Túrabeszámolók


Bakony 50/25/10

nafeTúra éve: 20172017.03.28 22:47:58
Bakony 25 plussz visszaút Herendre

GPS-el mért távolság: 37,5 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 885 m. Ebből a teljesítménytúra: 22,4 km 535 m szinttel, a Herendre visszavezető út: 15,1 km, 350 m szinttel.

 Végre összejött a tervem, hogy a rajthelyen teszem le a kocsit, megcsinálom a 25-ös távot, majd visszagyalogolok Herendre, körtúrává alakítva a teljesítménytúrát. A visszaút Szentgálig vezető részén már jó párszor jártam, tehát a legkevésbé sem ismeretlen.

Az előző napok enyhe időjárása után, csípős hidegben értem Herendre. Mivel élénk széllökéseket jósolt a meteorológia, ezért egy kicsit túlöltöztem. Összefutottam Ágival, s megegyeztünk, hogy a 25-ös és 35-ös távok szétválásáig együtt megyünk. Hét előtt pár perccel beneveztem. Két betűs kitérő s az elsők közt vágtunk neki a távnak. Jólesett a gyaloglás, sőt még az emelkedő is. Legalább sikerült bemelegedni. Párszáz méteres kaptatót követően, meg is szabadultam egy réteg ruhától. Ági ment tovább, mondván, úgyis utolérem, amilyen tempót diktáltam. Hűha! Én eddig úgy éreztem, Ági diktálja a tempót, én meg csak kapaszkodom, hogy tartsam vele a lépést. No, mindegy! Kapkodhattam a lábaimat. A végén egy enyhe lejtőn, kicsit belefutva, kb. 3 km alatt sikerült az egy-két perces megállót behoznom. Közben újra megelőztem azt a két csapatot, amelyek előttünk indultak.

 Hamarosan megkezdtük az aszfaltút kanyarjainak levágását a sárga jelzésen, s ezzel a kaptató meredekebb részét. Még az aszfaltút elején megjelent a medvehagyma. A Hajagok oldalában, s pláne a fennsíkon már igencsak dúsan nőtt. Meglepett, mennyi vadvirág jelent meg az elmúlt másfél hét alatt: pettyegetett, vagy orvosi tüdőfű, odvas keltike, salátaboglárka, szellőrózsa, bogláros szellőrózsa és tyúktaréj. Ez persze azt is jelenti, idén sem tudom elkapni az odvas keltike fő virágzását a Vértesben. A kaptatón fújtattunk rendesen, de haladtunk is. A virágokat, és egy-egy szép erdőrészletet leszámítva nincs túl sok látnivaló, így a fényképezőgépet sem kellett elővennem. Kisvártatva elértük az első ellenőrzőpontot. A pontőrök is meglepődtek egy kicsit, de már készen volt az első adag tea. Kiderült, mi voltunk az első érkezők. Teázás közben Ági szedett egy kis medvehagymalevelet, mivel emlékeink szerint a Hajagokról leérve már nem nagyon lesz (a 25-ös távon nincs is).

 Gyerünk tovább! Egy nyiladékon, szalagozás vágta le a S+ - P jelzés egy kanyarját. A szervezők a rajtnál mondták is, hogy itt szalagoztak, mert úgyis majd mindenki levágja ezt a kanyart, így inkább hivatalossá tették. Ezen a szakaszon, immár másodszor keresztezték őzek azútvonalunkat. Hja kérem! Teljesítménytúrákon vadat látni, a korán indulók kiváltsága. A piros jelzésen egy kis akadálygyaloglás következett, mivel a gyérítés során az útra is rádöntötték a fákat. Mutattam Áginak, ezzel a gyérítéssel milyen jót tettek télen a szarvasokkal (másutt is találkoztam már ezzel a jelenséggel). A kidöntött bükkfák ágairól a szarvasok csaknem teljesen lerágták a kérget. Hát ezért kell a friss ültetvényeket és a magról kelt fiatalosokat bekeríteni, amíg kellően meg nem erősödnek, illetve a kérgük meg nem keményedik annyira, hogy a szarvasok ne szeressék. Az első lejtőnél szerencsére vége az akadályoknak. Kiérve az erdőből elég jó a kilátás. Kellemetlen meglepetés: A mezőt bekerítették, még utat sem hagytak. Bokatörő bozótosban kell menni, ami alaposan lelassított bennünket. Decemberben még nem volt bekerítve. Mindig feldühít, amikor valaki ilyet csinál. Ha már lekeríti az utat, akkor arra is szánjon pénzt, hogy új utat is építsen a lezárt helyett. Azért csak leértünk a Gella-patak völgyébe. Újabb nyílt terep, ahol ért bennünket a szél. Egy futó, immár harmadszor előzött meg bennünket, de mi is hamar elértük a távok szétválásánál lévő ellenőrző pontot. Pecsételés után elköszöntünk egymástól, s ment ki-ki a választott távján.

 A P+ jelzés az elején kicsit szederindás, utána viszont egészen Csehbányáig kényelmes. Jól haladtam, s hamarosan be is értem a faluba. Beterveztem egy kis frissítést, a helyi presszóban. Sajnos csalódnom kellett: bezárt. Ez van. Ballagtam tovább. A K+ jelzés könnyebben járható a megszokottnál, így nagyon hamar elértem az utolsó EP-t. Pecsételés és gyerünk tovább. Sajnos az emelkedőn, idén sem láttam madársóskát, pedig jólesett volna csipegetni belőle. Az emelkedő végén kiértem az erdőből, és szép kilátás nyílt Városlőd felé. Mivel még 11 óra sem volt, ezen a szakaszon kezdtem el gondolkodni azon, vajon jól döntöttem-e azzal, hogy Herenden hagytam az autót. Ha Városlődön hagytam volna (ehhez egy órával korábban kellett volna elindulnom otthonról), akkor délután egy órára akár ki is érhettem volna a Maxira horgászni. Késő bánat! Ez a hajó már elment. Fél tizenkettő előtt pár perccel be is értem a célba. Megkaptam az emléklapot, a kitűzőt és a croissant, s elindultam vissza Herendre. A Kálváriától, az Üveg-hegy oldalában kaptattam, szembe a rövidtávosokkal. Ez egészen az Üveg-hegy és a Kopasz-hegy közti gerincig tartott. Jó sokan jöttek szembe. Ahol több gyerek túrázott együtt, nagyon vidáman voltak. Érdekes, most ez az út is jól járható, sehol sincs szétmosva. Elértem a jószerével csak térképen létező S+ jelzést, és azon ballagtam a Kakastaráig. Már a Kopasz-hegy oldalából is remek a kilátás, hát még a gerincéről.

Közvetlenül a Kakastara teteje előtt balra tértem egy régi murvás útra. Jó látási viszonyok között, az elágazásból látni lehet a Somlót. Most inkább csak sejtettem. Jártam már itt olyankor is, amikor a Schneeberget is látni lehetett, pedig az több, int 200 km-re van. Újabb rövid, de húzós emelkedő következett, majd egy kis nyiladékban jobbra letértem az útról, hogy elérjem a környék legjobb kilátópontját. Az elég meredek lejtővel határólt mellék pukliról, Magyarpolánytól Veszprémig terjedő szektorban van remek kilátás, már csak azért is, mert 500 m fölött voltam. Sajnos most kissé párás a levegő, így nem annyira jó a kilátás, mint lehetne. Leereszkedtem az útra, s gyerünk tovább. Amint beértem a bükkerdőbe, nagyon hangulatos az út. A jószerével szintén csak a térképen található P+ jelzést elérve, csak kereszteztem azt, és egy kis újabb emelkedővel a Belső-Üsti-hegy (azt hiszem, az Üsti-hegyek közül, sokaknak a Kis-Üsti-hegy hangzik a legszebben) oldalában végleg kiértem az erdőből. Erről a pontról is remek a kilátás és tulajdonképpen az egész túra végéig jó is maradt. Érdekes látószögből látható, a Mecsek-hegytől, a Miklós Pál-hegyen át a Csatár-hegyig tartó hegysor. Észak-keleten pedig akár Hárskút is látható. Ilyen száraz időben, kellemes, jól járható út vezet Szentgálra, mégpedig jórészt lefelé. Tartósan esős időben, illetve hóolvadás után, azért tud itt helyenként bokáig érő sár is lenni (saját tapasztalat).

 Szentgálon betértem a Bakony sörözőbe egy kávé-kóla kombóra. A frissítés után végig aszfalton gyalogoltam a Herendi vasútállomásig. Átöltöztem, s hazafelé vettem az irányt.

 A teljesítménytúra útvonala nem túl látványos, de igazán kellemes. A megjelent sok virág és a Hajagok óriási medvehagyma mezői, csak javították a hangulatot. A Városlődről Herendre vezető útvonal sokkal látványosabb, s itt is az útvonal elején van a szint nagyobbik része. Persze ezt az útvonalat csaknem végig szalagozni kellene, mivel a Kakastarától, még csak a térképen sincs jelzés (ettől függetlenül könnyen követhető). Szentgálig lehetne ugyan a piros jelzésen is menni Városlődről, de az a jelzés ellenére sem követhető könnyebben, hosszabb, több az aszfalt és sokkal kevésbé látványos.

 A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 700/600 Ft-ért színes térképet (saját térkép nem szükséges), a szokásos kurta itineres igazolólapot, emléklapot és kitűzőt kaptunk. A Nagy-Nyergesen forró tea, a célban pedig csokis croissant volt az ellátmány.