Túrabeszámolók


Magyar Hősök Túrasorozat - Bulcsú vezér/Hunyadi/II. Rákóczi Ferenc/Zrínyi/Széchenyi István/Prohászka Ottokár/Sebő Ödön/Attila k

MirPTúra éve: 20162016.11.23 22:15:40

Jó ideje nem szoktam már túrabeszámolókat írogatni, de most úgy döntöttem írok pár sort Attila unokáiról, a Virágh Gedeon emléktúráról, valamint a Sebő Ödön emléktúráról.


Már régebb óta nézegettem Attila unokáinak égisze alatt keletkező vadonatúj túrákat. Eleinte csak a Facebookon követtem az eseményeket, majd egy október elsejei napon úgy döntöttem részt veszek a Virágh Gedeon emléktúra 30 km-es távján. Bevallom, nagyon tartottam ettől a túrától, de egyben a kíváncsiság is fűtött, hogy milyen is lehet, hogyan teljesít ez új szervezőgárda, kikről eddig semmit sem hallottam. Ha egy szóval kellene jellemezni: kitűnően! Nagyon pozitívan csalodtam a túrában, az itiner, útvonalleírás tökéletes volt, ahol szükség volt rá, ott egyértelmű szalagozás. Néhány ponton kód volt kihelyezve, de volt, ahol élő személyzet várt. A szervezők még azt is elintézték, hogy a túra után ebédelni lehessen a rajt/cél helyszínén, ami szerintem egy nagyon nagy pozitívum, én sokszor vadászok túrák után éttermeket. Novemberben már magabiztosabban a Sebő Ödön emléktúrán vettem részt, ami teljes mértékben hozta ugyanezt a színvonalat és olyan helyet is megmutatott Szentendrén, ahol eddig még nem is jártam egy túra alkalmával sem. A túrán az ellátás teljesen rendben volt, zsíros kenyér, lekváros kenyér, pogácsa, cukorka, víz, gyümölcs, stb., szóval erre sem lehetett abszolút semmi panasz, egy tökéletesen megszervezett túra volt ez is, a célban szintén kedvezményes éttermi étkezési lehetőséggel.


Mindkét túrán a távhoz tartozó kitűző és oklevél is járt a túra teljesítéséért, valamint egy laminált kép és leírás a túra névadójáról. Szerintem ez nagyon jó dolog, hogy aki nem tudja kiről van szó, az is tájékozott legyen.


A szervezők túra előtti és utáni kommunikációja a túrázók felé az interneten nagyon szuper, mindig mosolyogva olvasom a baráti hangvételű e-maileket. Annyi biztos, hogy ez a csapat régi túraszervezőket szinte megszégyenítő módú profizmussal szervezték meg azt a két túrát, amin én részt vettem. A friss, fiatalos, figyelmes lendület remélem a jövőben sem hagy alább. Negatívumként azt említeném meg, hogy az árakat azért egy csöppet soknak tartom, főleg a következő, Attila kirány emléktúra nevezési díjaival már nagyon el vannak szállva, ezért valószínűleg az a túra ki is fog maradni, de amennyiben a jövőben kedvező árakkal lesznek megrendezve Attila unokáinak teljesítménytúrái, (kb. olyan nevezési díjakkal, mint átlagosan az ilyen teljesítménytúrák) akkor mindenképp visszatérő vendég leszek a meghirdetett rendezvényeken. :)