Túrabeszámolók


Piros túrák / Magyar Vándor

stabatTúra éve: 20162016.10.31 19:59:40

Piros 85gy


Szokásos szombat reggeli történet, azon túl, hogy négy körül kelek: Hova mész már megint? Túrázni. És ebben a ruhában? Igen. Esik az eső! Majd eláll. Te hülye vagy! Igen. - Az ajtón való kilépés több szempontból is megkönnyebbülést hoz, leginkább az igen kellemes idő oldja a feszültséget, hogy az a ruha tényleg elég lesz-e. Újpest központnál szállok le a buszról hat előtt, egyenesen át a vasúti hídon, a HÉV-nek integethetek, a következő 20 perc múlva jön, addig nem várok. Ekkor már eluralkodott rajtam egy mellékhelyiség utáni vágy, reméltem, kibírom a rajtig, de a természet nagy úr, szerencsére útközben akadt egy életmentő OMV-kút. Véletlenül belenézek a tükörbe, nemcsak hülye vagyok, hülyén is nézek ki, de legalább nem csapok be senkit. Jókedvűen bandukolok a célba, ezt a kielőző HÉV sem tudja elrontani. Ráfordulok a rajt utcájára, szembe sokan jönnek, regulat biztat, hogy majd utolérem, nem hiszem. Én is 15 órát tervezek, mint ő. Lassan meglelem, hol foglalkoznak velem, megkapom az itinert, meg a 85 km gyalog :) feliratot, ami feloperálok a nadrágomra. Kicsit kínlódom az itinerrel, kezdetben betűröm a nadrágba, aztán viszem kézben, laminált, nagyon jó eső ellen, de nehéz zsebbe hajtogatni. A kezem kicsit túlterhelt, a balban a fejlámpával rögzítem a telefonom, a kulcsaim, a másikban a piros (!) bögrém, meg az itiner. És ennyi.


Óriási taktikával indulok a távnak, nem szabad túlterhelni magam. Ez elég kényelmes felmenetelt jelent a Kevélyre, lefelé viszont belefér némi kocogás is, de csak óvatosan. A szél kicsit összeborzolja a hajamat, de ma mindenre örömmel tekintek. Milyen kellemes ez a reggeli friss szellő! Előttem rövidujjasban megy valaki, de nem bírja sokáig. Más egy szatyorral a kezében fut felfelé. Nem lógok ki a bögrémmel. Csikóváralján nem sokat időzöm, de azt látom, hogy nem fogok éhenhalni napközben. Tölgyikrek után hosszú völgyi szakasz következik, idővel az éhség, vagy inkább az étkezés utáni vágy is motivál a gyors haladásra. Kimegy a bokám, aggasztó, hogy ez kezd ismét rendszeressé válni. Dömösön meg is tapogatom, fáj. Az étkezés sem feledteti, de azért eszek, iszok, van minden, ami kell, bár csak natúr fogyasztok, kenyér nélkül. Közben megérkeznek az első futók, lényegesen kevesebb időt töltve a ponton. Kicsit elkedvetlenedve indulok tovább, fázom, már elfelejtem, hogy ma mindennek örülni kell. Aztán az emelkedőn a bajaimat felejtem el. Mintha a Nap is kisütne. Dél van. Dobogókőn banánpartit tartok (gyalogosoknak ez jár, elég is), mások a kocsijukhoz sietnek. Lefelé idővel ráveszem magam, hogy haladjak is, féltáv, egészen jól vagyok. Főleg miután Pilisszántónál végigeszem az asztalt. Már túl jól is vagyok. Géza ér utol, visz magával. Nagyképűen persze mondhatnám, hogy kölcsönösen erősítjük egymást, én az emelkedőkön őt, amúgy meg ő engem. 25 kilométeren át tartom vele a lépést, egyre fogyatkozó erővel, fáradó és fájó térdekkel. A Kopár-csárdánál a gulyás rendbe teszi a gyomrát, nekem akkor még nem volt különösebb bajom, ami késik nem múlik. A Hosszú-ároknál sem fogyasztok nagyon, Pilisszántót még mindig emésztem, csokit sem viszek magammal. Aztán kezd el vacakolni a gyomrom, a Nagy-Szénásra már kellemetlen közérzettel érkezem fel, Nagykovácsiba ehhez hozzájött még a térdkoptató aszfalt. Már búcsúznék Gézától, de aztán valahogy még kibírok egy pontot a tempójában, a Julianna-majornál aztán útjára engedem, én meg eszegetek egy kicsit. Jobban vagyok, a térdem túl van terhelve, nem tartottam be az óriási taktikát, de innen már négykézláb is. Még a Fekete-fejről van egy igazán élvezetes lejtmenetem, aztán lassítva ereszkedem. A János-hegy felé haladva a naplemente gyönyörködtet, és az emelkedő is nagyon jól megy. Rég voltam a kilátóban, felnézek. Szép a kivilágított város, de a szél teljesen szétfúj, nyögdécselve haladok lefelé, idegesítő a hangom. A lámpát üzembe helyezem. Nagyon jól futható szakasz következik, kár, hogy nem bírok futni. Egyszer megemberelem magam, máskor meg az emelkedő segít ki, érzem, hogy haladok. Budaörsre menet megüti a fülemet a csönd. Néha meg is állok hallgatózni. Semmi. Egy fekete párduccal halálra ijesztjük egymást (lehet, hogycsak macska volt). És újra csönd. A városban is. Nem futok. A Szabadság út sarkán egy hölgy biztat, már nem sok van hátra. Páran még megelőznek, kicsúszok a 13 órából, nem számít. Oklevélen harmadszori teljesítőnek írnak, bár ez volt az első, ez se számít. Jó a virsli, meg a tea, ez számít. Géza útba igazít, szerencsém lesz a tömegközlekedéssel. A buszon közvetlen társaság beszélgetést kezdeményez a 85 km gyalog :) láttán. Gratulálnak. Ő a boltba is kocsival jár. Látod, én a boltba is gyalog járok. És akkor rögtön 85 km-t kell gyalogolni? Nem, ez csak szórakozás.


Kiváló szervezés, rengeteg együttműködő ember, mindenki itt van, aki számít, drágább ugyan, de megéri, van olajbogyó és sajt (a többit nem sorolom). Köszönjük!