![]() |
|
2002. hírei 2003. hírei 2004. hírei 2005. hírei 2006. hírei 2007. hírei 2008. hírei 2009. hírei 2010. hírei Friss hírek
2009.12.15 Téli szünet - TTT hírek
Az Óbudai Kulturális Központ december 21-től zárva tart, így a következő TTT klubnap 2010. január 5-én, kedden lesz. Addig is találkozhattok velünk a december 20-i Budapest Kupa díjkiosztón, valamint december 30-án a Fóti-Somlyó 30 teljesítménytúrán. Minden kedves tagunknak és teljesítménytúrázónak kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog, túrákban gazdag új évet kívánunk! TTT elnökség 2009.12.10 Jelzésfestő tanfolyam - 2010 január, Budapest (BTSSZ)
Felhívás Jelzésfestő, létesítmény ellenőrző, és karbantartó tanfolyamot indítunk, melynek keretén belül oktatunk, felvilágosítunk technikai, gyakorlati és jogi kérdésekben. A BTSSZ Technikai és Természetvédelmi, Természetismereti Bizottsága rendezésében 2009-ben továbbképző tanfolyamot indítottunk, melynek tapasztalatait figyelembevéve, 2010-ben is meghírdetünk. Bízunk benne, hogy a turistaútjelzések karbantartásáról érdeklődők és részvenni kívánó Budapesti természetbarátok minél többen fognak jelentkezni. Kérjük a szakosztályvezetőket, kerületi vezetőket, hogy arra alkalmas sporttársakat ösztönözzenek a tanfolyam elvégzésére. Legyen minden kerületben egy jelzésfestő csoport, szakosztályokban legalább 1 fő aki segíti ezt a tevékenységet. A tanfolyam a 3 elméleti és 1 gyakorlati részből áll. Az elméleti oktatást szerdánként délután 17-órától kb. 19 óráig, illetve a gyakorlati részt szombaton délelőtt 9-órától 14-óráig tartjuk. A tanfolyam január, február, és március időszakban kerül megrendezésre. 1, 2010.01.13 - A jelzésfestés technikája, eszközei, gyakorlata. Előadó: Kremser Ferenc. Helye: BTSSZ iroda. 2. 2010.02.10 - Szervezési, adminisztrációs, költség-elszámolási kérdések. Előadó: Kremser Ferenc és Vanek Zsuzsa. Helye: MTSZ központ nagyterme 3. 2010.03.10 - Jogi erkölcsi, természetvédelmi kérdések: Előadó:, Lomniczi Gergely, Háncs Péter. Helye: Budapesti erdészet központja, előadó terem. 4. 2010.03.20 - Szombat Gyakorlati oktatás: Oktató és túravezető Ákos Levente, Helye: Budai hegység. Azok a sporttársak akik a kötelező gyakorlati oktatáson nem tudnak részt venni, bepótolhatják a technikai bizottság valamely jelzésfestő túráján. A tanfolyam elvégzéséről ezután kaphatják meg az emléklapot és az igazolványt. Az elmúlt évben Tanfolyam elvégzéséről 19 fő kapta meg az igazolványt. Minden Természetkedvelő és természetvédő sporttársat szeretettel várunk! Jelentkezni és érdeklődni lehet: Technikai bizottság vezetőjénél: Kremser Ferenc Mob: 30/3057119, Kremser Ferenc: otse@t-online.hu Természetvédelmi és Természetismereti bizottságnál: Telek György Mob:30-257-9601, telekg@freemail.hu BTSSZ Főtitkáránál: Vanek Zsuzsa. info@btssz.hu. BTSSZ Technikai Bizottság és BTSSZ Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság BUDAPESTI TERMÉSZETBARÁT SPORTSZÖVETSÉG. 1053. BUDAPEST, CURIA U. 3. TELEFON: 266-5924; FAX: 317-9466. E-mail: btssz@btssz.hu, info@btssz.hu, fotitkar@btssz.hu, web: www.btssz.hu 2009.12.09 Vadászati bejelentés - Börzsöny
Természetjárók, turisták figyelemébe! A Királyréti Erdészet egyes területein december 10-én vadgazdálkodási üzemi tevékenység miatt erdészeti utak, turistautak használata kerül ideiglenes korlátozás alá. Felhívjuk a tisztelt természetjárók, kirándulók, erdőjárók figyelmét, hogy 2009. december 10-én, csütörtökön a Királyréti Erdészet egyes területein, élet- és balesetvédelmi okokból, egyes turista- és erdészeti utak használata ideiglenes korlátozás alá kerül. Kérjük, az alábbi figyelmeztető táblát kísérjék figyelemmel és a megjelölt területekre ne lépjenek be! Érintett területek és turistautak: - Foltán-kereszt - Hárs-gerinc - Hárs-kaszáló - Saj-kút-bérc - Őzike lak (OKT, kék négyzet) - Spartacus-ház - Szállás-bérc - Bajdázó (kék négyzet) - Királyrét - Lukács-szállás - Király-rét - Hársas (zöld sáv) Együttműködésüket, türelmüket ezúton köszönjük! Ruff János erdészetvezető 2009.12.03 Társas vadászat bejelentés - Börzsöny
Tisztelt Természetjárók! Az alábbi időpontokban és helyszíneken a Nagymarosi Erdészet területén társas vadászatokat fogunk tartani, amely a turistaforgalom átmeneti korlátozásával járhat, elsősorban biztonsági okokból. Az időpontok és a hajtással érintett területek: 2009. december 5. hajtással érintett területek: Letkés - Pincés-patak völgy, Sas-hegy Letkés - Fekete-hegy (K turistajelzés) Márianosztra-Nagybörzsöny - Képesfa, Koppány nyereg, Nagy koppány (P, K, K+ turistajelzések) Nagymaros, 2009. december 3. Köszönettel: Gáncs Viktor, erdészetvezető 2009.12.03 MSTSZ meghívó, hírek, eredmények.
M E G H Í V Ó Az MSTSZ Magyar Nemzeti Teljesítménytúra és Terepfutó Bajnokságának ünnepélyes eredményhirdetése 2010. január 17-én /vasárnap/ 11.00-kor lesz. Helyszin: Galgahéviz Művelődési ház. A bajnokságokban indult versenyzőket szeretettel látjuk az eredményhirdetésen és az utána következő fogadáson. MSTSZ elnöksége Az MSTSZ 2009. évi Magyar Nemzeti Egyéni Terepfutó Bajnokságának Végeredménye: 1. Pap Gábor 175,00 pont 2. Márton Dániel 150,64 pont 3. Toperczer András 126,04 pont 4. Weinber Ferenc 84,84 pont 5. Balázs Árpád 76,89 pont 6. Sápi Endre 72,28 pont 7. Borosnyay Balázs 72,08 pont 8. Repka István 68,56 pont 9. Kutya 64,64 pont 10. Nagyváthy János 64,29 pont 11. Katona Gábor 61,25 pont 12. Tamási Géza 53,68 pont 2010. február 20-21-én az MSTSZ versenybirói tanfolyamot szervez. A tanfolyam helyszíne: Göd Piarista Szakképző Iskola Szállás az iskola kollégiumában lesz. Jelentkezés:mstsz@mstsz.hu . Jelentkezési határidő: 2010. febr. 10. Az MSTSZ 2010. évi Magyar Nemzeti Egyéni Terepfutó Bajnokságának futamai: 1. 2010.01.30. Téli Mátra XL (Mátra) 2. 2010.04.10. IV. Béla 50 (Heves-Borsodi-dombság) 3. 2010.04.30-05.01. Sárga 70 (Pilis, Budai-hegység) 4. 2010.09.11. Vadrózsa 50 (Mátra) 5. 2010.11.27. Tanúhegyek nyomában 40 (Balaton-felvidék) További információ a Magyar Sportturisztikai Szövetség (MSTSZ) megújult honlapján. 2009.12.02 Társas hajtóvadászat bejelentés - Mátra
Tisztelt Természetjárók! A Mátrafüredi Erdészet területén február végéig több alkalommal társas hajtóvadászatot tartanak. A vadászatok idején biztonsági okokból az érintett területeken és azok közelében vezető turistautak ideiglenesen lezárásra kerülnek. 2009. december 4-én, pénteken a következő területen lesz hajtóvadászat: Solymosi óvár környéke, Nyesettvár környéke, Nyírjes-bérc, Nagy-Halmaj környéke. Kérjük a kirándulókat, hogy e napon kerüljék el az alábbi turistaút-szakaszokat: Galyatető - Karos-híd közötti sárga sáv jelzés, Galyatető - Nyírjesi erdészház közötti kék sáv jelzés (Országos Kéktúra), Szalajkaház - Üvöltő-bérc közötti sárga kereszt jelzés. Megértésüket köszönjük. Egererdő ZRt. Mátrafüredi Erdészet 2009.12.02 Keleti Kárpátok Kárpátaljai Gyalogos Természetjáró és Kulturális Egyesületének 2010-es évi program ajánlatai
Keleti Kárpátok Kárpátaljai Gyalogos Természetjáró és Kulturális Egyesületének 2010-es évi program ajánlatai ÁPRILIS 19-24. (5 nap): Szállás Visken (korona városunk egyike). Könnyű gyalogtúra a gyönyörű Nárcisz mezőre. Huszt, Munkács, Ungvár, Aknaszlatina, Rahó, Vereckei hágó, Beregszász. MÁJUS 1-3. (3 nap): Szállás Mezőbenében. Gyalogtúra a Benei barlanghoz és a Kelemen hegyhez (a monda szerint itt ásta el Rákóczi Ferenc a kincseit mielőtt száműzetésbe ment). Nagyszőllős, Kankó vára, Nárcisz mező. Megnézzük a krátert, amit meteor becsapódás okozott a meteorkővel a mélyén. Másnap Husztot és a várat nézzük meg. A harmadik nap Munkácsra, Beregszászra és a Bereg vidéki múzeumba látogatunk. JUNIUS 12: Verecke 50, 36, 17 km Teljesítmény túra. (önállóan, térképpel, bővebben: TTT túranaptár) JÚLIUS 17: Fekete Tisza Forrás 30, 50 km Teljesítmény túra.(önállóan térképpel, bővebben: TTT túranaptár) AUGUSZTUS 22 - Szeptember 1.: Túra az Árpád-vonal nyomában. (25-26 gyalogtúra 30km Ojtoztól-Úz völgyéig, bővebben: TTT túranaptár) SZEPTEMBER 3-12. (10 nap): Tiszabecs-Tiszaújlak-Rahó, Jaremcsa (északkelet Bukovina érintésével) Krím-félsziget. Szimferopol-Jalta-Ucsau Seu vízesés, Lavídia (Márvány palota) - Aj Petri, (1233 m) - Artek-Gurzuf-Medve hegy - Ördög lépcső-Bahcsiszeráj-Tepe Kermen erődítmény-Szevasztopol. Kirándulás és autóbuszos túra az Esterházy emlékhelyek nyomában. SZEPTEMBER 17-19 (3 nap) Péntek: Indulás reggel 7-kor Budapest Hősök teréről. Fertődön az Esterházy-Kastélymúzeum megtekintése. Rövid séta Fertőszentmiklóson. Nagycenken a Szechenyi kastély megtekintése. Szálláshely elfoglalása Sopronban. Szombat: Reggel 8-kor indulás a szálláshelyről Sopronból. Fraknó vára megtekintése. Utána könnyű gyalogtúra a Rozália -hegységben. Délután Esterházy kastély megtekintése Kismartonban, majd városnézés. Indulás vissza Sopronba a szállás helyre. Vasárnap: Városnézés Sopronban, majd indulás Fertőrákosra. Kőfejtő Kristálymúzeum megtekintése. Séta a Fertő tó környékén. Hazaérkezés az esti órákban a Budapestre, a Hősök terére OKTÓBER 15-17 (3-nap): Ugocsai borút (16 km). Nagyszőllős, Kankó vára, Fekete hegy, Királyháza, Nyaláb vár, Huszt, Huszti vár (bővebben: TTT túranaptár). NOVEMBER 12-14 (3 nap) Disznótoros hétvége Mezőbenében. Csetfalva, Huszt, Rahó, Munkács, Ungvár, Beregszász. DECEMBER 23-26 (négy nap) Karácsony Borzsován. Ungvár, Nevicke, Uzsoki hágó, Munkács, Beregvár, Beregszász. DECEMBER 30 - JANUÁR 2. (4 nap) Szilveszter a Fekete és a Fehér Tisza összefolyásánál - Rahón. Itt kétszer van pohár köszöntő: közép európai idő és Kijevi szerint. Elérhetőségek: Balogh Magdolna, Mobil: 06-20/484-4525, Email: adalena59@gmail.com Tarcsi Géza, Mobil: 06-70/219-1357, Email: tarcsi.geza@gmail.com Mindenkit szeretettel várunk! 2009.11.26 Zöldgömb Sport Klub - alakuló túraszakosztály
Kedves Túrakedvelők! A Zöldgömb Sport Klub túraszakosztályt szervez. A szakosztály létrehozásának céljai: 1. A Zöldgömb Sport Klub által évente szervezett több, mint 25 gyalogos és kerékpáros teljesítménytúra (és a kisvasutas túrák) iránt érdeklődők szervezése, összefogása. 2. A túrák szervezésében való részvétel. 3. Más túrákon való részvétel szervezése. Várjuk mindazon túrakedvelők jelentkezését, akik akár a túrák szervezésében, akár a túraszakosztály vezetésében szívesen vállalnának szerepet! Természetesen azok jelentkezését is örömmel várjuk, akik csupán túrázni szeretnének! Mivel a Zöldgömb Sport Klub a tevékenységét az egész ország területén végzi, nemcsak budapestiek, hanem vidékiek jelentkezését is várjuk. Sportbaráti üdvözlettel: Ujj Zoltán, Zöldgömb Sport Klub 30/201-6765 zoldgomb@zoldgomb.hu www.zoldgomb.hu 2009.11.26 Barangolás a Dunazugban teljesítménytúra mozgalom 2009 - Eredmények
A Teljesítménytúrázók Társasága és a Vándorkedv Túra Egylet által kiírt Barangolás a Dunazugban teljesítménytúra mozgalom díjazását 2009-ben 51 túrázó érdemelte ki, összesen 199 túranap teljesítésével. Gratulálunk!
2009.11.26 Társas vadászat bejelentés - Börzsöny
Tisztelt Természetjárók! Az alábbi időpontokban és helyszíneken a Nagymarosi Erdészet területén társas vadászatokat fogunk tartani, amely a turistaforgalom átmeneti korlátozásával járhat, elsősorban biztonsági okokból. Az időpontok és a hajtással érintett területek: 2009. november 27. - Zebegény, Malom-völgy (Z turistajelzés) - Nagymaros, Hétvályú - Szent-Gál föld (K, P) - Zebegény, Varjúvár - Csernák-kút - Ispila - Mészbánya (K) 2009. november 28. - Nagymaros, Kútvölgy - Trampó - Bodzás-völgy - Világos-rét (S+, SΔ, So, S, K) - Nagymaros, Hatló-patak - Eszperantó-hegy - Pásztor-parlag (P, ZΔ) - Zebegény, Kerek-hegy (SΔ, K+) Nagymaros, 2009. november 23. Köszönettel: Gáncs Viktor, erdészetvezető 2009.11.25 Ismét működik a Bakonyban, Porva-Csesznek vasúti megállóhelyen a turistaház, és a büfé!
Ismét működik a Bakonyban, Porva-Csesznek vasúti megállóhelyen a turistaház, és a büfé! ![]() Bakony, Cuha patak, sok-sok kis gázló, alagutak, viadukt, piroska vonat, erdő, csend, varázslatos természet, és az erdő mélyén egy régi épületegyüttes.. A képen látható szép régi házikó a Cuha patak partján, minden lakott helytől távol, az erdő közepén található. (A legközelebbi lakott helység: Borzavár, és Porva 3-4 km, Vinye: 5km, illetve Zirc 8 km) Nosztalgia, vagy egy új felejthetetlen élmény?! Igen, ez a Porva-Csesznek turistaház és a büfé! Pontos hely: Bakony, Győr-Veszprém vasútvonalon, Porva-Csesznek vasúti megállóhelyen Szállásdíj: 1800,- Ft/fő/éj. Kedvezményes szállásdíj: 1500,-Ft/fő/éj Kedvezményre jogosult: 20 fő fölötti csoport / fejenként 4 eltöltött éjszaka / VTSZ, MTSZ tagság Megközelítés: Vinyéig, vagy Zircig autóval vagy vonattal, onnan tovább vonattal egy megálló, Az épület személyautóval NEM KÖZELÍTHETŐ MEG! Terepjáróval Borzavár irányából egy közepes minőségű földúton lehet bejönni, az út az időjárástól függően járható!! Csomagszállítást Vinyéről vagy Borzavárról, illetve élelmiszerbeszerzést tudunk vállalni. Férőhelyek száma összesen 30 fő, 6 ágyas szobák, emeletes ágyak Szállás kategória: turistaszállás Az épületben 4 külön csoportot tudunk fogadni (6fő+6fő+12fő+6fő) Mindegyik egységhez hideg-melegvizes vizesblokk, és teljesen felszerelt konyha is tartozik. Telefon/internet: A turistaházban és környékén KIZÁRÓLAG A 20-AS MOBIL TELEFONNAK VAN térereje, de az is nagyon gyenge! A házban nincs internet lehetőség (mobilinternet sem működik!!) Nyitva tartás: Egész évben. Fűtés szobánként elhelyezett fa/szén tüzelésű kályhákkal. A kertben tábortűz gyújtási, bográcsozási, sátorozási, grillezési lehetőség van. Egyéb szolgáltatások: gyalogos/tájékozódási/ kerékpáros/nappali/éjszakai túravezetés és szervezés bármilyen távra További információ: HORGONY ANITA, TEL: 06-20-3719-446. email: horgonyanita@gmail.com SCHOFHAUSER ANTAL: TEL: 06-30-477-6683 Honlap: www.turistahaz.fw.hu Szeretettel várunk a turistaházban, és a büfében: Horgony Anita és Schofhauser Antal 2009.11.19 Mecseki 20/15km-es túra gyalog, futva vagy nordic walking bottal
A pécsi Egy Hajóban Gyermek- és Ifjúságvédő Alapítvány, a Mecsek Fittness és Wellness és a Hotel Kikelet szervezésében, 20km-es és 15km-es túra kerül megrendezésre a Mecsekben. Teljesíteni gyalog, futva vagy nordic walking túraként is lehet. Időpont: 2009. november 21. (szombat), 11:00. Indulás: Hotel Kikelet, parkoló. Előtte ünnepélyes megnyitó és zsíroskenyér várja a hotel teraszán a jelentkezőket, ahol regisztrálni lehet. A díj 500 Ft. Két féle túrára lehet jelentkezni 15 és 20 km-esekre. gyalog, futva, vagy nordic walking bottal is teljesíthető és a túra felénél tea és pogácsa várja a túrázókat, a 20-km es távra jelentkezőknek műzli szelet és víz is jár, az útvonalról pedig kapnak térképet. Minden részvevőnek jár emléklap. Aki pedig teljesítette a kitűzött távot 1000 Ft-os kedvezményes áron használhatja a Hotel Kikelet wellness részlegét-medencék, szaunák, gőzfürdő, fittnes terem stb., ha nem jó a szombati alkalom, akkor kupon jár az emléklapért, amit másik napon is be lehet váltani a wellnessben. A túráról bővebb információt a 72/515-058 telefonszámon, Csegzi Dalmától kaphatnak. 2009.11.18 IX. TATAI VADLÚD SOKADALOM - 2009.
IX. TATAI VADLÚD SOKADALOM - 2009. november 27-28 A tatai Öreg-tavon minden ősszel vadludak ezrei gyülekeznek, és velük együtt megjelennek az őszbúcsúztató madármegfigyelők is. Ha Ön szereti a jó társaságot, a világon szinte egyedülálló látványt, amit a reggel és este megfigyelhető madár tömegek jelentenek, az érdekes madaras programokat és előadásokat, akkor ott a helye az Öreg-tó partján, ahol szombaton egész napos rendezvénnyel várjuk Önt és családját, osztályát, baráti társaságát. TALÁLKOZZUNK TATÁN! A programról részletesen. A rendezvény 2009. évi programja 2009.11.12 Budapest-kupa 2009 - díjkiosztó, teljesítők
A Budapest Kupa díjátadási rendezvény helye és időpontja: 2009.12.20 vasárnap, 10:00 óra, 1053 Bp. Curia u. 3. földszinti nagyterem. (külön, egyéni értesítés nélkül) (A díjazások későbbi átvétele a TTT keddenkénti klubbnapjain lesz lehetséges.) Díjazás: A legalább 10 túrát teljesítők kupát és oklevelet kapnak. A díjazást az kaphatja meg, aki a 10 túra teljesítése után, legkésőbb 2009. november 30-ig az igazolófüzetet vagy annak fénymásolatát - az igazoló bélyegzésekkel és a kitöltött személyes adatokkal (középső két oldal) - eljuttatja a Teljesítménytúrázók Társasága részére. A 20 vagy annál több túrát teljesítők kiemelt díjazást, a 25 vagy annál több túrát teljesítők különdíjat és ajándékot kapnak. A kitöltött igazoló oldalak másolatait (vagy az eredetit) a következő módon lehet beküldeni: - 2009. november 14-i, Hegedűs Róbert emléktúra céljában leadva - keddenként a TTT klubnapjain leadva (Óbudai Kulturális Központ, III. ker. San Marco u. 19:00-21:00 között) - szkennelt vagy fotózott (olvasható!) formában a ttt.levelek@gmail.com email-címre megküldve. A beküldést email-ben visszaigazoljuk. Minden Budapest Kupa teljesítőt szeretettel várunk! TTT elnökség Bupapest Kupa 2009 teljesítők (Összes teljesítő: 187 fő. 11 fő ért el 25 teljesítést, további 10 fő 20 teljesítést. Gratulálunk!) Budapest Kupa 2009 - Határozat (eredmény) (Aki a leadás ill. beküldés után nem találja egy héten belül a nevét, az jelezze email-ben!)
2009.11.11 TTT pólók - TTT hír
Újra kaphatók TTT-logós pamutpólók! Férfi T-shirt zöld, natúr, fehér vagy piros színben és női V-nyakú pólók halványkék, fehér vagy natúr színben! Kaphatók a TTT rendezvényein, a következő túrákon: Tanúhegyek/Haláp, Bakonyi Mikulás illetve előzetes egyeztetés után a TTT-klubnapon, keddenként. Kapcsolat: Jakab Annamária, 06-303112258, jakabam@gmail.com
2009.11.04 Bakony Túrázója 2009 - díjátadás
Bakony Túrázója 2009 A Fehér-Vár-Palota túrán várhatóan 15 órától lehet átvenni a díjazást VÁRPALOTÁN! Kérünk mindenkit, aki ezen a túrán venné át a díjakat, e-mailben, telefonon, bármi módon jelezze előre ezt a szándékát Nekünk! Aki a túrán két távot teljesít, annak 2 túraként számoljuk el. Ez vonatkozik a további túrákra is. Pl.: 10-es táv teljesítése, majd nevezés a 20-as távra és teljesítés. Bakonyi Mikulás túra: a 17A és a 17B távok teljesítése. Ösvénytaposó Baráti Társaság 2009.11.04 Kedvezményes térképvásár - MTSZ hírek
Tisztelt Sporttársak, Kedves Barátaim! December 14-én, hétfőn délután kedvezményes térképvásár lesz szövetségünk központjában. Részletekért kattintsatok a következő linkre: www.termeszetjaro.hu/hu/cikk/hirek_aktualitasok/810. Természetbarát üdvözlettel: Pálmai Vencel, Szakági titkár, Gyalogtúra Bizottság elnöke MAGYAR TERMÉSZETBARÁT SZÖVETSÉG, 1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 31. II.3., 1395 Budapest, Pf.: 483., Tel: (06-1)-332-7177, (06-1)-311-2467, Fax: (06-1)-353-1930, E-mail: palmai.vencel@termeszetbarat.hu ,Web: www.termeszetjaro.hu 2009.10.30 Gemenci Erdőkerülő 2009 - túra ajánló
2009. november 14-én a Gemenc Zrt. Pörbölyi Ökoturisztikai Központja gyalogtúrát szervez a Gemenci erdő olyan részein, ahol nincs kijelölt turistaútvonal, így a túrázók nem látogathatják vezető nélkül! A kirándulók az erdei vasúttal jutnak el a gyalogtúra kiinduló pontjára, Gemenc-Dunapartra. A túrázók a Forgó-tó, Hamis-tó, Kis-holt Duna, Decsi-Nagy-holt-Duna, Felső Lassi-tó érintésével érkeznek Lassi állomásra, ahonnan lehetőség lesz az erdei vasúttal illetve gyalogosan is visszatérni Pörbölyre. Lesz tea és forralt bor is! Üdvözlettel: Csiszár Angéla, Gemenc Zrt. 30/9450522 2009.10.29 TTT pólók - TTT hír
Újra kaphatók TTT-logós pamutpólók! Férfi T-shirt zöld, natúr, fehér vagy piros színben és női V-nyakú pólók halványkék, fehér vagy natúr színben! Kaphatók a TTT rendezvényein illetve előzetes egyeztetés után a TTT-klubnapon, kedden. Kapcsolat: Jakab Annamária, 06-303112258, jakabam@gmail.com 2009.10.27 1% közlemény - TTT hírek
A Teljesítménytúrázók Társasága megköszöni támogatóinak az SZJA 1%-ából 2008-ban kapott 817 ezer forintot. A összeget a 2009-es Túranaptár elkészítésére és túráink megrendezésére fordítottuk. 2009.10.27 Pest Megye Teljesítménytúrázója 2010 - Új teljesítménytúra mozgalom Pest Megye Teljesítménytúrázója A Pest Megyei Természetbarát Szövetség a Szigeti Túrázók Természetjáró Csoport szervezésében túramozgalmat indít teljesítménytúrázók számára a 2010. évtől kezdődően. A mozgalomban részt vehet: Bármely teljesítménytúrázó. A mozgalom célja: Pest megye tájainak (Alföldi régió, Börzsöny, Budai hegység, Gödöllői dombság, Pilis és a Visegrádi hegység), természeti és néprajzi értékeinek megismertetése, az egészséges életmódra és a rendszeres természeti sporttevékenységre való ösztönzés, illetve az elért sportteljesítmények méltó elismerése. A teljesítés feltételei: A mozgalomba minden olyan gyalogos teljesítménytúra beleszámít, amelyet Pest megye területén rendeznek és szerepel a Teljesítménytúrák itthon és külföldön 2010 teljesítménytúra-eseménynaptár kiadványban. Tájegységet átszelő teljesítménytúra ahhoz a tájegységhez tartozónak tekintendő, amelyikben a táv nagyobb része halad. Egy rendezvénynek csak egy résztávja számítható be a mozgalomba. Tájegységek:
A túramozgalom akkor tekinthető teljesítettnek, ha az alábbi pontok mindegyike teljesül:
Csak azon teljesítménytúrák számíthatóak be, amelyekre a Pest Megye Teljesítménytúrázója Túramozgalomban induló túratársunk szabályosan benevezett (regisztrált), és szintidőn belül teljesítette is a távot. Több megyét érintő teljesítménytúra abban az esetben számítható be, ha a túra nagyobb része Pest megye területén halad. A mozgalom teljesítésének igazolása: Az igazolófüzetet levélben Baranyi Zsolt címére (2316 Tököl Duna u. 4/A III/12.) vagy digitalizált másolatát e-mailben a baranyi@bkgsz.hu címre kell elküldeni. A mozgalom díjazásának alkalmi térítési értékét (400 Ft-ot) az igazolás elküldésével egy időben el kell juttatni a szervezőkhöz. A szervezőkkel történő egyeztetés szerint ez történhet postai úton, átutalással vagy személyesen. A mozgalom díjazása: A mozgalom teljesítője elnyeri a Pest Megye Teljesítménytúrázója elismerő címet, egyedi nyomtatású oklevél, valamint évente változó kitűző díjazásban részesül. Az a túrázó, aki egy naptári év alatt kétszeresen teljesíti a túramozgalmat (azaz teljesít legalább 20, tájegységenként 2-2 teljesítménytúrát és mindeközben megtesz legalább 500 km-t), jelvény díjazásban is részesül. Ebben az esetben két igazolófüzetet kell beküldeni elbírálásra. Díjkiosztó: A kitűzők és oklevelek átadására 2011. február 10-én kerül sor a Pest Megyei Természetbarát Szövetség irodájában, vagy a rendezőkkel történő egyeztetés alapján, egyéb helyen és időpontban. Megjegyzés: Legkésőbb 2011. január 15-ig be kell nyújtani elbírálásra az igazolófüzetet és a díjazás költségét, ellenkező esetben a díjazás elévül.
Igazolófüzet:
A túramozgalom igazolófüzete megvásárolható (100 Ft) a téli
teljesítménytúrákon, megrendelhető a baranyi@bkgsz.hu e-mail címen
vagy letölthető
További információk: 70/505-9595 2009.10.21 Bakony Túrázója - díjátadás
Bakony Túrázója - díjazások átadása A 2009. október 31-i Szarvas túrán várhatóan 13 órától lehet átvenni a díjazást! Kérünk mindenkit, aki ezen a túrán venné át a díjakat, e-mailben, telefonon, bármi módon jelezze előre ezt a szándékát Nekünk! Aki a túrán két távot teljesít, annak 2 túraként számoljuk el. Ez vonatkozik a további túrákra is. Pl.: 7-es táv teljesítése, majd nevezés a 17-es távra és teljesítés. Fehér-Vár-Palota túrán: 10-es táv teljesítése, majd nevezés a 25-ös távra és teljesítés. Bakonyi Mikulás túra: a 17A és a 17B távok teljesítése. Ösvénytaposó Baráti Társaság 2009.10.16 Túranaptár 2010, Rendezői értekezlet - TTT hírek
Tisztelt Túrarendezők!
A Teljesítménytúrázók Társasága 2010-ben is megjelenteti rendszeres kiadványát, az éves Teljesítménytúra naptárat. A naptárba kerüléshez szükséges adatlapot már kiküldtük email-ben a főrendezők és/vagy a rendezők részére. Ha valakihez nem érkezett meg, jelezze. Az adatlap (honlapunkról letölthető) számítógéppel tölthető ki (rtf formátumú), a kitöltéshez állandó internet kapcsolat nem szükséges. A kitöltött adatlapot a ttt.levelek@gmail.com e-mail címre várjuk vissza, 2009. november 8-ig, a Teljesítménytúra egyeztető értekezlet időpontjáig. Kitöltéssel kapcsolatos kérdésekre Fehérvári Máté tud válaszolni (ttt.levelek@gmail.com , 06-30-284-2730). Az adatlap "Megjegyzés" része bővült egy, csak az interneten megjelenő résszel. Ezt html formátumban, vagy külső, csatolt fájlban várjuk. A nevezési díj kedvezmények közé felvettük az új MTSZ Természetbarát Turista Kártyát. ------------------------------------------------------------------------------- A TELJESÍTMÉNYTÚRÁK 2010 - ELŐZETES lista (folyamatosan aktualizált) szintén elérhető. ------------------------------------------------------------------------------- A Túranaptárat 2010. január végére szeretnénk megjelentetni. Ehhez szükséges, hogy a túrák részletes kiírásait minél előbb megkapjuk Tőletek! Határidők: - 2009. november 8. - Túrarendezői egyeztetői értekezlet, melyre a részletes kiírást, (de a túra időpontját, nevét, távjait, helyszínét mindenképpen) várjuk! - 2009. november vége: a januári túrákat a 2009. december 5-i hétvégén (Bakonyi Mikulás túránkon) már egybeszerkesztve, nyomtatásban tervezzük terjeszteni - 2009. december 1. - szerkesztés megkezdése. A naptárat folyamatosan szerkesztjük, időrendben, utólagos beszúrás, átszerkesztés technikailag nem lehetséges. A később érkező túrák csak a naptár végére kerülhetnek. - 2010. január 10. - kézirat lezárása!!! - 2010. január 17: szerkesztés lezárása, lektorálás - 2010. január 20: nyomdába adás. - 2010. január 29: megjelenés. A Túranaptárat 1500 példányban tervezzük kinyomtatni, az ideihez hasonló ~400 oldalnyi terjedelemben. Továbbra is teljeskörűségre és a részletes kiírások megjelentetésére törekszünk. Habár az internet megjelenésével a nyomtatott naptár jelentősége csökkent, a kiadvány összeállításával (és a határidők betartásával) biztosítható, hogy a túrázók előre tervezhetően el tudják érni a számukra fontos túrák adatait. A kiadvány terjesztése a túrázók számára elsősorban a tavaszi teljesítménytúrák rajtjában vagy céljában történik majd, szintén önköltségi áron. A szerkesztéssel, összeállítással kapcsolatos költségeket egyesületünk pályázati illetve az 1%-ból befolyt támogatásokból biztosítja, azonban további anyagi támogatást szívesen fogadunk. Tartalmában és felépítésében komoly változtatást nem tervezünk: - Gyalogos és kerékpáros (hazai és külföldi) teljesítménytúrák - Vízi- és kombinált teljesítménytúrák - Túramozgalmak és teljesítménytúra-mozgalmak - MSTSZ Nemzeti Bajnokság kiírás - MTSZ minősítési rendszer kiírás - TTMR minősítési rendszer kiírás - UMSZ ultra futó kupa kiírás - IVV túrák - Zöldgömb kisvasutas túrák - Amatőr kerékpáros kupa kiírás - Országos Tájékozódási bajnokság futamai - 2009-as túrák részvételi statisztikája - 2008-as Év Teljesítménytúrázója díjazottak listája - 2008-as Hazai legjobb Teljesítménytúra eredménye - Időrendi- névmutató rendezvénytípusok szerint - A színes oldalakon Túrafotók és Hirdetések A túrák adatai a nyomtatott túranaptárban és az interneten, a TTT honlapján (http://ttt.tr.hu/naptar) található túranaptárban is megjelennek majd, továbbá előfordulhatnak egyéb, külső elektronikus vagy nyomtatott hírforrásban is. A beérkezett adatlapok alapján folyamatosan frissített előzetes naptár a TTT honlap Letöltések menüje alatti címen érhető el. Természetesen ezúttal is lehetőség van a szokásos túrainformációktól eltérő anyagokat megjelentetni a nyomtatott naptárban (hirdetés, túramozgalom kiírások, nem teljesítménytúra rendezvények, stb.). A jövő évi túrák, MSTSZ által szervezett szokásos rendezői egyeztető értekezlete 2009. november 8-én (vasárnap), 10:00-14:00 óra között kerül megtartásra. (Az egyeztetőt az MSTSZ közgyűlése követi.) Helyszíne: 1024. Budapest, Lövőház u. 39. Millenáris irodaház. Amennyiben túrá(i)tokat nem rendezitek meg 2010-ben, kérem, hogy azt is tudassátok! Sporttársi üdvözlettel: a TTT elnöksége ttt.levelek@gmail.com , http://ttt.tr.hu Teljesítménytúrázók Társasága (közhasznú egyesület), 1590. Budapest, Pf. 110. 2009.10.14 Deák 70, 55, 40, 30, 20 teljesítménytúrák - részletes kiírás
A Söjtöri Természetjáró Klub 2009. október 24-én, szombaton 16. alkalommal rendezi meg a Deák teljesítménytúrákat a Zalai-dombságban. Célunk a haza bölcse munkássága előtt való tisztelgés és a teljesítménytúrázás népszerűsítése mellett a környék természeti értékeinek megismertetése. Részletes kiírás letölthető. 2009.10.09 Forrás Túra a Visegrádi-hegységben 25km (téli változat, december)
Sokan érdeklödtek személyesen, telefonon, e-mailban, hogy , hogyan pótolhatnák tavaszi túránkat?
Úgy gondoltuk, hogy az egyéni bejárást nem számítanánk be mozgalmunkba, helyette újra megrendezzük, mivel új túráról van szó és valóban nem vertünk neki nagy reklámot. (Azért nem visszafelé, mert az útvonal veszélyes szakaszai télen az eredeti irányban biztonságosabban járható!) Úgy döntöttünk, hogy keresünk egy olyan munkaszüneti napot, amikor Budapest környékén semmilyen rendezvény nincs. Igy esett választásunk a december 13-a. Forrás Túra a Visegrádi-hegységben 25km (téli változat, december) részletes kiírása a Túranaptárban. Cserháti László 2009.10.09 Parlagfű felmérés eredménye - tájékoztató
Tájékoztató a 2009 évi Úttalan utakon... rendezvény keretében végzett parlagfű felmérésről. Célja: Képet alkotni arról, hogy a szervezett és aktív természetjárók körében milyen arányban ismert a parlagfű, valamint mennyien ismerik fel ténylegesen a terepen. Formája: Helyismereti kérdések mellé fűzött terepi feladat (inváziós növények felismerése). Célcsoport: A rendezvény résztvevői. Helye, időpontja: Dunaalmás térsége, 2009. szeptember 27. A túra és verseny terepe, útvonalai ideálisak voltak a feladathoz. A parlagfűvel általában szórványosan, de két foltban erősen fertőzött területen egyéb inváziós növények is előfordultak, kisebb-nagyobb egyedszámmal. Az említett két területet, a műemlék malmok környékét, valamint az Alsó és Felső-nyárerdő - Galagonyás térségét (ennek szélén volt a frissítőpont) minden résztvevő érintette. A rendezvény területén, útvonalai mentén előforduló egyéb inváziós növények: Fehér akác - számos ponton, több telepített állomány is, Gyalogakác - 6. és 1. pontok között a Duna-parton, Bálványfa (népiesen ecetfa) - szórványosan és nagy tömegben, különösen a Galagonyásban. Magas aranyvessző - a C pontcsoport térségében, Keskenylevelű ezüstfa (népiesen olajfűz) - a 9. pont előtt, Vadszőlő - a Neszmély előtti mélyút mentén, Átoktüske - a 19. pont környékén, Siskanádtippan - a Kőpite oldalában. A két település kertjeiben előforduló alkörmöst, csicsókát, kanadai aranyvesszőt figyelmen kívülinek tekintettük. Az értékelés során megállapítottuk, hogy a résztvevők többsége nem ismeri a parlagfüvet, vagy csak rajzról, fotókról, de természetes formájában nem ismeri fel, esetleg a fekete ürömmel téveszti. Az özönnövények közül felismertek között a harmadik helyre szorult, az akác és bálványfa mögé. Egy fő a Fűzi-réten nagyszámban virágzó erdei aranyvesszőt vélte kanadainak, két résztvevő a példának adott inváziós növényeket (selyemkóró, rézgyom) is regisztrált, amelyek ezen a területen nem fordulnak elő. Értékelés: Az indirekt felmérési forma biztosította, hogy reális képet tudtunk szerezni a jelenlegi helyzetről. A felvilágosító kiadványok nem biztos, hogy kellő hatásfokúak, ha gyakorlati bemutatóval nem párosulnak. A jövőben törekedni kell arra, hogy szélesebb körben terepi viszonyok között is fejtsük ki parlagfű ellenes propagandánkat. Budapest, 2009. október 7. Kinizsi TE Hegyvidéki csoport Kapják: Hegyek Vándorai TE, Kinizsi TE elnöksége, Teljesítménytúrázók Társasága, Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület FELHÍVÁS a parlagfű terjedésének visszaszorítására A Hegyek Vándorai Turista Egyesület, a Kinizsi Természetbarát Egyesület, a Teljesítménytúrázók Társasága alapszabályaikban meghatározott céljuk - az egészség megőrzése - érdekében közös akciót szervez áldozz néhány percet címmel a parlagfű terjedésének visszaszorítására. Korunk egyik kínzó és egyre több embert érintő betegsége a szénanátha. Ennek a szezonhoz kapcsolódó, időszakos betegségnek kiváltói között a főszerepet a parlagfű tölti be. A fészkesek családjába tartozó ürömlevelű parlagfű egyéves növény. Július közepétől októberig elhúzódó virágzása alatt millió számra jutnak pollenjei a levegőbe, amely a magyar lakosság kb. 30 %-ának okoz nehezen elviselhető, különböző súlyosságú allergiás tüneteket. Ha nyáron láz nélküli, megfázásos tüneteket észlelünk magunkon, akkor azt minden bizonnyal valamilyen allergén okozza, a legtöbb esetben ez az igénytelen, igen agresszív gyomnövény, amelynek egyetlen egyede 3000-4000 csíraképes magot érlel évente. Amerikából került Európába. Hazánkban 1908-ban Orsovánál észlelték először, 1920-ban Somogyban, 1930-ban a Kisalföldön, 1960-ban már a Duna-Tisza közén is gyakori. 1997-ben a legelterjedtebb gyomnövényként regisztrálják. Túraterületeink jelentős része - főleg az Északi-középhegységben - még nem, vagy gyengén fertőzött. A mezőgazdasági művelésű területektől távolabb eső erdőrészletekben szórványosan megjelenő egyedek még gyomlálással felszámolhatók. Túráink során - még teljesítménytúrák esetében is - szánjunk rá egy kis időt, hogy gátat vessünk a parlagfű terjedésének. Várjuk további szervezetek jelentkezését és csatlakozását a program további folytatásához, népszerűsítéséhez. A parlagfűről: Wikipédia.hu, parlagfű.lap.hu. 2009.10.08 Nordic walking túra - rendezvény ajánló (Pécs)
A pécsi Egy Hajóban Gyermek- és Ifjúságvédő Alapítvány szervezésében, nordic walking túra kerül megrendezésre a Mecsekben. Időpont: 2009.október 18. (vasárnap), 09:00. Indulás: Hotel Kikelet, parkoló. Cél: Remete-rét, ahol túrázókat pogácsa és meleg tea várja. A túra hossza 15 km. A távot teljesítő túrázók számára ingyenes wellness részvétel a Hotel Kikeletben. A túráról bővebb információt a 72/515-058 telefonszámon. 2009.10.03 Over Magazin -túra, sport és életmód - kiadvány ajánló
Új magazin túrázóknak, sportolóknak, aktív kikapcsolódást keresőknek. Hegyen, vízen, két keréken... a túrától az extrémig. Fotók. Tippek. Beszámolók. Érdekességek. Kultúra. Az over magazin 2-3. lapszáma az újságárusoknál! A tartalomból: Pápua-trekking Tábortűz a határon (Túra a Nagy-Milicre) Lavaredo ultra trail (terepfutó verseny) Vasércbeli extrémtúra (Via ferrata) Dachstein (Síelés nyáron) A lenin-csúcs (Beszélgetés Tátrai Rupert hegymászóval) Vogalonga (Velence sportos arca) Az öreg-túr (Hazai vízitúra) Hogyan legyünk rafting világbajnokok? Csík-gyimes-gyergyó (Honismereti kerékpártúra) Balaton bike fest 2009 Tél és nyár a dachstein lábánál (Bringával) Rekumbensek (A fekvôkerékpárok bemutatása) A magazin első száma letölthető (PDF formátumban). 2009.09.30 TELJESÍTMÉNYTÚRÁK 2010 - ELŐZETES lista (folyamatosan aktualizált!) TELJESÍTMÉNYTÚRÁK 2010 - ELŐZETES lista (folyamatosan aktualizált!) Január 2010-01-02 BUÉK 20 2010-01-02 Téli teljesítménytúra (Budai-hegység) 2010-01-02-03 A Budai-hegység távoli csúcsai (BHTCS) / A Budai-hegység még távolabbi csúcsai (BHMTCS) (éjszakai) 2010-01-09 A láthatatlan lobogó - Wass Albert emléktúra a Börzsönyben 44/28/18 és Válaszút 20 2010-01-09 Téli Mecsek 30/15 2010-01-10 A Puszta télen - Bakancsosok a vasútért I. 18km (Kisköre) 2010-01-16 Bartina 30/15/Bartina Maraton 42 2010-01-16 Téli Gyermekvasút 2010-01-16-17 A Híd túl messze van ... gyalogos teljesítménytúra 90/60/30 2010-01-17 Holló-kőtől Vörös-kőig - Pilisi szakasz 2010-01-17 Montefortiana (Olaszország) IVV 2010-01-23 Téli Körös 30/20 (Időpont változás!) 2010-01-23 Magas-Börzsöny 40 (rajt-cél: Csóványos) 2010-01-23 Vincézés - Pincézés 30/15 (Csókakő, Vértes) 2010-01-24 Kuruc-emléktúra 300 év nyomában (vezetett túra, Nézsa-Romhány) - (Időpont változás!) 2010-01-29 Brtnické Ledopády 100/50/35/25/15 2010-01-30 Kincsesbánya 30/20/10 2010-01-30 Téli Mátra XL/L/M/S 2010-01-31 Téli Tájolás tájékozódási teljesítménytúra 2010-01-30-31 Emlékhelyek nyomában (BTHE Téli vándortúra) 2010-01-31 Fel a Csóványosra! Február 2010-02-06 Téli sóút 35/15 2010-02-06 Margita 40/20/12/Margita Terep Maraton 2010-02-06 Szent László 33/15 2010-02-06 Kitörés 60/35/25 (éjszakai) 2010-02-07 Barlangtól-Barlangig 2010-02-13 Téli Tihany teljesítménytúra 20/15/10 /IVV 2010-02-13 Görgey Artúr emléktúra 50/25/17/15/10 (Esztergom-Visegrád, SZTE) 2010-02-13 Barcika 65/50/25A/25B/15 2010-02-13 Börzsöny éjszakai teljesítménytúra - Farkas Zsolt emléktúra 2010-02-20 Budai Trapp 2010-02-20 PITE 30/20/10 2010-02-21 Hol a következő? - Tél (Budai-hegység) 2010-02-21 Téli Túra-Kocsonyafesztivál! Miskolci Ötpróba 2010 gyalogtúra 35/15/6 (Új!) 2010-02-27 LeFaGySz Zemplén 2010 (58/48) 2010-02-27 Zöld 45/30/20 (Fekete István emléktúra) 2010-02-27 Vár a Szarkavár! (Új) 2010-02-27 Túrázz a Cuha-völgyi vasútért! (Téli túrák) - 20/15 Porva-Csesznek/15 Vinye/8 (Új!) 2010-02-28 TTT közgyűlés, Év Teljesítménytúrázója, TTMR minősítés, Hazai Legjobb Teljesítménytúra 2009 díjkiosztók Március 2010-03-06 Mizse 40/40K/20 teljesítménytúrák (Lajosmizse) 2010-03-06 Dunán innen - Dunán túl 50/20a/20b/10 2010-03-06 Damjanich emléktúra 30/20/15 2010-03-06 Mátrahegy 40/30/20/10 2010-03-06 Művészetek Völgye Nagykör 36/Kiskör 26/20/10 2010-03-06 Bükki Kilátások 43 2010-03-06 Intersport Zselici Gyalogtúra - Hosszú túra / Középtáv / Rövid túra 2010-03-06 Gorbitzer Frühlingswanderung - Windbergmarathon 100/42/39/32/26/22/15 2010-03-06 Normafa 20/10 2010-03-06 Nőnapi túra Hosszú/Rövid/Mini (Mecsek) 2010-03-07 Göcseji Galopp 55/33/14/4 2010-03-13 Tata - Vértes Volán - IVV túranap 10/5/2 2010-03-13 Duna menti 35/15 2010-03-13 Duna - Ipoly menti kerékpártúrák 84K/56K/40K 2010-03-13 Pécs2010 TT 20/10 2010-03-13 Márciusi Emléktúra 48/24/12/ 48K (Pomáz, Pilis- Visegrádi-hg.) 2010-03-14 Dél-Börzsönyi kilátások 40/30/15/ IVV 2010-03-15 Népek Tavasza 42 terepfutó/30/15/10 2010-03-15 A Gyermekvasút nyomában 2010-03-20 Lepke 40/20 2010-03-20 II. Geocaching teljesítménytúra - Vértes. Attibati 60/Hosszú 38/Közép 25/Rövid 12 2010-03-20 Ráckevei Gyalogjáró 40/25/Ács Károly Emléktúra 15 2010-03-20 Aranyszarvas - (Kincsem) 50 / Kincsem 40/25 2010-03-20 Ravazd-Pannonhalma-Ravazd nagykör 30/Ravazdi róka 15/Pannonhalma 10 2010-03-20 Szuadó 40/30/17 2010-03-20 Téry Ödön emléktúra 50/25/20 2010-03-20 Magyarország gyönyörű 30/15 (Bükk) 2010-03-20 Mansfeld Péter emléktúra Teljes táv/Középhosszú szakasz/Rövid szakasz (Bakony) 2010-03-21 Bia 25 2010-03-21 BIG DAY 2010 (kerékpáros) 2010-03-27 Bakony 50/25/10 2010-03-27 Bükki Házak - kreatív (tavasz) 2010-03-27 Magyarországi Forrástúrák a Pilis-Visegrádi-hegységben 35/20/15 2010-03-27 Julianus 50/30/20 2010-03-27 Négy évszak 25/15 2010-03-27 Ébredő Természet vetélkedős gyalogtúra (15km, Rózsaszentmárton) 2010-03-27 Petres 79K kerékpáros 2010-03-27 Galga 50/25/20 (Zöld Ház)/15 2010-03-28 Bika Szuper Maraton / Maraton / Félmaraton / Minimaraton 2010-03-28 GreenZone-BÉKÁS IDŐFUTAM BUDAPEST BAJNOKSÁG (kerékpáros) 2010-03-28 Kubát Hugó emléktúra 20/10/5 (Kőszeg) 2010-03-28 Tavaszi Városismereti verseny 2010-03-28 Vértesi Terepmaraton, és Félmaraton - teljesítménytúra és futóverseny / Minimaraton futóverseny Április 2010-04-02-05 JARNÍM SLUKNOVSKEM 100/20É/ 50/30/25/15 /50/30/25/15 /20 (négynapos, Csehország) 2010-04-03-05 Balatoni Húsvéti Kerekes Évadnyitó 204km (Balaton kerülés, háromnapos) 2010-04-03 Thury György emléktúra 30/20/10 2010-04-03 Teleki 50/30/20 2010-04-03 Mackó Új Utakon 25 2010-04-04 Himbi-Limbi a Libegő alatt 15 / Libegő 11x (11km) 2010-04-04 Isaszegi csata emléktúra 45/30/15 2010-04-05 TOJÁS 40/30A/30B/20 2010-04-10 Váci csata-emléktúra 30, 20, Váci csata-emlékséta, Vízparti Ötvenes, Vízparti Tizenötös 2010-04-10 PanoráMaraton 42,2/28/14 (gyalogos/terepfutó) /Séta 7 (Soproni-hegység) 2010-04-10 Tavaszköszöntő és Nyuszi túra - Sukoró 20/10/5 /IVV túranap 2010-04-10 Cinege 40/25/10 2010-04-10 Fogasgyermekvasút 30/40MTB / Gyermekvasút 20/20MTB/10/10MTB 2010-04-10 A Város Peremén (Budai-hg.) 2010-04-10 Tenkes 30/20/15 2010-04-10 Berzsenyi 30 / VULCANhUSz 2010-04-10 Petőfi 70/40/20 2010-04-11 Sopron IVV 20/10/5 - Nemzetközi túranap 2010-04-11 Gödöllő K30 2010-04-11 Határjárás 25 (Budai-hegység) 2010-04-17 GERECSE 50/ 20/10 (IVV is) 2010-04-17 Bujáki Kikelet 50/40/35/20/15 (gyalogosok), Kikeleti kerékpáros 50MTB 2010-04-17 Kutyával a Bakonyba (AVTSZ) 2010-04-17 Tavaszi Túra 50/25/12 (gy/f/K, Baja) 2010-04-17 Bükki források 50/30/17 2010-04-17 IV. Béla emlék- és teljesítménytúra az Ó-Bükkben 50/35/20 2010-04-17 PITE szülinapi túra 2010-04-17 Kevély Körüli Kevergés, Kevély Alatti Bolyongás 2010-04-17 Mátravasút 20/10 / Mátravasút 60K/30K 2010-04-18 III. Pest Megyei Piros 50/30/20 (Csévharaszt - Isaszeg) 2010-04-18 Andezit 30 2010-04-18 Tavaszköszöntő Kerékpáros Teljesítménytúra Várpalotán (MTB) 70/50/20/10/5 2010-04-18 Hajdúság 30 2010-04-23-25 3 nap - 3 ország - 3 túra (PL, CZ, D) 2010-04-23-25 VII. Hamahama Túlélőtúra - Mecsek 2010-04-24 Kovács Béla emléktúra 44/33/20/14 2010-04-24 MÁTRABÉRC 2010 / Hanák Kolos / Muzsla 2010-04-24 MÁTRABÉRC terepfutás 2010-04-24 Tihanyi Gejzírit 33/20 2010-04-24 Völgység teljesítmény- és IVV túra 20/10 2010-04-23 Esti tekergés Szendrőn 10km 2010-04-24 Vitézlő 50/35/25/15A/15B/80MTB/25 kombinált (gyalogos+kenutáv) /IVV 2010-04-24 Zsuzsi 25/10/30 MTB 2010-04-24 Nyerges 40/20 (Gerecse-hg.) 2010-04-24 Demeter TT bicajos 50MTB/25MTB/60K 2010-04-24 Czárán Gyula nyomában 25/15 (Erdély) 2010-04-24 Oxigén családi nap kerékpáros pontgyűjtő (Esztergom) 2010-04-24 Mandulavirág 15 (Lovas, Balaton-felvidék) 2010-04-24 Mount Everest Túrasorozat - Balatonfüred 2010-04-24 Gyertek ki a Vadasparkba! 2010-04-24 Lemaradás 40/25A/25B/Csiga Biga Bringa 70K 2010-04-25 Sárpentele 15 - Széchenyi Zsigmond emléktúra 2010-04-25 Vörös-kő 15 (Visegrádi-hg., BTHE) 2010-04-25 Péti Nagydíj kerékpáros 2010-04-25 Garadna 20/10/60K/40K 2010-04-30-05-02 Zala MATT 2010-04-30-05-01 Sárga 70/70 terepfutó/50/30É/30É terepfutó Május 2010-05-01 Sárga 40/20/18 2010-05-01 Hajdú 50/35/25/15/60K/40K 2010-05-01 Horváth József emléktúra 40/30/20 és IVV bevezető túranap a Börzsönyben 2010-05-01 Mecsek 50/30/15 2010-05-01 Káli 60/30/15/50K 2010-05-01 Nagy Gáspár emléktúra 50/25 (Vasvár) 2010-05-01 Odvas-Kő-ris Nagykör 46/Kiskör 20 2010-05-01 Karancs-Medves 50/35/20 2010-05-01 Agyerős nagymenés 30/15 (Bükk) 2010-05-01 Balatonkör 200K /150K/75K (kerékpáros) 2010-05-01 (Börzsöny Terep Ultra futóverseny 45 ??) / Királyrét 30/20/10/50K/25K 2010-05-01 Magnezit 60/35/30/25/15/10 (Szlovákia) 2010-05-01-02 Leskowsky Albert Emléktúra 2x50/2x50 kerékpáros / 50/50 kerékpáros 2010-05-02 Kéttorony 50/50K/30/20 2010-05-02 Halmi-dűlő 2010-05-02 Vérteskozma 30/20/10/30MTB 2010-05-02 Csárda Túra Road 85/MTB 55/Classic 40K (kerékpáros) 2010-05-08 Mindszenty bíboros emléktúra és zarándoklat 2010-05-08 Vidróczki 61/46/31/18 2010-05-08 Hajta 35/20/Zagyvamenti sétatúra 2010-05-08 Hatos tölgy 30/10 (Sokoró) 2010-05-08 KHT1 - Út az ismeretlenbe - A Kőszegi-hegység rejtett(ebb) értékei 30/20/10 2010-05-08 Almamellék 25/10/40K 2010-05-08 Pilis 50 teljesítménytúra/Pilis 35 teljesítménytúra/Pilis 16 sétatúra 2010-05-08 Dolina 50/30/20/10 2010-05-08 Demeter TT gyalogos 30/15 2010-05-08 T-Mobile Természetjáró Kerékpáros Túra 63K/35K/15K (Szekszárd) 2010-05-08 Tési-fennsík 50/50MTB/25/25MTB 2010-05-08 Buda Bércein 50/25 2010-05-08 Bükk 50/50MTB/25/15 2010-05-08-09 Fruskogorski maraton (Szerbia) 2010-05-09 Három város 30/40K Csabai kör 27 gy/v/k /30v / Póstelek 20 / Cimbora 13 gy/v / Bandika-fa 10 gy/v 2010-05-09 3x7/7 mérföldes tekergés - tavasz (Keleti-Bakony) 2010-05-09 Gödöllő K100/K80/K50 2010-05-09 Zemplén 50/25/20/50MTB/30K 2010-05-09 Óbudavár 40/20/10-Szabó Ernő emléktúra/5/1 2010-05-14-16 Huszonhetedik Túlélőverseny Nagyhalál/Kishalál 2010-05-15 Budai 50/30 2010-05-15 Őrség 50/30/20 2010-05-15 Szent Kút IVV 40/20/10/5 (Vas-megye) 2010-05-15 Bakony 200 országúti kerékpáros teljesítménytúra Teljes Csúcs/Teljes Táv/Rövid Csúcs/Rövid/Csak Csúcs/Sprint/Kicsi 2010-05-15 Kaszó 20/10/45K 2010-05-15 Bazilika 40/Burda 20 2010-05-15 Szarvaskői Ökö-Park túra 70/50/25/10/15É/110K/70K/35MTB 2010-05-15 Katica Tanya zselici kerékpártúra Hosszú túra/Középtáv/Rövidke 2010-05-15 Baranya-Tolna 30/15 2010-05-15 Erdőspusztai Kék 50/25/10 2010-05-15 TEREP SZÁZAS 2010-05-16 VII. Kínok Kínja nyílt nemzetközi országúti kerékpáros mezőnyverseny (Amatőr Kupa forduló) 2010-05-22 Szent Orbán 30/20/10 (Zalakaros) 2010-05-22 Kohász-kék 130/130MTB/70/25/10 2010-05-22 Szentgotthárd IVV túranap 12km (3 napos nemzetközi túrahétvége) 2010-05-22 Hévízgyörk 50/35/20/10 2010-05-22 Egri Bükk 50/30/15/80K 2010-05-22 Csömödér 20 / Csömödér 80K 2010-05-22-24 Balatoni Pünkösdi Kerülés (3 napos, kerékpáros) 2010-05-23 Magyarföldi Kerékpáros 60K/30K 2010-05-23 Felsőszölnök IVV túranap 8km 2010-05-23 Karszt 70/50/35/25/15 (Aggtelek) 2010-05-23 Kak 25/25MTB/45K 2010-05-23 Tanúhegyek 50/30/20/10/ IVV 2010-05-24 Tanúhegyek kerékpáros/ IVV 2010-05-24 Bükkalja gyöngyszemei 25 2010-05-23-24 Mátrai Csillagok Éjszakai Teljesítménytúra 40/25/15 2010-05-29 KINIZSI SZÁZAS /40/25 (30. rendezés) 2010-05-29 Sziget (kerékpáros) 95/60/40/35/5 2010-05-29 Nagy László Emléktúra 30/25/15 2010-05-29 Somló 15 Éjszakai teljesítménytúra 2010-05-29 Tisza-tó kör Kerékpáros 70K (országúton) / 66K (gáton) 2010-05-29 Patai keringő 28 / Püspöki keringő 18 / De jó a Diós! 2010-05-29 DÖKE 75K/50K/25K (Mecsek) 2010-05-29 Gyereknapi túra Hosszú/Rövid/Mini (Mecsek) 2010-05-29 Jutasi őrmester Benedekhegyi kŐrjárata 30 2010-05-30 Békás Kerékpáros Teljesítménytúra 100K/60K/30K 2010-05-30 Rózsai Tekergés 85K/45K/25K/60MTB/30MTB Június 2010-06-05 Hat Torony túra 31/25/17/13/8 2010-06-05 2x100 km Baranyában országúti kerékpáros teljesítménytúra 200/100 2010-06-05 Velence 35/25/10 2010-06-05 Velence Tízszer (kerékpáros) 2010-06-05 Laudetur SIÓ-tour 34V/16V vízitúra 2010-06-05 Körös 50/30/20/100K/70K 2010-06-05 Vas-hegyi Negyvenes / Vas-hegyi Húszas / Vas-hegyi Tízes 2010-06-05 Oroszlány 50/40/30/20/10 2010-06-05 XXIV. ORSZÁGOS EGYÉNI TÁJÉKOZÓDÁSI TÚRABAJNOKSÁG - V. HOLLÓS KUPA 2010-06-05 Ravasz Róka 12 2010-06-05 Ozrenski Planinarski Maraton 100/50/25/6 (Ozreni-fennsíki maraton, Boszniai Szerb Köztársaság) 2010-06-05-06 Kittenberger 65K/40K kerékpáros 2010-06-05-06 Mátra 115/88/55 2010-06-05 Gödöllő éjszakai 30/20 2010-06-05 Zselic éjszakai 40É/20É 2010-06-06 A Medves gyöngyszemei 20/10 (gyalogos) 2010-06-06 Negyven Hegyben Egyben (kerékpáros) 2010-06-06 Föhrenbergmarsch 50km 2010-06-06 Tusnádfürdő 35/15 2010-06-12 Mecseki Hegyikerék 50MTB/30MTB 2010-06-12 Olajos Körút 40/30/20/10 /IVV 2010-06-12 Hortobágy 20/20 kerékpártúra 2010-06-12 Verecke 50/36/17 2010-06-12 Bükk-fennsík 50/25 2010-06-12-13 Pázmándi TOPorgók éjszakája 30É 2010-06-12-13 Szent Iván éji sóút (30) / Sóút (extra) 50 2010-06-13 Ősemberkereső 20 / Bükk-fennsík 40K 2010-06-13 Falasok(k) 50/25 (????) 2010-06-18-20 Hamahama Körös Kenutúra 2010-06-18-20 Balatoni Vakáció Bringás Fesztivál (3 napos) 2010-06-19 Gémes 40/30/20 (Helyszín: Észak-Börzsöny) 2010-06-19 Magyar Királyok Nyomában 50 / Kuglófkereső teljesítménytúra 20/10/IVV 2010-06-19 Kaptárkövek 55/30 (Bükk) 2010-06-19 Rudohorská (Érchegységi Százas) 100, 50, 10 (Szlovákia) 2010-06-19 Tiszavirág Teljesítménytúra vízen és kerékpáron 15V+45MTB 2010-06-19 Tisza-tó Kerékpáros turistája D130/C64/ A51/B51 (csónaktúrával kombinált) 2010-06-20 Kisköre Kerékpáros Nagy-köre 60K 2010-06-19-20-21 Turul 192 (Budapest XII - Tatabánya - Esztergom - Dobogókő - Visegrád) / Árpád vezér 130 (Tatabánya - Visegrád) / Trianon 90 / Árva Vince 65 / Boldog Özséb 56 / Zongor 40 / Kerecsen 20 / Dobogó 20 (csak gyalogos távok) 2010-06-20 Kőris Körül (Porva) 2010-06-20 Sándor Móric sarkában kerékpáros teljesítménytúra 100K/65K/45K (Gerecse) 2010-06-20 Szélmalomharc - Bakancsosok a vasútért II. 25/25K/50K (Kunhegyes) 2010-06-24-27 Balaton Kör (60+60+55+60) / Félkör / Harmadkör (Gyalogos) / Kerékpártúra (200km) / Kerékpártúra (57+33+51+59) 2010-06-25-27 Háromnapos Zalai Portya Csörnyeföld községből (kerékpáros) 2010-06-26 III. VDO Kalandtúra Két Keréken (nappali, MTB) 2010-06-25 Vasfüggöny túra a Lövérekben 20km 2010-06-26 Vasfüggöny túra és piknik a Páneurópai Piknik Emlékhelynél Hosszú túra (23km)/Közepes túra (13km) 2010-06-26 KHT2 - Vizek nyomában Forrástúra a Kőszegi-hegységben 25/15 2010-06-26 Mecsek-Zselic Határán 85/50/25/10 (gyalogos, Abaliget, DÖKE) 2010-06-26 Őrség-Goricko (magyar-szlovén) 2010-06-26 Balaton 50/50MTB/30/20 2010-06-26 Szélmalom 100K/50K/30K 2010-06-26 Budapest Terepfutó Kupa 85 (MSTSZ, Budai-hegység) 2010-06-26-27 Hadak útja 88(nappali+éjszakai)/55(nappali)/ Csillagösvény (éjszakai) 33/11/33+11 2010-06-26-27 Vigyázó-Vladeasa 62/44/33 / Kalotaszeg 40/25 2010-06-27 Buda Határán 50/25A/25B 2010-06-27 Sopron (Lővér) IVV túranap 18/11/6 2010-06-27 A Börzsöny rejtett értékeinek nyomában (vezetett túra, sok szinttel) Július 2010-07-01 TEDOT 30 / TEGYOT 20 (Szekszárd) 2010-07-03 Csemő Virágünnepe 30/18 2010-07-03 Rákóczi 120MTB /110/50/35/25 /50MTB/35MTB/25MTB 2010-07-03 Négyszögletes Kerekerdő 2010-07-03-04 Határvidék 2x30 (Csurgó 30/Drávalátó 30) 2010-07-03 Wass Albert teljesítménytúra - Görgényi 60/30 km 2010-07-04 Wass Albert teljesítménytúra - Istenszéke 40 km 2010-07-04 Erdőkerülő 50 Schelcz Albert emléktúra / 25 Foltán János emléktúra / 60MTB/30MTB Börzsöny 2010-07-04 TOUR d' FLUGOS (Flugos Futam kétkeréken) 2010-06-09-15 Hamahama Rába kenutúra 2010-07-10 Túrák Ságváron - Megalöszölő 50/Löszölő 35/Tökölő 16 2010-07-10 Bodrog-parti Bringa-party 43K / Tisza-parti Bringa-party 43K 2010-07-10 Muzsikál az erdő 25/12 2010-07-10 Mezőföld 60/50/30/Iringó 15 (tanösvény) / Kerékpárral a Mezőföldön 50K / Éjjel a Mezőföldön 40/20 2010-07-10 Teveli-tóRtúra - Tevel-Kőris 40/Teveli 30 (nagykör)/20 (középkör)/12 (kiskör)/Gerence-Kőris 11 2010-07-10 E.ON Délibáb teljesítménytúra 20 / bringatúra 60MTB/30MTB 2010-07-11 Szurdok 40/30 2010-07-11 Csákberény IVV túranap 23/13 2010-07-16-22 Hamahama Rába kenutúra 2010-07-17 Cuha 50/35/25 2010-07-17-18 Fertő-tó kör (kerékpáros) egynapos / kétnapos 2010-07-17-18 BTHE-DINPI Börzönyi gerincvándorlás II. (két napos) 2010-07-18 Hegyiember-kör Csillagtúra/Tájékozódási túra 2010-07-23-29 Hamahama Rába kenutúra 2010-07-24 Fejérkő 50 / Szamárkő 25/10 - Szántód Szamárkő IVV túranap 50/25/10/5 2010-07-24 Királyháza 30/20 / 60K/20K 2010-07-24 Patai Mátra 30/16/6/3 2010-07-24 Hegymenet 55/ II. Béla teljesítménytúra/ Várad 15 2010-07-24 Budai Tájakon 30/15 2010-07-24 Szent Kristóf teljesítménytúra (Zalai-dombság) 2010-07-24 Magas-Tátrai Barangolások 2010-07-24 Fekete-Tisza-forrás 50/30 (Kárpátalja ,Ukrajna) 2010-07-25 Tátralátó 30 2010-07-30-08-05 Hamahama Rába kenutúra 2010-07-30-08-01 Kazinczy 200/4x50 tf/100 Regmec/Tövisek és virágok/Hálaisten/50 Széphalom/Tilalmas/Szalánc Nyugodó/20 Füzér 2010-07-31 Bükk 900-as csúcsai 2010-07-31 Velence 80K/40K/40MTB kerékpáros teljesítménytúra (40. Nemzetközi és Országos Túrakerékpáros találkozó és az 5. Különleges Kerékpárok Fesztiváljának a része) Augusztus 2010-08-01 Balaton IVV túranap 10/5 2010-08-01 Bakony '93 kerékpáros 2010-08-05-07 Internationale Dreitage-Wanderung Knittelfeld (IVV) 2010-08-06-12 Hamahama Rába kenutúra 2010-08-06-08 3 nap a Brassó környéki hegyekben - Nagykőhavas 45/20 / Bucsecs 55/25 / Keresztényhavas és Cenk 50/25 2010-08-07-08 Rockenbauer Pál teljesítménytúrák 130/70/40 nappali/40 éjszakai 2010-08-07 Medveles 60/45/20 (Erdély. SZTE) 2010-08-07 Tiszaújvárosi Turista Triatlon 40 (TTT 40) 2010-08-07 Nagybörzsönyi Négylevelű 53 / Nagybörzsönyi Háromlevelű 40 / Nagybörzsönyi Háromlevelű 25 2010-08-07 Csabdi 30/15 2010-08-08 Ipolymente kerékpáros túrák 2010-08-13-19 Hamahama Rába kenutúra 2010-08-13 SKALNÍMI HRÁDKY LABSKÝCH PÍSKOVCŮ 100/50É/12É/50/45/35/23/12/101K/35K/23/12/16K (Csehország) 2010-08-14 Vértesi Barangolás 50/25/10/ IVV 2010-08-14 Vértesi Kerekezés 70K/50K/75MTB/ IVV 2010-08-14 Szent István Teljesítménytúra Szolnok körül 100K/66/66K/33/33K/17/17K 2010-08-14 Tátika-Rezi hosszú két várút 44/rövid két várút 27/egy várút 17 2010-08-14 Mecsek 600-as csúcsai/Mecsek 35/Tubes 20 2010-08-14 Fűzfő Éjszakai Körtúra 2010-08-15 Wienerwald Marathon 42/20/10/6 2010-08-19 A Gyermekvasút nyomában (éjszakai) 2010-08-20 Kécskei kör gyalogtúra 20/ kerékpártúra 70K 2010-08-21 Fel a Naszályra! 55/35/15, Gyadai túra 11, Naszály lába 55K, Transzcserháti műút 120K, Cserháti GPS-túra 2010-08-21 Kőkapu 20 / Hegyköz 40K 2010-08-21 Abaúj - Hegyközi teljesítménytúra 45/25/15 2010-08-22 Pest Határán 70K (kerékpáros) 2010-08-22 Tárkány 20/10/60K 2010-08-24 Ultra-Trail du Mont- Blanc UTMB, CCC, TDS, La Petite Trotte à Léon 2010-08-25-26 Úz völgye 2x15 (Erdély) 2010-08-27-29 Balatoni Bringás Nyárbúcsúztató Fesztivál (3 napos) 2010-08-28 Mályvád 55/30/20/ Szanazug 40 2010-08-28 Pilisi Trapp 41/25 2010-08-28 Kelet-Mecseki Barangolások - kreatív 6/5/3 ház 2010-08-28 Szobi Szuszogós gyalogtúra 25 / Börzsöny Kör 100K/Nagyirtás 50K/Dunaparti 25K 2010-08-28 Zselici 4 fa 30/20/10 2010-08-28 Zillertaler Steinbockmarsch 2010-08-28 Karwendelmarsch 52/35 (IVV) 2010-08-29 Silvretta-Ferwall Marsch 42/28/18 2010-08-29 Lábatlan 35/15 2010-08-29 Bugaci Betyártúra 25/25MTB 2010-08-29 III. Pilis Kupa I. forduló Nemzetközi Hegyi Egyéni Országúti kerékpáros Időfutam (Amatőr Kupa forduló) Szeptember 2010-09-03-04 Marcus Aurelius Menetnapok 22/40/2x22/ 2x40 2010-09-04 Magyarországi Forrástúrák a Börzsönyben 8-as/Fél 8-as 2010-09-04 Zöld Túra 30/20/10 (Ajka) 2010-09-04 Libaterelő 27/14/9 (Úri. Pest megye) 2010-09-04 Hargita 45/25/10 2010-09-04 Csiszta 30/20 / Nagy-Berek kör kerékpártúra 80K 2010-09-04 Gemenc 100 kerékpáros túra 2010-09-04 KHT3 - Avar-kortól napjainkig - Történelmi gyaloglás a Kőszegi-hegységben 35 2010-09-04 Hol a következő? - Ősz (Pilis-hegység) 25/10 2010-09-04 Mecsek 1800/999/490 2010-09-04 Jákoti Jójárók / Berceli Barangolás / Keszthelyi Tibor emléktúra 2010-09-04-05 Vitorlás Challange - 12. 2010-09-05 Keviczky József kerékpáros emléktúra 120K/70K/30K 2010-09-05 Baranya 100K/50K/25K 2010-09-11 Válicka 40/30/15/10 /IVV 2010-09-11 VIKING FUTÁS és erőltetett menet 10/3 (Szigethalom) 2010-09-11 Hegyhát 50/30/20/10 2010-09-11 Esztergom 20/10 /IVV túranap 2010-09-11 Tolna 50/25/15/ IVV túranap 2010-09-11 Sárrét 30/15 (Körösladány) 2010-09-11 Vadrózsa 150/50/Vadrózsa terep 50 terepfutó /30/20/10 2010-09-11 Förster Kálmán emléktúra 20/Magyar-Szlovák határon át 30/15 2010-09-11 Meteor 50/Maraton/21A/21B 2010-09-11 Tisza Gátak 50/ 140K/90K/50K 2010-09-11 Őszi 30-as teljesítménytúra a Burok-völgyön keresztül 2010-09-11 Isteni Szikra teljesítménytúra (Nagykőrös) 2010-09-11 Makói-Hagyma-Túra 7/15/45K 2010-09-11-12 Ember a gáton éjszakai teljesítménytúra 50É/50É vízitúra/40É/10É/72É/72KÉ 2010-09-11-12 BEAC Maxi 110/110MTB/Téry 80/Eötvös 70/70MTB/Börzsöny 50/50MTB/Tomi túra/Éjszakai 50/Éjszakai 30 2010-09-12 Tokaji Bor túrák - Aszú 50/Szamorodni 35/Furmint 25/Hárslevelű 15 2010-09-12 Nyírvidék 20 / A Nyírségi Kisvasút nyomában 55K 2010-09-12 2x7/7 mérföldes tekergés - ősz (Mór-Csókakő, Vértes) 2010-09-12 Gödöllő K50 2010-09-12 Jó Szerencsét! 15 - Bányász emléktúra 2010-09-18 Csik Ferenc emléktúra 30/20/10/5 (Gyenesdiás) 2010-09-18 Piliscsabai Negyvenesek L/XL/ Piliscsabai 20/Sziklakerülő/Iluska séta 2010-09-18 Eger Csillaga 50/25/15 2010-09-18 Gemenc 30/20/10/ Gemenc kör kerékpártúra 55K 2010-09-18 Bakony Ultramaraton 68/Bakony Maraton 42/Bakony Félmaraton 24 (terepfutó) 2010-09-18 Bakony szurdok-völgyei 80/37/25/16/ Várpalota 50 2010-09-18 Don Bosco teljesítménytúrák - Don Bosco 60/Mazzarello Mária 50/Laura Vicuña 30/Savio Domonkos 18 2010-09-18 EKF (Pécs Európa Kulturális Fővárosa) 2010 - 40/20/10 (Budai-hegység) 2010-09-18 Pelikán 50/50MTB/30/20 2010-09-18 Hősök túrája 2010-09-18 Hatvani Hatvanas 60/60MTB / Bajza József emléktúra 25/25MTB/15 2010-09-18-19 Teleki Samu emlék és teljesítménytúra 60/40/20 (Erdély) 2010-09-19 Emléktúra Ozorai Pipo nyomában 30/20/15/10 (Simontornya) 2010-09-19 Papi pipa 30/15 2010-09-23-25 Túravilágbajnokság - Abtenau (3 napos, IVV) 2010-09-25 Őszi Mátra 30 2010-09-25 Kanizsa teljesítménytúrák 50/30/20/10 2010-09-25 Kisgyóni Kétpróba (gyalogos, barlang) 2010-09-25 Kisgyóni hegyi kör - 5. kerékpáros 2010-09-25 Táncsics 30/26/14/10 /IVV 2010-09-25 Sumi Emléktúrák 70/55/35/15 (Pénzesgyőr) 2010-09-25 Katica Tanya zselici kerékpártúra Hosszú túra/Középtáv/Rövidke 2010-09-25 Nahát 95/50/35/20/Hangya 15 2010-09-25 Pomáz Körül-belül 50/40/30/10 2010-09-25 Magashegy 45/45 terepfutó/25/15 /45MTB 2010-09-25 Critical Road Balaton Teljes kör (kerékpáros) 2010-09-25 Elő a kerékpárral 97K/57K / Simics Tamás emléktúra 2010-09-25-26 Mecsek Éjszakai / Esti Mecsek / Simics Tamás emléktúra 2010-09-26 III. Pilis Kupa II. forduló Nemzetközi Hegyi Egyéni Országúti kerékpáros Időfutam (Amatőr Kupa forduló) 2010-09-26 Páros Hegyi egyén időfutam (országúti+MTB páros) 2010-09-26 Tompa Mihály 35/25/10/75K Október 2010-10-01-03 Egyeskő 60 2010-10-02 Hajta 80MTB/50MTB/Zagyva körüli tekergő 2010-10-02 Apáczai 27 2010-10-02 Rákóczi emléktúra 30/IVV 20/10 (Győrújbarát) 2010-10-02 Lokomotív 424 42/24 2010-10-02 Szendrő Körül Gyalogszerrel (vezetett, 15km) 2010-10-02 Szüreti barangolások pincétől pincéig 30/20/10 piknik túra 2010-10-02 Katica Tanya Zöldpont Tájékozódási Túraverseny 2010-10-02 DÖKE 45/30/15 /15MTB (Mecsek) 2010-10-02 Pázmándi TOPorgó 45/35/20 2010-10-02 Tiszazug 30/20/10 2010-10-02 Főforrások 30/15 2010-10-02 Szent Imre 20/10 2010-10-03 Vasas Maraton/Vasas 25 2010-10-03 Egyetemisták-Főiskolások Országos és Budapest Bajnoksága Országúti Egyéni időfutam verseny 2010-10-09 Őszi Trapp 2010-10-09 Less Nándor emléktúra 60 Nomád terepfutás/60/48/35/26/16/12 2010-10-09 Bakonyi Barangolás 70/55/45/40/30/20/17 2010-10-09 Széchenyi 15/40K 2010-10-09 Zselic 50/30/20 2010-10-09 XI. Területi Természetbarát Találkozó (Balatonfüred-Arács) 2010-10-09 Jolly Joker Túra Balatonfüred Koloska völgy VMTSZ 2010-10-09 Gödöllő 60/60MTB/35/20 2010-10-09 Deák Ferenc Vándor Kupa 25 gy/f/K 2010-10-09 Cartographia - Budai Kilátók / Cartographia - Budai Kilátók Extra 2010-10-10 Zalakaros 25/10/Kis-Balaton kör 70K/35K 2010-10-10 Reguly Antal Emléktúra 2010-10-15-17 Gerecse MATT 2010-10-16 Herrensee Marathon 2010-10-16 Ugocsai borút 2010-10-16 Írottkő 70/50/35 2010-10-16 Mecseki Kikelet Dupla Maraton/Maraton/Félmaraton/Mini Maraton/Misina 535 2010-10-16 Börzsöny vándortúra 2010-10-17 Tatabánya 30/20 2010-10-17 Fel a Nagy-Mánára! 2010-10-22-24 Balatoni Kerekes Szezonzáró (3 napos) 2010-10-22-24 VIII. Hamahama Túlélőtúra - Őrség 2010-10-23 Éger-völgy 40/20/10 2010-10-23-24 Mecseki Láthatatlanok nyomában 100 (2x50)/56/28/14 2010-10-23 Via Dolorosa gyalogos+terepfutó:75/60/40 / gyalogos: Aba Sámuel 30/20/20A/10 2010-10-23 Szomori teljesítménytúrák (1956-os emléktúrák) 56/23/10 2010-10-24 Deák 70/55 Bocskán át/55 Rádiházán át/ 40/30/20 2010-10-30 Szarvas túrák 27/17/7 2010-10-30-31 Piros 85/85tf/65/50A/50B/35 és Magyar Vándor 20 November 2010-11-01 Monoton Maraton, Félmaraton, Minimaraton 2010-11-05-06 Vresovicai 100-as/50-es (Vresovicka stovka, Cseh köztársaság) 2010-11-06 IV. Pest Megyei piros 55/35/20/15 (Csévharaszt - Szigetcsép. Pest Megye Turistája) 2010-11-06 Fehér-Vár-Palota 40/25/20/10 2010-11-06 Zselici Gyalogtúra Hosszú túra / Középtáv / Rövid túra 2010-11-06 Mecsek 100/400 2010-11-06 Óbudavár 20 Éjjel 2010-11-06 BSI túranap (Budapest, Csillaghegy) 2010-11-07 MSTSZ teljesítménytúra rendezői egyeztető értekezlet 2010-11-13 Szent Márton túra 30/IVV 20/10/5 (Szombathely-Olad) 2010-11-13 Szellemes szép lélek 25/15 (Bükk) 2010-11-13 Cserhát 50, 40 (körtúrák Nagylócról), Cserhát 20 (Nagylóc-Hollókő), Fel a Dobogó-tetőre! (csillagtúra) 2010-11-19-20 Huszonnyolcadik Túlélőverseny Nagyhalál/Kishalál 2010-11-20 Lővérek 40/25/15 2010-11-20 Hegedűs Róbert emléktúra 2010-11-21 Hegedűs Róbert emlékséta 2010-11-27 Tanúhegyek nyomában 40/40 terepfutó/20A/20B/15/10 2010-11-28 Bauxit 40/30/20 (UKK túra) December 2010-12-04 Bakonyi Mikulás 50/40/30/20/17A/17B 2010-12-04 Vödörvölgyi Mikulás TT 2010-12-04 Mecseki Mikulás 2010-12-04 Irinyi 25/15 2010-12-05 Mezőföldi Mikulás 30/20/10 2010-12-05 2x7/7 mérföldes tekergés - tél (Mór, Vértes) 2010-12-05 Járóföld Mikulás (Nagykőrös) 2010-12-11 Börzsöny Vulkántúra 2010-12-11 Téli Kab-hegy 2010-12-12 Magyarországi Forrástúrák a Pilis-Visegrádi-hegységben Téli 30 2010-12-18 Horváth Nepomuki János (Csepel) 50/35/20/15 2010-12-18 Tortúra 65/32/12 2010-12-19 Dombay-tó Maraton/35/30/25/15 2010-12-28-29 IV. Téli Tüdő Tisztító Túlélőtúra - Karancs 2010-12-30 Fóti Somlyó 2010-12-31 Fel a Badacsonyra! 2011 2011-01-08 BUÉK 20 2011-01-15 Téli Körös 30/20 2011-01-29 Téli Mátra XL/L/M/S (A lista üres sorai technikai okokból szerepelnek, nem hiányzó túrát jelölnek!) 2009.09.28 Őszi túrabejárás - Időpont változás
Minden kedves túrázó figyelmét szeretném arra felhívni, hogy az Őszi túrabejárás (Ex Börzsöny-bérc) túra időpontja változott! Várom azok jelentkezését, akik részt szeretnének venni a vasárnapi túrán, és azokét is akik szombat éjszakára szállást is igényelnének a Nagy-Hideg-hegyi Turistaházban. Előjelentkezést legkésőbb október 7-éig tudok elfogadni. Üdvözlettel: Andrási Gábor túravezető 2009.09.22 Szarvas Mátyás - II. Országos Kék Kör futás
Szarvas Matyi idén is elindult, hogy körbefussa Magyarországot 2009. szeptember 22-én indult Szigligetről és 43 nap alatt szeretné végigfutni a három kék túra 2533 kilométerét. A futását, ahogy a tavalyit is, a neten tudjátok követni. A futásnak a honlapját itt találjátok: www.kekkorfutas.hu AZ ORSZÁGOS KÉK KÖR FUTÁS CÉLJAI Az Országos Kék Kör Futás célja egy mondatban így foglalható össze: Az egészséges életmód és hazánk rejtett természeti kincseinek népszerűsítése, valamint az élet különböző területeihez nélkülözhetetlen kitartás, siker- és kudarckezelés, tervezés, logisztika és stratégia bemutatása egy extrém sportteljesítményen keresztül. A 2009. őszére tervezett egyedülálló akció az alábbi célok megvalósítására törekszik: - Az egészséges életmód, az egészségtudatos gondolkodás népszerűsítése Köztudott, hogy hazánk az egészséges életmód tekintetében nagyon el van maradva a fejlett európai országoktól. Sok az elhízott, különféle betegségektől szenvedő ember, mégis a nagy többség alig tesz valamit SAJÁT egészsége érdekében. Az akció elsődleges célja éppen ezért az, hogy a bárki által végezhető természetjárást, illetve a futást népszerűsítse, egy kimagasló teljesítményen keresztül mintát adva mindenki számára. - Hazánk természeti kincseinek bemutatása a három leghosszabb magyarországi túraútvonal bejárásával Hazánkban mintegy 15.000 km jelzett turistaút létezik. Ezek az útvonalak szinte minden látványosabb területet érintenek hazánkban. A hálózat gerincét a három leghosszabb magyarországi túraútvonal alkotja: az Országos Kéktúra (1.136 km), a Dél-Dunántúli Kéktúra (553 km), illetve az Alföldi Kéktúra (844 km). A három kék jelzésű túraút alkotta Országos Kék Kör (2.533 km) hazánk összes megyéjét és középhegységét érinti. - A természet- és környezetvédelem fontosságának hangsúlyozása A természet- és környezetvédelem sokáig csak kevesek problémája volt. Napjainkban azonban érezhetően megváltozott a helyzet. Az időjárás változása egyre szembetűnőbb: rekordmagasságú árvizek a Tiszán és a Dunán, fél óra alatt milliárdos károkat okozó viharok, romló vízkészletek, az asztmás betegségek számának ugrásszerű növekedése a városokban. Természeti környezetünk pusztítása saját életünket nehezíti meg. - A honi természetjárás problémáinak figyelemfelkeltő bemutatása (elpusztult menedékházak, turistautak helyzetének rendezetlensége) A hazai természetjárás feltételei jelenleg nem túl jók. Néhány száz ember áldozatos munkájával, társadalmi munkában, minimális állami segítséggel tartják karban az egyesületek a turistaút hálózatot. Az útjelző táblák, erdei pihenők nagy része rongálás áldozata lett. A turista- és menedékházak java bezárt, kisebb részük pedig nehéz anyagi körülmények között vegetál. A turistautak létesítése jogszabály híján még mindig eseti döntések függvénye. - A szabadidő hasznos eltöltésének népszerűsítése Az életszínvonal javulásával az emberek többféle módon tudják eltölteni szabadidejüket. A Kék Kör Futás a szabadidő hasznos eltöltését propagálja. A túrázás, a futás frissíti a testet és a szellemet, hozzájárul hazánk jobb megismeréséhez. A túrázás közösségformáló erő, az emberi kapcsolatokat magasabb szintre emelő közösségi élmény. - Egyedülálló ultraterepfutó rekord felállítása A Kék Kör Futás egy kivételes sportember egyedülálló teljesítménye. Szarvas Mátyás 2002-ben 17 nap alatt futotta végig az Országos Kéktúra 1.100 km-es útvonalát, 2008- ban pedig 45 nap alatt a teljes Kék Kört (2.533 km). A táv idén nem változik, ám a rendelkezésre álló idő 43 napra csökken. Mivel a pálya jelen esetben a három leghosszabb hazai turistaút, a kifogástalan fizikai és mentális erőnlét mellett - a terhelés okozta fáradtság miatt - rendkívül jó tájékozódási képességre is szükség lesz. - Az élet különböző területeihez nélkülözhetetlen kitartás fontosságának kiemelése - A sikerhez vezető utak, a siker és kudarc összefüggéseinek bemutatása - Bátorság és félelem, logisztika és stratégia jelenléte és szerepe tetteinkben - A tett a bizonytalanság halála - A lehetetlenben a lehetséges keresése Megannyi érzés, motiváció hatja át mindennapi tetteinket, cselekedeteinket, melyeket sokszor magunk sem ismerünk, csupán tesszük ezeket. Ha jobban ismernénk önmagunkat, mozgatórugóinkat, azonnal érthetőbbekké és konkrétabbakká válnának ezek a tettek, cselekedetek és rájönnénk - mit, mikor és miért tettünk vagy teszünk jól vagy éppen rosszul. Ha pedig ezzel tisztában vagyunk, adott helyzetekben (legyen ez a mindennapi vagy az üzleti élet) egészen más, pozitívabb döntéseket hoznánk... Eme üzenetek felkutatására és bemutatására is nagyszerű lehetőség egy ilyen, valóban embert-lelket próbáló vállalkozás. 2009.09.21 TTT hírek - Klubnapok
Tisztelt Teljesítménytúrázók, TTT tagok és érdeklődők! A TTT (elnöksége) ősszel is rendszeresen tartja klubnapját keddenként, megszokott helyén, az Óbudai Kulturális Központban, 19:00-21:00 között. Örömmel várunk minden érdeklődőt illetve TTT tagot, akinek bármilyen ötlete, javaslata, véleménye van az egyesület, a teljesítménytúrák, túramozgalmak, stb. kapcsán. Aktuális témáink: - Teljesítménytúra Naptár 2010 szerkesztési előkészületei - Hazánk Tájain teljesítménytúra mozgalom "felélesztése" - Túraszint rendszer (Zöldgömb) - Wesselényi, NCA, 1% pályázatok - Budapest Kupa díjkiosztó (december) - Cartographia - TTT együttműködés (térképhasználat) - Önálló TTT domain név (teljesitmenyturazoktarsasaga.hu), TTT honlap megújítása - Idei, hátralévő túrák: Bakonyi Mikulás, Monoton Maraton, Haláp, Fóti Somlyó 2009.09.15 Túrázz a Vonatért! - Vasútmentő nap a Cuha-völgyben 2009. szeptember 18-án
Kedves Barátaim, Természetjárók, Kirándulók! A Közlekedési Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium a napi 1000 fő utasszám alatti összes vasútvonal bezárását tervezi 2009. decemberében. Az elképzelés ismét érinti a Győr-Veszprém közötti 11-es sz. vasútvonalat is. Mint az a Minisztérium honlapján a múlt hét végétől elérhető, a bakonyi vasúton nemcsak a személyszállítást, de a pályafenntartást sem rendelik meg többé országos szinten, a regionális megrendelés pedig forrás, és szervezet hiányában szinte kizárt. Ez a döntés, ha megvalósul a bakonyi vasútvonal végleges megszűnését jelentheti. A fentiek miatt 2009. szeptember 18-án péntekre egy rendkívüli demonstratív célú, vasútmentő utazási és családi túranapot hirdetünk meg. A túranap célja ez esetben nem kizárólag a Cuha-völgy felkeresése, hanem az, hogy minél többen, minél több helyszínre vegyék igénybe a menetrend szerinti vasúti járatokat. Lehet kirándulni Pannonhalmára, a Győriek ellátogathatnak Zircre, Veszprémbe, a Veszprémiek, Zirciek Győrbe. A vasútmentő túranap célja, hogy az áprilisi Bakonyvasút Ünnepnapját követően bemutassuk, a menetrend szerinti járatok is bonyolítanak 1000 fő körüli, vagy feletti utazást egy napon. Vasúti menetrend: Indulási idők Győrből Veszprémbe: 4.50, 8.49, 10.49, 13.49, 16.49 Indulási idők Pannonhalmáról: 5.25, 9.17, 11.18, 15.18, 17.17 Érkezés/Indulás Vinye mh: 6.19, 9.59, 12.13, 15.02, 18.03 Érkezés/Indulás Porva-Csesznek: 6.27, 10.07, 12.21, 15.10, 18.11 Érkezés/Indulás Zirc: 6.40, 10.20, 12.35, 15.23, 18.24 Érkezés Veszprémbe: 7.09, 10.49, 13.03, 15.52, 18.53 Indulási idők Veszprémből Győrbe: 8.06, 11.02, 14.50, 16.47, 19.09 Érkezés/Indulás Zirc: 8.31, 11.35, 15.26, 17.22, 19.37 Érkezés/Indulás Porva-Csesznek: 8.48, 11.44, 15.39, 17.35, 19.51 Érkezés/Indulás Vinye mh: 8.56, 11.52, 15.47, 17.43, 19.59 Érkezés/Indulás Pannonhalma: 9.36, 12.36, 16.37, 18.37, 20.39 Érkezés Győrbe: 10.03, 13.06, 17.06, 19.06, 21.06 Ajánlott programok, túrák: Veszprém - Veszprémi vár, Állatkert (megközelíthetők az 1-es, 4-es helyi autóbusszal) Zirc - Botanikus kert, Reguly Antal Természettudományi Múzeum és Könyvtár Pannonhalma - Bencés Főapátság Vinye, Porva-Csesznek 1. Porva-Csesznek vá-Vinye mh klasszikus Cuha-völgyi túra 6 km 2. Porva-Csesznek vá-Cseszneki vár-Vinye mh. (zöld és sárga jelzésen) 15 km 3. Vinye mh-Cuha szurdok-Ördög rét-Bakonyszentlászló vá. (nehéz tereptúra) 8 km 4. Vinye-Hódos ér-Pápalátókői hegy és vissza (piros és zöld jelzésen) 8 km Túravezetést ezen a napon nem tudunk biztosítani. A túranapon közlekedő vonatok egy részén igyekszünk a Bakonyvasút Szövetség képviseletét biztosítani, és az utazóknak további felvilágosítást, információkat adni. Kérdések esetén, kérem forduljanak hozzám bizalommal: bodecs.barna@fal-con.hu, 06-70-318-0872. Vezetett vasútmentő túrák 2009. október 3-án lesznek, amelyről Mészáros Andrásnál (meszarosandras1@gmail.com, 06-20-471-4056, és Gyenes Viktornál (gyenesviktor@freemail.hu, 06-30-466-7555) lehet további információt kérni. A napi utasszám a 11-es sz. vasútvonalon jelentősebb számú kirándulócsoportok nélkül egyébként jelenleg 5-800 között van. Az 1000 fő feletti utasszámhoz tehát 3-500 érdeklődőre számítunk. A Minisztérium egyébként legutóbb 2007. májusában, akkor végzett döntést megalapozó utasszámlálást a vonalon, amikor a vonatok a győri személypályaudvar átépítése miatt Győrszabadhegyről indultak, és oda érkeztek. A mért utasszámok ennek köszönhetően rendkívül alacsonyak voltak. Mindenkit szeretettel várunk! Bödecs Barnabás Elnök, Cuha-völgyi Bakonyvasút Szövetség 2009.09.09 Börzsöny Éjszakai Futóverseny - fejlámpa tesztelési lehetőség
A Börzsöny Éjszakai Futóverseny résztvevői számára a Petzl magyarországi forgalmazója tesztelésre felajánlott 10 db Ultra belt fejlámpát + pót akkut. A pót akkukat féltávnál, a Spartacus háznál lehet majd felvenni. A tesztre a csanya@terepfutas.hu mél címen lehet jelentkezni. Ha még nem neveztél mert nincs megfelelő lámpád egy kemény éjszakai futáshoz, most megteheted! Csanya 2009.08.26 A Kőszegi-hegység rejtett(ebb) értékei - Jelvényszerző túra(mozgalom) (Új!)
A KŐSZEGI-HEGYSÉG REJTETT(EBB) ÉRTÉKEI Jelvényszerző túra A túra célja: A Kőszegi-hegység kevésbé, illetve alig ismert természeti és történeti értékeinek bemutatása. A túra egyedülálló módon a hegység talán hét legismertebb turisztikai célpontjának (Kálvária, Hét-forrás, Ó-ház tető, Stájer-házak, Hörmann-forrás, Írottkő és Szent-Vid) érintése nélkül mutatja be a látnivalókat. Útvonal: Kőszeg (Jurisics-vár) - Kincs-villa - Ördögárok - Óriás gesztenyefa - Szálasi bunker - Táborhegy (Zeiger-nyereg) - Vörös-kereszt - Kopasz-Kendig - Asztal-kő - Apostolok fája - Gyilkos-szikla - Holler-barlang - Kalapos-kő - Széles-kő - Velem - Cseke-forrás - Libanoni cédrus - Cák - Kenyér-hegy - Kőszeg A túra teljesítői a jelvényt 300 Ft ellenében az Írottkő Natúrparkért Egyesület Tourinform irodájában (Kőszeg, Rajnis u. 7. a vár bejáratánál) az igazolólap leadását követően vehetik át, valamint kérésre a túrához készített színes térképet 100 Ft ellenében kinyomtatják. A jelvényszerző túra - részletes útleírását is tartalmazó - igazolólapja, valamint az ehhez kapcsolódó színes térkép és a táv-szint adatokat tartalmazó táblázat letölthető a www.naturpark.hu oldalról (Ökoturisztikai ajánló / tematikus túraútvonalak menüpontban) letölthető. További információ: Schlögl Krisztián (Tel.: 20/665-4961, E-mail: schloglkrisztian@koszeg.hu)
2009.08.23 A Szent Márton gyalogos vándorút Szombathely - Pozsony szakaszának avató túrája - Túra ajánló
A SZENT MÁRTON GYALOGOS VÁNDORÚT SZOMBATHELY - POZSONY SZAKASZÁNAK AVATÓ
TÚRÁJA 2009. október 10. (szombat) Gyülekezés: Pozsony - Oroszvár / Bratislava - Rusovce - a Gerulata Múzeum és Szent Mária Magdolna templom melletti tér (a városrész központjában) Indulás: 10 órakor Útvonal: Oroszvár / Rusovce - Dunacsún / Čunovo - Rajka Táv: kb. 12 km Nevezési díj nincs. Akik október 3-ig előzetesen jelentkeznek, névre szóló emléklapot és az alkalomra készült jelvényt kapnak. Jelentkezni az info@viasanctimartini.eu e-mail címen lehet. A túra után Rajkán a Szent Márton templomban magyar és szlovák nyelvű szent misére, a Művelődési Házban pedig megnyító ünnepségre kerül sor. Orbán Róbert, koordinátor. Via Sancti Martini - Szent Márton Európai Kulturális Útvonal. www.viasanctimartini.eu 2009.08.16 Írottkő Vándorlás - Geschriebenstein Wanderung Nemzetközi Túrahétvége a Kőszegi-hegységben
Tisztelt Teljesítménytúrázók! 2009-ben Kőszeg Város Önkormányzata az Írottkő Natúrparkért Egyesület közreműködésével, valamint az osztrák Naturpark Geschriebenstein bevonásával Nemzetközi Túrahétvégét tervez a Kőszegi-hegységben. A túrahétvége időpontja: 2009. október első hétvégéje (október 2-4.) Mindenki szeretettel várunk! Írottkő Natúrparkért Egyesület és Tourinform Kőszeg
2009.08.10 Sumi Emléktúrák a Magas-Bakonyban - Új teljesítménytúra!
Kedves természetjárók, teljesítménytúrázók, érdeklődő túratársak! A pénzesgyőri Pangea Egyesület, a döbröntei Bakonyalja Barátai (BAB) Egyesülettel közösen, idén első alkalommal rendezi meg Magas-Bakony szívében a Sumi Emléktúrákat, melyekre minden érdeklődőt szeretettel várunk! Az emléktúrákkal Breuer László (Sumi) alakja előtt tisztelgünk. A túrák időpontja: 2009. szeptember 26. A túra több távban kerül meghirdetésre: 70 km (pénzesgyőri és döbröntei rajttal), 50 km (pénzesgyőri rajttal), 35 km (pénzesgyőri és döbröntei rajttal), 15 km (pénzesgyőri rajttal) További információ: www.pangea.hu , www.szarvashaz.hu 2009.08.09 Börzsöny Éjszakai futóverseny
Börzsöny Éjszakai futóverseny 2009. szeptember 26-án. Az éj sötétjét mi biztosítjuk, neked csak a bátorságod és a lámpád kell hoznod. Magyarország első éjszakai terepfutóversenye, a Börzsöny éjszakai teljesítménytúra útvonalán. Nevezni kizárólag a terepfutas.hu oldalon, az On-line nevezés menüpont alatt elérhető felületen lehet, 2009. augusztus 17-től szeptember 21-ig. Részletek itt: www.terepfutas.hu/hu/borzsony_ejszakai_futoverseny Csanya 2009.08.08 Hadak Útja (nappali) - A túra nem kerül megrendezésre!
Kedves Túratárs! Köszönjük, hogy előnevezéseddel jelezted a 2009. augusztus 21-re meghirdetett Hadak Útja 55 túránk iránti érdeklődésedet! Egy jó hónappal ezelőtt, hirtelen ötlettől vezérelve született meg a túrakiírás, feltételes módban. Mivel a nevezési határidő lejárt és jelen pillanatban az általunk megállapított minimum létszámhoz (50 fő) képest is rendkívül kevesen jelentkeztek, ezúton értesítelek, hogy a túra nem kerül megrendezésre. Remélem a mostani csalódásért kárpótolni tudunk valamelyik későbbi túránkon, melyekre továbbra is szeretettel várunk! Kérlek segíts eldönteni, hogy a jövő évben a nyár melyik napjára hirdessük meg újra ezt a túrát! Visszajelzésedet megköszönnénk és időben meghirdetve talán nagyobb eséllyel találnánk egymásra más érdeklődőkkel is. Megértésedet megköszönve: Tarnai Ferenc, Kalandozók Klubja, kalandposta@gmail.com 2009.07.26 Vadrózsa teljesítménytúra - közlekedési információk
A 2009. szeptember 12-i Vadrózsa teljesítménytúrához: igény esetén a túrázókat a célból kisbusszal/14fő/ illetve nagy busszal/50fő/ Gyöngyösre, Hatvanba, Selypre, esetleg igény esetén más hova is el tudunk szállítani az árak nagyságrendileg a következők Hatvan, Gyöngyös kisbusszal ~5.000Ft/busz nagy busznál pedig ~10.000Ft/busz. Az 50km-es gyalogos táv mellet, azonos útvonalon, 50km-es terepfutó táv is megrendezésre kerül. Molnár Zsolt, Hérics TTSE 2009.07.22 Cartographia - TTT együttműködési megállapodás
A Cartographia Kft. és a Teljesítménytúrázók Társasága együttműködési megállapodást írt alá, mely szerint a TTT túráinak itinereihez szükséges turistatérkép-részleteket a Cartographia elektronikus formában, ingyen rendelkezésre bocsátja. A TTT a térképeken a Cartographia védjegyét, az igazolófüzetben és honlapján a Cartographia nevét támogatóként feltünteti. Ezen kívül a felek együttműködnek a térképek minőségének, pontosságának javítása érdekében. Az együttműködéshez való csatlakozás minden teljesítménytúra-rendező számára nyitva áll. Az érdeklődő túrarendezők részére a megküldjük a megállapodás részletes feltételeit. Információt ad: Fehérvári Máté (06-30-284-2730 ttt.levelek@gmail.com), Hevér Gábor (06-20-3211805 gabor.hever@gmail.com) és Pinkert László (06 30 231 9865 pinkert.laszlo@gmail.com) 2009.07.22 Tátika Rezi teljesitménytúra - Elmarad!
Tisztelt Túrázók! A szervező személyek elfoglaltságai miatt nem áll módunkban megrendezni a 2009. augusztus 8-ra tervezett Tátika Rezi teljesítménytúrát. Bódai Miklós, CATS Egyesület 2009.07.22 Urak Asztalánál teljesítménytúra mozgalom kiírása
A Hegyiember és Baráti Köre valamint a CATS 2009-ben meghirdeti az Urak Asztalánál teljesítménytúra mozgalmat. Az ötlet onnan származik, hogy idén két rendezvényen is mód nyílik Urak Asztala nevű hegyen túrázni. A mozgalmat bárki teljesítheti, aki részt vesz a Hegyiember és Baráti Köre által szervezett Urak Asztala Kör csillag- vagy tájékozódási túrán (2009. augusztus 2. vasárnap), valamint szabályosan teljesíti a CATS által megrendezett Lővérek 40 (2009. november 21. szombat) teljesítménytúrát. A mozgalom díjazása: kitűző. Nevezési díj nincs. Mindenkinek kellemes túrázást kívánnak a rendezők! 2009.07.20 Rómer Flóris emlékút - (Új) Jelvényszerző túramozgalom
Kedves érdeklődő! Az Ösvénytaposó Baráti Társaság 2009-ben új jelvényszerző túramozgalmat indít a Bakony-hegységben. Méltó emléket szeretnénk állítani Dr. Rómer Flórisnak, aki a Bakony-hegység első tudományos kutatója és legkiválóbb ismerője volt. A Magyar régészet megalapozója. Az emlékút végigjárása során megismerkedhetünk a bakonyi táj változatos arculatával, ismert és kevésbé ismert településeivel és geológiai érdekességeivel.
Az útvonal a festői szépségű Cuha-völgyből indul, majd a Porvai medencéből nyílik csodálatos panoráma a hegység legmagassabb hegyeire. Végig megyünk a Barátok-útján, amelyen régen a Bakonybéli szerzetesek jártak. Körbe járhatjuk Bakonybélt, és a Szent-kútat, ahol egykor Szent Gellért remetéskedett. A Kerteskői-szurdok varázslatos sziklái közt folyó Gerence-patakot kísérjük, majd a Nagy-Som-hegy oldalában végig haladva eljutunk a Zoltay-forráshoz. Zirc főterén megtekinthetjük a 0 km-es bakancsot ábrázoló követ, majd Nagyesztergárra érve Ányos Pál szülőházát is megnézhetjük. Hangulatos völgyben, csörgedező patak mellett vezet utunk, gyönyörködhetünk a festői szépségű Csesznek várában. Felkapaszkodunk a Zörög-hegy tetejére, ahol egykor a Rómer Flóris kilátó állt. Keresztezve a kanyargós Cuha-patakot , majd Vinyét érkezünk meg a Likas-kő-barlanghoz, melyen a bátrabbak át is mehetnek! A Bodzás-árok szép sziklái között megérkezünk az Ösfenyvesbe Fenyőfőre. Megkerülve a Kakas-hegyet megpihenünk a Szent-keresztnél, majd a Bécsi-árok széles völgyén át jutunk el túránk végpontjához Bakonykoppányba. Az emlékút a zöld sáv jelzésen vezet Porva-Csesznek vasútállomástól Bakonykoppányig, kivéve a Kerteskői-szurdok és a Zoltay-forrás között. A túramozgalom 72,5 km hosszú. Bármelyik irányból végigjárható. További információ, útvonalvázlat a Rómer Flóris emlékút túramozgalom honlapján: osvenytaposo.fw.hu található. 2009.07.20 Őrségi Nemzeti Park - természetismereti túra ajánló
Nyílt túra ajánlat - A hangyaboglárkák nyomában - természetismereti túra az Õrségi Nemzeti Park Igazgatóság szervezésében Tartson velünk, gyűjtsön élményeket a festői szépségű őrségi tájban, keressük együtt a Nemzeti Park címerállatát, a sötétaljú hangyaboglárkát! Ismerje meg közelről a sötétaljú hangyaboglárka élőhelyét, életmódját, valamint a Kerca-völgyének lepkefaunáját! A túra során Kercaszomor falut járjuk körbe, közben megismerjük a Fürge cselle tanösvényen a Kerca-patak és környékének élõvilágát, valamint a Szomoróczi tanösvényen a falu kultúrtörténeti értékeit. A túra hossza kb. 6 km. A túra időpontja: 2009. július 25. Találkozás: 10.00 órakor a kercaszomori temetőnél A túra idõtartama: kb. 3 óra A túravezetés ingyenes, átlagos kondícióval könnyedén teljesíthetõ. Mindenkit sok szeretettel várunk! A résztvevõknek lehetõségük lesz ügyességüket kipróbálni a lepkehálózásban. További információ az Őrségi Nemzeti Park honlapján. A túraajánló, szállásajánlat. 2009.07.09 Ravasz róka éjszakai tájékozódási teljesítménytúra és Tarcal Vezír csúcsfutás
A Zöld Sportok Clubja szervezésében, 2009. július 24-én (pénteken) Tarcalon, VIII. Tarcal Vezír Csúcsfutás, 2009. július 25-én (szombaton) Jubileumi Ravasz róka éjszakai tájékozódási teljesítménytúra. Részletes kiírás>.
2009.07.06 Hadak Útja 55 - nappali túraként, új túra!
Meghirdetjük a Hadak Útja 55-os távját nappali túraként, 2009. augusztus 21-re (péntekre). A túrán kizárólag előnevezéssel lehet indulni. A rendezés minimum előnevezett létszámhoz kötött. Előnevezési lehetőség: kalandposta@gmail.com, Előnevezések lezárása: 2009. augusztus 7. Túrakiírás véglegesítése: 2009. 08. 09. Részletek a túranaptárban. Tarnai Ferenc 2009.06.29 TTT hírek - Nyári szünet
A TTT következő klubnapját szeptember 1-én, kedden tartja, megszokott helyén, az Óbudai Kulturális Központban, 19:00-21:00 között. A nyári szünet alatt is szeretettel várjuk a túrázókat túráinkon: Szurdok 40/30 - július 12, Pest határán 60 kerékpáros - augusztus 23., Lábatlan 35/15 - augusztus 30.
2009.06.21 Közlemény az erdőkre vonatkozó országos tűzgyújtási tilalom feloldásáról
Közlemény az erdőkre vonatkozó országos tűzgyújtási tilalom feloldásáról. Az erdőkre és az erdők melletti területekre 2009. március 21-től Borsod-Abaúj-Zemplén megyére, majd 2009. április 8-tól az ország egészére elrendelt általános tűzgyújtási tilalmat a minisztérium az Önkormányzati Minisztériummal egyetértésben 2009. június 20-tól feloldja. A minisztérium egyben felhívja a lakosság és a kirándulók figyelmét, hogy az erdőben tüzet gyújtani csak a kijelölt és kiépített tűzrakó helyen, szélcsendes időben szabad. A tüzet nem szabad felügyelet nélkül hagyni, távozás után pedig minden esetben gondoskodni kell eloltásáról. Felhívja továbbá a telektulajdonosok figyelmét, hogy az avar és gyomégetésnél fokozott figyelemmel járjanak el, mert a gyorsan haladó tűz könnyen elérheti az erdőt, vagy a lakott területeket. Forrás: FVM - Humánpolitikai és Igazgatási Főosztály 2009.06.20 Kazinczy 200 és résztávjai - Új, 4x50km-es gyalogos váltó
A 2009. július 17-19-i Kazinczy teljesítménytúrák új, 4x50km-es gyalogos váltó résztávval bővültek. Útvonal ugyanaz. Nevezés minden szakaszon az adott szakasznál megadott rajtintervallumban és ott adott nevezési díj szerint, de az első szakaszra való nevezésnél meg kell adni a másik 3 váltótag nevét is. A váltó minden tagja a saját teljesített szakaszának díjazását kapja, ha érvényes a teljesítése (pontot nem kihagyva szintidőn belül beér). A váltónak érvényes a teljesítése, ha minden váltótag saját szakaszteljesítése érvényes. Az érvényesen teljesítő váltók egyformán oklevél különdíjazásban részesülnek, amin szerepel a csapat neve, a csapattagok neve és az összesített teljesítési idő. Helyezés nincs a váltók között, mivel ez nem verseny. Minden teljesítő váltó egyformán díjazásra kerül.
2009.06.17 Fejérkőtől Tündérvölgyig jelvényszerző túramozgalom
Fejérkőtől Tündérvölgyig jelvényszerző túramozgalom A mozgalom célja a Balatonföldvári Többcélú Kistérségi Társulás területének természeti, néprajzi és kulturális értékeinek bemutatása. A túra gyalogosan teljesíthető időkorlátozástól és szakaszolástól függetlenül. Az útvonal hosszúsága: 82 km. Szintkülönbség: 1480 m
Teljes értékű teljesítésnek azt fogadjuk el ha a túra füzetébe a bejárás során az érintett kódokat átrajzoljátok és dátummal ellátjátok. A túramozgalom a terület jellegéből adódóan több területen, elsődlegesen a sűrű beépítettségű balatonparti települések között kényszerűségből csak aszfaltozott útvonalon valósulhatott meg. Talán némileg ellensúlyozza ezeket az útvonalakat a Somogyi dombvidéken vezető szakasz. A túra során a terepen elhelyezett 3x3-as mátrix táblán egyedi jelölést alkalmaztunk ezeket kell megkeresni és a kódot lemásolni. A kódtáblák helyzetéről a települések leírásánál található információ. A túraútvonal a SEFAG Zrt. Szántódi Erdészetének vadász területeit jelentős mértékben érinti! Kérjük, hogy a túra megkezdése előtt az érvényben lévő erdőlátogatási korlátozásokról érdeklődjenek és azokat maradéktalanul tartsák be. Az erdőben ügyeljünk a tisztaságra, ne szemeteljünk és ne feledjük, mi ott csak vendégek vagyunk! A települések ismertetésénél a megtekintésre érdemes látnivalókat felsoroljuk, megadva azok GPS koordinátáit is. A túramozgalom gondozását a Szent Kristóf Természetjáró Egyesület (SZKTE), 8622. Szántód Iskola utca 9. végzi. A túramozgalom füzete ingyenes, az igazoló jelvény kiváltásáért viszont térítést kell fizetni, melynek összegéről az egyesület ad tájékoztatást. A túramozgalom térképe letölthető. A túramozgalom névadója és kezdőpontja a térség és egyben Somogy-megye legjelentősebb várromja a Kereki község közelében található Fejérkő vára. A túra végpontja pedig a Balatonszemes térségében attól délre található erdő egyik szép völgyéről kapta a nevét. A túramozgalom útvonalában az idők során bekövetkezhetnek változások, erről az SZKTE honlapján adjuk közzé az információkat. Kérjük ennek figyelemmel kisérését, továbbá az esetleges észrevételeket és egyéb hasznos információkat is várjuk a túra fórumába. Minden kedves természetkedvelőnek élményekben gazdag túrát kívánunk: az SZKTE vezetősége. A túramozgalom igazolófüzete elérhető a TTT klubnapjain is. 2009.06.17 Geológiai túra, Gömör-Tolnai fesztivál - Rendezvény ajánló
Bemutató geológiai túra - Perkupa - Nagy-Telekes-tető - Telekes-völgy - Ördög-gát - Henc-patak - Perkupa. 2009.július 28. 10:20 - 18:00 Geológiai gyalogtúra és bemutató a Rudabányai-hegység középső részén valamint az Aggteleki-hegység peremén Dr. Fodor László Imre (Magyar Állami Földtani Intézet) és Kövér Szilvia (Magyar Tudományos Akadémia Geológiai, Geofizikai és Űrkutató Kutatócsoportja) vezetésével Közreműködők: dr. Hips Kinga, Koleszár Krisztián, dr. Kovács Sándor, prof. Less György Mi fán terem a kőzettakaró? Hogy néz ki a határa? Mi alkotta az Ördöggátat? Indulás: 10:20, Perkupa, fagyizó. Érkezés: 18h körül Perkupára. Teljes táv: 20 km A túra célja, hogy összekösse a jóleső fizikai megterhelést a természet megismerésével. A túra részvevői megismerik az ország földtanilag egyik legösszetettebb területének felépítését, a hegyeket-dombokat alkotó főbb kőzettípusokat, és azok szerkezetét. A terület különlegessége, hogy a felszínközeli kőzetek több, úgynevezett takaróba rendeződtek, amelyek hazánkban ritkán láthatók, és amelyek legnagyobb számban a Rudabányai-hegységben bukkannak a felszínre. A Henc-völgy mentén megfigyelhetjük a takaróhatárhoz kapcsolódó elváltozott kőzeteket. A Telekes-völgyben meglátogatjuk a patak lópatkó alakú kanyarját (Ördöggát). A túra résztvevői egyúttal megismerkedhetnek a mai modern földtani kutatás céljaival, módszereivel. Ennek érdekében az út egyes szakaszain letérünk a jelzett utakról, és a résztvevők a kötetlen erdei séta különleges ízével is találkozhatnak. A túrát teljesítők jutalma a végén látható szép panoráma. Felszerelés: javasolt 2l folyadék (lehetőség szerint víz), szendvics, bakancs (esetleg erős, magas szárú sportcipő), esőkabát. Jól jöhet: kőműves kalapács, kézi nagyító, GPS, nejlonzacskó (esetleges kőzetmintákhoz). További információ: www.fbarakony.fw.hu A Baráti kör Tornabarakonyért Alapítvány, mint a túra szervezői 2008-ban azzal a céllal jöttünk létre, hogy a kihaló félben lévő Tornabarakonyért tegyünk magunk erejéből, lehetőségeibő tegyünk valamit. Az alapítvány baráti köre többnyire Tornabarakonyban hétvégi pihenőházzal rendelkező értelmiségiek, akik eddig pályázati támogatással és önkéntes munkával többek között a Kék túra vonalán haladó túristák érdekében esőbeállót hozott létre, szálláshelyet alakított ki az egykori bolt és kocsma épületéből. 2008-ban első alkalommal a Gmör-Tornai fezstivál keretében egész napos kulturális programmal vártuk a vendégeket. A fesztiválra kb. 300 fő a bemutató túránkra 60 fő látogtott el. Azóta saját honlapot is készítettünk: www.fbarakony.fw.hu címen, melyen megtalálható az idei fesztiváli programunk és a bemutató geológiai túránk is. Kérjük, látogassanak el. Köszönettel és tisztelettel: Katona Mária, önkéntes 2009.06.16 Wass Albert Teljesítmény Túra (Erdély) - Elmarad!
Sajnálattal tudatjuk, hogy a 2009. július 4-5-re az Örökmozgó Természetjáró Egyesület(Perpetuum Mobile) által meghirdetett VI. Wass Albert Teljesítmény Túra technikai okok miatt idén elmarad. Az elmúlt év novemberében hirtelen lehullott, hatalmas mennyiségű hó a teljesítménytúra által érintett útvonalak egy részén masszív erdődőléseket okozott ezáltal járhatatlanná téve az ösvényeket, illetve máshol már termelik ki a kidőlt részeket ezáltal sártengerré változtatva az utakat. Őszintén reméljük, hogy jövőre minden barátunkkal és résztvevőnkkel újból találkozhatunk Ratosnyán. A Szervezők nevében, Székely László. 2009.06.04 Családi BringaTúra a Balatonnál - rendezvény ajánló
A MÁV-START Zrt. harmadik alkalommal támogatja, és egyben névadója a fél Balatont megkerülő Családi Bringatúrának. Családi Bringatúra 2009. június 20-ra, szombatra meghirdetett szabadidős rendezvény célja az aznap életbelépő nyári menetrendre történő figyelemfelhívás, a vasúti-kerékpáros turizmus, egyben az utazás ily módon történő kombinálásával környezetünk védelmének, valamint a Balaton és környéke, mint kiemelt nyári, idegenforgalmi és turista tájegység vasúton történő elérésének népszerűsítése, és végül az idén második alkalommal a nyári hónapokban, június 20-tól minden szombaton és vasárnap Budapest-Siófok-Budapest viszonylatban közlekedő fürdőjárat, a Siófok Expressz promotálása. Szeretettel várunk mindenkit a túránkra! ÚTVONAL: A kerékpáros túra résztvevői a siófoki vasútállomástól 10.00-11.30 óra között, vagy a balatonalmádi rajthelyről 11.00-13.00 között; kb. 15 percenként indított csoportokban vágnak neki a távnak és egyaránt Siófokra érkeznek a megadott útvonalakon. I. útvonal: kerékpártúra a Balaton keleti medencéje körül. Rajt és cél egyaránt a siófoki vasútállomásnál. Útvonal: Siófok - Balatonszéplak - Zamárdi - Szántód - (majd az északi partra komppal átjutva, amely egy alkalommal, a rajtszám felmutatásával ingyenes) - Balatonfüred - Csopak - Alsóörs - Balatonalmádi - Balatonfűzfő - Balatonkenese - Balatonvilágos - Siófok. A táv 75 km. Balatonalmádiban a résztvevők ellenőrző ponton kell, hogy bejelentkezzenek, ahol frissítővel várják őket a rendezők. II. útvonal: kerékpártúra Balatonalmádi-Siófok között. Útvonal: Balatonalmádi - Balatonfűzfő - Balatonkenese - Balatonvilágos - Balatonszabadi - Siófok. A táv 36 km. További részletek a rendezvény honlapján. 2009.05.28 Városismereti verseny és Szigetországi Turista Találkozó Ráckevén - rendezvény ajánló
Városismereti verseny és Szigetországi Turista Találkozó Ráckevén A Szigethalmi TE idén Ráckevén rendezi meg az immár hagyománnyá váló Szigetországi Turista találkozót. Rendezvényünk célja megismertetni és megszerettetni szűkebb hazánkat, a Csepel-szigetet. Ezért minden évben mindig más településen szervezzük meg a turista találkozót, külön hangsúlyt fektetve a kulturális értékekre. Az idén erre Ráckevén a János vitéz napokkal egy időben kerül sor. A találkozón városismereti versenyt is szervezünk. Csapatonként 2-4 fő indulhat. Az 1-3 helyezett díjazásban részesül. Szeretettel várjuk a Túrázás Szigetországban túramozgalom teljesítőit, résztvevőit és minden érdeklődő turistát! A találkozó időpontja és helyszíne: 2009. június 7. 10.00. Ráckeve, Savoyai Kastély tópart. Katona Gábor, Szigethalmi TE. 2009.05.22 Mátrai templomok lovagja - Új, jelvényszerző túramozgalom ajánló
Kedves Túratársak! Ahogy már személyesen is hallottatok róla, idén a Mátra TTS szervezésében egy új jelvényszerző túramozgalmat üdvözölhetünk a Mátrában, ami a Mátrai templomok lovagja névre hallgat. A túra célja, hogy a templomos lovagok hagyományain keresztül haladva bemutassa a mátrai egyházi létesítményeket, megismertesse azok történetét, valamint a körülöttük lévő csodás környezetben is gyönyörködhessünk utunk során. A túra útvonala 28 km, amihez teljesítési iránytól függően 375 m vagy 1220 m szintkülönbség társul Fallóskút és Gyöngyössolymos között. A túra során felkereshetjük a Fallóskúti templomot, a Bagolyirtási templomot, a Mátraszentimrei templomot, a Három falu templomát, a Galyatetői templomot, Mátraháza templomát, Mátrafüred templomát, valamint befejezésképpen a Gyöngyössolymosi templomot. Amennyiben kedvünk van, akkor utunkat meghosszabbítva kitérőt tehetünk a Gyöngyöspatai templomhoz, valamint Gyöngyös város két templomához is. A túra több szakaszban is bejárható, ugyanakkor egy nap alatt is kényelmesen teljesíthetőnek tűnik, mint az kiderül Gedei Kati túrabeszámolójából is, aki elsők között teljesítette a túramozgalmat, és már át is vette az érte járó kitűzőt. A túra részletes leírását tartalmazó túrafüzet a gyöngyösi Tourinform irodában igényelhető! Sok szép teljesítést kívánunk Nektek, és várjuk a túráról készült újabb írásos beszámolókat! Készítette: Lengyel Róbert - Kékes TE - Elnökségi tag Gedei Katalin beszámolója a teljesítésről: részletek Merva Eszter, szerkesztő, Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 1. - info@kekesturista.hu 2009.05.12 Négyszögletes kerekerdő - Elmarad!!
Kedves Teljesítménytúrázó és Természetjáró Barátaink! Sajnálattal tudatjuk, hogy a 2009.07.04-re meghirdetett NÉGYSZÖGLETES KEREKERDŐ TELJESÍTMÉNYTÚRA előre nem várt események miatt nem kerül megrendezésre. Kérjük mindazok megértését is, akik a Bakony Túrázója 2009 túramozgalom keretében kívántak részt venni túránkon. Természetbarát üdvözlettel: Garbai Gábor és Vratnik Judit rendezők 2009.04.28 Hunyadi túra - rendezvény ajánló
Tisztelt Természetjárók! Kedves Egyesületi, Szakosztályi Tagok! Nem Budapest Főváros sportéletét is felügyelő főpolgármester-helyettesként, hanem magánemberként, turistaként fordulok Önökhöz, hogy figyelmükbe ajánljam ez évi nyári túránkat, illetve az induló honlapunkat. A havasalföldi Serba (Serban) fia Voyk hatszáz éve, 1409-ben kapta meg hadi szolgálataiért Zsigmond királytól Vajdahunyad várát, s ezzel vette kezdetét a település nevét felvevő Hunyadi család alig egy évszázados, de hatalmas politikai-történelmi jelentőségű szereplése. Azé a Hunyadi családé, amely úgy származása, mint cselekedetei révén - még ha a korábbi századok során a felkorbácsolt nemzeti indulatok képesek is voltak ezt időnként feledtetni - nem elválasztja, hanem összeköti a Kárpát-medence és a Balkán népeit. Nemcsak a Hunyadiak emléke, hanem a természet szeretete is túlmutat a határokon. A csodálatos tájak lélekemelő hatása egyetemes. Ezt két éve a spanyolországi El Camino zarándoklat, s tavaly a magyar hegyek között zajló Szent István-vándorlásom során is megtapasztaltam. A közös gyalogtúrázás lebontja az egyes emberek közötti nyelvi, kulturális és világnézeti korlátokat. Barátaimmal ezért dolgoztam ki, s hirdettem meg 2009 nyarára a Hunyadi-túrát, amely a soknemzetiségű Erdélyben - Vajdahunyad és Csíksomlyó között - keres majd fel több, a Hunyadiakhoz kötődő települést. A család számára 600 éve adományozott Vajdahunyadra tekintettel, egy 600 km-es gyalogtúrára hívunk minden érdeklődőt korra, nemre, pártállásra, állampolgárságra, nemzetiségre, származásra és anyanyelvre való tekintet nélkül. Várjuk mindazokat, akiknek fontos a népek barátsága, s akik szeretik a természetet. A július 4-én (a nándorfehérvári csata kezdőnapján) induló 30 napos túránk során átlagosan napi 20 km-t kívánunk megtenni, s - miként az előző évi Szent István vándorlásunkon - egészen rövid (akár mindössze csak két település közötti) szakaszokra is örömmel várjuk a csatlakozókat. Festői tájakat járunk majd sorra. Román, székely, szász és örmény gyökereit őrző településeken, görögkeleti (ortodox), református, lutheránus és katolikus vallási többségű területeken halad majd az utunk. Aki végig járja velünk, személyesen is megbizonyosodhat arról, hogy ezek a kultúrák kölcsönösen megtermékenyítők voltak, jelentős értéket hoztak létre, nagy hatással voltak s maradtak egymásra. Hívunk tehát mindenkit, akinek a szeme és a lelke is nyitott. Akiben él a történelem, a természet, az emberi teljesítmények tisztelete, annak közöttünk a helye. Nagy tisztelettel tisztelettel Önöket is meghívom. (E-mail címünk: hunyaditura@gmail.com) A barátaimmal www.hunyaditura.eu címen a túra ismertetését, népszerűsítését szolgáló - hasznos tanácsokat, s az utunk során érintett településeket és nevezetességeiket ismertető - honlapot indítottunk. Kérem látogassanak el weboldalunkra. Amennyiben lenne kedvük hozzá, regisztráljanak, és a megfelelő rovatban jelöljék be csatlakozási szándékukat! Előre is megköszönöm. Várjuk a csatlakozásokat. Üdvözlettel: Hagyó Miklós 2009.04.22 Jókai és Torockó túra Erdélyben - autóbusz
Jókai és Torockó túra Erdélyben Május 9-én rendezi az Erdélyi Kárpát-Egyesület a Jókai Emlék- és Teljesítménytúrát 55, 35 kilométeres távokon, majd 10-én a Pro Patria Túraegylet a Torockó túrát 35 és 30 kilométeres távokon. Erre a rendezvényre szervez a Szent Jakab Zarándok Egyesület buszos kirándulást május 8-11-ig. A részvételi díj - mely a szállásdíjat, reggeliket és vacsorákat tartalmazza - 17 000 Ft. Részletesebb program: - Indulás pénteken 7 órakor Budapestről, a Batthyány térről. - Ezen a napon útközben programot szervezünk, majd érkezés Kolozsvárra. - Szállás a Jókai túra szálláshelyén a Brassai líceumban. - Szombaton ki-ki erőnléte és kedve szerint teljesíti a Kolozsvár - Torockó, vagy a Szind - Székelykő - Torockó táv valamelyikét. A nevezési díj 800-1000 Ft, amit helyben kell fizetni. - Este Torockón vacsora és szállás a Tóbiás menedékházban. - Vasárnap reggeli után Torockó 30 és 35 teljesítménytúra, este újból Torockón vacsora és szállás. A túra a résztvevőknek ingyenes. - Hétfő hajnalban fakultatív túra a Székelykőre. - Reggelizés közben a -Torockó ordasa- kitüntető cím azon bátraknak, akik a Jókai 55, Torockó 35, hajnali Székelykő túrát és az ezt követő reggeli erőpróbát képesek megoldani. - Verespatakon keresztül jövünk hazafelé. Visszaérkezés az esti órákban. A buszon 50 hely lesz, ennyi jelentkezést tudunk elfogadni. Jelentkezni Molnár Gábornál lehet. Személyesen Budapesten a Váci utca 13. alatti dohányboltban, illetve telefonon, az 1-318-4405-ös számon H-K-SZ-P 10-18 óra között. 2009.04.21 Szemétszedő túrák a Bükkben
Tavaszi szemétszüret a Bükkben Időpont: Április 26. vasárnap. Találkozó: 8:15-kor az egri autóbusz-pályaudvaron. Utazás: A 8:30-kor Felsőtárkányon át Miskolcra és a 8:45-kor Szilvásváradon át Jósvafőre közlekedő buszokkal indulnak a csapatok. Útvonal: Több irányból indulnak a szemétszedő csapatok a Bükk-fennsíkra. 1. csapat: Felsőtárkány - Varróház - Petresi Napsugár Pihenő - Pes-kő-völgy - Őr-kő - Katonasírok 2. csapat: Tamás-kútja - Hereg-rét - Hárs-kút - Toldi-kapu - Őserdő - Cserepes-kő - Pes-kő - Katonasírok 3. csapat: Bánya-hegy - Nagy-mező - Zsidó-rét - Fekete-sár - Kopasz-rét - Katonasírok 4. csapat: Szarvaskő - Gilitka (Szent Anna-kápolna) - Bársonyos-forrás - Bél-kő - Katonasírok 5. csapat: Szilvásvárad - Kalapat - Gerenavár - Istállós-kő - Szalajka-forrás - Szabadtéri Erdei Múzeum - Katonasírok Egyéb: A csapatok a Katonasíroknál találkoznak, majd innen gépkocsi viszi le az összegyűjtött szemetet. Ezután a szemétszedők legyalogolnak Bélapátfalvára és a 17:29-kor induló vonattal utaznak haza. Az utazási költségeket sajnos nem tudjuk vállalni, de zsákokat és kesztyűket tudunk biztosítani a résztevőknek. Várunk mindenkit vasárnap reggel, akinek szúrja a szemét a SZEMÉT! Csapatok jelentkezhetnek telefonon vagy email-ben is Havasi Norbertnél a 20/21-81-450 mobilszámon vagy a havasin@kaptarko.hu címen. 2009.04.20 2009. május 9. - Csesznek - No Motor Rally ; Geokesser Találkozó és Túraverseny
2009. május 9-i programajánló: III. Csesznek No Motor Rally JÁTÉKOS, PECSÉTGYŰJTŐS TERMÉSZETJÁRÁS MINDENKINEK! Családdal, barátokkal, egyénileg, gyalogosan, kerékpárral, lóháton, kutyát sétáltatva, CSAK ÉLŐ ERŐVEL! Újdonság 2009-ben: 40 km-es gyalogos és 70 km-es biciklis távok a legelszántabbaknak! V. Veszprémi Geokesser Találkozó és Túraverseny, amely immáron 5.-ik alkalommal kerül megrendezésre a megyében. Az idei versenynek Csesznek lesz a házigazdája, ahol a No Motor Rally mezőnyével együtt indulhatnak a kincskeresők. A cseszneki hétvégén a Csík zenekar koncertje mellett számos egyéb program is várja az érdeklődőket. 2009.04.20 Természetjáró Különvonat a Cuha-völgybe
A 2009. április 25-i Természetjáró Különvonat a Cuha-völgybe rendezvény részletes kiírása a Fejér Megyei Természetbarát Szövetség honlapján megtekinthető. Változatos programok: Természetjáró betétvonat Dudarbányára; Ikarusz 66 nosztalgiabusz Vinye, Bakonyszentlászló, Csesznek célokhoz; 15(!) gyalogtúra; Városnézés Zircen; stb. Minden természetjárót, vasútbarátot, a Magas-Bakony vadregényes turistaútjaira kíváncsi érdeklõdõt szeretettel vár a rendezvény fõszervezõje, a Fejér Megyei Természetbarát Szövetség, ill. partnerei: a MÁV-Start Zrt., a Cuha-völgyi Bakonyvasút Szövetség, Zirc és Bakonyszentlászló Önkormányzata, a Reflex Környezetvédõ Egyesület, a Magyar Turisztikai Egyesület és a Bakony Turizmusáért Egyesület. 2009.04.08 Országos tűzgyújtási tilalom 2009. április 8-tól
Az utóbbi időben a csapadékmentes időjárás, valamint az emberi gondatlanság következtében jelentősen megnőtt az avar, parlag, nádas és az erdőtüzek száma. A tűzesetek megelőzése érdekében az ország teljes területén lévő erdőkben és az erdőterületek határától számított 200 méteren belüli területen - a kijelölt tűzrakó helyen is - valamint a közút-és vasút menti fásításokban mindennemű tűzgyújtás, beleértve a parlag és gazégetést is, 2009. április 8-tól átmeneti időre tilos. Forrás: Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium 2009.04.06 KINIZSI SZÁZAS részletes kiírás - Nevezés és rajt helyszín változás!
A 2009. május 23-i KINIZSI SZÁZAS részletes kiírása megérkezett. A cél Tatán lesz. Figyelem! Változott a nevezés és az időrajt helyszíne is! További változások a Kinizsi Százason: 1. A rajt Békásmegyeren lesz ebben az évben. 2. Az útvonal megegyezik a 2008 évivel, kisebb módosításokkal: a,) a rajttól az autóbusz fordulóig jelzetlen, majd piros + jelzésen csatlakozás a korábbi útvonalra, b.) a dorogi homokvasút vonala helyett a városon keresztül, c.) Tata területén. 3. Az útvonal jelzetlen (jzn) szakaszai: a.) a rajttól.Víziorgona utca - Kőbánya utca az autóbusz fordulóig. b.) a dorogi sorompótól: Mária utca - Bécsi út - Csolnoki utca a kék jelzésig. c.) Tatán a tóvároskerti sorompótól: Baji út - Diófa utca - Szegfű utca - fenyves - Deák F utca - Vértesszőlősi út - Fáklya utca -cél. 4. Ismét lehetséges, hogy a dorogi sorompóhoz ellenőrzőpontot telepítünk. 5. A Koldússzállás előtti elágazásnál az ellenőrző állomást megszüntettük, de ellenőrzőhelyként a továbbiakban is kijelölhetjük. 6. Hosszútávon - saját idő terhére - 8,30-ig indulni lehet, de Dorogig fel kell zárkózni a mezőnyhöz. 7. Az ellenőrző pontok 6 7 km/ó sebességre nyitnak. Az állomások működési idejét megadjuk. 8. Az ellenőrző helyek nyitását a következő állomás nyitásának sebességére tervezzük. Csak jól olvasható, aláírt nevezési lapot fogadunk el. 2009.03.24 Tojás Sárgája teljesítménytúra-mozgalom
Az ELTE Teljesítménytúrázók Baráti Társasága és a Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesülete (MVTE) meghirdeti a Tojás Sárgája teljesítménytúra-mozgalmat. Ennek keretében, aki 2009-ben teljesíti mind a Tojás, mind a Sárga teljesítménytúrák egy-egy kiírt távját, külön díjazásban (kitűző) részesül. ELTE Teljesítménytúrázók Baráti Társasága (tura.elte.hu) Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesülete (magyarvandorokte.extra.hu) 2009.03.09 Tavaszi Hadjárat túrasorozat - igazolófüzet árusítás
A keddenkénti TTT klubnapokon már kapható lesz a Tavaszi hadjárat túrasorozat igazolófüzete. Ára 300 Ft, mely a díjazást is tartalmazza. Bővebb információ: Forgács Péter, 06 (70) 291-6613, www.felanaszalyra.atw.hu
2009.02.26 Utazás 2009. kiállítás - 2009. február 26 - március 1. - TTT hírek
Utazás 2009. kiállítás - 2009. február 26 - március 1. Egyesületünk idén is képviselteti magát a BNV területén megrendezésre kerülő Utazás 2009 kiállításon. Az A pavilon 313/G1. standján találhatsz meg bennünket, ahol választ kaphatsz egyesületünkkel és a teljesítménytúrákkal kapcsolatos kérdéseidre, megvásárolhatod a "Teljesítménytúrák itthon és külföldön 2009" című kiadványt, a Budapest Kupa igazolófüzetét, valamint tagjaink rendezhetik a 2009. évi tagdíjat. TTT Elnökség 2009.02.23 Kérjük az 1%-ot! - TTT hírek Kérjük az 1%-ot! Egyesületünk a közhasznú cím megszerzése óta megkaphatja a támogatóink által felajánlott 1%-ot. Aki működésünkkel egyetért és ezt támogatásra érdemesnek találja, ez évben is küldje nekünk adójának 1%-át. Teljesítménytúrázók Társasága Adószám: 18083000-1-41 2009.02.22 Év teljesítménytúrázója 2008. eredmények
A díjkiosztón készül fotók. A pontszámok alapján "Az év teljesítménytúrázója" elismerő címet a 2008. évben női kategóriában Kovács Beáta, férfi kategóriában Márton Dániel érdemelték ki.
2009.02.22 Teljesítménytúrázók Minősítési Rendszere (TTMR) 2008. elért minősítések
A Teljesítménytúrázók Minősítési Rendszere (TTMR) minősítésre "utólag" is beadható pályázat, a 2008-as túraévre.
A pályázathoz szükséges adatlap és a kitöltéshez használható túrastatisztika 2008 táblázat, illetve a TTMR kiírás letölthető. Elektronikus kitöltés esetén a túrák a statiszika táblázatban egyszerűen bejelölhetők és átmásolhatók az adatlapra. A pályázatokat kérjük email-ben visszaküldeni a ttt.levelek@gmail.com címünkre, esetleg postán a Teljesítménytúrázók Társasága, 1590. Budapest, Pf. 110. postafiókra. (TTT elnökség, 2009.02.22.)
További TTMR pályázók:
2009.02.22 Hazai Legjobb teljesítménytúra 2008. eredmények HATÁROZAT
A Hazai legjobb teljesítménytúra elismerő cím szavazás eredménye a 2008. évben.
_____________________________ Pinkert László elnök Budapest, 2009. február 23. Rövid statisztika: Szavazók száma: 51 fő Szavazatot kapott 278 túra Értékelésben részt vett (7 vagy több szavazatot kapott): 78 túra (Az eredmények, a TTT közgyűlésen kiadottakhoz képest -kiértékelési hibát korrigálva- változtak. 2009.02.23) 2009.02.17 Mt. (Mount) Gerecse 2009
Megjött a tél, itt van újra! - Mt. (Mount) Gerecse 2009 Az idei télvégi nagy havazás örömére úgy döntöttünk, mégiscsak megrendezésre kerül a Mt. (Mount) Gerecse 2009 elnevezésű csúcsmászó túra, melynek a február 22-i (vasárnapi) időpontot jelöljük meg. Felhívjuk azonban a kedves érdeklődők figyelmét, hogy csak minimális részvételi arány esetén kerül megtartásra most vasárnapi csillagtúránk! Tehát várjuk minden érdeklődő túratársunk jelentkezését! Üdvözlettel: Andrási Gábor 2009.02.06 Teljesítménytúra Naptár 2009 - Megjelent!!!!! Teljesítménytúra Naptár 2009 - Megjelent!!!!! Kapható február 7-től a következő teljesítménytúrákon (PITE, LeFaGySz Mátra, TTT közgyűlés) és az alábbi helyeken: Magyar Természetbarát Szövetség (MTSZ), 1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 31. II/3. NOMÁD szabadidő és kalandsport szaküzletek - www.nomadsport.hu - Székesfehérvár, 8000. Ady E. u. 6. az alábbiakban péntektől: - Szombathely, 9700. Rákóczi F. út 1. - Pécs, 7626. Király u. 23-25. - Miskolc, 3525. Széchenyi u. 21. Tengerszem-Sport bolt (1075. Bp. Dohány u. 29 Tel: (1) 322-1606 Tengerszem-Árkád (1106. Bp. Örs vezér tere 25/a, Árkád üzletház) Tel (1) 434-8432 Overland Lavina túraüzlet, 2800. Tatabánya, Komáromi u. 28/B. Spuri futóbolt, BSI, 1138 Budapest XIII Váci út 152-156. (Forgách utcai metrómegállónál), Telefon: 239 4460 Hétfőtől péntekig: 10:00-18:30, Szombaton: 10:00-13:00 MOUNTEX - 1024 Budapest Margit krt. 61-63. - 1092 Budapest Ferenc krt. 2-4. - 1111 Budapest Bartók B. út 54. - 1134 Budapest Váci út 19. HUNRUN.com Webáruház webaruhaz.hunrun.com TTT klubnapokon, keddenként 19:00-21:00 - Óbudai Művelődési Központ, 1032 Budapest, San Marco u. 81. Az ára: normál ár (túrákon) 1000 Ft., TTT tagoknak és rendezőknek 800 Ft. (boltokban magasabb is lehet) A további februári-márciusi túrák céljaiban vagy rajtjaiban is tervezünk árusítást. A rendezői adatlapon megrendelt példányokat postáztuk, további külső partnerekhez (túraboltok, térképboltok, szervezetek) ezután juttatunk példányokat. A tavalyihoz képest megnövekedett mérettel, 368+32 oldalon jelentünk meg: - teljes és részletes gyalogos és kerékpáros teljesítménytúra kiírások (469 rendezvény) - TTT Teljesítménytúrázók Minősítési Rendszere (TTMR) minősítési rendszer kiírás - TTT év teljesítménytúrázója 2007. évi díjazottja és összesített eredménylistája - MTSZ minősítések kiírása - MSTSZ 2009. évi Nemzeti Bajnokság versenykiírása - MSTSZ Nemzeti Bajnokság 2008. évi eredményei - új és meglévő túramozgalmak... - részvételi és teljesítői túrastatisztika 2008. - a Terep Ultra Kupa 2009. kiírása - Az Amatőr Kerékpáros Kupa (APESZ) kiírása - a színes oldalakon túrafotók - IVV túrák - a megszokott külföldi túrák kiírásai ... A rendezvények megtalálását névmutató (351-358. o.) és időrendi mutató (359-367.o.) is segíti. Amennyiben valaki hibát talál a kiadvány adatai között, kérem jelezze felénk email-ben (ttt.levelek@gmail.com) vagy a honlapunkon (ttt.tr.hu) található elérhetőségeken. A túrakiírásokban év közben bekövetkező változásokról a honlapunk főoldalán (ttt.tr.hu) adunk tájékoztatást. A TTT elnöksége és a szerkesztői csapat nevében Sikeres túráévet kívánunk! 2009.02.04 Budapest-kupa 2009
2009.02.03 TTT közgyűlési meghívó - TTT hírek
Tisztelt Tagtársunk! Egyesületünk közgyűlését 2009. február 22-én (vasárnap) 10.30 órai kezdettel tartja az Óbudai Kulturális Központban. Cím: 1032 Budapest, San Marco u. 81. A közgyűlés akkor határozatképes, ha azon a tagok több mint a fele megjelenik. A közgyűlésen tisztújításra is sor kerül. A Jelölőbizottság szívesen veszi bárki jelentkezését, aki kedvet és erőt érez ahhoz, hogy a TTT szervezeti munkájában aktívan közreműködjön. Jelentkezni e-mailben lehet a Jelölőbizottság tagjainál (Győri Péter - petertanar@freemail.hu ill. Tarnai Máté - tarnaim@hotmail.com). Program: Napirend előtt (kezdés 10.30-kor): - A 2008. évi Az év teljesítménytúrázója pályázat eredményhirdetése - A Teljesítménytúrázók Minősítési Rendszerében elért minősítések átadása - A Hazai legjobb teljesítménytúra szavazás eredményhirdetése - Négy tájegység - négy túra díjak átadása - A decemberben át nem vett 2008. évi Budapest Kupák átadása. A közgyűlés hivatalos napirendje: - Az elnökség beszámolója a 2008. évről - A 2008. évről szóló közhasznúsági beszámoló - Az ellenőrző bizottság beszámolója - Szavazás a beszámolókról - A egyesület tisztségviselőinek megválasztása - Az egyesület 2009. évi költségvetése - Az egyesület 2010. évi tagdíjának megállapítása - Egyebek A közgyűlés után: Vetítéses élménybeszámoló a Cro Magnon-i túráról (Börcsök András-László Szilvia) Tisztelettel tájékoztatunk, hogy szavazati joggal akkor rendelkezel, ha az éves tagdíjat a közgyűlés kezdetéig befizetted. Megjelenésedre feltétlenül számítunk! Budapest, 2009. január 30. Sporttársi üdvözlettel, Pinkert László elnök Tisztelt Tagtársunk! A 2009. február 22-én 10.30 órára összehívott közgyűlés határozatképtelensége esetén alapszabályunknak megfelelően azt azonos napirendi pontokkal és azonos helyszínen 2009. február 22-én 11.00 órakor ismételt közgyűlést tartunk. Ez a közgyűlés a megjelentek számára való tekintett nélkül határozatképes. Budapest, 2009. január 30. Pinkert László elnök Teljesítménytúrázók Társasága. Adószám: 18083000-1-41. Nyilvántartási szám: 7162 (Főváros Bíróság). Bank: Pilisvörösvár és Vidéke 65700127-10117633. E-mail: ttt.levelek@gmail.com . Internet: ttt.tr.hu . Levélcím: 1590 Budapest, Pf. 110. Telefon: +36 30 231 9865 2009.01.30 Tolna megye teljesítménytúrázója 2009.
Tolna megye teljesítménytúrázója
A Tolna Megyei Természetbarát Szövetség és a TanÖsvény Természetjárásért Egyesület meghirdeti a Tolna Megye Teljesítménytúrázója túramozgalmat. A mozgalom célja a Tolna megyei teljesítménytúrák (gyalogos és kerékpáros) népszerűsítése, minél szélesebb körben való elterjesztése. A teljesítésének feltétele: 2009-ben az alábbi Tolna megyei túrák közül legalább 5 teljesítése.
A rendezőknél az előtúrát is elfogadjuk. A túramozgalmat teljesítők pólót és emléklapot kapnak ajándékba. Részvételi díj: 2009. április 25-ig történő nevezés esetén: 500 Ft/fő, azt követően: 800 Ft/fő. Nevezni lehet és igazoló füzet beszerezhető: A túrákon vagy Berlinger Anitától (20/200-6137 vagy tanosveny@freemail.hu). Nevezéskor kérjük megadni: név, lakcím, e-mail cím, születési dátum, egyesület
Szép túrákat és sikeres teljesítést kívánunk! 2009.01.29 Lámpa próba a Börzsöny éjszakain!
Lámpa próba a Börzsöny éjszakain! A Petzl forgalmazója jóvoltából kaptunk egy csomó lámpát kipróbálásra. Tehát aki indul az éjszakain és szeretne lámpát venni de még nem tudja melyik típus lenne a neki megfelelő most próbálhat. Ha van valamelyik a lámpák közt amit kipróbálnál írj nekem (Csányi László) mélt a csanya kukac yahoo.com-ra. Amennyiben a kívánt lámpából már nincs, megírom neked melyikből választhatsz még. A próba feltételei: - a próba ingyenes - a próbáló személy a rajtban leadja a személyiét letétbe, majd a célban visszakapja ha leadta a lámpát. - a próba után mélben leírja nekem tapasztalatait, véleményét a lámpáról. A mélt továbbküldöm a forgalmazónak. Típusok: 1 db Ultra, 5 db Zipka, 8 db Zipka Plus, 3 db Tactikka, 2 db Tikkina, 1 db Saxo Aqua, 1db DuobeltLED14a, 2 db Tactikka Plus Adapt, 3 db Tikka Plus, 1 db Tikka XP, 2 db Tikka XP Atex, 2 db Myolite, 1 db Myolite 5 LED, 2 db Myo RXP, 1 db Myo XP, 2 db Myo XP Belt, 2 db E+lite. Csányi László (Csanya) 2009.01.21 Téli Teljesítménytúra - Útvonal és cél változás!
Figyelem! A 2009. január 24-i Téli Teljesítménytúrán útvonal és cél változás történt! Az erdészet január 19-én kelt levelében tájékoztatott arról, hogy az elmúlt hetek időjárási és terepviszonyai miatt elmaradt hajtóvadászatait a kedvező (?) körülményeket kihasználva most szombaton kívánják letudni. Fenti okok miatt az előzetesen egyeztetett útvonalat engedélyezni nem tudják. Sorozatos egyeztetések után jelentősen módosított útvonalon rendezzük meg túránkat. Az útvonal Klastrompusztától változik, tovább a kéken a Postás útig, majd a (S+)-en a Feketehegyi menedékházat érintve Pilisszentlélekre. A faluból (kicsit vissza) a sárga jelzésen, majd P+, Z a Két-bükkfa-nyergen keresztül, a Mária-padnál éri el az eredeti útvonalat. Pilisszentkereszten a Fő utcát elérve azon balra, az utca végével szemben a Felső Kocsmában lesz a cél. Sajnos tea helyett csak üdítőt tudnak biztosítani. Kovalik András 2009.01.16 Turistaforgalom átmeneti korlátozása - Börzsöny - Ipolyerdő Zrt. bejelentés
Természetjárók, kedves erdőlátogatók figyelem! Részbeni időbeli, és térbeli korlátozások az Ipoly Erdő Zrt. erdőterületein a társas vadászatok miatt. Továbbá a Börzsöny egész területén hullott ónos eső balesetveszélyt jelent a túrázók számára! Szeretnénk hogyha ezeket kirándulása tervezésénél figyelembe venné! Az 2009. január 17-én szombaton 12 órától 16 óráig Szendehely és Verőce között illetve a Nagy Kő-hegy - Kis Kő-hegy - Nagy-rét útvonalakon a kék illetve kék kereszt turista jelzéseken a Diósjenői Erdészet területén társas vadászatot fogunk tartani, amely a turistaforgalom átmeneti korlátozásával jár, elsősorban biztonsági okokból. Szeretnénk továbbá felhívni figyelmüket, hogy az ónos eső miatt jegesedés alakult ki a Börzsöny egész területén, amire néhány cm-es hó hullott. Ez a túrázás során balesetveszélyes lehet! Ezért kérjük a kedves természet szerető, erdőjárók megértését türelmét ez időszakban az érintett területen. Ipoly Erdő Zártkörűen működő Részvénytársaság, Központ. 2660 Balassagyarmat, Bajcsy u. 10., 2661 Balassagyarmat, Pf: 34. Telefon/fax/mobil: (35) 300769; (20) 4687131, Fax: (35) 301424. E-mail titkarsag@ipolyerdo.hu www.ipolyerdo.hu 2009.01.15 Jégpáncélban a Pilis
Élet- és balesetveszélyes túrázni a főváros környéki erdőkben a napokban esett ónos eső és jegesedés miatt. A Pilis magasabban fekvő részeit több mint egy centiméteres jégpáncél borítja. A Pilisi Parkerdő Zrt. ezért arra kéri a kirándulókat, hogy semmiképpen se induljanak el a napokban tervezett túrákra.
2009.01.14 Barangolás a Dunazugban 2009
Barangolás a Dunazugban teljesítménytúra-mozgalom A Teljesítménytúrázók Társasága és a Vándorkedv Túra Egylet a Dunazug-hegység (Budai, Pilis-Visegrádi és Gerecse) megismertetése és a teljesítménytúrázás megkedveltetése, népszerűsítése céljából 1996-ban indított Barangolás a Dunazugban túramozgalmat a 2009. évben a következők szerint módosítja: A túramozgalom teljesítésének feltétele: igazoltan a 2009. évben az alább felsorolt teljesítménytúrák közül minden tájegységben egy túra valamelyik távjának teljesítése. A Budai-hegységben: - XX. Budai 50, 30 (05.16.) R.: Zöldsport Egyesület, - Töki Tökölő hosszú, közép, rövid táv (09.05.) R.: Vándorkedv Túra Egylet vagy a - Hegedűs Róbert emléktúra (T-Online) (11.14.) R.: MVTE & SZTE & TTT. A Visegrádi-hegységben: - Sajgó 50-40-30-20 éjszakai (06.06-07.) R.: Vándorkedv Túra Egylet, - Szurdok 40-30 (07.12.) R.: Útvonalkövetők Klubja, vagy a - Vasas Maraton - 25 (10.04.) R.: Vasas SC Természetjáró Szakosztály. A Gerecsében: - Lábatlan 35-15 (08.30.) R.: Teljesítménytúrázók Társasága, - Töki Tökölő hosszú, közép táv (09.05.) R.: Vándorkedv Túra Egylet, vagy a - Szomor 56-10-23 (10.23.) R.: Kézdi-Vásárhelyi Imre Ált. Isk. Megjegyzés: a Töki Tökölő teljesítménytúra csak egy tájegységbe számítható be! A túramozgalom teljesítésének díjazása: a túramozgalom kitűzőjével (többfajta kitűző közül lehet választani). A teljesítés igazolása: 1. A túrák teljesítését igazoló okleveleket vagy igazolólapokat a TTT-nek (1590 Budapest, Postafiók 110.) kell eljuttatni. A teljesítőknek a dokumentumokkal együtt a kitűző árát (100 Ft) is meg kell küldenie. A benyújtott dokumentumokat a túramozgalom kitűzőjével együtt visszaküldjük. 2. A teljesítésért járó kitűző a Lábatlan 35, a Töki Tökölő és a Hegedűs Róbert emléktúra (T-Online) túra céljában, vagy előzetes egyeztetéssel a TTT keddi klubnapjain is átvehető a többi túra teljesítését igazoló dokumentumok bemutatásával. Minden részvevőnek sikeres teljesítést kíván: a Teljesítménytúrázók Társasága és a Vándorkedv Túra Egylet. 2009.01.11 Nyugati végeken teljesítménytúra mozgalom 2009
NYUGATI VÉGEKEN teljesítménytúra-mozgalom Szervezõje: Teljesítménytúrázók Társasága, Sztancsik György Teljesítés feltétele: A 2009. évben, az alábbi a szlovén és az osztrák határ közelében rendezett teljesítménytúrákon kell részt venni, és azokon bármelyik távot teljesíteni. Akik mind a 4 túra valamelyik távját teljesítik, azok személyenként egy a mozgalom logójával ellátott ajándékot kapnak. A programsorozatban résztvevõ teljesítménytúrák: május 16. Õrség 50-30-20, június 13. Vas-hegyi Negyvenes-Húszas, október 17. Írottkõ 70-50-35, november 21. Lõvérek 40-25-15. Az igazolólap az Õrség teljesítménytúrán vásárolható meg. Ára: 800 Ft, a mozgalomban résztvevõ egyesületek tagjainak 600 Ft. Díjkiosztó: az ajándékok átadása a Lõvérek teljesítménytúra céljában. További információ: Sztancsik György, telefon: (20) 911-8719, e-mail: sztancsik.gyorgy@t-online.hu 2009.01.10 Fejér Megye Teljesítménytúrázója 2009.
Fejér Megye Teljesítménytúrázója A mozgalom keretén belül kell teljesíteni 2-2 túrát az alábbi tájegységek területén: - Bakonyban - Vértesben - Velencei-hegységben - Mezőföld, Sárréten Bármelyik teljesítménytúra beleszámít, amit Fejér Megye területén rendeznek! A gyalogos és kerékpáros túrák is beleszámítanak. 100 Ft az igazolófüzet és 400 Ft a jelvény, amit a feltételek teljesülése után lehetséges megvásárolni. Információ: Kiíró: Fejér Megyei Természetbarát Szövetség Pintér József Tel.: 20/593-16-53 Email: jozsef.pinter@pannonmail.hu Honlap: www.fejer-tura.hu Tájegységenként az ajánlott túrák: Keleti-Bakony 2009.01.31 - Kincsesbánya 30/15/10 2009.05.10 - 7 mérföldes tekergés/Rejtekerdő 30 - madarak és fák napja 2009.09.26 - Kisgyóni Hegyi Kör-5.(kerékpáros) 2009.09.26 - Kisgyóni kétpróba (gyalogos és barlang) 2009.11.07 - Fehér-Vár-Palota 40/25/25B/20/10/10B Vértes 2009.05.03 - Vérteskozma 30/30MTB/10 2009.05.31 - Lowe Alpine Maraton és Félmaraton-teljesítménytúra és futóverseny a Vértesben 2009.06.26-27 - Szent Iván Éji Túrák - Hadak Útja 88/55/Csillagösvény 2009.07.12 - Vértes IVV túranap 20/10 (Csákberény) 2009.08.01 - Csabdi 30/15 2009.08.15 - Vértesi barangolások 50/30/15/ Vértes IVV túranap 2009.08.05 - Vértesi Kerekezés 110K/70K/50K/75MTB 2009.09.12 - 2*7/ 7 Mérföldes Tekergés 2009.12.06 - 2*7/ 7 Mérföldes Tekergés Tél Mezőföld 2009.03.07 - Dunán innen-Dunán túl 42/20a/20b/10 (Mezőföld) 2009.04.25 - Sárpentele 15 2009.07.11 - Vajta 100K/50K 2009.07.11-12 - Mezőföld 60/50/30/ Iringó 15( tanösvény) / Kerékpárral a Mezőföldön 50K / Éjjel a Mezőföldön 40/20 2009.12.06 - Mezőföldi Mikulás 30/20/15 Velencei-hegység 2009.04.04 - Tavaszköszöntő túra Sukoró 20/10/5(gyerekeknek) /IVV túranap 2009.06.06 - Velence 35/25/10 2009.06.06 - Velence Tízszer (kerékpáros) 2009.07.18 - Pázmándi TOPorgók Éjszakája 30É 2009.10.03 - Pázmándi TOPorgók 50/40/20 2009.01.09 Tisza-tavi Jégtúra
Figyelem! Befagyott a Tisza-tó! Kedves Turista Barátom! 2009. január 17-én szombaton és 18-án vasárnap újra igazi Tisza-tavi Jégtúra! A Tisza-tavi Turizmus Fejlesztő Egyesület által az - elmúlt két meleg tél után - ismét megszervezésre kerülő, nagysikerű téli kirándulásához egyesületünk is csatlakozik. A Tipográfia TE tagjai a 17-ei túrán veszünk részt. Mindenkit szeretettel várunk, aki csatlakozni szeretne hozzánk. A Keleti pályaudvarról a 6.33 órakor Kassára induló Rákóczi IC-vel megyünk Füzesabonyig, ahonnan átszállás után személyvonattal utazunk tovább Poroszlóig, ahová 8.46 órakor érkezünk meg. Menetdíj teljesárú jeggyel és helyjeggyel 2. osztályon 2680 Ft. A vasútállomásról 20-25 perces séta a túra rajtja, a Csicsman Kikötő (a település központjában, az Öreg Pákász Étteremmel szemben lévő utca végén a tóparton). A gyalogtúra a jégen 9.30 órakor indul, s a jégviszonyoktól függően mintegy 12-15 km hosszan vezet végig a Tisza-tavi Madárrezervátumban, bejárva a Poroszlói- medence nyáron megközelíthetetlen területeit. Mi 17-én a tó északi részein túrázunk, (második napon a Csapói-Holt-Tisza környékét járják be). Már most 15-20 cm vastag a tó jege, s várhatóan ez a következő napokban tovább hízik. A túra speciális felszerelést nem igényel, de téli túrázásra alkalmas réteges ruházat és vízálló lábbeli szükséges, esőkabát és váltóruha pedig jól jöhet. A túra nem teljesítménytúra, túravezetők segítségével egy hangulatos baráti kirándulásnak szánják a szervezők. A túra részvételi díja 750 Ft, melyben meleg tea biztosítása is benne foglaltatik. Felnőttenként egy gyermek díjmentesen vehet részt a programon. (Egyesületünk igyekszik megoldani, hogy a túra rajtjában Anticsussz csúszásgátlót lehessen vásárolni. A termék honlapja: http://www.beneco.hu/ ) A túra után Poroszlón lehetőség lesz ebédelni, majd a 17.08 órakor induló vonattal indulunk vissza. Budapest, Keleti pályaudvarra 19.57 órakor érkezünk. Teljesárú menetdíj: 2290 Ft. A túrára nem kell előzetesen jelentkezni. Találkozás a Keleti pályaudvar pénztárai előtti részen (Poroszlóig váltott jeggyel és a Rákóczi IC-re váltott helyjeggyel) 6.00-6.15 óra között. Ha az időjárás változatlan marad, a tervek szerint további túranapok: január 24. és 31., valamint február 7. A túrák útvonala minden túranapon más lesz! További információk és a várható időjárás függvényében a szervezés részletei a www.tiszatoinfo.hu honlapon érhetők el. Kérdésekkel Szabó Lajos kereshető a 30/399-5735 telefonszámon, de a lenti számon engem is lehet hívni. Természetesen a túra egyénileg (pl. autóval többen összeállva) is megközelíthető. Parkolás Poroszlón a túra rajtja környéki utcákban. A túráról a 116. évfolyamába lépett Turista Magazin februári számában beszámol. Üdvözlettel: Máté István szakosztályvezető-helyettes Tipográfia TE Természetbarát Szakosztály 1085 Budapest, Kölcsey u. 2. Telefon: (20)913-3899 http://tipoturak.xfree.hu www.budaikilatok.hu 2009.01.07 Turistaforgalom átmeneti korlátozása - Börzsöny - Ipolyerdő Zrt. bejelentés
Tisztelt Természetjárók! Az alábbi időpontokban és helyszíneken a Nagymarosi Erdészet területén társas vadászatokat fogunk tartani, amely a turistaforgalom átmeneti korlátozásával járhat, elsősorban biztonsági okokból. Kérem, hogy különböző turisták által látogatott fórumokon, honlapokon megjelenteni szíveskedjen a nevünkben kérve a turisták megértését és türelmét. Az időpontok - hajtással érintett területek: 2009. január 10.: - Ipolytölgyes, Kis-Hegyes, Ököraszaló, Büdös-kút (P turistajelzés) - Nagybörzsöny, Közép-hegy (K) - Nagybörzsöny, Róth-erdő, Bizmet-rét (P, K) 2009. január 16. - Letkés, Somos-erdő - Letkés, Fekete-hegy (K) - Ipolytölgyes, Sákola-tó - Ispán-kút Nagymaros, 2009. január 5. Köszönettel: Gáncs Viktor erdészetvezető Ipoly Erdő Zártkörűen működő Részvénytársaság, Központ. 2660 Balassagyarmat, Bajcsy u. 10., 2661 Balassagyarmat, Pf: 34. Telefon/fax/mobil: (35) 300769; (20) 4687131, Fax: (35) 301424. E-mail titkarsag@ipolyerdo.hu www.ipolyerdo.hu 2009.01.06 Zöldgömb Sport Klub 2009. Teljesítménytúrák, Kisvasutak Túrázója, Túrafilozófia
Zöldgömb Sport Klub 2009-es teljesítménytúrák:
LEGYÉL A MAGYARORSZÁGI KISVASUTAK ÖRÖKÖS GYALOGTÚRÁZÓJA! A CÍM MIND A 20 KISVASÚTNÁL TELJESÍTETT GYALOGTÚRA ESETÉN NYERHETŐ EL. DÍJA: Egyedi érem és oklevél Részteljesítési lehetőség: 1. A dunántúli kisvasutak gyalogtúrázója (8 helyszín) 2. Kelet-Magyarországi kisvasutak gyalogtúrázója (12 helyszín) Díjazás: kitűző és oklevél AZ ÖRÖKÖS CÍM ELNYERÉSÉHEZ SZÜKSÉGES TELJESÍTÉSEKET IDŐHATÁR NEM KORLÁTOZZA. AZ ÖRÖKÖS CÍM ELNYERÉSÉHEZ AZ EDDIGI TELJESÍTÉSEK IS BESZÁMÍTHATÓK. LEGYÉL A MAGYARORSZÁGI KISVASUTAK ÖRÖKÖS KERÉKPÁRTÚRÁZÓJA! A CÍM MIND A 20 KISVASÚTNÁL TELJESÍTETT KERÉKPÁRTÚRA ESETÉN NYERHETŐ EL. DÍJA: Egyedi érem és oklevél Részteljesítési lehetőség: 1. A dunántúli kisvasutak kerékpártúrázója (8 helyszín) 2. Kelet-Magyarországi kisvasutak kerékpártúrázója (12 helyszín) Díjazás: kitűző és oklevél AZ ÖRÖKÖS CÍM ELNYERÉSÉHEZ SZÜKSÉGES TELJESÍTÉSEKET IDŐHATÁR NEM KORLÁTOZZA. AZ ÖRÖKÖS CÍM ELNYERÉSÉHEZ AZ EDDIGI TELJESÍTÉSEK IS BESZÁMÍTHATÓK. TÚRAFILOZÓFIA - A ZÖLDGÖMB SPORT KLUB TÚRÁINAK SZELLEMISÉGE A természetjárás az ember legtermészetesebb tevékenységei közé tartozik. A természetjárás egyidős az emberiséggel. Az őskori ember még élelemszerzési céllal járta a természetet, a mai ember fő célja a sport, a kikapcsolódás, a pihenés. 1. A teljesítménytúrázás, mint a természetjárás egyik ága, a felkészült, sportosabb életvitelű túrázók tevékenysége. Amikor egy túrázó egy teljesítménytúrára jelentkezik, akkor tisztában van azzal, hogy a túra teljesítéséhez magasabb szintű szellemi és fizikai erőfeszítésre van szükség, mint egy kötetlen kirándulás esetén. A Zöldgömb Sport Klub túráinak célja ennek a szellemi és fizikai erőfeszítésnek az elősegítése. A szellemi erőfeszítés, a helyes útvonal és az ellenőrző pontok megtalálása éppen olyan fontos, mint a fizikai erőfeszítés, azaz a túratáv teljesítése. Ezért túráinkon az általunk megadott információk csak annyi ismeretet tartalmaznak, amennyi a túra teljesítéséhez feltétlenül szükséges, de még nem teszik szükségtelenné a túrázók szellemi erőfeszítéseit. A túrák teljesítése fejleszti a tájékozódás képességét. Túráink teljesítése térkép nélkül - a túraleírás alapján - is lehetséges, ezért mi nem adunk senkinek fénymásolt térképeket, de akinek fontos a biztonságos tájékozódás, annak térképről magának kell gondoskodnia. Úgy gondoljuk, hogy a teljesítmény értékét jelentős mértékben a fizikai és szellemi erőfeszítés nagysága határozza meg. Ennek az erőfeszítésnek a létrehozásához szeretnénk túráinkkal is hozzájárulni. 2. A Zöldgömb Sport Klub kiemelt figyelmet fordít a környezet védelmére. Túráink szervezésénél és rendezésekor minden tevékenységünknek a környezet megóvásának szándéka jelenti az alapját. Valamennyi résztvevőnktől elvárjuk, hogy óvja a természetes és az épített környezet értékeit, és ne hagyjon hulladékot maga után! Információ: Zöldgömb Sport Klub 1037 Budapest, Mécsvirág u. 103. Tel/Fax: 250-5631, 06-30-201-6765 Villámposta : zoldgomb@zoldgomb.hu Honlap : www.zoldgomb.hu 2009.01.06 4 Tájegység - 4 Túra teljesítménytúra-mozgalom
4 Tájegység - 4 Túra teljesítménytúra-mozgalom Szervezője: Teljesítménytúrázók Társasága A Teljesítménytúrázók Társasága Négy tájegység, Négy túra névvel teljesítménytúra mozgalmat alapított. Aki egy naptári évben teljesíti az összes alábbi teljesítménytúra valamelyik résztávját, külön díjazásban részesül. Azt, hogy mi a díj, csak az fogja megtudni, aki teljesíti a mozgalmat és a Bakonyi Mikulás céljában bemutatja a másik három oklevelet. 2009-05-16 - Őrség 50/30 2009-06-28 - Buda határán 50/25A/25B 2009-08-30 - Lábatlan 35/15 2009-12-05 - Bakonyi Mikulás 50/40/30/17A/17B Sok sikert kíváunk a teljesítéshez! Teljesítménytúrázók Társasága 2009.01.06 Zala megye teljesítménytúrázója 2009
Zala megye teljesítménytúrázója A Söjtöri Természetjáró Klub és Toplak József alapító a Zala megyei teljesítménytúra-rendező szervezetekkel együttműködve túramozgalmat indított teljesítménytúrázók számára a 2004. évtől kezdődően. A mozgalomban résztvevők: Bármely teljesítménytúrázó az alapító Toplak József kivételével. A mozgalom célja: Zala megye tájai, különösen a Dél-Zalai-dombság, a Göcsej, a Hetés, a Kelet-Zalai-dombság és a Keszthelyi-hegység természeti és néprajzi értékeinek megismertetése, az egészséges életmódra és a rendszeres természeti sporttevékenységre való ösztönzés, illetve az elért sportteljesítmények méltó elismerése. A mozgalom teljesítése: Egy naptári év alatt szintidőn belül teljesíteni kell a Zala megyében rendezett legalább 20 km-es gyalogos teljesítménytúrák közül legalább 5-öt. Rendezvényenként csak egy résztáv számolható el, és feltétel még, hogy ezen teljesített teljesítménytúrák összesített hossza elérje a 130 km-t. (Tehát pl. 7, Zala megyében rendezett 20 km-es teljesítménytúra szintidőn belüli teljesítése is értékelhető.) A mozgalom teljesítésének igazolása: Az igazolófüzetek és/vagy teljesítői oklevelek fénymásolatát az alapító Toplak József címére (8897 Söjtör, Deák Ferenc út 182.) kell megküldeni, vagy digitalizált másolatukat a kektura@freemail.hu e-mail címre elküldeni, vagy a fenti dokumentumokat a Deák teljesítménytúrák céljában bemutatni. Az igazolás mellett a mozgalom díjazásának alkalmi térítési értékét (2009-ben 600 Ft-ot) is meg kell küldeni az alapító címére rózsaszín postai utalványon (melynek másolatát a fenti dokumentumokhoz mellékelni kell), vagy a fent nevezett teljesítménytúra céljában be kell fizetni. A mozgalom díjazása: A mozgalom teljesítője elnyeri a Zala megye teljesítménytúrázója elismerő címet, egyedi nyomtatású oklevél, valamint egységes érem díjazásban részesül. Megjegyzés: A mozgalom több alkalommal is teljesíthető, de évente csak egyszer. Legfeljebb a tárgyévet követő év március 1-jéig be kell nyújtani elbírálásra a szükséges dokumentumokat, ellenkező esetben a díjazás elévül. Toplak József, alapító A mozgalomba beszámító rendezvények 2009-ben:
2009.01.04 Terep Ultrafutó Kupa 2009
2009-ben 9 futammal kerül megrendezésre a Terep Ultrafutó Kupa. A 2009-es helyszínek: 2009.02.07. - III. Margita Terep Maraton - 39,6 km - Gödöllői dombság - rendező Margita 344,2 TSE 2009.03.01. - Göcsej Terep Ultramaraton - 50 km - Göcsej - rendező GKTFE 2009.05.02. - Börzsöny Ultra - Börzsöny - 44 km - rendező Zöldgömb SK 2009.05.09. - Montrail Bükki 60 - Bükk - 55 km - rendező Nomád Sport Alapítvány 2009.05.31. - Lowe Alpine Maraton - Vértes - 48,9 km - rendező Ablakvarázslók Bt. 2009.07.04. - Halál50 - Tököli parkerdő - 52 km - rendező SZUFLA 2009.07.26. - 8 Bucka - Pilis - 50 km - rendező Óbudai Futókör+Zöldgömb SK 2009.09.19. - Bakony Ultramaraton - 70,5 km - Bakony - rendező Veszprémi Bridzs és Tájékozódási SE 2009.10.10. - No Megállj Csak! - 60,7 km - Bükk - rendező DHTE A Terep Ultra Kupa (TUK) szabályaiban történt néhány változás 2008-hoz képest. 2009-ben nincs kötelezően teljesítendő futam. Az értékelésbe a legjobb 6 futam eredménye számít bele. Akár 1 futamon való részvétellel is be lehet kerülni a kupa eredménylistájába. Pontszámítási rendszer: Egyik legfontosabb újítás a pontszámítási rendszer, amely az egyes indulók teljesítményét figyelembe véve értékel és ezáltal csökken a holtversenyek száma. A pontozás során a leggyorsabb megkapja a győztesnek járó fix pontszámot (melynek mértéke a túra nehézségétől ill. hosszától függ. A további célba érők a befutóidejük alapján kapnak pontot, annak arányában, hogy mennyivel maradnak el a győztes időtől. A pontok a következő képlet alapján kerülnek kiszámításra: Győztes fix pontszáma x (győztes idő másodpercben / futó ideje másodpercben) = pontszám Példa: 500x(14400/15000)=480 pont A pontokat 2 tizedesjegyre kerekítjük. Az egyes versenyeken a győztes fix pontszáma: III. Margita Terep Maraton: 450 PONT Halál50: 475 PONT 8 Bucka: 475 PONT Börzsöny Ultra: 500 PONT Lowe Alpine Maraton: 500 PONT Göcsej Terep Ultramaraton: 500 PONT Montrail Bükki 60: 525 PONT Bakony Ultramaraton: 525 PONT No Megállj Csak!: 550 PONT A TUK részletes kiírása hamarosan megtalálható lesz a www.ultramarathon.hu honlapon, a Terep Ultra Kupa menüpontban. 2009.01.04 Év Teljesítménytúrázója, TTMR, Hazai Legjobb teljesítménytúra 2008.
Tisztelt Teljesítménytúrázók! A 2008-as túraév befejeztével, a Teljesítménytúrázók Társasága ismét várja pályázataitokat az Év Teljesítménytúrázója elismerő címre, a most útjára indított Teljesítménytúrázók Minősítési Rendszere minősítésre, és szavazataitokat a Hazai Legjobb Teljesítménytúra elismerő címre. Mindhárom esetben az általatok teljesített összes teljesítménytúra listáját várjuk, az adataitokkal együtt. A pályázati kiírások elérhetők honlapunkon: Év Teljesítménytúrázója 2008, Teljesítménytúrázók Minősítési Rendszere, Hazai Legjobb Teljesítménytúra A TúraStatisztika - 2008 letölthető. Az Év teljesítménytúrázója és a TTMR minősítésekhez használható pályázati adatlap szintén letölthető. Elektronikus kitöltés esetén a túrák a statiszika táblázatban egyszerűen bejelölhetők és átmásolhatók az adatlapra. A pályázatokat kérjük email-ben visszaküldeni a ttt.levelek@gmail.com címünkre, esetleg postán a Teljesítménytúrázók Társasága, 1590. Budapest, Pf. 110. postafiókra. (A TTMR és Év Teljesítménytúrázója pályázatok kiértékelését idén Gethe László, TTT elnökségi tag végzi.) A pályázatok beküldési határideje: 2009. január 31. A TTMR pályázatok kiértékelése és a minősítések odaítélése is mindig a túraévet követően történik meg. Az elnyert díjak kiosztására, ünnepélyes keretek között, minden évben a TTT rendes közgyűlésén kerül sor. Ennek mostani tervezett időpontja: 2009. február 22. (vasárnap) 10.00 (változott!) órai kezdettel, helyszíne: Óbudai Kultúrális Központ, cím: 1032 Budapest, San Marco u. 81. A TTMR minősítésre és az Év Teljesítménytúrázója pályázatokra már jelentkezettek listáját alább olvashatjátok (folyamatosan bővítve). Amennyiben valaki már elküldte a jelentkezését, és nem látja a nevét, vagy nem megfelelő kategóriában, kérem, hogy jelezze email-ben. (A pályázók felsorolása abc sorrendben történik, nem helyezés vagy eredmény szerint!) TTMR gyermek Borosnyay Bálint Borosnyay Virág Farkas Tamás Mészáros Ádám Németh Norbert Osztényi Miklós Szalai Vivien TTMR Ács Balázs Árvai István Átol Csaba Aux Gábor Aux József Bába Károly Balogh László Baranyi Zsolt Barizs Brigitta Béli Eszter Béli László Béliné Sári Anna Bell Sándor Benkő Krisztina Benő Attila Beriné Zsuzsa Berneczei Zsolt Bodnár Zoltán Bödő Bernadett Bohner Zoltán Bóka Csaba Borbás István Borosnyay Balázs Börcsök András Börcsökné Gál Veronika Bús Melinda Corradi Surd Cserháti Balázs Cserháti László Cserni Mihály Cserni Mihályné Cserni Viola Csipai György Csoma Károly Cziczer István Daczi Zoltán Darvas Márton Debreczeni Tamás Demjén Sándor Dolgos György Dolgos Veronika Dombovits Péter Elekné Mády Ildikó Esztocsák Milán Farkas Beáta Fehér Balázs Fehérvári Máté Fodor Vilmos Forgács Péter Floch Zoltán Gulyás Zsolt Győri Péter Hajós József Hardi Péter Hartmann Mihály Dr. Hegedüs András Dr. Hegedűs Balázs Herhof Attila Hetzl András Hetzl Viktória Hevér Éva Hevér Gábor Hofmann Ákos Hollós Izabella Jakab Annamária Jakab Erzsébet Jakab József Jancsi Attila Jávor Györgyné Keresztes Péter Kimmel Péter Kiss Gábor Kléber Anita Kléber Eszter Kocsis Anna Koltai Gábor Komlósi Károly Komlósi Krisztina Komoróczki András Kosztka Péter Kovács Barnabás Kovács Beáta Kovács Dániel Márton Kovács Károly Kovács László Kovács Péter Gábor Kreicsi Gábor Kührner Ádám Kulcsár Attila Pille Kulcsár József Kurinszki József Kuty László Lágner Richárd Láng Szilárd László Szilvia Lévay Béla Lippai Beáta Maier Laura Makó Zoltán Maraffai Tamás Marik Ildikó Marosi Attila Márton Dániel Maróti Boglárka Máté Ildikó Mészáros András Mezző Ferenc Móricz Árpád Nacsa Imre György Nagy Attila Nagy Gábor Attila Nagyné Balog Erzsébet Najat Attila Nánási Ottó Nyakas Gábor Oláhné Szente Györgyi Őrsi Bálint Osztényi József Osztényiné Krátki Éva Osztényi Rita Pajkossy Gábor Papp László Papp Lászlóné Pásztor Lajos Pecze Zoltán Pető Sándor Pfaff Zsolt Pinkert László Pintér András Prorok Márton Rácz-Szabó Györgyi Dr. Révész Ádám Sali Gábor Schödl Dávid Simor Attila Siményi Vilmos Sipos János Soltészné Vica Somogyi Gábor Somogyiné Katona Mária Strack László Strackné Galambos Katalin Sütt Dezső Szabó Attila Szabó Elemér Szabó István Szabó István Vilmos Szabó Károly Szabó László Szabó Mária Dr. Szabó Péter Szabó Tamás Szabó Zsuzsa Számel László Szerző Zsolt Szilágyi Anita Szórád András Szőke Tamás Szőts Miklós Szűcs Sándor Szücs Tibor Dr Tamics Gábor Tarnai Máté Tatai László Tóka József Toldi Tibor Tóth Ildikó Ilona Tóth Judit Tölgyesi Zsuzsanna Törék István Ujj Ágnes Ujságh Zsolt Várdai Lajosné Varga Éva Vass-Eysen Álmos Vedrán Anikó Véha Béla Vékony György Vidács Krisztina Vígh-Tarsonyi László Vincze Attila Viskiné Kozma Ildikó Wittmer Antal Zádori Roland Zelena Endre Év teljesítménytúrázója Gyermek lány kategória: 14 év alatt (1994.07.01 és utána) Borosnyay Virág Floch Bernadett Hajós Bernadett Szalai Vivien Taller Hanna Tóka Borbála Wehner Borbála Wehner Kinga Wehner Luca Gyermek fiú kategória: 14 év alatt (1994.07.01 és utána) Borosnyay Bálint Farkas Tamás Mészáros Ádám Németh Norbert Osztényi Miklós Tóth Krisztofer Wehner Kornél Wehner Lóránt Ifjúsági lány kategória: 14-21 év között (1987.07.01 - 1994.06.30 között) Cserni Lilla Cserni Viola Dolgos Veronika Floch Viktória Kovács Ibolya Kovács Piroska Osztényi Rita Tóth Edit Wehner Zita Ifjúsági fiú kategória: 14-21 év között (1987.07.01 - 1994.06.30 között) Cserháti Balázs Darvas Márton Kosztka Péter Kovács Dániel Márton Kührner Ádám Lutring Márk Őrsi Bálint Vass-Eysen Álmos Wehner Vince Felnőtt I. női kategória: 21-36 év között (1972.07.01 - 1987.06.30 között) Barizs Brigitta Bödő Bernadett Bús Melinda Deli Katalin Farkas Beáta Jakab Annamária Maier Laura Maróti Boglárka Németh Ibolya Rácz-Szabó Györgyi Szabó Mónika Szilágyi Anita Tóth Judit Felnőtt I. férfi kategória: 21-36 év között (1972.07.01 - 1987.06.30 között) Balogh László Berneczei Zsolt Bodnár Zoltán Csoma Károly Deli Vince István Forgács Péter Hajós József Dr. Hegedüs András Herhof Attila Kimmel Péter Kovács Barnabás Kulcsár Attila Pille Lakk Roland Marosi Attila Márton Dániel Nacsa Imre György Nagy Attila Nyakas Gábor Pető Sándor Dr. Révész Ádám Sali Gábor Strack László Szabó Károly Dr. Szabó Péter Szórád András Szőke Tamás Szőts Miklós Tarnai Máté Vincze Attila Wehner Kristóf Wehner Lőrinc Wehner Márton Zádori Roland Felnőtt II. női kategória: 36-50 év között (1958.07.01 - 1972.06.30 között) Antal Rita Balogh Magdolna Beriné Zsuzsa Börcsökné Gál Veronika Cserni Mihályné Hollós Izabella Jakab Erzsébet Kovács Beáta Kurucz Ildikó László Szilvia Marik Ildikó Oláhné Szente Györgyi Strackné Galambos Katalin Szabó Zsuzsa Ujvári Beáta Varga Erika Varga Éva Vedrán Anikó Weltzné Pókos Zsuzsanna Felnőtt II. férfi kategória: 36-50 év között (1958.07.01 - 1972.06.30 között) Átol Csaba Benda László Börcsök András Cserháti László Cserni Mihály Dolgos György Egedi Sándor Fodor Vilmos Gerencsér Ákos György Csaba Katona Gábor Kovács Károly Makó Zoltán Németh László Ódor Tibor Siményi Miklós Siményi Vilmos Sütt Dezső Szabó Elemér Számel László Dr Tamics Gábor Tarcsi Géza Tóth Ferenc Zelena Endre Senior I. női kategória: 50-60 év között (1948.07.01 - 1958.06.30 között) Cziráki Ágota Deliné Tóth Mária Gerencsér Albertné Hevér Éva Jávor Györgyné Nagyné Balog Erzsébet Somogyiné Katona Mária Szabó Mária Tóth Ildikó Ilona Senior I. férfi kategória: 50-60 év között (1948.07.01 - 1958.06.30 között) Bell Sándor Corradi Surd Daczi Zoltán Deli Vince József Győri Péter Hartmann Mihály Komoróczki András Kulcsár József Kurinszki József Nánási Ottó Pajkossy Gábor Pintér András Somogyi Gábor Szabó István Vilmos Tamási Géza Vígh-Tarsonyi László Wehner Géza Wittmer Antal Senior II. női kategória: 60 év felett (1948.06.30 és előtte) Lőrincz Márta Papp Lászlóné Számel Józsefné Várdai Lajosné Senior II. férfi kategória: 60 év felett (1948.06.30 és előtte) Árvai István Bukics János Czékli Béla Göndöcz István Keresztes Péter Lévay Béla Olsefszky Béla Papp László Szemkeő Ferenc Törék István Utasi János Vasanits László . 2009.01.03 Budapest Kupa 2008. eredmények
A Budapest-Kupa díjátadójára 2008. december 14-én került sor. A kiírás feltételeit a 190 nevezőből 131 fő teljesítette, közülük 16 fő mind a 16 túrát, így ők a nagyobb méretű kupán kívül egy-egy emlékérmet is kaptak a Fővárosi Önkormányzat jóvoltából. Az eredményhirdetést egy érdekes, vetítéses élménybeszámoló zárta le a Mont Blanc környékén rendezett 220 km-es, 17000 m szintemelkedésű alpesi teljesítménytúráról László Szilvia és Börcsök András előadásában. Köszönjük a résztvevőknek a nagyszámú érdeklődést, a teljesítőknek pedig gratulálunk! TTT elnöksége és Kiss András Budapest Kupa díjátadó ceremónia és UTMB előadás. 2008.12.15. (aherhof fotói) 2009.01.02 Dél-dunántúli Teljesítménytúrázó Kupa 2009. Dél-dunántúli Teljesítménytúrázó Kupa 2009. kiírása
A Dél-dunántúli Teljesítménytúrázó Kupa egy teljesítménytúrázók számára kiírt túramozgalom.
Célja: A Dunántúl négy déli megyéje (Baranya, Somogy, Tolna, Zala) területén rendezett teljesítménytúrák végigjárásával a régió tájegységeinek, turisztikai értékeinek megismertetése, a rendszeres teljesítménytúrázásra való ösztönzés, valamint az elért sportteljesítmények méltó elismerése.
Kiírója: Erdők Népe Természetjáró Egyesület 7627 Pécs, Hársfa utca 77.
Résztvevők: A mozgalomban bármely teljesítménytúrázó részt vehet.
A teljesítés feltételei: A mozgalomba minden olyan legalább 20 kilométeres gyalogos és legalább 50 kilométeres kerékpáros teljesítménytúra beleszámít, melyet a négy megye valamelyikének területén rendeznek és szerepel a Teljesítménytúrák itthon és külföldön 2009 teljesítménytúra-eseménynaptár kiadványban. Megyehatárt átszelő teljesítménytúra ahhoz a megyéhez tartozónak tekintendő, amelyikben a táv nagyobb része halad. Egy rendezvénynek csak egy résztávja számítható be a mozgalomba. A mozgalom három fokozatban teljesíthető: Arany fokozat: Legalább 15 teljesítménytúra, megyénként legalább 3. Ezüst fokozat: Legalább 12 teljesítménytúra, megyénként legalább 2. Bronz fokozat: Legalább 9 teljesítménytúra, megyénként legalább 1.
A díjazás ára: 1500 Ft. igazolólap letölthető a http://ddtk.atw.hu oldalról, vagy megrendelhető az alábbi címen: Gruber Mihály, 7627 Pécs, Hársfa utca 77. A fenti összeget 2009. december 15-éig kell befizetni a kiíró egyesület címére postai úton vagy az egyesület valamelyik teljesítménytúráján személyesen.
Díjkiosztó, a kupák és oklevelek átadása: A rendezőkkel történő egyeztetés alapján.
További információ: Gruber Mihály: 70-336-1540, mgruber@vodafone.hu; Toplak József: 20-412-7732, kektura@freemail.hu 2002-2010 (c) Teljesítménytúrázók Társasága
|