Börzsöny kapuja, 45, harmadszor
A dramatizált változat úgy kezdődne, hogy 3 óra valahány perckor kelek, csak azért, hogy havas esőben tekerhessek Verőcére. Amúgy meg éppen csak szállingózott. Marcival és Gellérttel fél hatkor indulunk Vácról biciklivel. Délután még kinéz egy program, ezért sietni kell. (Én így sietek.) Csak sikerül elszöszmötölni az indulást, 6:10-et írunk az itinerre, de 6:20 lesz belőle, legkésőbb 13 órára be kell érni. (A Becsület útján valamivel kicsúsztunk a 7 órából, itt a kevesebb szint miatt reálisnak tűnik, akár a 6:40 is.)
A P3 jól bemelegít, Gellért párásodó szemüvege a szokásos helyre kerül még Aranyoskút előtt. Beharangozom az aszfaltos lejtőt, megremegnek a térdek, meg a fejlámpa. Irmától vizet vételezek, bár teával is kínálnak, a csokikat Marci elteszi. A Keskeny-bükki patak után jóféle sarazás kezdődik, de majd lefelé lesz az igazi, amikor jól fröcsög a lábunk alatt. (Közben a cipő beázik, de ezen nem lepődöm meg.) Gellért kissé lemarad, elvéti a kéket, balra tart, ennek ellenére megkerül. Két óra alatt elsőként érünk Nógrádra, kapunk utánpótlást. Kezd hanyatlani a tempó, de még mindig elsőként érünk Kisinócra 10 óra előtt. Fújunk egy kis teát, a sajtos hihetetlenül finom, mint mindig, emlegetjük a korábbi éveket, nyugtázzuk a dicséreteket, majd ráfordulunk a Kálváriára. Kóspallagon kezd elmenni a kedvem a futástól, vagy a futásimitációtól. Kiérünk a faluból, megemberelem magam és próbálok haladni. Marciék szalagokra akarják felhívni a figyelmemet, először még röviden válaszolok, hogy az nem nekünk szól, aztán csak megyek tovább a piroson. Jön a patak, a tó és egy másik dimenzióban futó sporttárs. Pusztatorony túloldalától félek, mint mindig, pedig nem vészes, a kezemet sem teszem le, csak egyszer. A piroson most már jobbról kerüljük a pálos romot. Marci egy pillanatig sem tétovázva sétál át a patakon, én habozok, bele is lépek. Újabb kósza szalagok terelnék a figyelmünket, ha hagynánk. Rózsakunyhónál jól jön a tea meg a perec, és Sára Peti. Egy darabig tartjuk a lépést. Megjegyzi, hogy alig vagyunk sarasak. Biztos nem rám gondolt, combközépig összefüggő sár borítja a lábam. Most nem kell felmenni a Gál-hegyre (nem is nagyon bánom), helyette kellemes völgyben robogunk le, bár kicsit gyorsabban a kelleténél. De csak nem esünk össze a legvégén. A Csattogó-völgyben már megint nehezemre esik a futás. A rövidebb távokon indulók tömegesen becsatlakoznak. Az alagút után egy hölgy idegeskedik, hogy nem tudja, merre kell tovább mennie és miért nincs jelezve, mert aki nem idevalósi (az is emlékezhet rá, hogy reggel honnan indult). És telefonál. Közben szerencsésen beérkezik. Mi is. Még nincs egy óra. Teljesítettük a tervet, indulhatunk haza. Marci kivesz egy csokit a táskából, elkezdi majszolni. Taktikai hibát vétett, megtarthatta volna mind a hármat. Futás után kellemes a biciklizés. Vagy legalábbis legtöbbször. Most sem esett rosszul. De már vártam, hogy vége legyen.
Köszönjük szépen! |
