Budapest Kupa 2014-2018

Budapest Kupa korábbi kiírások 2014-2018
Budapest Kupa korábbi kiírások 2008-2013
Budapest Kupa 2018 összegzés
A 2018-ban tizenegyedszer megrendezett Budapest Kupa teljesítménytúra mozgalomba 1300 fő nevezett. Teljesítők: 691 fő (187 fő gyermek, 504 fő felnőtt). Normál teljesítő: 506 fő (175 fő gyermek, 331 fő felnőtt). Kiemelt kategóriás: 135 fő (10 fő gyermek, 125 fő felnőtt). Extra kategóriás: 50 fő (2 fő gyermek, 48 fő felnőtt)
A díjazott teljesítők összes túranapjainak száma: 13046. Átlagosan: 18,9 túranap/fő.
2018-ban a díjazáshoz 139 túrából (2 túra elmaradt) legalább 10 (gyermekeknek 6) túrát, a kiemelt díjazáshoz legalább 25 túrát, az extra díjazáshoz legalább 50 túrát kellett teljesíteni.
Legtöbb túrát (132 db) teljesítette: Magyar Béla.
A Budapest Kupa 2018 teljesítők listája

A díjátadót 2019. január 6-án tartottuk ünnepélyes keretek között, amin 350-en vettek részt.

Budapest Kupa 2018 (extra) díjazottak csoportképe
Budapest Kupák 2008-2018 között. Tarnai Dávid gyűjteménye


Budapest Kupa 2018
A kupafüzet az első kupa túrán a január 6-i BUÉK-on lesz kapható 7 órától. Később a további túrákon, a január 7-i Budapest Kupa díjkiosztón, és a TTT klubnapokon keresd!
Ára 1000 Ft. (A névre szóló kupa + oklevél díjazást is tartalmazza sikeres teljesítés esetén!)

A Budapest Kupa 2018 teljesítménytúra sorozatba 139 db gyalogos teljesítménytúra került bele a Budai-hegységből és Budapestről. Az előző évhez hasonlóan 10 db (illetve gyermek kategóriában 6 db) túra teljesítésével lehet a névre szóló kupa + oklevél díjazást elnyerni. A kiemelt díjazáshoz 25 túra teljesítése szükséges. Az 50 vagy annál több túrát teljesítők extra díjazásra jogosultak.
(A Budapest Kupába csak 2015. január 1. előtt születettek nevezését fogadjuk el!)

Változások:
- a 2018.08.19-i korábbi Szent István emléktúra Horthy István emléktúra néven kerül megrendezésre.
- Többszöri időpont változás! A Dűlőkeresztelő túra 2018.04.21 (munkaszombat) helyett 2018.06.02-án kerül megrendezésre!
- a 2018.04.08-ra tervezett "A Nyúlon Túr 22" túra elmarad. Amennyiben később rendezvényként(!) megrendezésre kerül, akkor elszámolható lesz a Budapest Kupában, egyéb esetben nem!
- a 2018.09.08-ra tervezett Meteor teljesítménytúrák 2018-ban elmaradnak!

 

 
Címlapfotó: Országház - Szabó Zsuzsa fotója

Kiíró: Teljesítménytúrázók Társasága

A Budapest Kupa számára a Fővárosi Önkormányzat a név- és címerhasználatot engedélyezte.

A Budapest Kupával kapcsolatban tájékoztatást ad:
Teljesítménytúrázók Társasága
Levélcím: 1590 Budapest Pf. 110., E-mail: ttt.levelek@gmail.com
www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu
Dr. Jakab Annamária elnök
E-mail: jakabam@gmail.com, Telefon: +36 70 941 2258
           Budapest Kupa túrák 2018-ban

2018.01.06. BUÉK 20
2018.01.07. Budapest Kupa díjkiosztó
2018.01.13. Téli Turul Túrák - Zongor 45/Kerecsen 20/Attila 15
2018.01.14. Szent Margit nyomában 7
2018.01.20. Toldi Miklós emléktúra 50/40/30/15/5 – Magyar Hősök Túrasorozat (Budakeszi)
2018.01.21. Szigetelő 20/10/5 (Óbudai-, Margit-, Népsziget)
2018.01.28. Budai Kék Túra 25
2018.02.03. Hótaposó 30/20/10 (Zugliget. Ösvénytaposó)
2018.02.04. Farkas-erdő kívül-belül Tél 14/9
2018.02.10. Kitörés Emléktúrák (éjszakai) 60/35/25
2018.02.17. Budai Trapp 28
2018.02.18. Kápolnák nyomában 22.5/14.5/8
2018.02.23. Boldog Bátori László emléktúra 12 (éjszakai)
2018.02.24. Széchenyi István emléktúra 50/40/30/20/10/5 – Magyar Hősök Túrasorozat (Hűvösvölgy)
2018.03.03. Normafa 20/10
2018.03.03. Zöld 45/30/20 (Fekete István emléktúra)
2018.03.04. Sorrento 21/Kis-Kőfej 11
2018.03.11. Csúcshegy körül 11/7
2018.03.11. Téry Ödön emléktúra 50/20
2018.03.15. A Gyermekvasút nyomában 21.7
2018.03.16. Nagy Lajos király emléktúra (éjszakai) 20/15/10/5 – Magyar Hősök Túrasorozat (Budaörs)
2018.03.17. Budai Zöld Túra 25
2018.03.24. Tavaszi Óbudai Teljesítménytúra 22/14/9
2018.03.25. Duna-menti barangolás és kompozás 13
2018.03.30. KeSaPiZ 100/75/50/30/30É/25
2018.03.31. Tavasz van! 10/5 - Mozgásban a család túrasorozat I.
2018.04.01. PipiBaba - Baba 22/Pipi 12
2018.04.02. ToJáS 40/30A/30B/20
2018.04.06. Csúcshegyi Túranap Éjjel 19/11/4
2018.04.07. József Attila teljesítménytúra A Város Peremén
2018.04.07. II. Rákóczi Ferenc emléktúra 50/40/30/20/12/7 – Magyar Hősök Túrasorozat (BP II. kerület)
2018.04.08. A Nyúlon Túr 22 (Normafa vm.)
2018.04.08. Budaörsi Kopárok 20+10/20/10
2018.04.14. Merzse-mocsár nappali 20/10
2018.04.14. Hűvösvölgyi lépések 20/6
2018.04.15. Dupla Masni 14/Masni 7
2018.04.20. Álompart 20/15 (péntek éjszakai. Budapest)
2018.04.21. Károly Róbert emléktúra 30/20/7 – Magyar Hősök Túrasorozat (Békásmegyer)
2018.04.21. Fenyőgyöngyi Túranap éjjel 24/11/6
2018.04.22. Gyertek ki a Vadasparkba!
2018.04.28. Kakukkhegyi Hullámvasút 16/9
2018.04.29. A Platánfa álma 25/9
2018.04.30. Sárga 70/50/30
2018.05.01. Sárga 40/20/18/10
2018.05.05. Budai 50/30/Családi 8
2018.05.05. Telki felé éjjel 32/9/5
2018.05.05. Mátyás király - 575 (délutáni túra)
2018.05.06. Halmi-dűlő 12
2018.05.12. Buda Bércein 50/25
2018.05.12. Lépj ki Normafáról Éjjel 10,5/6
2018.05.13. Budaörsi Dolomitok 23/15/8
2018.05.13. Pestszentlórinci gyaloglás 15
2018.05.18. Bocskai István emléktúra 20/12/5 – Magyar Hősök Túrasorozat (Normafa. rajt: 6-22 óra.)
2018.05.18. Csillebérci tekergés éjjel 21/11,5/6
2018.05.19. Wekerle-Kiserdő Maraton/Félmaraton/Negyedmaraton/Mini
2018.05.20. 15 km a XV. kerületben - Palota 10/Pestújhely 5
2018.05.25. Érintsük Budaörsöt éjjel 20/6
2018.05.26. Hét Híd Budapest Délután 
2018.05.26. Farkas-erdő kívül-belül éjjel Tavasz 14/9
2018.05.27. Tour de Békás gyalogos 11/8
2018.05.27. Gaia Fenntarthatósági Túranap
2018.05.27. KTF – Kamaraerdő és a Tétényi-fennsík 20/10/ KTF Trail 20/10 (Trail előnevezés!)
2018.05.29. Keddi Kutyagoló 20/10
2018.06.01. Séta az éjszakában 12 (péntek éjszakai)
2018.06.02. Nyári Eszperantó Zamenhof Emléktúra 5
2018.06.02. Dűlőkeresztelő 40/32/12/6 (Időpont változott 04.21->06.02)
2018.06.03. Lupa mellett 11/7,5/5
2018.06.08. Merzse-mocsár éjszakai 20/10 (péntek éjszakai)
2018.06.09. Buda barlangjai 40/30/15/5/Családi séta/Kombinált táv
2018.06.10. Nem mindig kaphatod meg... 10
2018.06.10. Naplás 40/30/20/10
2018.06.15. Szent László király emléktúra (éjszakai) 17/12/6 – Magyar Hősök Túrasorozat (BP II. kerület)
2018.06.15. Széchenyi-hegyről Széchenyi-hegyre éjjel 20/7
2018.06.16. Határjárás - Németh László emléktúra - 45/27-Rómaifürdő/27-Hűvösvölgy/17/10
2018.06.23. Zugliget 50/40/25/15/7 (Ösvénytaposó)
2018.06.23. Dupla Masni Éjjel 14/Masni Éjjel 7
2018.06.24. Hajógyári séta 6
2018.06.28. Csütörtöki Csatangoló 20/10
2018.06.29. Éjjeli Remete 18/10 (péntek éjszakai)
2018.06.30. Végre itt a nyár! 10/5 - Mozgásban a család túrasorozat II.
2018.06.30. Mount Everest Túrasorozat - Budapest - Négy híd Éjjel
2018.07.01. Mount Everest Túrasorozat - Budapest - Három hegy túra
2018.07.07. Budai Piros Túra 25
2018.07.07. Kakukkhegy Éjjel 16/9
2018.07.08. Hidakon át kígyózva 16 (Fezosport)
2018.07.08. Nagykovácsi Túranap 21/12/8
2018.07.13. Hadik András emléktúra 44/22/13 - Magyar Hősök túrasorozat (Kopaszi-gát. péntek. rajt: 6:00-22:00)
2018.07.15. A Napra várva 20
2018.07.21. Hunyadi János emléktúra 60/50/40/30/20/10/5 - Magyar Hősök túrasorozat (Normafa)
2018.08.05. Városliget 25/5
2018.08.10. Görgei Artúr emléktúra (éjszakai) 20/12/5 – Magyar Hősök Túrasorozat (Szépjuhászné)
2018.08.18. Árpád vezér emléktúra 120/90/55/33/10 – Magyar Hősök Túrasorozat (Budaörs)
2018.08.19. Horthy István emléktúra 50/35
2018.08.19. A Gyermekvasút nyomában 21,7 (éjszakai)
2018.08.24. Farkas-erdő kívül-belül éjjel Nyár 14/9
2018.08.25. Kakukkhegy Éjjel Újratöltve 21/10,5
2018.08.26. Mount Everest Túrasorozat - Budapest - Hősök tere
2018.08.31. Pénteki Poroszkaló 20/10
2018.08.31. Lupa körül éjjel 11/7,5/5
2018.09.01. Budai Sárga Túra 25
2018.09.01. Kezdődik az iskola! 16/10/5 - Mozgásban a család túrasorozat III.
2018.09.02. Cimbora 50/23/10
2018.09.07. Nagykovácsi Túranap éjjel 21/12/8
2018.09.08. Turista Kékszalag Maxi 110/Cholnoky 60/Éjszakai 50-es/30-as
2018.09.08. Meteor 50/ Meteor Maraton / Meteor 21A/21B/ Meteor Junior/Senior
2018.09.08. Budai tájakon 30/15
2018.09.09. XVIII. Kerület 10
2018.09.09. Kakukkhegy Detto 16/11
2018.09.14. Hajógyári séta éjjel 6 (péntek éjszakai)
2018.09.15. IV. Béla emléktúra 50/40/30/20/12/5 – Magyar Hősök Túrasorozat (Szépjuhászné)
2018.09.15. Lépcső a mennyországba 12 (éjszakai) (helyszín változott! Szépjuhászné ->  XVIII. kerület)
2018.09.16. HASE 20/11 - „katonasírok nyomában”
2018.09.21. Hűvösvölgyi lépések éjjel 20/6
2018.09.22. Decathlon-Zsíros Deszka - 30/20/10 (Budaörs)
2018.09.23. Ősz a Budai-hegységben 12
2018.09.23. Eszperantó Zamenhof Emléktúra 44+5/26/5
2018.09.28. Éjszakai Zörejek 23/16/10
2018.09.29. Bakancskaland 20/10
2018.10.06. Pálos 70/35/20/Gyermekzarándoklat
2018.10.06. MOCCANJ! Gyalogos Teljesítménytúra (Naplás-tó)
2018.10.06. Budavári Csillagok 8 (esti)
2018.10.07. Fezosport Piknik 12
2018.10.14. Viharbükk 24,5/17,5/10,5/6,5
2018.10.19. Csúcshegy körül éjjel 11/7
2018.10.20. Cartographia - Budai Kilátók 23/Budai Kilátók Szuper/Budai Kilátók Extra 29
2018.10.21. Telki felé 32/9/5
2018.10.22. Virágh Gedeon emléktúra 50/40/30/15/7 – Magyar Hősök Túrasorozat (Budaörs)
2018.10.23. Libanoni Cédrus 21/12
2018.11.01. Monoton Maraton 46/Félmaraton 23/Negyedmaraton 10/Minimaraton 3
2018.11.03-04. Piros 85/85 terepfutó/65/50B
2018.11.03. Gercse 35/15
2018.11.04. Itt van az ősz! 10/5 - Mozgásban a család túrasorozat IV.
2018.11.11. Rákosborzasztó teljesítménytúra és terepfutás 25/15/10
2018.11.11. A XI. kerület kerülete (35 km, nappali)
2018.11.11. 11 km a XI. kerületben (éjszakai)
2018.11.17. Hegedűs Róbert emléktúra T-online 27/Robi emléktúra 13
2018.11.17. Kinizsi Pál emléktúra 60/40/30/20/12 – Magyar Hősök Túrasorozat (Budakeszi)
2018.11.18. Budai Sarazó 23/15
2018.12.02. HavaZOO - Farkas 20/Oroszlán 13
2018.12.08. Vár a Mikulás 20/10/5
2018.12.09. Téli Eszperantó Zamenhof Emléktúra 5

------------------------------------------
- kimaradnak, vagy nem rendezik:
III. Kerület Kerülete 20/10
3x50
5 éves a Fezosport T.E. (Szépjuhászné)
Barangoló Hegyvidék (helytörténeti teljesítménytúra)
Budai Térképkör teljesítménytúra (82 km)
Cardea - Circulus Magnus 26/Minus 11
Gyermekvasút teljesítménytúra 20/10
Kálvária járás a Budai-hegységben 30
Kitaibel Pál Emléktúra 35/25/18/10
Őszi Trapp
Tajga 16/9 / Tajga Trail 16TF/9TF (A létszámkorlát miatt kerül ki.)
Turul Túrák (nyár/tavasz) - Árpád Vezér 140/Árva Vince 75/Zongor 45/Kerecsen 20/Attila 15
Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra Szépjuhásznénál 13,5/8,5/5
Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra Hűvösvölgyben 20/14,5/8,5/4
Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra Máriaremetén 11/6
Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra Adyligeten 14,5/8,5/4
Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra Szépjuhásznénál 13,5/8,5/5
Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra Csillebércen 12,5/4
Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra Hűvösvölgyben 20/14,5/8,5/4
Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra a Széchenyi-hegyen 14,5/8,5/4
Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra Máriaremetén 11/6
Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra Adyligeten 14,5/8,5/4
Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra Csillebércen 12,5/4
Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra a Széchenyi-hegyen 14,5/8,5/4

+ új túrák, vagy újak a Budapest Kupában
2018.01.21. Szigetelő 20/10/5
2018.02.03. Hótaposó 30/20/10 (Zugliget. Ösvénytaposó)
2018.03.31. Tavasz van! 10/5 - Mozgásban a család túrasorozat I.
2018.04.08. A Nyúlon Túr 22 (Normafa vm.)
2018.04.21. Károly Róbert emléktúra 30/20/7 – Magyar Hősök Túrasorozat (Békásmegyer)
2018.05.05. Mátyás király - 575 (délutáni túra)
2018.05.19. Wekerle-Kiserdő Maraton/Félmaraton/Negyedmaraton/Mini
2018.05.20. 15 km a XV. kerületben - Palota 10/Pestújhely 5
2018.05.26. Hét Híd Budapest Délután
2018.05.29. Keddi Kutyagoló 20/10
2018.06.02. Nyári Eszperantó Zamenhof Emléktúra 5
2018.06.23. Zugliget 50/40/25/15/7 (Ösvénytaposó)
2018.06.30. Végre itt a nyár! 10/5 - Mozgásban a család túrasorozat II.
2018.07.08. Hidakon át kígyózva 16 (Fezosport)
2018.07.13. Hadik András emléktúra 44/22/13 - Magyar Hősök túrasorozat (Kopaszi-gát. péntek. rajt: 6:00-22:00)
2018.08.31. Pénteki Poroszkaló 20/10
2018.09.01. Kezdődik az iskola! 10/5 - Mozgásban a család túrasorozat III.
2018.09.15. Lépcső a mennyországba 12 (éjszakai)
2018.11.04. Itt van az ősz! 10/5 - Mozgásban a család túrasorozat IV.
2018.12.09. Téli Eszperantó Zamenhof Emléktúra 5

 

 

 

A Budapest Kupa célja a teljesítménytúrázás népszerűsítése, fővárosunk és a Budai-hegység természeti szépségeinek megismertetése. A túrák egy része sok éves múltra tekint vissza, míg vannak köztük első rendezésűek is. Közös jellemzőjük, hogy a Budai-hegység és a főváros szebbnél szebb vidékeit mutatják be. A túrákon és a kupában való részvétel nyílt, azon egyesületi tagságtól függetlenül bárki részt vehet. A túramozgalmat először 2008-ban, Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 135. évfordulóján rendeztük meg.

A teljesítés feltétele: Budapest és a Budai-hegység területét érintő megadott 139 teljesítménytúrából legalább 10 túra – 14 éven aluli gyermekek számára 6 túra – valamelyik résztávjának igazolt teljesítése. Az értékelésnél gyermek az, aki 2004. január 1-én vagy az után született.
(A Budapest Kupába csak 2015. január 1. előtt születettek nevezését fogadjuk el!) A kupasorozatban résztvevő túrák időpontját és fő adatait az igazolófüzet tartalmazza. Igazolt teljesítésnek tekintjük, ha a túrázó benevez az adott túrára, azt teljesíti, és megkapja a túra rendezőjétől a „Budapest Kupa” igazolófüzetébe a túra bélyegzőjének lenyomatát. (Ha a túrázó otthon felejti a Budapest Kupa füzetét, vagy más okból nem tudja a célban lepecsételtetni, a túra igazolófüzetének vagy oklevelének utólagos bemutatásával is igazolható a teljesítés a decemberi túrák céljában, valamint a TTT novemberi, decemberi klubnapjain – ekkor a bemutatást követően a TTT képviselője az egységes Budapest Kupa bélyegzővel hitelesíti a teljesítést.)

A legalább 10 (6) túra teljesítését követően az igazolófüzetet, vagy a füzet középső oldalainak másolatát – a személyes adatokat pontosan kitöltve – el kell juttatni a TTT részére, határidő: 2018. december 9., az utolsó kupa túrák napja.
Szkennelve, vagy olvashatóan lefotózva a pályázatokat email-ben a ttt.budapestkupa@gmail.com címre várjuk.
Személyesen a decemberi túrák céljában, vagy a TTT klubnapjain lehet leadni a füzetet.
Postán az 1590 Budapest, Pf. 110. címre kell elküldeni úgy, hogy a megadott határidőig beérkezzen.

Igazolófüzet: A Budapest Kupa igazolófüzet a túrák fő adatait és az igazoló bélyegzések helyét tartalmazza. A füzet kapható a túrák rajtjában és/vagy céljában, valamint a Teljesítménytúrázók Társaságánál. Ára 1000 Ft.

Díjazás: A legalább 10 (14 éven aluli gyermekek esetében 6) túrát teljesítők névre szóló kupát és oklevelet kapnak. A 25 vagy annál több túrát teljesítők kiemelt díjazásban részesülnek. Az 50 vagy annál több túrát teljesítők extra díjazásra jogosultak.

Díjátadás: A díjátadót 2019. január 6-án vasárnap tartjuk 10:00-órától, a helyszíne a szokásos, Szent Angéla Általános Iskola és Gimnázium tornaterme, II. kerület, 1024 Budapest, Zivatar u 6.

Adatvédelem: A pályázó a Budapest Kupa pályázatának leadásával hozzájárul, hogy neve a teljesítők névsorában nyilvánosan megjelenik a TTT honlapján, az egyesület, vagy iskola feltüntetésével, és a teljesítés számával együtt. Az adatkezelésre a TTT GDPR szabályzata érvényes.

 

Budapest Kupa 2017 összegzés
A 2017-ben tízedszer megrendezett Budapest Kupa teljesítménytúra mozgalomba 1700 fő nevezett. Teljesítők: 823 fő (200 fő gyermek, 623 fő felnőtt). Normál teljesítő: 617 fő (185 fő gyermek, 432 fő felnőtt). Kiemelt kategóriás: 159 fő (11 fő gyermek, 148 fő felnőtt). Extra kategóriás: 47 fő (3 fő gyermek, 44 fő felnőtt)
A díjazott teljesítők összes túranapjainak száma: 14587. Átlagosan: 17,7 túranap/fő. 2017-ben a díjazáshoz 143 túrából legalább 10 (gyermekeknek 6) túrát, a kiemelt díjazáshoz legalább 25 túrát, az extra díjazáshoz legalább 50 túrát kellett teljesíteni.
Legtöbb túrát (130 db) teljesítette: Magyar Béla.

Budapest Kupa 2017. teljesítői lista

Budapest Kupa díjátadó 2018. január 7. (facebook - Tarnai Dávid fotói)

Budapest Kupa díjátadó 2018. január 7. (google képtár - TTT)
 
 

Budapest Kupa 2017
A kupafüzet az első kupa túrán a január 7-i BUÉK-on lesz kapható 7 órától. Később a további túrákon, a január 8-i Budapest Kupa díjkiosztón, és a TTT klubnapokon keresd!
Ára 1000 Ft. (A névre szóló kupa + oklevél díjazást is tartalmazza sikeres teljesítés esetén!)

A Budapest Kupa 2017 teljesítménytúra sorozatba 144 db gyalogos teljesítménytúra került bele a Budai-hegységből és Budapestről. Az előző évhez hasonlóan 10 db (illetve gyermek kategóriában 6 db) túra teljesítésével lehet a névre szóló kupa + oklevél díjazást elnyerni. A kiemelt díjazáshoz 25 túra teljesítése szükséges. Az 50 vagy annál több túrát teljesítők extra díjazásra jogosultak.
(A Budapest Kupába csak 2014. január 1. előtt születettek nevezését fogadjuk el!)

Változások:
- Két Magyar Hősök Túrasorozat túra helyet cserélt. Időpont, rajthely változott!
 2017-02-25    Széchenyi István emléktúra 50/40/30/20/10/5 – Magyar Hősök Túrasorozat (Hűvösvölgy) (Időpont változott! 09.30->02.25)
 2017-09-30    IV. Béla emléktúra 50/40/30/20/10/5 – Magyar Hősök Túrasorozat (Szépjuhászné) (Időpont változott! 02.25->09.30)
 2017-10-13-15 3x50 - Elmarad!

 

 
Címlapfotó: Budapest, Hármashatár-hegy,
Guckler Károly-kilátó
(Pinkert László fotója)

Kiíró: Teljesítménytúrázók Társasága

 


A Budapest Kupa számára a Fővárosi Önkormányzat
a név- és címerhasználatot engedélyezte.

A Budapest Kupával kapcsolatban tájékoztatást ad:
Teljesítménytúrázók Társasága
Levélcím: 1590 Budapest Pf. 110., E-mail: ttt.levelek@gmail.com
www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu
Dr. Jakab Annamária elnök
E-mail: jakabam@gmail.com, Telefon: +36 70 941 2258
           Budapest Kupa túrák 2017-ben

2017-01-07    BUÉK 20
2017-01-14    Téli Turul Túrák - Zongor 45/Kerecsen 20/Attila 15
2017-01-15    Szent Margit nyomában (6km, Margitsziget, Előnevezés!)
2017-01-15    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra Szépjuhásznénál 13,5/8,5/5
2017-01-21    Toldi Miklós emléktúra 50/40/30/15/5 – Magyar Hősök Túrasorozat (Budakeszi)
2017-02-04    Kitaibel Pál Emléktúra 35/25/18/10 (Előnevezés 01.25-ig!)
2017-02-04    Tajga 16/9 / Tajga Trail 16TF/9TF (Előnevezés+utalás kötelező! Esti túrák!)
2017-02-05    Farkas-erdő kívül-belül Tél 14/9
2017-02-11    Kitörés 60/35/25 (éjszakai)
2017-02-12    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra Hűvösvölgyben 20/14,5/8,5/4
2017-02-18    Budai Trapp (Rajthely: Pilisvörösvár!)
2017-02-19    Kápolnák nyomában - 22,5/14,5/8
2017-02-25    Széchenyi István emléktúra 50/40/30/20/10/5 – Magyar Hősök Túrasorozat (Hűvösvölgy) 
               (Időpont változott! 09.30->02.25)
2017-02-25    Boldog Bátori László emléktúra 12 (Délutáni! Előnevezés!)
2017-03-03    III. Kerület Kerülete 20/10 (péntek este)
2017-03-04    Normafa 20/10
2017-03-05    Sorrento 21/Kis-Kőfej 11
2017-03-11    Zöld 45/30/ 20 (Fekete István emléktúra)
2017-03-12    Csúcshegy körül 11/7
2017-03-12    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra Máriaremetén 11/6
2017-03-15    A Gyermekvasút nyomában
2017-03-17    Nagy Lajos király emléktúra (éjszakai) 20/15/10/5 – Magyar Hősök Túrasorozat (Budaörs)
2017-03-18    Téry Ödön emléktúra 50/20
2017-03-18    Turul Túrák - Árpád Vezér 140/Árva Vince 75/Zongor 45/Kerecsen 20/Attila 15
2017-03-24    Álompart IV 20km / III 15 km (péntek éjszakai. Budapest)
2017-03-25    Tavaszi Óbudai Teljesítménytúra 22/14/9
2017-04-01    PipiBaba - Baba 22/Pipi 12
2017-04-01    KeSaPiZ 100/75/50/25/30 Új táv/30É
2017-04-02    Budaörsi Kopárok 20+10/20/10
2017-04-07    Csúcshegyi Túranap Éjjel 19/11/4
2017-04-08    József Attila teljesítménytúra A Város Peremén
2017-04-09    Gyermekvasút teljesítménytúra 20/10
2017-04-15    Hűvösvölgyi lépések 20/6
2017-04-16    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra Adyligeten 14,5/8,5/4
2017-04-16    Duna-menti barangolás és kompozás 13
2017-04-17    TOJÁS 40/30A/30B/20
2017-04-22    Budai Térképkör teljesítménytúra (82 km)
2017-04-22    Dupla Masni 14/Masni 7
2017-04-22    Fenyőgyöngyi Túranap éjjel 24/11/6
2017-04-23    A Platánfa álma 25/9
2017-04-29    Merzse-mocsár 20/10
2017-04-29    II. Rákóczi Ferenc emléktúra 50/40/30/20/10 – Magyar Hősök Túrasorozat (BP II. kerület)
2017-04-30    Kakukkhegyi Hullámvasút 16/9
2017-04-30    Sárga 70/50 - 2017-05-01    Sárga 40/20/18/10
2017-05-06    Gyertek ki a Vadasparkba!
2017-05-06    Telki felé éjjel 32/9/5
2017-05-07    Halmi-dűlő (Online előnevezés kedvezménnyel!)
2017-05-07    Gaia Fenntarthatósági Túranap
2017-05-12    Bocskai István emléktúra (éjszakai) 20/12/5 – Magyar Hősök Túrasorozat (Normafa)
2017-05-13    Budai 50/30/Családi 8
2017-05-13    Lépj ki Normafáról Éjjel 10,5/6
2017-05-14    Budaörsi Dolomitok 22/14/8 (Előnevezés kedvezménnyel 05.10-ig!)
2017-05-14    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra Szépjuhásznénál 13,5/8,5/5
2017-05-19    Csillebérci tekergés éjjel 21/11,5/6
2017-05-20    Buda Bércein 50/25
2017-05-21    Pestszentlőrinci gyaloglás 12
2017-05-21    Cardea - Circulus Magnus 26/Minus 11
2017-05-26    Érintsük Budaörsöt éjjel 20/6
2017-05-27    Farkas-erdő kívül-belül éjjel Tavasz 14/9
2017-05-28    KTF – Kamaraerdő és a Tétényi-fennsík 20/10/ KTF Trail 20/10 (Trail előnevezés 05.25-ig!)
2017-05-28    Tour de Békás gyalogos 11/8
2017-06-02    Séta az éjszakában 12É (Péterhalmi-erdő)
2017-06-04    Lupa körül 10/5 (Távok változtak)
2017-06-04    Budai zöld túra
2017-06-05    Nem mindig kaphatod meg amit akarsz! 10 (Szépjuhászné, Fezosport)
2017-06-09    Szent László király emléktúra (éjszakai) 17/12/6 – Magyar Hősök Túrasorozat (Hármashatár-hegy)
2017-06-10    Buda Barlangjai 40/30/15/5/Családi séta/Kombinált táv
2017-06-11    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra Csillebércen 12,5/4
2017-06-11    Barangoló Hegyvidék (helytörténeti teljesítménytúra)
2017-06-11    Naplás 40/30/20/10
2017-06-17    Határjárás - Németh László emléktúra - 45/27-Rómaifürdő/27-Hűvösvölgy/17/10
2017-06-17    Széchenyi-hegyről Széchenyi-hegyre éjjel 20/7
2017-06-22    Csütörtöki Csatangoló 20+10/20/10 – Hétköznapi Barangolások túrasorozat
2017-06-23    Merzse-mocsár éjszakai 20/10
2017-06-24    Hajógyári séta 6
2017-06-24    Dupla Masni Éjjel 14/Masni Éjjel 7
2017-06-25    Buda Határán 50/25A/25B/10
2017-06-30    Mount Everest Túrasorozat - Budapest éjjel - Négy híd túra
2017-07-01    Mount Everest Túrasorozat - Budapest nappal - Három hegy túra
2017-07-01    Éjjeli Remete 18/10
2017-07-08    Budai kék túra
2017-07-08    Kakukkhegy Éjjel 16/9
2017-07-09    Nagykovácsi Túranap 21/12/8
2017-07-16    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra Hűvösvölgyben 20/14,5/8,5/4
2017-07-22    Hunyadi János emléktúra 60/50/40/30/20/10 - Magyar Hősök túrasorozat
2017-07-29    Budai tájakon 30/15
2017-07-30    Budai piros túra
2017-08-06    Pest Irányába 30/Városliget 50 (Előnevezés 07.31-ig!)/Városliget 25/5
2017-08-11    Görgei Artúr emléktúra (éjszakai) 20/10/5 – Magyar Hősök Túrasorozat (Szépjuhászné)
2017-08-13    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra a Széchenyi-hegyen 14,5/8,5/4
2017-08-19    Szent István emléktúra 50/35 (Előnevezés!)
2017-08-19    Árpád vezér emléktúra 115/100/85/70/60/30 – Magyar Hősök Túrasorozat (Budaörs)
2017-08-19    A Gyermekvasút nyomában (éjszakai)
2017-08-25    Farkas-erdő kívül-belül éjjel Nyár 14/9
2017-08-26    Kakukkhegy Éjjel Újratöltve 21/10,5
2017-08-27    Mount Everest Túrasorozat - Budapest, Hősök-tere
2017-08-27    Budai sárga túra
2017-09-01    Lupa körül éjjel 11/7,5/5
2017-09-02    Budavári Csillagok (8km. Éjszakai! Előnevezés!)
2017-09-03    Kálvária járás a Budai-hegységben (30km. Előnevezés!)
2017-09-03    5 éves a Fezosport T.E. (Szépjuhászné)
2017-09-08    Nagykovácsi Túranap éjjel 21/12/8
2017-09-09    Turista Kékszalag Maxi 110/Cholnoky 60/Éjszakai 50-es/30-as
2017-09-10    A Napra várva 18
2017-09-10    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra Máriaremetén 11/6
2017-09-15    Hajógyári séta éjjel 6
2017-09-16    Meteor 50/ Meteor Maraton / Meteor 21A/21B/ Meteor Junior/Senior
2017-09-16    Bakancskaland 20/10
2017-09-17    HASE 20/11 - „katonasírok nyomában”
2017-09-17    XVIII. Kerület 10/15K (Távok pontosítva!)
2017-09-22    Hűvösvölgyi lépések éjjel 20/6
2017-09-23    Zsíros Deszka 30/20/10
2017-09-24    Kakukkhegy Detto 16/11
2017-09-29    Éjszakai zörejek 23/16/10
2017-09-30    Eszperantó Zamenhof Emléktúra 86/24
2017-09-30    IV. Béla emléktúra 50/40/30/20/10/5 – Magyar Hősök Túrasorozat (Szépjuhászné)
               (Időpont változott! 02.25->09.30)
2017-10-01    Ősz a Budai-hegységben 19/12
2017-10-07    Pálos 70/35/20/Gyermekzarándoklat
2017-10-07    MOCCANJ! Gyalogos Teljesítménytúra
2017-10-07    Dűlőkeresztelő Maraton/Közép/Rövid/Családi A/B távok (40/32/12/6/6 km)
2017-10-08    Fezosport Piknik 15
2017-10-08    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra Adyligeten 14,5/8,5/4
2017-10-13-15 3x50 - Elmarad!
2017-10-14    Őszi Trapp
2017-10-14    Cartographia - Budai Kilátók / Budai Kilátók Extra
2017-10-15    Cimbora 50/23/10
2017-10-20    Csúcshegy körül éjjel 11/7
2017-10-21    Viharbükk 24,5/17,5/10,5/6,5
2017-10-22    Telki felé 32/9/5
2017-10-28    Piros 85/85 terepfutó/65/50B
2017-10-29    Libanoni Cédrus 21/12
2017-11-01    Monoton Maraton/Félmaraton/Negyedmaraton/Minimaraton
2017-11-04    Gercse 35/15
2017-11-11    A XI. kerület kerülete (35 km, nappali)
2017-11-11    11 km a XI. kerületben (éjszakai)
2017-11-12    Rákosborzasztó 23/13/9 (Előnevezés kedvezménnyel!)
2017-11-12    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra Csillebércen 12,5/4
2017-11-18    Hegedűs Róbert emléktúra T-Online/Robi emléktúra (Előnevezési lehetőség!)
2017-11-19    Budai Sarazó 23/15
2017-11-25    Kinizsi Pál emléktúra 50/40/30/20/10 – Magyar Hősök Túrasorozat (Telki)
2017-12-02    HavaZOO - Farkas 20/Oroszlán 13
2017-12-03    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra a Széchenyi-hegyen 14,5/8,5/4
2017-12-09    Vár a Mikulás 20/10/5
2017-12-09    Virágh Gedeon emléktúra 50/40/30/15/5 – Magyar Hősök Túrasorozat (Budaörs)

változások a Budapest Kupában 2016-hoz képest:
+ Éjjeli Remete 18/10
+ Cimbora 50/23/10
+ Farkas-erdő kívül-belül éjjel Tavasz 14/9
+ Lupa körül nappal 11/7,5/5
+ Lupa körül éjjel 11/7,5/5
+ Hajógyári séta 6
+ Hajógyári séta éjjel 6
+ Nagykovácsi Túranap 21/12/8
+ Nagykovácsi Túranap éjjel 21/12/8
+ Toldi Miklós eméktúra 50/40/30/15/5 – Magyar Hősök Túrasorozat (Budakeszi)
+ 50/40/30/20/10/5 – Magyar Hősök Túrasorozat (Szépjuhászné)
+ Nagy Lajos király emléktúra (éjszakai) 20/15/10/5 – Magyar Hősök Túrasorozat (Budaörs)
+ II. Rákóczi Ferenc emléktúra 50/40/30/20/10 – Magyar Hősök Túrasorozat (BP II. kerület)
+ Bocskai István emléktúra (éjszakai) 20/12/5 – Magyar Hősök Túrasorozat (Normafa)
+ Szent László király emléktúra (éjszakai) 17/12/6 – Magyar Hősök Túrasorozat (Hármashatár-hegy)
+ Hunyadi János emléktúra 60/50/40/30/20/10 - Magyar Hősök túrasorozat
+ Árpád vezér emléktúra 115/100/85/70/60/30 – Magyar Hősök Túrasorozat (Budaörs)
+ Széchenyi István emléktúra 50/40/30/20/10/5 – Magyar Hősök Túrasorozat (Hűvösvölgy)
+ Görgei Artúr emléktúra (éjszakai) 20/10/5 – Magyar Hősök Túrasorozat (Szépjuhászné)
+ Kinizsi Pál emléktúra 50/40/30/20/10 – Magyar Hősök Túrasorozat (Telki)
+ Mount Everest Túrasorozat - Budapest éjjel - Négy híd túra
+ Mount Everest Túrasorozat - Budapest nappal - Három hegy túra
+ A XI. kerület kerülete (35 km, nappali)
+ Nem mindig kaphatod meg amit akarsz! 10 (Szépjuhászné, Fezosport)
+ 5 éves a Fezosport T.E. (Szépjuhászné)
+ Gercse 35/15
+ KeSaPiZ 100/75/50/25/30 Új táv/30É
+ Kitaibel Pál Emléktúra 35/28/15/10
+ Budai zöld túra
+ Budai kék túra
+ Budai piros túra
+ Budai sárga túra
+ Gaia Fenntarthatósági Túranap
+ Csütörtöki Csatangoló 20+10/20/10 – Hétköznapi Barangolások túrasorozat
+ Álompart IV 20km / III 15 km (péntek éjszakai. Budapest)
+ Tavaszi Óbudai Teljesítménytúra 22/14/9
+ 3. Kerület Kerülete 20/10 (péntek este)
+ Budai Térképkör teljesítménytúra (82 km)

-25 éves a TTT
-A Budai-hegység távoli csúcsai (BHTCS/BHMTCS)
-Marathón-2506
-Téli Gyermekvasút
-Pilis barlangjai 70/50/30/20
-Éjszakai dolomitok 22/14/8
 

 

 

A Budapest Kupa célja a teljesítménytúrázás népszerűsítése, fővárosunk és a Budai-hegység természeti szépségeinek megismertetése. A túrák egy része sok éves múltra tekint vissza, míg vannak köztük első rendezésűek is. Közös jellemzőjük, hogy a Budai-hegység és a főváros szebbnél szebb vidékeit mutatják be. A túrákon és a kupában való részvétel nyílt, azon egyesületi tagságtól függetlenül bárki részt vehet. A túramozgalmat először 2008-ban, Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 135. évfordulóján rendeztük meg.

A teljesítés feltétele: Budapest és a Budai-hegység területét érintő megadott 144 teljesítménytúrából legalább 10 túra – 14 éven aluli gyermekek számára 6 túra – valamelyik résztávjának igazolt teljesítése. Az értékelésnél gyermek az, aki 2003. január 1-én vagy az után született. (A Budapest Kupába csak 2014. január 1. előtt születettek nevezését fogadjuk el!) A kupasorozatban résztvevő túrák időpontját és fő adatait az igazolófüzet tartalmazza. Igazolt teljesítésnek tekintjük, ha a túrázó benevez az adott túrára, azt teljesíti, és megkapja a túra rendezőjétől a „Budapest Kupa” igazolófüzetébe a túra bélyegzőjének lenyomatát. (Ha a túrázó otthon felejti a Budapest Kupa füzetét, vagy más okból nem tudja a célban lepecsételtetni, a túra igazolófüzetének vagy oklevelének utólagos bemutatásával is igazolható a teljesítés a decemberi túrák céljában, valamint a TTT novemberi, decemberi klubnapjain – ekkor a bemutatást követően a TTT képviselője az egységes Budapest Kupa bélyegzővel hitelesíti a teljesítést.)

A legalább 10 (6) túra teljesítését követően az igazolófüzetet, vagy a füzet középső oldalainak másolatát – a személyes adatokat pontosan kitöltve – el kell juttatni a TTT részére, határidő: 2017. december 9., az utolsó kupa túrák napja. Szkennelve, vagy olvashatóan lefotózva a pályázatokat email-ben a ttt.budapestkupa@gmail.com címre várjuk. Személyesen a decemberi túrák céljában, vagy a TTT klubnapjain lehet leadni a füzetet. Postán az 1590 Budapest, Pf. 110. címre kell elküldeni úgy, hogy a megadott határidőig beérkezzen.

Igazolófüzet: A Budapest Kupa igazolófüzet a túrák fő adatait és az igazoló bélyegzések helyét tartalmazza. A füzet kapható a túrák rajtjában és/vagy céljában, valamint a Teljesítménytúrázók Társaságánál. Ára 1000 Ft.

Díjazás: A legalább 10 (14 éven aluli gyermekek esetében 6) túrát teljesítők névre szóló kupát és oklevelet kapnak. A 25 vagy annál több túrát teljesítők kiemelt díjazásban részesülnek. Az 50 vagy annál több túrát teljesítők extra díjazásra jogosultak.

Díjátadás: A díjátadás tervezett időpontját és a díjkiosztó helyét honlapunkon közzétesszük, illetve az év végi túrákon meghirdetjük.

 
Budapest Kupa 2016 összegzés
A 2016-ban kilencedszer megrendezett Budapest Kupa teljesítménytúra mozgalomba 1700 fő nevezett.
Teljesítők: 829 fő (210 fő gyermek, 619 fő felnőtt). Normál teljesítő: 629 fő. Kiemelt kategóriás: 154 fő (6 fő gyermek, 148 fő felnőtt). Extra kategóriás: 46 fő (1 fő gyermek, 45 fő felnőtt) A díjazott teljesítők összes túranapjainak száma: 14071. Átlagosan: 16,9 túranap/fő.
2016-ban a díjazáshoz 111 túrából legalább 10 (gyermekeknek 6) túrát, a kiemelt díjazáshoz legalább 25 túrát, az extra díjazáshoz legalább 50 túrát kellett teljesíteni.
Legtöbb túrát (108 db) teljesítették: Fridrich István és Nacsa Imre György.

Budapest Kupa díjátadó 2017. január 8.
 


Budapest Kupa 2016
A kupafüzet az első kupa túrán a január 2-i BUÉK-on lesz kapható 7 órától. Később a további túrákon, a január 10-i Budapest Kupa díjkiosztón, és a TTT klubnapokon keresd!
Ára 800 Ft. (A névre szóló kupa + oklevél díjazást is tartalmazza sikeres teljesítés esetén!)

A Budapest Kupa 2016 teljesítménytúra sorozatba 111 db gyalogos teljesítménytúra került bele a Budai-hegységből és Budapestről. Az előző évhez hasonlóan 10 db (illetve gyermek kategóriában 6 db) túra teljesítésével lehet a névre szóló kupa + oklevél díjazást elnyerni. A kiemelt díjazáshoz 25 túra teljesítése szükséges. Az 50 vagy annál több túrát teljesítők extra díjazásra jogosultak.
(A Budapest Kupába csak 2013. január 1. előtt születettek nevezését fogadjuk el!)

Budapest Kupa 2016. beérkezett pályázatok, teljesítők

Túra változások!
  2016-09-10 Budavári Keringő 8 (Éjszakai. Előnevezés! Időpont változás! 09.03->09.10)
  2016-10-01 Eszperantó Zamenhof Emléktúra 86/24 - ELMARAD!

 Budapest Kupa 2016 teljesítménytúra mozgalom kupafüzet címlap
Kiíró: Teljesítménytúrázók Társasága

 


A Budapest Kupa számára a Fővárosi Önkormányzat a név- és címerhasználatot engedélyezte.

Címlapfotó: Kilátókő-szobor. Budapest, Gellért-hegy

A Budapest Kupával kapcsolatban tájékoztatást ad:
Teljesítménytúrázók Társasága
Levélcím: 1590 Budapest Pf. 110., E-mail: ttt.levelek@gmail.com
www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu
Jakab Annamária elnök
E-mail: jakabam@gmail.com, Telefon: +36 70 941 2258
           Budapest Kupa túrák 2016-ban

2016-01-02    BUÉK 20
2016-01-02    A Budai-hegység távoli csúcsai (BHTCS/BHMTCS)
2016-01-09    Téli Gyermekvasút 20/8
2016-01-16    Téli Turul Túrák - Zongor 45/Kerecsen 20/Attila 15
2016-01-17    Szent Margit nyomában (6km, Margitsziget, Előnevezés!
2016-01-31    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra a Budai-hegységben 14/8/4 (Szépjuhászné)
2016-02-13    Budai Trapp
2016-02-13    Kitörés 60/35/25 (éjszakai)
2016-02-14    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra a Budai-hegységben 20/15/9/5 (Hűvösvölgy)
2016-02-20    Pilis barlangjai 70/50/30/20
2016-02-20    Zöld 45/30/ 20 (Fekete István emlékverseny)
2016-02-20    Tajga 16/9/Tajga Trail 16TF/9TF (Budai-hg., esti túrák, TF előnevezés!)
2016-02-21    Kápolnák nyomában 22,5/14,5/8
2016-02-27    Boldog Bátori László emléktúra 12 (Éjszakai! Előnevezés!)
2016-03-06    Kis-Kőfej és Sorrento  21/11
2016-03-12    Normafa 20/10
2016-03-15    A Gyermekvasút nyomában
2016-03-19    Jubileumi Téry Ödön emléktúra 50/20
2016-03-20    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra a Budai-hegységben 20/10/5 (Szépjuhászné)
2016-03-27    Farkas-erdő kívül-belül 14/9
2016-03-28    TOJÁS 40/30A/30B/20
2016-04-02    PipiBaba 22/12
2016-04-08    Csillebérci tekergés éjjel 21/11,5
2016-04-09    Gyermekvasút teljesítménytúra és futás 20/10 (Zöldgömb)
2016-04-09    József Attila teljesítménytúra A Város Peremén
2016-04-10    Budaörsi Kopárok 20+10/20/10
2016-04-10    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra a Budai-hegységben 15/9/5 (Adyliget)
2016-04-16    Duna-menti Barangolás és kompozás 11
2016-04-16    Hűvösvölgyi lépések 20
2016-04-17    Gyertek ki a Vadasparkba!
2016-04-23    Merzse-mocsár 20/10
2016-04-23    Telki felé Éjjel 32/9
2016-04-24    Masni 14/7
2016-04-24    A Platánfa álma 25/9 (Budai-hg.)
2016-04-30    Sárga 70/50
2016-05-01    Sárga 40/20/18/10
2016-05-07    Kakukkhegyi Hullámvasút 16/9
2016-05-07    Hűvösvölgyi lépések éjjel 20
2016-05-07-08 Halmi-dűlő (jubileumi, 24 órás rajtidő)
2016-05-08    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra a Budai-hegységben 14/8/4 (Szépjuhászné)
2016-05-15    Cardea  26/11
2016-05-16    Budaörsi Dolomitok 22/14/8
2016-05-20    Fenyőgyöngyi Túranap éjjel 24/11
2016-05-21    Budai 50/30/Családi 8
2016-05-22    Buda Bércein 50/25
2016-05-22    Pestszentlőrinci gyaloglás 12
2016-05-28    XVIII. Kerület 20
2016-05-28    Csúcshegyi Túranap éjjel 19/11
2016-05-29    KTF – Kamaraerdő és a Tétényi-fennsík 20/10/ KTF Trail 20/10 (Előnevezés!)
2016-05-29    Tour de Békás gyalogos 11/8
2016-06-04    Buda Barlangjai 40/30/15/5 Családi séta
2016-06-10    Éjszakai dolomitok 22/14/8
2016-06-12    Naplás 40/30/20/8
2016-06-12    Barangoló Hegyvidék (helytörténeti teljesítménytúra)
2016-06-18    Határjárás - Németh László emléktúra - 45/27-Rómaifürdő/27-Hűvösvölgy/17/10
2016-06-18    Séta az éjszakában 12É (Péterhalmi-erdő)
2016-06-19    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra a Budai-hegységben 12/4 (Csillebérc)
2016-06-24    Lépj ki Normafáról éjjel 10,5/6 (péntek éjszakai)
2016-06-25    Masni Éjjel 14/7
2016-06-26    Buda Határán 50/25A/25B/10
2016-07-01    Merzse-mocsár éjszakai 20/10 (péntek éjszakai)
2016-07-02    Csúcshegy körül 11/7
2016-07-03    Mount Everest túrasorozat – Budapest, Hősök Tere
2016-07-03    Kálvária járás a Budai-hegységben (Előnevezés!)
2016-07-09    Kakukkhegy Éjjel 16/9
2016-07-10    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra a Budai-hegységben 20/15/9/5 (Hűvösvölgy)
2016-07-24    A Napra várva 18 (Budai-hg.)
2016-07-30    Budai tájakon 30/15
2016-08-07    Pest Irányába 30/Városliget 5
2016-08-14    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra a Budai-hegységben 14/8/4 (Széchenyi-hegy)
2016-08-19-20 A Gyermekvasút nyomában (éjszakai)
2016-08-21    Szent István 50/30 (Előjelentkezés!)
2016-08-27    Kakukkhegy Újratöltve (éjszakai) 21/10,5
2016-09-03    Turista Kékszalag Maxi 110/Cholnoky 60/Éjszakai 50-es/30-as
2016-09-04    25 éves a TTT (25 km)
2016-09-04    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra a Budai-hegységben 10/6 (Máriaremete)
2016-09-10    Meteor 50/ Meteor Maraton / Meteor 21A/21B/ Meteor Junior/Senior
2016-09-10    Budavári Keringő 8 (Éjszakai. Előnevezés! Időpont változás! 09.03->09.10)
2016-09-11    Ősz a Budai-hegységben 19/12
2016-09-11    Marathón-2506 (Előnevezés! Budai-hg.)
2016-09-17    Zsíros Deszka 30/20/10
2016-09-17    Bakancskaland 20/10
2016-09-17    Farkas-erdő kívül-belül Éjjel 14/9
2016-09-17-18 Turul Túrák - Árpád Vezér 130/Árva Vince 75/Zongor 45/Kerecsen 20/Attila 15
2016-09-18    HASE 20/11 - „katonasírok nyomában”
2016-09-24    Kakukkhegy Detto 16/11
2016-09-24    Érintsük Budaörsöt Éjjel 20/6
2016-09-30    Éjszakai Zörejek 23/16/10
2016-10-01    Dűlőkeresztelő Hosszú/Közép/Rövid/Családi táv 42/32/12/6
2016-10-01    Eszperantó Zamenhof Emléktúra 86/24 - ELMARAD! -(Budai-hg., Pilis, Visegrádi-hg.)
2016-10-01    MOCCANJ Margitsziget! (5km)
2016-10-02    Fezosport Piknik 15
2016-10-02    Telki felé 32/9
2016-10-08    Pálos 70/35/20/Gyermekzarándoklat
2016-10-08    Cartographia - Budai Kilátók / Budai Kilátók Extra
2016-10-09    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra a Budai-hegységben 15/9/5 (Adyliget)
2016-10-15    Csúcshegy körül Éjjel 11/7
2016-10-16    Őszi Trapp
2016-10-21    Széchenyi-hegyről Széchenyi-hegyre Éjjel 20/7
2016-10-21-23 3x50
2016-10-22    Viharbükk  24,5/17,5/10,5/6,5
2016-10-29    Piros 85/85 terepfutó/65/50B
2016-10-30    Libanoni Cédrus 21/12
2016-11-01    Monoton Maraton/Félmaraton/Negyedmaraton/Minimaraton
2016-11-06    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra a Budai-hegységben 12/4 (Csillebérc)
2016-11-11    11 km a XI. kerületben
2016-11-13    Rákosborzasztó 23/13/9
2016-11-19    Hegedűs Róbert emléktúra T-Online (Előnevezési lehetőség!)
2016-11-20    Budai Sarazó 23/15
2016-12-03    Vár a Mikulás 20/10/5
2016-12-04    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra a Budai-hegységben 14/8/5 (Szépjuhászné)
2016-12-11    HAVAZOO  20/13

Összesen 111 db teljesítménytúra

Változások a Budapest Kupában 2015-höz képest 
+:
25 éves a TTT (25 km)
A Napra várva 18 (Budai-hg.)
A Platánfa álma 25/9 (Budai-hg.)
Budai Sarazó 23/15 (Sarokkő)
Eszperantó Zamenhof Emléktúra 80/18 (Budai-hg., Pilis, Visegrádi-hg.)
Mount Everest túrasorozat – Budapest, Hősök Tere
Rákosborzasztó
Tajga 16/9/ Tajga Trail 16TF/9TF
XVIII. Kerület 20
+2db Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra
Csillebérci tekergés éjjel 21/11,5
Csúcshegy körül 11/7
Csúcshegy körül Éjjel 11/7
Csúcshegyi Túranap Éjjel 19/11
Érintsük Budaörsöt Éjjel 20/6
Farkas-erdő kívül-belül 14/9
Farkas-erdő kívül-belül Éjjel 14/9
Fenyőgyöngyi Túranap éjjel 24/11 (péntek éjjel)
Hűvösvölgyi lépések 20
Hűvösvölgyi lépések éjjel 20
Lépj ki Normafáról Éjjel 10,5/6
Széchenyi-hegyről Széchenyi-hegyre Éjjel 20/7
Telki felé 32/9
Telki felé éjjel 32/9


-:
Mátyás Király - 525
Őszi Óbudai tt.
„25 éves az MSTSZ”
Gaia Fenntarthatósági túranap
 
 

 

 

A Budapest Kupa célja a teljesítménytúrázás népszerűsítése, fővárosunk és a Budai-hegység természeti szépségeinek megismertetése. A túrák egy része sok éves múltra tekint vissza, míg vannak köztük első rendezésűek is. Közös jellemzőjük, hogy a Budai-hegység és a főváros szebbnél szebb vidékeit mutatják be. A túrákon és a kupában való részvétel nyílt, azon egyesületi tagságtól függetlenül bárki részt vehet. A túramozgalmat először 2008-ban, Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 135. évfordulóján rendeztük meg.

A teljesítés feltétele: Budapest és a Budai-hegység területét érintő megadott 111 teljesítménytúrából legalább 10 túra – 14 éven aluli gyermekek számára 6 túra – valamelyik résztávjának igazolt teljesítése. Az értékelésnél gyermek az, aki 2002. január 1-én vagy az után született. A kupasorozatban résztvevő túrák időpontját és fő adatait az igazolófüzet tartalmazza. Igazolt teljesítésnek tekintjük, ha a túrázó benevez az adott túrára, azt teljesíti, és megkapja a túra rendezőjétől a „Budapest Kupa” igazolófüzetébe a túra bélyegzőjének lenyomatát. (Ha a túrázó otthon felejti a Budapest Kupa füzetét, vagy más okból nem tudja a célban lepecsételtetni, a túra igazolófüzetének vagy oklevelének utólagos bemutatásával is igazolható a teljesítés a decemberi túrák céljában, valamint a TTT novemberi, decemberi klubnapjain – ekkor a bemutatást követően a TTT képviselője az egységes Budapest Kupa bélyegzővel hitelesíti a teljesítést.)
(A Budapest Kupába csak 2013. január 1. előtt születettek nevezését fogadjuk el!)

A legalább 10 (6) túra teljesítését követően az igazolófüzetet, vagy a füzet középső oldalainak másolatát – a személyes adatokat pontosan kitöltve – el kell juttatni a TTT részére, határidő: 2016. december 12. Személyesen a decemberi túrák céljában, vagy a TTT klubnapjain lehet leadni a füzetet. Postán az 1590 Budapest, Pf. 110. címre

kell elküldeni úgy, hogy a megadott határidőig beérkezzen. Szkennelve a ttt.budapestkupa@gmail.com címre várjuk.

Igazolófüzet: A Budapest Kupa igazolófüzet a túrák fő adatait és az igazoló bélyegzések helyét tartalmazza. Afüzet kapható a túrák rajtjában és/vagy céljában, valamint a Teljesítménytúrázók Társaságánál. Ára 800 Ft.

Díjazás: A legalább 10 (14 éven aluli gyermekek esetében 6) túrát teljesítők névre szóló kupát és oklevelet kapnak. A 25 vagy annál több túrát teljesítők kiemelt díjazásban részesülnek. Az 50 vagy annál több túrát teljesítők extra díjazásra jogosultak.

Díjátadás: A díjátadás tervezett időpontját és a díjkiosztó helyét honlapunkon közzétesszük, illetve az év végi túrákon meghirdetjük.

 


Budapest Kupa 2015 összegzés
A 2015-ben nyolcadszor megrendezett Budapest Kupa teljesítménytúra mozgalomba 1640 fő nevezett.
Teljesítők: 850 fő (190 fő gyermek, 660 fő felnőtt). Kiemelt kategóriás: 173 fő (11 fő gyermek, 162 fő felnőtt). Extra kategóriás: 33 fő (1 fő gyermek, 32 fő felnőtt)
A díjazott teljesítők összes túranapjainak száma: 14014. Átlagosan: 16,48 túranap/fő. 2015-ben a díjazáshoz 89 túrából legalább 10 (gyermekeknek 6) túrát, a kiemelt díjazáshoz legalább 25 túrát, az extra díjazáshoz legalább 50 túrát kellett teljesíteni.
Legtöbb túrát (87 db) teljesítette: Nagy János.

Budapest Kupa díjátadó 2016. január 10.
Budapest Kupa 2015. díjátadó - 2016. január 10. Szent Angéla Gimnázium tornaterme


Budapest Kupa 2015
A kupafüzet az első kupa túrán a január 3-i BUÉK-on lesz kapható 7 órától, valamint másnap a díjkiosztón. Később a további túrákon és a TTT klubnapokon keresd! Ára 800 Ft. (A névre szóló kupa + oklevél díjazást is tartalmazza sikeres teljesítés esetén!)

A Budapest Kupa 2015 teljesítménytúra sorozatba 89 db gyalogos teljesítménytúra került bele a Budai-hegységből és Budapestről. Az előző évhez hasonlóan 10 db (illetve gyermek kategóriában 6 db) túra teljesítésével lehet a névre szóló kupa + oklevél díjazást elnyerni. A kiemelt díjazáshoz 25 túra teljesítése szükséges. Az 50 vagy annál több túrát teljesítők extra díjazásra jogosultak.
(Változás! A Budapest Kupába csak 2012. január 1. előtt születettek nevezését fogadjuk el!)
Túra változások: 
2015-05-31 Gaia Fenntarthatósági Túranap (12 km, Budai-hegység) - Időpont változott 04.25->05.31!!
2015-09-20 „25 éves az MSTSZ” 25/15 km - Időpont változott! (Egy héttel korábbra került, mint a kupafüzetben szerepel.)
2015-10-11 Őszi Óbudai Teljesítménytúra - Időpont változott! (szombat->vasárnap)
2015-10-18 MOCCANJ Városliget! Gyalogos Teljesítménytúra 6 (10.10->10.18)
2015-11-15 Őszi Trapp - Időpont változott! (szombat->vasárnap)

 Budapest Kupa 2015 teljesítménytúra mozgalom kupafüzet címlap
Kiíró: Teljesítménytúrázók Társasága

 


A Budapest Kupát a Fővárosi Önkormányzat a név- és címerhasználat engedélyezésével támogatta.

Címlapfotó: Nyugati pályaudvar, Budapest (Varius, Wikimedia Commons)

A Budapest Kupával kapcsolatban tájékoztatást ad:
Teljesítménytúrázók Társasága
Levélcím: 1590 Budapest Pf. 110., E-mail: ttt.levelek@gmail.com
www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu
Jakab Annamária elnök
E-mail: jakabam@gmail.com, Telefon: +36 70 941 2258
           Budapest Kupa túrák 2015-ben

2015-01-03    BUÉK 20
2015-01-03-04 A Budai-hegység távoli csúcsai (BHTCS) /
	      A Budai-hegység még távolabbi csúcsai (BHMTCS)
2015-01-11    Téli Gyermekvasút 20/8
2015-01-17    Téli Turul Túrák - Zongor 45/Kerecsen 20/Attila 15
2015-01-18    Szent Margit nyomában 5 (Margit-sziget)
2015-02-07    Kápolnák nyomában - Anna-Mária 22,5/Mária 14,5/Anna 8
2015-02-07    Pilis barlangjai 70/50/30/20
2015-02-14    Budai Trapp
2015-02-14    Kitörés 60/35/25 (éjszakai)
2015-02-15    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra a Budai-hegységben 20/15/9/5
2015-02-21    Zöld 45/30/ 20 (Fekete István emlékverseny)
2015-02-27    Boldog Bátori László (éjszakai) 12 (Budai-hegység)
2015-03-07    Normafa 20/10
2015-03-08    Kis-Kőfej és Sorrento 11/21
2015-03-14    Téry Ödön emléktúra 50/20
2015-03-15    A Gyermekvasút nyomában
2015-03-22    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra a Budai-hegységben 14/8/5
2015-03-29    Budaörsi Kopárok 20+10/20/10
2015-04-04    PIPIBABA - BABA 22/PIPI 12
2015-04-05    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra a Budai-hegységben 15/9/5
2015-04-06    Tojás 40/30A/30B/20
2015-04-11    József Attila teljesítménytúra A Város Peremén
2015-04-11    Gyermekvasút 20/10
2015-04-12    Gyertek ki a Vadasparkba!
2015-04-18    Duna-menti barangolás és kompozás 11
2015-04-19    KTF – Kamaraerdő és a Tétényi-fennsík 20/10/ KTF Trail 20/10
2015-04-25    Merzse-mocsár 20/10
2015-04-26    Masni 14/7
2015-04-30    Sárga 70/50 - Mégis rendezik!
2015-05-01    Sárga 40/20/18/10 - Mégis rendezik!
2015-05-02    Naplás 36/26/16
2015-05-03    Halmi-dűlő
2015-05-09    Budai 50/30/Családi 8
2015-05-10    Kakukkhegyi Hullámvasút 16/9
2015-05-16    Budaörsi Dolomitok 20/10
2015-05-16    Buda Bércein 50/25
2015-05-17    Pestszentlőrinci gyaloglás 12
2015-05-22-24 3x50
2015-05-24    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra a Budai-hegységben 12/4
2015-05-30    Cardea - Circulus MAGNUS 26/Circulus MINUS 11
2015-05-31    Tour de Békás gyalogos 11/8
2015-05-31    Gaia Fenntarthatósági Túranap (12 km, Budai-hegység) - Időpont változott 04.25->05.31!!
2015-06-06    Buda Barlangjai 40/30/15
2015-06-07    Határjárás - Németh László emléktúra - 45/27-Rómaifürdő/27-Hűvösvölgy/17/10
2015-06-07    Barangoló Hegyvidék (helytörténeti teljesítménytúra)
2015-06-13-14 Turul Túrák - Árpád Vezér 130/Árva Vince 75/Zongor 45/Kerecsen 20/Attila 15
2015-06-20    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra a Budai-hegységben 14/8/4
2015-06-20    Séta az éjszakában 12 (Pestszentlőrinc)
2015-06-21    Buda Határán 50/25A/25B/10
2015-06-27    Masni Éjjel 14/7
2015-06-28    Kálvária járás a Budai-hegységben
2015-07-03    Merzse-mocsár éjszakai 20/10
2015-07-04    Budavári Csillagok (4km, éjszakai)
2015-07-11    Kakukkhegy Éjjel 16/9
2015-07-12    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra a Budai-hegységben 20/15/9/5
2015-07-25    Budai tájakon 30/15
2015-08-09    Pest Irányába 30/Városliget 5
2015-08-15    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra a Budai-hegységben 20/10/5
2015-08-19-20 A Gyermekvasút nyomában (éjszakai)
2015-08-19-20 Szent István 50 (éjszakai) (Budai-hegység - Pilis)
2015-08-29    Kakukkhegyi Éjjel Újratöltve 21É/10,5É
2015-09-04    Éjszakai Dolomitok 20/10
2015-09-05    Bakancskaland 20/10 (Budai-hegység)
2015-09-05-06 Turista Kékszalag Maxi 110/Cholnoky 60/Éjszakai 50-es/30-as
2015-09-06    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra a Budai-hegységben 15/9/5
2015-09-12    Meteor 50/ Meteor Maraton / Meteor 21A/21B/Junior 14/Senior 12
2015-09-13    Ősz a Budai-hegységben 19/12
2015-09-19    Zsíros Deszka 30/20/10
2015-09-20    HASE 20/11 - „katonasírok nyomában”
2015-09-20    „25 éves az MSTSZ” 25/15 km - Időpont változott!
2015-09-25    Éjszakai zörejek 23/16/10
2015-09-26    Kakukkhegy Detto 16/11
2015-10-03    Pálos 70/35/20/Gyermekzarándoklat
2015-10-03    Dűlőkeresztelő Hosszú/Normál/Rövid/Családi táv 38/27/12/8
2015-10-04    Fezosport Piknik 15
2015-10-11    Őszi Óbudai Teljesítménytúra 19/12 - Időpont változott!  (szombat->vasárnap)
2015-10-18    MOCCANJ Városliget! Gyalogos Teljesítménytúra 6 - Időpont változott! 10.10->10.18
2015-10-17    Cartographia - Budai Kilátók / Budai Kilátók Extra
2015-10-23    Viharbükk 24,5/17,5/10,5/6,5
2015-10-24    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra a Budai-hegységben 12/4
2015-10-31    Piros 85/85 terepfutó/65/50B
2015-11-01    Monoton Maraton, Félmaraton, Negyedmaraton, Minimaraton
2015-11-08    Mátyás király 525 - 30km (Budai-hegység)
2015-11-08    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra a Budai-hegységben 14/8/4
2015-11-11    11 km a XI. kerületben
2015-11-14    Hegedűs Róbert emléktúra T-Online
2015-11-15    Libanoni Cédrus 21/12
2015-11-15    Őszi Trapp (Időpont változott! szombat->vasárnap)
2015-12-05    Vár a Mikulás 20/10/5
2015-12-13    HavaZOO 20/13

(Változások a Budapest Kupában 2014-hez képest 
+:
2015-05-02    Naplás 36/26/16
2015-05-22-24 3x50
2015-05-31    Gaia Fenntarthatósági Túranap (12 km, Budai-hegység)
2015-06-28    Kálvária járás a Budai-hegységben
2015-06-20    Séta az éjszakában 12 (Pestszentlőrinc)
2015-07-04    Budavári Csillagok (4km, éjszakai)
2015-08-19    Szent István 50 (éjszakai) (Budai-hegység - Pilis)
2015-09-04    Éjszakai Dolomitok 20/10
2015-09-05    Bakancskaland 20/10 (Budai-hegység)
2015-09-20    „25 éves az MSTSZ” 25 km (Budai-hegység)
2015-10-04    Fezosport Piknik 15
2015-10-10    MOCCANJ Városliget! Gyalogos Teljesítménytúra 6
2015-11-08    Mátyás király 525 (Budai-hegység)
2015-11-11    11 km a XI. kerületben
Sarokkő túrák 14 db
Együtt a Magyar Családokért túrák a Budai-hegységben 10 db

-:
Óbudai Körtúra/Óbudai Határtúra
Budapest Terep Kupa
 
 

 

 

A Budapest Kupa célja a teljesítménytúrázás népszerűsítése, fővárosunk és a Budai-hegység természeti szépségeinek megismertetése. A túrák egy része sok éves múltra tekint vissza, míg vannak köztük első rendezésűek is. Közös jellemzőjük, hogy a Budai-hegység és a főváros szebbnél szebb vidékeit mutatják be. A túrákon és a kupában való részvétel nyílt, azon egyesületi tagságtól függetlenül bárki részt vehet. A túramozgalmat először 2008-ban, Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 135. évfordulóján rendeztük meg.

A teljesítés feltétele: Budapest és a Budai-hegység területét érintő megadott 89 teljesítménytúrából 10 túra – 14 éven aluli gyermekek számára 6 túra – valamelyik résztávjának igazolt teljesítése. Az értékelésnél gyermek az, aki 2001. január 1-én vagy az után született. A kupasorozatban résztvevő túrák időpontját és fő adatait az igazolófüzet tartalmazza. Igazolt teljesítésnek tekintjük, ha a túrázó benevez az adott túrára, azt teljesíti, és megkapja a túra rendezőjétől a „Budapest Kupa” igazolófüzetébe a túra bélyegzőjének lenyomatát. (Ha a túrázó otthon felejti a Budapest Kupa füzetét, vagy más okból nem tudja a célban lepecsételtetni, a túra igazolófüzetének vagy oklevelének utólagos bemutatásával is igazolható a teljesítés a decemberi túrák céljában, valamint a TTT novemberi, decemberi klubnapjain – ekkor a bemutatást követően a TTT képviselője az egységes Budapest Kupa bélyegzővel hitelesíti a teljesítést.)
(Változás! A Budapest Kupába csak 2012. január 1. előtt születettek nevezését fogadjuk el!)

A legalább 10 (6) túra teljesítését követően az igazolófüzetet, vagy a füzet középső oldalainak másolatát – a személyes adatokat pontosan kitöltve – el kell juttatni a TTT részére, határidő: 2015. december 14. Személyesen a decemberi túrák céljában, vagy a TTT klubnapjain lehet leadni a füzetet. Postán az 1590 Budapest, Pf. 110. címre

kell elküldeni úgy, hogy a megadott határidőig beérkezzen. Szkennelve a ttt.budapestkupa@gmail.com címre várjuk.

Igazolófüzet: A Budapest Kupa igazolófüzet a túrák fő adatait és az igazoló bélyegzések helyét tartalmazza. Afüzet kapható a túrák rajtjában és/vagy céljában, valamint a Teljesítménytúrázók Társaságánál. Ára 800 Ft.

Díjazás: A legalább 10 (14 éven aluli gyermekek esetében 6) túrát teljesítők névre szóló kupát és oklevelet kapnak. A 25 vagy annál több túrát teljesítők kiemelt díjazásban részesülnek. Az 50 vagy annál több túrát teljesítők extra díjazásra jogosultak.

Díjátadás: A díjátadás tervezett időpontját és a díjkiosztó helyét honlapunkon közzétesszük, illetve az év végi túrákon meghirdetjük.

 
Budapest Kupa 2014 összegzés
A 2014-ben hetedszer megrendezett Budapest Kupa teljesítménytúra mozgalomba 1440 fő nevezett.
Teljesítők: 739 fő (169 fő gyermek, 570 fő felnőtt). Kiemelt kategóriás: 112 fő (2 fő gyermek, 111 fő felnőtt). Extra kategóriás: 22 fő (3 fő gyermek, 19 fő felnőtt)
A díjazott teljesítők összes túranapjainak száma: 10938. Átlagosan: 14,8 túranap/fő. 2014-ben a díjazáshoz 71 túrából legalább 10 (gyermekeknek 6) túrát, a kiemelt díjazáshoz legalább 25 túrát, az extra díjazáshoz legalább 50 túrát kellett teljesíteni.
Legtöbb túrát (65 db) teljesítette: Nacsa Imre György.
A Budapest Kupát a Fővárosi Önkormányzat a név- és címerhasználat engedélyezésével támogatta.

Budapest Kupa díjátadó 2015. január 5.
Budapest Kupa 2014. díjátadó - 2015. január 5. Szent Angéla Gimnázium tornaterme

Készülnek a 2014-es kupák.
Készülnek a kupák.

Budapest Kupa 2014
A kupafüzet az első kupa túrán a január 4-i BUÉK-on lesz kapható 7 órától, másnap a díjkiosztón, rendkívüli TTT közgyűlésen. Később a további túrákon és a TTT klubnapokon keresd! Ára 500 Ft. (Csökkentettük! A névre szóló kupa + oklevél díjazást is tartalmazza sikeres teljesítés esetén!)
A Budapest Kupa 2014 teljesítménytúra sorozatba 71 db gyalogos teljesítménytúra került bele a Budai-hegységből és Budapestről. Az előző évhez hasonlóan 10 db (illetve gyermek kategóriában 6 db) túra teljesítésével lehet a névre szóló kupa + oklevél díjazást elnyerni. A kiemelt díjazáshoz 25 túra teljesítése szükséges. Az 50 vagy annál több túrát teljesítők extra díjazásra jogosultak.

 Budapest Kupa 2014 teljesítménytúra mozgalom kupafüzet címlap
Kiíró: Teljesítménytúrázók Társasága

 


Támogató: Budapest Főváros Önkormányzata

A Budapest Kupával kapcsolatban tájékoztatást ad:
Teljesítménytúrázók Társasága
Levélcím: 1590 Budapest Pf. 110., E-mail: ttt.levelek@gmail.com
www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu
Jakab Annamária elnök
E-mail: jakabam@gmail.com, Telefon: +36 70 941 2258
           Budapest Kupa túrák 2014-ben

2014-01-04    BUÉK 20
2014-01-04-05 A Budai-hegység távoli csúcsai (BHTCS)/
	      A Budai-hegység még távolabbi csúcsai (BHMTCS)
2014-01-12    Téli Gyermekvasút 20/8
2014-01-18    Téli Turul Túrák - Zongor 45/Kerecsen 20/Attila 15 családi táv
2014-01-19    Szent Margit nyomában (Margit-sziget, 6km, Előnevezés!)
2014-01-26    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra a Budai-hegységben 20/15/10
2014-02-08-09 Kitörés 60/35/25 (éjszakai)
2014-02-15    Pilis barlangjai 70/50/30/20 (Budai-hegység, Pilis, Visegrádi-hegység)
2014-02-15    Budai Trapp
2014-02-16    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra a Budai-hegységben 15/10/5
2014-02-22    Zöld 45/ 30/ 20 (Fekete István emléktúra)
2014-02-22    Téli Teljesítménytúra (Budapest - Piliscsaba)
2014-02-28    Boldog Bátori László emléktúra 12 (péntek éjszakai, Budai-hg., Előnevezés!)
2014-03-01    Normafa 20/10
2014-03-09    Kis-Kőfej és Sorrento 21/11
2014-03-15    A Gyermekvasút nyomában (nappali)
2014-03-23    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra a Budai-hegységben 20/14/9
2014-03-29    Téry Ödön emléktúra 50/20
2014-03-30    Óbudai Körtúra 35 / Óbudai Határtúra 15
2014-04-05    Budaörsi Kopárok 20+10/20/10
2014-04-12    József Attila teljesítménytúra A Város Peremén
2014-04-12    Gyermekvasút 20/10
2014-04-20    KTF – Kamaraerdő és a Tétényi-fennsík 20/10/20TF/10TF
2014-04-21    TOJÁS 40/30A/30B/20
2014-04-26    Merzse-mocsár 20/10
2014-04-27    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra a Budai-hegységben 30/20/10/5
2014-04-30    Sárga 70/50
2014-05-01    Sárga 40/20/18/Törökugrató 10
2014-05-03    Buda Bércein 50/25
2014-05-04    Halmi-dűlő 12
2014-05-11    Kakukkhegy Hullámvasút 16/9
2014-05-17    Budai 50/30/Családi 8
2014-05-18    Gyertek ki a Vadasparkba!
2014-05-24    Budaörsi Dolomitok 20/10
2014-05-25    Tour de Békás gyalogos 11/8
2014-05-25    Pestszentlőrinci gyaloglás 12
2014-05-25    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra a Budai-hegységben 20/14/9
2014-05-31    Határjárás (Németh László emléktúra)-Rómaifürdőtől 45/27/17-Hűvösvölgyből 28/10
2014-06-07    Buda Barlangjai 40/30/15
2014-06-15    Barangoló Hegyvidék (helytörténeti teljesítménytúra)
2014-06-21-22 Turul Túrák - Turul 200/Árpád Vezér 130/Árva Vince 75/Zongor 45/Kerecsen 20
2014-06-29    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra a Budai-hegységben 30/20/10/5
2014-07-04-05 Merzse-mocsár éjszakai 20É/10É
2014-07-06    Buda Határán 50/25A/25B/10
2014-07-12    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra a Budai-hegységben 30/20/14/9
2014-07-12    Kakukkhegy Éjjel 16/9
2014-07-26    Budai Tájakon 30/15
2014-07-26    Budapest Terep Kupa/Budapest Terep Maraton/Félmaraton/Minimaraton (Terepfutó
	       verseny)
2014-08-10    Pest Irányába 30 (Gödöllő->Budapest, Városliget)
2014-08-17    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra a Budai-hegységben 30/20/10/5
2014-08-19    A Gyermekvasút nyomában (éjszakai)
2014-08-30    Ősz a Budai-hegységben 19/12
2014-08-30    Kakukkhegy Éjjel Újratöltve 21/10,5 (éjszakai)
2014-09-06-07 Turista Kékszalag Maxi 110/Cholnoky 60/Éjszakai 50É/30É
2014-09-07    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra a Budai-hegységben 20/14/9
2014-09-13    Meteor 50/ Meteor Maraton / Meteor 21A/21B
2014-09-20    Zsíros Deszka 30/20/10
2014-09-21    HASE 20/11 – katonasírok nyomában
2014-09-26    Éjszakai Zörejek 23/16/10
2014-09-27    Óbudai teljesítménytúra 20/10
2014-10-04    Pálos 70 teljesítménytúra és zarándoklat 70/35/20
2014-10-04    Dűlőkeresztelő Hosszú/Közép/Rövid/Családi túra 33/24/14/8
2014-10-05    Kakukkhegy Detto 16/10
2014-10-11    Cartographia - Budai Kilátók / Budai Kilátók Extra
2014-11-01-02 Piros 85/85 terepfutó/65/50B
2014-11-02    Monoton Maraton/Félmaraton/Minimaraton
2014-11-09    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra a Budai-hegységben 20/14/9
2014-11-15    Őszi Trapp
2014-11-15    Hegedűs Róbert emléktúra
2014-11-30    Együtt a Magyar Családokért! Teljesítménytúra a Budai-hegységben 20/10/5
2014-12-06    Vár a Mikulás 20/10
2014-12-14    HavaZOO 20/13 (Budai-hg.)

(Változások a Budapest Kupában 2013-hoz képest 
 - Új túrák a Budapest Kupában: 11db Teljesítménytúra a Magyar Családokért! Budai-hegység;
  4db Kakukkhegyi túra;  Kis-kőfej-Sorrentó; HavaZoo; Szent Margit nyomában; Boldog Bátori 
  László emléktúra; 2db Merzse túra; Pest Irányába tt.; Pestszentlőrinci gyaloglás; Ősz a 
  Budai-hegységben tt.)
 - Nem rendezik: Budai Borvidék; Himbi-Limbi a Libegő alatt, PMTT a Budai-hegységben. 
 - Rendezik, de nem lesz része a Budapest Kupának 2014-ben: Fekete-hegyek; Tündér; Gercse; Budai
   kék-piros-sárga-zöld (Ösvénytaposó Baráti Társaság) túrák. 

 

 

 

A Budapest Kupa célja a teljesítménytúrázás népszerűsítése, fővárosunk és a Budai-hegység természeti szépségeinek megismertetése. A túrák egy része sok éves múltra tekint vissza, míg vannak köztük első rendezésűek is. Közös jellemzőjük, hogy a Budai-hegység és a főváros szebbnél szebb vidékeit mutatják be. A túrákon és a kupában való részvétel nyílt, azon egyesületi tagságtól függetlenül bárki részt vehet. A túramozgalmat először 2008-ban, Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 135. évfordulóján rendeztük meg.

A teljesítés feltétele: Budapest és a Budai-hegység területét érintő megadott 71 teljesítménytúrából 10 túra – 14 éven aluli gyermekek számára 6 túra – valamelyik résztávjának igazolt teljesítése. Az értékelésnél gyermek az, aki 2000. január 1-én vagy az után született. A kupasorozatban résztvevő túrák időpontját és fő adatait az igazolófüzet tartalmazza. Igazolt teljesítésnek tekintjük, ha a túrázó benevez az adott túrára, azt teljesíti, és megkapja a túra rendezőjétől a „Budapest Kupa” igazolófüzetébe a túra bélyegzőjének lenyomatát. (Ha a túrázó otthon felejti a Budapest Kupa füzetét, vagy más okból nem tudja a célban lepecsételtetni, a túra igazolófüzetének vagy oklevelének utólagos bemutatásával is igazolható a teljesítés a novemberi, decemberi túrák céljában, valamint a TTT novemberi, decemberi klubnapjain – ekkor a bemutatást követően a TTT képviselője az egységes Budapest Kupa bélyegzővel hitelesíti a teljesítést.)

A legalább 10 (6) túra teljesítését követően az igazolófüzetet, vagy a füzet középső oldalainak másolatát – a személyes adatokat pontosan kitöltve – el kell juttatni a TTT részére, határidő: 2014. december 15. Személyesen a novemberi, decemberi túrák céljában, vagy a TTT klubnapjain lehet leadni a füzetet. Postán az 1590 Budapest, Pf. 110. címre

kell elküldeni úgy, hogy a megadott határidőig beérkezzen. Szkennelve a ttt.budapestkupa@gmail.com címre várjuk.

Igazolófüzet: A Budapest Kupa igazolófüzet a túrák fő adatait és az igazoló bélyegzések helyét tartalmazza. Afüzet kapható a túrák rajtjában és/vagy céljában, valamint a Teljesítménytúrázók Társaságánál. Ára 500 Ft.

Díjazás: A legalább 10 (14 éven aluli gyermekek esetében 6) túrát teljesítők névre szóló kupát és oklevelet kapnak. A 25 vagy annál több túrát teljesítők kiemelt díjazásban részesülnek. Az 50 vagy annál több túrát teljesítők extra díjazásra jogosultak.

Díjátadás: A díjátadás tervezett időpontját és a díjkiosztó helyét honlapunkon közzétesszük, illetve az év végi túrákon meghirdetjük.



A Budapest Kupa 2014-ben Budapest Főváros Önkormányzata támogatásával valósul meg.