Pálos 70, másodszor
Eléggé elítélhető módon szintfelmérésre jöttem, megtudni, hogy a nyári nyavalyákból sikerült-e kitörnöm, bírom-e a hosszabb távokat. (Miért indulok, mit várok?) Emellé a vezetőfüzet olvasgatását nem terveztem, maximum otthon. Aztán jött két mondat a Sziklatemplomban, ami még jobban ráerősített erre. (Mintha csak közbevágtak volna fentről: nem akarod a jó hírt, inkább sietni akarsz, tessék, megkapod.) A két mondat regulaté: "itt jön, akinek csak a hátát fogjuk látni" (magamra vettem, de nem kellett volna), illetve "jó lenne eggyel korábbi kompot elérni". A komp ezen a túrán egy betegség, amit csak úgy lehet gyógyítani, ha nem figyelsz oda rá. Tavaly egészen nyugodt voltam Solymárig, kompmentesek voltak a gondolataim. Most indulástól ezen görcsöltem. Nem is görcs, inkább kicsinyes cél. Mert az időt be lehet osztani úgy is, hogy a kompot kényelmesen elérjem, mert nem dől össze a világ, ha negyed órával az indulás előtt érek oda, netántán 25 percet kell várnom. Mivel hosszas kihagyás után voltam, teljesen elégedett lettem volna a tavalyi idővel, a tavalyi komppal, de a regulati mondás magával ragadott. És nyomtam is az elejétől kezdve, úgy, hogy az egy órát tavalyhoz képest Csobánkáig le is dolgoztam. Itt meg is nyugodtam, míg tavaly nem akartam elhinni, hogy elérem a kiszemelt kompot, addig idén tudtam, hogy meglesz. Ebből persze annak kellene következnie, hogy végül lekéstem, de mégsem, igaz az utolsó kilométerek nagyon keményre sikeredtek, az ágakkal, gallyakkal teleszórt úton sem lassítottam. Szóval 15:50-kor utolértem Tamást, aki csak a hátamat nézte, hiszen abban a hitben volt, hogy előtte vagyok, de én a Sziklakápolnában a mellékhelyiségben készülődtem, miközben ő útnak indult.
Tavaly hoztam lámpát, idén már azt se. Csak a poharat. Az ellátás elegendő, nem kell kiegészíteni. A Normafánál van pogácsa és tea (10 km), a budaszentlőrinci romoknál alma, a solymári várnál csak jelszó ellenében lehet közlekedni (Pálos 70), tavaly volt egy csoki, számítottam is rá, most nem kaptam, lehet, kérni kellett volna, de Csobánka már csak 10 km és bőven a szokásos ebédidő előtt érek oda. A sütemény nagyon finom, a teából is kérek párszor, szőlőt is szemezek és pár kenyeret is elpusztítok. Tavaly kihagytam a forrást, most legalább odaballagok, alig csöpög. Míg összegyűjtök egy kortyra valót, addig a falon felfelé araszoló bogarat figyelem, ahogy a sárga zuzmón leküzdi a visszahajló részt (a nap legemlékezetesebb momentuma). Miklós itt ér utol újra, csak pecsétel és megy tovább. Kemény. Lesz még alma kétszer és meleg étel is Pilisszentléleken, de azt végül idő szűkében kihagyom, éhes se vagyok. Fent a romnál van szőlő és süti, egy darabig elég lesz és jön a rohanás Basaharcig. Az emelkedőket már nem bírom, szerencsére nem sok van. Érzem, hogy tavaly jobban ment, ezért kezdek meginogni, mégsem olyan biztos az a komp. Számolok Szent Jakab segítségével is, éppen jókor jön a töltőállomás. És több helyen is ki van írva a hátralévő táv, hogy lehessen számolgatni. A szakaszt ugyan a leggyorsabban teljesítem, veregetem is a vállam, mígnem összevetem a tavalyi eredményemmel, az 8 perccel gyorsabb volt, de ott a 16:50-es komphoz siettem. (És őszintén, mit számítanak ezek a percek?)
Szóval Tamás elindult előttem, Zsolti munkából jön, mikor éppen indulok. Kezd világosodni. Behúzom a szeretteimet, a tavalyi szomorúság igazabb volt. A kő egészen hozzánő a kezemhez. Alig bírom letenni. Csipi Normafánál elhúz, Tomival sétálok egy darabig. Aztán Lajossal (idézzük a kitörést). A szokásos szépjuhásznéi kitérő, aztán újra előzök. Már nagyon elegem van az aszfaltból. A várnál van egy kis értetlenkedés, fel kell menni - mondom. A Hosszú-hegyen ér a dél, kiállok egy imára. A Szántói-nyeregben növelem az elvetemült futók táborát. A Pilis oldalában Schubert adja a ritmust és az erőt. Klastrompuszta előtt érem utol a zarándokokat. A ponton nehezen esem át. A kompon nyújtogatom a lábam, erős izomlázam lesz. A maradék távot Balázzsal teljesítem. Milyen jó lenne itt maradni, ünnepelni, de otthon szép szóval várnak: hol voltál már megint ilyen sokáig. Mindegy, hogy lenyomtál 75 km-t és még világosban hazamész. És ne hagyj engemet kétségbeesnem. Ámen. |
