Túrabeszámolók


Kitaibel Pál Emléktúra

morrisTúra éve: 20172017.02.04 20:51:24

Szeretem az Ösvénytaposó Baráti Társaságot. Régóta járok, járunk a túráikra. Mindig jól szervezettek a túráik és szép útvonalak készítenek. A mostanit is ennek tartom, itt is egymást váltogatva jöttek a dombok és a lejtők. Kellemes idő volt ezen kora februári napon, ahhoz képest, hogy egész héten hideg volt, nem is beszélve a fagyról és ónosesőről. Nos, maradt is belőle elég a budai hegyekben, bőven kaptunk jégből, hóból, hókásából sárból és sok-sok csúszkálásból. De hát tél van és ennek így kell lennie, és ezért is hagynak maradandó emlékeket ezek a téli túrák. Erre a túrára is emlékezni fogunk. A remeteszőlősi ellenőrzőponton is örömmel pihentettük meg a csúszkálásban kissé megfáradt lábainkat, jólesett a napsütésben elfogyasztani az elénk tálalt apró kekszeket, nápolyit, mogyorót és kicsit elbeszélgetni a vidám pontőrőkkel.


Szóval tetszett nekünk a túra és csak egy valamiben vártam volna mást a szervezőktől. Évek óta hozzászoktunk már a célban a finom zsíroskenyérhez csalamádéval vagy hagymával és lekváros kenyérhez. Ezen a túrán bár kaptunk egy Croissant, de mindegyikünknek jobban esett volna a megszokott harapnivaló. Reméljük, hogy a Croissant csak kivételnek szánták erre az egyszeri szervezésű túrára és a következő túrákon viszzatérnek a régi ösvénytaposós hagyományokhoz. 


Mindenesetre mi mindenkinek bátran ajánljuk az Ösvénytaposó túrákat.