Túrabeszámolók


Budai Trapp

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
 Túra éve: 2017
regulatTúra éve: 20172017.02.23 06:24:38
megnéz regulat összes beszámolója

Amikor reggel, a még ködös időben vonatra szálltam, nem is tudom, hogy mire számítottam, téli vagy tavaszi túrára. Az időjárásfelelős is így lehetett, mert volt tavaszias napsütés, havas eső, jég, sár, köd.... Szóval minden, ami ilyenkor szokásos. De mindez csak annyira nehezítette meg az utat, hogy élvezni lehessen. Bővebben a blogban.

 
 
 Túra éve: 2016
panareaTúra éve: 20162016.02.14 10:05:01
megnéz panarea összes beszámolója

 Az utóbbi időben annyira megszoktam (bár meg nem szerettem) már a sárban tocsogós túrázást, hogy a Trapp reggelén nem azon sopánkodtam, hogy esik az eső, hanem arra figyeltem a legjobban, hogy nehogy otthon maradjon a kamásli, mint az elmúlt heti Túrafüggő túrán :) Arra azért nem számítottam, hogy végig kitart majd a csapadék, és alaposan eláztat majd a végére, de azt tudtam, hogy ez se egy kellemes sétatúra lesz.


Bp. felől vonattal érkeztem a rajtba 7:10-kor, és szerencsére csak 5 percet kellett várnom a másik irányból érkező szerelvényre, mellyel a megbeszéltek szerint meg is érkezett a túratársam, István.


Erre a túrára érdemes volt előnevezni, mert a nevezési díj így csak a fele volt a helyszíninek. Nem jöttek sokan a 7:30-as kezdésre, így viszonylag gyosan letudtuk az adminisztrációt, kamásli fel, és pár perccel 7:30 után indulás! Ki Piliscsabáról, majd a kéken a Nagy-Szénás felé,  itt az út még teljesen jól járható volt, állapítottuk meg túratársammal. Az eső szemerkélt, a köd se maradt el, viszont több helyen nyíltak már a hóvirágok, igazi tavasz, meddig váratsz még magadra? Első EP a Nagy-Szénási emlékfalnál, esernyő alatt ülő kedves pontőrök, itt még az itinert is egész száraz állapotban szedjük elő a zsebből. Majd fel a Szénásra, ahonnan szép időben nagyon szeretem a kilátást, most viszont egy ködös nagy semmi fogadott, így a panoráma megcsodálása elmaradt, irány Nagykovácsi! Mire leértünk, a szemerkélő eső rázendített, így kapucni fel, és irány a községből kivezető aszfaltos emelkedő, majd az erdőben, egyre sarasabb úton a Vöröspocsolya, a 2. EP, szintén esernyős pontőrökkel, hát nem irigyeltem őket, de nagyon kedvesen fogadtak minden odaérkező elszánt túrázót. Petneházy rét, most semmi se látszott a túloldali hegyekből, a lovak is az istállókban tartózkodtak, nem a füves legelőn, és következik a Fekete-fej, amit a sár ellenére egész könnyen megmászunk. Fent a pontőröknek már ronggyá ázott itinert adunk át, de csak mosolyognak kedvesen. Lefelé aztán a nemszeretem lejtő, de hamar túlvagyunk rajta, Még egy köves emelkedő a Hárshegyi körútig, majd azon egy félkör a sárga jelzésig, ahol egy újabb EP, esernyő, vizes itiner, pecsét, nyomás le Hűvösvölgybe. Itt van a frissítőpont, egy piskótaszelet az ellátmány, a sajátomat pillanatok alatt felfalom, István nem szereti az édességet, így az övé is az enyém :) Épp egy terepfutó verseny is zajlott, a mellettünk elfutók (jó sokan volak), aztán szépen le is rendezték az utat, egy merő sárfolyam lett. A Határ nyeregig végig előzgettek a futók, aztán szerencsére más irányba mentek, mi meg a sárgán a túra legkellemetlenebb emelkedőjét győztük le az Újlaki hegyre, először meredek, saras, majd meredek köves, fent meg a nagy semmi kilátás, lejönni se volt kellemesebb, majd a Virágos nyeregig hatalmas sár, már nem is nagyon néztük, hol lehet kikerülni, esélytelen volt néhol. Virágos nyeregtől nincs már messze a cél, az utolsó EP-n a ronggyá ázott itineren mosolygunk újra, majd a Menedékház utcai leágazásnál személyesen igazítottak útba a rendezők, még egy kis aszfaltos emelkedő, majd végre a cél!


Átvesszük az emléklapot és az évszámmal ellátott kitűzőt, majd irány a terülj-terülj asztalkám, kedves hölgy hordja a teát, kenyeret, folyton kérdezgeti, hogy ki nem kapott még virslit, jelentkezünk, és pillanatok alatt meg is kapjuk. Jókora pár virsli, csak egyet bírok megenni, a másikat Istvánnak adom, én meg pusztítom a kitett csemegeubi halmot, és a jóleső forró teát, István bögrét nem hozott, kancsóból üvegbe önteni körülményes, így a bögrén is megosztozunk.


Istvánnal és egy dorogi túratárssal indulunk lefelé a vonathoz, bár ők az ellenkező irányba mennek majd, megyek velük. Mondanom se kell, hogy közben az eső elállt :) Persze hogy a pesti vonat megy el pár perccel azelőtt hogy odaérünk, úgyhogy nekem marad a busz, a másik irányba még van 20 perc, úgyhogy a kellemes túrát egy jó sörözéssel fejezzük be :)


Az időjőrás sem tudta elvenni a kedvem, nagyon jól éreztem magam ezen a jól szervezett túrán!


Istvánnak nagyon köszönöm, hogy velem tartott, meg köszi a sört is :) én is remélem, hogy nemsokára jobb terepen túrázunk egy jót! :)


 


 

 
 
SattelTúra éve: 20162016.02.14 08:33:28
megnéz Sattel összes beszámolója

Budai Trapp


 


A teljesítménytúrázás nem időjárásfüggő tevékenység. Ha vannak kitűzött célok, szintes, hosszútávú túrák tavaszra, nyárra, őszre tervbe véve, akkor egy februári szombat hajnalon nem lehet megerőltető elindulni a vasútállomás felé szemerkélő esőben, egy 32 km-es tt.-re. Na persze ez még nem is lenne nagy dolog , ha nem esett volna előtte annyi csapadék, amennyi már sanszossá tette, hogy a tt. nagyobb kihívás lesz, mint hetekkel előtte gondoltam volna.


 


Mivel az idei Trapp már a 24. rendezése volt az Egyesületnek, nem is sokat gondolkodtam a részvételen, nyilván egy jól bejáratott, népszerű túráról lehet szó. Negyed nyolc táján gördült be a piliscsabai vasútállomásra a vonat. A vonalba beleölt tízmilliárdok nyomát a felületes szemlélő elsősorban a külalak formájában fedezheti fel, a lényeget (sebesség, utasbiztonság) természetesen még nagyítóval sem. Judit már a peronon várt, aztán irány a rajt helyszíne. Kissé viharos szélben dokumentáció, majd indulás. Kellemes meglepetésre a szél alábbhagy, az eső sem vészes. Jól járható útvonal, bár sejtjük, hogy ezt most nagyon meg kell becsülni, mert lesz még ez-az..A  Nagy-Szénás előtti emelkedő egészen jól járható, sajnos a kilátás a szokásos ködre korlátozódik. Innen kocogás,csúszkálás Nagykovácsiba, ahol keményen rázendített az eső, ami végig is kísért a maradék távon. Némi aszfaltozás, és néhány helybéli csodálkozó pillantása után végre erdő, és köves csúszkálás. A kövek lassan eltűnnek, marad a „tengelyig” érő marasztaló sár. Igazából teljesen mindegy volt, hogy hol ment az ember. Az út melletti füvön látszott, hogy páran megpróbálták, a csúszásnyomok alapján a siker valószínűsége a nulla felé konvergált…. Nem is igen sajnáltuk, mikor feltűnt a Fekete-fej. Erről az oldalról jól járható, hamar abszolváltuk is, bár lefelé nem a szokásos küldjük meg tempóban, de azért lekocogtunk. Az eső erősödött, a tetejébe terepfutó 20-as is zajlott éppen.. A még talajnak nevezhető valami, pillanatok alatt folyós sárrá alakult a terepcipők alatt. Kecmergés, de ami a legfontosabb, esés nélkül irány a Határ-nyereg, majd a várva várt Újlaki-hegy. Utóbbi kissé nehezen ment, és a kilátás sem kárpótolt a küszködésért. Ellenben jutalmul várt ránk az eddigieknél is nagyobb, ragaszkodóbb sár a hegy után. Az útvonal a Sárga 70-ről ismerős volt, bár ellenkező irányban. Egy helyen valaki ágakat húzott a sárga letérésnél, tovább is mentünk, szerencsére pár 100 méterrel megúsztuk a kitérőt. Virágos-nyeregig eseménytelen menet, majd már lassan a célegyenes. A Menedékház utca előtti Ep.-n szusszanás, és útbaigazítás személyesen a rendezőségtől, nem beszélve a jelzésekről. Még egy nagyobb pukli, és szép lassan a cél. Oklevél, energiapótlás, majd lekocogás a vasútállomásig. Az indulás előtt még egy jó sör Juditékkal, aztán hazautazás a Kárpát-medence Shinkanzenjével.


Pozitívumok:

          Nagyszerűen megrendezett túra volt. Az időjárás nehezebbé tette ugyan a teljesítést, de néha nem árt ez sem, amúgy is önként jön ilyen rendezvényre az ember, ilyen körülmények közé.

 

         Az eső ellenére minden Ep.-n pontőr. Jókat mosolyogtak, mikor szabadkoztam az itiner ronggyá ázásán. Itt ez nem volt gond, más túrán már fenyegettek, hogy nem fogják legközelebb elfogadni….

 

         A célban az ellátás nem volt mindennapi. Egy ezresért ilyen ellátásban csak elvétve volt részem, főleg, hogy nem nagy távról volt szó.

     Szó szerint ki lettünk szolgálva, utólag is nagy köszönet az Egyesület tagjainak, és főleg a hölgynek, aki kéretlenül is hordta a teát, és a szendvicseket.

 

         Pontos itiner, pontos térképpel.

     Talán a következőkben érdemes lenne a szintadatokat is feltüntetni, ezt kissé hiányoltam, de persze ezen nem múlik semmi sem.

Juditnak köszönöm a jó társaságot, legközelebb talán már szilárd talajon is mehetnénk..


 


 


Sattel


 


 


 

 
 
 Túra éve: 2015
gyozoTúra éve: 20152015.02.14 20:51:44
megnéz gyozo összes beszámolója

Ideális kirándulóidõt mondtak egész hétvégére, ezért mertem bevállalni ezt a téli túrát, amúgy jobban kedvelem a tavaszi/õszi idõszakot. A 7.35-ös MÁV-buszal mentem ki Piliscsabára, 8.20-ra ott is volt. Már a buszon látszik, hogy sokan gondolkodtak hasonlóan, és kihasználják a szép idõt. Még a két MÁV-os (sofõr, kalauz) is arról beszélget, inkább túráznának ma õk is. (És este Kitörés túra, jól informáltak.) A nevezés gyorsan megy, elõneveztem, mert eléggé sokalltam a 2000 forintos helyszíni nevezést, így csak 1000. Megéri mindenféle egyesülethez tartozni, akkor csak 500 a nevezés.

Az út Piliscsabától a kék jelzésen halad, majd K+ és piros az irány. Az út itt még egész jó, inkább havas, fagyott, de nem csúszós vagy sáros. A piroson jó kis kaptatós rész van felfelé, de havas, kellemes az út. Az 1. EP a nagyszénási emlékfalnál van, innen még kicsit felfelé vezet az út, szerintem a túra legszebb részéhez, a Piliscsaba és Nagykovácsi közötti magaslatra, ahonnan messze ellátni. A nap süt, a hó befedi a dombokat, tisztára mintha egy síelésen lennék. Sajnos tovább kell indulni Nagykovácsi felé, mert a szintidõ szorít. Ezen a részen nagyon durván letarolta a tavaly dec. 1-i ónos esõ az erdõt, szomorú látvány. (Akkor így nézett ki: https://www.youtube.com/watch?v=ixCFg6-PB0M)

A 2. EP a Vörös-pocsolyánál van, innentõl kezd igen saras lenni az út, általában kikerülhetõ, de a Petneházy-rét környékén már nem. Mivel még van erõm, próbálom kikerülni a sarat, kevés sikerrel.  Itt is nyoma van még az ónos esõnek, kettétört villanyoszlopok mellett is elhaladunk, azóta is letörve hever két darab, kábel a földön. Durva látvány. (Megy valami nagyfesz mellette, szóval van villanyvezeték, de az már nagyobb méretû, vasszerkezetes típus, nem ez az öntött beton, ami a településeken szokott lenni. Nem tudom, hogy azt azóta hozták-e helyre, vagy eddig is ott volt.) Ezen a részen van az, hogy kétfelé lehet menni a piros jelzésen, nekünk még a rajtnál mondták a szervezõk, hogy balra tartsunk, mert a jobboldali irányban 5 centi mély, kikerülhetetlen sár van. Megfogadtuk a tanácsát, képzelem milyen lehet az az irány, ha ez is ilyen.

Elérem a Fekete-fejet, a 3. EP ennek a tetején van. Viszonylag járható, sokszor jártam már erre, kaptatós, de leküzdhetõ. Tovább a piros sávon, keresztezzük a Szépjuhásznét, fel a Nagy-Hárs hegyre, ez egy elég kaptatós szakasz, szenvedek vele rendesen. Elérjük a zöld kört, a körutat, na, ez teljesen le van fagyva, oldalt kell sasszézni, hogy ne vágódjak el. Havas-jeges az út, figyelni kell rendesen. A 4. EP a körút és a sárga jelzés találkozásánál van, pecsét, aztán irány lefelé a sárgán, kisvasút keresztezése, aztán Kisvasút, Hûvösvölgyi állomás, minden túrák alfája és omegája. Muszáj valami meleget ennem, betolok egy hot dogot, mellé innivaló, kicsit arrébb veszem észre, hogy itt van egy hivatalos frissítõpont, szõlõcukor és nápolyi a választék. A szõlõcukor ad plusz erõt és mindent lebíró akaratot.

Innentõl ismét sár, sár, sár és van még némi sár is. Sáros a sárga, felfelé és vízszintesen is. A Határ-nyeregnél felkapaszkodás, a kaptató annyira nem sáros, itt jön az 5. EP. Itt van a tetõn az esti Kitörés túra egyik EP-je is, már készülõdnek a szovjet egyenruhások, álcasátruk is van, elhaladunk mellettük a sárga jelzésen. Arra gondolok, jól feltapossuk a sarat az esti túrázóknak. Mondjuk, lehet, addigra befagy újra. A sárga jelzés továbbhalad fel a vitorlázórepülõtér feletti magaslatra, süt a nap, de itt azért hidegebb van. Lefelé elég jeges az út, de nem esek el. Tovább vezet az út nyílt terepen, na, itt kikerülhetetlen, mély, és idegesítõ SÁR van. Az ösvény mellett menni fárasztó, így feladom, gázolok ahol tudok, ahogy látom mindenki próbálkozott valahogy, több ösvény van, de egyik se az igazi. Valahogy elcsalinkázok a sárga és kék találkozásáig, de sokat kivett belõlem ez a szakasz.

Itt van egy kis kavarás, hirtelen mások sem tudják, jobbra vagy balra kell menni, de végül balra kell menni a kéken, egy hatalmas kanyart teszünk, a cél légvonalban közel lenne, de még nem tisztították meg a fáktól az erdõt. Ezt a részt is eléggé letarolta az ónos esõ, fehéren meredeznek szerencsétlen fák. Nem tudom, milyen lesz az erdõ, ha beindul a tavasz, és ezzel a kártevõk. Szerintem az összes „nyílt sebbel” rendelkezõ fa esélyes, hogy elpusztul, de ne legyen igazam. Tovább a kéken, majd a kék-zöld közös szakaszon, viszonylag havas-jeges az út, de felüldülés a sár után. Visszafordulás egy nagy U kanyar után, innentõl már szervezõk igazítanak útba, és a Csúcs-hegyi víkendházak és paloták között érjük el a Menedékház u. 22-t. Oklevél, virsli, kenyér, tea ezután a kimerítõ túra után. Innen még 20 perc gyalog a 137-es busz megállója, nem hiányzik ez a séta, de minden leküzdhetõ.

Pozitív, hogy évszámos és egyedi a kitûzõ, és az oklevél is aranyos. Kifejezetten a dizájnosabbak közé tartozik a túrák között. Az itiner használható volt, semmi flanc, a szöveges leírás és a térkép is egyértelmû volt. Az Endomondo program nekem 28.96 km-t mért a túra hosszára, szóval a távolsági adatok nekem máshogy jöttek ki. Az elõnevezés kötelezõen ajánlott, mert azért 2000 forint szerintem sok egy ilyen puritán túráért.

 
 
 Túra éve: 2013
okt50tomiTúra éve: 20132013.02.24 20:35:37
megnéz okt50tomi összes beszámolója

Budai Trapp


 Most is a szokásos csapat jött össze. A 6:10-es vonattal mentünk a nyugatiból, mert azt gondoltunk késõbb nagyon sokan lesznek... de az idõjárás elintézte, hogy ne így legyen... Pilisvörösváron átszálltuk a vonatpótló buszra, ahol még épp jutott mindenkinek hely. 7:10-re beértünk a Piliscsabai vasútállomásra, ahol Lidi és Sztancsik Gyuri már várt a nevezéssel. Az állomás épületében tumultus volt, meg sorban állás, de 7:30-kor mindenki el tudott indulni, aki akart. :) Mi is indultunk, és ahogy kiléptünk az ajtón egybõl el kezdett esni az esõ... Viccesen azt mondtam, addig fog esni, amíg a célba nem érünk. Bejött. Negyed 3-kor mikor beértünk, elállt az esõ. Közben az esõ átváltott havas esõre majd hóra késõbb újra havas esõre, majd újra hóra végül esõre... A kabátra az esõkabátot is felvettem, de így is teljesen át áztam... A DDK indulónkból ismert sor ezen a napon teljesen igaz volt: "bakancsunkban, bakancsunkban csónakázunk". Az ellátás útközben a S  és K körséta elágazásánál egy sportszelet volt a célban tea, és 2 virsli mustárral és kenyérrel. Ez  a túra kitartás fejlesztésére ideális volt, az idõjárás jóvoltából. :) Részletes értékelés:


Pozitívumok:



  • Remekül használható térkép

  • A jelzetlen részen és ahol az idei út a szokásostól eltért remekül ki volt jelölve az út :)

  • MTSZ, TTT tagok számára rendkívül jó ár/érték arány

  • Ötletes és szép emléklap és kitûzõ

  • Évente változó kitûzõ


Negatívumok:



  • Itiner szöveges részében nem volt teljesen átvezetve az útvonal változása.

  • Pontatlan km adatok voltak

  • A célban a teához mûanyag poharat adtak, nem eléggé figyelve a környezetvédelemre

  • A kettes ellenõrzõpont nem volt, errõl csak a hármas ellenõrzõ ponton tájékoztattak.

  • Nem MTSZ, TTT tagok esetén rossz ár/érték arány. 

  • Idõjárás pocsék volt. Errõl természetesen a szervezõk nem tehetnek.


Javaslatok:



  • Környezetvédelmi okokból kötelezni kéne, hogy mindenki hozzon magával poharat vagy a rajtban/célban vásárolható legyen tartós mûanyag pohár. Ahogy a BTHE és az MVTE túrán szokott lenni.

  • Jó lett volna, ha az elsõ ellenõrzõponton jelzik, hogy nincs kettes ellenõrzõ pont vagy alapból az itineren kiikszelik, ahogy más teljesítménytúrákon szokott lenni ilyen esetben.

  • Szerintem nem MTSZ, TTT tagok esetén 200Ft-tal olcsóbb nevezés lett volt a reális.

  • Elõnevezést be kéne vezetni a gyorsabb rajtoltatás végett.

  • A nevezetesebb helyekrõl pár mondatos ismertetõt bele kéne tenni az itinerbe.


 

 
 
nemethlaci63Túra éve: 20132013.02.24 20:19:07
megnéz nemethlaci63 összes beszámolója

5 éve indultam elõször ezen a túrán.


Nem sok minden változott, ami igen, az számomra nem túl kedvezõen.


Kezdõdött a kellemetlen meglepetéssel, ami az én hibám is volt részben, miszerint 1400 Ft a túra. Persze, hazudhattam volna, hogy kedvezményt kapjak, nem ellenõrizték.


Elméletileg TFSZ tag vagyok, de nem kaptam még idén értesítõt tõlük, amikor benn voltam januárban, még nem lehetett tagságit fizetni...


Lényegtelen, kifizettem, elindultam.


Az útvonal a megszokott, 7 30-kor indultam és az erõs havazás ellenére is jókedvûen gyalogoltam.


Elég volt egy óra a hóban, latyakban, hogy immáron nem elõször a pokol kénköves poklára kívánjam azt az eladót a Hervisben, aki rám sózta a Kilimanjaro bakancsot, mint téli túracipõt... Akár strandpapucsban is mehettem volna, az sem engedi át jobban a vizet.


Pénzem meg nincs még egyre...


Mire felérek a túristaház romjaihoz szokás szerint ázik mindenem. Már megszoktam. Vízálló kabátom nem engedi át a vizet, de kíválóan magába szívja. Belülrõl meg nem engedi ki az izzadtságot, úgyhogy nincs rajtam egyetlen ruhadarab, ami ne lenne vizes...


Mit vizes, facsarni lehet belõlem a vizet és még hol van a vége...


A mosolyom nem halványul, irány Nagykovácsi, a meredek lejtõn óvatos léptekkel, elõzõ héten nagyot estem a Zöldön, érzem a jobb lábamban a forgót, kisebbeket tudok jobbal lépni, mint ballal.


A faluban õrült autós padlógázzal elhúz mellettem, lefröcsköl hólével, majd kétszáz méter múlva a másik irányból ismétel...


A sofõr szemmel láthatólag jól mulat, mellette a szõke "hölgy" biztos meg fogja a bátorságáért jutalmazni...


Emelkedõn fel, irány a Vöröspocsolyás-hát, a kitaposott ösvényrõl letérni sem lehet. Kicsit zavaró, hogy nincs pontõr, de a Fekete-fejen kárpótolnak érte. Érdekes módon a Petneházy-lovastanya melletti egyenes szakaszon csúsztam el, akkorát estem, hogy majdnem leesett a hangtól a kerítés.


Megint a jobb lábamra, reccsent a térdem...


Szerencsére az adrenalin vitt tovább, az emelkedõt is legyûrtem, bár tõlem megszokott, hogy aki csak néz, az azt látja, hogy 50-100 lépésenként egy vénember a botjaira görnyed és a fenekén próbál levegõt venni...:)


Újra lefelé Fekete-fejrõl, a jobb lábam már újra bemelegszik, tudok tempósabban menni, aztán a Hárshegyi-körútra is felkapaszkodom. Ott jött a mélypont, még a magammal vitt müzliszelet sem tudott feldobni. Mire elértem az ellenõrzõ pontra, azon gondolkodtam, jelzem, hogy Hûvösvölgyben felszállok a villamosra, elmegyek a Széll Kálmán térre és bánatomban telezabálom magam abban az új étteremben a Meki mellett...:)


Aztán a sárga sávon, az úttörõvasút lefagyott lépcsõjén megint megcsúsztam és pokoli dühös lettem magamra. Ez a düh kitartott egész az Újlaki-hegyig. Fenn a csúcson nem volt pontõr, el is határoztam, hogy rettenetes ledorongolás lesz, ha nincs pontõr, mert nem tartottam tisztességesnek, hogy felküszködjük magunkat azon a meredek emelkedõn, megmásszuk a hegyet azért, hogy még egy plecsnit se kapjunk.


Aztán visszaszívtam mindent, aminek nevezetesen két oka volt: egyrészt én gyalogolva majd megfagytam abban a szélben a csúcson, nemhogy valaki ott álljon órákat a túrázókra várva. Másrészt ott volt a pontõr, kicsit lejjebb és nagyon fázott...


Mire beértem Virágos-völgybe, már nagyon fájt a lábam, rég nem az izmaim vittek, hanem a makacs akarat. Utolsó, általam retttenetesen utált lejtõ, aztán végig az utcán és cél. Miután mindenem tocsogott a vízben, ezért nem fogyasztottam el a virslit, mert féltem, hogy tüdõgyulladást kapok, amíg legyaloglok a buszhoz, ami vagy másfél kilométer.


Persze, az orrunk elõtt ment el.


Aztán a következõre fel, irány haza, forró fürdõ, elalvás a vízben, ébredés, tusolás, Neocitran megelõzésképpen és rengeteg folyadék.


Összességében 7 óra 10 perc alatt tettem meg a túrát, nagyon élveztem a nehézségek ellenére.


Amiért nem fogok indulni többet, az az ár. Nekem nem éri meg 1400 ft-ért benevezni. Több túránál is olvasom most, hogy szeretnének visszatérni a teljesítménytúrázás alapjaihoz, amikor is nem volt ellátás.


Igaz, de nevezési díj is alig...


Ennyi pénzért Milka csokai meg üdítõ is bele kellett volna férni, de nem akarok más zsebében turkálni.


Voltam pontõr TTT túrán, a Róka-hegyi kõbányába saját költségen vittem ki több láda gyümölcsöt, meg ásványvízet, hogy támogassam a túrázókat a nagy melegben.


Meg máskor is, de mindegy, nem ez a lényeg. Egyszerûen aránytalanul soknak tartom a nevezési díjat.


Ha ez így marad, akkor jövõre annyi fog történni, hogy leszállok a vonatról, inkább buszról, mert szerintem 2020-ra sem készülnek el a pályafelújítással, és nevezés nélkül a saját örömömre végigmegyek.


Lehet, hogy lemaradok a sportszeletrõl, sebaj, viszek magammal. A kitûzõt meg majd visszaveszem a gyerektõl...:)


 

 
 
olsenTúra éve: 20132013.02.24 07:02:13
megnéz olsen összes beszámolója

 szia emberek,akkor a budai trapp..vagyis a Budai Trapp,jubileumi huszonegyes,és ráadásul az év is olyan,hogy csak páros és páratlan számokból,valamint nullából áll,persze hogy jövök..


háttal nem kezdünk mondatot,tanítottak anno,tehát,reggel vala és pitymallás,merthogy a tél múlóban,haladunk az idõalagútban a tavasz erányában,és a pályaudvar,több a biztonsági ember,mint az utas,ez így van rendjén,ha már szakmát nem adott az Úr vagy a HRózsa,legalább neveljük azokat,akiknek de..és áll a vonat,áll a vitorlája,gyorsan felszállunk nyolcan és még hatvanan,és indulatba jövünk Pilisvörösvárig,ahol buszt követünk el,sokan az elsõt,itt nevelõ célzattal várakozunk,majd elindulunk és megállunk,leszállunk,sorbaállunk,nevezünk,esik jól,tehát jólesik..itt van a régi ismerõsök  - tavalyról – egyrésze,vár rám,majd föladja,fizetek,írok,írnak rólam,ergo indulunk heten,mert egyik társunkat elkapja a fosszília és viszi,a fosszíliát Frinyónak keresztelik sokan,így él a köznép tudatában és a hegyek között,eltépnek,téblábolok,várom a népemet,aki fontos folyó ügyeket intéz,ezúttal a nevezés helyén,végeznek és séta kezdõdik,nem mondom,hogy nem esik jól,jólesik,jól esik..huszonhárom millimétert jósol az idõkép,tizenkilencnél járhatunk a kövesút végén..és ki a civilizációból,még együtt,de a sok beszédnek is egy a vége,a kék jelnél  leszakadok egyik társammal és húzunk,Bükkösvölgy és havazik,futók hagynak el,mi is kerülünk,többnyire ikonokat,de fiatal is akad néhány,átkelés a hóban,havon,széles a nyom,sokan mehettek az elsõ turnusban,kék keresztre állunk,kedves társnõnket érjük utól,társtalan,társulunk idõlegesen..pecsétõr ember fólia alatt,emlékfalnál,fotó és piros jelre állunk,féltizenegy van és esik,a Szénásokon fönn is,valami országos dolog lehet..Nagykovácsi,Gyopár,ezúttal kimarad az életünkbõl,könyvtáros kocsmáros barátom sír utánunk,Lacinak hívták régebben..irány a Vöröspocsolyás,bár a neve miatt át kell(ene)keresztelni,szerintem meg is fog történni hamarosan..a hó alatt nem látszik a szín eléggé,ezért kerülhette el a sorsát,pontõr nem mûködik,tehát megyünk,újabb fosszília ér utol,Chaplint utánozó járással a pontozás felõl tudakszik,nem hagyjuk magunkat,föl a Feketefejre,itt kettõt nyomnak a papírra,ugyanis itt a Vöröspocsolyás is,gondolhattuk volna,átíródik nemcsak a történelem,hanem a földrajz is..megyünk le,a senior túratársnõ csúszkál,továbbra is elutasítja a segítõ kezet,botot,de azért pompásan halad,ahogy szokott..átállunk a zöld körsétára,esik még,ez részben a gravitáció,részben a relatív páratartalom,részben az idõjárás,de fõleg a kétharmad miatt van így..pontõr,egyet pecsétel,és sportszelet,innen sárga a jel,Hûvösvölgy,nyitva a lángossütõ, kimarad,sietünk..még nem kellet a napszemüveget kibontani,Határ nyereg,gödöllõi túratársakat elõzünk és fölfelé van,kell a bot segítségül,csúszik a talaj,és esik..esõ ez már,a város miatt lehet,az Újlaki hegy,pontõr nincs..aha,csel volt,hogy felkapaszkodjunk,a másik oldalon meg le..itt a pontõr,stempli és Virágos nyereg,innen lefelé a kutyaugatásig,megint nyakig civilizációban,pont a cél,virslivel és Halimával,Janóval és mustárral,és a félhármas  buszon ülünk..már alig esik..ötóra kellett,meg a hûtés kívülrõl..


köszönet a szervezõknek,szép és okos túra,már huszonegy éve..?és elõtte..?jövünk jövõre is,remélhetõleg a túra itt lesz..okos és kedves húzás az ötven százalék TTT kedvezmény,a MÁV is iparkodni fog a síncserével,a tea és a citrom és mi készülünk....,

 
 
 Túra éve: 2012
frinyoTúra éve: 20122012.02.21 01:18:12
megnéz frinyo összes beszámolója

A 2 .vonattal érkeztünk vagy 70-en, és rögtön indult a roham a nevezési lapokért. Lídia kemény volt, mint a vídia, állta az ostromot, akárcsak Lengyel Józsiék a benti asztalnál. Amint megkaptuk tõlük az útiokmányokat, elvégeztük az indulási szertartást, melynek során a poharakból a gyomrunkba került a datolyás konyak. ( Jó, tudom, kedves franciák, nem konyak volt, csak brandy.)          Ezt követõen, kedélyesen cseverészve, elindult kis csapatunk Piliscsaba utcáin. Az Orionosok közül Farkas Gyöngyi, Rojcsek Guszti és jómagam voltunk jelen, míg sógorom, Harmat Gabi szakosztályon kívüliként erõsítette kompániánkat, bár õ mindent elkövetett, hogy ez ne így legyen. Reggel a Rákospalota-Újpest állomásra ment volna, ha Éva barátnõje nem irányítja át a kerület másik felén lévõ Újpest megállóba, ám Gabi nem az az ember,aki csak úgy beletörõdik, ha valamit nem sikerül elsõre elrontania. Piliscsaba helyett Pilisvörösváron szállt le a vonatról. Kicsit gyanús volt neki, hogy egyedül sietett nevezni az állomásépület felé, de amikor zárva talált minden ajtót, észbe kapott, és az utolsó pillanatban felugrott az indulni készülõ szerelvényre.           A települést elhagyva, elfelejtettünk jobbra kanyarodni a nagy dumálásban, de szerncsénkre, hamarosan jött szembe egy másik tévelygõ, és visszafordultunk.Így jár az, aki megpróbálja a túra nevét Budai Traccsra változtatni.Egyenletes tempóban kezdtünk felfelé menetelni a szépen letaposott, havas úton--ezúton is köszönjük az 1. vonattal érkezõknek!           A Nagyszénás tetejérõl remek kilátás nyílott a tájra, nem voltunk ehhez hozzászokva, általában olyan köd fogadott itt bennünket a régebbi Trappokon, hogy a piros jelzést se volt könnyû megtalálni. Most viszont ragyogóan sütött a nap,emiatt kicsit tartottunk is a lemeneteltõl, mert ha megolvad a hó, és csúszóssá válik, akkor nehéz lesz eleget tenni a népszerû tévés vetélkedõ címadó felszólításának: Maradj talpon!          Megnyugodva tapasztaltuk, hogy még jók az útviszonyok, gond nélkül leértünk Nagykovácsiba. Itt aztán az ülésre szakosodott testrészünk az elmaradt, hóval történõ kontaktus helyett, a Gyopár Sörözõ padjával köthetett szorosabb ismeretséget. Magunk között kultúrkocsmának hívjuk ezt a helyet, a hátsó traktusban ugyanis rehgeteg könyv sorakozik a polcokon. A vendég a korsó sör mellé leemelhet egy Hrabalt, a fröccshöz pedig a névadó Vörösmarty egyik kötetét, amire lényegesen több esélye van, mint az ital feltalálójának, Jedlik Ányosnak a delejes forgonyról szóló mûvére.                A kétféle halmazállapotú tízórai elfogyasztása után elindultunk a fehér álruhát öltõ Vörös-pocsolya felé. Itt szétszakadt a csapatunk,nekem sietnem kellett, hogy feleségem, Zsuzsa és kisebbik lányom, Lilla névnapját családi körben is megünnepeljük, mielõtt az utóbbi elmenne a baráti körével bulizni.       A Petneházy-réthez közeledve,szívet melengetõ látványt nyújtott a Hármashatár-hegy, a Kahn Károly-és az Erzsébet-kilátó. ezért vidáman, bár az eddiginél lassabb tempóban vágtam neki a Fekete-fej felé vezetõ útnak. Az e.p.-on a megszokott, kedves, idõs úr helyett egy szintén kedves, ifjú hölgy ütötte a pecsétet a papíromra, majd pár kilóméterrel arrébb, az újabb e.p.-on eszembe jutott az ismert mondás, miszerint ismétlés a tudás anyja. A sárga jelzést elérve,megegyezik az út a múlt szombati Kitörés 25 útvonalával, megfejelve a Boróka büfétõl a Menedékház utcai célig vezetõ, rövid úttal.Késõbb megtapasztaltam, hogy hiába egyeznek az útvonalak, nincs két egyforma túra.      Hûvösvölgy után találkoztam a megfázását itt gyógyító Samu Pirivel, aki a célba érés után elmondta, hogy sokkal jobban érzi magát, mint induláskor.Vele volt Bajári Pista, õ a Kitörés napján kitört az 5x fogságából, és belépett a hatvanasok népes táborába. Isten hozott körünkben!        A Nyéki-hegyen az elsõ jobbkanyar után Urbánffy Jenõre gondoltam, egyszer itt ért utol, majd kb. 100 méter után elbúcsúzott tõlem, akkor õ sietett valahová. Szomorúvá tett, hogy ez már nem ismétlõdhet meg többé. Igaz, a túra alatt vidámabb kép is elõkerült emlékezetem valamelyik rejtett zugából. Az egyik e.p.-nál--legyen az én titkom, melyiknél--beugrott egy több évtizede látott, szellemes rajz.Nézõpont volt a címe, és egy utcai jelenetet ábrázolt.A zebrán csigák haladtak át, a zebra elõtt várakozó autók volánjai mögött meg vicsorgó tigrisek ültek. Itt a sorban toporgó túrázók látták a zebrán vonuló élõlények egyikét, amint beírja a rajtszámokat, és lebélyegzi az elé tett lapokat. A pontõr pedig Dzsingisz kán seregének tagjait láthatta az egyre duzzadó tömegben,akik nemsokára átgázolnak rajta.        Amint az emelkedõ lejtõre váltott, átmenetileg elbúcsúztunk, és a Határ-nyeregig nagyobb sebességre kapcsoltam.Itt aztán bekövetkezett az, amire már utaltam, nincs két egyforma túra.Egy héttel ezelõtt a hóban kirajzolódó lábnyomok lépcsõként szolgálva megkönnyítették a feljutást, most viszont a megolvadt hó csúszóssá vált, és igen megdolgoztatta a combizmokat.       Az Újlaki-hegyen Bori és Peti, azaz a Gyõri házaspár csodálta, és fotózta a paplanernyõsöket. Én is csodálom õket, de ki nem próbálnám ezt a sportot. Egy barátom kérdezte is egyszer, miért, hiszen többször ültem repülõn, nagy magasságban haladó kötélvasutak nyitott és zárt kabinjaiban. A válasz egyszerû Láttam, hogy milyen gonddal hajtogatják össze, és bontják szét ezeket az ernyõket,rendezgetik a zsinórokat,minden miliméternek jelentõsége van. Én ellenben, feleségem és néhai édesanyám egybehangzó véleménye szerint, egy nadrágot se tudok rendesen összehajtva a vállfára tenni, biztos, hogy már az elsõ kísérletet sem élném túl.       Lazán futottam lefelé, bár egyszer a mobilom csörgése megálljt parancsolt.Gyöngyi jelentkezett, és elmondta, hogy félórás kóválygás után visszatért egy sorompóhoz, ahol elvesztette a fonalat.Szerencsére, tudtam segíteni, mert ennél a pontnál én is elbizonytalanodtam, egy jótét lélek levakargatta több helyen a sárga jelzést. Néhány éve hallottam egy interjút Koncz Gáborral, azt kérdezte a riporter, mire vágyik még. Nyilván, a szerepálmaira volt kíváncsi, ám a neves mûvész a következõ választ adta: " Egyszer, csak egyetlenegyszer adja a Jóisten, hogy akkor menjek le az autómhoz, amikor az a csirkefogó kiereszti a kerekeibõl a levegõt. Gondolom, jónéhány turistatársam fejében született már hasonló gondolat a kaparós sorsjegyet a turistajelzéssel összetévesztõ alakkal kapcsolatban.       A hívás után hamar beértem a célba, de elõtte még csodálkozva láttam Szabó Marikát , aki jött velem szemben. Kiderült, hogy a hegyen keresztül megy haza, néhány kilóméterre lakik innen.     A célban, a virslin és a teán kívül, egy meglepetéssel vártak minket a rendezõk. A 2o. Budai Trapp alkalmából forralt bort kínáltak. Ekkor ismét eszembe jutott ugyanaz a latin mondás, mint a sárga jelzésnél, és a közben beérkezõ sógorommal együtt kifelé menet még repetáztunk. Késõbb megtudtam telefonon, hogy Gyöngyi és Guszti is megérkezett bõven a szintidõn belül, így aztán igazán jól végzõdött ez a kellemes túra.

 
 
SipiTúra éve: 20122012.02.19 07:53:54
megnéz Sipi összes beszámolója





20. Budai Trapp


táv itiner szerint: 30 km


szint: 1100 m.



 Korai indulás a 6,22-es vonattal , amivel 7 óra 10-kor már megérkeztem Piliscsabára.20 percig eltöltöttem az idõt - Szamos marcipán vásárlás a közeli boltban, kávézás - , majd fél nyolc után nevezés, és 7,35-kor rajtolás.



A múlt hétvégi Kitöréshez képest sokkal nagyobb hó, fõleg a Kõris-völgy, kék kereszt, Nagy Szénás vonalon, helyenként térdig érõ.Az elsõ ep.-ig utol értem az elõttem induló mezõny nagy részét, pár futó volt csak elõttem...., így taposhattam a majdnem szûz havat magam elõtt! A pirosat megint (már hagyományosan)majdnem benéztem Nagykovácsi felé, mérgemben megkocogtam a lefelét....A faluban ittam egy kolát, egy deci kékfrankossal, és megettem a marcipán készletem egy részét.Hátizsákot nem vittem - a Kitörésen sem - , csak mackó alsó - polár-pulcsi-vadász mellényben adtam elõ a túrát......., kesztyû sem kellett, olyan meleg volt, pláne bottal!



  Vörös-pocsolya pontõrei szembõl jöttek, mondták két futóval találkoztak, hmmm....A többit a farkasok ették meg, vagy nem vártak rájuk?A Hárs-hegy környéke (zöld O) elégé zsúfolt volt, a Nyéki -hegy  -  így visszafelé irányból  - ismét nem esett jól, az Újlaki-hegy lábánál értem utol egy futó sporit, aki korábban a Fekete-fej elõtt száguldott el mellettem, már elégé le volt amortizálódva, elmondása szerint 4-szer tévedt el a sárgán.... A vége felé már havat kellett ennem,  4 óra alatt szerettem volna beérni - kb. ennyi idõre volt kapacitásom víz nélkül - , de a nagy hó miatt 5 óra lett belõle, és ez már sok volt folyadék nélkül....! Érkezés 12,34-kor a Menedékház u. 22-be. 



A célban az évfordulóra tekintettel ( 20-ik rendezés), forralt bor, ami nagyon finom volt, és a szokásos virsli, tea, ásványvíz, zsíroskenyér, csalamádé összeállítású étrend!



3.-ik teljesítésem, tavaly elõtt jégkásában 5, 05, tavaly 3.40 futva, idén a hóban pont 5 óra! Jól esett, szeretem ezt a túrát a vonalvezetése miatt, ha a logisztika nem is a legkönnyebb!  

 
 
ToteszTúra éve: 20122012.02.18 20:54:12
megnéz Totesz összes beszámolója

 Túl vagyunk a 2012-es Budai Trappon. Szuper volt, nagyon szépen köszönjük a szervezõknek a lehetõséget! A túrabeszámolónkat képekkel megspékelve EZEN A LINKEN tekinthetitek meg.

 
 
 Túra éve: 2011
liziTúra éve: 20112011.02.20 16:53:39
megnéz lizi összes beszámolója

Mi Hûvösvölgynél feladtuk, sajnos a Nagy-Szénásnál eltévedtünk és sikerült egy kb. 10 km-es kitérõt tennünk. Figyelmesen, körültekintõen (szó szerint) szoktam követni a jelzéseket, de egy hölgy olyan magabiztosan jelezte, hogy merre kell menni, hogy eszembe se jutott, hogy a piros-kék találkozásánál nem csak egy irány van (ráadásul egy szembõl érkezõ nyugdíjas csoport és a csúszós lejtõ is elszippantotta a figyelmünket.) Ilyenkor szokás mondani, hogy rosszkor voltunk rossz helyen. Utána erõltetett menetben igyekeztünk az ellenõrzõ pontokat zárás elõtt beérni (a Fekete-fejnél kicsit fura volt, hogy nem a csúcson volt kihelyezve, 15 óra elõtt pár perccel értünk oda és azt hittük már bezárt. Hiába ordítoztam, h HAHÓÓÓ EP, nem jött válasz . :) Aztán kicsit lejjebb mentünk és lám ott volt.) A következõ EP-t még teljesítettük, de mivel a társam elfáradt (ha nincs ekkora sár, könnyebben haladtunk volna), s a szintidõn belül sem tudtunk volna beérkezni a célba, jobbnak láttuk, ha kilépünk. A tanulságokat levontuk, köszönjük azért, így is szép élmény volt. 

 
 
SipiTúra éve: 20112011.02.19 18:14:52
megnéz Sipi összes beszámolója

2011.02.19. Budai Trapp, avagy tél végi dagonyázás a budai hegyekben...


táv: 30 km


szint: 1100 méter (itiner szerint)


Angyalföldnél szálltam fel a fél nyolcas piros "luxusvonatra",amilyen kevesen voltak az állomáson, olyan sokan a szerelvényen.Tömve volt túrázóval és futóval, Újpestnél még felszálltak annyian, hogy állóhely is alig akadt! Olyan jól fûtöttek a vonaton, hogy volt aki rövid nadrágra vetkõzött.Benyomtam szendvicsemet, átöltöztem én is futó szerelésbe, összecsomagoltam a feladni  való holmit  -  élve a szervezõk általi csomagküldés lehetõségével - , és próbáltam jó poziciót elfoglalni az elsõ kocsi ajtajánál, hogy ne 200-adik legyek a sorállásnál! Negyed kilenc után sikerült is aránylag az elején nevezni (meglepetésemre a 144-es sorszámot kaptam, ami azt feltételezi, hogy igen sokan indultak, és fognak is a túrán), rövid szerelvény igazitás után még beszélgetés egy túrázó hölggyel - most indult elõször ezen a rendezvényen, tanácsot kért  - , majd 8,25-kor elrajtoltam. 


Piliscsaba belterülete, majd kiérve a faluból végig a kéken, a Kõris -völgyben kocogva, beérve két kutyás futó lányt, akikkel egy darabig haladtam, de a kutyák szabadon elég idegesítõek voltak, a létra átmászásnál a kamáslit majdnem "leszedte" rólam az egyik.., na akkor tempót váltva ott hagytam õket.Jól futható kellemes útvonal eddig, emlékezve a tavalyi túrán bokáig érõ jégkása volt , amiben nagyon nehezen lehetett menni. Ahogy haladtam felfelé ,úgy változott  a táj.Elõször csak havas lett, majd a kék, kék kereszt elágazásánál(elsõ ellenõrzõpont) már köd is volt! Így a  Nagy -Szénáson a "szokásos" helyzet állt elõ, keresgélni a ködben a lejáratot a piroson, eddig ahányszor erre jöttem , mindig kicsit elkavartam. Most aránylag rövid nézelõdés után meglett az út Nagykovácsi felé, le is zúdultam hamar.Nem sokat idõztem Yoyo földjén, Kovács cuki csábítónak tûnt , de nem esik útba, így kimaradt.Kifelé a faluból az emelkedõn elfogyasztottam hozott ellátmányom nagy részét, tea, étcsoki, és egy fél alma, majd kocogtam tovább a második ellenõrzõ ponthoz (Vörös-pocsolya), ahol egy futó elõzött meg , az egész túrán õ egyedül.Ezen a részen, fõleg a Petneházy lovas csárda elõtt már volt  bõven sár, elõlegezve a sárga sáv egyes szakaszait!


Közben folyamatosan elõzgettem a túrázókat, üdvözölve pár ismerõst is.A harmadik ellenõrzõpont, a Fekete-fej lejtõjének aljában volt a padnál, a BTSSZ-es túrákról ismert öregúr pecsételt  komótos tempóban....:))  A Szépjuhászné mûút utáni piros emelkedõnél, már majdnem négykézláb  -  fákban kapaszkodva -  mentem fel a meredeken, annyira ki volt taposva a saras út. Hamar feljutottam a Hárs-hegyi körútra, el a sárga elágazásig - örömmel konstatálva, hogy nem kell felmenni a Nagy-Hárs-hegyre - , ahol a következõ ponton(4.-ik) még egy sport szeletet is kaptam! Érdekes, és nem rossz megoldás ezen a túrán, a pontok rövidülése a cél felé haladva  - persze a helyi viszonyokat figyelembe véve, kispistázási lehetõségek kiszorítása miatt is gondolom  -  , a vége fele már 2-3 kilométerenként találhatóak! Hûvösvölgyben a lángosos elõtt ittam a nyomós kútból egy kis vizet, majd elkezdtem kapaszkodni fel a Nyéki-hegyre, ahol pár km-en keresztül - már a Kitörésen múlt hétvégén is tapasztaltuk -   le volt kaparva a jelzés a fákról! Itt már elégé egyedül maradtam, kevesen voltak az erdõben  - pár fát vágó hajléktalan kivételével -  , azok a futók aki elõttem indultak, gondolom, már célba értek!?


Újlaki-hegy elõtti kapaszkodó ismét megizzasztott, fent a pontõr hölgytõl megkaptam utolsó pecsétemet, majd kocogtam Virágos-nyereg felé.Na, ezen a szakaszon minden elképzelést felülmúló volt a dagonya! Azt hittem beleragad a cipõm a sárba,  nagyon nehezen lehetett haladni ezen a másfél-két km-es részen.Kék keresztet elérve, a szervezõk pont akasztották ki az útjelzõ- táblát, zúdultam le egészen a Menedékház utcáig, ott pár száz méter emelkedõ, és déli 12, 05-kor,  3 óra 40 perces idõvel célba értem, második teljesítésû Budai Trapp túrámon, majdnem másfél órát javítva a tavalyi idõmön.


Rövid mosakodás-átöltözés (a szervezõk csodálkozásával kisérve), úgy látszik nem szokás itt!? Hamár fürdõszoba van a turistaházban, és vittem váltó cipõt-ruhát, használjuk ki gondoltam.....:)))  A cél ellátmány viszont bõséges volt, forró tea, virsli, zsíros kenyér lila hagymával , plusz benyomtam a csomaggal "feladott" sörömet is, rövid beszélgetés Part Dávidékkal, majd leballagtam a 137-es megállójához. Jó kis edzõ-túra volt, nem bántam meg a részvételt!


 


 

 
 
 Túra éve: 2010
MúzslaTúra éve: 20102010.02.22 12:22:13
megnéz Múzsla összes beszámolója
Budai Trapp

Soha nem voltam még ezen a teljesítménytúrán és most sem készültem rá. No, nem a rossz híre miatt, hanem mert így jött ki a lépés. Most azonban úgy alakult, hogy a hétvégén Gödre kellett mennem és a szombat délelõttöm szabad volt, így telefonáltam is váci Nagy Attilának, hogy bevesznek-e a csapatba. Õ korrektül felajánlotta a fuvart, így lelkiekben már készülhettem elsõ „trappomra”.

Reggelrõl egy könnyed négy kilométeres séta várt rám az M2-es útig, ahol beültem Attila furgonjába. Bell Sanyi jött még velünk. Hamar elértük a Bécsi utat, ahonnan megkerestük a Csúcs-hegy felé vezetõ utacskát. A gépet leparkolva még azon tanakodtunk, hogy busszal vagy vonattal menjünk Piliscsabára. A busz mellett döntöttünk. Attila nagyon fázott a papírvékony futócuccában, már alig várta a meleg buszt. Az késéssel ugyan, de jött, amibõl az következett, hogy Piliscsabán a vasútállomásra hamarabb ért be a vonat, mint mi gyalog a buszmegállótól, pedig a végén már futottunk is. Sikerült azért viszonylag a sor elejére beérnünk, így a nevezés elég gyorsan ment. Közben megismerhettem „földimet” Bibort is.

Magával a túrával egy jó kis nosztalgia is megkezdõdött. Ezen az OKT részen még csak egyszer jártam és az is 15 évvel ezelõtt volt. Így aztán nagy érdeklõdéssel vártam az emlékeimet. Meg kellett állapítanom, hogy több dologra is ráismertem. A Kõris-völgy most is nagyon tetszett. Mondjuk intenzíven kellett figyelni, hogy hová is lépek, mert a vizes-kásás hó nem volt éppen lábbeli barát.

A túrázók idõvel jól széthúzódtak, de azért elõttem és mögöttem is voltak még látótávolságban. A kék+ elérése elõtt mellõzött VadMalac, majd hamarosan elértem az elsõ bélyegzõt. Innen egy ködös, ugyanakkor nagyon szeles rész következett a Nagy-Szénásra. Komolyan taszítgatott fent a szél. A csúcsot elérve egy tengerszemet pillantottam meg, ami nagyon tetszett. Lejjebb persze nem jöttek be az emlékek (ekkora ködben hogy is gondoltam), igazán csak az emlékfalra emlékeztem, amit most nem is találtam. Hamarosan hét-nyolc ember kóválygott a szélnek kitett réten és a piros sávot kerestük. Aztán végül meglett és mindenki a maga tempójában megindult Nagykovácsi felé.

Innentõl jött az a rész, ahol viszont soha sem jártam még. A lejtõ tetszett a kilátás viszont még jobban. Beérve a településre rá lehetett kapcsolni, mert az aszfalton nyugodt lépesek következhettek. Már kifelé haladtam Nagykovácsiból, amikor Katona Gabi ért utol. Elmesélte, hogy ezt a részt úgy ismeri, mint a tenyerét, mert errefelé jártak a madáretetõ túrákon. A tempókülönbség miatt lassan szétváltak útjaink. A vártnál nehezebben jött el a Vöröspocsolyás-hát nevû ellenõrzõ pont. Azt is nagyon értékeltem egyébként ebben a túrában, hogy minél elõrébb voltunk a túrában, annál rövidebbek voltak a távolságok az ellenõrzõ pontok között. Ez a fáradsággal arányban külön jól esett.

Itt egy idõre még a nap is kisütött. Valahogy én nem is számítottam esõre, úgy éreztem, hogy elkerül majd. Hamarosan feltûnt a cél (Csúcs-hegy) és az elõtte lévõ célpontok is. Látszott, hogy odáig azért még menni kell. Fekete-fejnél volt valami félreértés a pontõrök között így volt egy 3a és egy 3b ellenõrzõ pont is. Itt találkoztam Bubuval és Gudlukinggal. Pár mondatot váltottunk egymással, aztán én egy futó sráccal iramodtam tovább, aki akkor éppen „csak” gyorsan lépkedett. Ez még mindig az „ismeretlen rész” volt nekem. Lehet, hogy elsõre nem is találtam volna meg a Szépjuhásznéról való felkanyarodást.

Ismét egyedül, a saját tempóban nyomultam tovább, de már a zöld kör jelzésen. Aztán végre elértem a negyedik ellenõrzõ pontot. Jól jött a csoki is bár nekem már korábban is kellett fogyasztanom a saját adagomból.

Rátértem a BUÉK 20-ról már jól ismert útvonalra, amely – kis eltéréssel – egészen a Határ-nyereg utánig azonos volt ezzel a túrával. Páran összeverõdtünk itt, akikkel hol közelebbrõl, hol távolabbról követtük egymást. A Nyéki-hegy nem ment könnyen még jó, hogy emlékeztem hol is van a teteje. Aztán egy kis szusszanás és jöhetett az igazán komoly kaptató. Itt már éreztem a fáradságot, de azért igyekeztem egyenletesen felfelé haladni. A nyeregbõl aztán ismét egy újdonság jött, az Újlaki-hegy. Érezni lehetett rendesen a szél erejét. A pontõr lány – a cudar idõ dacára – még bennünket bíztatott, hogy mindjárt itt van a forró tea és a virsli. Az tény, hogy már vártam célt.

A lejtmenetben találkoztam kínai túrázókkal, akikkel udvariasan üdvözöltük egymást. Szeretek külföldiekkel találkozni hazánk tájain, valahogyan mindig jó érzéssel tölte el. A cél felé vezetõ ösvényt hamar elérve már robogtam is lefelé a pingvineket jelzõ táblák mentén. A Menedékház után örömmel láttam meg Attila kocsiját, aki – mivel négy óra alatt lefutotta a távot – már fel is hozta a célba azt. Bent Sztancsik Gyuriék intézték nekem az elismeréseket én pedig lassan hozzáláttam az ebédemhez. Közben jó pár ismerõs megérkezett Bibor, Tibet, Katona Gabi - köztük VadMalac már másodszor – és együtt beszéltük meg a túra élményeit. Sanyi beérkezésével pedig már indult is az autó a Dunakanyar felé.

Nagyszerû túra volt, köszönöm a rendezést!
 
 
nim69Túra éve: 20102010.02.21 22:37:34
megnéz nim69 összes beszámolója
2010.02.20. Budai-Trapp
Vonattal mentem és kis elõkészület után már 7:45-kor indultam Csabáról. Kis aszfalt út után már a fõútnál látótávolságba kerültek az elõttem indulók. Gondoltam jó lesz így látótávolságban maradni, s esetleg egy csoportban maradni, lépést tartani valakikkel. A K-en haladtunk sokáig, majd mikor bementünk az erdõbe, ott elkezdõdött a jégen-vízen, latyakos hóban való járás. Nehezen, de jó ütemben haladtunk. A hegyre felfelé menet kicsit jobb volt, mert a latyak szünt, és letaposott hó váltotta fel. Egy helyen ahol a csoportot megelõztem majdnem elmentem, mert csak a lábam elé néztem és a K meg elkanyarodott balra fel. Még jó, hogy csak néhány 10 m-rõl volt szó és szóltak. Így haladtunk a K, K+ elágazásig (1.E.P.-8,9km). Fent itt már igen erõsen fújt a szél és tovább a K-en a Nagy-Szénás felé vettük az irányt. Nagy köd, alig lehetett látni, s a szél ahogy haladtunk felfelé csak erõsödött. Majd megint egy 1-200m-es kitérõ, mert a ködben nem vettem észre, hogy a Nagy-Szénáshoz értünk és a lábánál jobbra tovább mentem a letaposott ösvényen. Csak jel nem volt és már jött egy futó is, s ekkor visszafordultunk a hegyig, ahol már a többiek is tanakodtak merre tovább. Mivel itt a köveken volt lent a jelzés (K), így nehéz volt észrevenni. Aztán már ismerõs volt, hogy igen ez a nagy-hegy, de a köd alig engedett néhány 10m-t látni és a szél is majd le vitt ( pedig nem vagyok egy kis darab). Arra emlékeztem régebbi túráról, meg az itinerbõl is hogy jobbra kell tartani és ott lesz valahol a P jelzés, így a nagy semmiben keresgélve mégis megtaláltuk a levezetõ (Nagykovácsiba) ösvényt. Jó volt lefelé haladni. S majd kis aszfalton kocogni. A Könyvtár-kocsmába most nem mentem be, pedig egy cola jól esett volna, de még az elején jártunk és úgy terveztem, hogy amíg bírom megyek jó ütemet. A végét ahogy néztem úgyis elég szintes lesz. A 2E.P a Vörös-pocsolya nevû hely volt . Itt is jó nagy a szél- mondtuk is a pontõrnek, hogy jó helyeket választottak pecsételéshez. (+7,4km-nél jártunk) Majd tovább mentünk, ill. innen már majdnem egyedül, mert többen lemaradtak ill. sokan, fõleg futók megelõztek a P-on a Fekete-fej pontig, meredek megközelíthetõséggel. A csúcson a zászlónál kód írás, majd lejjebb kissé, a pihenõnél kis öreg bácsi pecsételt. (+3,6km) Meredek fel, akkor meredeken le is. S nem sokára elértük a Szépjuhászné utat. Itt kis várakozás, hogy merre is tovább, mert az itiner szerint én itt vártam a váltást a Z o-re, de nem. Már ketten tanakodtunk, mikor jött egy ismerõs (erre ismerõs) fiatal srác-látásból ismerem, aki útba igazított, hogy csak szépen felfelé haladjunk még a piroson a hegyre. De nemsokára elértem a Z o-t és gondoltam nincs már sok hátra az ellenõrzõ pontig. De volt. De ez legalább aránylag sík volt és faforgácsos- jó fa illat társult hozzá. Végre újabb pont, csoki+ pezsgõtabletta. Itt többen akik a Z-ön együtt beszélgetve jöttünk kis pihenõt tartottunk, talán 5 percet, s sokan össze is torlódtunk.(+3,2km) Innen a S-n haladtunk majdnem a célig tovább, de hogy. Elõször csak lefelé és síkon a Hûvösvölgyig, majd átkelve az úton tovább a Határ-nyereg felé, ami innen 2,3km-re van. S szinte végig emelkedõ, csak a vége lejtmenet. De nem is ez az út vége az E.P., így még innen tovább trappolok, egyre jobban elegem van az emelkedõkbõl, de az vigasztal, hogy remélhetõleg ez az utolsó. Igen, ill. nem , mert még innen egy "sima" hegyre fel és egy sziklás hegynek menet volt, közte néhány száz méteres pihivel. De itt már azt mondtam, hogy mikor lesz már vége ( a lábam nem volt igazán jó). Az Újlaki-hegyet - utolsó elõtti E.P-ot- szintén a csúcson pecsételték, a pontozó lány majd meg fagyott a kínzó hideg szélben, de azt mondta nem megy lejjebb, mert ide mindenkinek fel kell jönnie ez a pláne benne. (+4,4km) Itt kérdeztem már egy túratárstól igen kimerülve, hogy ugye nem lesz már sok szint ezután. Reménykedtem benne, s meg is nyugtatott, hogy nem, már szinte ennyi volt. S igaza is lett. Szinte sík terepen, bár igen latyakos hóban ( ez jellemezte az egész túrát) trappoltam végig, vagy vánszorogtam(?) az utolsó részt a Virágos nyeregnél gondoltam egy colára, de mondom onnan már csak lejt menet van ( ezt tudtam másik túráról, aztán a célban a várva várt virsli), így kihagytam, s a buszt is el akartam érni úgy, hogy kajálok is. Szóval menet, csúszkálás és végre a célban, ismerõsök (útközbeni elõzgetõs) gratulációja és viszont. Õk már ettek vagy indultak haza. Szóval végül is 7:20 alatt értem a célba. Szép, de kemény túra volt. Köszönöm.
 
 
tiltonTúra éve: 20102010.02.21 21:36:40
megnéz tilton összes beszámolója
Igen, a hír igaz. Nemcsak hóban lehet túrázni, ahogyan a Margita után írtam. Olvadó hóban, jeges hóban, jégkásában is. Csak kicsit fárasztóbb. Õszintén szólva sokkal fárasztóbb. Nincs túlságosan nagy teljesítménytúrás múltam, de nem emlékszem, hogy a legelsõ teljesítménytúrám, a 2007-es Gerecse 50 kivételével bármelyiken is ennyire elfáradtam volna. Mindazonáltal remek nap volt. A hajnali kelés, a félálomban metróhoz, állomásra botorkálás, fagyoskodás ellenére. Aztán végre bent az erdõben, csendben, nyugalomban, tiszta levegõn. Baktatunk a hóban, kezd ismerõssé válni a táj, jártam már erre, csak visszafelé. A Szénásokhoz mindig is erõs érzelmi szálak kötöttek, bár rajongásom évekig csak plátói volt és inkább a dolomit lennek szólt, mint magának a hegynek. Aztán tavaly több túra is érintette különbözõ évszakokban és napszakokban, minden alkalommal lenyûgözött. Mint most is sejtelmes fényeivel, az elvarázsolt, kétágú feketefenyõvel aminek ködbe burkolózott törzse mellõl az elsõ pontõr is elõtûnik. Nagy eltévedõ vagyok, de most egész idõ alatt nem volt gond a tájékozódással. Élveztük a sétát, kerülgettük a mélyebb tócsákat, késõbb már azt sem. A bakancsom ismét jól vizsgázott, ami víz belekerült, felülrõl folyt be, nem alulról szivárgott. Tudtam, hogy nincs még tavasz, rengeteg hó volt még a városban, várható volt, hogy itt a hegyek között is, mégis vártam valami jelre. És hát persze, hogy megtaláltam. Jön már. Mások a fények,élénk zöldek, duzzadtak a mohapárnák, színesebbek a zuzmók a fatörzseken. Egy egészen élõnek tûnõ bükkös sás levelet is láttam valahol. De az igazi bizonyíték a végig a dalukkal kísérõ rigók és cinkék voltak és az Újlaki-hegy után vihorászó mátyásmadár.
Megint megtapasztaltam, hogy a túrákat valójában fejben teljesíti az ember. A Fekete-fejet beharangoztam Gabinak, brutális emelkedõre számítson. Simán fölmentünk, na jó egy kicsit azért kimelegedtünk. Nem számítottunk a Hárs-hegyi emelkedõre. Mire a zöld körhöz felértünk teljesen behaltunk, sebeinket nyalogatva pihegni kényszerültünk. Az Újlaki-hegy mindig megvisel, de olyan csodaszép, hogy elnézem neki. Most is kegyeibe fogadott, bár nem ment könnyen. Többen emlegették már az itteni vidám pontõr lányt. Õ is és minden pontõr kedves volt, barátságos, készségesen útbaigazított. A virsli és a tea is nagyon finom volt a célban.
Köszönjük a szervezést.
Képek itt
 
 
biborTúra éve: 20102010.02.21 18:40:45
megnéz bibor összes beszámolója
Budai Trapp

Piliscsabáig kései szunyókálás a vonaton, ki- kipillantva az ablakon szürke, esõsnek ígérkezõ idõ nézett vissza rám. Leszállva nagyon jó rajtpozíciót sikerült elcsípni, mire a banánom megeszem már bent is vagyok az épületben. Nevezés- kösz Múzsla a tollat azt mindig elfelejtek vinni=)- aztán go. Piliscsabán kedvcsináló aszfalt amíg a falu szélén bemutatkoznak a terepviszonyok: jég, felette víz, itt- ott hó. A kutyaugatás még hallatszik mikor a jeges út lassításra és óvatosságra kényszerít. Nemsokára magam maradok látóhatáron belül senki, a Kõris - völgyben madárdal: néhány cinege hirdeti a tavasz eljövetelét. Vagy csak unalmukban csicseregtek, passz:) Az út több részen merõ víz inkább a havas szélén megyek.Késõbb néhány kóbor futó elõz és köd száll le. A ponton már kifejezetten ködös - õszies idõ van. A Nagy -Szénás elõtt a hegyoldalon azt gondolom cudar egy idõ van fújja a hajam a szél mint a gyõzelmi lobogót. A Nagy - Szénáson hatalmas köd és veszettül fújó szél fogad. De legalább végre egy kis emelkedõ sok volt már a laposból. Fent kedves ismerõsökkel találkozok majd továbbindulok. Lefelé gondolkodok, hogy valahol majd a P-ra kell áttérni nem tudom miért rémlett h majd a faluban.. A szélben nem esik kedvemre elõvenni az itinert de hasznos ötlet volt: pont itt kell jobbra fordulva "elpirulni" a Nagy- Szénáson. Akkor valszeg túlmentem az elágazáson jut eszembe és valóban kb. száz méter hátra és ott van a földön meg a fákon is. Ez a szakasz kifejezetten télies, havas. Lefelé jó lenne spurizni de hülyén csúszik a hó, nem megy..Nagykovácsiba érve kényeztetõ száraz aszfalt és lejt kihasználás s mintha a nap is sütne.. A falu közepén az emlékezetes CBA, ahol alig akartak nekem pecsételni a PPU-hoz. Többeket utolérve felfelé elhagyjuk a falut és visszatérünk a természetes állapotokhoz: hó, víz.Vörös-pocsolya elõtt a tócsát kerülgetve az egyik bokor galád módon megtámadja a hajam, alig bírom kibogozni az ágai közül. A pont elõtt még egy tisztáson hátranézek és nagyon sötétkék eget pillantok meg. Jó lenne ha az esõ kibírná már a végéig.. Újabb pecsét a pocsolyás Vörös pocsolyánál és amíg a müzlimet eszegetem leérek a Julianna majorhoz vezetõ mûúthoz.A Vadaspark környéke, emlékszek innen kezdõdött az önálló tájolású rész a kilátók-túrán:) Felpillantva zászló lobog a dombtetõn, hát gyorsan fel is baktatok a Fekete- fejre. A pont nem a csúcson van vagy 50 méterrel lejjebb egy lány ír alá. Elõttem egy srácnak felajánlja hogy a külön papírjára pecsétet is rajzol ha kell:) Lefelé jól belehúzok alig bírok megállni kicsit lejjebb ahol egy 80 év körüli apóka pecsétel. Összeveszhettek a lánnyal, fura megoldás ez, pecsét itt, aláírás ott.. még egy kis havazás után a nemszeretem kanyar az aszfalton. A forgalmas útról megkönnyebbülés letérni a Kis-Hárs hegy felé. Több túrázót utolérek majd a körúti séta után újabb pont ahol találkozok Kitöréses útitársammal; megeszem a csokit és a sárgán tovalódulok. Nemsokára Tibet ér utol és elbeszélgetünk Hûvösvölgyig. A lángososnál sokan tartanak egyedi frissítõpontot:) A S mostanában számomra agyonjárt szakasza következik fel az Újlakira. A katonasíron rengeteg színes mécses díszeleg. A Határ-nyeregre egy öreg nénike komótosan ballag fel bottal. Az aszfalt elõtt szétázott - szétdobált reklámújságok csúfítják a tájat. A hó elolvadt a kövekrõl és a kövek barnája elûzi a nagyon fehér- nagyon tél hangulatot. Az Újlakira könnyen felérek itt egy lány pecsétel. Szélben állva látszólag nem fázik..nem lennék a helyében.13:09van és még 2,5 km. A hatos átlag- 5 órán belüli idõ nem lesz meg az már biztos..a Virágos - nyeregnél nézem az útvonalvázlatot és rátérek a K+re. Meglepetés, hogy ki van egy A4es lappal írva a célirány és két piros szalagocska is.Az elõzõ években semmi nem volt azt mondták..kis ösvény lefelé és házakhoz érek. Itt ér utol K.Robi akivel a célig együtt megyünk. Az utcába kiérve újabb papír mutatja az irányt. A házba -célba betoppanunk és 13:30kerül a lapra, vagyis 5:05 lett a vége.Jó az nekem, hóban- vízben.Bent a gyorsabbak pihennek, egyiküktõl a virslimért kapok egy lekváros fánkot , thx:) Továbbá köszönet K.Robinak+az esõnek amiért kibírta estig:)
 
 
SipiTúra éve: 20102010.02.20 21:16:42
megnéz Sipi összes beszámolója
Budai Trapp : Pilicsaba - Óbuda ,Menedékház u.
táv:30 km (itiner szerint)
szint: 1100 méter

Angyalföld vasútállomás reggel fél nyolc ,Nyugatiból érkezõ luxus vonat tömve túrázóval,hely alig van leülni ,pedig komoly szerelvény igazítást tervezek (kamásli felvétel,télikabát elcsomagolása.stb..),újság olvasással és reggelivel egybekötve.
A kalauz minden túratárstól akkurátusan megkérdi oda-vissza lesz-e az út ,már aki nem elõre váltotta jegyét....?!Látom rajta nem érti,hogy a sok lökött "kiránduló" hogyan fog vissza menni pestre !

Nyolc óra tíz körül leszáll vagy 200 túrázó Piliscsabán ,megrohamozva a nevezési helységet,ahol aránylag gyorsan,szakszerûen indítanak minket.
Csomagot még feladom ,legyen némi száraz ruhám,cipõm,kabátom a célban,aztán 8 óra 20-kor nekivágok az elején még akadály mentes aszfaltnak ,majd a kivezetõ földutak hóval,latyakkal,hókásával,vízzel borított szakaszának.
Elsõ indulásom ezen a túrán,a talaj viszonyok tekintetében nem sok jóra számítottam,be is jött! Helyenként bokáig merültem a jeges vízbe ,ez a mûvelet igen sokszor sikerült a túrán ,szinte végig vizes volt a lábam,zoknim,cipõm. Szerencsére a gyalogos,helyenként kocogó tempóm termelt annyi hõt ,hogy a komfort érzetemet elfogadható szinten tartotta!

Két kavarás volt ,az egyik rögtön az elején a Kavics-hegy környékén,ahol a kék jelzés nem folytatódik ,az út két felé ágazik,egyiken sem láttam jelölést....,ki erre ment ,ki arra !Vártam míg olyan sporttárs jött aki már járt erre.....Persze késõbb ,pár száz méterrel arrébb már bejött a kék !
A Kõris-völgy végétõl a kék-kék+ elágazásáig tartó emelkedõ végén ,az ott lévõ klasszikus fenyõfa töviben értem el az elsõ ellenõrzõ pontot(8,9km).Itt találkoztam tétova hegyi-tevével,aki aztán hamar eltünt Nagy-Szénás felé a ködbe !
Hihetetlen idõ volt fenn a Szénáson metszõ hideg-viharos szél ,és ami meglepõ még nagy köd is !?(ezt nem is értem ,a kettõ együtt...) Persze hogy eltévedtem(tünk) még vagy nyolcan ,volt aki szembõl jött ,keveregtünk egy csomó ideig ,már nagyon mérges voltam ,hogy nincs meg a piros jelzés. A Hosszú-árok felé ismerem ,ill. lefelé ,Nagykovácsi irányába is mentem már ,de nem sokszor ,és ahogy Yoyo mondani
vélte ,nincs hová felfesteni a jelzéseket fenn ,és így nehéz megtalálni azokat ,annak aki ritkán jár erre,pláne extrém idõben!
Aztán megoldódott ,kiszúrtuk egy kidõlt fán lévõ pirosat ,a "közbe visszatért" teve sporival ,onnan már nem volt tévesztés,a többi útvonal ismerõs tájon vezetett.
Nagykovácsin hamar átmentem ,nem volt most se kocsmázás ,sem cukrászda,hiába a rossz idõben minnél hamarabb túl akar lenni az ember a "kötelességen"... ,egyre többet jutott eszembe a beigért virsli a célba.Most vittem hátizsákot ,benne lévõ 1 liter tea hamar elfogyott ,mert szomjas voltam....,érdekes a Kitörés rövidebb változatára ,és a Barlangtól-barlangig túrára 1-1 alma,és csoki elég volt ,magammal vitt ital nélkül!?
A második ellenõrzõ pont,Vörös-pocsolya(16,3km) után egyre több elõzõ vonattal "induló" túrázót értem utol ,egyre jobban csúszott a hó-latyak kombó! Ezután hamar feljutottunk a 3.-ik ellenõrzõponthoz, mint kiderült elsõ szakaszához,ahol egy kedves pontõr leány írta alá igazoló füzetünk.
Fekete-fej(19,9km)
Itt érdekes BTSSZ-es megoldás volt: miután az igazolást megkaptuk ,kb. 200 méterrel lejjebb egy másik pontõr ,jelen esetben a Pilisi Trappról ismert 80 éves bácsi pecsételt ,ami kissé hosszadalmasra sikerült az egyszerre sokan odaérkezõ sporttársak esetében!Elõsször leesett a bélyegzõ ,majd valamelyik itinert fújta el a szél,hát kellett kicsit várni.....,egy-két futó majd szét robbant az idegtõl !
Végül is egy szót nem szólhatunk ,szeretnék én ennyi idõs koromban ,ilyen idõben ,télen pontõr lenni a hegytetõn !
Ezután tovább a piroson ,onnan Hárs-hegy zöld körút,itt a 4.-ik ellenõrzõpont(23,1km),majd a sárgán le Hûvösvölgy felé.Kocsmát most kihagytam az aluljáró felett ,a Kitörés éjjelén bemutatott hátasom a lécsõsor tetején rossz emlékeket idézett bennem.
Újlaki-hegy(27,5km)5.-ik ellenõrzõpont: a Nagy-Szénás kistestvére,úgy a körülmények ,idõ és talajviszonyok tekintetében ,a szél itt is mindig fúj(nem véletlenül a siklóernyõsök egyik kedvenc ugró helye,ki is van deszkázva egy emelvény a tetõn)csak ide már jóval fáradtabban
ér el a túrázók zöme ,kevésbé tolerálja az extrém "szépségeket"!
Egy vékony kabátban álldogált a pontõr hölgy,szerintem a túra egyik legdurvább részén.Kérdésemre ,hogy nem fázik-e azt mondta ,õt mindenki csak sajnálja ,pedig semmi baja....Ebben maradtunk ,és zúdultam le Virágos-nyereg felé a sárgán ,fejben erõsebben ,hiába közel a cél ....! A kék kereszt jelzés mellett lévõ kis táblát sikeresen észre véve, lecsúszkáltam a Menedékház u.-i BTSSZ vendégházba(30km) ,sikeresen teljesítve 5 óra 5 perc alatt(5,90 km/h) ezt az elég extrémre sikeredett téli rendezvényt. Érkezés:13,25-kor.

Tea ,virsli,pecsét Bp. kupa füzetbe,aztán kellemes séta a városi tömegközlekedésig!
Logisztikailag nem túl szerencsés ez a túra ,kivonatozni Piliscsabára ,majd az Isten háta mögötti célból eljutni a városba ,de a vonalvezetése nem rossz ,nyáron jobban tetszene.....

A rendezéssel csak egy bajom van ,más túrájukon is észrevettem ,ill. be is vallották(pl. a Pilisi Trappon) ,hogy évek óta nincs bejárás ,emlékezetbõl rendeznek ,pedig szerintem ,legyen az cross-futás,vagy teljesítménytúra ,a szervezõknek elõtte be kell járni ,ez elengedhetetlen !Azt hiszem nem kell részletezni hogy miért ! Arról nem is beszélve ,hogy a Virágos-nyereg melletti kis táblácskát(teljesítménytúra cél) én nyár óta látom ,nem vette le senki,hmmm... egész évben halad ott vagy félszáz túra ,nagy keverés lehet belõle ,meg aztán úgy tudom erdõgazdasági szabály is elõírja a túrák utáni jelölések leszedését!Persze akkor újra fel kéne tenni?!

2010. Sipi







 
 
yoyoTúra éve: 20102010.02.20 21:04:01
megnéz yoyo összes beszámolója
Ez a trapp úgy marad az emlékezetemben,amin nagyon elfáradtam.

Egész éjjel esett az esõ,és csak reggel döntöttem el,hogy megyek .

Gabi elvitt a rajtba ,de éppen senki nem volt , így nyugodtan ,és gyorsan tudtam nevezni . Aztán mikor kiléptem az ajtón akkor jött be egy vonat ,de akkor én már futottam is lefelé :P Hamar elértem az erdõ alját ,és eleinte csak locspocsos,majd késõbb letaposott jeges út fogadott. Felhúztam a hóláncot,és igen jól tudtam menni .Talán ennek,vagy kitudja minek köszönhetõen ,de szinte végig kocogtam a Kutya-hegy nyergéig. Na persze volt meg meg állás nekem is ,próbáltam megtervezni merrõl is kerüljem a pocsolyát,,legtöbbször nem volt értelme,mert ha a hóra léptem az berogyott alattam,és bokáig merültem a vízbe.de volt hogy lábszárig. A Kõris- völgyben utol értem néhány túrázót. A K+ on is iszonyú volt itt elestem mikor beszakadt egy hógödör alattam . Nagyon melegem volt felül ,forrt a fejem a sapka alatt ,a dzsekit is levettem ,túl öltöztem asszem.Elhatároztam,hogy majd haza szaladok a cuccal,nem cipelem .De aztán a Szénás jobb belátásra bírt ,kell a meleg cucc továbbra is,mert a szél igen erõsen fújt ,kilátás nem volt .A 40 cm letaposott hóban futottam lefelé a piroson . Ekkorra már fáradtam,kezdtem lomossá válni ,a kamáslim pántja is lifegett a talpam alatt . A sapka a nyakamra kötve ,a dzseki a derekamon . Kiértem Nagykovácsiba Erzsi néni akkor jött,mikor hajolgattam lefelé a kamáslimat igazítani ,,jajj kislyányom,már azt hittem elestél mondja ,abban a pillanatban egy autó belement egy kátyúba ,és jól lecsapott ,folyt a fejemen a trutyi mivel éppen gugoltam ..De nem érdekelt ,ilyenkor már nem . a piroson is felfutottam az aszfalton ,,bár nagy volt a kisértés ;) Aztán volt egy olyan rész ahol óriási víz volt amolyan havas mély locspocs,A kerülés itt sem ért semmit ,és meg mindíg hideg volt a lábam. Egyszerûen nem tudtam felfûteni !Aztán elõvettem az itinert,és láttam,hogy a Vörös-pocsolyánál lesz a pont,de hogy a P hrszg re minek mentem fel? nem tudom....nagyon mérges voltam magamra ,jöhettem vissza a p sávra, a mély hóban a tisztásnál alig lehetett haladni,és ott volt a pont ,innen tovább a Fekete-fejre,majd a Szépjuhésznénál fel a pirosra ,,tovább a Zo ,majd a sárga lefelé ahol iszonyat milyen vizes volt a hó. Egyfolytában folyt be a jeges víz,a cipõmbe .Hüviben jutalmaztam magam 1 kólával,majd a sárgán mentem felfelé néha még bele is kocogtam. a sirató fal után az Újlaki-hegy csúcsa jött viharos széllel ,milyen jó a sapka ;) Aztán a Virágos nyereg,majd a kék + után egy jelölés A 4es lappal ,és utána se kép se hang,kiértem egy aszfalt utcára ,és ott topogtam,hogy most merre.. gondoltam úgyis mindíg felfelé kell menni ,hát arra indultam,,bejött :) arra volt a cél .. Éppen akkor indult a hölgy kitáblázni A4 es lapokkal az irányt,,,mondtam is neki kell mint egy falat kenyér ,mert szerintem én is véletlen jöttem erre . Virsli fánk ,tea, kicsi pihizés 4:21 lett aztán indulás vissza ,amerrõl jöttem ,ismét felfelé,Virágos nyereg majd Hidegkút irányába .Elfáradtam alaposan az elõzõ napi esõ várhatott volna .sokat rontott a komfort érzeten .
 
 
tétova hegyi-teveTúra éve: 20102010.02.20 18:15:58
megnéz tétova hegyi-teve összes beszámolója
Tevetrapp és hódagonya a Budai hegyekben

Piliscsabáról a vasútállomásról indult a túra. Kihasználtam a késõi rajt adta lehetõséget így majd 9-kor vágtam neki kissé hûvös, de az évszakhoz képest elfogadható idõben. Már az elsõ kanyarban elbénáztam a kéket, de leérve a 10-es útra hamar meglett újra. Némi betonozás után értünk be az erdõbe, ahol helyenként csúszós, máshol a cipõmbe jócskán bekéredzkedõ jéghideg hólében nyomtam felfelé. Ezen a szakaszon viszonylag sokan caplattak még. Az elsõ ellenõrzõ ponton találkoztam Sipivel is, akivel a kitörésen tévedtünk el. Baráti kézfogás, s jöhet a Nagy-szénás. Jeges szél, vastag köd fogadott a kopasz tetõn. Az orrunkig alig láttunk, s így meglehetõsen nehezen lett meg a piros jelzés. Nagykovácsiba ereszkedve viszont még a nap is kibújt, jó kedvet csinálva a Vörös-Pocsolyáig tartó hosszú emelkedõhöz. Itt értem be a korábban induló tömeget, s engem is itt hagyott le egy nálam is gyorsabb lábú futó. A "pocsolyánál" gyors pecsét s nyomás a Fekete Fej, ahol Anita írt alá (olvashatóan, így gondolom ez volt a lány neve), lejjebb pedig egy bácsi adott pecsétet is. Átkelve az úton megkezdtem az emelkedést a Zöld körútig (ez egy gyalogtrapp volt már csak) s elérve azt balra fordulva folytattam a sárgáig. Itt egy sport szelet és 2 plussz tablettát is kaptam. Furcs módon ez volt az egyetlen ellátmány a túra során. Pedig egész végig számban éreztem a korábbi leírásokban említett, a célban osztogatott virslit. De ma ez nekem kimaradt. Kár. A sárgán lefelé (s innen a kitörés útvonalán vezetett az út egészen a virágos nyeregig), át a Hûvösvölgyi úton kezdtem meg a kapaszkodást (mely hamarosan ismét gyaloglásban folytatódott) a Határ, majd a Virágos nyeregig. Kis kevergés a kék kereszten s eljutottam a célba. Ebben segített az itt beért spori is, mert szalag nem volt. Szóval figyelem! A csacsikat elhagyva, az elsõ úton balra lehet elérni a célba.
A túra kellemes útvonalon haladt, igazi téli útviszonyok mellett. Volt benne szint is jócskán, így edzésnek sem volt utolsó. Szerencsére a löttyös hátizsákommal futottam s így elég innivalóm volt. A szervezõk innivalót ugyanis egyáltalán nem adtak. Errõl érdemes gondoskodni magunknak. Persze volt számtalan lehetõség, kocsma s egyebek az úton, akár ezeket is igénybe lehet venni. Minden tiszteletem a pontõröké, ebben az idõben kinnállni legalább akkora teljesítmény, mint végigmenni. Az újlaki-hegyi lányt sajnáltam a legjobban, mert ott lehetett a legkeményebb posztolni. Igaz ez rajta nem látszott, vidáman fogadta érkezésemet.
Köszönet a rendezésért, bár az elmaradt virsli miatt kissé szomorú voltam.
 
 
 Túra éve: 2009
bükkjáróTúra éve: 20092009.03.02 11:03:03
megnéz bükkjáró összes beszámolója
Budai Trapp
2009.02.14.
Táv: 30km
Menetidõ: 5ó 45p
Csípõs hideg, mínusz pár fok, 10-20 cm hó. Csapadék nem volt.

Az utolsó vonattal mentem ki Piliscsabára, így 10 óra elõtt rajtoltam. Végig igyekeztem nyugott, kiegyensúlyozott tempót menni (fõként esések nélkül). Ez végül sikerült is, mivel a célban nem éreztem magam nagyon fáradtnak és terv szerint a Kitörés 25-re át akartam menni. (Bp Kupás tura volt mindkettõ) A célban most nem a szokásos tömeg fogadott, talán a borongós idõ miatt is. Az egyébként jellemzõ volt a túrára végig, hogy szinte úgy éreztem, mintha nem is túrán, hanem egy sima kiránduláson lennék, nem volt tömeg. A túra után jól esett a virsli és a meleg tea, plusz még ásvány víz is volt. Extra ráadásként kidelült, hogy 5x teljesítõ lettem és meg is kaptam ezért a plusz kitûzõt, ami nagyon tetszett.
 
 
RrBmIrGaMiDTúra éve: 20092009.03.02 00:41:18
megnéz RrBmIrGaMiD összes beszámolója
Budai Trapp

Kiírás szerint:
Táv (térképen): 30 km Szint (térképen): 1100 m


Ismét csak egy jó kis késéssel írom meg a beszámolómat, de tartom magam a fogadalmamhoz.


(Negatív kezdés: Úgy tûnik, hogy az év eddig a lustálkodásról szól. Az elmúlt 2 hónap alatt 2 túrát sikerült összehozni, ami kb. 28,5%-a az elõre tervezett menetrendnek. Ebben szerepe volt annak is, hogy 1,5 hétig beteg voltam, köszönhetõen egyik kollégánknak, aki volt olyan kedves, és mindennap megosztotta velünk a betegségét.)


Mivel reggelente olyan nehéz az ébredés/felkelés, így maximálisan kihasználtuk a rajtidõ lehetõségei által nyújtott szabadságot. A Nyugatiból induló legutolsó olyan vonattal indultunk, mely még idõben odaérhetett. Persze - szokás szerint – ehhez is rohannunk kellett. :-) A lényeg, hogy még idõben érkeztünk meg… több túratárssal együtt.
A rajtidõ: 9:25, és mivel az utolsók között rajtoltunk, így nagyjából sejteni lehet, hogy mennyien is jelentek meg a túrán. Mi a 16X-dik rajtszámokkal indulhattunk. Annak, hogy "csak" ennyien indultunk, volt egy pozitív hatása is: sehol nem volt tömeg, így egy nyugodtabb környezetben túrázhattunk. És ez nagyon jó érzés volt!!!

Idõjárás:
Nagy örömömre szép kis hó fogadott bennünket. Azért is örültem ennek ennyire, mert mostanában teljesen kimaradt az életünkbõl a hó. (Legutóbb, a BUÉK-on volt kb. 1-2 cm hó vagy inkább zúzmara.) Az égen kevés felhõ, további égi áldásra nem lehetett számítani. A szél viszont erõsen fújt, ami a hidegérzetet erõsítette rendesen.

Túra:
Teljes erõbedobással indultunk neki, barátkoztunk a hóval, és az alatt található jéggel. Ez valamelyest nehezítette a menetelt, de én ezekre a dolgokra nem tudok negatívan tekinteni, inkább élvezem a változatosságot.
Az elején ment a „beetetés”: hegyek mellettünk, jobbra is, balra is, de nem kell egyiket sem megmászni. :-) A Kõris-völgy (elsõ szakasz) egy remek kis hely, remek látvány a hóval befedett táj. Emelkedõ nem sok, így elõkapom a gépet, és vadul kattintgatok mindenfele. Egyelõre se elõttünk, se mögöttünk senki. (Elvétve néhány favágó.)
Lassan beindul – ahogy közeledünk az 1.ep.-hez – megkezdõdik az emelkedés, kezdjük utolérni az embereket. Tehát nem tévedtünk el. :-) Bár nehéz is lett volna. A gyors pecsét után megmásztuk a Nagy-Szénást, bár szinte senki nem jött fel a csúcsra, én azért felmentem, kíváncsi voltam milyen a kilátás. Megérte: meg is örökítettem jó-néhány (~24) képben. Ha nem lennék ilyen „súlyos egyéniség”, akkor bizony a szél lekapott volna a csúcsról. :-)
Irány Nagykovácsi („szegények faluja”): lefele, majd ismét fel, és már a Vörös-pocsolyás-hát talaját tapossuk. Egy-két pillanatra a Nap is elõbújt.
2.ep: ismét egy gyors pecsét, majd tovább a piros sávon. Már távolról kiszúrtam a Fekete-fej tetején látható zászlót. Nemsokára meg is érkeztünk hozzá, majd felmásztunk rá. (A hegyre, nem a zászlóra. :-)) A 3.ep. nem pont fent a csúcson volt, hanem már lefele-menet. A leérkezés után ismét következhetett egy felfele-menet: elértük az P-Z elágazást, melyre – ahogy a következõ ellenõrzõponton hallottam a pontõrtõl -, sokan panaszkodtak, hogy eltévedtek ennél a résznél. Pedig itt nem volt mit eltéveszteni – szerintem. Állítólag valaki megfordította a Budai Trapp feliratot tartalmazó lapot, mely az irányt is mutatta, ami vicces lett volna, mert akkor max. fejjel lefelé lehetett volna a felirat. - tehát hülyeség. Illetve ott voltak a túrajelzések, szóval érthetetlen. :-)
Nagypapa üzenete:
"...egy eleg vekony sparga tartotta a nyilat, amely lotyogott is, szoval a szel vidaman el tudta forditani. A rogzites modja olyan volt. hogy nem fejjel lefele, hanem balrol jobbra fordult. Az elsoutasokat ez siman elvitte a masik iranyba..."
Természetesen nem állt szándékomban senkinek a lelkivilágba beletaposni. Remélem, azért a szervezõk nem csuklottak sokat az esetleges eltévedések miatt. (Egy konkrét esetet olvashatsz nagypapa beszámolójában.) Tanulság: itiner alaposabb vizsgálata, ha kérdéses az irány.
4.ep: pecsét, majd hajrá tovább. Hûvösvölgynél beugrottunk a Stop Shopban található DM-be, hogy kicsit feltöltsük a kiürült teakészletünket. Volt, akit/akiket ezután már 3-szor is elõztünk. De hát ez van, sokat fényképezek, ill. ha már volt lehetõség a vásárlásra, akkor miért ne. :-)
Innentõl már a Buék túráról ismert útvonalon haladhatunk. Felfele a jót beszélgettünk, így gyorsan mentek a km-k.
Olvastam a tavalyi beszámolókban, hogy az Újlaki-hegyen nem volt ep., így sokan lecsalták ezt. Most erre nem volt lehetõség, mert fent a csúcsán volt az 5.ep. Elõtte persze a már ismerõs meredek szakasz, több káromkodó ember, sokan foggal-körömmel kapaszkodnak, hogy ne csússzanak vissza. Én rohannék felfele, de a párom, mint legutóbb, így most sem élvezte ezt a részt, így segítettem neki, ahogy tudtam. Egy kötél elkélt volna. :-) Az Újlaki-hegyen a „szokásos” fotózás, majd le, mert nagyon vad szelek vannak errefelé. Jól esõ érzés, hogy sokan követnek a bizonytalan elágazásoknál/útkereséseknél: vezetem a csordát. Csak úgy sugározott belõlem a magabiztosság, de aki követett, nem járt rosszul. :-) Persze nem várunk senkire, aki jön-jön, aki nem-nem. Mire elérjük az elõre jelzett K-S elágazásokat, addigra mindenki lemarad. Pedig, mint utólag megállapíthattam, sokaknak elkélt volna a segítség. Mi elsõre megtaláltuk a szalagozott részt. Innen már csak egy rövid, de annál meredek lefele-menet, és már bent is vagyunk, a pici Menedékházban, amely tele emberekkel. A virslit azért megkóstoltam. Akikkel együtt jöttünk az Újlaki után, nem nagyon akartak érkezni, ebbõl gondoltam, hogy eltévedhettek. Jó volt üldögélni, de szaladt az idõ, így elindultunk haza. A buszhoz menet a mûúton szemben érkeztek néhányan, gondolom a kéken sétáltak lefele - ráadásként. A 137-es elõttünk ment el, így 20 perc várakozás. Ez idõ alatt többen érkeztek a túráról, így megtöltöttük a buszt rendesen.

Kép:
Nagy-Szénás
Nagy-Szénás
Nagykovácsi után
Újlaki-hegy (D)

Sárga:
Azon kívül, hogy egy szakaszon a sárga sávon is jöttünk, még eszembe jut 2 gondolat a sárga színrõl. Az egyik, hogy utunk alatt megcsodálhattuk, egy kreatív úr mûvét is, aki „sárgával” rajzolt egy szívet kedvesének – gondolom Valentin-nap alkalmából. Kedves. :-)
A másik, hogy az egyik kedves túrázó, sárga papírzsebkendõvel segítette az utána érkezõket a tájékozódásban, mert minden szakaszon eldobott/elejtett egyet-egyet. Hmmm...

Itiner:
Szuper. Rövid, lényegre törõ, minden nélkülözhetetlen információt tartalmaz. A leírásban az összes fontos információ benne. (Egy pici hiányérzet: az emelkedés, csak érdekességképp, belekerülhetett volna a szakaszokhoz.) A hátoldalon a térkép: akár ez alapján is lehet teljesíteni: mi így tettünk.

Köszönjük a szervezõknek a túrát/szervezést. Szuper volt, nagyon élveztük. És egészségre mindenkinek, aki elindult (akár teljesítette, akár nem). Kellemes nap volt.



Szintmetszet*:

GPSies - Budai Trapp
tovább


* A képre kattintva részletes térkép és adatok
 
 
nagypapaTúra éve: 20092009.02.19 16:54:06
megnéz nagypapa összes beszámolója
Budai Trapp

Hohó, itt tél van! - jegyeztem meg, amikor a luxusvonat elhagyta Óbuda területét. A Kelenföld és a szürke Belváros között ingázó lakos számára meglepetés volt a haladással arányosan növekvõ hómagasság. A Téli Mátrát 12 fokos tavasz követte és február 6-án, kellõ idõben, még a Csereháton is kibújtak a kertben a hóvirágok, hányni kezdte a barkát a mogyoróbokor. Ki gondolta volna, hacsak nem figyelt oda a bejáró kollégák jelentésére, hogy a budai hegyeket jó kis hó fedi.
Egy év kihagyás után elindultam, hogy beszerezzem a tizedik Trappért járó, névre szóló kitûzõt. Idejében kimentem az állomásra, hogy helyet kapjak az elsõ kocsiban, aminek majd a piliscsabai leszálláskor lesz jelentõsége. Hámori István tûnt fel hamarosan, egyelõre elég szintelen öltözetben, amelynek tarkasága csak lassan kezdett kibontakozni a vonatban. Az utazás során áttekintettük az elmúlt év eseményeit, s én csodálattal hallgattam Pista nepáli és Machu Picchu környéki élményeivel fûszerezett mondókáját. Megállapitottam, hogy mások is kimozdultak a szabadba. A Kirándulást Kedvelõk Klubjának szokásosan Rákosrendezõn felszálló vezetõje, Buczolich Zoltán, Sebõk Márton társaságában a peronon magaslott. A harmadik személyt nem ismertem fel, a korszerû ablakokat pedig nem lehet lehúzni. Derengett, hogy az a társaság is Piliscsaba felé indul, ámde a csabai létharc ismeretében lemondtam arról, hogy társasági élményt kezdeményezzek. Tisztelt túratársunk, Rácz Frigyes, pedig minket mellõzött, amikor aquincumi felszállása után észrevette dr. Lopussny célszemélyt, akivel gyakran szokta együtt morzsolni a kilométereket.
Vonatunk sikeresen befutott a piliscsabai állomásra, s helyzetismeretem folytán, nem törõdve az engem futva megelõzõ egyénekkel, kényelmesen biztositottam a körülbelül ötödik helyet. Varró Lidia tagsági szinten járó nevezési dijat akart beszedni tõlem, meg kellett gyõznöm arról, hogy még mindig magányos szabadúszóként járok túrákra, s igy teljes összeggel támogatom a mozgalmat. Egy pillantra a néhai Tholt Albertre gondoltam, aki elismervények kitöltésével alaposan lefékezte a regisztrációt, emiatt nem lett célpontja olyan megjegyzéseknek, miszerint a rendezõk a saját zsebükre is dolgoznak. Efajta észrevétel máshol hangzott el, csak a rideg tárgyilagosság kedvéért emlitem meg. Ezután Sztancsik György talpamra kötötte az útilaput, mehettem.
Hajszálpontosan ugyanúgy, mint utoljára, 8:20-kor indultam el. Az infrastruktura redukálódott, azaz a korcsmát bezárták, a fabódé sem mûködött. Változnak az utazási szokások, nem fizetõdik ki a fenntartás? Majd a Téry 50-en meglátjuk, egyébként a kérdés csak költõi és szociográfus sem vagyok. Jobb lesz figyelni a kockaköves burkolatra, mivel az elsõ ötven méteren már csúsztam egy szerény távolságot. Amikor beértem a temetõi útra, Borosnyai Balázs húzott el mellettem egy futóleány társaságában. Jó nekik, én mint súlyos medve lépkedek - egyébként óvatosan - a sarok felé. Nincs újdonság, nézek a talpam alá, át a fõúton, fordulat balra és megcélozzuk a Kõris-völgy bejáratát. A falu feletti dombtetõn nem szaporodnak a házak, elég szellõs lehet az élet odafenn.
A völgy elején csapóajtó vár minket, utána megkezdjük az elég monoton vándorlást a hûvös bevágásban. Tavasz elõtt hó vagy sár fogadja az érkezõket, máshoz még nem volt szerencsém. Az út akkor válik érdekesebbé amikor egy jobbforduló után megkezdõdik az emelkedõ. Kanyarok jönnek, balról érdekes sziklák, majd egy jól elnyúlt U-betû után végre fenn vagyunk a Kutya-hegy nyergében, az elsõ ellenõrzõ pontnál. A 15-20 centis hó miatt jó tiz perccel késõbb értem fel a tisztásra, mint tavaly, de ez lényegtelen egy lassújáratú gyalogló számára. A Nagy-Szénás az erõs szélben nem nehéz, csak kellemetlen, mivel a szél tisztára sepri a tetõt, viszont jól belefúj a csontjainkba. A csúszós havon letipegünk Nagykovácsi szélére, majd a betonúton a település belsejébe. A majdnem félúton lévõ Gyopár sörözõ ideális hely lenne a szusszanásra, de választéka lehangoló: semmilyen meleg italt nem tart. Na, talán feketekávé lenne, a hazai szokásnak megfelelõen. Nálunk ugyanis a tea mintha luxuscikknek számitana, jóllehet mindig lehetne meleg viz egy fazékban, amihez csak egy tasak teát kellene tenni. Valamiért nem megy, a forralt bor sem. A közönség száraz bort vagy sört fogyaszt, hidegen. Még szerencse, hogy a globalizáció folytán kapható alkoholmentes ital, Cola alakjában. Arra jó ez a hely, hogy együnk néhány harapásnyi szilárd ételt a saját zsákunkból.
Ismét letudnivaló feladat következik a Vörös-pocsolyáig. Érdekessége a két éve megkezdett fakitermelés. Nem túl öregek a fák, nálunk nem hosszú az életük. Külföldi szem jobban észreveszi a korai kivágást, erdeink minõsége gyenge. Dehát amatõr ne képzelje magát erdészeti szakembernek. Hogy azonban jót is lássunk, feltûnik az ellenõrzõ pontnál álló páros alakja. Elismeréssel állapitom meg, hogy helyükön vannak. Miért is ez a megjegyzés? Csupán azért, mert elég gyakori az olyan ellenõrzés, amikor a pontõrök nem jönnek fel a pocsolyáig, hanem valahol lenn helyezkednek el. Megtehetik, ugyis arra fogunk menni, csak az embernek vegyes érzelmei tudnak lenni, amikor az itinerbe beirt helyen senkit sem talál. Arra gondol, hogy valami okból, rövid idõre elhagyták a helyüket és mi szépen túl fogunk menni a ponton, bélyegzõ nélkül, s aztán magyarázhatjuk a bizonyitványunkat.
Jelen esetben, nyugodt lélekkel baktatunk tovább a Fekete-fejre. Felcsúszkálunk a köveken, megcsodáljuk az erõs alapra szerelt magas nemzeti zászlót és körülnézünk pontõr után. Õ nincs, de sejthetõ, hogy valahova behúzódott az erõs szél elõl. Abban a reményben, hogy nem kell visszamászni a csúszós ösvényen, megkezdjük a leereszkedést. A pontõr a lejtõ felén bukkan fel, ott helyezkedett el egy padnál. Bélyegzés, ereszkedés a Szép Juhászné felé vivõ útra, majd fel a Hárshegyre, a körútig. Az ötven méterrel elõttem haladó fiatalember jobbra fordul a körúton. Rátapsolok, hogy álljon meg, balra kell menni. Õ nem érti, mit akarok és bizonyitásként a sétaút szélén elhelyezett nyilra mutat, amely a Trapp feliratot viseli és határozottan jobbra mutat. Megzavarodva, bambán nézek a nyilra. Útvonal módositás történt? Mint önállótlan ember, képes lettem volna jobbra fordulni és arra készültem, hogy elõkotorjam az útleirást, hiszen már megjártam egy párszor, amikor rutinból mentem az úton. Szerencsére, megtakaritottam az irodai munkát, mert a mögöttem jött három társunk egyike megpiszkálta a nyilat, s ebbõl kiderült, hogy a zsineggel lazán odaerõsitett táblát elfújta a szél. Amibõl is helyes levonni azt a tanulságot, hogy az útjelzõ táblák kihelyezésénél gondoljuk át a lehetséges veszélyeket, amelyek ellene dolgoznak a kivánt célnak. Nem árt hát a biztonságra törekvõ óvatosság, hiszen - mint tudjuk - a pokolba vivõ út is jószándékkal van kikövezve. Nem elõször találkozom félrevezetõ jelzéssel.
Hamarosan a Hûvösvölgy felé fordulunk. Sport szeletet zsebrevágva ereszkedünk le. Mivel a csúszós talaj miatt elég sok idõt elcsoszogtam, nem állok meg a Balázsnál lévõ lángossütõnél, hanem hozzákezdek a Nyéki-hegy megmászásához. A Határ-nyereg után a vártnál valamivel kellemetlenebb volt feljutni a parkolóhoz. Nemcsak nekem, hanem - körülnézve - másnak is. Utána megint barátságtalan csúszkálás jött az Újlaki-hegy legtetejéig. Nagyobb hó jobb lett volna, abban - bár nehezebb - de biztonságosabb a haladás. A pontõrök gyöngye a csúcson hûtötte csontjait és a párnafestékét, megakadályozva ezzel mindenféle kibújást az elõirt útvonalról. Utána már izgalommentesen gördültünk a Virágos-nyereg felé, ahol most nem volt ellenõrzõ pont, viszont ott várt minket a Borókás-büfé.
Nos, a büfé valóban várt minket, mi pedig a szokásos forralt bort vártuk majdnem addig, amig a Lánchid oroszlánja elbõgi magát. Idõ persze jócskán volt, dehát talán nem akadékoskodás, ha megjegyezzük, hogy a mai világban egy elõre elkészitett kondérból kimeritett pohárnyi ital a mikro-ban félperc alatt tûzforróra melegszik. Ez csak tényszerû megjegyzés, nem indulatból mondom, a bõ szintidõbe minden belefér.
Kis bukdácsolás következik a Menedék-útig, utána nézegetjük a szembejövõ ismerõseinket. A vikendházba belépve egyenesen Lévay Béla karjaiba futottam, aki az ajtóval szemben relaxálta magát egy asztalnál ülve. A törhetetlen sportember a legkorábbi rajttal indult, s mivel igy nem tudott mit kezdeni a rengeteg idõvel, megvárta a "Kitörés" Borókásból, 22 órakor induló esti rajtját és azzal készült tovább menni Szomorig. Elismerésem, dehát ebben nincs semmi különös, ha tudjuk, hogy olyan emberrõl van szó, aki volt már az év teljesitménytúrázója.
Ezt igy kellett elmondani, de közben odaléptem a tisztelt rendezõség asztalához és arra igyekeztem rávenni Varró Lidiát, hogy irjon tiz perccel kevesebbet a papiromra, mert aggasztóan sok idõt mulattam el a Borókásban. Már nem emlékszem, megtette-e, de igy is egy órával korábban beértem. A kiváló nyilvántartásnak köszönhetõen szóvá sem kellett tennem a névre szóló, tizszeres teljesitést mutató kitûzõ átadását, mert már nyújtották is a többi igazolással egyetemben.
Tea, virsli, mustár, kenyér. Béla arra próbált rávenni, hogy menjek fel vele a Borókásba és fizet még egy csésze forralt bort, azonban sem az iránta érzett tisztelet, sem az alkoholfüggõség nem volt elegendõ hajtóerõ ehhez a korábbi "lánchidi" tapasztalat miatt. Kicsit élveztem még a társaságot, elõjött az egyik asztaltól Jávor Zoltán, kezet ráztunk Ebolával, talán még Rácz Frici is beérkezett.
Ezután jött a Trapp legkellemetlenebb szakasza: enyhén izzadtan bemenni a 137-es megállójához. Most is pórul jártam. Láttam, jó messzirõl, amikor a busz befordult a végállomáshoz és azt gondoltam, ezzel már úgysem megyek el. Telt, múlt az idõ, s amikor már száz méterre voltam onnan, futásra vettem a dolgot. Késõn. A buszvezetõ nem nézett vissza és az orrom elõtt hajtott ki az öbölbõl. Ez az, ami kellemetlen: izzadtan toporogni húsz percet a szélben. Védekezésként, hatvan évvel korábbi jóga-légzésemet újitottam fel, mert az csodát tud tenni. Akár úgy van, akár másként, meg kell jegyeznem, hogy eddig még soha nem fáztam meg ilyenkor.
Lemaradásomnak az lett a haszna, hogy felbukkant egy társával Rácz Frici is, igy volt kivel beszélgetni az Árpád-hidi HÉV-megállóig. Kiderült, hogy õ is emlékszik tavalyi mutatványomra a Kinizsin, amikor különleges testhelyzetben tettem meg az utolsó néhány kilométert. Van tehát egy széles körben ismert sikerélményem, amirõl jól el lehet diskurálni. Megjött a HÉV is, és egy jó séta után felszivódtunk a városi, szürke rengetegben.
 
 
hkataTúra éve: 20092009.02.15 08:33:54
megnéz hkata összes beszámolója
Február 14. Valentin-nap. Kedvesem egyik ajándéka: idén is vele mehetek a trappra.
Kellemetlen hideg szélben várjuk Újpesten a "tátrai" elektricskát, ami megdöbbenésünkre pontosan jön. De hol vannak a túratársak? A rendezõk Piliscsabán csak akkor készítik ki a nevezéshez szükséges padokat, irományokat, miután befut a vonat, megdöbbennek, hogy milyen kevesen szállunk le, egyikük nem is akarja elhinni, hogy ez a pesti vonat. Nemrég még hatalmas tömeg, tülekedés jellemezte a nevezést, így ismertük meg pl. hat-hét éve Béla bácsit, aki botjaival eszelõsen vágott utat köztünk. Többen mondjuk: nagy mágus az öreg, "egyéni" utakon sajátos felfogásban teszi meg a távot, persze így is elismerésünk teljesítményéhez. Késõbb megtudjuk, hogy összesen 173 nevezõ volt.
Elsõként indulunk, hamarosan meglep a nagy szûz hó, amelyben tapossuk az utat túratársainknak. Gyönyörû a táj, nem könnyû a haladás, lehagy egy futólány, de túl nagyokat lép, az õ nyomai számunkra nem sokat érnek. Mi hasznosabbak vagyunk számára, többször kisegítjük, nagyon bizonytalan, merre is tartson. Ketten botokkal segítik úttörésünket, majdnem fent vagyunk a nyeregben, ahol most nem Marci bélyegez, mikor messze-messze még mindig nem látunk senkit két gyalogoson és három futón kívül, akik kifogásolják a keskeny "nyomtávot", és az egyikük elviszi a vállam. Aggódunk a futólány miatt. Mintha eltûntek volna a nyomai. Reméljük, azért kikeveredett! Érdekes módon az ellenõrzõpontnál pillanatokon belül vagy tizenöten elõbukkannak. A Nagy-Szénásra ahogy slattyognak, végképp nem értem, hogy lehetnek már ott.
Gyönyörû tiszta a kilátás, kísértetiesen emlékeztet a Gyömbér csúcsára, de az idõ zord, a chopoki túristaház helyett lemenekülünk Nagykovácsiba, ahol most még a beton sem zavar. Meglátogatjuk a korcsmát, mert erõsen kiszáradtunk. Sehogy sem akar jönni a Vörös-pocsolya, de a sétáló kirándisták annál inkább, akik felverik a táj békéjét, és egy kicsi utat sem hajlandók szorítani nekünk.
De aztán átesve a holtponton beindulunk. Meglepõ hamar felérünk a Fekete-fejre, csak Ági-pontõr nincs ott. A biztonság kedvéért lefotózgatjuk egymást, de jóval lejjebb Ági helyett Dini mégis ad pecsétet. Örülök, mikor felérek a Hárs-hegyi elágazáshoz, ahol a kapott sportcsoki adrenalinbombaként hatott a szervezetünkre, de tudom, hogy hátra van még a Nyéki és az Újlaki-hegy. Minden évben mondtuk, hogy legyen ellenõrzés az Újlaki-hegyen, mert mi becsülettel és valljuk be: fáradtan mindig felmásztunk rá, és bosszantó volt látni, hogy sokan a vitorlázó reptérnél sétálva kihagyták ezt az erõfeszítést, viszont a célban esetleg legendáztak, milyen fantasztikus sportteljesítmény van mögöttük. Nagy elégtétel volt, mikor megláttuk az újlaki pontõrt!
Bár kedvesem két szakaszon is lassabbnak talált, nélkülem, "utánfutó" nélkül nem is tudom megbecsülni, mennyivel hamarabb érkezett volna célba, a Virágos-nyeregben mégis megelégedetten szemlélhette óráját. Lefele a csacsik már régi ismerõsként néztek ránk, és az sem zavart, hogy kipihenten-mosolyogva olyan is volt a célban, aki késõbb indult, de nem elõzött meg sehol... Nekünk 6 óra 10 perc volt az út ebben a hóban, sok helyen a csúszással is küzdöttünk. Volt, amikor megcsináltuk 5 óra 30 perc alatt, egyszer sikerült 5:15 alatt is, de szerintem nincs mit szégyellnünk! Ilyen viszonyok mellett eddig tartott...
Idén figyelmes kiszolgálásban volt részünk, a virslit mindenki melegen kapta, még a tea is jólesett, pedig cukor nélkül szoktuk inni. Kedvesek voltak a "házigazdák", még meg is dicsértek, hogy az élbolyban érkeztünk meg.
Úgy tudtuk, 20 percenként megy a busz (aztán a megállóban kiderül, hogy jól tudtuk), de elterjed a rémhír, hogy 40 percenként, s hogy nemsoká... Így nem siettünk az úton eleget, trappolunk, hogy elérjük... Aztán várjuk a hidegben, hogy jöjjön... Csókoltatunk mindenkit, aki részt vett az idei trappon. Gratula!
Kata, Dezsõ
 
 
 Túra éve: 2008
bükkjáróTúra éve: 20082008.02.27 09:44:30
megnéz bükkjáró összes beszámolója
Budai Trapp
2008.02.16.
Táv: 30Km Idõ:9.40-> 14 óra körül érkezés.
Reggel hideg -1,-2 fok, egész nap erõs hideg szél, változó napos-felhõs idõ, esõ nem esett. Délben +3-4 fok.

Az elsõ ep N-Szénás elõtt volt 9km-nél. Nem tudom mi történt velem, de hihetetlen tempót tudtam tartani, és 11-re fel értem a keresztezõdésbe! Ráadásul nem éreztem fáradságot. Valami nagyon össze jött. :) Igaz most kellõen kipihentem magamat, nem is kellett korán kelni tesómnak köszönhetõen aki kivett a rajtba! A N-Szénás után csak rövidebb emelkedõk voltak hosszabb lejtõkkel, ami nekem nagyon be jött. A végén jól esett a virsli és a tea.
 
 
OttorinoTúra éve: 20082008.02.22 09:19:22
megnéz Ottorino összes beszámolója
Budai Trapp 2008.02.16.
Rajt: Piliscsaba vá. Cél: III. Menedékház u. 22.
Táv: 30 km; Szint: 1000 m; Szintidõ: 8 óra;

7:10-kor érkezünk a piros csõvonattal Piliscsabára. A többrétegû ruházaton át is érezhetõ a csípõs, kellemetlen hideg. A hegyesszögben érkezõ tûzszínû fény azonban javít a diszkomfort érzésen. Nagy a tumultus, de hamar túlesünk a nevezésen. Van néhány perc az itinerre írt indulási idõig, ezt szerelvényigazításra és ismerõsök üdvözlésére használjuk, aztán sietõs léptekkel nekiindulunk a településen átvezetõ kék sávnak. Amíg ki nem érünk a lakott területrõl, végig õrjöngõ kutyák fejezik ki nemtetszésüket. Enyhe emelkedõ után kezdek kimelegedni, mielõtt megizzadnék leveszem a lélekmelegítõ mellényemet. Tovább emelkedünk a kora reggel fényével teli, késõ õszt idézõ avarral terített, hatalmas fákkal szegélyezett erdei úton. Itt még csak a szél fel-felzúgó hangját lehet hallani. Nem vészes az emelkedõ, kifulladás nélkül lehet beszélgetni. Gyorsan telik az idõ és így hamar felérünk egy tisztásra, ahol egy magányos, több turistajelzéssel ellátott fenyõ alatt meglátjuk az

1. ellenõrzõ pontot, azaz annak pontõrét.

Itt ágazik el a K+ és a K-, de mi maradunk a K mínuszon, mert meg kell még mászni a Nagy-Szénást. Meg is tesszük. A kristálytiszta levegõben csodálatos a kilátás, szembeötlõ a Nagy-Kopasz kilátója. Zavarja a nézelõdést az erõs, metszõ szél, túratársam mégis készít néhány felvételt. Innen a piros sávon megyünk tovább, most már erõs lejtmenetben. Nagykovácsi felsõ határát elérve, hosszan megyünk lefelé a flaszteron. Járda természetesen nincs, gyakran kell kitérni autók elõl. A fõutat keresztezve ugyanezt csináljuk csak fölfelé. Az erõs emelkedõ után beérünk az erdõbe. Sajnos - mint egyre több helyütt - itt is munkagépek túrták széjjel a turistautat. Szomorú a tarra vágott rész, ágak hevernek szanaszét. Egy ólomszürke felhõ telepedik fölénk, néhány szem hódarát szitál ránk, de ezzel be is fejezi az ijesztgetést. Most valahogy nehezen akar felbukkanni a

2. ep., a Vörös-pocsolya.

Már-már azt hisszük, hogy elmentünk mellette, mikor felbukkan a bélyegzésre váró kis csoport. Hosszú, dumálós fennsík következik, amíg a piros le nem törik, hogy érintse a Julianna-major felé vezetõ mûutat. Pár lépés csak és a jelzés visszakanyarodik az eredeti útirányhoz. A beszélgetés miatt ezt el is bökjük és vissza kell menni néhány métert. A ló-karámnál látunk néhány sporit, akiket a Vörös-pocsolyánál megelõztünk, valószínûleg levágták a pirosnak ezt a bosszantó kunkorát. Keresztezzük az Adyligetrõl feljövõ mûutat és kapaszkodunk felfelé a mészkövekkel és gyökerekkel megkötött ösvényen. Fent a

3. ep.-nál, a Fekete-fejnél

a pontõr kapaszkodik a pecsételendõ papírokba. Igen nagy a huzat és várakozni is kellemetlen, ezért sietve továbbmegyünk. Hamar elveszítjük a felfelé nyert magasságot és leérünk a Szépjuhásznét Hûvösvölggyel összekötõ útra, ahol túlélõ küzdelembe kezdünk az autókkal. Szerencsésen elérjük a Hárs-hegyi-körúthoz vezetõ emelkedõt és meg is megmásszuk. A zöld kunkoron haladva lazán elérjük a sárga sáv becsatlakozását, ahol a

4. ep. van.

Innen a sárga sávon zuhogunk le a Hûvösvölgybe. A lángosos mellett egy kakaóstekercs majszolgatása közben várom meg túratársamat, aki elszaladt feladni a lottóját. Nekivágunk a Vadaskertnek, tovább a sárgán. A Határ-nyeregnél néhány futva teljesítõ úgy gondolja, hogy nem jön tovább velünk a meredek emelkedõn, hanem a vitorlázó repülõtér felöl kerüli meg a hegyet. Teheti, mert az Újlaki-hegy tetején, ahova felvonszoljuk a belünket, nincs ellenõrzõpont, de baromi szél és hideg az van.

Az 5. ep. "lecsúszott" a Virágos-nyeregi jólfûtött kocsmába.

Sokáig hezitálunk, hogy merre kell lemenni a célba, de szerencsére jönnek az MVTE illusztris személyiségei, akik biztosan vágnak neki a lejtõnek, úgyhogy nyugodtan követhetjük õket. Hamar elérjük a Menedékház utcát, sokan már virslivel a kezükben jönnek szembe. Mi is átvesszük a minket megilletõ dokumentumokat és ellátmányt, majd sietve rohanjuk le a hegyrõl azt a párszáz km-t, ami a civilizációba vezet, sajnos a Piroska vonatnak már csak integetni tudunk...
Ottorino.
 
 
nemethlaciTúra éve: 20082008.02.19 17:24:22
megnéz nemethlaci összes beszámolója
Budai Trapp

Hiába fenyegetett az idõjárás mindenfélével, úgy gondoltam, rendesen felöltözve nagy baj nem érhet.
Póló, két pulcsi, télikabát.
Barátom kivitt a rajtig, onnan 7 30-kor indultam, megvárva a szabályos indulási idõpontot.
Az elsõ ellenõrzõ pontig nagyon jó tempót tudtam menni, magam is meglepõdtem milyen jól bírtam, bár éreztem, hogy meg lesz még ennek a böjtje...
9 16-kor bélyegeztem, ez majdnem hat körüli tempó, kifejezetten büszke voltam magamra.
A Nagyszénás tetején nem bírtam ki, hogy a 100 kilómat is megmozgató szél ellenére ne nézelõdjek egy kicsit, aztán irány lefelé.
A pirosnál bedõltem egy futónak, nem az itinert néztem, ösztönbõl jobbra fordultam, de a srác rám kiabált, hogy rossz felé megyek. Mentem balra utána, mikor kb. 500 méter múlva rájött, hogy benéztük, és vissza kellett mennünk.
Nagykovácsiban bementem a közértbe energiaitalért megy egy kis sósért, ahol a pénztárnál egy nyugdíjas nénike kereken négy perc ötven másodperc alatt kotorta elõ a 736 forintot fizetésnél, majd jó két percen keresztül ecsetelte, hogy hogy sietnek ezek a hátizsákos fiatalok, nem tudnak várni semmire.
Magam 45 éves vagyok, nem túl fiatal, de én is sietnék! - mondtam mosolyogva a néninek, hogy aztán robogjak tovább a Vöröspocsolyás hát felé.
Kereken 11 órakor voltam a ponton, ez, figyelembe véve a hátráltató tényezõket is, nekem nagyon jó idõ.
Noha többen levágták a Fekete-fej felé menõ kerülõt a piroson, én inkább nem tettem, korábban már jártam erre a gyerekekkel, tudtam merre megy az út.
Az emelkedõ itt már kivett belõlem, vigyáznom kellett a pulzusomra. A kardiológusom megõrülne, ha megtudná, hogy 120-as pulzusnál nem fekszem ágyba, ahogy õ szeretné...
A ponton 11 54-kor bélyegzés, majd elõ a szendvics, kis csoki, sok pia és húzás tovább.
Bevallom, innentõl doppingoltam.
Ugyanis a gatyám alá vettem jégeralsót. Mivel sokat ittam, pisilnem kellett. De a jéger olyan szoros volt, meg a sliccek annyira máshol voltak a három gatyán, hogy hiába álltam meg, az aktussal technikai okok miatt várnom kellett. Úgyhogy megindultam elõre, hogy olyan helyre érjek, ahol nyugodtan letolhatom a ruhámat az áhított megkönnyebbülés eléréséhez.
A 4. ellenõrzõ pontig erre esélyem sem volt. 12 46-kor bélyegeztem, kicsit lassultam, kezdtem érezni az emelkedõket.
Hûvösvölgynél már nem volt gondom a vizelésre, annyira leiizadtam, hogy a télikabát külsõ zsebébe tett itiner úgy elázott, hogy alig lehetett lebélyegezni a 4-es pontnál.
Irány a sárga, ezt a szakaszt sokszor megtettem már, ez a szerencsém. A Határ-nyeregnél egy népesebb csoport gond nélkül elmegy a reptér irányába. Jóindulatúan szólok, hogy a sárga felfelé visz, mire a kultúrált Nem mindegy neked, ez is odavisz! felelet érkezett.
Bevallom, meglepett, túrázós körökben a legnagyobb tisztelettel és udvariassággal találkoztam eddig, remélem nem lesz általános ez a viselkedés...
A csúcson aztán újra heves szél fogad, szinte csak vánszorgok felfelé, utolsó energiacseppemmel érek fel.
Egy csinos lány meg is kérdezte, jól vagyok-e, mire azt feleltem, amíg észreveszem milyen csinos, nagy baj nem lehet.
Gyorsan ott is hagyott...
Virágos-nyeregre 14 33-kor értem be, bizony ez már nagyon gyengére sikerült. Többet vártam magamtól.
Onnan, ha hiszitek, ha nem, tizenhét perc alatt vánszorogtam el a célig, ahol fel kellett hívni egy ismerõsöm, jöjjön értem, mert ha tovább kell mennem, olyan tüdõgyulladást kapok, mint a sicc!
Amíg vártam, befaltam mindent, amit a kezembe nyomtak. Aztán be a kocsiba, irány haza, fürdõ, kis alvás.
Összességében 7 óra 20 perc alatt tettem meg a túrát.
Elõtte gond nélkül kiegyeztem volna ezzel az idõvel, utólag maradt bennem hiányérzet.
De egyet el kell ismernem.
Nem a szervezõkön, nem a tájon múlott a dolog, sokkal inkább azon, hogy többet gondoltam magamról, mint amit bírok.
Még mindig fogynom kell....
Nem az elsõ túrám volt életemben, de a tartós iramhoz többet kell erõsödnöm, ennek a felmérésére is tökéletes volt ez a naap.
nemethlaci
ui.: ha hóban kellett volna megtenni, a farkasok játszhattak volna a csontjaimmal tavaszig...
 
 
PSPTúra éve: 20082008.02.18 16:58:47
megnéz PSP összes beszámolója
A "Budai Trapp" Teljesítménytúra (2008.02.16.)

Vetületi hossz: 27,845 km | Szintemelkedés: 1180 m | Menetidõ: 5:09 (forrás: GPSmap 60 CSx)

Szintábra, Google Earth file, jelvény fotója:
http://papics.eu/2008BudaiTrapp.html

Az idõjárás megint kegyes volt hozzám, így kellemes terepre készülve vágtam neki a soron következõ túrának - most az utóbbi idõkkel ellentétben egyedül. Az 5:40-es kelés nehezemre esett ugyan, de szerencsére az angyalföldi vasútállomás kevesebb mint 10 percre van tõlem, így nem kellett sokat fagyoskodnom a hidegben. A jó kis Siemens vonat pont a rajtba vitt, ahol 8-as rajtszámmal neveztem, majd a hivatalos rajtidõt (7:30) megvárva indultam neki - 6 óra alatti teljesítést célul tûzve magam elé...

Az út elsõ fele az OKT útvonalán haladt, így ismerõs terepen "trappoltam". Ahogy elkezdtem bemelegedni, levettem a kabátomat, tudván hogy a Nagy-szénásra felfelé nem igazán lesz rá szükség - a valószínûleg negatív hõmérséklet ellenére sem. Elég jól haladtam, 8:48-kor értem el az 1. ellenõrzõ pontot. Itt gyorsan elõkaptam egy szendvicset, illetve magamra a kabátomat, amire aztán a csúcson igencsak szükség is volt. Itt találkoztam egy ugyancsak magányos túrázóval, akivel aztán Nagykovácsitól az út végéig együtt haladtunk. Magát a csúcsot igen sokan kihagyták, én felmentem, és szerintem megérte, ugyan a szél az kegyetlen volt, de akár a kilátást is jellemezhetném ugyan ezzel a szóval...

Innen a Piros 50B-rõl ismert szakasz következett, így megint nem nagyon kellett a GPS-re (vagy a jelzésekre) nézni. Nagykovácsiban hirtelen szélcsend és meleg fogadott, aztán persze az innen a Vörös-pocsolya felé vezetõ emelkedõ sem hagyott kihûlni :-) Az erdõ szép volt, a föld barna színe, a fák kérge és a száradt, lehullott levelek gyönyörû kontrasztot alkottak a kék éggel és a felhõkkel. A 2. EP-t 9:54-kor értük el, aztán megérkezett az elsõ kisebb hózápor - napsütésben ;-) Igazán megkapó látvány volt, ahogy csillogtak a hópelyhek a Nap sugaraiban... piros sáv kis kunkorát elég sokan levágták, de mi követtük a jelzést, majd egy gyors kapaszkodással már fel is értünk a Fekete-fej csúcsára (10:32).

A felfelé vezetõnél már csak a levivõ volt gyorsabb, pár perc alatt több mint 100 métert vesztettünk a magasságunkból. A Hárshegyi körútra egy elég kemény emelkedõn jutottunk fel (elõtte szerencsésen túléltük a Szépjuhászné úton megtett métereket), majd ott "nehéz" választás elé kerültünk; a zöld körúton menjünk végig egészen a sárga jelzésig, vagy a térképen vázolt útvonalat kövessük... Utóbbit (a hosszabbat) választottuk, ami a zöld körút jelzés vége elõtt egy jelzetlen úton felkanyarodik a sárga sáv felé, onnan a sárga sávon ereszkedik le a Hárs-hegyi-nyeregbe, majd a sárgán továbbhaladva jut el az EP-hez (11:06). Szerintem ez a korrekt útvonal, de a szervezõk lejjebb vitték a térképen jelölttõl a pontot, így az végül a zöld körút és a sárga találkozásához került...

Innen a sárgán ereszkedtünk tovább, majd Hûvösvölgy után rátértünk a BUÉK 20 útvonalára. Itt az emelkedõkön már egy picit lelassultunk, de szerencsére most nem a HHH-ra, "csak" az Újlaki-hegyre kellett felmásznunk. Innen megint csodás kilátás tárult a szemünk elé, de a hideg, erõs szél sem maradt el mellõle. A hátralevõ szakasz a Sárga 20-ról volt ismerõs (szépen össze lehet rakosgatni ezeket a túrákat), a Virágos-nyeregbe 12:25-kor érkeztünk, majd gyors pecsételés után már a célban ránk váró virslire gondolva tovább is álltunk. GPS-el nem volt megtalálni a még szalagozásra váró utat, így kavarás nélkül érkeztünk meg a túra végpontjára (12:39). Itt kaptunk csokit, finom teát és virslit. A pingvines kitûzõ meg egyenesen frenetikus :-D Innen még el kellett sétálnunk a 137-es buszig, de még ez a szakasz sem volt rossz, mert a házak között gyönyörû kilátás nyílott Budapestre és az épülõ M0-ás hídra - még a Mátra is látszott a távolban...

Az 5,5 km/órás átlag nagyon jó, elégedett lehetek az idõvel és az idõmmel is :-) Köszönöm a szervezést (az meg az én hülyeségem, hogy hétfõn elfelejtettem magammal vinni az MTSZ-be a tagságimat érvényesíteni...)!
 
 
piedcatTúra éve: 20082008.02.18 08:26:47
megnéz piedcat összes beszámolója
Budai Trapp
(Táv: 30 km, a valóságban 28,5 körül lehet, szint: 1000 méter, ebben nem kételkedem, elég durva volt)

Kutya hidegre ébredek szombat reggel. Meglepõdöm, hogy a futódzseki alá vett polár pulcsi, és a futónadrágra húzott melegítõ ellenére odafagyok a betonhoz a villamos-megállóban. Ez biztos qvic mûve, õ manipulálta valahogy az idõjárást, mert hideget akart. Küldök egy átkot Barcika felé: remélem elsüllyedsz a hóban! :) Na mindegy, ha tél, legyen tél. Szerencsétlen bolygónk éghajlata már így is elég zavarodott. Két hete még tavaszi melegben futkorásztam.

Az esztergomi vonat szép, tiszta, komfortos, az már más kérdés, hogy bringával hamarabb Piliscsabán lennék, de ebben az idõben ez nem jó ötlet. Egy hadseregnyi emberrel szállok le, meg sem kísérlem a nevezést, elõször megszabadulok fölös ruháimtól (piszokul fázom), kis krém a lábamnak, majd beállok az egyik sorba fizetni. Aztán a másik sorba, ahol végre megkapom az itinert, amire 8:42-kor 8:40-et írnak, máris két perc hátrányban vagyok. Táskámat leadom, és nyúlcipõt húzok. Még otthon betanultam az utcák neveit, amiket követve kijuthatok a településrõl, bár ezren hömpölyögnek az utcákon, de biztosra megyek, nem szeretem a „birka-effektust”, már megjártam párszor. Remekül mennek az elsõ méterek, még Csaba határában befogom az elsõ futót. Már a földúton négy kocsi robog el mellettem, persze nekünk kell félreállnunk, jó kis port és benzingõzt hagynak maguk után, milyen jó, hogy még itt is ezt szagolhatom. :(

Szép lassan emelkedni kezd, visszafogottan futok, ennek ellenére egy ötös futóboly tûnik fel a láthatáron, egyikük kutya. :) Remek, legalább felhúzatom magam Nagy-szénásra. De aztán gyorsabban csökken a távolság, mint vártam, így elõzésbe kezdek. Elõször a kutyát hagyom állva, :) aztán a két hölgy mellett húzok el, a két srác már nehezebb dió, mert olyan hosszú lábaik vannak, hogy pingvinnek érzem magam, csak totyogok utánuk. Végül az 1. pontnál érem utol õket (0:53), az idõt elég hihetetlennek tartom. Ha valaki két éve azt mondja nekem, hogy egyszer még felfutok a Nagy-szénásra, hát egészen biztosan körberöhögöm. A hegytõl az kapom, amit vártam. Vagy még rosszabbat. Erõs szél fúj reggel óta, és a Nagy-szénásra az a jellemzõ, hogy teljes szélcsendben is orkán erejû vihar dúl a kopasz csúcsán. Mikor felérek a „dombocskára”, olyat kapok az arcomba, hogy majdnem hanyatt vágódom. Mintha egy nagy jégcsappal korbácsolnák a pofámat. Elfordulok jobbra, a korbácsolás továbbra is tart, karommal védem az arcomat, miközben tépek, ahogy bírok, minél hamarabb lejutni innen! Hát ez nagyon durva volt. Tudom, hogy a Szénás nem szereti az embereket, de most a szokásosnál is mérgesebb.

Nagykovácsiban egy gyors kocogás erejéig csatlakozik hozzám egy hölgy, majd a központban elköszön, és visszavesz a tempóból. Utána a két futósráccal kerülgetjük egymást, a helyismeret az én oldalamra billenti a mérleget. Rátérek az edzõköröm útvonalára, csak arra kell vigyázzak, hogy nehogy megálljak Adyligeten. Itt elég keményen nyomom, meg is van az eredménye, a 2. ponthoz (16,3 km) 1:37 alatt érek. Eszembe jut, hogy lassítani kellene, de így elég kényelmes, és a végén még ott a HHH, ott úgyis lassabb leszek. A piros kunkornál megyek a jelzésen, csodálkozom, de egy nagyobb csoport is arra tart, nem vágnak. Persze azért sokan kihasználják a rövidítés lehetõségét, ledöbbenek, amikor Fekete-fejen a Nagykovácsiban lefutott két srác elõttem pecsétel (2:01). Aztán eszembe jut, hogy valószínûleg nem direkt vágtak, mivel egyáltalán nem ismerik a terepet, mentek a tömeg után. Innen hamarabb indulnak el, a Hárs-hegy alatt fogom be õket újra, ahol megint én mutatom nekik az utat, és megint elõre húzok. qvic múlt heti megállapítására gondolok, mely szerint sokat fejlõdtünk a felfele futás terén. Igaza lehet, a körútig könnyedén ugrálok felfele a köveken. 4. ep (2:21), pecsét, aztán belehúzok lefele Hüvösvölgyig.

Gyalogosok elfogynak, futók lemaradnak, teljesen egyedül vágok neki a nagy hegynek. Eszembe jut, hogy itt is lehetne egy óriásit vágni a vitorlázó reptér felé, kíváncsi lennék megtette-e valaki. Többek között az Újlaki-hegyet is megússza, aki ehhez folyamodik. Felfele kúszok, megérzem a lábaimban a sok felfele futást, de még mindig jól megy. Persze a durva részeken gyalogolok, hosszú lépésekkel gyorsabban haladok, mintha dzsoggolnék. A hegytetõn csodálatos a kilátás, szinte ideális lenne minden, ha a szél nem akarna lefújni a mélybe. Innen is sürgõsen továbbállok.

Virágos-nyeregig erõsen figyelnem kell a sárga jelzésre, egy idõ után az emlékezetemre is hagyatkozom a Maxiról. Berongyolok a Borókába, az idõs úr csodálkozik, hogy mit keresek én itt 273-as indulóként 12 óra elõtt (3:12). Azért gondosan áttanulmányozza az itinert, hogy megvan-e minden pecsétem. Majd közli, hogy a további út nincsen szalagozva. Remek. Kifele menet egy futóboly érkezik. Lezúzok a kék+-en, balra fordulva nyomulok a cél felé. Erõsen korogni kezd a gyomrom, energiám is csökken, szilárd kajára vágyom. Néhány csokin kívül nem hoztam mást magammal, elég neccesen, de sikerül kihúznom a végéig, hiszen már csak néhány száz méter. Gyanúsan sokat megyek, amikor elõkotrom az itinert, a 22-es szám láttán kis híján gutaütést kapok, oldalra nézek egy kapura: 107. Gratulálok srác, nagyon ügyi vagy, mint mindig. Nagyjából nyolc percet buktam. Loholok vissza az eléhezés határán. Emberek jönnek ki egy udvarból, végre itt vagyok.

A célban a kedves hölgy közli, hogy 12:24-et ír be. Zsír, bár 12:23 van. Úgy tûnik a rajtban késik a rendezõk órája, a célban meg siet. :) Lényegében nekem mindegy. Így az itiner szerint 3:44 a menetidõm. Saját mérés: 3:41:51. Klassz, négy óra körüli idõre számítottam. Közben egy érkezõ srác reklamálni kezd a szalagozás és a tájékoztató tábla hiánya miatt. Hát igen, én is majdnem bementem egy kapun, mert egy papír volt kirakva, és már a lelki szemeimmel láttam: „BUDAI TRAPP CÉL”. Helyette csak egy „ELADÓ” tábla volt. Csodálkoztam is, hogy miért cirkál három habzó szájú pitbull a kertben. :) Felkutatom táskámat, átöltözöm, kicsit szitkozódom, mert nem hoztam váltózoknit (mai második hiba). Aztán magamba szippantok két virslit, ami majdnem olyan jól esik, mint a szárligeti virsli. :) Azért még zsíros kenyér, tea és ásványvíz is lemegy.

Az elsõ buszmegálló huszonöt percre van a menedékháztól, így levezetésképpen sétálok egyet. Múlt héten azt írtam, hogy a pilisi futásom az eddigi legkeményebb edzésem volt. Hát most rátettem még két lapáttal. És még mindig holtpont és fáradtság nélkül megy. Csodás.
 
 
AtiTúra éve: 20082008.02.17 17:46:54
megnéz Ati összes beszámolója
Kellemes túra volt ez. A vonatot lekéstük, ami a rajtba vitt volna, úgyhogy buszoztunk egyet Piliscsabára. Így legalább nem hatalmas tömegben indultunk a vonattal érkezõk között, hanem szépen nyugalomban. :)

Az elsõ szakasz volt a leghosszabb, és ez így lelkileg jó érzés is, olyankor még nem várja az ember annyira a pontot. Meglepõen hamar oda is értünk, majd megmásztuk a Nagy-Szénást, ahol eddig csak éjszaka jártam. Éjszaka (és sok-sok kilométerrel a hátam mögött) nem volt lehetõségem a panorámát megcsodálni, most így egy picit elidõztünk itt, csodás a kilátás mindenfele. Túl sokat azért nem ácsorogtunk, mert a csúcsokon azért érezhetõ volt a szél. (Máshol nem nagyon, sõt, máshol olyan melegen sütött a nap, hogy az utat pár helyen kis sártengerré olvasztotta, de nem volt vészes sehol sem.)

A második pont a Vörös-pocsolya volt, valamelyik túrán már biztosan jártam erre, akkor közelebbnek tûnt. :)

A Fekete-fej kihagyhatatlan része a legtöbb budai túrának, bárhonnan megmászva hatalmas emelkedõ, a túloldalon pedig meredek lejtõ. A messzirõl látszó lobogó zászló viszont hatalmas segítség. No nem azért, mert eltévedne az ember, de lehet tudni, hogy még mennyi van hátra. :)

Ezután sok emelkedõ már nem volt, inkább csak lefele mentünk (na jó, volt azért benne emelkedõ is még... :)), a zöld körút sík része kifejezetten jó pihentetõ szakasz.

A Virágos nyereghez meg kellett mászni az Újlaki-hegyet, ahonnan ismét csodás kilátás tárult elénk.

Az utolsó 800 méteres szakasz elég rövid volt, ugyanakkor elég érdekes is. Ez volt az egyetlen olyan rész, ahol igazán el lehetett tévedni, mert szalagozás csak többszáz méterrel beljebb volt, induláskor még véletlenül se látszott. :( Ráadásul az itinerben írt "jelzetlen út" is egy kék kereszt jelzéssel volt jelölve, hogy biztosan elbizonytalanodjunk... :) Itt rutinos túrázók segítettek ki, hogy merre kell menni, így a cél hamar meglett.

Alapvetõen egy kellemes szombati kirándulás volt ez, nem vészes tereppel, szép kilátásokkal.

És akkor jöjjenek a negatívumok. Az utolsó szakaszt már említettem, félrevezetõ itiner, és a szalagozás hiánya az utolsó 800 métert kicsit megnehezítette, itt rá is tettünk egy kicsit a távra.

Aztán ellátás... A célban volt virsli (vegáknak kihagyható :D), tea és kenyér, valamint az oklevél és kitûzõ mellé egy csoki. A túra 5 pontján viszont sehol semmi. Ha az a csoki valamelyik ponton van, esetleg valahol kapunk egy pohár teát vagy vizet, szerintem máris sokkal jobb ellátás lehetett volna.

De persze az elõzõ beszámolókból arra készültem, hogy nem is nagyon lesz semmi (bár egy csokit emlegettek útközben az elõzõ évi beszámolók, ez idén már nem volt...), úgyhogy ezzel annyira nem volt gond. Viszont az ezer forintos nevezési díjat így kifejezetten sokallom.

Sokan mondogatták más, fõleg fejér-megyei túrákra, hogy milyen drága az ezer forintos nevezés. Ha azt nézzük, hogy ott cserébe minden ponton volt ellátás, akkor ezt a túrát kifejezetten drága túrának kell neveznem. A Hegedûs-Róbert emléktúra is ennyibe kerül, de ott egy jelvény is bennevan az árban. Akárki akármit mond, az eddigi évek alatt erre a túrára kell azt mondanom, hogy a legdrágább volt eddig ár/érték arány tekintetében.

Ami még nem tetszett, hogy tömegközlekedés igencsak messze volt a céltól. 2 km-en belül el lehetett ugyan érni távolsági buszt, vonatot, és BKV buszt is, de ezt rá kell számolni még a túrára. Mivel nem körtúra, ezért autóval is nehézkes.

Tetszett, hogy az ötödször és tizedszer teljesítõk névreszóló kitûzõt kaptak. Nem tetszett, hogy a teljesítések számát nekem kellett a rajtban beírni, így ha akartam volna ilyet, akkor csak be kellett volna írni, hogy ötödik teljesítés. Máshol valamiféle nyilvántartást szoktak vezetni arról, hogy ki hányadszor van tényleg a túrán.

A jó útvonal és a sok szép hely ellenére az ezer forintos nevezés, és a túra nem kör-túra jellege miatt annyira nem fogott meg, hogy nagyon rendszert csináljak ebbõl, és belátható idõn belül meglegyen az ötödik teljesítésem.

Képek, térkép, 3D térkép, szinttérkép, és Google Earth formátumú túraútvonal itt: http://forum.hodito.hu/showthread.php?t=2769
 
 
 Túra éve: 2005
larzenTúra éve: 20052005.12.13 11:51:37
megnéz larzen összes beszámolója
Ultrafutóval vágtunk neki a Budai Trappnak. Autót a célhely közelében hagyva átbuszoztunk a Piliscsabára. Szerencsére csak 3-4 percet kellett várni a buszra, mikörben a nem éppen szélvédett megállóban metszõ hideg szél fújt, mi pedig már játszós ruhában voltunk. A buszvezetõ is furcsállhatta a látványt, alig akart megállni. Cserébe viszont roppant kedvezõ (mondhatni diszont) áron jutottunk el a Piliscsabára, közben Ultrafutó a finnországi élményeit mesélte.

Valószínûleg nem épp légvonalban közelítettük meg a vasútállomást, mert a buszról leszálló pár gyalogossal egy idõben értünk oda. Sebaj, járt utat a járatlanért nem adunk fel. Kivéve, ha arra megy a jelzés...

Arra alapoztam, hogy erre a túrára majd mindenki vonattal jön, úgyhogy ha mii busszal megyünk, akkor nagy valószínûséggel elkerüljük a sorban állást. Ez nem teljesen igazolódott be, kicsit azért várnunk kellett. Elõttünk épp a mozduljvelünk szintén kissé foghíjas csapata álldogált, úgyhogy jól elütöttük az idõt.

Kilenc körül indultunk. Ultrafutó nagyjából 4:30-as tempóban kezdett a betonúton, akkor kicsit megijedtem. Alig értünk ki a faluból, épp megállapítottuk, hogy a traktorok által keményre taposott hó alatt jég van, amikor Ultrafutó nagyon esett, pont a térdére, ami miatt neki valószínûleg nem lesz túl szép emlékû a túra eleje. Aztán szép lassan beálltunk tempóba. Nekem viszonylag kényelmes volt, de úgy vettem észre, Ultrafutó kicsit kevésbé acélos, mint a Börzsönyben volt, de megtaláltuk a közös tempót.

A hó elég nagy volt, konkrétan néhol Téli Mátra érzésem volt, de mostanra már megszoktam. Több ismerõssel is találkoztunk, többek közt Hámori Pistával, aki idén újra rendszeresen indul túrákon. Az elsõ pontra pont egy óra futás utás érkeztünk meg, aminél jobb idõt is el tudtam volna képzelni magamnak, viszont azt is tudtam, hogy sokat futottam a héten és nincs értelme gyorsan menni, mert a végére ez biztosan visszaütne.

A Nagy-szénáson orkánerejû szél, sarkvidéki hideg és viszonylag szép kilátás fogadott. Nem is idõztünk sokat, kocogtunk lefele Nagykovácsiba. Az aszfaltot elérve Ultrafutó megint elkezdett 4:30-ban futni, szerencsére most sem sokáig. A fõutat keresztezve betértünk egy kis frissítésre a kocsmában, ami alatt pont elhagyott minket egy futó. Én már csak a hátát láttam egy pillanatra eltûnni a kanyarban az emelkedõ tetején. Tudni akartam, hogy ki az, úgyhogy az emelkedõt megnyomtuk és a kerítés melletti szakaszon be is értük. Beszélgetni kezdtünk és kiderült, hogy Macsa egy kollégája. Beszélgetve, kisebb csoportokat kerülgetve haladtunk a Vörös-pocsolyánál levõ második ellenõrzõpontig. Innen Ultrafutó kényelmesebb tempóban folytatta, míg mi elõrekocogtunk.

Következõ ellenõrzõponton, a Fekete-fejen láttam, hogy Sanyinak nincs kulacsa, úgyhogy megkínáltam a sajátomból. Hát ennek a távnak már semmiképp nem vágnék neki kulacs nélkül. A Hárs-hegyi körút ep. után egyedül maradtam, mert kissé elhúztam a többiektõl. Innen már nagyon ismerõs a terep, kicsit untam is az útvonalat, úgyhogy minél elõbb be akartam érni, bár az Újlaki-hegy emelkedõjén már éreztem, hogy igencsak jól tettem, hogy nem módszerünk szerint kezdem a túrát, mert akkor itt feküdhettem is volna le pihenni, mint Tapír Õrbottyánnál. Még szerencse, hogy innen már szinte csak lefele kellett menni, így 3:24-es idõvel be is értem a célba. Maku Laci addigra már el is indult haza, így nem tudom, õ mennyit ment, de õ nem a végén indult. A tavalyi 3:02 nem tudom hogy jött össze, semmire nem emlékszem a túrából, csak arra, hogy a Kék Villámmal mentünk és nem tudtunk felmenni a Virágosnyergi úton olyan havas-jeges volt. Arra még emlékszem, hogy autóval mentünk Piliscsabára, de utána filmszakadás. Mondjuk amennyivel jobban kellett nyomni a 3:02-ért, nem is csodálom. :)

Mindenesetre jó kis hetem volt, három huszas kocogás 5:10 - 5:30 körüli tempóban és ez a harmincas hétvége.
Most jön még egy százas körüli hét, de a legfõbb cél most is csak a kilométergyûjtögetés, és a sérülés nélküli teljesítés.

Kicsit kényelmetlenül érzem magam, hogy Ultrafutó azért tévedt el a céltól pár száz méterre, mert magára hagytam. :-( Már épp arra gondoltam, hogy felmegyek a nyeregbe, amikor megláttam érkezni.
 
 
 Túra éve: 2004
GeldarTúra éve: 20042013.08.28 17:24:36
megnéz Geldar összes beszámolója

Budai Trapp


Fantasztikus túra, sajnálom, hogy azóta sem jutottam el újra.

A távnak az ismerõs csoportunkkal vágtunk neki, s csatlakozott hozzánk egy sziklamászó, Laci is. A rajt jól sikerült, Piliscsabára a vártnál könnyebben sikerült eljutni, ellenben óriási hóban haladtunk elõre.

Nagykovácsiban tartottuk az elsõ hosszabb pihenõt, a lányok kezdtek fáradni, de kevés bíztatás után felkerekedtünk, s meg se álltunk a Vörös-pocsolyás-hátig. Az út innentõl a Budai 50-en megismert szakaszon vezetett tovább, megmásztuk a rettegett Fekete-fejet, majd lassan, de biztosan betörtünk a hóval födött erdõbe újra - miután a Kis Hárs-hegyen pihentünk.

A cél elõtt közvetlenül újra jött egy érdekesség, egy motor nélküli IFA, ablakában VIDD MÁ INNEN - felirattal - azóta is emlegetjük.

A célban aztán korlátlan mennyiségû tea és virsli várt, a mai napig itt ettünk a legtöbbet. A szervezés nagyszerû volt, remélem, hamarosan újra a Budai-hegységben trappolunk!

 
 
 Túra éve: 2003
larzenTúra éve: 20032005.12.13 11:58:15
megnéz larzen összes beszámolója
kiváló vonatozgatás után egyedül indultam, ákibácsi most aszfaltos edzést tartott. utoljára három hete futottam egy jót, akkor szereztem is kisebb sérüléseket, amik nagyjából mostanra jöttek rendbe. sajnos a sok kihagyásnak meg is lett az eredménye, úgy a menetidõben, mint az izomlázban.

9 órakor indultam. a terv az volt, hogy mindent bele. ennek megfelelõen 150-170es tartományra állítottam be a puzlusmérõt, de az elsõ felében még így is állandóan csipogott, hogy átléptem a felsõ határt. a fekete-fej tetejéig (-20 méter) sikerült eljutni úgy, hogy egyetlen gyalogló lépést sem kellett tennem, igaz onnantól igencsak felejthetõ volt a teljesítményem.

58 perc alatt értem az elsõ ep-hez. érzésem szerint az a táv 7,5-8 kilométer lehetett, de nem lepõdnék meg a 7 kilométeren sem. a következõ szakasz sem volt 7,4km, mert 45 percen belül ott voltam. nyáron le fogom mérni, most már tuti. már csak azért is, mert jövõre is szeretnék indulni.

helyenként igazán kellemes küzdés volt az elsõ ep-ig. aztán jött a különdíj: a kilátás a nagy-szénásról (bár nem volt igazán tiszta idõ), majd trapp le nagykovácsiba. ryant értem utol, köszönöm neki, hogy megitatott. úgy számoltam, hogy egy kulacs ital kevés lesz, de nem akartam megállni, minden perc fontos volt.

kissé szomorúan hagytam el a kocsmát. gondoltam, találnék ott ismerõst :), de máris jött az a szép aszfaltút, amivel ismét meg lehetett küzdeni. vörös-pocsolyáig altvizsláékkal találkoztam, akit messzirõl fel lehetett ismerni örökzöld nadrágjáról. :) kicsit késõbb csanyilaci is elõkerült egy nagyobb csapat közepébõl, bár õszintén szólva, a többieket megnézni sem volt idõm, nem tudom, kik voltak még ott.

a pont után a fekete-fejig ismerõs volt az út. az útvonalon kívül hámori sporttárs is a piros 85-re emlékeztetett, akivel azóta nem találkoztam. a csúcson megkérdeztem a pontõrt az útvonalról. igazság szerint nem szeretek futás közben térképezni, meg leírást olvasni. ráadásul, ha jelzésváltásra is figyelni kell, akkor tuti elfelejtem, vagy csak idegesít, hogy el fogom felejteni, szóval stresszes ez így nekem. a budai-hg-t meg nem szeretem, legalábbis e közeli részét, így nem is ismerem az úthálózatát, mivel viszonylag keveset járok rajta. a pontõr azt mondta, hogy szépjuhásznéig piros. oké gondoltam, addig ismerem, ott majd olvasok. elmentem tehát szépjuhásznéig, sõt, át a budakeszi úton (volt a szövegben valami olyasmi, hogy keresztezzük a szépjuhászné utat - na ezt is félreértettem) és már a P-, S- elágazásánál voltam, amikor visszafordultam. felmentem a sárgán hárs-hegyre, mert reméltem, hogy ez az a sárga, ami engem levisz hûvösvölgyre. térkép alapján 2 kilométeres kitérõt tettem, idõben kb. 15-20 percet vesztettem.

ezek után a pontnál egy csomó ismerõs túrázót leltem, akiket már régebben lehagytam. innen elmúlt a lelkesedés, nagyon leültem, többször 150 alá ment a pulzusom, éreztem, hogy fáradok, sokat belegyalogoltam.

a végére a vizem is elfogyott, a virágos-nyereg elõtt ettem két marék havat, egész jó volt, csak le kellett szedni a tetejérõl a megfagyott réteget. :) a pontig lefele utat már ismertem a beacról, ott toltuk felfele a bringákat tavaly. :) az egész túrán megúsztam a nagyobb cipõbeázásokat, de most bepótoltam mindent. 3:47 lett a vége. még van hova fejlõdni (ld. miki34 3:01), de a sok kihagyás után felhozó túrának jó volt.

a tea kifejezetten finom volt, az adminsztráció elég pepecselõs, a tömegközlekedés meg jó messze a céltól, de nem baj, azért jó volt, jövõre is jövök.
 
 
efemmTúra éve: 20032005.04.10 20:09:15
megnéz efemm összes beszámolója
Budai Trapp
30km/900m/szintidõ:8 óra
(teljesítve: 7 óra 5 perc alatt)

Miután a vonatunk gyenge kerékpáros-tempóban (32km/1:03) megközelítette a piliscsabai rajtot, a megszokottnál kissé kevesebb, úgy 50+ túrázó vágott neki a Budai Trappnak. (Egész nap összesen 200+) A rajt az elõzõ évekkel ellentétben gyors volt. Nevezés a váróterem ajtaja elõtt, indítás bent három helyen is. Már a nevezéssel egyidõben kaptunk egy csokit, úgyhogy a túra indulhat a leggyorsabb szolgáltatás címért. (Felirat a csokin: minõségét megõrzi: 15/02/03 :) - azért meg lehetett enni.)
Larzen rögtön elviharzott, így Pataporc, Rita, Rohamcsiga és Pavarotti társaságában vághattam neki a 30km-nek. A piliscsabai jégpálya után, a túra további részén, az eddigi hétvégéken már megszokott 20-30 cm-s hó várt. (Kezdek én is hinni ebben az instant-hó elméletben, már mindenhol porhó van. :)
RCS-ék lemaradtak a Nagyszénásra vezetõ emelkedõn, végül nem tudom, hogy befejezték-e a túrát.
Fenn a csúcson is ,mint egész nap, jó idõ volt, napsütés és egy kis szél. A kilátás a kissé párás idõ miatt nem a legjobb. (Kezdett megfagyni a sapkám széle, így elgondolkodtam azon, hogy mínusz 10 fok körüli idõben a hasonló túrázáshoz sem árt a megfelelõ felszerelés.)
Itt PP is elbúcsúzott -már eleve nem nevezett- és a Zsíros-hegy felé vette az irányt. (így majd legközelebb kérjük fel a rétesbolt megmutatására.)
A túra további részében próbáltam tartani Rita tempóját, ami az Újlaki-hegy elõtti emelkedõig sikerült is. :) Addig: "érintsd meg a jelzést" a piros sáv, zöld O, sárga sáv jelzéseken, csoki a Kis-Hárs-hegy alatti pontnál.
Szerencsére nem jeges, csak havas volt az emelkedõ a sárga sávon az Újlaki parkolóig, így azért fel lehetett rajta menni.
Virágos-nyereg után szalagozás és -a térdig érõ hó alatt- jeges lejtõ. Szerintem jó ötlet volt a turistaházba vinni a célt. Hangulatosabb, mint egy vasútállomás vagy éppen egy buszmegálló.
Célban virsli, tea korlátlanul, jó és gyors "kiszolgálás", emléklap, kitûzõ és végre megvehettem az ezévi túranaptárat is. :)

efemm.
 
 
 Túra éve: 2002
larzenTúra éve: 20022005.12.13 12:03:37
megnéz larzen összes beszámolója
A vonaton találkoztunk Ritával, aki egy barátnõjével vágott neki a túrának.
Ryan: Sajnos nem jutott eszünkbe, hogy mi volt az a tárgy, amibõl Rita tavaly tavasszal vizsgázott. :))

Rohamcsiga nem akart futni, aztán végül mégis jött velem. Én azt mondtam, hogy jobban szeretnék a vége fele indulni, mert akkor nem lesz gond az ep.-k nyitásával. Rcs azt mondta, hogy ez kicsit nagyképû szöveg. Késõbb kiderült, hogy ha az elején indulunk és õ nem téved el a végén, akkor õ is elõbb ért volna a célba, mint a nyitás ideje. :)
Találkoztunk kalapos csapatával és Fat of the Earth-szel (huhh, így kell toldalékolni???), de pavinak nyoma veszett.

A parkolóig együtt mentünk, nagyon kényelmes tempóban (legalábbis szerintem :), kicsit nézegettünk a Nagy-Kopaszon, ittunk egy kávét meg üdítõt Nagykovácsiban. A parkoló elõtt, mint egy õzcsapat az erdõbõl kitrappolt az SzTE, Nád Béla és Toperczer András felvezetésével. Én tapadtam rájuk, aztán kicsit el is húztam, de aztán jól eltévedtem. Valami zöld sáv jelzésen találtam magam, ami nincs is a térképen. :) 12.10-kor értem be, a bruttó menetidõ 3ó54 lett, az SzTE 2ó40 alatt ért be, úgyhogy még vannak elõttem perspektívák. :))) Hivatalos átlagot majd azután mondok, hogy lemérem a távot. (Kivi, nincs kedved a távot letekerni velem? :)) 29km-mel számolva 7.4km/h lett.
Mi már kaptunk a célban innivalót. :)
 
 
 Túra éve: 2001
larzenTúra éve: 20012005.12.13 12:13:21
megnéz larzen összes beszámolója
Péntek éjjel hat óra alvás jutott ki nekem, ezért meglehetõsen nehezen ébredtem. Szerencsére a cuccaim már össze voltak készítve, ezért viszonylag gyorsan bootoltam. A Nyugatiban a pénztár elõtt igencsak hosszú sor fogadott: az indulás elõtt öt perccel kaptam csak jegyet. Ekkor még shoppingoltam egyet, majd futólépésben érkeztem a vágányhoz. Egy négy vagonból álló BZMOT állt ott. Elmentem az elsõ vagonig, részint ismerõsöket kerestem, részint cigarettát fogyasztottam. Mivel senkit nem találtam, ezért megerõsödött elhatározásom, miszerint itt tényleg trapp lesz. Piliscsabáig nagyrészt eseménytelenül telt az út, tekintve, hogy megpróbáltam a szûkös éjszakai pihenést megtoldani. Az állomáson leszállva az elsõ amit megláttam a forgalmista hölgy volt. Ez meglehetõsen elvonta a figyelmem attól, hogy többen rohanni kezdtek az állomás épülete fele. Ezt nem nagyon értettem, amíg hátra nem néztem: egy szörnyû, vad horda taposta egymást és nyomult a start felé. Mire eszméltem, már csak száz-sokadik lehettem volna, ezért taktikát váltottam és tõlem kevéssé szokatlan módon a restit próbáltam fellelni. Mivel ilyen nem volt, ezért körülnéztem a Piliscsaba plázán (értsd: központi tér). A vegyesbolt és a zöldséges egybõl feltûnt, ám kocsma sehol. Kissé távolabb sétálva egy épület keltette fel az érdeklõdésemet. Ezen semmi közvetlen jelzés nem utalt kocsma jellegre, ám gyakorlott szememnek feltûnt az ajtaja elõtt álldogálló lokálpatrióta tipikus szerelésben (terepszínû katonai gyakoló, kopott pulóver és nem tudom milyen nevû, de csak falun látható sapka), valamint egypár falhoz támasztott kerékpár. Arra gondoltam, hogy ez csak kocsma lehet, vagy tápszerbolt. Esetleg mindkettõ. Belépve az elsõ feltevés igazolódott. Egy kávé+kóla combo komótos elfogyasztása után visszamentem az állomásra – gondoltam már nincs akkor sor. Akkora nem is volt, de még mindig legalább ötven ember állt elõttem. Unalmamban beálltam a sorba és a szerkókat stíreltem, na meg a forgalmista hülgyet, aki újra feltûnt. Volt az arcában valami feltûnõen elborzasztó, amúgy egész aranyos lett volna. A szerelésekben nagy volt a szórás. Többen kamásliba öltöztek, hallgatván a beavatottak ama pletykájára, miszerint helyenként nagyon sáros a terep. Másvalaki térdnadrágban volt. A nevezési díjat szedõ úr mindenkitõl megkérdezte, hogy MTSZ tag-e. Nem akartam különcködni TTT tagságommal, ezért bólintottam, bár megvallottam, hogy nincs nálam az igazolvány (persze, mert még nem mentem el érte). Rendes volt, mert arcra elhitte, hogy van. Itt kiderült, hogy a cél tényleg nem Hûvösvölgyben, hanem Csillebércen lesz, de szerencsére ezt az útvonal leíráson sem felejtették el közölni. Megjegyzem az leírás szinte kizárólag a jelzések felsorolásában merül ki, de a térképvázlat korrekt, jelöli a becsatlakozó jelzéseket.

Rögtön egy kicsit elveszettnem éreztem magam, mert egyetlen jelzést találtam, azt is az állomás épületén, úgyhogy tempósan megindultam a tömeg után. Párszáz méter után éreztem, hogy még nem melegedett be a lábam ehhez a sebességhez, de a BEAC tapasztalataiból okulva tudtam, hogy el fog múlni. Ez azért viszonylag kevéssé vigasztalt, mert kurvára fájt. Nem tudom, hogy mi az izom neve, de az alsó lábszáron van, de nem hátul, mint a vádli, hanem elöl-oldalt. Attól tartottam, be fog görcsölni. A határon egyensúlyozva, a lehetõ leggyorsabb tempóban próbáltam elõzgetni. Már csak egyvalaki volt elõttem látótávon belül, amikor eltûntek a jelzések. Az ürgét nem zavartam elõttem, én azonban visszafordultam, és láttam, hogy 50 méterrel elõbb lekanyarodott a jelzés. Jelzem, az elsõ festés a jóval a kanyar után volt, ezt még télen sem lehet észrevenni, nemhogy nyáron, lombok közt. Utolsókból lesznek az elsõk, és fordítva, újrakezdtem az elõzéseket. Kis idõ múlva rájöttem, hogy a másik út is jó volt. Na mindegy. Kisebb embernyájakat elõzgettem. Voltak akiket többször is, mert pofátlanul levágtak. Van aki keveselli a 30km távot, van aki sokallja. Látszik, hogy nem vagyunk egy súlycsoportban. Enyhe szintes szakasz jött, örömmel vettem tudomásul, hogy itt is tépek felfele. Két ismerõs arcot lehagyva meghallottam egy félmondatot egyiküktõl, miszerint õ majd az emelkedõn fogja visszaelõzni az embereket. Mivel más nem volt a környéken, magamra vehettem. Utána nem láttam a fickót. Itt már szerencsére bemelegedett a lábam, úgyhogy még erõsebb tempót tudtam diktálni, pedig az emelkedõk is egyre meredekebbek lettek (persze azért nem volt egy Öreg-Vágás hegy). Elpakoltam a Sandstone-t, egy polárban is kellemes meleg volt. Pontban tíz órakor nézegettem az órám, számolgattam, úgy gondoltam, még egy-másfél km lehet az elsõ ep. (8.9km). 10 óra 2 perckor megérkeztem az ep.-re.

Amíg a soromra vártam, bevettem egy kis hajtóanyagot (szõlõcukor, multivitaminos itallal leöblítve). Kiszámoltam a sebességem: 6.935 km/h, meglepõen jó. Nagyszénás következett, Pirosról emlékeztem, hogy ott volt mivel küzdeni. Szerencsére másfelõl mentünk, úgyhogy kisebb emelkedõk után fenn voltunk a tetõn. Az emlékfalat nem véltem látni, viszont gyönyörû kilátás van a tetõrõl, mivel csak fû nõ rajta, se fa, se bokor. Balról a Pilist és a Kevélyt volt szerencsém felismerni, azonban nem engedhettem meg magamnak hosszasabb megállást, nyomultam tovább. Nagyszénásról lefele már a piroson jöttünk, ez a rész ismerõs volt a Pirosról, kellemes lejtõ, amin még lehet futni, ezt kihasználtam és futottam is Nagykovácsi közepéig. Emlékezetemben úgy élt, hogy lesz egy kis emelkedõ a keresztezõ mûút után, ám Vörös-pocsolya még a Piros 70. kilométerénél sem okozott maradandó rossz emlékeket ezirányban. Így is lett, kellemesen gyors tempóban tudtam haladni, a lejtõkön jókat lehetett futni, ám kezdett sárosabbá válni a terep. 10 óra 52 perckor gyakorlati bemutót tartottam „Hidegburkolás magasfokon” címmel. Történt ugyanis, hogy egy kis lejtõn lerobogtam, és az elõre nem látható sáros részen kicsúszott alólam a lábam és jobb térd-bal tenyér kombinációval a földre zuhantam. Ám ezzel még koránt sem úsztam meg a mindössze két méter hosszú lejtõt – még csak a közepénél tartottam, elkerülhetetlen volt a további zuhanás. Menteni a menthetõt félelmetes reflexszel magam alá kaptam a kezem és (népiesen szólva) hömbölödtem egyet, aminek végén lendületbõl felpattantam, mint az elesett jégkorcsolyázók. Nem kell mondanom, a nézõközönséget, mint a villám hagytam ott és csak pár száz méterrel késõbb álltam meg kárszemlét tartani. A térdem kicsit lehorzsolódott a farmeren keresztül, a jobb tenyerem, a farmerom, a dzsekim és valószínûsítettem, hogy a hátizsákom is saras lett, de komolyabb probléma nem történt.

10 óra 58 perckor bélyegeztem az ep-nél (résztáv: 7.4km), aki egy vicces odút épített magának – úgy nézett ki, min tegy földön ülõ magasles. Itt hagytam el az utolsó nagyobb csoportot. Gyors számolás: 7.93km/h, ez betudható annak, hogy átfutottam fél Nagykovácsit. Az elõttem bélyegzõ idõsebb úr a tizenvalahányas rajtszámot kapta. Én a 230. voltam. Nézegetve a leírást elszörnyülködve tapasztaltam, hogy nemsokára jelzetlen szakasz jön. Reméltem, legalább szalagozás lesz, mert itt már nem számíthattam nagyobb csoportokra. A Piros útvonaláról fájó szívvel letértem a jelzett helyen. Amikor a térképet néztem az utat keresve láttam, hogy a piros Fekete-fejre megy, már nem is sajnáltam annyira. Egy nagy mezõn álltam, ahol legalább ötfele lehetett menni, szalag sehol, kisebb csoportok elszórva a mezõn össze-vissza járkálva, térképet nézve. Saját kútfõbõl arra gondoltam, hogy a legjobb lesz a János-hegy jól látható kilátója fele menni. Elmentem két hölgy mellett, az egyikük éppen azt ecsetelte, hogy ez a rész mindig szivatósnak tûnik, de valahogy mindig megtalálták a helyes útvonalat. Késõbb egy borjú vagy csikó tûnt fel az úton, közelebb menve láttam, hogy kutya volt az illetõ. Méretes jószág volt, na. Szerencsére itt egy térképnek megfelelõ betonút feküdt kereszben, mellette kerítés, úgyhogy muszáj volt követni. Itt feltûnt egy újabb nagyobb csoport, akik között bámulatosan szlalomozva elõztem az emelkedõn, és a következõ ep-nél már szinte egyedül voltam. Résztáv 5.3km, sebesség 7.57km/h.

A leírást nézve elborzadtam, hogy a következõ öt kilométeren négy jelzés lesz, abból kettõ sárga. Itt már elszállni látszott a remény a 7km/h-s túraátlagra. Itt egy srác szegõdött a nyomomba, majd hirtelen ketten lettek, és elég kemény tempót diktáltak. Emelkedõn el-eltûntek elõlem, de a lejtõkön lezúgva visszaelõztem õket. Nem volt verseny, legalábbis a részemrõl a saját tempómban mentem, de próbáltam tartani is õket. Makkosmária elõtt végleg eltûntek elõlem, számítgattam és láttam, hogy itt nem lesz 7-es átlag. Kezdtem érezni, hogy fáradok, pedig minden ep-nél utántöltöttem az erõforrásokat.

12.30-kor csekkoltam Makkosmárián (5.1km, 6.12km/h). Úgy látszott, végleg elúszott a 7km/h, meg az is, hogy 4 óra 15 perc alatt beérjek. Makkosmária után enyhén emelkedõ Z+, azt hittem meghalok. Nagyon csiga lettem. Kis idõ múlva (pedig nagyon soknak tûnt) elértem a gyermekvasútat. Örültem, mert úgy emlékeztem, ez már nem megy felfele. Itt kisebb aránytalanságokat találtam a térképen, aminek okán nem tudtam, hogy pontosan hol vagyok, így folyamatosan azon tépelõdtem, hogy beérek-e a kitûzött idõre. Ezen úgy felhúztam magam, hogy elpakoltam az órát és a térképet. Hirtelen feltûnt a tábor, az állomás és a tábor fõbejárata is, de nem tudtam, hol a cél. Túrázók meglehetõsen ritkán lézengtek errefele. Korábbi emlékeimben élt egy csillebérci vendéglõ, ahol anno jókat söröztünk. Be is jött, az volt a cél. Idõ 4 óra 14 perc lett, sebesség 7.08km/h. Neccesen, de sikerült a célkitûzés. Utánaszámolva három perccel voltam gyorsabb 7km/h-nál.

A célban egy igencsak felejthetõ gulyást adtak, de jól esett ez is, mert megéheztem. Azért javukra legyen mondva, 350 forintból gulyás, tea, kitûzõ, oklevél és egy pohár üdítõ is kijött. Elfogyasztottam a célban még fél liter õszilevet, kávét és egy sört, mindezt három cigi mellett, tekintve, hogy az úton nem gyújtottam rá. Haza, forró fürdõ, kis kaja, pár óra alvás után jöttem be dolgozni.
Összeségében nem egy világverõen szép túra, a szervezés is csak jó közepesnek mondható, de Nagyszénás nagyon szép volt nappal, oda majd vissza kell menni. Örülök, hogy végre mozoghattam, ez már nagyon hiányzott hétközben. Úgyszintén régóta vágytam egy olyan túrára, ahol kipróbálhatom a sebességem, mégha ilyen rövid távon is. Ez a túra egy kicsit helyretett mind fizikailag, mind szellemileg. Jövõ héten (már nyugisabb tempóban) jöhet a Zöld.