Márciusi Emléktúra - Pilis XL - 50 km
Megújult útvonallal és távokkal került megrendezésre szombaton a pomázi cserkészek által szervezett Márciusi Emléktúra. Az időjósoknak meg ilyenkor persze bejön az előrejelzés a rossz időt illetően. Bíztam benne, hogy megúszom eső nélkül, de dél körül csak elkezdett esni és nem is hagyta abba a célig, a végefelé már átment havazásba a magasabb részeken. Szóval egy újabb dagonyázós, sárdagasztós, csúszkálós túrát sikerült kifognom, mondjuk ez várható is volt az elmúlt hetek enyhe, csapadékos időjárása miatt, az aznapi eső csak rátett egy lapáttal. De öröm az ürömben, hogy ennek hála a vidék sokkal vadregényesebb arcát mutatta, főleg Dobogókő után. A patakok megáradtak megnehezítve ezzel az átkeléseket, az időszakos vízfolyásokban is ömlött, zúgott, zubogott a víz, néhol az ösvényeken is, lényegében mindenhol. De valahogy nem bántam a túra közben sem és így utólag sem. Kimondottan jó volt látni a természet ezen arcát is.
A rajt ezúttal a csillaghegyi HÉV-megállótól párszáz méterre volt. Gyors nevezés után indultam el, 7 óra után nem sokkal. Egy-két flikk-flakk a lakott részeken (szalagozás okés volt) és rá is keveredtem a piros sávra, és elkezdtem az utat a Kevélyek felé. Eseménytelen volt ez a szakasz, nem is tudok róla nagyon mit írni. Volt egy lovas farm vagy kettő, nem tudom, de lovakat nem láttam asszem. Lehet, hogy nem is lovas farm volt, mindegy. Az Ezüst- és Nagy-Kevélyen fotóztam párat, nagyon szép volt a panoráma a párás idő ellenére is. A Kevély-nyeregben volt az első ellenőrző pont, ezután egy kis kitérő következett a Mackó-barlanghoz a sárga sávon. Ez már kicsit viccesebb szakasz volt, de a közelébe sem ért a Vadálló-köveknél tapasztalt körülményeknek. Ezután a kéken folytattam, jobbomon Csobánka és az Oszoly. A turistaút mellett vmi leégett és/vagy ledózerolták, de nagyon nem mutatott jól, meg a keresztben futó villanyvezeték is sokat rontott a kilátáson abban az irányban. A kék és zöld sáv találkozásánál a Szent-kút közelében volt a következő EP. Ezután a zöld sávra váltottunk, a Hosszú-hegy felé. Ezen a részen Pilisszántó és a Pilis-tető felé nyílt pazar kilátás. A Magas-hegyi nyeregben volt a váltás a piros sávra és ezen érkeztem meg Pilisszentkeresztre. Láttam olyanokat is akik rövidítettek és hamarabb tértek le a zöldről a műútat választva, ezzel nyertek párszáz métert. Egészségükre! Szentkereszten volt a harmadik EP, itt beküldtem egy szendvicset egy 0,5-ös kólával és pihentem pár percet. 20 km körül tartottam ekkor, ezután kellett felmenni Dobogókőre, majd le majdnem Dömösig, majd megint felfelé a Prédikálószékre. Alig hagytam el a lakott részeket és kezdtem meg az emelkedést, elkezdett esni eső és kisebb-nagyobb intenzitással esett a célig. Ezen a részen történt, hogy belerúgtam egy kiálló kőbe és ez olyan jól sikerült, hogy a bal vádlimba azonnal beállt a görcs. Csak nagynehezen tudtam kinyújtani, éreztem is végig ezután. A körmöm is szépen kékül azóta, szerintem le fog esni :(
Dobogókőre felérve átszerveztem magam kicsit, mert már kezdtem átázni. Az iratokat meg az elektronikai kütyüket bebugyoláltam egy nylonba és eltettem a hátizsák mélyére, a telefont és az itinert egy kis vízhatlan tagyóba raktam és betettem a kabátom alá, hogy könnyen elérhető legyen. Dobogókő után a Rezső-kilátónál rosszul fordultam és a zöld kereszt jelzésnél kötöttem ki, gyorsan visszafordultam nem volt nagy plusz. Lefelé a sárgán már mindenhol hömpölygött a víz, a Lukács-árok előtt beakadt valamibe a lábam, persze hogy az amelyikkel kőbe rúgtam nemsokkal ezelőtt és pereceltem egy nagyot, a tocsogós sárba természetesen. Idáig nagyjából ügyeltem arra, hogy csak annyira legyek vizes amennyire az elkerülhetetlen, nahát ezután elengedtem ezt a dolgot. A Lukács-árok nagyon tetszett, fentebb már leírtam hogy miért. Ezután, nagyjából a sárga és piros-zöld sávok találkozásánál volt az újabb EP kb. 30 km-nél. Itt volt meleg tea meg egy kis ezazamaz, pontosan nem tudom, hogy mi. Nem voltam éhes, még megvolt a rajtban kapott műzliszelet, meg az otthonról hozott szendvics és alma. Tovább menve elértem a piros háromszög jelzéshez, itt kezdődőtt az igen-igen combos emelkedő a Vadálló-kövekhez. Hát erről a szakaszról inkább nem nyilatkozom, valahol elvesztettem az ösvényt útközben és szerintem nem a legkönnyebb úton jutottam fel a gerincre. Fújtattam, prüszköltem, minden bajom volt mire felértem, közben amikor éppen kaptam levegőt úgy káromkodtam, hogy azt bármelyik kocsis megirigyelné. Amikor meg meglett a jelzés úgy megörültem, hogy balga módon követtem is. Hát nem kellett volna, mert az meg azon a részen pont kerülte a gerincet meredek leszakadásokkal és csúszós, alig járható szakaszokkal. Láttam, hogy voltak akik végig a gerincen mentek, ők jártak jobban szerintem. Na mindegy, nekem itt volt mélypont, ezután már semmi nem érdekelt, szerintem vagy egy órát biztos eldobtam a szerencsétlenkedéseimmel. A Prédikálószéken a kilátó teljesen a felhőkbe burkolózott, csak a közvetlen közelében vettem észre, hogy ott van. Nem is mentem fel, inkább rongyoltam tovább a következő EP-hez, ami a piros kereszt, piros háromszög találkozásánál volt. Ezután ereszkedés következett a Király-völgybe, majd a piros sávon, pontosabban a vízmosásban ami a helyén volt, Sikároson át a Tölgyikrekig caplattunk. Nemsokkal ezután kellett váltani a piros keresztre ami a Holdvilág-árokhoz visz. Újabb hosszú emelkedő következett, de szerencsére nem volt annyira kemény, majd egy hosszabb ereszkedős szakasz. Kb. itt sötétedett rám teljesen, úgyhogy elő kellett kotorjam a fejlámpámat. A Holvilág-árok előtt volt az utolsó EP, tíz perccel a zárása előtt sikerült megérkezni. Nem is néztem addig a pontok nyitvatartási idejét, lehet hogy már az előző is necces volt. A Vadálló-köveknél elvesztegetett idő majdnem megbosszulta magát. Innen a célig a zöld kereszten kellett leereszkedni Pomázig. Kb. 4 km volt, de ez sem ment olyan egyszerűen a csúszós ösvényen a töksötétben. De lassan azért elkezdtek látszani Pomáz fényei és egyszercsak beértünk a lakott részre. Nagyon megörültem, de az érzés hamar elmúlt mert az aszfalton gyaloglástól szinte azonnal elkezdett fájni mindkét bokám. A célba végülis fél órával valahogy mégis a szintidőn belül sikerült megérkezni. Ittam egy pohár teát, volt ennivaló is de egy falat se ment volna le a torkomon, úgyhogy azt kihagytam. Az emléklapot és a kitűzőt megkaptam, majd elindultam haza. 12 óra 30 percre volt szükség a teljesítéshez, ami nem annyira veretes idő, ha a távot és az emelkedést is figyelembe veszem, előzetesen 11, 11 és fél órával kalkukáltam. De hát a Vadálló-kövek... :)
A szervezés és lebonyolítás szerintem igen jó színvonalú volt, sikerült szintet lépni pozitív irányba. Az itiner rendben volt, főként a szöveges leírásra koncentrált, talán egy szintmetszetet és km adatokat még be lehetne szorítani valahova a jövőben. A pontőrök mindenhol nagyon jófejek voltak. A nevezési díj baráti, az ellátás korrekt volt!
Nehéz és megerőltető túra volt, az időjárás-felelős sem kényeztetett el minket, de mégis jó érzések vannak bennem, főleg utólag :) És egy teljesítménytúra értékét elsősorban ez adja meg számomra.
Köszönet a szervezőknek! |
