Túrabeszámolók


Rákóczi

ezsauTúra éve: 20072007.07.08 22:02:33
2007. július. 7.
Már több mint egy hónapja nem voltam túrán, annyi minden jött közbe. De ezt a túrát azt mondtam, ha törik, ha szakad, akkor is elmegyekés megcsinálom. Az élet majdnem ezt is átírta, de nem hagytam. (bodrogközi napok, árpád túra vége.) Így legnagyobb sajnálatomra csak a Rákóczi 25 volt ebben az esztendõben megvalósítható.
Szóval Rókóczi 25.
A Jani szólt csötörtökön, hogy megyünk e? Mondtam ezt nem lehet kihagyni. Ha már mi most a Bodrogközben lakunk egy ugrása a Zempléntõl. S ha már a Bükkbe, a Mátraba elmegyünk, akkor ide kötelezõ.
Az elõzetes túranaptár szerint a 25-s 8 kor indulhat, de akkor mi nem érjük el a délutáni programjainkat. Így Reményi Lacitól elõzetesen kértünk engedélyt, hogy 6.00-kor elindulhassunk. Már 5.35kor az iskola udvaron voltunk a nevezés gyorsan zajlott. Laci hozott egy jókora faliórát és hatórakkor közölte mehettek. Hát elindultunk. Olyan jó érzés volt bennem, hogy egyszerre indulhattam a 110 és 75 os távon idulókkal, Ráadásul Komlóskáig egy utvonalon is haladtunk. Jó volt látni, a " nagyok" hogyan vágnak neki a Zemplénnek. A benzinkút után, két túratársnõnk, bekapcsolta a rakétákat, a mikor meg eltértünk a Gomboshegyi pincesor felé, akkor gyenge futásba kezdtek, azóta sem láttam õket. Hogyan is láthattam volna, hiszen belegondoltam, én már rég másfelé leszek, amikor õk még mindig a Zempléni hegyekben zuzzák a kilómétereket.
Pogánykút elõtt a szõlõk széle az esõ miatt eléggé ragadós volt. Gyors bélyegzés a fa törzsén majd irány tovább. Fiatal szõke, kedves turatársnõnk meg is jegyezte miután két turabotjával haladva másodszor is elzugott mellettünk, hogy ma még kerülgetjük egymást egy párszor. Hát igen... Csakhogy õ nem tudhatta, hogy mi csak a 25-ösre mentünk. Komlóska elõtt volt egy-két helyen ahol magasra nõtt a gyom. belegondoltam, milyen kár, hogy kevés erre a túra, meg a helyi túrista egyesület, mert akkor talán másképp nézne ki.
Komlóskán pecsét majd néztünk..., hogy indulnak meg a nagyok Pusztavár felé. Mi meg végig a falun ki a pincesoron a K+-on haladva igyekeztünk, Makkoshotyka felé. Csak,hogy valahol eltúnt a jel, mi pedig túlmenünk, Igaz így is megtaláltuk a OKT jelzéseit, de kb2-3 kilóméterrel rátettünk az eredeti utvonalra. Makoshotykán, az iskolánál még senki nem volt, így Lacival megbeszélve a kocsmában pecsételtünk OKT pecséttel. Majd kérdezték merre megyünk s egybõl a Cirkáló felé irányítottak minket. Mi meg mondtuk, nem arra megyünk, hanem Hercegkútra. Nagyon ügyesen elmagyarázták, merre menjünk, mert az szerintük a legrövidebb, mi meg mondtuk nekük is ez van az Itineben. A hercegkúti focipályán megszemléltük, hogyan készül a Zeneplém 2 rockfesztivál a focipályán.
A Gomoshegyi pincesoron elején utóért egy futó, aki 8 .15 indult 25-ösön. rövid szóváltás után elviharzott Patak felé. Mi a magunk tempójában haladva értünk a Vár portára, ahol nem volt senki, de a portásnéni szívesen pecsételt. Mondtuk neki még vagy 200 ember fog jönni pecsétért.
Majd kényelmesen visszamentünk az Iskolába. Itt Dénes rendezte a Papírokat, majd 5.50 perces szintidõvel megkaptuk az oklevelet és a kitûzõt.
Jó túrán, kellemes hangulatban, teljesítettük a távot.
Remélem , hogy jövõre, amikor is a 10. Rákóczi lesz, már egy hosszabb távon tudunk majd indulni.