Budapest Kupa 2013 teljesítők

Budapest Kupa díjkiosztó
Időpont: 2014. január 5. (vasárnap) 10:00-órától
Helyszín: Szent Angéla Általános Iskola és Gimnázium tornaterme, II. kerület, 1024 Budapest, Zivatar u 6.

Az előző évek tapasztalata alapján meghirdetünk az ünnepélyes átadás előtt egy gyors kupa-kiadást is, azok számára, akik nem kívánnak részt venni az ünnepélyes átadáson, így 8.30 és 9.30 között lehetőség van a kupákat és a füzeteket átvenni a rendezőktől. Az ünnepélyes átadás várhatóan 1-1,5 órás lesz.
Az átadó időpontján kívül lehetőség lesz a kupák átvételére a TTT klubhelyiségében hétfőnként 19.00 és 21.00 között, január 6.-tól. Egyéb lehetőségek iránt kérlek e-mailben érdeklődjetek a ttt.levelek@gmail.com címen. Budapest Kupa díjazást a mérete és törékenysége miatt NEM postázunk.

Gratulálunk a Kupát teljesítőknek, és mindenkit szeretettel várunk a díjátadón!

Budapest Kupa (2013) díjazásra a következő pályázók jelentkeztek.
(Aki nem találja a nevét a listában, a túrák igazolásának beküldése után 2-3 nappal sem, kérjük, hogy jelezze email-ben a ttt.budapestkupa@gmail.com címre!)

A kupalapot személyesen leadni a következő november-decemberi kupatúrák céljaiban lehet  (Monoton Maraton, Gercse 35/15, Hegedűs Róbert emléktúra T-Online, Vár a Mikulás 20/10), vagy a TTT hétfőnkénti klubnapjain (19:00-21:00, helyszín: BP. I. kerület, Attila u. 2. Tabáni Spartacus-szal közös pince-klubhelyiség) vagy email-ben a ttt.budapestkupa@gmail.com címre.
Ekkor a kupalap (személyes adatokkal kitöltott!) négy középső oldalának szkennelt vagy fotózott másolatát várjuk a ttt.budapestkupa@gmail.com címre. Minden email-ben küldött pályázatott 1-2 napon belül visszaigazolunk, ha ez nem történik meg, vagy pár nap után nem látod a neved a listában, kérjük, hogy jelezd!
A beadási határidő: 2013. december 2.

Budapest Kupa 2013 füzetek elérhetősége, teljesítések igazolása.

Az utolsó három kupatúra céljában lesz valaki a TTT-től, akinél az év közben teljesített okleveleit, emléklapjait vagy névre szóló itinereit be lehet mutatni, így a nevezéssel együtt a teljesítést is leigazoljuk majd. Másik lehetőség: a TTT hétfői klubnapjain (19:00-21:00 között, I. kerület Attila u. 2, Tabáni Spartacus-szal közös pince-klubhelyiségben) történő nevezés ugyanígy, a teljeseítések igazolásainak bemutatásával. Akinek van kupafüzete, de hiányzik bélyegzése, ő szintén az előbbi módokon tudja azokat pótolni.

A 2013-ben hatodszor megrendezett Budapest Kupa teljesítménytúra mozgalomba eddig kb. 1000 fő nevezett.

A Budapest Kupát a Fővárosi Önkormányzat a név- és címerhasználat engedélyezésével, valamint 80 000 Ft-tal támogatta.


Budapest Kupa teljesők 2013-évben
Gyermek
Név                              Szül.év Egyesület, iskola                                           Túrák
Ács Benedek                      2008                                                                 6
Ács Gergely                      2001                                                                 6
Árendás Bianka                   1999    Tatabányai Volán SE                                         10
Bak Csenge                       2006    Tatabányai Volán SE                                          6
Bata Balázs Bendegúz             2000    1. sz. Általános Iskola, Budaörs                             6
Bebesi Ákos                      2001    Kempelen Farkas Gimnázium                                    6
Behringer Christopher            2008                                                                 7
Berenji Botond                   2006    Bleyer Jakab Német Nemzetiségi Általános Iskola              8
Besenczi Máté                    2003                                                                 6
Besenczi Nóra                    2004                                                                 6
Besse Doroti Franciska           2003    Pannónia Általános Iskola                                    6
Biczók Ádám                      2007                                                                 6
Biczók Dávid                     2007                                                                 6
Biczók Nándor                    2009                                                                 6
Bodnár Mónika Viktória           2003                                                                 6
Bohner Eszter                    2002    Piliscsabai Természetjáró Egyesület                          9
Bohner Laura                     2005    Piliscsabai Természetjáró Egyesület                          8
Borosnyay Balázs, ifj.           2009                                                                 7
Cseke Bulcsú Levente             2005    Kesjár Csaba Általános Iskola                                7
Cseke Kincső Lelle               2007    Csillagfürt Óvoda, Budaörs                                   7
Daróczi Bianka Anita             2002    Pannónia Általános Iskola                                    6
Dienes Kartal Botond             2006    TTT, Romhányi György Kéttannyelvű Általános Iskola           7
Dienes Koppány Bendegúz          2008    TTT, Szár Napsugár Kindergarten Nemzetiségi Óvoda            6
Elefánti Soma                    2003    Koszta József Általános Iskola                               6
Erdélyi Csenge                   2003                                                                 6
Erdélyi Zsófia                   2001                                                                 7
Fehér Noémi                      2006                                                                 7
Felföldi Katalin                 2004    JÁTSSZ Egyesület                                             6
Fervágner Péter László           2000    Pannónia Általános Iskola                                    7
Fervágner Tamás Viktor           2001    Pannónia Általános Iskola                                    7
Fliegh Zsófia Szilvia            2005                                                                 6
Gallé Henrik Attila              2001                                                                 6
Gerebenics Bercel Bálint         2003    Pannónia Általános Iskola                                    8
Gombos Réka                      2001    TTT                                                          9
Gödri Attila, ifj.               2006    ÁPISZ Gyopár SE                                              6
Hajós Bernadett                  2002    Tatabányai Volán SE                                         16
Horváth Botond Levente           2003                                                                25
Hulman Dóra Kinga                2005                                                                 6
Karosi Viktória                  2001    Baár-Madas Református Általános Iskola                       6
Király Benedek                   2006    Tarkabarka Óvoda, Budakeszi                                  6
Király Blanka                    2008    Tarkabarka Óvoda, Budakeszi                                  6
Kiss Bernadett                   2002    Széchenyi István Általános Iskola                            8
Kiss Gréta Lívia                 2008    Hetedhét Óvoda                                               8
Kiss Laura Réka                  2005    Kolozsvár Utcai Általános Iskola                             8
Kovács László Károly             2005                                                                 7
Kovács Mátyás Márton             2002                                                                 6
Kovács Tamás, ifj.               1999    TTT, Kincses József Általános Iskola                        18
Kucsera Dávid                    2001                                                                 6
Kullai Ádám                      2006    Városligeti Általános Iskola                                 6
Kullai Adél                      2002    Városligeti Általános Iskola                                 6
Lamberg-Liszkay Zsófia           2003    Pannónia Általános Iskola                                    9
Lindmayer Tamás, ifj.            1999                                                                 9
Lővei Liliána                    2010    Keveháza Utcai Óvoda                                         7
Márföldi Bence                   2002    Lágymányosi Bárdos Lajos Kéttannyelvű Ált. Isk. és Gimn.    10
Márkus Balázs                    2006                                                                10
Márkus Dániel                    2004                                                                10
Márta Zsombor                    2003                                                                 7
Mártha Mihály                    2005    Bocskai István Általános Iskola                              6
Marton Lilla                     2003                                                                 7
Marton Szilvia                   2000    Orion TTE                                                    6
Nagy Maximilián                  2001    Bem József Általános Iskola                                  8
Nagy Regina                      2003    Pannónia Általános Iskola                                    7
Németh Flóra Zsuzsanna           1999    Pannónia Általános Iskola                                   10
Ocztos Róbert                    2005    Szent László Általános Iskola                                6
Orbán Enikő                      2002    Meixner Általános Iskola és Művészeti Alapfokú Intézmény     8
Orbán László Balázs              2004    Meixner Általános Iskola és Művészeti Alapfokú Intézmény    10
Őri Bence                        2002    Pannónia Általános Iskola                                    7
Papp Bence Bendegúz              1999                                                                10
Petrás Andrea Janka              2004    Újlak Utcai Általános Iskola                                 6
Petrás Dalma Viola               2008                                                                 6
Petró Balázs Mátyás              2005    Ösvénytaposó Baráti Társaság                                 9
Pintér Balázs                    2000    Lónyay Utcai Református Gimnázium                            7
Pósa Diána                       2007                                                                 8
Prepuk Boglárka Réka             2004    Bem József Általános Iskola                                 10
Prókai Gábor                     2005    Kesjár Csaba Általános Iskola                               10
Pusnik Zoltán, ifj.              2006                                                                 6
Pünkösti Nimród                  2006    Szent-Györgyi Albert Általános Iskola                        6
Rákosi Tamás                     2007    Óbudai Csicsergő Óvoda                                       6
Rátkai Bence                     2004    Pannónia Általános Iskola                                    8
Reicher Lóránt                   2005    Ösvénytaposó Baráti Társaság                                 6
Sárik Sudár Levente              2004                                                                 6
Schréder Tamás                   2007                                                                 9
Somogyi István, ifj.             1999    TTT                                                         13
Somogyi Lívia                    2001    TTT                                                         10
Spányi Márta                     2006    Farkasréti Általános Iskola                                  6
Strack Ádám                      2005    TTT                                                         33
Straub Kinga                     2002    Budavári Általános Iskola                                   10
Szabó Rafael Dominik             2001                                                                 8
Szabó Rafael Patrik              2001                                                                 8
Szécsi Regős Bertalan            2003    Gregor József Általános Iskola                               8
Szenn Kata                       2005    Herman Ottó Általános Iskola                                 6
Szenn Róza                       2001    Herman Ottó Általános Iskola                                 6
Szép Zétény                      2004    Meixner Alapfokú Művészeti Általános Iskola                  6
Szigeti Huba                     2006    Herman Ottó Általános Iskola                                 7
Szigeti Soma                     2009    Halacska Református Óvoda                                    7
Szikora Enikő                    2003    Telepy Károly Általános Iskola                               6
Szikora Melinda                  2001    Telepy Károly Általános Iskola                               6
Szívós Milán                     2001    Pannónia Általános Iskola                                    6
Takács Eszter Mónika             2007    Meixner Alapfokú Művészeti Általános Iskola                  6
Takács Péter Kristóf             2004    Meixner Alapfokú Művészeti Általános Iskola                  6
Terényi Bence                    2004                                                                 6
Timár Laura Éva                  2005    Erkel Ferenc Általános Iskola                                6
Tiwald Kata Boglárka             2001    Pannónia Általános Iskola                                    9
Tóth Árpád Levente               2003                                                                 8
Tóth Benjamin                    2000    ELTE Bárczi Gusztáv Gyakorló Általános Iskola                6
Török Szabolcs                   2006    Széchenyi István Általános Iskola                            7
Török Viola                      2002    Széchenyi István Általános Iskola                            6
Varga Gergő                      2006                                                                 8
Varga Lili                       2006    Futapest, Csollány SE, Gilda-max, TTT                        6
Varga Lotti                      2009    TTT                                                          6
Varga Nóra                       2003    Erdőjárók TE                                                 8
Varga Tibor Ferenc               2004    Tatabányai Volán SE                                          8
Vécsei Nimród                    2009                                                                 8
Westsik Luca Anna                2001    Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium           6
Xu Zhihua Attila                 2000    Pannónia Általános Iskola                                   10
Zelena Judit Bernadett           2008                                                                 8
Zelena Tünde Marianna            2004    Zuglói Hajós Alfréd Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola     7

Felnőtt
Név                                      Egyesület, iskola                                            Túrák
Abdai Éva                                Tatabányai Volán SE                                          12
Abdai Tamásné                            Tatabányai Volán SE                                          12
Ács Balázs                               Gyöngyvirág TE                                               10
Agárdi Péter                                                                                          15
André András                                                                                          14
Angyalics Zsuzsanna, dr.                 TTT                                                          18
Anheuer Egon                             MVTE                                                         31
Anheuer Éva                              MVTE, TTT                                                    29
Apáti Mónika                                                                                          13
Arany Erzsébet                                                                                        12
Árendás Józsefné                         Tatabányai Volán SE                                          10
Árvai István                             Lokomotív TE                                                 11
Bábel Tünde                                                                                           17
Babnigg Ákosné                           SZKTTE                                                       11
Babos Anikó                              Delta Turista Egyesület Dombóvár                             10
Babot Katalin                                                                                         21
Bácsi Judit                                                                                           11
Badari György                                                                                         10
Badari-Korka Zita                                                                                     10
Bajtai Áron                                                                                           27
Balázs Ferenc                                                                                         10
Bálint Gergely                                                                                        19
Bálint Tímea                                                                                          26
Balogh Boglárka                                                                                       20
Balogh László                            Cserhát Baráti Társaság                                      10
Bámer Teodóra                                                                                         10
Bánfalvi Boldizsár                       TTT                                                          34
Banicz Józsefné                          Tatabányai Volán SE                                          10
Barabás Tímea Lívia                                                                                   10
Baranyai János                           JÁTSSZ Egyesület                                             13
Baranyi Boglárka                                                                                      10
Bárdos László                            SZKTE Szántód                                                12
Bárdos Miklós                            Ózdi Teknőc Futó Club                                        13
Baricza Gábor                            BME                                                          11
Barna Krisztián                                                                                       14
Bebesi László                                                                                         15
Beck Péter                               TTT                                                          31
Beck-Pető Éva                            TTT                                                          31
Behringer Krisztián                      SZÖBE                                                        13
Bellovits László                                                                                      12
Benéné Márki Ilona                       Navigátor Túra Klub Debrecen                                 10
Bérczes Bernadett                                                                                     14
Bérczy István                                                                                         11
Berezvai Ferenc                          TTT, Futapest                                                27
Berhidai Viktória                                                                                     13
Besse Zoltán Dániel                      Eötvös József Általános Iskola                               10
Bohner Zoltán                            Piliscsabai Természetjáró Egyesület                          12
Borbély Eszter                                                                                        10
Borosné Máté Katalin                     Tatabányai Volán SE                                          10
Borosnyay Balázs                         "Csúcs" KSE                                                  11
Borosnyayné Faragó Anna                  TTT                                                          11
Boross András                                                                                         10
Börzsönyi Kristóf Márton                 Neumann János Számítástechnikai SZKI                         11
Breszkó Éva                              ÁPISZ SE                                                     13
Bús Melinda                              TTT                                                          10
Cifferszky Péter                         TTT, MTE Pomázi Osztály                                      11
Cifka Borbála                            TTT                                                          29
Cziráki Ágota                            TTT                                                          12
Csaba Zoltán                                                                                          41
Csákvári Edina                           FESTO-AM SE                                                  13
Csánk Norbert                                                                                         11
Csemez Attila                            TTT, VSC                                                     13
Csendes Gyula Henrik                                                                                  10
Cseresznye Ádám                                                                                       10
Cseresznye Sándor                                                                                     10
Cserhalmi Pál                            DK Team                                                      27
Cséri Tamás                                                                                           10
Csetneki Sándor                          TTT                                                          11
Csoma Tamás                                                                                           10
Csornai Edina                            TTT, Zöld Bakancs Klub                                       16
Csoszánszki András                                                                                    27
Csörgő Zoltán                                                                                         10
Daczi Zoltán                             ÉDOSZ Kinizsi, TTT                                           12
Daróczi Ferenc                           TTT, TBK                                                     25
Dencső Dávid, dr.                        Collegium Eltévedum                                          10
Détári Gábor                                                                                          10
Dienes Áron                              TTT, MVTE                                                    25
Dobos Imre                               Margita 344,2 SE                                             28
Dudás István                                                                                          15
Dumbaridisz Imre László                                                                               10
Dusa Antalné                             Tatabányai Volán SE                                          11
Écsi Tamás                                                                                            13
Endrédi Tamás                            TTT, Neumann János Számítástechnikai SZKI                    12
Engler Tamás                             BCE-ÖCSI                                                     10
Fakan Gábor                                                                                           32
Fakan Tamás                              Petrik Lajos Szakközépiskola                                 32
Farkas Gyöngyi                           Orion TTE, TTT                                               17
Farkas Pál                               ELTE-BEAC Polythlon                                          15
Farkas Patrik                                                                                         10
Farkas Sándor                            Gémes TE                                                     11
Fehérvári Máté                           TTT                                                          11
Fehérvári Péter                                                                                       10
Fejérváry Dóra                           DK Team                                                      15
Feketéné Nagy Tünde                                                                                   14
Filipovits Andrea                                                                                     11
Forgács Péter                            Fitt-Fut Vác, TTT                                            10
Frischmann József Gábor                                                                               11
Gál Katalin                                                                                           12
Galambos Péter                           Repkedő Csigák                                               17
Gallé Henrik                             BTHE                                                         10
Gémes Gábor                              CIBO                                                         11
Gerencsér Ákos                           Meteor TTE, TTT                                              10
Gerstenbrein István                      BRTSZ                                                        10
Gethe László                             TTT                                                          10
Gombos Gergő                                                                                          13
Gombos István                            TTT                                                          20
Gordos Ferenc                            ZÚTE                                                         10
Gordosné Ozsgyáni Klaudia                ZÚTE                                                         10
Gödri Attila                             ÁPISZ Gyopár SE                                              10
Gönczölné Molnár Judit                   Szolnoki KTTE                                                25
Görög József                                                                                          13
Gráczer Lajos                            CSEFUSZ                                                      11
Gráczerné Kapu Beáta                     CSEFUSZ                                                      11
Gramantik Emese                                                                                       12
Grátzer Dávid                                                                                         11
Grézló Klára                             Pannónia Általános Iskola, XIII. kerület                     13
Grimm Mónika                                                                                          16
Guba Georgina                                                                                         10
Gyöngy Krisztina                         MTSZ, TTT, Újpesti Természetbarátok Turista Egyesület        13
Gyönki Viktória                          Spirál SE                                                    10
György Máté                              Szivárványos Guppi Természetbarát Csoport                    11
Győri Péter                              TTT                                                          32
Gyurján Eliza                                                                                         25
Had András                               Óbudai SE                                                    37
Hajdu Katalin                                                                                         16
Hajnalné Filipich Adrienn                BRTSZ                                                        10
Hajnóczy Zsuzsa                          TTT                                                          10
Hajós József                             Tatabányai Volán SE                                          16
Hajósné Terényi Tünde                    Tatabányai Volán SE                                          15
Hamar Dénes                              Magyar Honvédség                                             11
Hanczvikkel Adrienn                                                                                   11
Hannig Dóra                                                                                           10
Hardi Péter                              Hegyek Vándorai Turista Egyesület                            10
Hargitai Ernő                                                                                         12
Hargitai Ernőné                                                                                       12
Hartmann Mihály                          TTT, Lokomotív TE, MVTE                                      30
Hegegy Annamária                                                                                      10
Hegyi Norbert                                                                                         11
Héver Annamária                                                                                       10
Hevér Éva                                TTT, HVTE, Lokomotív TE                                      13
Hevér Gábor                              TTT, HVTE, Lokomotív TE                                      17
Hoffmann Andrea                          CIBO                                                         11
Hollósi Dániel                                                                                        30
Hollósi Dóra                                                                                          10
Hornok Katalin, dr.                                                                                   11
Horváth Á. Katalin                       TTT, MKBT                                                    12
Horváth Attila Balázs                    Tatabányai Volán SE                                          21
Horváth Dániel                                                                                        15
Horváth Éva, dr.                         Pénzügyőr SE                                                 10
Horváth Lajos                            TTT                                                          13
Horváth Levente                                                                                       26
Horváth Tibor                            Göcsej SE                                                    10
Horváth Zoltán                           TTT, BTSSZ, MTSZ                                             28
Hoskó Roland                             Felsővadászi Diáksport Egyesület                             10
Hrubos Rita                              Pucúttnyúl SE                                                10
Huber István                                                                                          19
Hulman Zsolt                                                                                          10
Huszár László                            Túrázók Baráti Köre                                          17
Jäger Andrea                                                                                          13
Jaksity László                           Tatabányai Volán SE                                          13
Jaksityné Merhaut Éva                    Tatabányai Volán SE                                          12
Janek Noémi                                                                                           28
Jaszlics Tamás                                                                                        23
Jávor Györgyné                           Tatabányai Volán SE                                          14
Jóna Tamás Imre                          TTT                                                          13
Jónás Gábor                              TTT                                                          13
Joó Attila                                                                                            10
Joóné Moravszky Katalin                                                                               10
Juhász Anikó                                                                                          13
Kállai József                            TTT                                                          26
Kapitány Adrienn                                                                                      14
Kármán Zsolt                             TTT                                                          12
Karcza Kálmán                                                                                         10
Kasza Erika                                                                                           14
Kedvesné Czigola Erika                   Dorogi Gyógyszergyártók Természetjáró Egyesülete             11
Kemecsei Szabolcs                                                                                     13
Kenderesi Katalin                                                                                     11
Keresztes Péter                          TTT                                                          12
Keresztesi András                                                                                     10
Kerti Zsófia                                                                                          10
Kimmel Judit                                                                                          11
Király József                            Vasas SC                                                     19
Kis Péter                                Tatabányai Volán SE                                          10
Kis Péterné                              Tatabányai Volán SE                                          10
Kiss András, dr.                         TTT, MVTE                                                    12
Kiss Erzsébet                            Bajai Természetjárók, TTT                                    10
Kiss Klára                               Vasas SC                                                     19
Kiss Zsuzsanna                                                                                        26
Kisvári Attila                           JÁTSSZ Egyesület                                             11
Kocsis József                                                                                         10
Kocsis Miklós                            TTT                                                          11
Komlódi Krisztina                                                                                     10
Komlósi Károly                                                                                        17
Komlósi-Vass Katalin Virág                                                                            10
Kondorosi Péter                                                                                       17
Kopcsó Vera                                                                                           10
Koppány Tamás, dr.                       BTHE                                                         14
Korcsmáros Sándorné                      Oroszlány Természetbarát Egyesület                           10
Kormos István                            TTT                                                          25
Kornai László                            Tatabányai Volán SE                                          29
Korponay László                                                                                       35
Kosztka Péter                            TTT                                                          10
Kotek Balázs                                                                                          25
Kovács Andrea                                                                                         11
Kovács Árpád                             TTT                                                          11
Kovács Barnabás                          Pucúttnyúl SE                                                12
Kovács Éva, dr.                                                                                       11
Kovács Karolina                                                                                       10
Kovács Károly                                                                                         21
Kovács László                                                                                         10
Kovács Tamás (1970)                      TTT                                                          18
Kovács Tamás (1989)                                                                                   25
Kovács Viktor                            Ceglédi Honvéd Sportegyesület, TTT                           13
Kovácsné Pápai Anett                     Tatabányai Volán SE                                          10
Kovácsné Ujj Veronika                    TTT                                                          11
Körmendi István                          TTT                                                          15
Kőrössy Tamás                            Túrafüggők                                                   15
Kőszegi István                           TTT                                                          27
Kucsera László, dr.                                                                                   12
Kun Violetta                                                                                          17
Kurali József                                                                                         11
Kutvölgyi Andrea                                                                                      10
Laczó Teréz                                                                                           10
Ladoniczki Ferenc                        Fezosport Turista Egyesület                                  10
Lakatosné Árkosi Zsuzsanna               ÁPISZ Gyopár SE                                              14
Lapis Balázs                                                                                          10
Lázin Erich                                                                                           10
Leszkó Tamás                                                                                          25
Lévay Béla                               MOM KTT, Lokomotív TE                                        17
Liebhardt Erika, dr.                                                                                  16
Lindmayer Tamás                                                                                       10
Lipniczky Attila                                                                                      12
Maár Attila                                                                                           13
Majgut Anna                              Lokomotív TE                                                 10
Majoros Dániel                                                                                        27
Makara Veronika                                                                                       10
Manhalter Krisztián                      Gyöngyvirág TE                                               10
Maraffai Tamás                           TTT                                                          12
Maraffai Tamásné Merényi Viktória        TTT                                                          12
Märcz András                                                                                          25
Márkus István                                                                                         10
Márkus Istvánné                                                                                       10
Marok Márton                                                                                          17
Márta György                                                                                          10
Marton Ottó                                                                                           15
Masa Renáta                                                                                           24
Máté Balázs és Máté Regő                 Tatabányai Volán SE                                          10
Matolcsi György                          Eötvös Loránd Természetbarát Egyesület                       11
Matthiasich Ferencné                     TTT                                                          26
Megyeri Tamás                            Szigeti Túrázók Természetjáró Csoport                        11
Méhes Dániel                                                                                          15
Merényi István                           Margita 344,2 SE                                             27
Mesics Károly                            Postás SE, Budapest                                          11
Mészáros András                                                                                       11
Mészáros Edit                                                                                         10
Mészáros Gabriella                       TTT, TTSE                                                    10
Mészáros József                                                                                       26
Mezei László                             Bihari TE, TTT                                               14
Mezeiné Dobó Klára                       Bihari TE, TTT                                               17
Mikus Edit                               TTT                                                          10
Mirk Krisztina                           TTT                                                          26
Molnár Gábor (1971)                                                                                   25
Molnár Gábor (1986)                                                                                   11
Molnárka Éva                                                                                          13
Nacsa Imre György                        TTT                                                          51
Nacsa Istvánné                           TTT                                                          10
Nacsa Szilvia                            TTT, BSI                                                     12
Nádudvari Kitti                                                                                       27
Nagy Anikó, dr.                                                                                       10
Nagy János                                                                                            10
Nagy Katalin                             TTT                                                          17
Nagy Krisztina                                                                                        10
Nagy Lajos                               TTT                                                          10
Nagy Sándor                                                                                           12
Nagy Tünde                                                                                            11
Nagy-György Sándor                       TTT                                                          12
Nehlich Krisztina                                                                                     28
Németh Andrea                                                                                         19
Németh Jánosné                           TTT                                                          11
Németh Péter Pál                                                                                      28
Németh Szabolcs                                                                                       11
Németh Tamás                                                                                          10
Novák Tamás                                                                                           27
Nyolcas Mónika                                                                                        11
Olp Adolf                                Eötvös Loránd TBE, IBUSZ TE                                  17
Orbán László                             Meixner Általános Iskola és Művészeti Alapfokú Intézmény     11
Orosz Zoltán                             TTT                                                          10
Őrsi Anna                                TTT, Pink Mist                                               25
Pál Lászlóné                                                                                          12
Pálfy Krisztina                          Honvéd Auróra SE                                             35
Pálity Krisztina                         JÁTSSZ Egyesület                                             16
Palya Gergely                            TTT, Corvin Mátyás Gimnázium                                 11
Pápai László                             Tatabányai Volán SE                                          11
Pápai Lászlóné                           Tatabányai Volán SE                                          11
Papp László                              TTT                                                          14
Papp Lászlóné                            TTT, HVTE                                                    14
Papp Zsolt                                                                                            20
Pappné Nagy Anna                                                                                      20
Papucsek Tamás                                                                                        11
Papucsek Zoltán                          TTT                                                          27
Papucsek Zoltánné Marcsi                 TTT                                                          27
Paráda Tamás                             FESTO-AM SE                                                  19
Patinszki Csaba                          KÉKES TE                                                     10
Peresztegi Gabriella                                                                                  11
Péterfalvi Ferenc                                                                                     26
Petró Zoltán Tamás                       Ösvénytaposó Baráti Társaság                                 16
Petróczi Gábor                           TTT                                                          15
Petz Lívia                                                                                            10
Petykó Petra Éva                                                                                      10
Pinczel Balázs                                                                                        10
Pócsik Anna                                                                                           13
Polgár Zoltán                                                                                         25
Pósa Ida                                                                                              16
Prohászka Ervin                          RE-GE Természetjáró Egyesület                                10
Puky Miklós dr.                          Lokomotív TE                                                 10
Pusztai Katalin                                                                                       10
Putnoki Ágnes                                                                                         11
Pünkösti Bálint                                                                                       10
Rábai Sándor                                                                                          13
Radó Gellért Péter                       TTT                                                          10
Ragács Fruzsina                                                                                       10
Rajcsik Enikő                                                                                         10
Rajner Péter                             TTT                                                          21
Rákóczi Dorina                           Szigeti Túrázók Természetjáró Csoport                        10
Raposa András                                                                                         12
Raposa Andrásné                                                                                       12
Reck Szilvia                                                                                          31
Reckné Bielik Mária                      TTT                                                          10
Rejtő István                             JÁTSSZ Egyesület                                             14
Rendes László                                                                                         11
Révész Ádám, dr.                         ELTE-BEAC                                                    11
Rieder Béla                              TTT                                                          16
Ritter György                            Pest Megyei Természetbarát Szövetség                         11
Rudolf István                            TTT, MTSZ                                                    13
Sali Gábor                               MTSZ                                                         14
Sándor Tímea                                                                                          16
Sárfi Tamás                                                                                           10
Sáthy Dávid                                                                                           10
Schillek Márton                                                                                       26
Schréder Tamás                           TTT                                                          14
Serediuk Rita                                                                                         11
Silye Imre                               BRTSZ                                                        15
Siményi Vilmos                           Szent Jakab Zarándok Egyesület                               25
Simon Andrea                             TTT                                                          28
Simor Attila                                                                                          16
Sinkovics András                         TTT, MKBT                                                    10
Sipos Sándorné Zsuzsa                                                                                 11
Skrabák Szabolcs                                                                                      10
Somogyi Gábor                            IBUSZ TE                                                     20
Somogyi Istvánné                         TTT, Ösvénytaposó Baráti Társaság                            15
Somogyiné Katona Mária                   IBUSZ TE                                                     10
Soós Gábor                                                                                            27
Soós Péter                               MTSZ, PTSZ                                                   10
Strack László                            TTT                                                          33
Strackné Galambos Katalin                TTT                                                          36
Suba Csaba                                                                                            11
Sütő Anett                                                                                            10
Sütt Dezső                               TTT, Műanyag SC                                              33
Szabó Anett                                                                                           11
Szabó Attila                                                                                          10
Szabó Dénes                                                                                           10
Szabó Elemér                                                                                          42
Szabó István                                                                                          11
Szabó Zsuzsanna                          Gémes TE                                                     11
Szabó-Hevér János                                                                                     15
Szajkó Tamás                             BCE-ÖCSI                                                     11
Számel László                            TTT, Ösvénytaposó Baráti Társaság                            12
Szanku Mónika                                                                                         10
Szauka Attila                                                                                         11
Széchenyi Gergely                        MVTE                                                         27
Széles László                                                                                         10
Szemán Zoltán                            ELTE-BEAC, MTSZ, TTT                                         12
Szemkeő Ferenc                           VMTSE                                                        11
Szenn Zsuzsanna                                                                                       29
Szőke Barnabás                           TTT                                                          31
Sztreha Attila                                                                                        26
Szűcs Tamás                                                                                           11
Takács Gergely                                                                                        10
Tallián Andrea                                                                                        11
Tanácsné Gabriella                       Lokomotív TE                                                 10
Tarnai Dávid                                                                                          37
Tarnai Máté                              MVTE, TTT                                                    19
Tarr János                                                                                            28
Telek Gergely                                                                                         10
Temesvári Péter                                                                                       12
Textor Ferenc                                                                                         28
Thold Tibor                                                                                           11
Tihanyi Mónika                                                                                        19
Tillinger Péterné                                                                                     10
Tolmacsov Jurij                                                                                       20
Tolmacsov-Dömötör Mónika                                                                              11
Tolnai Balázs                            Túrafüggők, Dunakeszi Kinizsi                                10
Tomcsányi Péter                                                                                       13
Tompa Ágnes                                                                                           14
Tóth Csaba Zoltán                                                                                     13
Tóth Henrietta Viktória                  ELTE                                                         10
Tóth Katalin                                                                                          20
Tóth Lajos                                                                                            26
Tóth Mária, dr.                          TTT                                                          29
Tóth Marianna                                                                                         10
Tóth Melinda                             Zöldsport                                                    10
Tóth Mónika                                                                                           16
Tóth Péter                                                                                            10
Tóth Tamás                               Eötvös Loránd TE, BME-VIK                                    14
Tóth Tamás, dr.                                                                                       28
Tóth Zsolt                                                                                            14
Törék István                             TTT                                                          24
Török Amanda                             Pesti Barnabás Élelmiszeripari SZKI                          11
Török Tibor                                                                                           12
Turček Mária                                                                                          11
Ujj György                                                                                            11
Urbán Jánosné                                                                                         11
Urbanics Magdolna Rita                                                                                10
Utasi János                              TTT                                                          10
Uvacsek Martina, dr.                                                                                  11
Vacskó Dániel                            TTT                                                          12
Valasek Béla                                                                                          13
Vámosi Edit                                                                                           10
Várdai Lajosné                           Lokomotív TE                                                 12
Varga Béla                                                                                            28
Varga Csaba                                                                                           25
Varga János                                                                                           11
Varga Rudolf                             Ösvénytaposó Baráti Társaság                                 15
Varga Zsolt                                                                                           17
Vargáné Rehák Gabriella Rita             TTT, Futapest                                                10
Vasanits László                          TTT                                                          18
Vécsei Farkas Ákos                                                                                    27
Vígh Albert                                                                                           12
Vincze Attila                            TTT                                                          10
Vincze Zoltán                                                                                         51
Vitykó Andrea                            TTT                                                          10
Vizi Tamás                               MVTE, TTT                                                    10
Vizi Tibor                               TFSZ                                                         10
Vörös Gyula                                                                                           11
Wagner Zsolt, dr.                                                                                     11
Wittmer Antal                            Vértesi Erőmű SE                                             13
Zádori Roland                                                                                         19
Zelena Endre                             TTT                                                          26
Zelenáné Báródi Gabriella                                                                             10
Zsilinyi Gergely                                                                                      14
Zsilinyi Zsófia                                                                                       14
Zsíros Zsuzsanna                                                                                      11

Eddigi teljesítők: 559 fő (117 fő gyermek, 442 fő felnőtt), ebből kiemelt 79 fő (2 fő gyermek, 77 fő felnőtt)