Túrabeszámolók


Velence 35/25/10

efemmTúra éve: 20182018.05.30 12:07:54

(Levélben érkezett rendezői beszámoló.)



Az ALBA REGIA SC e túranapon, 2018 május 26-án, 30. alkalommal rendezte meg a VELENCE teljesítménytúrát, amelyen 275 résztvevő teljesítette a három távot.

A  kiírásban szereplő túramozgalmakon túl az MSTSZ felkérésére a nemzeti teljesítménytúra bajnokság egyik futamának is helyt adtunk a 25 km-es távon .

Mellékelek egy, a  rendezvényünkről készült levelet, illetve a táj szépségeit megörökítő felvételekkel tűzdelt blogbejegyzést :

"Kedves Szervezők!

Köszönöm a szombati Velence 25 túra szervezését, amin részt vettem. Kifogástalan volt.

Az alábbi linken találtok egy beszámolót róla. Nyugodtan használjátok fel, lehet megosztani, vagy a képeket felhasználni is.

Még egyszer köszönöm:

Alexandra "


http://terep-jaro.blogspot.hu/2018/05/velence-25-ingokorol-kore-velencei.html


Szakosztályunk  életkori tag-összetételét érzékelve ez volt az utolsó teljesítménytúra rendezvényünk.

De, hogy ez a jól bevezetett túranap a továbbiakban is éljen,  a szakosztályaink közötti megállapodás alapján  a VELENCE teljesítménytúrát a jövőben az ugyancsak székesfehérvári Gyöngyvirág TE fogja megrendezni.

Kígyóssy László