Túrabeszámolók


Monoton Maraton, Félmaraton

wainnalahulahafizunTúra éve: 20062007.06.17 09:03:55
Monoton Mararaton



Az egyes rajtszámmal indultam. Az elsõ körben még az izgatott, hogy fázik a fülem, így lagymatag 32 perc alatt hoztam a kört. A negyedik kör volt a csúcs 27 perccel. Akiket viszont kinéztek magamnak mint nyúl, leléceltek a célban frissíteni. Az egyiktõl a késõbbiekben körhátrányt is kaptam. Persze én is adtam köröket. A kilencedik körben már fáradtan cammogtam, de még így is 27 km-nél a 6-os átlagnál jobban szerepeltem, de meg kellett pihennem, akárcsak a 11. kör után. Fájtak már a térdeim. Az utolsó körömre velem jött a célban térképeket árusító hallgatoozoo. 7 óra 57 perc alatt jártam meg a 14 kört, ez 5,3-es átlag, ennek ellenére kétszer is "vegzált" a seprû. Akkor most ez teljesítménytúra volt vagy futóverseny?



Gratuláció a rendezõségnek, fõleg az ötletes és változatos nyomvonalért.



Rájöttem, hogy ez a túra egyszeres illetve kétszeres tauaf.