A kék jelzésre váltás (bár a Vörös templom előtt is, sőt után is volt határozott kék jelzés) elsőre nem sikerült, míg végre a harmadik őslakosnak tetsző lakos útbaigazítása sikeresnek bizonyult és felverekedtem magam a Jókai-kilátóhoz (első ellenőrzőpont). A kilátóról nagyon szép panoráma nyílt a Balatonra, de meglehetőst hűvösnek és szelesnek bizonyult legfelül.
A arácsi ellenőrzőponthoz (Lóczy Lajos sírja) nagyon magabiztosan jutottam; emlékoszlopának megtekintése csak visszafele úton sikerült.
A Koloska-völgyi erdei műútmenet kedvemre való volt, sőt a pihenőpont barátságos és mosolygós vendégfogadtatása is.
A Noszlopy-kilátó meredek úton való megközelítése és elérése csak akaraterőmnek és megbízható botjaimnak volt köszönhető; kutyául elfáradtam. Kellemes meglepetésként még Téry Ödön emlékévi kitűzőjét is megkaptam a pontőröktől.
A sárga jelzéssel jelölt ösvény használhatóságáról, barátságos voltáról és adrenalinnövelő voltáról majd legközelebb nyissunk vitát; a lényeg az, hogy a siskei vízműtelepnél (valóságos erődítmény) sikerült kibukkannom a zöldből és innen már egyenesen a fogadó zsüri ölelő karjaiba futottam.
Mai jutalmam egy újabb kitűző, oklevél, kézszorítás és dicsérő szavak. A ropogós cseresznye csak a ráadás volt.
Balaton 20 Mindenképpen szerettünk volna eljönni erre a teljesítménytúrára, mert nagyon szeretjük ezt a környéket, bár az útvonal nagyrészét már többször is bejártuk, mindig szívesen térünk vissza ide. A már összeszokottnak tekinthető három fős csapatunk most két lánnyal egészült ki, ezért a tervezett 30-as helyett most a 20-as távon indultunk. A hét órás limit nem igényelt őrült tempót, azaz egy kellemes, könnyű kora nyári sétát ígért ez a szombat. A vasútállomás mellett könnyen találtunk parkolóhelyet, majd gyors regisztráció után indultunk, rövid városnézés képpen barangolva a városka utcáin. Az itinerként biztosított nyomtatványon sokat nem lehetett kivenni az útból, de a leírás pontos volt, illetve technika tökéletessége egy GPS formájában velünk volt, így nem volt gond a navigálással. Az első terepélményt a Tamás-hegy megmászása jelentette, ahol a kereszt lábától gyönyörű kilátás nyílt a Balatonra és a Tihanyra. A következő tájpont és egyben első ellenőrzési pont a Jókai-kilátó volt – hasonlóan szép kilátással – ahol most először jártam. Bejártam a Balaton-felvidéket keresztbe-hosszába, de ez a kilátó valahogy mindig kimaradt – most ezt is kipipáltuk. Innen nyugodt tempóban leereszkedtünk Balatonarácsra, ahol Lóczy Lajos sírjánál volt a második ellenőrzőpont. Itt megfordulva kinéztük magunknak a kedvesen hívogató Zöld Teaház és Kávézó vendéglátóipari objektumot, ahol kávéval erősítettünk, és hogy a túra sportértékét növeljük, egy ideálisan hűtött Sopronit is bevállaltunk. Innen könnyű sétával jutottunk el a Koloska csárdáig, ami mellett elhaladva hamarosan egy kellemes erdei ösvényen haladhattunk a harmadik ellenőrző pont, a Koloska-forrás felé. Itt nagyon bőséges ellátmányban volt része a túrázóknak, a szokásos koleszterinmentes zsíroskenyér mellett vajaskenyér – mindkettő kiegészíthető volt kellemes leheletet biztosító lilahagymával is – nagy meglepetésre remek gyümölcsleves is elérhető volt. A sokféle bolti és házi készítésű üdítőital mellett nagy meglepetés is ért: még kiváló pálinkát is kínáltak, mely invitálásnak nagy örömmel engedtem, és nem bántam meg. A gyógyszeripari minősítést érdemlő ital lélekemelő élmény volt, az amúgy is szép erdő még zöldebb, a madárdal dallama még szebb lett tőle. Akár fehérbort is kóstolhattam volna, de tartottam tőle, hogy abban az esetben már Recsek-hegyre tartó hosszú egyenesben is kanyarokat láttam volna. Természetesen ez nem történt meg, így aztán az erdőben tovább haladva lassan elértük az imént említett nyílegyenes erdészeti utat, ami végül komoly emelkedőben, a negyedik, egyben utolsó ellenőrzőpontban és a Noszlopy Gáspár kilátóban végződik. Itt pihentünk kicsit – bár nem voltunk fáradtak – és természetesen a kilátást sem hagytuk ki. Innen a túra könnyebb része következett, hiszen hosszú, de folyamatos lejtéssel lehetett visszacsorogni Füredre, talán annyit még ehhez, hogy opcióként felajánlott sárga sávon először a jelzés fogy el, később az út is járhatatlanná vált, ezért több csoporttal együtt alternatív útvonalon érkeztünk vissza a városkába. Végül kellemes sétával elértük a célt, ahol átvehettük a kitűzőket és az okleveleket. Ezúton szeretnénk megköszönni a szervezőknek ezt a kellemes túrát, amit a Koloska-forrásnál biztosított kiszolgálás tett különösen felejthetetlenné! Beérkezés előtt nem sokkal kinéztük magunknak a Rózsakert Romkocsmát, ahol a finis után egy remek ebédet fogyasztottuk el – ez persze már nem volt a túra része. A hely hangulata, szelleme jól illett a természetjárók stílusához, öltözékéhez – az ételek finomak, az adagok bőségesek, az árak visszafogottak voltak. A kiszolgálás nagyon kedves, ja és a Kőbányai is remek volt.
Még valami: valaki elhagyott egy korábbi túráról származó kitűzőt az út során. Forintban nem nagy érték nyilván, de aki elvesztette, annak fontos lehet. Ha tudatja velem, hogy milyen kitűzőről van szó - és azt találtam meg - akkor gondoskodni fogok róla, hogy visszajusson hozzá...
Az 50 kilometeres koron ketten indultunk el 9:15-kor, miutan kezhez kaptuk az itinert ami egy szoveges utleirasbol es egy terkepbol allt. A szerzo legalabb akkora kedvvel keszitette ezeket, mint amekkoraval a 7. pecseteloponton vegezte dolgat az egyik "adminisztrator". Vegulis mindegy, biztos kezdodott a megasztar es azert sietett, lenyegtelen. Ami viszont lenyeges lett volna a turazok szemszogebol, az a kritikus pontok kiszalagozasa lett volna, am ugy tunt, maguk a szalagozok sem tudtak a legtobb helyen, hogy merre jarnak. Az egyik pecsetelohelyen megtudtuk, hogy nem bezselgetni kell, hanem figyelni a jelolesekre, de ezt a kivalo tanacsot nem tudtuk megfogadni. Veszpremfajsz fele tettunk egy kiterot Felsoorsre, ekkortol pedig az irasbeli segitseget akar el is tehettuk a taskaba.
-Allitolag volt valahol egy sorompo, aminel ki tudja, merre kellett volna menni, de en csak egy tanyara emlekszem, egyebkent is, a reszletek olyan halvanyak a fejemben, mint a legtobb helyen a jeloles a fakon vagy a koveken. -
Azt meg a terkeprol leolvastuk, hogy a Z jelzest kovetve igy is eljutunk a pecseteloponthoz (Balaca), a kovetkezo izgalmas fejlemenyt azonban pont a jelzesek hianya szolgaltatta. Mivel itt mar elkepzelhetetlen tavolsagokat tettunk meg az itiner es a valosag altalunk ismert utolso metszespontjatol, meg kellett egyeznunk, merre folytatjuk vakon az utat. Nem volt nehez, mert csak egy osveny volt. Itt azert konstataltuk, hogy a legkozelebbi turara be kell szereznunk Bear egyik keset az esetleges akadalyok elharitasara. Ez persze nem igaz, mi sosem barmolnank bele a kornyezetbe, nem ugy, ahogy nehanyaknak sikerult peldaul a szemetuket elhagyni. Fel oraval kesobb egy keritesen belul talaltuk magunkat - a tabla tanusaga szerint - igy kimasztunk es valahogy odakeveredtunk a helyes utra Balaca fele.
- Azert itt megjegyeznem, hogy az utolso zold jelzestol elindulva az osveny nem az eredeti turauton visz, megha nekunk meg is felelt-.
Itt talalkoztunk Janival, akit már a szervezõk is ismernek es ez volt a negyedik Balaton otvenese es akit ekkor eloztunk volna meg negyedszerre, de itt mar jobbnak lattuk egyesiteni eroinket. Szerencsere innentol a kocsmak is elfogytak, tehat zavartalanul folytathattuk utunkat a betonon és traktornyomokban Janival. Ennyi remlik ugyanis ebbol a szakaszbol. Aztan a fouton Jani szolt, hogy itt bizony van egy csapas amin le kell menni, noha ezt semmi nem jelezte. Most hasznalok eloszor kiemelest a szovegben, nem veletlenul. Igazabol harom csapas is volt, mondtuk is neki, hogy valasszon, nekunk mindegy. Jani valasztott es megindultunk, o felvette a temponkat, mi meg az iranyt. Azert neha elokerult a tajolo de semmi emlitesre melto nem tortent, ha csak ketten megyünk, meg legalabb annyi vargabetut leirtunk volna a terkepen, ahany elagazas volt a celig. Az utolso harom szakaszon futottunk, ahol lehetett, hogy elerjuk a pontokat es a vegen 60 kilometerrel teljesitettuk a turat.
A zsiroskenyer finom volt, a tarsasag jo, de csak balaton menti taj volt emlekezetes ezen a tajekozodasi "versenyen".
Balaton30, Elég friss bár nem teljesen pozítív élményrõl tudok beszámolni.Nagyön könnyen ellehet tévedni mivel elég hiányosak a jelzések,ide ajánlatos GPS.Mi busszal érkeztünk füredre és mivel az állmosásról egy krimóból indúlt a túra elég könnyen megtaláltuk a kiindulási helyet.Nevezéssel még sok baj nem volt csak annyi hogy elfelejtettek térképet és útvonal leírást adni(a térkép egy fekete-fehér A4-es méretû papír amin kiigazodni elég nehéz)de miután reklamáltam nagy kedvességel megkaptuk így el tudtunk végre indúlni.A Jókai kilátóig még semmi baj nem volt.Az elsõ probléma a hegyrõl leereszkedve kezdödött ugyan is itt nagyon könnyû eltévedni. A K jelzés egyszercsak hirtelen eltünik és megjeklenik a K+. Mi mentünk tovább egyenesen ezen a jelzésen,mikor már több km-t legyalogoltunk feltünt a Z+.Én itt elõ kaptam a saját térképemet és láttam hogy teljesen rosz irányba haladunk így tehát visszamentünk majdenem a kilátóig és elkezdtük keresni a K jelzést.Meg is talátuk nagy nehezen,a K egy nagyon keskeny ösvényen hirtelen jobra kanyarodik a bozótba.Innen Balatonarácsig szép jezésen lehet haladni. A követgkezõ probléma a Péter-hegyrõl lesereszkedve ért minket.Itt teljesen eltünt a kék, akkár hogy kerestük.Elindúltunk lefele a kövesúton(ez a rossz irány!!)és mint a végén kiderûl egy 3-4km-eskerülõt tettünk a jelzés hiányossága miatt. A jelzés valahol a hegy lábánál vezethet végig egészen egy lépcsõig ami a 73-as uthoz visz.Mi lejjebb egy elágazásban láttuk meg a Csákány-hegy adótornyát és így találtunk fel a hegyre. A hegyrõl leereszkedve ismét beütöt a ménykü mivel egyszer csak misztikusan eltünt a K jelzés!Egy 3as elágazáshoz értünk és itt tanakodtunk hogy merre tovább,elindultunk balra.Ez szintén roszz irány!!Pár km-t haladtunk mikoregy 4-es elágazáshoz értünk itt egyenesen haladtunk és megláttunk egy elég rossz P jelzést. ismét elõkaptam a térképem és rájöttünk hogyvalahol visszább van a K jelzés így viszamentünk a 4-es elágazásig.Itt kb 1 órát csatangolhattunk mikor megegyeztünk hogy balra letérünk(a hegy irányából ez jobra van) a P jelzés mentén, mondva, hogy a K valahol arra lesz.Nagyából 3-4km-t gyalogoltunk mikor házak tüntek fel a láthatáron.Itt megkérdeztünk egy embert hogy hol vagyunk és így derült ki hogy Lovasra értünk, végre.Elindultunk be a faluba a következõ ellenörzõ ponthoz mikor egyszercsak megjelent a K jel. A mai napig nem tudjuk hogy ez merre megy pontosan pedíg mi elég figyelmesen keres ük a jelzést. A faluból kiérve jól lehet haladni, a templomhoz érve balra kell fordúlni.(itt is könnyû eltévedni).Haladtunk egészen jó addíg még ismét baj lépett fel.Egy kövezkezõ elágazásho értünk. ahol a túra leírás szerint balra kell menni ahol a S jlzés elválik a Z-tõl.Na ez így nem igaz!!Jobbra kell menni!Itt a P jelzésen kell haladni egészen egy sorompós erdészeti utig ami balra található, ugyan is itt válik el a S jelzés csak nincs a valóságban feltüntetve.Mi itt is gyanutlanul mentünk egyenesen P jelzésen amig egy településre értünk.Mint kiderült hgy Felsõörsön vagyunk elindúltunk vissza amikor találkoztunk másokkal akk szintén Felsõõs irányába tartottak így már csoportosan indúltunk vissza így találtuk meg nagy sokára helyes utat.a 73-as uthoz érve nehézkesen ugy döntöttünk hogy mivel a hiányos a jeleés és félig rosz a túraleírás egy rövidebb úton megyük vissza füredre az 5. ellenörzõ pontot kihagyva.Kárpotlásúl azért megkaptuk a jelvényt és az emléklapot.Nagyon figyeljen mindenki ha elindúl ezen a túrán!!
Kicsit megkésve irogatok, de most van leheletnyi idõm is végiggondolni ezt a túrát. Füredet ismervén gyors parkolás, bicajt szerelgetõ versenyzõknek jóreggelt, nevezés és indulás. Kicsit kapkodva szétszórva éreztem magamat, és szentül hittem hogy minden rendben. Éppenhogy kiérnék füredrõl és készíteném az elsõ fotót, nyulok oldalra, hoppp. Hol a fényképezõ? Nincs az oldalamon. Nézem mennyit kéne visszamenni a kocsiig. 32 km-t. Mivan? Jah hogy a GPS-t se nulláztam ki induláskor. És akkor most egy szép hangzatos magyar mondat következett és folytattam utamat felfelé a gyönyörû kilátással, már normálisan mûködõ gps-el, a csöpögõ esõben. Most azt kívántam, zuhogjál hogy akkro se fényképezhessek ha itt lenne.
Kicsit bosszúsan tolom felfelé elég hamar felfutottam a hegyre, talán Tamás-hegy (tehát az én hegyem). Ezután le Arácsra, kis kanyargás és pontõrök a buszmegállóba.
Vissza ugyanaz a menet (érdekes hogy akárki meglát egy szembejövõt egybõl chekkolja az itinert hogy valóban itt szembe kell jönnie a társaknak) :):)
A kéken újabb meredek mászás, jólesett, aztán leereszkedés a zártkert végébe. Beérünk Csopakra, néhány szerény villa közt. A fõút keresztezésénél a GPS szerinti K és a terepi K nem ugyanott halad, ezért kicsit bizonytalan a menet, de többen segítenek a jó irányba téríteni. Az ilyen hibák itt többször elõjöttek, de együtt lehet élni velük. Viszont frissek a jelzések, pedig nem ezt írják a tavaly beszámolók, hanem nagy eltévedéseket.
Mindegy is, innen egy újabb hegy, a tetején a csajoktól finom sütit meg pecsétet kapok. Szó szerint levágtattam, ez már Paloznak, és nem sokkal késõbb a lovasi kocsma, ahol betoltam egy friss üdítõt.
Itt elhagytuk a kéket, és a piros csikot kell követni.:) Nagyon friss bicajos piros csíkon haladok, a gps szerint egy elágazót elhagytam már, én tovább a friss bicajos csíkon. Kiérek egy betonútra, erre két túratárs jelez hogy ne akarjak már Felsõörsre menni. Mondom mi van? És tényleg mindjárt Felsõörs jön. :) Sebaj, tudom hogy hol ment el a szekér, így 1.5 km pluszt tettünk a túrába és megnéztünk egy szennyvízátemelõt is, meg a gyerektábor kapuját. (a beszámolók nem hazudnak)
2 újdonsült kolégám izmos tempót nyom, gondoltam megyek velük akkor ha így összejöttünk. Azeltévedésbõl visszafele persze még nagyobb lett a csoport. :):) Így a helyes úton haladva pár méter múlva megint a rossz irányra mentünk. Érdekes hogy az a sárga jelzés 2 irányba válik szét, vagy csak én vagyok a hülye. Nembaj a jó irányt követve már jól nyomjuk a sáros erdei uton.
Sok sok egyenes erdei menet, kevés szinttel egészen Veszprémfajszig, onnantól betonon a Balácai jegyirodába. Pecsét, kaja, aztán vissza Veszprémfajsznak, csak már keresztülmegyünk a falun. Útközbe beugrunk egy kis kocsmára, pihenünk.
A faluból kiérve keressük a leágazót szalagot mindent ami egy kicsit is utal arra hogy itt kell jobbra bemenni. A mûszer szerint valahol a falunap környékén kezdõdik, de annak már a hangját se halljuk. Mindegy toronyirányt bevágunk a dzsumbujba, ráállunk a zöldre, amirõl aztán le is esünk valahol, de nem tudjuk hogy hol. Mindegy beütöm a kis készülékbe a koloska völgyet, tervezzél kishaver. Utána már simán visz minket rá a piros keresztre ha jól emlékszem ahol aztán sok-sok koléga kóvályog néha szembõl hogy a forrás nem lent van hanem fent stb. Én már jártam itt igaz kb. 8-10 éve, de emlékeztem mindenre, merthát gyönyörû hely, így mondtam mindenkinek hogy bízzanak bennem. Hamar oda is értünk, gyümölcsleves (persze én nem, hisz nem a kedvencem), de a szörpökbõl méretes adagot tankoltam.
Tovább a völgy vége felé a forrás mellett mentünk el, majd meg kellett mászni még egy hegyet, talán Recsek hegy de nem 100%. Jó meredekké vált a végére, bringások ha erre jöttetek ügyesek vagytok.
Kis pecsét, jéghideg víz isteni volt. Lefele Hidegkút, faluban jelzések átfestve stb. Több irányba látunk túrázókat, én megyek a kis mûszerem után, egyedül az nem csapott be a mai napon. Jól is tettük, az utolsó EP-n a skodás bácsi mesélte hogy a túrázók eddig a létezõ összes irányból jöttek már, érdekes hogy ennyire el lehet veszni, nem kívánnám magamnak.
Viszont ekkor tudatosult bennem, hogy ha továbbra is így tartom a tempót ujdonsült kolégáimmal (akik szintén ajkaiak), akkor meglehet 10 órán belül is. Pfff még sose volt ilyen, úgyhogy kezdtem nagyon örülni és menni menni a maradék szakaszon, ami a Keszthelyi-hg. -hez hasonlóan dolomit+vörösfenyõ kombó volt. A kéken mentünk még egy kis hegymenetet, a fenyves elõtt, de innentõl aztán már lefele vitt utunk, mígnem persze hogy nem az itiner szerinti helyen, de beértünk Füredre, amit mindenki ismert már, és csak az órámat nézegettem egészen a célig.
9ó55 perces idõvel érkeztem, köszönhetõen túratársaim nagyszerû tempójának. Ezek szerint én is birom így. Hát lehet ezért rossz egyedül mászkálni, mert nem nyomom annyira mint lehetne/kellene.
Nagyon örültem az eredménynek, egy kicsit tényleg eltévedõs a túra, de összeségében nagyon jó volt. Fényképek persze nincsenek, csak a tracklog. :(
Gondolkodtam, hogyan menjek, meg egyáltalán, hogy menjek-e, hiszen a tömegközlekedés talán az egyik leginkább költséges idõtöltés ma... Aztán Tajhamer autós útitársakat keresõ bejegyzése után már nem volt mese, megbeszéltük, hogy vele/velük megyek.
Reggel nem túl korán a Móriczon találkoztunk, aztán némi siófoki kerülõvel :-) sikeresen odaértünk Balatonfüredre. Szötske már pénteken este megérkezett, Panni és az egyik orgonista társa Tihanyból buszoztak át a rajtba, Marjanék ugyancsak Tihanyból, de autóval érkeztek.
A nevezés gyorsan zajlott, útravalóként egy A4-es fénymásolt térképet, az útvonal tömör leírását tartalmazó lapot kaptunk a bélyegzõlap mellé. Kaptunk továbbá egy Téry Ödönnel kapcsolatos totót is.
Tajhamer és a másik srác elõbb elindulnak, Szötskével és Panniékkal mi picit késõbb megyünk utánuk. Mivel az esõ a csepergésen túlmutatóan rákezdte, így az esõkabátok is elõkerülnek, majd nekivágunk a városnak. A Vörös templomnál fotómegállás, majd elõbb lassan, késõbb lépcsõzve durvábban a szinteket is elkezdtük leküzdeni. A Jókai-kilátó elõtt, még a keresztnél fotózás, nézelõdés. Sajnos a levegõ párás, úgyhogy szomorkásan konstatálom, hogy az év panorámafotóját nem itt, és nem most fogom elkészíteni, hiába másztam fel a kilátóba :) Itt Panniék közlik, hogy sietniük kell vissza Tihanyba. Rendben, akkor toljuk, ahogy csak lehet, igaz eleinte csúszós, köves a terep, utána meg még a bot is elkél lefelé, de sikeresen visszajutunk a város szélére.Teszünk egy sétát a temetõig, pontosabban a vele szemben lévõ buszmegállóig, merthogy ott van a követezõ pont. Bélyegzés után bemegyünk a Lóczy sírhoz is, hiszen azért tesz ide kitérõt a túra, majd némi vízvétel után elindulunk a Koloska-völgy felé.
Tetszik a nyugodt környék, az egyik házon egy parabola-antenna mosolyog ránk :) Aztán kiérünk a lakott területrõl, ketten lovakat legeltetnek egy dús füves részen. A völgy szép, kellemes az idõ, némi kocogás is belefér, olyannyira, hogy alaposan lemaradnak a többiek. Egyszer csak lódobogást hallok, és alig tudok a korábban látott egyik ló elõl félreugrani... A forrásnál aztán megáll, túratársak kikötik az egyik fához - picivel késõbb aztán megérkeznek érte, lovasa tényleg nem volt, úgyhogy nem kell aggódni.
A ponton megkapjuk a Recsek-hegy bélyegzését is, hiszen jóval késõbb nyitna a pont, mi meg sietünk. Azért amúgy Bubu-módra végigkóstolom a kínálatot: zsíros kenyér, ecetes lila hagyma, ecetes paprika, illetve margarinos kenyér friss paradicsom kombinációkban. Mivel nem vezetek, így a szívélyes kínálást sem utasítom vissza, és egy pohárka fehér bort is utána küldök a kenyereknek. Beszélgetünk kicsit a borokról, majd a többiek után eredek, hiszen a felénél se tartunk még...
A Recsek-hegyre menet a Bia 25 jut az eszembe: telepített erdõben, egyenesen fölfelé :) De ez az emelkedõ most tényleg jólesik. Kilátó itt is van, néhány csoportkép itt is készül, aztán persze mennünk kell tovább... Kellemesen telik az idõ, fogy az út, megállni is csak egy szarvasbogár miatt állunk meg: ahány fotóapparát csak van nálunk, mind elõkerül :-) Késõbb aztán valahol sikerül lemenni a jelzésrõl, de egy párhuzamos földúton kárpótlásként látunk olyan táblát, amit nem lenne szabad :-) meg sarat is.
A lakott területre visszaérve kellemes, nyugodt kisvárosi arcát mutatja Balatonfüred, aztán a vörös-templomnál rátérünk a már ismert útra az állomásig. Azért a szebb napokat látott épületben lévõ zeneiskola mellett még megállunk, hiszen érdekes mûalkotás látható a kertjében. Innen már csak pár perc a cél, megkapjuk a kitûzõt és az emléklapot. Panniéknak is van még idejük a buszig, úgyhogy kitöltjük a totót, majd kijavítjuk a hibás válaszokat :) Érkezik a tihanyi busz, Panniék felszállnak, Szötskével integetünk :-)) majd mi is szedelõzködünk, és elindulunk haza.
A leírást itthon átfutottam - no igen. Térkép, és a terepen való tájékozódás fontos ezen a túrán - amit helyismerettel rendelkezõ túratárssal (Szötske) is ki lehet váltani - ennek ellenére azért lehet kavarni, bár a jelzések többé-kevésbé jól követhetõek, nagyon cseles elágazás, betérés nincs az útvonalon - vagy csak én nem emlékezem rá.
A hétvégére fõleg a vasárnapi Buda határán volt betervezve, de szombaton is szerettem volna valahova elmenni. Gondolkodtam, hogy merre menjek, de hétfõn fórumon ajánlottak egy fuvart erre a túrára, így ezt választottam. Ezután elkezdtem információkat gyûjteni a túráról, elolvastam a korábbi beszámolókat, ahol elég rossz véleményeket írtak a túra jelzettségérõl. A Téry Ödön TBT-t már ismertem a Téry túrákról, így a szervezési körülmények nagyon nem leptek meg, viszont a Balaton környékén még nem jártam, így a terepviszonyokról, a jelzésekrõl fogalmam sem volt. Pénteken elmentem venni egy Balaton turistatérképet, fejben jól áttanulmányoztam az útvonalat. Szombat reggel indulás elõtt még megnéztem az idõjárás-elõrejelzõ radarképet, délután láttam egy kevés csapadékot, s egész napra 20-22°C körüli hõmérsékletet.
Szombat reggel 7 elõtt pár perccel érkeztünk meg a balatonfüredi rajtba, utastársaim közül egy a 30-as távon indult, ketten pedig 9 órás teljesítést terveztek, így nem együtt mentünk a túrán, valamint visszafelé is vonattal terveztem jönni. Nem akartam nagyon sietni, gondolván a holnapi túrára, valamint mivel elõször járok itt, kényelmes, nézelõdõs túrát akartam. Még indulás elõtt a kocsmában bedobtam egy kávét, aztán neveztem. Már épp készültem indulni, amikor megláttam Pintz Janit - múlt héten az Óbudai határtúrán is találkoztunk - mondtam, hogy nevezzen be gyorsan, én megvárom, s mehetünk együtt. Õ már pár éve végigjárta a túrát Hevér Bubuval, mondta, hogy akkor is sokat kellett térképészkedniük, úgyhogy örültem, hogy nem teljesen egyedül vágok neki az útnak. A rajtban kapott dokumentumok közül a fénymásolt térképre nagyon rá se néztem, hanem azonnal a táskám mélyére süllyesztettem, a szöveges leírás az elején még jól jött. Az idõ felhõs volt, nem volt úl meleg (egész nap maradt ez az idõ, nagyon kellemes volt), de azért a pulcsitól indulás után rögtön megváltunk, s így másztunk fel a Tamás-hegyre a Jókai-kilátóhoz. Megkaptuk a pecsétet, majd felmásztunk a kilátóba, ahol a lépcsõ, hát, elég érdekesre lett építve. Folytattuk utunkat lefelé a hegyrõl, s most már megállapítottuk, hogy a kék jelzés nagyon szépen fel lett újítva, mindenhol egyértelmûen fel van festve, ha az ember egy picit odafigyel a jelzésekre nem téved el (persze akadtak, akik nem annyira figyeltek oda a jelzésekre). Hál'istennek a kék végig ilyen jó volt, amikor ezen a jelzésen haladtunk nem volt nagyobb probléma a navigálással. Beértünk Balatonarácsra, ahol rövid ideig elhagytuk a kéket, s a temetõnél megkaptuk a 2 bélyegzõt. Beugrottunk a temetõbe megnézni a Lóczy-síremléket, majd visszatértünk a kékre. Egy aprócska ösvényen kellett bemenni az erdõbe, de ez is viszonylag észrevehetõ volt, s kaptathattunk fel a Péter-hegyre, ami engem nagyon-nagyon megizzasztott. Közben elkezdett szemeregni az esõ, de komolyabban nem kezdett rá, s egy óránál ez a szemerkélés se tartott tovább. Leértünk Csopakra, itt egy-két ház láttán tátva maradt a szánk, de a faluba nem mentünk be, bár páran nem vették észre a jelzés elágazását, s elindultak a falu belseje felé, úgy kellett utánuk szaladnom, hogy ugyanmá' nearra. Újabb hegy, ezúttal Csákány névre keresztelve, itt ellenõrzõ pont is volt, valamint Endrõdi Sándorról elnevezett kilátó is, ahova természetesen felmásztunk. Innen is leereszkedtünk, s leértünk Lovasra, ahol az Italboltnál volt a pont. Itt tartottunk egy kis pihenõt, Jani ivott egy sört, én egy vörösboros kólát és egy csokit vásároltam. Érkezett egy nagyobb csapat biciklis, bíztunk benne, hogy itt megelõznek és nem a szûk erdei ösvényeken kell majd kerülgetni egymást, de õk is megálltak frissíteni. A térképemen megnéztük merre megyünk majd tovább, memorizáltuk a trükkösebb elágazásokat. Az elejét picit lazára vettük, mert már 10:30 volt, s a pontõr szerint még csak olyan 12-13 km körül járhattunk. Gondoltuk majd a következõ részeket picit jobban megnyomjuk, a hegyek nagyrészén túl vagyunk, már csak a Recsek-hegy van hátra. Nekivágtunk hát, egy darabon együtt haladt a P-Z-S , majd a S balra letér. Igenám, csak ez a P jelzés nemigen volt semmilyen térképen feltüntetve, állítólag most festették fel, s azt vártuk, hogy elõbb az fog letérni, majd késõbb mi a sárgával. A biciklisek közben elhaladtak mellettünk, mi folytattuk tovább utunkat a kis ösvényen, balról tehéncsordát hallottunk, de nem láttunk át a bozóton. Egyszercsak eltûnt a S jelzés, de nem tudtuk, hogy hol, azt gondoltuk, csak nincs felfestve, volt ugyan egy út balra, de utána volt még egy S jelzés, s az nem utalt rá, hogy ott be kéne fordulni. Hamarosan azonban jött szembe egy túratárs, aki egészen Felsõörsig elment, s onnan jött vissza (célszerûbb lett volna onnan már a zöldön mennie tovább, mert az is belemegy a túra útvonalába, de azt mondta, hogy elindult arra, de eltûnt a jel a focipályánál). Megállapítottuk, hogy valószínûleg nem ez a jó irány, visszamentünk az elágazáshoz, (közben 3 narancssárga pólós kollégát is megkíméltünk Felsõörs meglátogatásától) s a másik úton folytattuk utunkat, ahol elõbb egy árva S+-et találtunk, majd a sárga sáv is meglett. Alkalmi túratársunk nagyon jó tempóban haladt, így hoztunk az idõnkön, bár szerintem tudott volna jóval gyorsabban menni, de biztosabbnak látta velünk. Innen Veszprémfajszig nem volt problémánk, Balácapusztát a mûúton közelítettük meg, csak visszafele vettük észre, hogy beljebb egy fasor mentén valami szalagozásféle van. Veszprémfajsz központjában minden délben bezárt, így már kezdtünk felhagyni a reménnyel, hogy valami italt tudunk vételezni, mikor találtunk a falu szélén egy nyitva lévõ vendéglõszerûséget, ahol alkalmi túratársunk meghívott minket egy italra, ezúton is köszönöm. Ezalatt a narancssárga pólósok megelõztek, s kezdtük úgy érezni, hogy mi vagyunk az utolsók. Továbbindultunk a mûúton, egy játszótér mellett haladtunk el, ahol valami falurendezvény volt. Janiék anno itt mentek be az erdõbe a P+ mentén, majd elvesztették a jelet, s kis bozótmászás után egy szekérútra érve lett meg. Nekünk azonban most a Z kellett volna, bár mindkettõ ugyanoda megy, a Z rövidebb kicsit. Ahogy haladtunk az aszfalton jobbra két nagy szalagot látunk, kapuként mutatva az utat, s ekkor egy túratárs vergõdött ki éppen elég leharcolt állapotban. Elmondása szerint két túratársával mentek, de jegy jelet láttak, majd egy bozótoson mentek tovább, ami annyira sûrû lett, hogy inkább visszafordult. Mi is bementünk, bár út vagy ösvény egyáltalán nem volt, egy-két nyomsáv volt kitaposva a fûben. Egy nagy fán megtaláltuk az igen öregnek tûnõ, ütött-kopott-benõtt Z jelzést, de járható út, vagy csapás semerre se volt. Elõvettük a térképet, s kinéztünk egy alternatív útvonalat, továbbhaladtunk az aszfalton (csak erõs idegzetûeknek, percenként 30 autó húzott el mellettünk nagyon nagy tempóban), s jobbra a zöld másik ágán át, majd egy rövid jelzetlen úton át tudunk térni a Z+-re. A Z másik ágát se volt könnyû megtalálni, a jobbost semmi nem jelezte, csak az út mentén lévõ jelzésbõl gondoltuk, hogy valószínûleg onnan jöhetett ki, s utána csak jó 500 méter után találtunk egy elég kopott zöldet. Ahogy haladtunk az úton egy autóra, színes ládákra, majd két szkafanderes emberre lettünk figyelmesek. Én elõször nem tudtam mire vélni a dolgot, majd leesett, hogy méhészekkel találkoztunk. Szerencsére nem kellett a méhek közé vetnünk magunkat, a jelzés áttért egy mezõ szélére, kikerülve a méheket. Néhány méter után szalagokra lettünk figyelmesek valamint a zöld L jelre, amit egyetlen térkép sem mutat. Ezután már a S és P keresztekkel nem volt probléma, bár a forrás elõtt a P+-en a szellemi megpróbáltatások után egy kis fizikai következett néhány ösvényre dõlt fa személyében, de nagynehezen átverekedtük rajta magunkat, s végre leértünk a Koloska-forráshoz. A rajtszámokat vizsgálva arra következtettünk, hogy egész jól jártunk, hogy nem kezdtünk el a bozótba keringeni, mert a narancssárga pólósok még mögöttünk vannak, meg talán az a két ember is, akikkel a Veszprémfajsz után csatlakozott srác jött. Két alkalmi társunk itt nem idõzött sokat, mindjárt továbbindultak (úgy látszik megelégelték a lassú tempónkat, végre megszabadulhattak tõlünk), mi viszont leültünk enni. Volt ám minden, mi szem-szájnak ingere, kétféle zsíroskenyér, lilahagyma és paradicsom valami lében, valamint az elmaradhatatlan gyümölcsleves. A kacsazsíros kenyerek számát eléggé lecsökkentettük, mad desszertként elfogyasztottuk a levest, s mentünk tovább. 14:30-kor hagytuk el az állomást, s a pontõrök szerint kb. 18 km volt hátra, azaz, jó volt, hogy picit megnyomtuk ezt a szakaszt. Következett a Recsek-hegy, amivel sokan riogattak elõtte, de szépen sikerült felmenni, s annyira nem fáradtam ki (igaz elég lassan kapaszkodtunk fel), a Péter-hegy sokkal halálosabb volt nekem. Itt is felmentünk a kilátóba, majd ezután a zöld jelzésen kellett haladnunk a következõ pontig. Igenám, csakhogy a zöld jelzésen nem olyan egyszerû ám haladni, ritkaságszámba megy egy-egy zöld jelzés. Rögtön egy balosnál térképészkedni kellett, a jelzést valahol az elágazás után 6-700 méterrel leltük meg. Itt ketten megelõztek, õk valószínûleg ismerték a terepet, mert biztosítottak, hogy jó fele haladunk, majd volt az útban egy enyhe jobb kanyar, ám õk egyenesen mentek tovább egy nemlétezõ ösvényen, ahol késõbb tényleg meg lett a Z, nélkülük ezt biztos nem találtuk volna meg. Beértünk Hidegkútra, ahol egy kb.300 méteres szakaszon bõszen ki volt szalagozva és jelzések is voltak, úgy tûnik az egész szakasz szalagjait és jelzéseit erre a részre sûrítették be. Itt egy balkanyar elõtt majdnem elmentünk, mert a villanyoszlopon lévõ jel, ami nyilazott szürkével le volt festve, de a térkép segítségével iránybaálltunk. Átkeltünk egy kis patakon, majd egy temetõvel szemben egy fán láttuk az utolsó zöld jelzést (talán mondanom sem kell, hogy a jelzés legalább egyidõs lehetett a fával). Az itiner szerint 300 m-rel a híd után NY-nak furdulunk a fenyõerdõ felé, hát egy kersztezõdében elfordultunk jobbra, azaz NY-ra, de fenyõk nem nagyon voltak, egy kicsit elsiklottunk eme mondat felett, lehet, hogy ez lett a vesztünk. Egy sík részre értünk, bokrokkal, gondoltuk, hogy itt tuti nem lesz jelzés, ha az erdõbe nem tudták a vastag fatörzsekre felfesteni, akkor itt a kis bokrokon biztos nincs. Így elõvettük Jani tájolóját, meg az én térképemet, javasoltam, hogy lõjük be a nyugati irányt, s akkor belebotlunk a mûútba, onnan meg lesétálunk a pontig. Láttunk villanyvezetékeket is, én azt hittem az út mentén mennek, így azok felé vettük az irányt. Az út amin mentünk elkezdett dél felé menni, gondoltam inkább vágjunk át a szántófölfön, mert a túlfelén ott az út. Elindultunk a szántóföld szélén kis erdõsáv mentén (közben láttunk egy õzikét is), majd mikor elhagytuk az erdõsávot, s továbbra is csak pusztaságot láttunk ,utat sehol gyanakodni kezdtünk. A villanyoszlopok a szántóföldön mentek keresztül, s a falu se távolodott nagyon el, viszont a Hegyes mál, amit elvileg meg kéne kerülnünk, igen. Megéztük a tájolót, s rájöttünk, hogy az iránnyal van a baj, ugyanis ÉNY felé megyünk. Vettünk egy 90°-os fordulatot balra, s arra mentünk tovább a szántóföldön. Felértünk egy picit magasabb helyre, s láttunk egy erdõsávot, reméltük, hogy amögött már meglesz az út. Megpróbáltunk átvágni az erdõsávon, bekukkantva nem tûnt túl sûrûnek, csak éppen a másik oldalán nem nagyon volt kijárat, úgyhogy, bár a Kitörés februárban volt, de most itt is kénytelenek voltunk kitörni a sûrûn benõtt erdõbõl. Miután nagynehezen kikecmeregtünk megláttuk az utat, hát én megmondom õszintén túrán még aszfaltútnak ennyire nem örültem. Még egy kis mezõn kellett átvágni, majd D-nek fordulva az úton kis séta után elértük az utolsó ellenõrzõpontot. Félszemmel ránéztem a pontõr rajtszámos papírjára, s láttam, hogy 4-5 ember még van mögöttünk. 5 óra volt mikor innen továbbindultunk, egy tábla szerint még 7,2 km volt hátra, úgyhogy megnyugodtunk, hogy 7 elõtt bõven beérünk, de még fél hétre is kényelmesen befuthatunk. Innen már újra a kéken mentünk egy ideig az aszfalton, majd be az erdõbe. A jelzés itt is teljesen jó volt, nem keveredtünk el. A végén még egy kis dombocskát megmásztunk, majd a másik oldalon leszaladtunk, s már benn is voltunk Balatonfüreden. Rövid városi gyaloglás után 18:30-ra értünk a célba, azaz 11:20-as menetidõt mentünk, amin mi nagyon meglepõdtünk. A célban átvettük az emléklapot és a kitûzõt, majd én szaladtam be a kocsmába, mert az utolsó 7 km-en annyira szomjaztam, a szörp nemigazán oltotta a szomjam, vettem fél liter jó hideg szódát, ennyire ital még nem esett jól, s a szomjúságom is elmúlt. Jani is megitta a jól megérdemelt sörét majd kiballagtunk a vasútállomáshoz, jegyet váltottunk, s vártuk a vonatot. A szemközti peronon megláttuk a Veszprémfajsz után csatlakozott túratársat, neki késett a vonata 25 percet, néhány szót beszéltünk (illetve átordítottunk a síneken), õk is elkevertek Hidegkút után, csak õk lejjeb kötöttek ki, s vissza kellett menniük a pontra. A mi vonatunk szerencsére nem késett, s a vonaton a hangulatot sikerült néhány erõsen illuminált állapotban lévõ személynek feldobnia. Fél 9-re értünk Kelenföldre, a buszomat pont lekéstem, de 10 órásival is hazaértem fél 11-re, s még ki tudtam pihenni magam reggelig. Aztán végül a másnapra tervezett túrát kihagytam, mert reggel nem volt kedvem elindulni otthonról, elég eseménydús volt ez a túra egész hétvégére.
Jövõre, ha nem lesz más programom biztos eljövök revansot venni a Balatonon, ezt a szép kezdeményezést, hogy felújítják a jelzéseket igazán folytathatnák, a Balatoni Kék most már nagyon szép, a sárga meg a piros valamint a kersztek még aránylag tûrhetõk, bár azokban is van némi hiányosság (meg az az új piros nagyon megtévesztõ Lovastól), de a zöld az valami katasztrofális, fõleg, ahol egyedül megy, ahol párhuzamosan fut más jelzésekkel, ott még egész tûrhetõ, de ahol nincs más ott egyszerûen nem lehet követni, annyira ritka és az a néhány felfestett jel is annyira öreg, hogy alig lehet észrevenni. (Jani javasolt egy éjszakai túrát csak a zöld jelzésen, na annak kiváncsi lennék a teljesítési arányára, fõleg, ha a Téry Ödön TBT szervezi.)
Kiírás szerint:
Táv (térképen): 19.5 km Szint (térképen): 750 m
Lépések száma:
23938
Páromnak megemlítettem – kezdetben viccbõl -, hogy látogassunk el a Balatonhoz egy túra erejéig. A kiszemelt „áldozat” a Balaton 30 túra volt. Õ annyira komolyan vette a dolgot, hogy nem sokkal az ötlet kipattanása után már kész tényekkel állt elém szállás terén. Hmmm. Meg is lepõdtem, de ha ilyen komolyan gondolja, akkor már nem mondok nemet.
A túra elõtti napon kora délután érkeztük meg Balatonfüredre, és elfoglaltuk a szállásunkat. Sajnos, az idõjárás nem volt túl kegyes hozzánk. Már a vonatút alatt nagyon szakadt az esõ, így már jó elõre láthattuk, hogy a Balatonban való fürdõzésrõl lemondhatunk. Azért volt mit megnézni Füreden, ha már a fürdés nem is jöhetett szóba a víz hõmérséklete miatt. Fura nagy sokadalom fogadott bennünket a parton. Mint kiderült, épp ezen a hétvégén volt a BalatonBikeFest Füreden: rengeteg rendezvénnyel. Egyet hajókáztunk is, ami szintén remek volt, leszámítva azt a negyed órát, amikor esett az esõ: de az sem volt vészes. Késõ este kerültünk az ágyba: este aztán úgy döntöttünk, hogy elég lesz másnap a 20-as táv is, mert ezen a napon is bõven lejártunk kb. 15 km-t (legalábbis a legújabb szerzeményem szerint: lépésszámláló).
Másnap nyugodt tempóban megreggeliztünk, összecsomagoltunk és leszállítattuk a csomagokat (és magunkat) a starthelyre. Végül közösen megegyeztünk, hogy marad a 20-as táv. Nevezés után kaptunk egy ellenõrzõlapot, egy szöveges leírást tartalmazó lapot (amit most nem találok, de az emlékeim szerint ez hasznos volt) és egy térkép-másolatot. Na, ez a térkép aztán teljes papírpazarlás volt. Kiigazodni rajta lehetetlenség, olyan rossz minõségû. Mindegy, saját térképünk volt, ami viszont nagyon hasznosnak bizonyult. (Akik nem hoztak magukkal, azok biztosan elég bosszúsan emlegették a szervezõket.)
Utunk elsõ megcélzandó pontja a Jókai-kilátó volt. Nagyrészt a K- túra vonalán kellett haladni. A kilátót megmásztuk, de a felhõs idõnek köszönhetõen nem sok mindent lehetett látni. Azért megérte. Pecsételés után továbbra is a Kéket kellett követni: egyes helyeken elég ritka volt a jelzés, és növényzet is rendesen benõtte az útvonalat. A korábbi beszámolókban olvastam, hogy itt-ott számítani kell a „dzsungelharcra”, így nem ért meglepetésként a dolog, szórakoztató volt. Akikkel haladtunk, annál inkább idegesen emlegették a szervezõket. Sajna, a szûk hely miatt beszorultunk az elõttünk haladók mögé, így elég lassan tudtunk csak haladni. Balatonarácsra beérve már tudtunk elõzni, így végre saját tempóban mehettünk.
A második pecsét megszerzése után a következõ megcélzandó pont a Koloska-forrás volt, amihez az út végig P- jelzés mentén vezetett. Az odavezetõ út az egyik túratársunkkal való beszélgetéssel telt, akivel a túra végéig együtt mentünk. Nem volt irtózatos a tempó, inkább a beszélgetéssel ment az idõ. Koloska-forrásnál többen pihentek: nagy ricsaj volt, több gyermek is vidáman játszott a völgyben. Itt volt egy komolyabb frissítõpont, ahol aztán volt minden. A túráknál megszokott vajas/zsíros/lekváros kenyereken, hagymán, vegyes-zöldségen kívül bõven folyadék: víz/üdítõ. És még egy meglepetés: gyümölcsleves. Ez igen. Én egyedül ebbõl fogyasztottam, mert nem voltam éhes. Mondhatom, hogy nagyon finom volt. (Más túrán is szívesen venném ezt a dolgot.)
A túra második emelkedõje (elsõ: Jókai-kilátó) következett ezután: Recsek-hegy. Ahogy közeledett az ember a csúcsához, egyre meredekebb lett. Én nagyon élveztem: végre egy komolyabb emelkedõ. Egyetlen dolog volt, ami elrontotta a mulatságot: BalatonBikeFest!!! Ezen a részen (majdnem a végéig) mi túránk útvonalával közös útvonalon (csak ellentétes irányban) rendezték az egyik terepversenyt, így állandóan figyelni kellett, hogy szembõl nem érkezik-e egy száguldozó ember. Többen túl is vállalták magukat: láttunk néhány esést. „Kicsit” veszélyes volt ez: gyalogosokra és biciklisekre nézve egyaránt.
A Recsek-hegyi ep. volt az utolsó pont a cél elõtt, innentõl már lefele haladt az út. Izgalmasnak az volt mondható innen, hogy ezen a szakaszon már nem szembõl, hanem a hátunk mögül érkeztek a kétkerekesek. Ezen felül örültem, ha néha elõvillant a Balaton.
A végére még akadt egy érdekes rész. Választhatott az ember, hogy a célba vezetõ útnak a S- vagy S+ jelzést választja. Mi a S-n haladtunk, ami egy idõ után eltûnt. A térképet böngésztem, amely szerint lennie kell: de nem volt. A Jókai-kilátót megláttuk a távolban, ami egy jó tájékozódási pont volt, de a jelzés teljesen elveszett. Haladtunk így hát az úton, mert az irány biztos volt: Füredre kellett beereszkedni. A S- már csak a Füreden lett meg. Érdekesség: a turistautak.hu térképei szerint a S- valóban egyszer csak megszûnik létezni: nincs tovább. (A Carthographia térképen rajta van.)
Füredre beérve már nem volt gond a tájékozódás, így már csak a célba kellett beérni. Átvettük a kitûzõt/oklevelet.
Túratársunknak köszönhetõen (akivel szinte végig együtt haladtunk a túrán) még arra is módunk volt, hogy megmártózzunk egy órára a Balatonban (így végül ez sem maradt ki a hétvégébõl). Kellemesen hideg volt, köszönhetõen az idõjárásnak, de ettõl függetlenül nagyon jól esett. Aztán hazahozott bennünket. Köszönet érte utólag is.
Összefoglalásként: kellemes kis túra volt. A jelzések nem mindenhol voltak rendben, (így azoknak nem ajánlott, akik megriadnak egy kis „jelzésnélküliségtõl”) de azért simán teljesíthetõ kategória. A szervezésrõl is felemás érzése támadhat az embernek, de szerintem összességében azért pozitívan értékelhetõ ez is. Az idõjárás a túra napjára megkegyelmezett nekünk, mert egy csepp esõt sem kaptunk.
A túráról szóló beszámolókat olvasva, Bazsival fel voltunk készülve a legrosszabbra ami egy túrázóval történhet, vagyis arra, hogy el fogunk tévedni. A korábbi túrabeszámolókból azt a következtetést vontuk le, hogy ez a túra még a legjobbakat is megtréfálja és akinek nincs helyismerete, könnyen csatol a megadott kilométerekhez még jó párat és a szintidõt is könnyû túllépni. Mi nem vagyunk vérbeli profik, a környéket sem ismertük, ezért tényleg a legrosszabbra számítva rajtoltunk 7 óra 10 perckor, a balatonfüredi vasútállomás elõtti Lugas Italboltból. Az esõ nem esett, de a felhõk a földig értek és fojtóan párás volt a levegõ. A kapott itiner segítségével gyorsan kijutottunk Balatonfüredrõl (az itinert szerintem másra nem is lehetett használni) és megcéloztuk a Tamás-hegyen lévõ Jókai-kilátót. A hegy csúcsára nem ott értünk fel, ahol a többiek, hanem egy kicsivel keletebbre, a keresztet kihagyva. Ekkor már négyen voltunk, ugyanis csatlakoztunk két másik túratárshoz, akik közül az egyik sporttárs ezt az utat már többször bejárta, ennek ellenére õ sem találta meg a felfelé vezetõ helyes utat. A Tamás-hegyre kapaszkodás közben visszatekintve Balatonfüred házai csak homályosan látszottak a párás idõben.
(Balatonfüred: Elsõ írásos említése 1211-bõl való. Mai területén az Árpád-korban 7 település volt. 1722-ben vízét gyógyvízzé nyilvánították. 1831-ben itt épült a Dunántúl elsõ magyar nyelvû kõszínháza. 1825 óta rendezik meg az Anna-bált. 1846-ban innen futott ki az elsõ balatoni gõzhajó. Lélekszám: 13 279 fõ.)
A Jókai-kilátónál volt az elsõ ellenõrzõ pont. A kilátónak csak a második emeletére mentem fel, annyira rosszak voltak a látási viszonyok. A kilátótól Arács felé vettük az irányt és rövidesen megérkeztünk a temetõhõz. A pontõrõk nem a temetõben voltak (még szerencse), hanem a temetõ elõtti padon táboroztak le az úttest túl oldalán. Pecsételés után pár száz métert a már ismert úton mentünk visszafelé, majd az arácsi templom mellett elhaladva, lakóházak között vezetett az utunk egy darabig. Egy nagy kanyar után aztán hirtelen egy jelzetlen gyalogösvényre kellett balra fordulni, mely meredeken vezetett a Péter-hegyre. Túratársunknak köszönhetõen ezt a letérõt nem néztük be, de aki nem ismerte a környéket, az biztos, hogy tovább ment és nem fordult be. Az elsõ kék jelzés a letérõtõl kb. 30 méterre volt, a hegyre vezetõ ösvényt szegélyezõ fára festve, lentrõl lehetetlen volt észrevenni. A hegyre felmenet persze, ahol csak egy gyalogösvény van és az ember se jobbra, se balra nem tudna letérni, mondanom sem kell, hogy a jelek aránylag sûrûn váltották egymást, nehogy valaki véletlenül eltévedjen az ösvényen. A Péter-hegy megmászása után, az Öreghegy mellett elhaladva értünk be Csopakra. Kereszteztük a 73-as utat, majd a Csákány-hegyen lévõ kilátót vettük célba, ahol a harmadik ellenõrzõ pont volt.
(Csopak: A honfoglalás korában 3 falu feküdt a mai település helyén. Elsõ írásos említése 1277-ben, Chopok néven történt. A török idõkben elnéptelenedett, a XVIII. sz.-ban telepítették újra. Lakosság: 1577 fõ.)
A Csákány-hegyi kilátótól Lovas felé ereszkedtünk. Lovas határában talákoztunk a balatonfüredi túrázók egyik oszlopos tagjával, András bácsival, aki szintén az 50 kilométeres távot teljesítette. Csatlakoztunk hozzá, így immár 5 fõsre egészült ki kis csapatunk. Ez a találkozás számunkra csak elõnyös volt, ugyanis András bátyámnak a kisujjában volt a környék, ismert minden kis ösvényt, térkép nélkül vezetett minket, hol járt, hol járatlan utakon, sokszor azt sem tudtuk, hol járunk. Ezúton is szeretném megköszönni neki, hogy csatlakozhattunk hozzá és a túra során idegenvezetõként viselkedett velünk. Ha Õ nem lett volna, bátran ki merem jelenteni, nem tudtunk volna szintidõn belül a célba érni az eltévedések miatt amelyek vártak volna ránk, sõt lehet, hogy a célba se értünk volna be. Még egyszer hálás köszönet Neki! Lovason az italbolt kerthelyiségében volt a pecsételõ pont, jól esett volna egy hideg sör, de András bácsi indult, így mi is vele tartottunk.
(Lovas: Európa legrégebbi festékbányája van a határában, a bánya kora kb. 45000 év. A település elsõ okleveles említése 1290-bõl való. Lakosság: 365 fõ.)
Lovasról észak, észak-nyugat felé vettük az irányt. Királykútnál friss forrásvízet töltöttünk a palackjainkba, majd Királykút után egyik túratársunk elvált kis csapatunktól mivel a 30 kilométeres távot teljesítette, így újra négyen maradtunk és ez már a túra végéig így is maradt. András bátyámat követve egyszer csak azt vettük észre, hogy Veszprémfajszra értünk, és a falu északi szélétõl kb. 1 kilométerre lévõ Baláca-pusztára tartunk, a következõ ellenõrzõ ponthoz. Baláca-puszta volt a túra legtávolabbi pontja, pecsételés után a már megismert úton tértünk vissza a faluba.
(Veszprémfajsz: A török idõkben a település teljesen elpusztult, késõbb német telepesekkel népesítették be. Határában található Baláca-puszta, mely egy I. századi, római kori villagazdaság, mely jelenleg szabadtéri múzeumként üzemel. Lakosság: 269 fõ.)
A falu központjába visszatérve, láttunk egy túratársat, aki valahol Csopak körül elõzött meg minket és most még csak Baláca-puszta felé tartott. Sajnáltam szegényt, és újra hálát adtam az égnek, hogy András bácsival összehozott minket a jó sorsunk. Veszprémfajszot elhagyva, jelzés nélküli utakon haladva, András bátyámat követve egyszer csak a Koloska-forráshoz értünk, ahol a pecsételés mellett frissitõ pont is volt. A korábbi beszámolókban már olvastuk, hogy itt hideg gyümölcs levest is szoktak adni és a rendezõk errõl a jó szokásukról most sem feledkeztek meg. A gyümölcsleves mellett volt még nagyon finom liba-és disznózsíros kenyér is a hozzávaló földi jókkal. Mi a libazsíros tálcán lévõ kenyerek közt okoztunk némi riadalmat és üres gyomrunkat kellõen megtöltve indultunk neki az utolsó kb. 18 kilométernek. A Koloska-forrás után jött a túra szerintem legnehezebb szakasza, mely a Recsek-hegyi kilátóhoz vezetett. A kilátóhoz egy hosszú, nagyon meredek, kövekkel tûzdelt út vezetett fel. Nem gondoltuk volna, hogy ezen a környéken ilyen meredek hegyek vannak, aztán eszünkbe jutott a Lepke 40 egy bizonyos szakasza és fújtatva nyugtáztuk, hogy a Balaton-felvidéken bizony lehet ilyen különleges élményben része a magunkfajta gyalogos kilométerfalóknak. A kilátónál újabb ellenõrzõ pont volt, kicsit fújtattunk és oxigén palackokat kerestünk, aztán mikor mellkasunk zihálása némileg csillapodott felkerekedtünk, és nyugat felé tartva, Hidegkút irányába ereszkedtünk le a hegyrõl. Hidegkútra beérve, a falu fõutcáján mentünk végig és megcsodáltuk a magyarcímeres házormokat. Hidegkútat pillanatok alatt magunk mögött hagytuk, dél, majd nyugat felé fordulva már közelítettünk Balatonfüred felé.
(Hidegkút: Elsõ említése az 1300-as évekbõl való. A török idõkben többször kifosztották, 1664-tõl pedig teljesen elnéptelenedett. A XVIII. sz.-ban német jobbágyokkal népesítették be. Lakosságszám: 419 fõ.)
Hamarosan elértük a Balatonfüred-Tótvázsony közötti aszfaltutat, ahol a nyolcadik ellenõrzõ pont volt telepítve. Innen egy darabig az aszfalton talpaltunk, majd balra tértünk le a K jelzésre. Mondanom sem kell, hogy a letérõ után, kb. 100 méterre volt az elsõ jel, amit az országútról egyáltalán nem lehetett látni. Megkerültünk egy kerítéssel körbezárt területet, majd újra kiértünk az aszfaltra és innen már látszott a Balatonfüred határát jelzõ tábla. Füred észak-nyugati részén értünk be a városba és innen még egy bõ negyed órát kellett emelgetnünk lábainkat, hogy beérjünk a célba, a Lugas Italbolthoz. Beérkezési idõnek 17 óra 10 percet írtak az ellenõrzõ lapunkra, így pont 10 óra alatt tudtuk teljesíteni az 50,8 kilométeres távot.
Összegzésül: Ha nem ismerkedünk meg András bácsival, a túrát nagy valószínûséggel csak nagyon sok eltévedés árán tudtuk volna teljesíteni. A jelzések csapnivalóak, szalagozás nem volt. A kapott, fénymásolt, fekete-fehér térképkivonat használhatatlan, az útleírás gyakorlatilag csak arra jó, hogy a túra elején Balatonfüredrõl kitaláljon az ember. Az ellátás korrekt volt, a pontõrõk mindenhol szívélyesek voltak. Csak helyismerettel rendelkezõknek tudom ajánlani az útvonalat, a célban hallottuk, hogy volt olyan túrázó, aki GPS-el is eltévedt. Nem tudom, hogy az a túratársunk, akit Veszprémfajsznál láttunk, beért-e a célba, végig nagyon szurkoltunk neki, hogy sikerüljön számára is a teljesítés.
Öt év telt el 2004 óta, mikor utoljára (elõször) voltam ezen a remek kis túrán. A túra példátlanul sok meglepetéssel és kalanddal szolgált akkor és mély nyomokat hagyott bennem is, piedcat-ben is. Terveztük már többször, hogy visszatérünk ismét, de nem akart összejönni a dolog. A nyári túrák már csak ilyenek. Idén viszont -igaz egyedül-, de ismét lejutottam Balatonfüredre, hogy nekivágjak a balatoni kalandoknak.
Délutánra esõt és meleget jósoltak, kora reggel még köd volt és kb 15 fok. Sikerül korán leérkeznem, 7 elõtt pár perccel már ott is vagyok a vasútállomás parkolójában. Itt semmi nem változott az elmúlt évek alatt, a rajtot is ugyanott találom meg. Sõt még egy mellettem leparkoló elsõbálozót is eligazítok. Hát így megy ez. A rendezõk jó hangulatban intézik a nevezéseket. Nem vagyunk sokan, csak páran lézengenek még. Várok még kicsit az indulással, közben megismerkedek a krimó mellékhelyiségével és a pultoslánnyal. :) Gyorsan átfutottam a kapott irományokat. Az elsõ dolog ami szembetûnt, hogy sok van. Vagy legalábbis többnek tûnik, mert most a fénymásolt térképet (ez is javult, ezen már látni is valamit) és az ellenõrzõ pontok leírását külön lapra másolták + még egy lapon volt a szöveges leírás. Találtam egy lényeges változást már az elején. A Jókai kilátóhoz a kék sávon kell menni a háromszög helyett, így a táv rövidült egy kicsit.
7:30-kor kérek idõt és... kapok! Nocsak! Még egy változás... :)) Bár ezt még most sem ellenõrzik beérkezéskor. Na akkor nyomás. Ez a túra egyúttal az új gps-em tesztje is egyben, ha valahol, akkor itt megmutathatja mit tud.. ;) Élesítem a mûszert, aztán indulok. Hoztam fényképezõ gépet is, most bõven belefér a fotózgatás, nem sietek. Már a sinek alatt haladok, mikor eszembe jut, hogy a starthelyet elfelejtettem lekapni...
A kék felfelé számomra teljesen új útvonal, aminek örülök nagyon. Felettem a Tamás-hegy ködbe burkolózva magasodik.
A hegy oldalában van egy hatalmas kereszt is, oda is felmászok, szemügyre veszem közelebbrõl. Füred panorámája tárul a szemeim elé a ködös párás fátylak mögött.
A csúcson beszerzem az elsõ pecsétemet. A pontõr szól, hogy érdemes felmenni a kilátóba. Egyébként is felmentem volna. Odafent viszont semmit nem látni csak tejfelt minden felé. Nulla a látótávolság.
Kár érte. Irány Arács lefelé!
Emlékeztem az elkavarásunkra, ezért tudtam hol kell rápillantanom a mûszerre. Meg is találtam hol szúrtuk el a múltkor.. hát maradjunk annyiban, hogy nem nehéz. Most is látok két túratársat eltûnni a rossz úton lefelé. Próbálom visszapijjegni õket, de már késõ. No lássuk a második (számomra) új szakaszt. Elõször egy nyitott hegyoldalra érek, ahonnan meseszép a kilátás a környezõ hegyekre.
Az ösvény mellett fenyvesek, sziklák. Már csak Alice hiányzik csodaországból. Alice helyett jön a fekete leves. A levezetõ ösvény hihetetlen módon be van nõve és persze áll rajta a víz az elmúlt napok nagy esõzései miatt.
Pillanatok alatt bõrig ázok. Direkt gore-tex-es cipõt hoztam, mert tudtam, hogy ennyi esõ után víz és sár lesz dögivel. Persze semmit nem értem vele, mert a szétázott naciból egyenesen a csukába csorgott a víz. Arra nem számítottam, hogy a víz nem kívülrõl fog támadni... Az ösvény néhol már annyira... annyira.. hogy is mondjam: nem volt... hogy nagyon. Igazi vadon ez itt kérem! Hogy lehet itt lejönni bicajjal? :) Arácson megcélzom kocsmát, ahol legutóbb a pont volt, de most sehol senki. Akkor irány a temetõ. Ott sem találok senkit.
Lefényképezem a Lóczy sírt, aztán indulok visszafelé. Bemegyek még a krimóba is hátha.. de nem. Kérdem vmi pecsét van -e, ááh, a pecsét vajonmi? Akkor nyomás tovább.
Ugyanazon az úton megyek visszefele a Péter-hegy irányába, szembe is találkozok több emberrel. A Péter-hegy mászása kemény dió. Meglepodve tapasztaltam még az aljában, hogy mennyire rendberakták a bejáratot, amit meg sem lehetett látni korábban. Menet közben utólérek egy hölgyet, akitõl megkérdezem, hogy talált -e pontot a temetõnél. És Õ talált. Bakker! :S Nem néztem szét eléggé, nem a temetõnél voltak, hanem mellette valami pihenõnél. Uff. Sebaj, legalább fotóm van a helyrõl. A csúcson is fotózok, aztán jöhet a második durva lefelé.
A helyzet itt is nagyon hasonló, mint a Tamás-hegyen, de inkább rosszabb.
Megváltás kiérni végre a telkek közt futó szélesebb földútra. Úgy tocsogtam a vízben, mintha a derékig érõ Balatonban nyomtam volna le az elmúlt 7km-t. A jó úton aztán rohamos száradásba kezdtem.
Csopakon utólértem azt az elsõbálozót, akivel parkolószomszédok lettünk a rajtnál. Egy darabig futott utánam, aztán egy kanyart benéztem és sikerült egy kicsit máshol kilyukadni a 73-asra, mint kellett volna, de semmi jelentõssége nem volt, párhuzamosan haladtunk. Indulhatott egy újabb velõs kis mászás fel a Csákány-hegyre. Odafent végre újabb pontot fogtam. :) Wow.
Már tudtak róla, hogy valami nem stimmelt a 2. ponttal, mert többen jelezték elõttem is, hogy õk sem találták meg ott a pontõrséget. Odacsörögtek nekik, hogy rakjanak ki legalább valami papírt, hogy merre vannak. Kapok egy balaton szeletet stílusosan, amit egybõl be is nyomatok.
Leereszkedek a hegyrõl és innen jó minõségû utakon kocoghatok Lovasig. Innen már látni a Balatont is a távolban. A pont ugyanott van idén is, igaz elõször bent keresem, csak utána kint a kerthelyiségben. Ez volt a 4. EP.
Most egy hosszú szakasz jön a következõ pontig, ami a legtávolabbi pontja lesz a túrának a Balcsitól. Lovasról kifele haladva egy kutya horda ront rám. Kettõ elég komolyra gyúrt darab, a csípõmig érnek a harmadikra mondhatjuk, hogy egy "mezei" kutya volt... Szerencsére nem ugranak rögtön nekem, így még van idõm elõszedni a tatyóból a riasztót. Amilyen nagy hévvel és habzó szájjal vicsorogtak rám, olyan gyorsan csendbe is maradtak a gomb megnyomása után. Hagytam õket elgondolkozni a világ dolgain, láttam, hogy megszeppenve próbálták újra összerakni a táplálékláncot... Forognak a fogaskerekek. Hogy is volt ez, te Buksi? Közben én angolosan távoztam a helyszínrõl. A Malom-völgyben egy sokkal kellemesebb harmadik típusú találkozás is létrejön, az út mellett bocik legelésznek, készítek róluk is pár fotót.
A Király-kúti völgy tele van a Balaton Bike Fest rendezvény szalagjaival és tábláival.
Egészen Veszprémfajszig követhetem õket, az útvonalak azonosak.
Onnan még egy kis kitérõ Balácapusztáig, ahol beszerzem az 5. EP pecsétjét is.
Vissza a faluba, majd indulhat a zöld sáv kezdetének megtalálása. Nem sikerül. Még GPS-szel sem. :) Besz*rás. Van ahol még a TUHU is téved. A erdei játszótérnél valami nagyobb rendezvény van készülõben, sátrakat építenek fel éppen.
A jelzést magát könnyedén megtalálom, csak azt nem, hogy hol kell letérni pontosan a mûútról. Gyanítom, hogy már rögtön a falu végén, ahol volt befele egy földút, csak az én térképemen nem oda volt jelezve. Na mindegy, a zöldön már sokkal gördülékenyebben haladok, mint 5 éve piedcat-tel, mikor az erdõ széli szántásban bolyongtunk itt. 300 éves tölgy, majd piros kereszt, azon még hosszan dél felé, aztán már ott is voltam a túra csúcspontját jelentõ Koloska forrásnál. Ez a hely valóban csodálatos.
Nagyon reménykedtem, hogy idén is fogok kapni abból az isteni gyümölcslevesbõl és kaptam. :)
Nyamm, ez nagyon jól esik itt. Egy jó tíz percet eszegetek, iszogatok indulás elõtt.
A Koloska-völgy edzõpályáját nem csinálom végig, csak tolom felfelé rendületlenül. Ráfordulok a hegyre... A Hegyre. A fittness hegy ( Recsek ) idén is megmutatja, hogy rászolgált erre az általunk kitalált elnevezésre. Számoltam a fokozatokat rajta, hétnél már azt hittem nincs tovább, de végül kilences lett a skála. Gyúrunk vazze? Inkább lihegünk vazze. Egyszerûen brutális ez a hegy. A franc se gondolná, hogy ilyenek léteznek ezen a jámbor környéken. Itt pont szembe jönnek velem a Balaton Fest-es bringások, tehát õk lefele élvezik a hegy komolyságát. Konkrétan két nagy taknyolás szemtanúja vagyok a nem kicsit köves retteneten. Csak óvatosan srácok! A csúcson ott a 7. EP.
Innen laza kocorászás lefelé Hidegkútig. Itt is jönnek szembe a bicajos versenyzõk, biztatom õket, higyjétek el nem olyan rossz ez a felfelé mászás... :) A falun hamar átcikázok, aztán már kapaszkodom is a Hegyes-málra. Ez nem olyan vészes, itt inkább már a meleg az ami nehezít. Rendesen befûtöttek odafentrõl. Átbucskázok a hegyen és legurulok az utolsó ponthoz. Na ez kész. Irány vissza az állomásra. A pontõr elmondja, hogy mindegy, hogy a betonon megyek végig vagy a jelzésen. Tudom ezt jól anélkül is, hogy mondaná, hiszem ismerem már jól ezt az egyesületet. Ez szerintem nem jó-rossz kérdés, Õk így csinálják, pont.
A múúton még melegebb van, persze eszem ágába sincs azon menni. :) Bringával más, úgy gondolom majdnem mindenki legurul a betonon Füredig. Valószínûleg én is azt tenném, de gyalog semmiképpen. Gyorsan azt is hozzátenném, hogy tájfutó térkép és/vagy gps nélkül viszont ez a szakasz nagyon nehéz. Jelzés annyira nincs, mintha nem is lenne rá szükség. Pedig lenne. Nagyon is.
Átkalandozom magamat senkiföldjén, aztán visszaérek a mûútra és már látom is a Balatonfüred táblát magam elõtt. Még egy kis utcaharc vissza a vasútállomásra, végül 13:34-kor érem el a célt. 7:04 lett az idõm, ami lényeges javulást mutat.
Azon csodálkoztam még el nagyon, hogy a rengeteg esõ ellenére a terep nagyon rendben volt. Nem is értem hogyan. Megkapom a díjazást, kicsit pihizek aztán indulok hazafele. Klassz volt idén is a túra, örültem, hogy itt lehettem újra! Köszönet érte! Találkozunk a Maxin! ;)
Ha az útvonal idõvel kezd unalmassá válni, majd megfutom rendesen, de azt hiszem az nagyon sokára lesz, talán sosem. Mondjuk ha ötévente jövök, mégcsak meg sem tanulom az útvonalat... :D Egy biztos, hiszem, hogy eseménytelen Balaton 50 márpedig nincsen. És ez jó.
Kalandra fel!
Sziasztok,
a Balaton 50 valóban nem egy megszokott felfogásban szervezett túra. Itt dolgozni kell az elõrejutásért, az az nagyon oda kell figyelni végig az útvonalon. S nem árt némi tájékozódási tapasztalat sem. De pont ez volt, ami idevonzotta tétova teve-ségemet. Aztán kell még némi szerencse is. A korábbi évek beszámolóit olvasva (itt fõleg efemm-nek jár köszönet) készültem lélekben és térképpel is erre a túrára (legközelebb tájolót is hozok).
A kapott segítségek közül a fénymásolt térkép nem sokat ért. A leírás meglehetõsen szûkszavú volt, de az eléjén az alapján tudtam menni. Azzal én is egyetértek, hogy a rendezõknek fel kellene hívni az indulók figyelmét, hogy mire számítsanak, illetve mire ne (már a kiíírásokban, de legkésõbb az indulásnál). Ezzel sok késõbbi félreértésnek ill. bosszankodásnak lehetne elejét venni.
De jöjjön a várva vár túra-futás. 9-kor indultam neki Bfüred utcáinak. Hamar elveszett a jel, de a hegy ott volt, ahol szokott a kilátó meg a tetején. Ezt a hegyet még lazán sikerült megfutni bár a párás meleg erõsen megizzasztott. A hegyrõl lefelé vigyázni kell a kék és kék kereszt elágazásra. Itt még éber voltam, de Arácsra leérve az ott ejtõzõ kerékpárosok kicsit elirányítottak. A térkép alapján aztán helyretettem magam. Kisebb keverések az Arácsi temetõhöz. Pedig itt még barátságos, szurkoló turisták is voltak. A temetõtõl picit vissza a Péter hegy aljáig. Itt a hegyre felvezetõ kék elég problémás, tényleg nagyon kell figyelni. Nekem is a turisták segítettek megtalálni Ezt a hegyet is sikerült futva abszolválnom. A tetõn aztán erõsen kellett keresni a kéket. Némi félremenés után meglett, de aztán újra eltünt. A nyeregben lemenõ villanyvezetékek mentén értem le a szõlõkig. Szépen rendezett porták során vitt az út Csopakig a 73 útig. Itt újabb keverés míg meg nem lett a Malom csárda. Kb. azzal szembe ment fel a kék jelzés a Csákány hegyre. Ez jól ki volt jelölve. A tetõn barátságos pontörök fogadtak Balaton szelettel és sok-sok vízzel. Benyakaltam aztán nyomás tovább. Palóznakra le gyönyörû kilátás esett a tóra. Valami hihetetlen szögben látni innen a tavat. Sajnos itt hosszabb betonút következett a Lovas-i kocsmáig. Közben az út menti csoda házakat szemlélve tapasztaltam milyen gazdag ez az ország. A legjobban egy kisebb, fehér palota, szépen rendezett kerttel ragadta meg a figyelmemet. Épp üres volt, gondolom csak 7végén lakják. Egy hatalmas zászló állt az egyik sarkában nagy Magyarország címeres zászlóval. Ennek a képnek azért üzenete volt. De jött a hûvös kocsma, ahol sajnos nem tudtam venni innivalót, mivel nem hoztam pénzt. Legközelebb fogok. Aztán a Malom völgyben a sárga és zöld a térképemtõl eltérõen együtt ment. A Szent kereszt után egy kerékpárossal találkoztam, aki épp visszafelé jött s kereste az utat. Neki újabb kiadású térképe volt. Hiába, mert mint kiderült az én régebbi térképem mutatta itt jól az utat. Azaz kicsit balra visszafelé s aztán egy jobbos kanyart követõen a Király-kúti völgy. Na ez már tetszett, erdõ s kétoldalt hegy. Ez az ahol szeretek futni. A Király kút után aztán teljes eltévedés. Szerencsére hallani lehetett az országút zaját. Kinyomtam az útra s innen már ezen folytattam Veszprémfajszig. Sajnos a vizem elfogyott s itt meg is reccsentem. Gyaloglolva tudtam csak folytatni. A falu szép volt, rendezett portálokkal. Épp 1 helyi, népi dzsembori zajlott. Baláca-n aztán végre leittam magam. Kotyogó hassal indultam vissza a falu elejéig s kicsit tovább. Itt egy kék szalag mutatta a lekanyarodás helyét a zöldre. Ha nincs a szalag még mindig keresném az utat. Szekérúton ballagtam tovább. Óriási elszórtan álló tölgyek kísértek. S láttam egy mereven álló halott fát is. Meglepõ volt. Ha halott miért nem fekszik szépen le? Ezen a szakaszon a kék szalagok és a jelzések is segítettek (bár a zöld egy szakaszon zöld "L" -be váltott. Sikerült meglátni a 300 éves tölgyet is. Kiváncsi voltam rá, mert nemrég Lengyelországban (Kielce városától nem messze) volt alkalmam egy 1000 évest látni. Gondoljatok bele 1000 év ezen a földön. S a fa teljesen élt, mint akinek még van 1000 éve. Aztán jött a piros+ balra. Itt s figyelni kell mivel van egy két finom kanyar. A Koloska völgyben tényleg fejedelmi ellátás fogadott. Természetesen ettem a híres gyümi levesbõl s kipróbáltam a zsíros kenyereket is. S ittam mint a gödény. A völgy páratlan, nekem ez a szakasz volt a legszebb. Pompás sziklaalakzatok. De a kedvencem egy sziklával ölelkezõ jókora fa volt. Egy holt és egy eleven szerelme. Furcsa páros. A völgy végén aztán valszeg túl hamar lekanyarodtunk a kerékpáros fiuval. A térképe alapján sikerült helyretenni a dolgokat és megtalálni a nyiladékot, amely a Recsek hegyre vitt fel. Fenn két laza fiatal pontõr finom hideg vizzel fogadott. Aztán elkezdtem ujra futni igaz itt többnyire lejtett az út. Egy susnyásban valami 6. érzék és egy alig észrevehetõ kék szalag muatatta , hogy balra kell menni. Hidegkútra leérve a balaton bike-osoknak kitett frissítõ ponton nyomtam le egy banánt és némi vizet. Igazán szolidárisak volt az itteni személyzet. A Hegyes-mál hegyre fel aztán totál elkevertem. Irány szerint felhasználva a tájfutásban szerzett tapasztalatokat sikerült megtalálni a zöldet. Igaz egy kerékpáros is segített. Aztán a hegy aljában az utolsó pont és õre egy öregúr. Némi beton s egy balkanyar után vissza az erdõbe. Újra erõsen kellett figyelni a jelzéseket. A kerékpárosommal például újra összeakadtam. Hátam mögött bukkant fel, elvétette az irányt. Aztán együtt bumliztunk ki mindenféle réteken a Füredi országútra. Elméletileg már nem lehetett volna baj. Én viszont annyira benéztem egy keresztezõddést, hogy teljesen eltévedtem. Kb. 20 járókelõt kérdeztem meg míg meglett a pályaudvar s mindez kb. 20 percembe került.
Kemény és tanulságos túra volt. Annyit mentem rajta, mint tavaly a Less Nándin pedig az a Bükk-ben van és 60 km. Halálra fáradtam. De jó volt, nekem tetszett. Persze ez a Balatonfelvidék, nem a Bükk vagy a Mátra. De ennek is megvan a szépsége. Egyszer mindenképpen érdemes kipróbálni, de kéretik készülni rá.
Ahogy látom, nem ez volt az elsõ túra, amit itt szerveztetek. Épp ezért kell, hogy azt mondjam, hogy ez így nem pihenés és kikapcsolódás volt! Ha nincs kedvetek bejárni az útvonalakat, ne adj Isten, még esetleg szalagokat kihelyezni, ha melós a szervezés, akkor talán nem is fontos ezt megszervezni.
Az állandó jelzéskeresgélés, eltévedés miatt csak a stressz van, pedig ez épp nem errõl szólna.
Végig se jártuk, nagyon gáz volt! Pedig nekünk sem ez volt az elsõ túránk. Példát lehetne venni más túrákról, pl: Káli!
Vagy a rajtnál el lehetne mondani azoknak, akik elõször vesznek részt a túrán, hogy a jelzések pontatlanok, sok helyen hiányosak. A kapott fénymásolt térkép használhatatlan. A jelzetlen szakaszokon, illetve az "eltévedõs" részeken jó lenne szalagozni.
A Jókai-kilátónál a pontõr nagyon kedves volt. Részletes magyarázatot adott a túra következõ szakaszára, ami nagyon sokat segített.
Balaton 50 - MTB ...avagy extrém-, tájékozódási-, és kalandtúra a Balaton-felvidéken...
Régen volt már az MCSÉT 40, így nagyon örültem, hogy miután a különbözõ okok miatti, több hetes kényszerpihenõmet letöltöttem, végre lehetõségem adódott egy - már elõre láthatólag - kihívásokkal teli biciklizésre. Ami még szintén örvendetes volt, hogy ezúttal nem kellett egyedül indulnom a túrán, mert Apám vállalta a nem igazán erre a terepre való biciklivel az indulást, Atti pedig a vadiúj csodamasináját szerette volna kipróbálni. Ennek köszönhetõen most nem kellett magányomban elkezdenem a bringámhoz beszélni... :)
7:45-öt írtam induláskor az igazoló-lapomra (a rendezõket nem érdekelte az idõ), és nem sokkal késõbb már a Tamáshegyre vezetõ meredek földes-köves úton toltuk felfelé a bringákat. Ekkor még azt gondoltam, hogy ezzel le is tudjuk a biciklizhetetlen részeket...
A legmeredekebb szakaszok leküzdése, és egy pecsét után már egy jó biciklivel, és némi tudással gyakorlatilag végig nyeregben lehetett maradni egészen addig, amíg el nem kezdett meredeken lejteni. Ezen a szakaszon már a bicikli, és tudás mellett bátorságra is volt szükség bõven, hiszen a köves, meredek, szûk, éles kanyarokkal tarkított úton igen-igen nehéz volt a lefelé haladás. Nekem azonban ezen a napon úgy nézett ki, hogy bátorságból bõven osztottak, mivel egy hatalmas kidõlt fán való átkelést leszámítva végig a biciklin voltam.
Gyakorlatilag már leértünk a hegyrõl, amikor utolértem egy bicós kollégát. Ez a tény, és a túlzott bátorság viszont megbosszulta magát. A kolléga figyelmességét dícsérte, hogy nagyobb tempómat látván félreállt, hogy elengedjen. Mindezt egy igen szûk részen, ahol bal oldalt fal, jobb oldalt pedig meredek, mély árok... Ugyan nem dõltem bele az árokba azonnal, de már nem bírtam a gépet visszahozni a kerülés után, így hát fejest-ugrottam a susnyásba. A következõ pillanatban már háton feküdtem valami bokron. Akkor bele se gondoltam, de az igazat megvallva jókora mázlim volt, hogy ebbõl a bukásból a legnagyobb sérülésem egy kb 1 négyzetcentiméternyi horzsolás lett a bal térdemen. Vigyorogva megkértem az imént megelõzött :) bicós sporttársat, hogy húzzon ki az árokból, mert egyedül lehet hogy nem sikerült volna kijönni...
Innentõl kezdve az alap hangulat adott volt, és miután a második EP-nél Atti felhívta rá a figyelmem, hogy magammal hoztam a fél bokrot, már semmi nem számított. El is követtük a túra legnagyobb marhaságát, és a gyalogosoknak írt leírás alapján felmentünk a Péter hegyre is. A hegy csúcsa alatt, a tetején, és túloldalt lefelé gyakorlatilag tökéletesen biciklizhetetlen tereppel találtuk szembe magunkat. Én persze lefelé itt is jórészt a bicón voltam, de iszonyatos bozótharc, és kínlódás volt ez a szakasz.
Egy csopaki kútnál való fürdés után nekiugrottunk a Csákány hegynek. Ezt a kaptatót se bicikliseknek találták ki. Már rögtön az elsõ méteren kézben kellett cipelni a gépeket, mert az ösvény a meredekésge, és csúszóssága miatt még gyalogosan is nehezen járható volt. Az elsõ merdekebb szakasz leküzdése után végre lehetett tekerni, és én reménykedtem, hogy mostmár tényleg ez volt az utolsó olyan szakasz, ahol én cipelem a biciklit, és nem fordítva.
A pontnál rövid pihenõt iktattunk be, és észrevettük, hogy az eddigi távot kb 2 óra alatt sikerült teljesíteni. És már ebben a két órában is volt minden: tájókozódási nehézségek a jelek hiánya miatt, bicikli vállon cipelése, extrém Down-Hillezés, bukás...
A Lovasi pont azután szerencsére hamar megvolt, és az odáig vezetõ úton végre kaptunk egy kicsit abból a hangulatból, amit vártam: könnyen biciklizhetõ, kellemes, szõlõsök között vezetõ utak, gyönyörû balatoni látképpel fûszerezve.
Lovasról lendületbõl mentünk tovább, hogy azután a S, és P jelzést követve-keresve teljesen elkeverjünk. Itt jórészt Apám improvizációs, és tájékozódási képességeire hagyatkozva mentünk tovább mindenféle jelzés nélkül, hogy azután végre aszfaltot fogva elérjük Veszprémfajszot. Itt a pecsételés után nagyszünetet is kellett tartani, mert igencsak kezdtem éhes lenni. Ekkor lehetett kb dél.. :)
A Koloska forráshoz vezetó úton ismét nagyon sokat mentünk jel nélkül, mivel a P+ hol volt, hol pedig nem, de inkább nem... Az minden esetre biztos, hogy tájékozódásilag igen nehéz terepen, igen rosszul jelzett ukaon, több rontással fûszerezve értük el a Koloska forrás nevû oázist. Ez a remek pihenõhely dõzsölt a különbözõ finomságokban (mindenféle zsíros-, és vajaskenyér, hideg gyümölcsleves!!!), mi pedig ennek megfelelõen hatalmas dorbézolásba kezdtünk. :)
A Recsek hegy azután minden örömöt összetört, hiszen az oda vezetõ, végtelennek tûnõ nyílegyenes kapatató egyre meredekebb lett, amíg már annyira meredek, és köves volt, hogy ismét le kellett szállni a bringákról. Csakhogy az út annyira rossz itt, hogy gyakorlatilag tolni se lehetett a gépeket, így maradt megint a vállon cipelés. Málhás szamárként, hátamon a bringámmal, lépésrõl-lépésre haladtam fölfelé, miközben a tûzõ napnak köszönhetõn fröcsögött rólam az izzadtság... Kárpótlásként a csúcson, a kilátóban megnézhettük majdnem az egész eddigi útvonalat.
Hidegkúton még tanácstalankodtunk egy kicsit, majd a Hegyes-málnál is rontottunk egy minimálisat, de itt már nem volt olyan nehéz a tájékozódás. A biciklit bántani utoljára a Hegyes-málról lefelé lehetett, amit én meg is tettem...sírt is alattam szegény miközben a köveken pattogott. Hiába, nem szeretek túl sokat fékezni...
Miután aszfaltot fogtunk, úgy döntöttünk, hogy mindenkinek tökéletesen elege van már a terepbõl, és amúgy is fölöslegesen szenvedtünk túl sokat a túra elejen, így nemes egyszereûséggel országúton, Balatonszõlõsön keresztül visszagorultunk a célba, és emiatt egy fikarcnyi rossz érzés se volt bennem.
15:19-et írtam az igazolólapra a célban, aminek csak azért örültem, mert a kiírt szintidõn sikerült belül maradnunk, így nem csak a rendezõk engedékenysége miatt kaptunk díjazást. Ezen kívül viszont túl sok örülnivaló ezen az idõn nincs: kicsit más okokból mint a Tési-fennsíkon, de ismét sikerült egy félelmetesen gyenge idõt bicikliznem terepen.
Összességében tájokozódásilag, és technikailag is igen nehéz túra volt. Biciklisként egyáltalán nem ajánlott a szöveges leírás alapján teljesíteni! A Péter-hegyre biciklivel egyszerûen NEM SZABAD felmenni, de a további három bicklizhetetlen kaptatót (Tamás-hegy, Csákány-hegy, Recsek-hegy) nem lehet kihagyni, mert pont van rajtuk. Lefelé megfelelõ géppel csak a Tamás-hegyen lehet gond, de a korábban már említett ügyesség, és bátorság megfelelõ kombinációjával nagyjából el lehet boldogulni...
...és azért fizikailag is jó kis kihívás volt ez túra.
/Van akinek persze semmi se elég: Atti barátunk például még megfejelte a túrát azzal, hogy hazatekert Veszprémbe, amihez ezúton is õszintén gratulálok! Persze könnyû annak, akit olyan fiatal bringa cipel... :)/
Kedvelem a Balaton-felvidéket, most sem csalódtam a tájban, az idõjárásban és a rendezésben sem.
A kék ugyanolyan ritkásan van felfestve, mint eddig volt. A sárga köztudomásúan az ország legrosszabb jelzése. A piros sávon viszont komoly felújítások nyomai voltak tapasztalhatók. Szóval a turistajelzésekrõl ennyit, két évvel ezelõtt már megemlékeztem róluk. (Lásd ttt túrabeszámolók.)
Némi differencia volt az elõzetes kiírás és az itineren lévõ 30-táv rövid leírása között. (Ez engem nem túlzottan nyomasztott, mert erre számítottam..) Részletes, szöveges útvonal ismertetés csak az 50-es távon idulóknak járt. A pontõrök is bizonytalanok voltak, hogy a rövidtávoknak érinteniük kell(ett)-e Jókai-kilátót. Állítólag nem kellett, de én felmentem rá. Arra még nem jöttem rá, hogyha nem kell érinteni a Jókai-kilátót, akkor milyen jelzést kell követni?? Péter-hegy, mint mindig, most is kifogott rajtam, 10 méterenként kellett megállnom felfelé pihenni. A Jókai-Péter-Csákány hármasból, nekem mindig is ez volt a legnehezebb.
Lovas elõtt privát frissítést iktattam be, egy rokonom nyaralójában, ami a túraútvonaltól 50m kitérõ. Megebédeltem, megittam egy liter (székesfehérvári) savanyúvizet, megvártam míg elkezd cseperegni az esõ, majd 5 perc múlva eláll - összesen több, mint félórát pihentem.
Lovason a ponton többen is kérdezgették, hogy melyik lesz a 30-as távon a következõ ellnõrzõpont, a turistatérképpel vagy atlasszal sem rendelkezõ 50-esek pedig az útvonal után érdeklõdtek. Mindenki szídta a túra elején tapasztalt jelzéseket.. Én meg ittam egy pohár sört. :)
A Fagyöny presszónál még egyet. Közben sûrûn egyeztettem az 1980-as kiadású turistatérképemen, hogy éppen merre is járok. A rendezõk is hasonlóból dolgozhattak, mivel az általuk adott útvonalleírás alapján még most is Veszprémfajsz környékén keresgélhetném a P- Z+ leágazást. Azt a fránya piros sávot bizony áthelyezték idõközben, a régit jelzésalappal lefestették. (A távolságok, pl. Veszprém, stb. viszont szépen ki van táblázva, több helyen is.)
A rajtban kapott fénymásolt térképen -szándékosan- csak az ellenõrzõpontok (egészen pontosan csak az 50 táv ep.-jei) voltak feltüntetve, a követendõ útvonal nem. A Balaton túrák csak térképpel vagy atlasszal teljesíthetõk! (Hehe, aki nem olvasta a két évvel ezelõtti, ilyen irányú intelmeimet a beszámolók között, az vessen magára! :)
A túra Koloska-forrásnál lévõ pontja esélyes lenne az év legjobb szolgáltatásokkal rendelkezõ ep. címére! Többféle zsíroskenyér, többféle hagyma, paprika, gyümölcsleves, bodzaszörp, egyéb szörpök - egyszerûen tökéletes volt. Örülök, hogy tartották az általam megismert legutóbbi, jubileumi rendezés színvonalát.
A célig tartó szakaszra a fõrendezõ más útvonalat javasolt, mint ami az itinerben szerepelt. Végülis kombináltam a kettõt és a végén a meleg miatt igyekeztem minimalizálni az aszlfaltos szakasz hosszát. (Itt magamban együttéreztem a Rákóczi és Eötvös túrákon indulókkal. Én legalább láthattam csaknem végig a Balatont.:)
Az alternatív útvonalak miatt fogalmam sincs, hogy mennyi lehet a táv és a szint, a bruttó idõm 6:48 lett, pihenéssel, kényelmes gyaloglással illetve a végén a lejtõkön belekocogással.
Az 50-es távon 100 körüli, a 30 és 20-as távokon 60-60 induló volt.
Nekem tetszett, jól éreztem magam.
Balaton30 fotóim.
efemm.
Elõször indultam ezen a túrán, ezért azzal kezdtem, hogy kicsit utánanéztem a fórumon mi fán terem is
a B50. Régebbi beszámolókat olvasgattam és térképésztem közben az útvonalat. Hamar kiderült, hogy nem
egy egyszerû túra ez. Több trükkös rész is van rajta, ahol nagyon figyelni kell, mert könnyû eltévedni.
Kigyûjtöttem a legfontosabbakat egy lapra amit magammal vittem.
Szombat reggel 5:30-kor indultunk piedcat-tel Pestrõl, 7:10-re BFüreden voltunk. Útközben vele is
elolvastattam a kigyûjtött okosságokat, hogy lelkiekben Õ is fel tudjon készülni a várható nehézségekre.
Jókat vigyorogtunk útközben a korábbi történeteken, és abban is megegyeztünk, hogy nem kell izgulni, tuti
mi is eltévedünk. De legalább tudjuk elõre. :D Ezt persze be is tartottuk késõbb, no de kezdjük az elején.
Beérve Füredre megkerestük a vasútállomást, és ott leparkoltunk. A starthely az állomastol 50 méterre volt
egy vendéglõ kerti helyiségében. A rendezõk kedvesen fogadnak, a nevezés gyorsan megvan. 7:41-kor indulunk
el, rajtidõt ugyan nem kapunk, de mi magunknak megjegyezzük. Azért megkérdezem, hogy miert nem írnak rá idõt,
azt mondják, hogy nem számít, a lényeg, hogy este 9-ig beérjünk.. Az a "szintidõ". Remek, az menni fog.
Elindulunk. Semmit nem bízunk a véletlenre tudjuk, hogy végig nagyon oda kellesz figyelni, ezért 2 térképet
folyamatosan böngészve haladunk elõre. A térképeink más felbontásúak, de egyéb különbségeket is felfedezünk
rajtuk, már rögtön az elején. Jobb is, hogy kettõt nézünk. Könnyedén kavargunk az utcákban a Lóczy barlangig.
Sajnos ez egy lezárt, fizetõs barlang, igy megnézni nem tudjuk. Itt aztán el is vesztjük a zöld háromszög
jelzést ahogy kell. Nem tudjuk merre megy, mindenfele utak mennek az erdõbe. Elindulunk az egyiken, amelyik
irányban jó. Ez elég hamar elkezd iszonyatosan emelkedni, négykézláb mászunk fel egy földtörésen. Itt már
biztosak vagyunk benne, hogy ez nem lehet a jelzett út. Na frankó, jól bekezdtünk.. lehet valami ezekben az
eltévedési legendákban... :) Egy kis ösvényen aztán belemegyünk a zöld háromszög jelzésbe.. sínen vagyunk ;)
Innen folyamatosan emelkedve hangulatos ösvényen érkezünk meg az 1. ponthoz, a Jókai kilátóhoz.
Szép pecsétet kapunk, a pontõr bíztat, hogy menjunk fel a kilátóba, mert szép a kilátás. Természetesen
ha nem mondja, akkor is felmegyünk. Most nem rohanunk sehova, és a Balatoni panoráma nekem mindíg élményszámba
megy. A kilátás pazarr. A reggeli idõ ugyan még nem a legtisztább, felhõs, picit párás, de a Balaton látványa
káprázatos innen. A tavon mar kora reggel rengeteg vitorlást lattunk, mint késõbb kiderült vitorlás verseny
volt, amin pár ismerõsöm is részt vett. Folytatjuk az utunkat, irány lefelé Balatonarácsra, a Lóczy emléksírhoz,
ami a temetõben van. Egy darabig nagyon jól megyünk, majd egy gerincen egy nagy tisztáson elvesztjük a kéket.
Mi jobbra, a kék valoszínûleg balra el. Nincs gáz, a mi utunk is lemegy a faluba. Hirtelen megis gáz van, a
térdem iszonyatosan rákezd fájni újra.. :(( A Bükk 75 óta vacakol, azóta nem is nagyon mozogtam vele. Az elõzõ
hétvégét kivéve, mikor megcsináltam a Tojás 30 és Csepel 25 túrákat (együtt 60 kilcsi). Ott nem volt gond,
ezért mertem most bevállalni az 50-t egyben erre a hétvégére. Szörnyen megijedtem, mert ilyen hamar nem
számítottam rá, hogy elkezd fájni. Elég gáz. Azon gondolkoztam, hogy hogy fogok tudni így végigmenni.. Ha még
jobban fokozódik és nem múlik, akkor valószínûleg sehogy. Nem kellett volna olyan gyorsan mennünk. Lassitottunk.
Leérünk egy utcába és kimegyünk a fõútig. Innen már könnyen eltalálunk a temetõ irányába. Elõtte egy kocsma
elõtt egy rendezõ jelzi, hogy Õ a pont, de menjünk nyugodtan el a síremlékig, és majd visszafele pecsétel. Úgy
is volt, megnéztük a hivatalos 2. pontot.. a sírt pár arra járó túratárssal együtt, majd usgyi vissza a
pecsétért a kocsmához.
Innen vissza a fõútra. Egy kis csapat után indulunk, beszélgetünk... Vesztünkre, mert nem figyelünk és elmegyünk
a megfelelõ utca mellett amin le kell fordulni. Ez részben annak is köszönhetõ, hogy elõttünk ment egy kis
csoport, ami akaratlanul is azzal járt, hogy kevésbé figyeltünk oda a jelzésre. Ez persze hiba volt.. A csoport
nagyon úgy nézett ki, hogy nem zavartatja magát és õk a mûúton akarnak eljutni a következõ pontig, nem a
hegyeken keresztül. A templomok mellett jobbra van egy utca, mi addig visszamentünk, és azon indultunk el a
jelzés kunkorának jobb felét megkeresni. Útközben sasolunk jobbra, hol megy be a jelzés az erdõbe. Sûrû az
aljnövényzet és összefüggõ, sehol nem látunk bejáratot. Addig megyünk, míg végül elérünk teljesen a kunkor
végébe.. ez nem jó, akkor már biztos, hogy túljöttünk. Itt velünk szembe pont fordul be pár ember a jelzésen.
Õk rossz irányba akarnak továbbindulni, szólunk nekik, hogy arra kéne amerre mi jöttünk, csak nem találtuk meg
befele az utat. Visszafordulunk, és meg jobban figyeljük a hegyoldalt. Piedcat megint elmegy a bejárat elõtt,
de nekem végül sikerül kiszúrni. Borzasztó nehéz észrevenni, csak az egyik kis ágon lévõ kopott jelzésdarabra
figyeltem fel, és ahogy jobban megnéztem, akkor fedeztem fel, hogy ott bújik meg az ágak mögött az út. Itt
nagyon figyelni kell! Ezt az álcát egy sebesült partizán is megirigyelné. Miután bebújunk, onnan már remek
kitaposott ösvény kanyarog felfelé teljesen a hegytetõig. Itt nyomjuk felfelé rendesen. Ezután leereszkedünk,
itt lefele is figyelni kell, alig látni az utat. Jelzés van néhol, de az utat alig lehet észrevenni néhol.
Leérünk a szõlõsökig, és a hegy oldalában megyünk jó hosszan. Egy elágazásnál a jel balra kanyarodik, majd
eltûnik. A nagy szekérût magánterületre visz be, zsákutca. Egy kis benõtt ösvényen megy tovább a jel, onnan
lehet könnyen felismerni, hogy egy régi rossz fakorlát vezet fel az út mentén. Piedcat felmászik és elindul
felderíteni a terepet, én közben lent nézegetem a lehetõségeket. Fent tovább is dzsumbuj van, piedcat nem
találja a tovább vezetõ ösvényt, ezért inkább lemegyünk a szõlõs mellett egy párhuzamos földútra, és azon
érünk be Csopakra. Erre az útra bejön végül balról a jelzés is. Tovább megyünk a kéken. Leérünk a veszprémi
fõúthoz, a Malom csárda mellé. Innen piszkosul emelkedni kezd az út felfelé a Csákány hegyre. Egy idõ után
aztán megenyhül. Az idõ még mindíg nagyon kedvezõ, nincs tikkasztó hõség, nem süt a nap. A hegy tetején
elõször egy adótorony mellett haladunk el, majd jön a kilátó. Ez egy balos beugróban van, majdnem elmegyünk
mellette. Itt újabb pecsét, de most már a lábam miatt nem másszuk meg a kilátót.
Indulás tovább Lovas felé. Lemászunk a hegyrõl, a jelzést itt is nagyon figyelni kell végig. Leérünk a telkekig,
innen megint traverz következik hosszan. Lovasra beérve megtaláljuk a 4. pontot, az "italbolt"-t, ahol kapunk
pecsétet és egy szivacsot :)). Nagyon mókás ajándék egy teljesítménytúrán, de most nincs olyan nagy hõguta, hogy
nagy hasznát tudnánk venni, ezért gyorsan el is rakom a hátizsákba. Veszünk egy kólát, kajálunk, majd indulunk
tovább. Kis idõ múlva a sárga és a zöld kettéválik, mi a sárgán maradunk a patak bal oldalán (az út elõször a
patak jobb oldalán indul el, de aztán a patak átkûszik a két jelzés közé). Ahogy kiérünk a faluból az út ingoványossá
válik. Van ahol már nem is tudjuk kikerülni a nagy tócsákat, vizesek, sárosak leszünk, de nem olyan vészes azért
a dolog. Mikor beérünk a királykúti völgybe, az ingovány megszûnik és gyönyörködünk a csodálatosan szép völgyben.
A vastag szekérútról egy alig észrevehetõ letérõn balra leágazik az ösvény és vadregényes úton halad tovább.
Csodaszép mohás sziklák mindenfele. Végig felfelé megyünk, de nagyon enyhen emelkedik. Kiérünk a völgybõl,
tovább egy szekérúton. Balról jönnek be utak, majd mennek is el, de mi maradunk azon amelyik stabil észak
nyugati irányba bemegy Veszprémfajszra. Ahogy átmegyünk a keresztezõ fõúton, Nagy-irtásnál találkozunk elõször
a rengeteg rágcsáló hernyóval. Tele vannak velük a fák. Lehet hallani ahogy jóízûen csámcsognak. Jópár ránkhull
a fákról. Élményszámba megy a dolog, még sosem láttunk ilyet. Hallottam már természetesen a kártevõ hernyórajról,
ami évrõl évre riogatja a Balatonfelvidékieket, de testközelbe még nem kerültem velük. Lassan be is érünk a
kálvária mellett a faluba. Kimegyünk a fõútra, és azon indulunk tovább észak felé ki a faluból. Betonon haladunk
az 5. pontig, Balácapusztáig. Takaros kis hely, információs táblákkal. Itt a portán kapunk pecsétet, majd
visszafele indulunk a faluba irányába.
Újra végigmegyünk a falu fõutcáján. Ahogy kiérünk a faluból jobbra szépen kiépített játszóteret látunk, a piros
kereszt be is megy arra, de mi maradunk a betonon egy jó darabig. Késõbb a zöld is bemegy jobbra, de ott eltûnik.
Követhetetlen. Megyünk irányban egy darabon, én bent a dzsumbujban, piedcat kint az aszfalton. Õ járt jobban,
majd mikor elérjük az aszfalton a keresztezõdést, átvágunk a mezõn, és az erdõ szélén rátalálunk a zöldre. Az
látszott tisztán, hogy a térkép sok helyen megtévesztõ. Ezt az utat is úgy jelöli, hogy az erdõhatárig végig
megy, majd ott fordul jobbra. A valóságban pedig még jóval elõtte befordul jobbra az út. Mi végigmegyünk a
szántás szélén, majd megint átvágunk jobbra, ahol meglátjuk bent a jelzést. Innen sima ügy, bár itt egy zöld
romjelzésen haladunk, ami viszont egyik térképen sincs jelölve. De itt ezen már nem lepõdünk meg nagyon. Furcsa
lámpaoszlopokat látunk bent a nagy semmiben.. csodálkozunk nagyokat. Mit kereshetnek azok ott bent a dzsumbuj
közepén?? Tovább menve megtaláljuk a 300 éves fát is, amit már korábban kinéztünk magunknak a térképrõl. A
terepen ugyan nincs jelölve táblával, de azért nem nehéz felismerni melyik az. Hosszú bandukolás után bejön
a piros kereszt jobbról, majd követjük és mi fordulunk le rajta balra. Itt egy darabig az erdõ széli szekérúton,
majd ismét hangulatos kis ösvényen vezet az út. Tudtuk jól, hogy Koloska elõtt nagyon figyelni kell egy jobbos
letérõt, ami levisz a forráshoz egy sokkal nagyobb útról letérve. Szerencsére az gond nélkül meg is van. A
forrás környéke csodaszép. Egy sziklafal aljában van a 6. pont, a Koloska forrás.
Itt olyan finom gyümölcslevest kapunk, amit azóta is emlegetünk piedcat-tel. Borzasztóan jól esik a gyömölcsben
nem szûkölködõ leves. Van még itt szörp, vajas és zsíros kenyér is, nagyon jó az ellátás. Sõt még egy almát is
kapunk a pontõröktõl. A forrás maga egy pumpálós kút, ami elõtt egy mutatós kis tavacska van. Az egész tisztáson
rengeteg faasztal és ülõke, szalonnasütõ helyek. Remek kis pihenõhely. Itt 20 percet töltünk el, amig feltankolunk.
Ezután megint egy szép úton haladunk. Útközben egy "sportösvényen" megyünk, ahol információs táblákkal próbálják
egy kis testmozgásra bírni az arra járó kirándulókat. Mindenféle gyakorlatokat kell elvégezni a táblák szerint,
az ott lévõ fa "tornaszeren". Több ilyet is látunk egymás után. Ötletes. ;) A Koloska völgy végig emelkedik
szépen lassan. Felérünk a második zöld jelzésig, és itt a PZ-n megyünk balra. Jobban kezd emelkedni a Recsek
hegy felé. Ez a hegy méltan lett általunk elnevezve "fitness hegy"-nek. Az út ötször vált egymás után mindíg
eggyel nehezebb fokozatba, ahogy egyre meredekebb lesz. Bár a térdem a végén már fáj, sikerül megállás nélkül
feljutni rajta. Odafent találtuk meg a 7. pontot, a Recsek hegyi kilátóba felmászva.
Itt már elég meleg van, süt a nap. Lefelé menet is nagyon figyelni kell a zöld jelzést, jó szolgálatot tesznek a
nálunk levõ PMR rádiók, mikor ketté válunk jelzést keresni. Ahogy leérünk Hidegkútra, egy telephely közepén
átvágva balra jutunk be a faluba. Innen megint balra végig le az úton, majd elmegyunk az elsõ utcán irányba
balra helytelenül. Vissza is jövünk mikor feleszmélünk, majd tovább a kis hídon átkelve az utcában. Majd a
következõ balosnal kanyarodunk be a patak jobb oldalára. Ezután egy mezõ bal szélén megy a majdnem járhatatlan
ösvény, végül egy kapuban ér véget. Bent magánterület, sírokat látni. Ettõl balra lentebb gyanús benõtt ösvény,
lehet, hogy az volt a jelzés, de mi ÉNY felé átvágunk a mezõn, és rámegyünk a földútra ami felfelé megy a nyeregbe.
Ez elég jó útnak bizonyul, ezt követve pont belefutunk fent a hegyen a zöld jelzésbe (egy nagy balkanyar után
megyünk a hegy felé, majd egy jobbos kanyarban balról csatlakozik a zöld). Innen könnyedén lecsorgunk kocogva a
mûútig, ahol megtaláljuk a 8. pontot. Egy autóban ücsörögnek a pontõrök.
Tovább a betonon hosszan. A kék egy jobbos kanyarban tér le balra, ahol házakat látunk a kanyarban. Követjük.
Itt is nagyon figyelni kell, kevés a jelzés, de az irányt követve jól haladunk. Van két éles oda-vissza
forduló a térképen. Az elsõ (a kisebb) nagyon cseles, itt könnyû elkavarni rossz fele. Majdnem sikerül. Balra
egy kis töltés tetején kell elkanyarodni a mezõ szélén, majd a töltésrõl le és onnan kell visszakanyarodni jobbra
a jelzésen. Ezután a kék kiér egy mezõre, ahol egy kis hídon találunk a földön jelzést. Itt valószínûleg balra
kanyarodik az út az erdõ felé, de mi erre már megint csak késõn jövünk rá. Egyenesen megyünk tovább, a szántó
felé haladunk egy kis ösvényen. Az ösvény aztán eltûnik és hirtelen azt vesszük észre, hogy már bazi nagy gazban
harcolunk a mezõ közepén... Ez így nem frankó. Nagyon lassan haladunk, úgyhogy inkább megpróbálunk kijutni az
erdõ felé. Bízunk benne, hogy ott talán találunk valami ösvényt, vagy ha nem, akkor legalább könnyebb a haladás
a fák között, mint itt. Ki is mászunk nagy nehezen, beszenvedjük magunkat az erdõbe, de ott is csak harcolni lehet,
nagyon sûrû, és mikor nagy nehezen találunk egy utat, az is visszavezet a mezõ szélére. Ott vagyunk ahol a part
szakad. Nincs mit tenni, itt megyunk tovább, végig ki a mûútig. Itt aztán balra fordulunk a falu irányába, és
hamarosan el is érjük azt. Visszakavargunk az utcákon az állomáshoz, és 17:35-kor beérünk a célba. Örülünk az
idõnek és a túrának is. Sokszor küzdelmes, de nagyon szép útvonal, szép túra, jó ellátással, sok meglepetéssel.
Érdemes volt eljönni, mindkettõnkben mély nyomokat hagyott. És itt most nem a lábainkon keletkezett karistolásokra
gondolok.. ;) És még a térdem is egész jól viselte a megpróbáltatásokat. Azért aki elõször jár ezen a túrán,
ezen a környéken, mint mi, az jó ha felkészül, itt bizony nem nehéz elkavarni. A végén arra is rájöttünk, hogy
a kétféle térkép közül egyiknek sincs túl sok köze több helyen a valósághoz és néha eléggé félrevezetõek.
A túra után még lementünk a Balatonpartra nézelõdni és nagy meglepetésemre összefutottunk az egész nap vitorlázó
ismerõsökkel.. Kicsit kontrasztosak voltunk a sétányon lézengõ emberek között így csapzottan, túracuccban..
Sokat nem is idõztünk, sok sok élménnyel, kellemesen elfáradva indultunk hazafelé. Ez egy csodás nap volt.
Balaton50
50.8km, 1410m szint
(11:14 alatt teljesítettem)
A Balaton50-rõl -a topikon is- elég negatív dolgokat hallottam az eddigi években, gondoltam most kipróbálom. Végül is jó volt, de:
A jelzések állapota -hiányuk- iszonyatos, katasztrófális, az 1 jelzés 500 méteren már jónak számít!!!! Ez sajnos a környék összes túristaútjára érvényes.
Az "itiner" :) egy -talán túristatérképrõl- fénymásolt a4-es lap, bekarikázva és megszámozva az állomások, úvonal nincs. Kiegészítésként kaptunk egy, az elsõ pontig -a második rajtig- használható balatonfüredi útvonalvázlatot és a pecséteknek egy ellenõrzõ lapot. (A bélyegzõk szépek, egyediek.)
Helyismerettel a Kék-Balaton túrákról, négy év tájfutó múlttal és egy 1980-as túristatérképpel felszerelkezve nem is kevertem 2-3 km-nél többet. (Az újabb kiadású "Balaton túristatérképe" térképek sem segítenek..)
Útvonal leírás nincs, résztávok, rész-szintek nincsenek, szöveges leírás nincs - semmi sincs.
(Ez önmagában még nem lenne probléma, csak fel kellene tüntetni a TTT naptár túrakiírásában, hogy "A túrán a megadott állomásokat a megadott sorrendben kell érinteni, elõírt vagy ajánlott útvonal nincs. Térkép, tájoló, gps használata kötelezõ!" :) Így hasonlóan jó túra lehetne mint pl. a Bükk900-as v. a PVV.)
Rajtból volt mindjárt kettõ is(!), az elsõ a vasútállomásnál, a "második" a Lóczy-barlangnál.
Kitûzõbõl szintén kettõ járt. Az elsõt már Balatonarácson megkaptuk, a másodikat pedig a célban adták. Cél csak egy volt. :)
A szolgáltatások KIVÁLÓAK voltak, remélem ez nem csak a 10. jubileumi túrán volt/lesz így!
A Lóczy-barlangnál: tej, kakaó, ásványvíz, zsemle, sör, házi pálinka.
Csákány-hegyen: szivacs. (Komolyan! A szolgáltatás egy ajándék mosdószivacs!!)
Lovason: úgy emlékszem csoki.
Koloska-forrásnál: gyümölcsleves, zsíroskenyér, ásványvíz, szörp, házi pálinka ismét.
Recsek-hegyen: (jég)hideg víz. (du. 4-kor egy kilátóban!)
Az utolsó ponton: nagyon finom rumos csoki.
A pontõrök kedves családias hangulatú túrát szerveztek nekünk -a 100-nál kevesebb résztvevõnek- ez most nálam ellensúlyozta a jelzések hiányát.
Csak azoknak ajánlom a Balaton50 TT-t, akik kellõ térkép és tereprutinnal rendelkeznek, elfogadják, hogy a Téri Ödön TBT (Mészáros János) túrákon minimál-itiner van, szeretik és ismerik a Balaton-felvidéket. Vagy a keverések, a plussz kilóméterek közben úgyis megismerik!? :)
Köszönöm Miki-nek, hogy a túra elején a kéken a helyismeretének köszönhetõen nem tévedtünk el. Pygmea-nak, hogy a 15. és 35. km-ek közötti folyamatos holtpontomon átsegített. Ha egyedül megyek akkor biztosan feladom.
