100 míl krajom Malych Karpát - a hároméjszakás kaland (2. rész)
Amikor még pénteken megérkeztünk a rajtba, nagyjából emlékeztem, hogy is nézett ki a rajthely főtere. Itt is megvolt a buszforduló, a templom, a sarki bolt, egészen hasonló szerkezettel bírt, mint Chtelnica (ahova meg kellett volna érkezzek). Emlékeim alapján próbáltam besétálni az egyik oldalsó utcán, hogy az iskolához érkezzek. De ez a fenének sem akart sikerülni. Na mondom ez remek. Újabb telefonos segítségre van szükség. Felhívom Marcit, őróla menet közben már megtudtam pontőröktől, hogy kiszállt a túrából, ő már tuti a célban van. Fel is veszi és megadja az infókat, merre hogyan érdemes az iskolához jutni. Megpróbálom megfogadni a tanácsait, de nem járok sikerrel. Újabb telefon. Kérem Marcit, jöjjön inkább ki a templomhoz, akkor tuti összefutunk. Kimegy, felhív. Én nem látom őt, ő nem lát engem. Felveti, hogy lehet, nem biztos hogy jó helyen vagyok. Mármint nem jó településen. Mázli, hogy a főtéren van egy hirdetőtábla, rajta a település nevével. Dolny Lopasov. Na mondom… bakker. Ez mekkora gáz már. Ekkor tudatosul bennem, hogy rossz út hozott le a gerincről. Mázli viszont, hogy a hirdetőtáblán van egy térkép is, amiből kiderül, hogy onnét Chtelnica 2,5 km csupán. A szintidőmből van még szűk félóra. Na akkor mondom Marcinak, innen nincs más, mint előre, megpróbálok besprintelni a betonon. Telefon lerak, nyúlcipő fel. Szerencsére a betonút irányát jól tájolom be, az viszont meglep, hogy emelkedővel indít ez az út. Nafene. Mindegy, ez sem tart örökké. Rövidke mászás után szintút, majd szerencsére ezután egy hosszú lejtő jön, melynek alján az ott már Chtelnica vége! Nagy az öröm, már csak az a kérdés, milyen hosszan kell a faluban kavarogni, mire elér az ember a főtérig. Több jobbos-balos tekergés után már kezdem feladni, amikor teljes hirtelenséggel kinyílik előttem a főtér. És igen, ez tuti a mi főterünk! Nem tudom, honnan volt ennyi erőm, de durván hamar sikerült ideérni.
Na még nincs vége a meccsnek, találjuk meg a sulihoz a bekötőutat. Csodák csodájára elsőre sikerül. Sprintelve érkezem, egy rendező hölgy tapsolva üdvözöl még az utcából. Az iskolába szokásosan hátulról mászom be, a célba beérve már látom, hogy Feri beérkezett. Ezen nem csodálkozom, GPS az bizony itt hatalmas előny. Mondja, hogy ébresszem fel gyorsan Slavot, nála van a csippantó. Így is teszek, Slavo is legalább annyira zavarodott, mint jómagam. Csippantás megvan, elképesztő izgalmak. Alig 10 percet hagytam a szintidőből, ennyit jelentett 17 km egyedüli kóborlás javarészt sötétben, végig egyedül, ráadásul brutálsok órányi folyamatos ébrenlét után. Pár percre utánam befut Zsuzska is, neki is megvan a szintidő, elképesztő! Nagyon örülünk egymásnak. Az imént még kocogásra is befogható lábam a bakancs levétele után hirtelen „arcot vált”, pokoli nehéz vele a járás, alig tudok elbatyogni zuhanyozni. Maradt még nekünk némi célkaja is és szomjan sem maradunk. Már tiszták vagyunk mindannyian, mire Slavo összeszedi magát annyira, hogy átadja az okleveleket. Ez a laminált A/4-es oklevél nagy becsben lesz tartva, keményen megdolgoztam érte. Persze nem csak én, de minden teljesítő. Akik nincsenek sokan. A 207-es távot összesen 16-an teljesítettük.
Kevéske alvás is belefér, Marcival ugyanis azt beszéltük, hogy a lehető legkorábbi vonattal indulunk haza. A logisztika ezúttal nem hagy cserben minket, minden a tervek szerint megy. Nagyszombat állomáson még egy hot-dogozást is beiktatunk. Gyakorlatilag ez a hétfő már a negyedik nap folyamatos ébrenléttel, mégsem tudok igazán elaludni. Néha kómásan bealszom pár percre a vonaton. A pozsonyi átszállással sincs semmi gond, a vonat pontosan érkezik. Hogy aztán milyen késéseket szed össze Pestig, az már a kutyát sem érdekli. Itt már sikerül némileg bealudni és azt is érzem, hogy hiába az elég jelentős éhségérzet, itt bizony hazaérve szinte azonnal ágynak ugrom és fel sem kelek másnap reggelig. Így is lett :)
Kalandos egy túra volt, több felvonásban, katartikus befejezéssel. Arra mindenképpen tanulság, hogy a legnagyobb gebasz esetén is van remény, és felesleges mindent alaposan megtervezni, mert az élet hozhat extra meglepetéseket, amikre ott helyben kell tudni reagálni.
Köszönöm Zsuzska, Marci és Feri társaságát! Jó banda voltunk :) És üzenem Stankonak, hogy nélküle ez a túra ezerszer nehezebb lett volna :)
|
