Túrabeszámolók


Iszkiri

SzőcsAnnamáriaTúra éve: 20162017.03.02 10:46:59

 ISZKIRI100 2016. március 26-27


104,3 km és 22óra 36perc története


Annamari VS Annamari 


2016. március 26, reggel 6:00 Népliget. Azon ritka alkalmak egyike, amikor jókor vagyok jó helyen. Eltaláltam a napot és az időpontot is. (nem mindig sikerül) Zolit várom, hamarosan megérkezik Gábor, pár percre rá Kriszta végül Zoli és vele Karcsi. ¾ 7 re Szárligeten vagyunk, hajszál pontosan 7:00 kor elrajtolunk (Zoli, Gábor és én. Kriszta és Karcsi rövidebb távon indult), kb. 3 percet együtt is haladunk, amikor Zoli rájön, hogy a rajtban hagyta a botját, és mint később kiderül a slusszkulcsát is.


Gáborral ketten vágunk neki a Vértes körnek. Ez egy rövid 23 km-es szakasz. Teljesen eseménytelenül telik, bőven 5-ös átlag felett. Zoli Szár után kb. a 12.-13. km környékén ér minket utol. Nagy az öröm megtalálta a kocsi kulcsot is. A 2. ep-t már hárman együtt érjük el (16, 37 km). Szokásos félmosoly hagyja el a számat, hisz a VérKörön érintettük. Visszacsorgunk Szárligetre (23, 04 km). Nem sokat időzünk, Sanyitól kapok egy levásárolható kupont, de nincs szükségem semmire a büféből. Az a jó ebben a túrában, hogy saját magadat tudod depózni. A Vértes körre fél liter vizet és egy szendvicset vittem. Az utolsó Tata-Szárliget szakaszra volt lehetőség csomagot küldeni a tatai pontra, éltem vele. Készítettem egy másik csomagot is, amit most magamhoz veszek a Szárliget-Tata szakaszra. Egy 10 L-es futózsákkal csináltam végig a túrát 2,5 kg-tól több sosem volt nálam. Nagyon nagy könnyebbség!


Kiváló tempóban haladunk a K-jelzésen a Somlyóvári kulcsosházhoz.  Nem pecsételek Kéket, mert az Iszinik100-on már érintettük ezeket a pontokat. Alig 4 km a következő pont (Tornyópuszta),  ami élő pont és ott van a tatabányai Hotdogman. Jókor, jó helyen, nagyon jól esik a meleg étel (én levesről fantáziálok már most, ez általában 50 km után szokott előjönni). Elkezdődnek a bajok. A 40. km környékén kezdem el érezni az első vízhólyagot a bal sarkamon. A 2., hogy brutál köves, kavicsos szakasz következik, sok-sok km-en át. Ez most még elviselhető, de visszafelé is erre kell jönni, inkább nem gondolok bele. (Jól teszem) Zolinak is hasonló gondjai vannak. Van idő, hamar rájövünk mi a baj: gtx-es cipőt választottunk. Hiba volt, nagyon nagy hiba! Márciusban már nem kell. Késő bánat. Féltávon se vagyunk, de már azt nézem, hogy hány km-re van az Öreg-tó. Késő bánat, rossz cipő választás, mennyé anyukám. Már az S jelen járunk jó ideje, végül 52. nél elérjük a hatos ep-t a rotundát. Jaj, nagyon szeretem! A Szent Péter templom romjainak tövében Zolival zoknit cserélünk. Természetesen nem egymásét. Gábornak semmi baja (jó Neki). Amikor még buta lány voltam a másik irányban indultam el, ezért még sosem láttam a magyar Szt. Jakab út Baj felé vezető ágát. Nagyon tetszik a kálvária és a felső keresztek. 


Valamiért vonzódom a kálváriákhoz és a töltésekhez, de ezt már leírtam máshol. Bajon keresztül lecsorgunk Tatára a moziba. Zolival rottyon vagyunk, fáj a lábunk piszkosul. Viccelődünk Gáborral, hogy mi megnézzük a Saul fiát, addig Ő vigye már körbe a francos tó körül az itinert. Valahogy nem vágyjuk azt a tavat. Ezen elmulatkázunk, majd szürkületben elérjük Tatát és a mozit. Jön Lajos és Zsuzsi. Lajos jól megölelget, ez nagyon sokat jelent. Jani a pecsét menedzser, széles mosollyal fogad (van közös storynk természetesen). Futott reggel egy maratont most a pecsét őre. Piszkosul csíp a lábam, 4-5 hólyagot érzékelek. Ha kimegyek a tókörre (azt a 7 km-t fél kézen is) akkor kiszállhatok 65 nél. Kezembe veszek egy 65-ös kitűzőt, majd ugyanazzal a lendülettel hajítom vissza a kosárba. Itt döntöm el, hogy ebből 100 km lesz.


Egyikünk se akar menni a tó körre. Baromi unalmas, lapos, és rengeteg a béka. Amikor meglátom az elsőt megáll a szívem. Az-egy-bé-ka…. A fiúk nem értik mit kell ezen rinyálni. Behunyom a szemem annyira félek tőlük. Nagy nehezen letudjuk a kört és ismét a moziban pecsételünk. 67,4 km, nem kell a 65-ös díjazás. Itt van az egyetlen pihenő kb: 10 perc. Újra kell magunkat indítani, de sikerül. Elhagyjuk Tatát, Bajt, megmásszuk a Kálváriát (itt elkezdem számolni a stációkat) Gyulánál megint pecsételünk és go tovább a köves rész felé. Kb. 18 km lehet köves, hol nagyon, hol kevésbé. Iszonyat sokat kivesz. Elmaradnak a szavak, haladunk a fejlámpák fényében, elkezdődik a szokásos vívódás. Két hólyag szakad szét a lábamon, folyik a cucc a zoknimban, de nincs mit tenni. Az autó Szárligeten a célban, és szerintem Sanyi sem fog helikoptert küldeni értem. Egyik sem opcionális. És ez nem az a pont, hogy kiszálljak. Össze vissza járnak a gondolatok a fejemben. Azon rugózom, hogy mi lehet az a pont, amikor feladok egy túrát. Ez messze nem az. A térdemnek, izületeimnek semmi baja, nincs térdvédőm se csak egy tape tartja a térdem (köszi Eszter). Lassan, de haladok. A srácok mennek előttem. Nem akarnak ott hagyni. Zoli sincs jól, de nincs annyi hólyagja mint nekem (itthon megszámolva össz 9 db vér és vízhólyag lett a lábamon). Nagyon jó, hogy ott van. Elbotorkálunk ismét Tornyópusztáig (89,04 km). Itt a leves! És édes csokis karika. Testet, lelket melengető pont ez. Nagyon kedvesek a pontőrök. Kb. 5 percet időzünk, vesszük a botokat és visszamászunk a Somlyóvári kulcsosházig. A K-n megyünk, elfogynak a kövek, arra emlékszem, hogy nagyon fázik a kezem. Gtx-es cipőm van, kesztyűm meg nincs. Franyesz. Behúzom az egyik kezem a kabátba, de akkor csak egy kézzel tudom használni a botot, az meg kevés, mert minden terhelést le akarok venni a talpamról. 


Életemben nem tettem meg ilyen lassan 12 km-t. 18-19 órája gyalogolunk, kb. 24 órája vagyok talpon, fázom, ez az a rész, amiért ezt a távot választom. AM vs. AM. Melyik győz? Fejben dől el. Piszkosul hiszek magamban. Ha én egyes egyedül elhiszem azt, hogy képes vagyok valamire, akkor azt véghez viszem. Nekem kell hinnem benne, ha más mondja, hogy képes vagyok rá kevés. Csak én élhetem meg a saját transzformációmat. Az átalakulás fájdalmas. Már értem, hogy az emberek ezért ragaszkodnak a megszokotthoz. Pedig a változás lehetősége mindenkiben ott van. Órákat töltöttem el ebben az állapotban, végül eljött a hajnal. A 102. km-nél fantasztikus képet láttam. Elő akartam venni a telefonom lefényképezni, mégse kapcsoltam be. Azért a pillanatért gyalogoltam, magamnak szerettem volna megtartani.


„Ha a fény elől folyton a sötétségbe menekülsz, soha nem jön el számodra a hajnal.”


Felejthetetlen hajnal volt, ahogy Zolival bebotorkáltunk Szárligetre.


Köszönöm Fiúk! Minden lépés megérte!