb összecsapásra is sor kerülhetett június 28–29-én. A nekrológiumoknak a püspökökre vonatkozó korai dátumai azt valószínûsítik, hogy a Duna déli oldalán a zömmel egyházi méltóságok által felállított had vonult, Theotmár salzburgi érsek vezetésével. Egyúttal utalnak a Pozsony elõtti elhúzódó harcokra is.
A bajorok megerõsödve a beérkezett erõkkel, tovább nyomultak, és június 29- ére mintegy 15 kilométerre megközelítették Pozsonyt. Ugyanezen a napon feltételezhetõ a fõerõik újabb csoportjainak harcba lépése (Pozsonytól 80 kilométer mélységig riasztott csapatok). A dunántúli szállásterületek nagyobb mélységeibõl (Szombathely, Komárom) július 1- jén és 2-án további magyar erõk érkezhettek Pozsony térségébe, melyek feltehetõen alkalmazási körletekben, csapdát állítva várták be az elfáradt bajor hadoszlopot. A bajorokkal harcérintkezésben harcoló csapatok magukra vonva a támadókat, bekerítésre (tõrbecsalásra) alkalmas területre csalogatták a harcokban kifáradt bajor erõket, ahol már vártak rájuk a rejtett körleteket elfoglaló magyarok. Július 4-én, a Pozsonnyal szembeni Duna jobb partjához közeli térségében a szemben álló felek között döntõ ütközetre került sor, melyben a magyarok hatalmas veszteségeket okozva súlyos vereséget mértek a bajorokra.
A csata lefolyása alátámasztja korábbi feltételezésünket, miszerint a bajorok déli hadoszlopa mélységben és idõben is tagolt lehetett. Az ütközet elõtti hosszúra nyúló, nyolcnapi csatározásokat indokolhatja a bajor erõk lépcsõzetes harcba lépése, amelyben egy erõs elõrevetett osztag felvette a harcérintkezést a magyar határõrizeti erõkkel, azonban a fõerõk harcbavetésére két nappal késõbb kerülhetett sor.
A rekonstruált ütközet lefolyásába szervesen illeszkedett a magyar véderõ azonnal bevethetõ csapatainak lépcsõzetes alkalmazása. Mozgósításra nem volt idõ, még ha a legkorábbi felderítési lehetõséggel (az Ennsnél június 17.) számolunk. Magyar erõkkel a Dunántúlról, valamint a Nyitra folyó és a Kis-Kárpátok közébõl számolhatunk.
A második ütközet és a Duna északi hadoszlopa problematikája
Vizsgáljuk meg egy másik hadoszlop alkalmazásának lehetõségét a Duna északi partján. Erre ugyan közvetlen információval nem rendelkezünk – jóllehet a források közvetetten utalnak rá –, azonban a hadmûveleti megfontolások és a hadszíntérismereteink is azt valószínûsítik, hogy a július 5-i ütközetre a Duna északi partközelben, valahol Pozsony térségében sor került. A gyanút erõsítette meg számításom, amit a folyó északi partközelében, Langenstein–Pozsony 261 kilométer útvonal 18 nap alatti teljesítésre végeztem. Itt a harcérintkezés felvétele a Morva határfolyó mentén, július 1-jén jött létre. Az eredmény: a határfolyó menti harcérintkezés létrejötte további bizonyítéka lehet a Duna bal partján alkalmazott hadoszlop létének, és egy második ütközet megtörténtének.
Ha egybevetjük a folyó két oldalán zajlott eseménysorozatot, érdekes összefüggésekre bukkanhatunk. Összehasonlítottam az ütközetek és a megelõzõ fontosabb események idõbeli lefolyását. Legszembetûnõbb a különbség a határfolyók mentén bekövetkezett harcérintkezés felvétele esetén. Míg a déli hadoszlop június 26-án lépett harcérintkezésbe a határvédelmi erõkkel a Fischa folyó mentén, az északi hadoszlop a Morva folyónál július 1-jén vette fel a harcot a beérkezett magyar/morva csapatokkal, tehát öt nappal késõbb. A halogató harctevékenység (itt õseink által, a színlelt megfutamodás harceljárására alkalmazott terminológia) a Duna jobb partján, a harcérintkezés felvételétõl az ütközetig (~40 kilométer sávban) nyolc napban, míg az északin (~15 kilométeren), három napban számolható.
Mi lehetett az oka annak, hogy a Duna északon modellezett ugyanazon események 3–5 nap késéssel következtek be? Hadmûveleti megfontolások alapján nagy biztonsággal itt is a tudatos bajor hadmûveleti megtévesztés rajzolódik ki. Ennek lényege abban fogalmazható meg, hogy a déli hadoszlop szándékosan gyors elõrevonásával, napokkal megelõzte az északi hadoszlopot. A megtévesztés következtében a magyar véderõ fõerõi a Duna déli partjára összpontosultak, kevés csapatot hagyva a Duna északi területein. A megtévesztés kezdetben bevált. Közrejátszott ebben az is, hogy az északi útvonalon elõrevonást végrehajtó csapatok felderítését az uralkodó terepviszonyok lényegesen megnehezítették. Ennek következménye az lett, hogy amíg a déli hadoszlop harcolt, az északi hadoszlop nagyobb ellenállás nélkül, július 1-jére kijutott a Morva folyóig, és 15 kilométerre megközelítenie Pozsonyt (a magyarok elõvédharcai innen számolhatók).
A Duna bal partján kialakult veszélyes helyzet szükségessé tehette a Duna délen bevetett magyar csapatok egy részének átcsoportosítását a folyó északi oldalára. A Dévényi-folyosóban halogató harcot vívó erõk a folyón átkelt könnyûlovascsapatokkal megerõsödve, feltehetõen a táborba vonult, harcokban kifáradt Liutpold seregét bekerítették és megsemmisítették.
Felmerülhet a kérdés, hogy miért vált szükségessé a hadmûveleti megtévesztés? Mi lehetett az eredendõ indítéka? A településtömbök eloszlása azt mutatja, hogy a Dunától északra a Nyitra és a Kis- Kárpátok között több mint másfélszer nagyobb településsûrûséget jelez a feltárt fegyveres lelõréteg együttese, mint a Dunántúlon. Ez azt jelenti, hogy a csatát megelõzõen a Magyar Fejedelemség térségben diszlokáló, bevethetõ erõinek a zöme a Dunától északra helyezkedett el. A bajor hadmûveleti megtévesztés szándéka feltehetõen ennek az erõcsoportosításnak a területi megosztása lehetett.
A bajor vereség alapvetõ okát abban látom, hogy nem szervezõdhettek össze csapásmérõ erõvé, nem alkalmazhatták a döntõ csata harceljárását. A magyarok támadása az idõben elkülönült, csoportokba szervezett menetrendjüket érte, lehetõvé téve részenkénti megsemmisítésüket, és a magyarok részérõl az erõfölény megszerzését. Mindez azért alakulhatott így, mert nem ismerték a magyaroknak a messzehordó reflexíjaikra alapuló távolharc-taktikáját és az ezzel kombinált, színlelt megfutamodás harceljárását. A vereséghez hozzájárulhatott – feltételezve az északi hadoszlop létét –, hogy a Duna két partján felvonuló erõk nem rendelkeztek folyamatos összeköttetéssel, nem tájékozódhattak a kialakult helyzetrõl.
A POZSONYI GYÕZELEM KÖVETKEZMÉNYEI
A pozsonyi gyõzelem a Magyar Fejedelemség nyugati határát kitolta az Enns folyóig, és északra véglegesítette a volt Morva Birodalom keleti részeinek (a mai Szlovákia és Észak-Magyarország területének és Alsó-Ausztria keleti területeinek) elfoglalását. A bajorok veresége oly megsemmisítõ volt, hogy a németek legközelebb 123 év múlva, 1030-ban indítanak újból támadást a Magyar Királyság ellen.
A pozsonyi csata részletes elemzése egy sor, a magyar hadüggyel kapcsolatos kérdést világít meg. Ezek közül a legfontosabb a korabeli magyar hadszervezet mozgása, mely éppen a csata kapcsán figyelhetõ meg.
Észre kell vennünk a hadüggyel kapcsolatos, néhány fontos körülmény jelenlétét. Az elsõ a magyar haderõ mozgósítási rendszerét érinti. Ugyanis a csapatok alkalmazási körleteikbe érkezésének dátumai – még a feltételezett, korai Enns környéki felderítés esetére – sem teszik lehetségessé egy mozgósított haderõ bevetését, melynek normaidejére a mozgósítás elrendelését követõen a gyülekezési körlet elfoglalásáig – a krími tatárok ismert normáit figyelembe véve – 2–4 hét számolható. Ebbõl következik, hogy a pozsonyi csatában a békében is hadra fogható, azonnal alkalmazható haderõt (a törzs- és nemzetségfõk állandó katonai kísérete) alkalmazták.
A számítások azt igazolják vissza, hogy a könnyûlovas-véderõ alkalmazásával a Kisalföldrõl és a hozzá csatlakozó területekrõl számolhatunk. A Felsõ- Tisza-vidék térségébe helyezhetõ fejedelmi katonai kíséretnek nem volt lehetõsége részt venni a harcokban.
A magyar hadügy egy másik fontos kérdését, a határvédelem rendjét is pontosíthatjuk. A feldolgozás megerõsítette korábbi értékelésünket a gyepûelve kettõs rendeltetését illetõen. A magyarok a gyepûelvének a határfolyóktól nyugatra elterülõ sávját biztonsági zónának tekintették. Rendeltetése a terület ellenõrzésében, idegen mozgások felderítésében és a határvédelmi erõk riasztásában fogalmazható meg. A Wienerwald és a Fischa folyó közötti biztonsági zóna mélysége reálidejû felderítést biztosított, lehetõvé téve bármely ellenséges behatás elleni intézkedés idõbeli foganatosítását. A modellezés alátámasztotta, hogy a Fischa, mint határfolyó képezte az ellenséges támadások megállítását és visszaverését elõkészítõ elsõ ellenállási vonalat. Ettõl keletre húzódott a határõrizeti sáv, melyben a magyar könnyûlovasság a látszólagos megfutamodás taktikáját ismétlõdõen alkalmazva lelassította az ellenség elõnyomulási ütemét, állandó zaklatással veszteségeket okozott, kifárasztotta erõit, felmorzsolta erkölcsi tartását, megbontotta fegyelmét és számára elõnyös helyen döntõ csapást mért rájuk. Tehát a határõrizeti sáv rendeltetése az ellenség megsemmisítésében határolható be.
Az ütközet tanulságai alapján a gyepûelve rendeltetése a felderítésben, riasztásban és a határvédelem szervezett egységében foglalható össze. Nagy valószínûséggel a felderítés a határvédelem része volt, és sem a fogalmak, sem a mögöttük ma ismert tartalom akkor még nem vált szét.
A gyõzelem a honfoglalók, és az õslakosság összefogásából születhetett meg, a törzsszövetség és a csatlakozott népek fegyveres erõinek együttmûködése alapján. Három évvel Kurszán vezér halála után esetleg mást lehetett volna elvárni, azonban viszálykodás és az elkülönült helyi érdekekért folyó harc helyett egységes katonai fellépésbe ötvözõdött a hon birtoklásának tudata.
Torma Béla elemzése, valamint saját kiegészítések alapján /Orbán Imre/
. Kiérve egy murvás /laza erkölcsû kavics/ útra, majd a P+ jelet elhagyva érkeztem meg Vinyére, ahol a harmadik EP üzemelt. Kaptam teát és fidelitas gyümölcsöt /ez a mandarin/
. A Cuha sáros, kavargó habjait elhagyva értem a Kõpince-forráshoz. A Zörögre induló ösvény megrostálta a túrázókat, de örömmel tapasztaltam, hogy egészen pici gyerekek is részt vettek a túrán. Minden tiszteletem azon szülõké, akik elhozták erre a túrára gyermekeiket. A szívem szorult el mikor láttam, hogy egy kislány királylánynak egy kisfiú pedig lovagnak öltözve tette meg a családi távot. A célban egy nyuszival is találkoztam, valódi nagy fülekkel
. Jó erõsen megvertem az ablakot, majd csöngettem. Klaudia jött az ajtóhoz, s rémültem menekült a szobájába, azzal a felkiáltással, hogy "itt a Krampusz
valamint feleségem harsány kacagása közepette átadtam az ajándékokat. Lányaim sûrûn fogadkoztak, hogy bizony õk jók lesznek az elkövetkezendõ idõszakban, ha el nem viszi õket a Krampusz bácsi
. Visszavittem a "jelmezt" a munkahelyemre, s kisvártatva haza mentem. Jó nagy csend fogadott a gyermek zaj helyett, a csomagok még érintetlenek voltak. Arra a kérdésemre, hogy "vajon a Mikulás járt e nálunk", csak hümmögés volt a válasz. Klaudia lányom megjegyezte, hogy hozzánk az idén a Krampusz hozta az ajándékot, s bizony õk nagyon megijedtek tõle, csak azt nem értették, hogy a Krampusznak miért volt olyan a hangja mint az Apunak...