Kazinczy 200 – az első 200-asom
Habár 17 éve túrázom, még soha nem jártam a Zempléni-hegységben. Így számomra minden újdonsággal hat majd, gondoltam és így is lett. Igazából úgy különösen nem foglalkoztatott, hogy jaj de brutális táv ez, inkább azért vártam a túrát, hogy több napra távol kerüljek az élet zajos forgatagától. Úgy érzem nagyon rám fért. Baksa Józsi barátom elküldte az egyik főszervezőtől kapott táv és szinttáblázatot, amin még a frissítőpontok helye is szerepelt. Ami fix volt azaz, hogy mindenhol lesz folyadék és tényleg volt is. Azt is tudtuk, hogy Füzéren, valamint a célban lesz meleg étel. Az is tudott volt, hogy az összes kör érinti Füzért ahova csomagot szállítanak és ahonnan, majd vissza is viszik a célba. Tehát ezen paraméterek bekalkulálásával, saját szervezetem és az időjárás ismeretével megterveztem az ellátmányomat.
Mivel az előrejelzés rendkívül erős meleg időt ígért, így a hűtetlen depóba szóba sem jöhetett édesség. Kesudió, sós mandula, aszalt sárgabarack, 2 doboz sós keksz és 4 üveg fél literes ásványvíz képezte az élelmi raktáromat. Nos ez rendkívül kevés ahhoz képest amit megszoktam, de most úgy ítéltem meg, hogy a közbeeső kocsmákkal és egyéb szolgáltatással elegendő kell, hogy legyen. A brutális mennyiségű édes keksz és csoki raktárat ugyan elutaztattam Sátoraljaújhelyre, de Füzérre már nem depóztattam ki. Rövid gondolkodás után azt is eldöntöttem, hogy hátizsákkal megyek, nem övtáskával. Így nem kell azon agyalnom mi fér be, mi nem. Ami a ruházkodást és egyéb felszerelést illeti totális diadalt sikerült aratnom. Minden a terv szerint alakult. Teljesen bevált formula alapján vásároltam 5 pár vadi új zoknit, vittem friss 4 pólót, 3 nadrágot, melyből 1 vékony hosszú 2 térdnadrág. Továbbá 4 boxer alsót. Bekerült még a csomagba 1 napszemüveg, 1 baseballsapka 1 sima hűvösebb időre való sapka, az egészségügyi csomagom, 1 poncsó és 1 anorák is. Utóbbi kettőt nem kellett használnom.
A táv eredetileg 202 km-nek volt kiírva, amely 4 darab egyenként nagyjából 50 km-es körből tevődött össze. Természetesen, mint mindig most is maximális alázattal és a lehetőségekhez képest maximális rákészüléssel közelítettem meg az eseményt. Ez a gyakorlatban mit is jelentett? Először is csütörtöktől szabadságot vettem ki, de hétfőre is, hogy kellően kipihent legyek. Másodszor, mint fentebb említettem begyűjtöttem a megfelelő túrával kapcsolatos információkat. Harmadszor összepakoltam, kititráltam, megterveztem a ruha, élelmiszer és itóka mennyiséget. Negyedszer megfelelően táplálkoztam. A szokásos tészta, öntett, sajt és megfelelő vitamin, ásványi anyag pótlást már előtte is betoltam. Ötödször fizikailag tökéletesen felkészültem
1992-től 2007-ig, az ötvenes távok voltak a maximumok amiket bevállaltam egyszerre. Utána változott a helyzet, tudniillik elhatároztam, hogy most már megértem a nagyobb falatokra is, ha adottak a feltételek. Gyakorlatilag az elmúlt 2 és félévben alig maradt ki hétvége túra nélkül, sokszor duplázás is programra került. A nem oly távoli múltban 3 hétvégén egymás után sorrendben: Kinizsi 100, Mecsek 100, Mátra 115 vettem részt, közben és utána nagyon kemény túramozgalmak, teljes felszereléssel, egyedül. Vannak, akik ezek nélkül is sikerrel indulnak neki egy ilyen megmérettetésnek, nekem viszont szükséges a rendszeres és kemény terhelés, hogy egy ilyen volumenű kihívás szóba jöjjön.
. A túra Péntek reggel 10 órakor rajtolt Széphalomról, ezért csütörtöki ott alvásban gondolkodtam. Sikerült Pécsről 12:30-kor elindulni, így esély nyílt rá, hogy jó korán érünk a szállásra. Az út 470 km, nem kevés. A forgalom igen nagy volt a 6-oson Földvárig, aztán áttérve a Duna túloldalára valamelyest csillapodott. Szépen sorban jöttek a hegyek, a Mecsek után jóval később a Mátra és a Bükk vonulatai, majd Miskolc után megpillantottam a Zempléni-hegységet, a Tokaji hegyvidéket, végül a Sátoros hegyeket, már Újhelytől nem messze. Közben Baksa Józsi hívott és részletesen felvázolta, merre található a Kovács-Villa. Ez annyira jól sikerült, hogy a sok jobbos-balos után, elsőre simán oda találtunk.
Jó páran ide értek már este 7-re. Üdvözlések után, megtekintettük a tetőtéri szálláshelyet, mely nagyon szimpatikus helyen található. Eldöntöttük, hogy tiszteletünket tesszük a városba és keresünk éttermet. Néhány helyi meginterjúvolása után ez sikerült is. Kívülről romosnak tűnt az épület, de belülről egész konszolidált volt. Végül is 1 óra múlva teljesen elégedetten távoztunk az addigra már besötétedett mellékutcákon.
Visszatérve a Villához, nagyjából megérkezett a mezőny és lassanként elkezdődött a nevezési procedúra. Közben Wéhner Gézáék lázasan írták az itinert, éppen Tilalmasnál a második körnél tartottak. Sok beszélgetés, poénkodás után, éjfél után félórával tértem nyugvópontra. Még legalább egy óráig tartott elaludnom. Mikor jött valaki felkapcsoltam a lámpát, hogy ne a másikon keresztül jusson a helyéhez.
Fél 5-kor ébredtem arra, hogy egy pali zörög a zacskóival, hamar visszafordultam és legközelebb már 6 körül Józsival megállapodtunk, hogy leugrunk a Tescóba. Az akció sikeres lett, aszalt gyümölcsöt és mandulát vételeztem, plusz még egy fél liter ásványvizet, aztán egy óra múlva mikor visszaértünk, már a villánál mindenki ébren volt. Erre is számítottam, most már összepakolhattam a cuccomat óvatoskodás nélkül. Kiválasztottam a kezdő ruhákat az első 56 km-es etapra. Lenn már készülődtek a résztvevők, de a transzport még nem indult el a rajt hely Széphalom irányába. Mikor leértem akkor adták ki a vezényszót és bekerültem a legelső autóba, amit Börcsök András főrendező vezetett. Mellettem két futósrác ült, elöl pedig RitaB, aki szintén a rendezői gárdát erősítette.
Mögöttünk a Kulcsár Józsi, Márton Dani, Álmos trió utazott és csakhamar elénk kerültek Józsi kiváló helyismeretének következtében. Először felgyalogoltam a rajthelyig, ahol még csak páran voltunk, hiszen az elsők között érkeztem ide. Átvettem az itinert, majd visszaslattyogtam a kocsmáig, ahol lenge öltözetű fiatal lánytól kértem egy capuccinót. Éppen akkor indult el innen a Baksa Józsi, Tóth Judit, Wolfkery triumvirátus. Még kortyolgattam a cuccot, Csiba Tonesszel beszélgettem.
Mire visszaértem a múzeumkertbe, addigra szinte mindenki felsorakozott, Dobi Zsigáéktól kezdve Wéhner Gézáig. 20 perc késéssel végül megtörtént a megemlékezés. Nekem nagyon tetszett, Kazinczy Széphalmon töltött éveiről is szó esett.
10:10-kor eldördült a startpisztoly, persze csak képletesen. Mivel a múzeumot nem néztem meg korábban, így most gyorsan beslisszoltam. Pár perc nézelődés után, tehát nekiindultam a papíron 202 km-es távnak. Az első kanyar után búcsút vettem a Baksa Józsi-Tóth Judit párostól és a nyílt terepen az előttem lévő csodálatos képződmények felé indultam. A futók és a mezőny eleje meglépett, mikor a múzeumot tekintettem meg. Nemsokára beértem a Csaba- Nagy Imre-Csörgő Robi hármast, így érkeztem meg Rudabányácskára. A faluból kivezető susnya után megkezdtem az emelkedést Magas-hegy felé, melynek kezdeti szakaszán akadt egy kis sár. Az emelkedőn aztán beértem KuJoMit (Kulcsár József Miskolc) és néhány más emberkét, végül Ibolya és Bödő Betti tűnt fel előttem. A sípályát éppen építették, kicsit hasonlított a terep, a Misináról levezető szakaszra, csak ez teljesen más voltJ. A frissítőpont nem sokkal odébb helyezkedett el, aminek nagyon örültem, mert az ünnepi csúszás miatt eléheztem, na meg reggel még nem tudtam sokat enni. Tíz kekszet betoltam, meg ittam málnaszörpöt. Az emelkedő nagyobbik része most jött, sok ilyenen edzettem az utóbbi években, így ezzel nem lehetett gond. Utolértem Zsigát, majd váltottam párszót vaddino-val is. A következő kanyarban már utol is értem az Imre-Ibolya-Csaba hármast és az első ep. is elérkezett. Hevér Gábor pecsételt. Lefele KuJomival társalogtam miközben haladtunk a Zsólyomka-völgy felé. A mezőny most 100 méterre előttem és mögöttem.
A 2.pontnál kisgyerekek pecsételtek. Megálltam néhány kekszet enni, valamint ittam vizet, bár nem voltam még túl szomjas. A Szent István Kápolnáig egyedül tettem meg az utat, a magyar Kálvária minden momentumát lefotózva. Még fel sem értem a tetőre, de már csodálatos panoráma tárult elém Sátoraljaújhelyre. Útközben beértem egy srácot, aki Budapestről érkezett a 200-ra. Még sohasem láttam túrán, de az első éjszaka a „csapatunkban” volt egészen szombat reggelig, mikor már a szlovák határhoz közeledve ellépett. Na de térjünk vissza a Kálváriához. Nagyjából 4-5 szerpentinezés után kőlépcsők vezetnek fel a kilátóhoz. Közben van egy pont is, ahol bélyegzés után szétnézek, van mit! Láthatom merről jöttünk és hova tartunk.
A villához érkezve megiszok vagy 5 pohár kólát és ezzel el is fogyott. Marad a víz. Mire végzek, már rég elindult mindenki. Csabáék, KuJomi stb. Még váltok pár szót Megyeri Lacival, aztán ismét egyedül indulok tovább a köves úton, majd be az erdőbe. Itinert elővettem és innen végig nálam volt. A Nagy-Nyugodó nyeregbe jól esik kicsit egyedül magamba zuhanva lennem. Jó km múlva érem el a pirost. Néhányan elmentek a másik irányba, mondanak is cifrákat, hiszen a 200 km az bőven elég minden plusz métert el kell kerülni, spórolni kell az erővel, ezért is olvasgattam a szokottnál még szorgalmasabban az útvonalleírást. Élre állok és nyomatom, de nagyon visszafogottan, alig érem el a 6 km/h-t. Nemsokára kiérünk egy erdészeti műútra, ahol, Csaba, Ibolya, KuJoMi frissít éppen. Józsitól lejmolok egy MagneB6-ot és azonnal szétrágom. Majd utána küldök egy pohár vizet. Pár keksz után együtt hagyjuk el a pontot vagy heten. Közben beérem Dobi Zsigát és Smudla Istvánt és a következő km-et velük teszem meg, miután a többiek elhúznak.
Nagyon jó kis társaság ez, sajnálom, hogy kiszálltak a második kör felénél. István mérése szerint 38 fok van, én csak 35-öt írok jóvá. Rajtam kívül mindenki szenved a meleg miatt. Az egyik kanyar után már a kilátó felé, hatalmas hangyavár mellett haladunk el. Míg megállok makrózni fekete lesz a cipőm. Ez az egyik legjobb része a túrának, rengeteget röhögünk, még van rá bőven energia. Elérjük a kilátóhoz vezető utat. Szembe jön Őrsi Bálint, Kujomi, Csaba, majd Ibolya. A ponton tíz percet beszélgetek Nád Bélával. Legutóbb éjszaka találkoztam vele Falloskúton a Mátra 115-ön, amikor az ikszelő lapokat felkapta a szél és sietve segítettem neki összeszedni. Most nyugodtabb a helyzet. Béláék energiát nem kímélve felcipeltek ide több liter vizet. Ez igen!
Visszatérve a kilátóhoz vezető út aljába, balra fordulunk, ahol pár száz méter múlva szembe jön velünk Ágota, Zsiga testvére. Kicsit várok, aztán továbbindulok. Akkor még nem tudhattam, hogy Istvánt és Zsigát utoljára láttam a túránL. A következő pontot Csörgő Robival közelítjük meg, ahol beérjük Csabáékat. Ők még esznek, KuJoMi már indul. Én csak pecsételek, felkapok egy lekváros kenyeret és már indulok is. Innen 6-an sokáig együtt megyünk. Nyílt terep következik, Mikóháza, Alsóregmec. KuJoMival kis kitérőt teszünk egy kocsmáig: Kóla, és másfélliter ásványvíz az amit bepakolok a zsákba. Inkább cipelem, minthogy kinyírjam magam. A kocsmában kiderül, hogy a boltost ismeri Józsi még régről. Egy szuszra végig sorolja neki a 202 km útvonalát. Nem semmi, annyi bizonyos!
Gólyacsalád mellett Alsóregmecre toljuk magunkat, ahol Vígh-Tarsonyi László az egyik pontőr. Még van egy paradicsom, amit elfogyasztok útközben. A nyílt szakasz, műútra vált Józsi kiselőadást tart a környékről. Nagyon jó, hogy velünk van. Felsőregmecig műúton megyünk kilométereken át. Lassan elérjük az Ősrög tanösvényt, majd az Északi Zöldet(ÉZ). Előtte a nyomóskútban bevizezem a sapkámat, amit csak Alsóregmec óta raktam fel. A templomhoz érve Józsival konstatáljuk, hogy az zárva van. Kis kaptatón indulunk a határkövek felé az ÉZ-ön. Csaba és a többiek közben ellépnek, én Józsival tartok. Pár száz méter múlva mielőtt beérnénk az erdőbe, Kulcsár Józsi megáll és leül. Kicsit beszélünk, azt mondja nagyon odatett neki a meleg. Én is iszok egy kicsit, aztán továbbindulok abban a hitben, hogy Józsi is mindjárt jön. Józsi nem szokott túrákat feladni, nagyon nehéz vele lépést tartani. Még annyit hozzá, hogy a Mátra 115-ön, 100 után is úgy hasított felfelé, mint a rakéta. Tíz perc múlva utolérem Ibolyát, aki Józsi felöl érdeklődik, mondom neki, hogy mindjárt jön. Tévedtem. Lassan a többieket is elérem, valamint az első határköveket. Ezen a részen nagyon konszolidált az északi zöld. Jól járható az út és nincs kaptató. Egy dolog van, de az iszonyú sok, csípős böglyök, meg muslincaféle zavaró, repkedő cuccok. Messze még az első etap vége, amit 57 km-nek adtak meg. Jó lenne sötét előtt beérni vagy annak közelében. Jó félóra múlva érjük el a pontot, ahol nápolyit, kekszet és folyadékot vételezek. Közben megérkeznek a többiek: Imre, Robi, Ibolya és indulnak tovább. Még 10 percet beszélek a pontőrökkel és kémlelek a határkövek mentén, de Józsi csaknem akar jönni, most már tudom miért. Zsíros-bányáról egyedül indulok neki a kék kereszten, nagyjából 1,5 km-re a többiek mögött. Dórát hívom telefonon és gyors helyzetjelentést adok számára. Most még van térerőm, nem nyúlta le a Slotafone. Szép helyen kanyargok és húsz perc múlva utolérem a Imrét épp jókor, mert rossz irányba menne egy elágazásnál. Szó ami szó, adta magát az út. Hamarosan a 200 éves tölgy mellett elhaladva Füzérkajátára érünk az ep.re, ahol Gász Kata vár minket.
A folytatásban áthaladunk Pusztafalun, valamint a lenyugvó nap árnyékában megtekintjük messziről a várat. Oda is megyünk még, de majd a 3.etap végén. Döglött sikló, mezőgazdasági munkagép. Csabának mindhárman szólunk, hogy méltóztasson félreállni, mert ő húzza a rövidebbet. Végül félreáll. Már sötétben érünk Füzérre 20:35-kor.
Toplak Józsi segédkezik. Mindjárt meg is jegyzi, hogy „Jézusom indítanom is kell az ötveneseket, meg érkeztetnem is”. Mellettem ismerős arc nevez, Szabozé az. Valaha pontőrködtem vele, (talán 97-ben) a Rózsa-forrásnál az első Szuadón. Ő is egyesületi tagunk volt évekig. Számos futóversenyen megfordult már. Kérdezi mikor indulok tovább, mert csatlakozna. Megállapodunk, hogy szólok.
Első stratégiai feladat a depócuccom megtalálása. Minden a legnagyobb rendben. Budai Attilával váltunk pár szót, a júniusi Mátra115-ről, akkor a Káva tetején találkoztunk. Gratulál is, pedig még be se értem. GPS Zolival csinálnak rólam egy képet. Megbeszéljük, hogy majd reggel csatlakozunk egymáshoz, de nekünk még van egy körünk, mert ők „ „csak”” a 3. és 4. körben érdekeltek. Végül sajnos nem lett belőle semmi, túl későn értünk vissza. Gyors lábmosás, zokni csere, póló csere, nadrág csere, (hosszúra váltok) tapaszok feltevése. Felállok, befejezem a cuccolást és átvonulok kajálni. Bableves a menü, amit jó ízzel fogyasztok. Közben jönnek a hírek, hogy milyen sokan feladták abból a 42 őrültből aki nevezett, aminek a hátterében az extrém meleg biztosan szerepet játszott.
Pontosan 21:35-kör megkeresve Szabozét, indulunk neki a 2.körnek, melynek azt a nevet adták, hogy Tilalmas, de én csak Siralmasnak hívtam. Ha az első szakaszon a meleg, akkor itt a terep harmadolta meg a mezőnyt, de aki túljutott rajta abban is hagyott kisebb-nagyobb nyomot. (Nekem a körmöm alatt földet). Elég nyögvenyelősen, de nekiindulunk tehát a műúton, majd pár km múlva az erdőben a Senyánszky-rétet érintettük. Pusztafaluban minden lehetséges irányt bejárunk és ledoktorálok belőle. Amikor már megelégeltem elővettem a térképet és az alapján minden villany lett. Tudniillik Pusztafalun 3 kör is átment és 3 különböző szalaggal 5 utat szalagoztak ki. Mi mindet bejártuk, mire összeálltJ. Nagyjából fél órát vesztettünk, de olvasva a beszámolókat dobogós helyezést értünk el, mert még minimálisat kavartunk.
Visszatérve az eredeti helyes csapásra, hamar közelkerültünk a ponthoz. Egyszer csak távolsági reflektor villan a képembe 50 méterről. Csaba szerint a Dobi Zsigáék. Mondjuk az nem zavarta, hogy mögöttünk vannak, meg nem 20 kilós fényarzenállal közlekedikJ. Rögtön levettem kik lesznek. A közeg megkérdezte, mit csinálunk itt, elővezettem a tényállást. Valaki kihívta a rendőröket, mert hogy vaddisznó támadt rájuk. Kiderült, hogy a két fiatal pontőr srác akik felmenekültek a fára. Nem volt ott semmi vaddisznó, egyszerűen paráztak, ami kicsit komikus volt, hogy kemény rocker pólóban feszítettek. Képzeljétek el a szitut: két kemény legény, hosszú haj, rocker felszerelés, lobogó tűz, műút mellett(!). Kihívják a szlovák és magyar rendőröket, hogy egy vaddisznó rájuk támadt és nem mozdul a fa alól. Tiszta „Cápa 1 fílíng”. A rendőr is mosolygott. Szegény Szabózének, aki 40 perccel ezelőtt elment megkeresni az utat míg mi térképészkedtünk, úgy kellett leimádkozni őket a fáról, hogy pecsételjenekJ. Bezzeg előlem mindig ellógnak, vagy tőlem félnek vagy a fotómasinától.
Pecsételés, kis kaja és víz felvétel után a sokak által sokszor emlegetett Tolvaj-hegynek nekiestem. Nagyon Durva. 56 fokos emelkedő, nincs mibe kapaszkodni, esetleg az előtted lévő hajába, ha nem kopasz. Csak a határköveket látod időnként. Nyomtam felfelé ahogy tudtam, közben körömmel kapaszkodtam a földbe, nehogy visszacsússzak. Sárban itt életveszély. Összetöri magát az ember. A határköveknél megkapaszkodtam és visszafotóztam néhányat. Én mentem/másztam elöl. Olyan 20 perc alatt értem fel, közben egy éjjeli lepke berepült a légutamba, de kitudtam köhögni/lenyelni. Másodiknak pár perc múlva Csaba , majd szépen sorban a többiek érkeztek. Előbb ittam és már most szomjas voltam. 6-n voltunk, a közben hozzánk csatlakozott budapesti sráccal, akit már korábban említettem. Innen hullámoztunk Nagy Milicig. Elég sok kaptató volt és ahhoz képest hogy nyomattam valahogy nem akart megérkezni. Az egyik egyenesbe összeszedtem Szabozét, aki kereste a jelet. Rafinált ez az ÉZ, mert néha olyan kurflikat ír le, hogy észre se veszed. Mindezt nyakig érő, fűbe, csalánba, egy magamfajta embernek éppen elegendő nagyságú ösvényen.
Olyan sebességet választottam, hogy még a lámpámat lássák, de még is húzzam őket, mert itt muszáj volt menni. Menni kellett a vízért, meg az időért. Hiába volt nálam fél liter hamar elfogyott. Ez egy gyilkos szakasz, ha valaki leáll, az elcsoffad. Nagy Milichez közelítve Zsurek Józsi túratársam jutott eszembe, amikor mesélte hogy nagy zsákkal mászott ide fel, OKT alkalmával. 1992-ben mesélte a történetet, mikor a Vándorsporttal tettünk egy kört a Malomvölgyi tó körül, Vati Sándor volt a túravezető.
Mire ezt végiggondolom újabb emelkedő, törés és határkő. Kicsit odébb kék-sárga szalagok. Ez majd a harmadik szakaszon játszik, holnap hajnalban. Nagyjából éjféltől négyig tartózkodtunk az ÉZ-n. Nagy Milic, csak nem akart megjönni, már azt hittem valami átverés van. Elvileg 10,4-et tettünk meg Milicig, de ez nagyon kevésnek tűnt. Itt végre ihatunk egy keveset, de ezzel még nem volt vége, tovább a végtelennek tűnő ÉZ-n. Csak mindig a következő határkőre koncentráltam, amikor eljött vártam a következőt és ez így ment, néha egy kurfli, néha egy emelkedő vagy éppen járhatatlan durva lejtő jött. Elvileg 1,6 km-re volt a következő pont lent a völgyben szorosan a határ mellett a XVII. 18-as kőnél. Volt itt árok, jelzéskeresés, susnya, minden, míg egy elképesztő meredek lemenetel nem jött. Nagyon durván meredeken kellett lemenni egy erdészeti műútig. Itt aztán ehettünk barackot, jó levesest! 20 perc után továbbindultunk Szurok-hegynek. Százmétereken keresztül meredek kaptató és amikor azt hiszed már ott a pont, egy fenét, az csak egy újabb határkő. Nagyon nyomattuk felfelé, Csaba mögöttem, mögötte pedig Szabózé és a többiek. Végül felértünk, ahol Pavuk Andi fogadott minket. Megkínált a maradék kólájával és az étcsokijával. Mostmár nem kell sokat menetelnünk az ÉZ.-n. Lassan megvirrad és alig mentünk 19 km-et nem csoda, ha sokakat elnyűtt ez a szakasz, a nappali 35 fok után.
10 perc pihenő után végre elhagyjuk az Északi Zöldet ahova mostanában nem tervezek visszatérni. Persze akkor még nem olvastam a 3. nap itinerjét, amibe vastagon benne voltJ. Hálaisten-tető környékén, már a reggeli fényben ér minket a frissítőpont, vízzel és pizzával. A pontőr Molnár Gábor hihetetlen türelemmel szolgál ki minket, immáron másodszor. Én biztosan nem cseréltem volna vele. Nem messze innen leválok a többiektől és technikai szünetet tartok.
Nagyjából 25 perc után, zokni igazítással is végezve, megkönnyebbülve indulok tovább. Mögöttem senki, előttem Csabáék. Egy nagy susnya mezőn kelek át, ami után majd hamarosan eljutok Pányokra. Kínálnak mindennel, de csak 2 deci szörpöt iszom. Megkérdezik honnan jöttem, mivel foglalkozom, aztán 10 perc múlva folytatom tovább a búzamező mellett a susnyásban. Körülöttem a Zemplén legészakibb része.
Telkibánya felé is egyedül megyek, de nem zavar. Mezőkön, földeken haladok át, aztán elérem a falut, melynek túlsó végén van a pont. Köszöntöm a helybelieket, néhányukkal beszélek útközben. Az egyik kocsmánál ismerős arcokat látok, azt gondolom, hogy pont. A hölgy kérdezi mit hozhat, mire én: kapucsinót, köszönöm Beszélgetünk, méltatnak, s mikor nagyjából 10 perc után bélyegeztetni akarok, akkor derül ki, hogy biza ők csak kísérők. Nem engedik, hogy kifizessem a cehhet. Meghívtak. Na, ez nagyon jó érzés volt, most láttam őket életemben először a villában és ilyenek. Továbbmenetelek és újabb negyedóra múlva, már a falu legszélén elérem a pontot. Még a kísérők mondták, hogy van egy sötéthajú szemüveges lány, aki kiszállt és bömbölt annyira készen van. Azt hittem az Ibolyáról van szó és megnyugtattam őket, hogy nagy küzdő, nem áll ki. Mikor viszont megpillantom a pontot, akkor látom, hogy másról van szó.
Folyadékvételezés és térkép tanulmányozás 5 percben. A műúton folytatom a verőfényes napsütésben. Számomra ez mindennél többet jelent. Erős tízes Hollóházáig. Tetszik a terep, tájékozódásilag is egyértelmű. Jól haladok. Előttem és mögöttem is hegyek, aztán 1 km múlva már a fák közé érek, így van időm végiggondolni az aktuálisan meglévő hétköznapi problémáimat. A Pányoki-kútnál még mindig 1,5km-t jelez Hollóházáig a tábla. Innen lejtek a szép széles erdei úton. Köves út után érem el a focipályát, ahol az itiner útmutatását követve ereszkedek le a faluba.
Hollóháza csodaszép, nem vitás. A pontot hamar meglelem. Fiatal hölgy a pontőr, kedvesen kínál mindennel. Kérdezi van e probléma?. Természetesen nincsJ. Nem régen jártak itt a többiek. Előttük viszont nagy csönd van. Sokan kiszálltak, mondja.
Sokat nem időzök, nyomulok tovább a műúton, jó erőben álmosság nélkül. Sok kóla és egy capuccino is van bennem, nálam még akkor is hat mikor tényleg leragad a szemem, pláne ilyenkor. A műúton elég sokat kell gyalogolni. Mire balra bekanyarodok az erdőbe a 4 km-ből, ami Füzérig még van, kettőt már meg is ettem. Az erdőben érem utol László Szilvit, előtte 10 méterrel Ibolya halad, a többiek sincsenek messze.
Füzérre, délelőtt 10-re érek be. A menetrend a szokásos, ruházkodás, lábápolás, kaja. Pár ragtapasszal kevesebb van mire végzek és szépen gyűlik a szennyes raktárom is. Ismét rövidnadrágra váltok, és új pólóban narancssárgában nyomulok. Ebben még Spanyolországban is túráztam, az egyik kedvenc pólóm. Paprikás krumplit választok, nagyon jó íze van. Kaja után átmegyünk javaslatomra a kocsmába, ahol ásványvizet vételezek 1,5 litert, e mellett nyomok egy tonicot is. Miután kész vagyok, várok még egy órát, én már indulnék, de a többieknek ennyi idő kell még az akklimatizálódáshoz. A kocsmában Vígh-Tarsonyi László szórakoztat minket.
12:00-kor indulunk tovább 6-an a harmadik etapra a nem kis hőségben, így kezdetben felrakom a sapkát. Eléggé csoffadt a társaság, nagyon nehezen indulnak be. Előre megyek és szép fokozatosan megindulunk a meleg, kezdetben nyílt terepen. A füzéri vár a magasban tornyosul, akkori számításom szerint éjfél körül viszontlátjuk. Lassan elérjük a Bodó-rétet, az aszfalt utat, majd a Panoráma-büfét a frissítőponttal. Kólát vételezek, a kertben éppen egy országgyűlési képviselő iszogat.
Félóra után indulunk meg a határ felé. Itt 300 méter előnyre teszek szert. A budapesti srác, aki kisebb, nagyobb kihagyásokkal velünk jött eddig, itt ellép. Nekem is vele kellett volna tartanom. Így viszont az északi zöld-déli zöld hajtűkanyart megtéve a két mosolygós lány pontőrnél várom be a többieket. Egy elég nehezen észrevehető szalagos részen indul a szlovák zöld jelzés, kezdetben sűrű erdőben, kaptatva. Csodálatos mezőre érünk, körülvesznek a kisebb, nagyobb puklik. Ezek között kell áthaladni egy magasles irányába, majd a zöld jelzésen ismét be az erdőbe mélyen benyomulva, ahol is elérünk egy széles erdészeti műutat, gusztusos információt jelző táblákkal, Ez a Malá Márovka 660 méter magasságban. Nekünk Slánec (Szalánc) felé kell mennünk. Pár száz méter múlva a piros jelzésen a Velka Marovkához érünk, szintén 660 méter magasan. Következik az ereszkedés Slánec felé. Sajnos a leírás itt nem teljesen egyértelmű. Elkeverés nem volt, de bizonytalankodás igen. Jó páran adták fel ezen a szakaszon. Térkép híján követjük a piros jelzést az itiner egy földutat emleget. Később kiderül, hogy ezt már km-ekkel később lenn a falu mellett érti. Az út aszfaltút, mely kilométereket szerpentinezik lejtve. Közben számos helyen nyílik kilátás a környező hegyekre. Már közel Szalánchoz állítok meg egy szlovák rendszámú autót. Angolul ugyan nem tud, de így is kiderül, hogy Szalánc felé megyünk. Később kereszteződéshez érünk, a többiek Izra felé mennének, de én ragaszkodom ehhez az úthoz és pár száz méter múlva megleljük a szalagot és a gyorsforgalmi út mellett a földutat is, amelyen 300 méter múlva Szaláncra érkezünk. A tájékozódást az is segítette, hogy a kibukkanó szalánci vár jelezte az irányt.
A kocsma újabb 500 méterre, az út jobb oldalán helyezkedik el. A szigethalmiak Szabó Józsija a pontőr, a kocsmáros tud magyarul, a felesége nem. A szolgáltatás 5 dl vágott sör. Ezúttal én is bevállalom. Fél barna, fél világos Kozel. 10 perc alatt megiszom.
Nagyjából félóra múlva végre indulunk tovább a közelben lévő vár felé. A várba nem a hivatalos utón jutunk, azt nem könnyű megtalálni, hiszen szalagozott és néhányat valaki eltűntetett. Így marad a meredek oldal. Nád Béla a pontőr, a Fekete-hegyi kilátó után most másodszor találkozunk vele. Szép a kilátás, bár a leírásokból tudtam meg, hogy mehettünk volna feljebb is. Lehetséges, hogy a sör után, ami kicsit fejbevágott veszélyes lett volna az akció. Van szlovák térképe, így nagyjából áttekintem Kalsáig az utat. Vizet is hozott fel, egy pohárral benyakalok.
A katolikus templomig a kijelölt úton megyünk. Útközben a 4x50-es futóváltó egy-egy tagja fut el mellettünk. A főúton előzőleg szlovákul beszélő ácsok szólítanak meg a ház tetejéről, de magyarul. Már tudják, hogy milyen túra ez, bíztatnak és ellátnak jó tanácsokkal. Déli irányba állva könnyű terep következik, amolyan ormánsági, maximum enyhe lejtő a legtöbb, ami ér minket. Ezért kapcsolok egy-két fokozatot, mert a harmadik etapból 17 km-t jöttünk csak, de már jócskán elment az idő. Mivel nyílt terepre érünk, kilométerekre ellátni előre. Egyébként ma is meleg van. A környező hegyeket, most másik oldalról tekinthetjük meg. A telefonom már rég nem elérhető, lassan 1 napja, de Toplak Józsitól és másoktól nyert információ alapján tudom, hogy közeleg a vihar, aminek jelen pillanatban semmilyen jele sincsen. Ugyanakkor az etap nagyon hosszú és a vége kegyetlen részen halad. Legalább 1,5-2 km-re húzok el a többiektől, közben az utolsó futóváltó tagja is megérkezik, aki megjegyzi, hogy nem látszik rajtam a 120 km, amit eddig mentem.
Fél óra múlva már Kalsán vagyok, a szigethalmi pontőr hölgy ad eurót. 70 forint lett 3 deci Tonik átváltva. Otthon ez jóval drágább. Megiszom, átnézem a térkép magyar oldalát, olvasom az itinert és 20-30 perc múlva megérkeznek egyesével a többiek. Imrének hozok vizet, majd ellátom ragtapasszal a számtalan hatalmas vízhólyagja miatt. Majd muszáj továbbindulnom, mielőtt lemerevedek,
Kikeveredve Kalsáról, enyhe kaptatós műúton haladok pár km-t, majd be az erdőbe elég nehéz terepen, aztán a kereszteződés után meredekebb emelkedőn folytatom. Elvileg 5 km az esőház, de most többnek tűnik. Végre elérem a műutat az esőházzal és betolok néhány szem kesudiót vízzel. A dinnye már nincs messze. Az erdőből kiérve gyönyörű, hatalmas tisztásra érek, a növényzet derékig ér, de középen kitaposott vékony ösvény van. Közvetlenül a tó előtt először egy szlovák csoportnál próbálkozok, akik hamar rájönnek, hogy magyar vagyok és barátságosan útba igazítanak az onnan 300 méterre lévő tóig.
Kata a pontőr. Közli, hogy sajnos nincs dinnye, mert elakadt a kocsi. Kicsit beszélgetünk, majd a tónál lévő büféhez megyek, ahol nagyon lassú a kiszolgálás. Egy helybeli magyar fordít, hogy sikerüljön a rendelés. Mire sorra kerülök jó húsz perc alatt, Csabáék is megérkeznek. Közben Siményi Vili kér meg, ha ott vagyok már, kérjek ki egy korsó sört. Csabának is veszek, Ibolyának meg egy chipset.
Hivatalosan még csak 30,2-nél vagyunk, azaz 134km környékén, mivel az első etap 57 km volt. 22 km a célig és szépen lassan ránk sötétedett. Az alig 1 km-re lévő Catorna határpontot már korom sötétbe érjük el, újra 5-en. Remek, pont a sötétet akartam elkerülni, de legalább feltankoltam chipssel, folyadékkal és 2 darab nagyméretű, igen jó ízű szlovák nápolyival a készletem.
Miközben elérjük a határt és rátérünk a zöldre egyre nagyobb vihar keveredik. Először kisebb széllökések, aztán nagyobbak. Egyelőre csak ennyit éreztünk a közelgő viharból, de legalább mi csont nélkül találtuk meg az északi zöldet. Nincs nálam esőkabát, ráadásul veszélyes ez a rész viharban.
Közben megérkezik Tóperczer András és Tamási Géza. Mikor elérjük a 7 árkot az ÉZ-ön már előttünk vannak. Rátapadok Andrásékra, nagyon jó ritmust mennek. Nagyon kell ez most. A 4. árokátkelés a legdurvább, legveszélyesebb, nem árt figyelni. Nagy nehezen megtaláljuk a kijáratot. A vihar egyre közelebb ér, Géza felveszi az esőköpenyt, nekem nincs mit, de nem is izgat. Egyelőre egy-két csepp a maximum ami jön az égből. A széllökések és villámlások azonban állandósulnak. Gallyak, faágak röpködnek felém. Megkezdjük a kaptatást a Hársasra. Szerencsére jó erőben érzem magam, csapatjuk rendesen. Érjünk ki minél előbb az ÉZ-ről, ez a lényeg. Nagyon meredek kaptató, igazi út nincs, köveken lépkedünk. Ha ettől nem lesz vízhólyagod, akkor semmitől, gondolom magamban. Határkövek után, határkövek és mikor azt hiszed ott a pont, akkor újabb határkő. Imre, Robi eltűnik az éjszakában. Csaba másodikként ér a tetőre, majd Gézáék, Ibolyával gyakorlatilag egyszerre. Mindenki tudja a vihar itt nem vicc. A mázlink az, hogy a vihar epicentruma nem felettünk van. Miközben haladtunk felfelé, két oldalt hatalmas villámlások, mennydörgések és oldalról igen erős légkondi. Pár csepp eső, aztán eláll megint.
A tetőn nincs pontőr, csak egy papír, hogy a vihar miatt megszűnt a pont. Jó döntés volt. A továbbiakban még 2 pont maradt ki, ezért is jó, hogy túlbiztosítottam magam folyadékból és kajából is, ráadásul így másoknak is jut. Lefele Lipovecről köve |
