Körbe-körbe a regéci várvölgyben
(alias Abaúj-hegyháti teljesítménytúra)
Már jó ideje szemeztem ezzel a túrával. Szégyenszemre eddigi földi pályafutásom alatt még soha nem voltam a Zemplénben. Másrészt pedig egy elsõ rendezés izgalmas újdonságnak látszott. Kedves végre ráért, azonnal rákattant az ötletre, õ gyerekként járt arra, és volt még néhány javaslata is, hogy mi mindent kellene megnézni a környéken.
Így aztán hamar eldõlt, hogy ebbõl teljes hétvégés program lesz. Már péntek este Regécen aludtunk, ahol esti pihiként felszaladtunk a várba, kigyönyörködtük magunkat a tájba, a romokban, és nagy élvezettel olvastuk a leírásoka, illetve a Zrínyi Ilona által életbe léptetett „házirendet”.
Reggel átmentünk Fony községbe, ahonnét indult a túra. Rögtön némi esõvel indított az idõjárás, de ez nem tántorított vissza minket. Miután itt kiderült, hogy nincsenek szintidõk, csak végsõ beérkezési határidõ, tudtam, hogy ez nem egy rohanós túra lesz, hanem egy kirándulás, amelyet végig élvezni fogok.
A falu szélén haladva sajnos az út két oldalán heverõ szemétkupacok között kellett megtennünk az elsõ kilométert. A legendák szerint ezeket a kupacokat a íhelyi polgármester és családja rakta le magánbiznisze keretében a falu körül, gy a helyiek semmit nem tudnak tenni ellene! Hamar kiderült, hogy minden elágazásban táblán tudatják, hogy merre kell kanyarodni, eltévedni lehetetlen lesz. Onnét aztán elindultunk fel egy nagyon szép völgyben, a Rezsõ bácsi kútjához. A felfelé vezetõ úton az esõ után olyan párás volt a levegõ, hogy a ruhámból csavarni lehetett a vizet, egyszerûen nem kaptam levegõt. Mint kiderült, lentrõl látták, hogy éppen a felhõben megyünk. Teljesen olyan volt, mint az esõerdõben.
Végül elértük a kutat, ahol két ifi polgárõr várt minket a pecséttel. Látszott, hogy komolyan veszik a dolgukat. A forrásnak kitûnõ víze volt, nagyon jól jött.
A következõ állomásig, a Gergely-hegyig folyamatosan emelkedõ úton ballagtunk. Bár az eredeti kiírás szerint a csúcson lett volna a pont, de már a rajtban figyelmeztetek, hogy lent van a hegy oldalában, mert az erdészet nem engedte meg, hogy fent legyen (lesorompózták a felfelé vezetõ utat fakitermelésre hivatkozva). Itt már naposodott az idõ, egyre jobban élveztük az utat.
A második ellenörzõ ponttól egy kellemes sétárval, kicsit lefelé tartva jutottunk el a Fehér-kútig. Itt egy szépen faragott faszobor volt a kút, víz nem sok csordogált belõle, kellett egy kis türelem egy rendes iváshoz.
Innét indult egy 600-700 méteres aszfaltos szakasz. Kis felfelé menet után egy széles dózerúton körbekerített erdõfelújítások között haladtunk, majd némi kanyargás után elértük a Nagy Szár-kõ nevû hegy aljában lévõ ellenörzõ pontot. Itt úgy döntöttünk Kedvessel, ha már van idõnk, megnézzük a hegy tetejét. Természetesen toronyiránt mentünk fel, emiatt aztán némi négykézlábazásra is szükségünk volt. Megérte, egy tisztásról fantasztikus kilátás nyílt a regéci várra.
Az ellenõrzõ pontot csak némi polgárõri pálinkás kínálgatás után lehetett elhagyni. Szép, illatos és (Kedves szerint) finom ágyas szilvapálinka volt.
Innét átvágtattunk Regécre, ahol a faluban is kaptunk egy stemplit, majd fel a várhegyre. A várba vezetõ út elágazása mellett volt az ellenörzõ pont, én az elõzõ esti nézelõdés után csak két túramozgalmi pecsétért kocogtam fel.
Innét már az OKT jelzésén mentünk le Mogyoroskára, ahol egy kb. 200 m-es kitérõ végén kaptuk meg a pecsétet. Az OKT-n továbbmenve a Malom-patak (vagy Boldogkõváraljai-patak) völgyében haladt a túra. A Bonyi-kúti ellenörzõ pont lekanyarodását az útra letett gallyakból kirakott nyilak mutatták. Egyszer csak egy Trabantot láttunk az erdõ közepén. Azt, hogy kik jöhettek vele, csak abból sejtettük, hogy már rég látott pálinkásüveg, immár üresen ott figyelgetett a kocsi tetején. És valóban, néhány szá méter múlva megtaláltuk a Malompataki-vadászház ellörzõ pontját, ahol tényleg a polgárõrök adták ismét az aláírásokat.
Az utolsó ellenörzõ ponthoz vezetõ úton sikeresen eltévedtünk (még rajtünk kívül hárman), mert a „dózerút” kifezejés megzavart néhány embert, így Kedves sem hitte el nekem, hogy a fára felrakott tábla nem azt mutatja, hogy az OKT-n tovább kicsit jobbra, hanem hogy a begazosodott úton nagyon jobbra, felfelé. Az elágazáshoz visszakavarás közben megismerkedtem Zsolt.75-tel is. Ez volt az utolsó EP, frissítõként lehetett választani a hideg (!)sör és az ásványvíz közül. Ettõl az EP-tõl már valóban kényelmesen, a szántóföldek és az erdõ határán leballagva elértük Korlát községet, ahol a Polgármesteri Hivatalban volt a cél.
Kaptunk egy nagyon szép kitûzõt Regéc várának képével, az oklevelet és még egy nagyon szép és igényes emléklapot a községtõl, mindezt személyesen a polgármester úr kezébõl!
Ezen kívül a nagyon-nagyon finom rétesek, pogácsák, üdítõk halmaza várt minket, az izgatott rendezõk társaságában, akik aggódva várták, hogy mit szólunk a túrához. Mint kiderült, kb. harmincan indultunk a túrán, természetesen (szintidõ nem lévén), mindenki beért, bár az utolsó két résztvevõt a söprûk segítették be a célba.
Aki megbírkózott a süteményekkel, az átballagott-autózott Fonyba, ahol a vadászházban még egy tûzforró, nagyon finom gulyáslevest is le kellett gyõzni, hogy teljes legyen a túra. Bár alig mentünk 27-28 km-t aznap éppen elég volt, ezen a távon is elfáradtam. Kicsit késõbb útrakeltünk, mert aznap még Boldogkõ vára, vasárnap pedig Füzér, a Nagy-Milic és Hollóháza is várt minket.
Összefoglalóan azt kell mondanom, hogy a táj szép, a rendezõk mindenre nyitottak, tanulnak és lelkesek. A hibáik kis segítséggel mind javíthatóak, és alapvetõen nem befolyásolták az útvonal és a táj élvezhetõségét. Láttuk, hogy lehetne bõvíteni az útvonalak számát és variálni a hosszukat is a jövõ évben, és ez valószínûleg meg is fog történni.
Nagyon jó hangulatú, nagyon kedves társaságot ismertem meg személyükben. Én biztos, hogy itt leszek jövõre is, és remélem, hogy minél többen leszünk, hogy a szervezõk nekünk, mi nekik okozzunk örömet! |
