Fázós TOPorgós
GPS-el mért távolság: 20,3 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 620 m. Nem volt kötött útvonal, ezért ez csak azt jelöli, mi mennyit mentünk.
Ez évre elég rosszul sikerült a teljesítménytúrák egyeztetése. Ezen a hétvégén az általam látogatott hegységekben, három túra is volt, kettő a Bakonyban, egy a Velencei-hegységben, míg előtte és utána hétvégén semmi. Ez megnehezítette a döntést. Egy előző egyesületi túrán beszéltük viszont, hogy a csapat már régen túrázott a Velencei-hegységben, s ez el is döntötte a kérdést.
Mivel egyesületi túra is volt egyben, ezért elég későn értem Nadapra, már csak a közút közelében tudtam parkolni. Vehovszky Áginak elmondtam, hol parkolok, hogyan jutnak oda. Anna más útvonalat választott és más parkolóhelyet, így sajnos, a szokásos túrakezdő puncsozás elmaradt. Micsoda méreg! Nekem kell az egészet meginnom, otthon, teához! Nem akartam a már így is kitömött hátizsákomban még ezt is cipelni. A nevezés kicsit lassúra sikeredet, de mi voltunk túl körülményesek. Néhány fotó, és bő negyed tízkor, már indultunk is.
Első célpont, a Bence-hegy. A Huszár tanyától, már tavaly kinéztem magamnak egy jó kis rövid utat fölfelé. Idén is azt használtuk. Mindenesetre a kaptató derekára megszűnt a zsinatolás. Hamar fölértünk a hegygerincre, és lankásabb terepen folytattuk. Már messziről láttuk, hogy új kilátó épül a csúcsra. Egy árnyalatnyival jobb lesz róla a kilátás, mint nélküle, de legalább sokba kerül. A panoráma útig vezető utolsó szakasz nagyon jeges, óvatosan kellett menni. Kereszteztem az utat, mikor jöttek visszafelé a ponttól, s szóltak, jobb lesz az aszfalton maradni, mert ők belefutottak az építési kerítésbe. Így hát kerültünk, a kényelmesebb úton. Fotózni nem volt érdemes. Nagyon párás a levegő, így a Velencei-tóról nem lehetne érdemleges képet készíteni. Pecsételés után, irány lefelé. Azt hittem, ügyes leszek, ha levágok egy nagy kanyart földúton. Nem nyert. 500 m után kiderült, zsákutca. Gyerünk vissza. Kényelmes aszfaltúton sétáltunk le Velence széléig. A sétálást, akár andalgásnak is írhatnám, olyan lassú volt. Próbáltam a többieket noszogatni, legalább, ezen a kényelmes, száraz, lejtős úton tempózzunk egy kicsit. Mintha a falnak beszéltem volna. Még a normál egyesületi túra tempónál is komótosabbra sikerült a szakasz.
Nem mindenki örült neki, amikor az igencsak forgalmas aszfaltról letértünk és irány újra a hegy. Az aszfalton rövidebb lett volna, kilátás nélkül, viszont sokkal balesetveszélyesebb. Az Olasz gránitbánya felé kerültünk. Magát a bányát, a jeges hóra tekintettel kihagytuk, főként, hogy ebből az irányból igencsak meredek ösvényen lehetett lejutni hozzá. Nem mintha a Sukoró – Nadap bicikliút kevésbé lett volna jeges. Erre a szakaszra, rá is húztam a szöges gumit a bakancsra. Az erdőből kiérve vehettem is le. Elkészültek a kötelező fotók a Gyapjaszsákról, illetve az ottani panorámáról. Kényelmes úton lesétáltunk a Zsuzsi presszóhoz, ahol megkaptuk a következő pecsétet, jó forró tea kíséretében. Még nekem, „szőrős torkúnak” is hosszú időbe telt elkortyolgatni.
Megkezdtük a faluból kivezető utat. Eleinte száraz, később, ahogy ráfordultunk az utolsó szakaszra, egyre jegesebb lett. A betonútról letérésnél, nagyon óvatosnak kellett lenni. A további szakasz érdekesen alakult. Szinte kizárólag csak az ösvényeken és az utakon volt hó, de az jó jeges. Mellette, viszont sokszor áthatolhatatlan bozót található. Így muszáj volt a jeges havon menni, különböző műkorcsolyázási elemeket bemutatva (eldobós libelle, tripla elszúrt ritbberger…). Elég sokan jöttek velünk szemben, akik fordított irányban teljesítették a túrát. A hónak köszönhetően, alighanem kevesebben tértek el a megszokott turistautaktól, mint rendesen. Máskor egészen érdekes helyeken és irányokban is találkoztam túrázókkal, akik velem együtt kihasználták a szabadon választható útvonal lehetőségét. Meglepően sok gyerek indult a túrán, illetve sokan vettek részt rajta kutyával. A P▲ jelzésen ért bennünket a dél, s mivel Kovacsics Sanyinak vércukorszintet kellett mérni (inkább csak volna, mert az eszköz nem óhajtott hidegben működni), így egy kellemes, napsütötte völgyben ebédeltünk. Elkészült a szokásos csoportkép is.
Ballagtunk és csúszkáltunk tovább. A Barlang-kúthoz vezető lejtőn, szerencsére lehetett az ösvény mellett is menni. Az ellenőrző ponton levetettem az ebédnél felvett pulóvert. Eddigre melegedett le rólam. A piros jelzésen, meg hát gyakran mellette mentünk tovább. A völgyet egy 20 – 30 fős őzcsapat keresztezte, sajnos túl messze ahhoz, hogy érdemi fotót készíthettem volna róla. A patak, egyébként mocsaras völgye keményre fagyott, így használhattuk a csúszós ösvény helyett. A Hurka- és a Bodza-völgy találkozásánál, érdekes narancssárga színű jégnél kereszteztük a vízfolyást. A szembejövő tinédzser csoport megörült a nagyobb jégfelületnek, s rohant csúszkálni. Lett is belőle jeget rengető esés. Mi szép óvatosan kaptattunk az Angelika forrás felé. Gyakran megálltunk fotózni, hiszen gyönyörűek a völgy sziklái. Ahogy egyre följebb értünk, lett egybefüggőbb a hótakaró. A forrásnál bevártuk a csapat végét, s gyerünk tovább, hisz ott magasodott előttünk, az utolsó ellenőrző pont, a Meleg-hegy. A hegyig nem is volt túl csúszós a hó. Néhol szép a kilátás is. Olyan helyre is akadtunk, ahol kiolvadt a föld. Persze most közel sem volt olyan hideg, mint a Becsület útján. Egész hamar sikerült fölérnünk. Megkaptuk az utolsó ellenőrző bélyeget. Mivel a túra eleje nagyon lassúra sikeredett, így a bónusz pontot kihagytuk. Kérdéses volt, menjünk vissza az úton, vagy a jóval meredekebb jelzetlen ösvényen óvakodjunk le. Az utóbbit választottuk. Egyáltalán nem volt vészes. Bezzeg utána az út. Egy darabig még csak istenes. A vízmű bejáratot követő jobbra át-tól következett a fekete leves. Hó helyett, szó szerint jégen kellett menni, s a legtöbb helyen, a kerítések és a bozót miatt még csak le sem lehetett térni róla. Alaposan szétszakadt a csapat. Végül, csak elértük a Sukoró – Nadap bicikli utat, ami szintén jeges, de méretes szakaszokon, a keréknyomokban már száraz. Komolyan megkönnyebbültem, amikor végre letérhettünk róla, s a mezőn keresztül a Magos-hegy felé vehettük az irányt.
Az emelkedőn kutya sétáltatók jöttek szembe, hol óvatosabb, hol nagyon is barátságos kutyusokkal. Egy szetter, például túrázó csoporttól - túrázó csoportig futott és szökdelt egy kis simogatásért (meg szerintem egy kis játékért). A hegyről levezető lejtő kezdeténél újra találkoztunk az ebédidőben látott kisgyerekes családokkal. Ismét beigazolódott, miszerint a meredekebb emelkedők könnyebben járhatók fölfelé, mint lefelé. Egyes szakaszain elég óvatosan araszoltunk lefelé, pláne az apuka, aki a hátán, a gyerekhordozóban vitte a fiát. Kiderült, a legény leginkább ott szeretett volna a saját lábán járni, ahol a legcsúszósabb volt az út. Egyébként remekül érezte magát, a túrát végig panamázva.
Beértünk a célba, ahol kisebb sorban állás után (több mint húszan estünk be egy-két perc alatt), megkaptuk a kitűzőt. A kisfiú, eleinte a cél asztal közelében toporgott, mire megjegyeztem, ő egy igazi Pázmándi TOPorgó, utána viszont megindult. A szülei felváltva is alig győztek utána futkosni, hogy szemmel tudják tartani.
Ízlésünknek megfelelően ettünk egy kis zsíros-, vagy lekváros kenyeret, körtés sütit, amit forralt borral, vagy teával öblíthettünk le, s ki-ki hazafelé vette az irányt. Ezúttal, mivel későn kezdtük a túrát, s későn is értünk vissza, a szalonnasütést fájó szívvel kihagytam.
Hideg, de napos, csaknem szélcsendes időben túrázhattunk. Szeretem ezt a túrát, illetve úgy egyébként is ezt a fajtát, amikor csak az ellenőrző pontok vannak megadva, s mindenki arra megy, amerre megtervezi magának. Eddig minden évben más volt az időjárás. Túráztam tavaszias időben, amikor már virágzott a zöld hunyor, hideg fagyott földön, illetve most havas jeges utakon.
A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló 1000 Ft-ért színes térképet, igazolólapot, és kitűzőt kaptunk. Sukorón forró tea, a Barlang-kútnál Sport szelet, a célban zsíros- és lekváros kenyér, hagyma, körtés sütemény, forró tea, forralt bor volt az ellátmány. Ezen felül szalonnasütési lehetőség, amihez nyársat, szalonnát és kenyeret is adtak.
|
