Vinye 20
GPS-el mért távolság: 20,2 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 435 m. Ez most is csak az általam megtett út adatait jelenti. Ez esetben viszont azt hiszem, ezek az adatok érvényesek a 20-as távon indulók többségére.
Szolgálatból mentem túrázni, így a megszokottnál több információm volt az időjárásról. Nem sok jóval kecsegtetett. Kivételesen a rajtidő lehetővé tette, hogy hazamenjek átöltözni, ne a kocsiban aszalódjon a túracuccom az egész megelőző napon. Pápától végig esőben vezettem, Bakonyszentlászló közelében viszont már azt láttam, hogy vékonyodik a felhőzet. Volt viszont egy másik nagy zivatargóc a Velencei-tó fölött. Ha az is bekanyarodik erre, mint amiből éppen áztunk, az nagy szívás lesz. Végül is ez szerencsére nem következett be. Tíz után pár perccel értem Vinyére. Az esőnek köszönhetően bőven volt parkolóhely. Gyors készülődés és irány nevezni. Hamar megvolt. Már ekkor jeleztem Viktornak, ha esik az eső, nem fogok bemenni az Alsó-Cuha-szurdokba, mert az nekem túl veszélyes. Volt már benne részem. Jóváhagyta, sőt azt is mondta, nyugodtan lehet a síneken menni Porva-Csesznek felé, ha nagyoljuk a Cuha vízszintjét. A lényeg, érjek vissza este hat óra előtt.
Még egy kis szerelvény igazítás, illetve a saját térképemet elraktam a kocsiba, nehogy elázzon, mert a bugyijába az igazolólapot tettem, s irány a Cuha-szurdok. Félúton eszembe jutott, hogy hozhattam volna két nagy szemeteszsákot és akkor a kicsit nagyobb víz sem okozna problémát. Szerencsémre nem fordultam vissza. Az első gázló közelébe érve, nagyon hangosnak tűnt a patak. Nem ok nélkül. A második legmagasabb vízzel láttam eddig, szóval nem csak kicsit nagyobb pláne ahhoz képest, hogy szárazabb években ilyen tájt az alsó 4-5 gázlóban, még víz sincs. Most olyan Marcal szélességű, csak sokkal gyorsabb, és zajosabb, a mélysége viszont kisebb. Úgy becsültem, hogy a lassúbb részeken is bőven tízen kilométer/órás, míg a gyorsabb részeken húszon kilométer/órás sebességgel rohan. Ezzel el is dőlt, a síneken megyek. A kedvenc „nagy vízi” kerülőmet, a Kesellő-hegyen át nem használhattam, mert a viaduktnál ellenőrző pont volt, amit így kihagytam volna. Mivel elállt az eső, jött a harmadik váltás. Szélmellény – széldzseki – szélmellény. Jó meredek emelkedőn fölmásztam a sínekre, s már hallottam is, jön a vonat. Megvártuk, míg elmegy, azután megkezdtük a „vasutazást”. Az utolsó alagút végéig látványos az út, utána viszont a vasútállomásig elég monoton. Aki a viadukt utáni hídnál is a síneken maradt, velem egyetemben, az tett egy cirka kilométeres kerülőt, a kiíráshoz képest, mivel csak a vasútállomásnál lehetett újra hídon keresztezni a Cuhát. A viadukt lábánál fölírtam a hatjegyű IVV kódot. Előtte alaposan körbenéztem a táblákat, de nem láttam semmit, amit felírhatnék. Az itiner sem adott támpontot, mivel nem olvastam el a végét, ahol vastagon szedve szerepelt, hogy hogy IVV kódot kell keresni és az hogyan néz ki. Ennyit az én, és még többek figyelmetlenségéről, illetve arról a „jó” szokásomról, hogy csak a következő ellenőrző pontig terjedő szakaszt olvasom el, miután a rajtban megnézem a térképet. Így persze csak gyakran csak otthon olvasom el, hogy tilos letérni a kijelölt útvonalról, miután persze kiadósan eltértem az egy-két-három… megtervezett „eltévedéssel”. Visszamentem a sínekre, és ballagtam tovább. Szépek a vasúti alagutak és úgy egyáltalán a vasút ezen szakasza. Kezdtem érezni a térdemet, ami sajnos valószínűsítette, hogy másnap a badacsonyi túra helyett horgászni megyek (elég szépen fogtam).
Porva-Csesznektől végre utakon és ösvényeken mehettem, a sínek helyett. Ki is használtam, hogy még az emelkedő kezdete előtt egyek egy kicsit. Eléggé delet korgott a gyomrom. A jelzés elágazásnál fölírtam a kódot, s megkezdtem a túra legnagyobb kaptatóját. Meglepetésemre, alig volt sár, s ami volt az is inkább csúszott, mint ragadt. A levegő olyan párás, hogy percenként akár többször is bepárásodott pár másodpercre a szemüvegem. Eső nélkül is folyt rólam a víz. Az út szélén, a megszokottnál jóval nagyobb levelű madársóskát láttam. Lecsíptem pár levelet. Már nem az igazi. A vadászháznál fölírtam az IVV kódot, majd a hegytetőn beragasztottam az első ellenőrző bélyeget. A Zörög-tetőn lehetett kerülgetni a pocsolyákat. A lefelé viszont elég jó. Itt-ott szép a kilátás is. A lankásabb részen párszor megálltam szedrezni. Finom. Hamar elértem a Kőpince-forrást. Az előtte lévő jelzés elágazástól kezdve újra eltértem a kiírástól. A patak mellett, a magasabb vízállásokra kitaposott ösvényen értem el a gyaloghidat s mentem be Vinyére.
A P+ jelzésen, zömmel murvás úton tettem meg oda-vissza a távot. Kellemes útvonal, amin ráadásul haladni is jól lehet. Az utolsó ellenőrző pont kódját már odafelé fölírtam. Az Ördög-réten is hamar megtaláltam az ellenőrző bélyeget. Lementem a Cuhához is, megnézni milyen magas. Itt egy kicsit kiszélesedett, s mélyebb is lehetett, és ennek megfelelően lomhábban folyt. Visszafelé megálltam egy padnál, hogy bekenjem a nyakamat naptejjel. Ezt sem gondoltam volna induláskor!
Ennél az ellenőrző pontnál találkoztam egy fiatal párral, s egy darabig együtt mentünk. Elmondták, ők végig mentek a kiírás szerinti útvonalon. Nem volt egyszerű, és nem volt veszélytelen sem. Ha a páros férfi tagjának nem lettek volna bőséges Nagy Dunán szerzett tapasztalatai, nem vágnak neki. Helyenként derékon fölül ért a víz, s a hölgyet egy helyen el is viszi, ha nincs ott a párja. Egy másik ismerős túrázót le is verte a lábáról a víz. Ahogy ballagtunk, egyszer csak az a páros jött velem szemben, akik még a Zörög-tetőn előztek meg, s jókora előnyre tettek szert a Cuháig. Én arra számítottam, hogy még az Ördög-rét előtt fognak szembe jönni velem. Úgy gondolták, hogy a Cuha-szurdok után az Alsó-Cuha-szurdok is menni fog. Rájöttek, hogy mégsem. Persze a Cuha – Hódos-ér torkolat közelében sem volt egyszerű átveszkődni a bal partra. Nem ok nélkül van a Bakony turistatérképébe beírva, hogy az Alsó-Cuha-szurdok magas vízállás esetén veszélyes és nehezen járható. Tovább menve, egy helyen letértem az útról, mert mintha érett almát láttam volna egy fán. Levettem egyet. Ez a finomabbik fajta nyári alma. A cél felé menet megettem. Nagyon jólesett. Már csak egy kis séta volt hátra és be is értem. Átvettem az oklevelet és a jelvényt. Az oklevél bemutatása ellenében lehetett lángost kapni. Kivártam. Addig megittam egy cukormentes kólát. Ezt a lángost még én is megehetem, mivel ahogy elnéztem, részben, vagy egészében teljes kiőrlésű lisztből készült, így alacsonyabb a glikémiás indexe.
Jó kis túra, látványos szakaszokkal. Akik most végig mentek a szurdokokon, azoknak nehéz és veszélyes is volt, olyan igazi adrenalin fröccsös. Akik a síneket választották, azok pedig közelebbről is szemügyre vehették ezt az építészeti műemléket. Ha még nem jártak rajta gyalog, akkor ezért marad emlékezetes. Az időjárás a hosszú távon indulók számára volt az elején kellemetlen. A Cuha közelében annak harsogása miatt eléggé emelt hangerővel kellett társalogni.
A túra ár/szolgáltatás aránya megfelelő1500 Ft-ért szürkeárnyalatos térképes itineres igazolólapot (saját térkép szükségtelen), oklevelet és jelvényt kaptunk. A célban tejfölös tönkölylángos volt az ellátmány.
|
