Túrabeszámolók


Rákóczi

vajonmerreTúra éve: 20072007.07.13 08:42:14
Rákóczi 50 (A New Hope)

Tavalyi csúfos elkavarásom, majd feladásom után határoztam el, hogy ha törik ha szakad egyszer mindenképpen végigérek a 110-es távon, és cseppet sem mellékesen jobban megismerem az igazán csodálatos és vadregényes Zemplént. Mivel öregember nem gyorsvonat, ezért erre a grandiózus tervre 3 évet szánok. Sorban szeretném teljesíteni az 50-75-110 -es távot. Idén tehát az 50-es táv volt soron.

Ezúttal kedvesem is elkísért. A túra elõtti hét tervezgetéssel, készülõdéssel és pakolással telt, már nagyon vártam a szombatot. Larzennek hála kényelmesen és gyorsan értünk le Sárospatakra. Cam Mogó és Vándor Csillag voltak még útitársaink, akik egy kemény, topikos csapattal tolták le másnap a 110-et. Szerencsére jókor értünk a tornateremhez, jutott még kényelmes matrac mindenkinek. Idén a szállás ingyenes volt, köszönet érte a rendezõségnek! Lecuccolás után lehetett kényelmesen nevezni, itinert böngészni. Renivel még sétáltunk egy kicsit, illetve vacsoráztunk a tavaly már kipróbált olasz jellegû étteremben. Ezután igazi TÁNP következett (azaz Túratársak Által Nehezített Pihenés) következett. Szerintem lassan ideje lenne egy egyszerû házirendet összeállítani(és a rendezõknek betartatni ) a túrák elõtti, tömegszállásos alvás hatékonyabbá tételére.

Reggel 6 körül szinte minden 110-es távot teljesítõ túrázó illetve kerékpáros nekiindult, mi szunyókálhatunk nyugodtan, az 50-es táv rajtja elvileg 8 órától van. Azért persze 7 körül mi is elindulhatunk. Az egyik helyi áruház elõterében kávéhoz jutunk. A reggel szép napos, nem igazán kell esõtõl tartani. Nem is baj, mert nem is hoztunk esõkabátot :-) A Hercegkút felé vezetõ aszfaltot nem igazán szeretem. Ezt igazolandó egy száguldó kamion lesöpri a fejünkrõl a sapkáinkat. Kényelmesen Hercegkúton vagyunk, majd a kellemetlen bozótos, sáros emelkedõn Pogány-kúthoz érünk az elsõ önpecsételõs ep.-re.

Komlóska felé a csodálatos, irtásos erdõben ezúttal elkavarás nélkül tudunk haladni. Néhány kerékpáros harcol keményen a bozóttal és a kemény emelkedõkkel. Nem irigylem õket, végül utánunk értek le a faluba. Nem túl fényes a P jelzés ezen a részen sem, és az eléggé dzsindzsás ösvényeket sem koptathatják gyakran túrabakancsok. A faluban vizet vételezünk, biztos ami biztos alapon. "A Börzsöny nem viccel" mondás megfelelõje a célban fog elhangzani a fõrendezõ úrtól : " a Zemplén nem sétatér". Tehát ezért kell a víz :-) Itt Komlóskán szépen elválunk a "nagyoktól", irány a Z jelzésen Újhuta. Átsétálunk a szép kis falun, és a meglepetésre egész jól jelzett Z jelzésen hosszú és kellemetlen emelkedõt gyûrünk le. Az út nagyon szép fenyvesek mellett visz el, egy futó húz el lassan mellettünk. A mókás nevû, de szép Pasika-réten a tábla 1 km-t ígér a faluig, ami szerintem 1,9-rõl lett jótékonyan lekerekítve. Jól kilépve lefelé jó 15 perc alatt érjük el az Emese Panziót.

Rendelünk kávét, sört, és a kedves panziós hölgytõl még a pecsét mellé - az önkormányzat ajándékaként- jégkrémet is kapunk. Köszönjük! A pihenõ után átsétálunk a nagyon szép Újhután. A házak takarosak, a kertek szépek, kiépített kispatak az út mellett: mint a mesében. Lassan rátérünk a K négyzet jelzésre, és egy sziklás, köves szekérúton emelkedünk a Szpalanyica-völgyben. A sziklás hegyoldalban gyíkok napoznak, õz szalad felettünk a dombon. A jelzés itt is jól követhetõ. Becsatlakozunk elõbb a K majd a K háromszög jelzésbe, és egy szép kis hegygerincen elérjük Kerek-kõ ep.-t. Az pecsétet kicsit lejjebb kapjuk szélvédett helyen, majd felmászunk a sziklákon a csodálatos panorámában gyönyörködni, és elfogyasztani az erre az alkalomra tartogatott csomagolt sültgesztenyét :-) Személy szerint rajongok az olyan kilátásért, ahol semmilyen település sem látszik, csak erdõk és hegyek. Kerek-kõ ilyen.

Vissza kell térnünk a K jelzésre, és a kétéves Zemplén térképem "bukik" egyet, ugyanis a K háromszög másik ága hiányzik róla. Ez átvezet a Cselliszka-réten. Itt kicsit bóklászunk is ide-oda, nehezen leljük a jelzést, egy romos kerítés mellett felriasztunk valami nagyobb, szuszogó állatot is a bozótban. Nem nézzük meg mi az, inkább gyorsan rálelünk a jó irányra :-) Viszonylag monotonabb rész következik Eszkála felé a kéken. Meleg lesz, és a tempónkon is javítani kéne, mert az R50 az itiner szerint is 52,5 km, amibõl könnyû 55-öt gyártani kis keverésekkel (amik persze jönnek is majd szépen). Gerendás-rét után néhány keményen küzdõ kerékpáros ér utol bennünket az emelkedõn. Az erdészháznál a leírás ellenére nem zsírkréta van, hanem igazi, "emberes" pont. Innen Makkoshotykáig kicsit megnyomjuk a tempót. A Zsidó-rétnél nagyon érdekes adatot ír az útjelzõ tábla Hotykáig, vagy pedig a térkép abszolút nem arányos. Talán nem mindegy, hogy egy távolság felénél vagy harmadánál járunk. Néhány túrázót utolérünk, viszont lefelé a falu felé a sok ide-oda ágazó párhuzamos ösvény között utat tévesztünk, és valamennyit rátéve a távra, érünk Makkoshotykára.

A kútnál teljes vízfeltöltés, a CamelBak-ben teljes folyadékcsere. A kápolnánál a kajaponton nagyon finom zsíros és lekváros kenyereket kapunk, lehet repetázni is. Sok idõt nem töltünk itt, inkább menet közben eszegetük. Újabb keverés jön a település után, szerencsére egy idõ után feltûnik, hogy nem a falu mellett kéne haladnunk, hanem egyenesen "elfelé" tõle. Ez kb. 1 km-es plusz séta volt. Visszafelé meglesz az "eddig elbújó" jel is, és már lehet is botot válogatni az erdõben. Ugyanis a leírás szerint "kutyaveszélyes" tanya következik. Nehezen találok a sok korhadt fadarab között egy combosabb husángot, de a kikerülhetetlen Cirkáló-tanyánál egy apróbb ebnél komolyabb veszély nem jelentkezik (szerencsére). A rövid megkönnyebbülésre elég kemény emelkedõk jönnek, meleg van, fogy a folyadék rendesen, sok a nyílt terület. Végre felérünk a Rákóczi-fához, a krétával mosolygó fejeket rajzolok az ellenõrzõlapra.

Visszacsatlakozunk a sajnos továbbra is pocsék állapotú P jelzésre. Eleinte egy pocsolyákkal - és Renáta szerint aranyosan úszkáló kisbékákkal - teli szekérúton haladunk. Szomorúan konstatálom, hogy itt fognak éjjel végigbotorkálni a 110-es távot teljesítõk. Õket is sajnálom persze, de szegény kis a pocsolya-lakókat is egy kicsit :-) Kiérünk egy murvás útra, és több túrázó és többféle térkép egyesített hadereje is kevés a követendõ útvonal kijelöléséhez. Jelzés ugyanis sokáig nincs. Valaki jobbra megy a bozótba, valaki balra. Mi például össze-vissza. Végül az úton maradva sokára meg lesz a jel. Sokáig nem örülhetünk persze, mert azonnal el is tûnik, egy bokron lógó, kósza szalag lesz végül segítségünkre. És jön a túra legkeményebb mászása a Tengerszemhez. Huhhh, most hogy írok róla is leizzadtam :-) Becsületünkre váljon, de egy menetben felnyomultunk a ep.-hez, megállás nélkül. Itt már én is mondtam közben 1-2 csúnyát, persze már elõbb is a túrán, de ez a mászás tényleg felvitte a pulzusszámot. A zsírkrétával ezúttal bánatos arcokat rajzoltam a papírra :-) Megcsodáltuk persze magát a tavacskát is. Innen szint már nem volt.
Volt viszont sok nyílt terület, poros szekérút, a Bot-kõi pihenõ után még egy nagy mezõ is. Aztán még egy kis aszfaltos városi rész, és 18.10-kor végre a célban voltunk.

Nagyon nehéz, de nagyon szép kis 50-es túra az a az R50 illetve 55! Rendbeszedtük magunkat, megnéztük a Rákóczi-vár környékét (sajnos 18-kor zárt a múzeum), vacsoráztunk, és pihi.
Gratulálok a 110-es táv minden teljesítõjének! És köszönet Larzennek még egyszer a fuvarért! Jövõre biztos itt leszek a 75-ös távon, már most alig várom!