Túrabeszámolók


Bakonyi Mikulás

nafeTúra éve: 20172017.12.06 21:45:44

 


Bakonyi Mikulás 18


Természetesen most is tettem egy jókora kitérőt, a kiíráshoz képest. Mivel a túrára elfelejtettem GPS-t vinni, így csak régebbi track-ekből tudtam a mostani útvonalváltozatom hosszát kiszámolni. Pár száz méter lehet az eltérés. A táv, így 29,1 km-re adódott. Magasságmérő óra viszont volt nálam, így a barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 955 m. Ehhez jött még a parkoló és a rajhely közti oda-vissza vezető 1,3 km táv és 55 m szint.


Reggel kicsit megcsúsztam az otthoni indulással, és az úton is csaknem végig ködben vezettem, így csak fél nyolckor értem Csesznekre. Már elég sok autó volt a parkolóban. Leparkoltam, gyors készülődés. Kapcsolnám be a GPS-t. Nincs sehol. Előző délután levettem a hátizsákról, mert teli volt a hócipőm az Osprey hátizsák bal kézzel kikapcsolható mellhevederével (Ezek a fordított kezes angol-szászok, hogy elfajzottak az „echte” germán szászoktól!). Az összes Vaude és Deuter zsákomon jobb kézzel kapcsolható ki, akárcsak a derékheveder. Fogtam, lebontottam, és átvarrtam a nekem kényelmesebb módra, a GPS-t meg elfelejtettem visszapakolni. Ezen a túrán semmi szükségem rá a tájékozódáshoz, de bosszantó, mert így nem tudom mérni a megtett távolságot. Így jártam. Irány nevezni. Két-három perc alatt megvolt. Beszélgettünk egy kicsit. Máté rákérdezett merre tervezek eltérni az útvonaltól, s már neki is vághattam a távnak.


Visszakaptattam a parkolóhoz, a pulóvert, mint szükségtelent beraktam a csomagtartóba, és folytattam az utat. Kicsit ködös, hideg, de csak gyenge szeles időben ballagtam a Töbör-hegy felé. Mivel egész novemberben képtelen voltam teljesítménytúrára eljutni, úgy döntöttem, idén kihagyom a Kő-árok – Gézaháza – Töbör-hegy szakaszt. Az útvonal kellemes, kisebb-nagyobb emelkedőkkel. A fagynak köszönhetően nyoma sincs a sárnak (úgyis eleget mostam a bakancsot novemberben az egyéb túráim után). Van viszont helyette egy kis hó, igazi télivé téve a túrát. A Töbör-hegyen, az igazoló lap kiszúrásával leigazoltam, s gyerünk tovább. Végre rendesen bemelegedtem. Valahogy nagyon rövidnek éreztem az Ördög-árok kezdetéig vezető szakaszt. Az Ördög-árki-patak sem tűnt túl mélynek, a vize pedig tiszta, lehetett látni, hová lehet lépni, mekkora a vízmélység. Ahhoz viszont bőven elég a vízmennyiség, hogy a megszokottnál sokkal nehezebben legyen járható a völgy. A vékony hónak és a nem túl sűrű ködnek köszönhetően a szokottnál is szebb a völgy. A patak csobogóinál, illetve a sziklaereszeken megjelentek a szezon első jégcsapjai. A köd vékonyodott, néhol átvilágított rajta a nap, ragyogóan megvilágítva a völgy tetejét és a zúzmarás fákat. A patakot minden alkalommal igen óvatosan kellett keresztezni a jeges kövek miatt. Megint kikényszerültem a mellékvölgy felé. Nagy sikernek értékeltem, hogy sikerült esés nélkül leérnem az aljába. Ráadásul nem is került több időmbe, mint a nálam ügyesebb fiataloknak a patak szélében megtenni a rövidebb távot. Az Ördög-gáthoz most is bementem nézelődni, utána pedig a lépcsőn kerültem meg.


Az ellenőrző pontnál meglepetésemre, Robitól és az ide „száműzött” Laci krampusztól kaptam az ellenőrző pecsétet. Beszélgettünk egy kicsit. Kiderült, Józsi Mikulást pedig krampusszá „fokozták le”. Nem tudtunk sokat beszélgetni, mert folyamatosan érkeztek a túrázók. Így én is mentem tovább. Ismerve a következő szakaszt, inkább visszakaptattam a völgy felső peremére, s ott kerültem ki a következő, kisebb, de nehezebben megmászható gátat. Ha véletlenül mászás közben megütném a térdemet, alighanem 1-2 hónapos túramegvonásra ítélném magamat. Nem szerettem volna így járni. Láttam, többen a túloldalon fölmászva kerülték ki ezt a gátat és az utána következő két három gázlót. Ha jócskán van víz a patakban, akkor a fagyok beálltától, a völgy, Ördög-gát fölötti része a nehezebben járható, fordítva, mint nyáron. Végre újra le tudtam ereszkedni a völgy aljába. Még egy-két patakátkelés és kiértem a völgyből. A továbbiakban, a bal kéz felé eső erdőt kiirtották. Nem éppen lélekemelő látvány. A szél jobban ért, ezért szaporáztam a lépteimet, minél hamarabb beérjek az erdőbe. Azért megálltam párszor fotózni. A napsütés és a köd keveréke mindig szép fénykép téma. Az erdőben a gyérítés maradványait kerülgethettem. A Gézaházához vezető lejtőn, az alacsonyra behajló ágak rázták a nyakamba a zúzmarát. Hamar elértem az ellenőrző pontot. A pecsétet Józsi krampusztól, az ellátmányt Károly Mikulástól kaptam. Ezt kihagytam, mivel az orvos alacsony glikémiás indexű diétára fogott, s abba a tejcsoki és a szaloncukor nem fért bele. Itt is beszélgettünk egy kicsit, többek közt arról is miért került sor a mikulás cserére.


Ballagtam tovább. A gesztenyés fasor nem hazudtolta meg magát. Itt volt a túrán a leghidegebb. A két gesztenyesor közti út ismét használhatatlanná bozótosodott, ezért szokásom szerint attól balra a füves úton mentem. A szalagozás is erre vezetett, nem pedig a P+ jelzésen. A következő ellenőrző pecsétet is hamar megszereztem. Irány Károlyháza. De jó hogy fagy van! Másként az út szokás szerint kegyetlenül sáros lenne. Most egész jól járható. Ettől kezdve a Zörög-tetőig nem találkoztam másik indulóval. Az 50+ éves bükkösök utáni másik kedvencem, a jó kis sötét fenyves most is csodálatos. A Károlyházára levezető szakasz most volt a legkönnyebben járható, pedig jártam már rajta párszor. Károlyháza után, a sárga és piros négyszögjelzés elágazásában, tervem szerint „eltévedtem”. A Cuha-szurdokba levezető út is sima ügy. Az első gázlónál kiderült jóval több víz van a patakban, mint reméltem. Már az első gátlón is csak nagyon óvatosan sikerült átkelnem. A másodiknak a kétharmadáig jutottam, ott beláttam, ez bakancsban, nekem, beázás nélkül nem menne. Visszafordultam, s a síneken és az első alagúton át kerültem ki. Nem sokkal előtte ment el a vonat Győr felé, az-az arra két órán belül nem megy újabb személyvonat, és amíg bakonyszentlászlói, vagy veszprémvarsányi kitérőből megjön Győr felől a vonat, az is jócskán időbe telik. Ha nem ez van, inkább átmászok fölötte. Figyelem! Legfőbbképpen nem kéne bemenni az alagutakba. De ha valakit mégis az alagutakban ér a vonat és nem tudja elérni sem a végét, sem azt az egy-két oldalfülkét, feküdjön hasra a fal tövében! A hátizsákot se hagyja a hátán. Ha állva marad, a fal és a vonat között nem fog elférni, s el fogja ütni a vonat! Az alagút után visszamentem a Cuha partjára. A következő gázlókat, ha nehezen is, időnként cikk-cakkban is, de sikerült leküzdeni. Csak az egyiknél csapott be egy kis víz a bakancsomba. Az utolsó előttinél viszont a másodikhoz hasonlóan megint csak nem volt esélyem. Bementem a közepéig, ahol látnom kellett, hogy 3 métert egy jeges fatörzsön kéne megtennem. Hát ezt nem az én egyensúlyérzékemhez találták ki. Visszafordultam, s a patak bal partján mentem tovább. Az utolsó gázló előtt mégis csak át kellett mennem a jobb partra. Sokkal könnyebben sikerült, mint a hivatalos gázlókon. Az utolsó gázlót aztán a hídon tudtam le.


Besétáltam a Vinye.hu büfébe, ahol Laci bácsitól kaptam az ellenőrző pecsétet. Vettem egy cukormentes kólát, s ballagtam tovább. A Kőpince-forrásig sima ügy. Utána megkezdődött a túra leghosszabb emelkedője. Újra kimelegedtem. A hóban látszott, csak egy ember ment eddig előttem. Fölérve hegytetőre, épp csak kifújtam magam, s már ott is voltam az ellenőrző pontnál, ahol idén is felvilágosíthattam a pontőrt, miszerint én csak egy „eltévedt” 18-as vagyok. A faggyal itt hegytetőn is szerencsénk volt. Megúsztuk sár nélkül. Ettől kezdve, egészen a célig, mindig volt a közelembe túrázó. Ezen a szakaszon előztek meg kékdroidék is. Beszélgettünk egy kicsit. Elmondtam, hogy szolgálat miatt nem tudtam elmenni a Régi templomok nyomában tt-r, pedig minden évben az-az egyik legjobban várt túra a számomra, hiszen minden évben más útvonalon vezet, s gyakran megy olyan helyen, ahol még nem jártam.


A továbbiakban kényelmes sétával értem be Csesznekre. A zúzmarás tájban ismét egy új arcát mutatta meg a vár. A Kőmosó-szurdok bejáratánál megvolt az utolsó automata EP. Még egy-két rövid kaptató a P+-on, majd a templomkerten át leereszkedtünk a söröző utcájába. Innen már csak egy ugrás a cél, ahol megkaptam az oklevelet és a kitűzőt, beszélgettünk egy kicsit, majd hazafelé vettem az irányt.


Jó kis kemény, de nagyon látványos túra volt. A fagy sokat segített nekünk, hiszen eltüntette a sarat. A felszakadozó köd, a napsütés (már ahol volt) és a zúzmarás fák, még csak szebbé tették.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1000/900 Ft-ért szürke árnyalatos térképes, itineres igazolólapot (saját térkép szükségtelen), emléklapot és kitűzőt kaptunk. Gézaházánál pici csoki mikulás és szaloncukor, a célban pedig a megszokott szendvics és tea volt az ellátmány. Szó, ami szó, a Zörög-tetőre és pláne az Ördög-gáthoz igen nehéz lenne több száz indulóra ellátmányt kivinni. A pontőrökön kívül kellene hozzá néhány sherpa is.