Végre kigyógyultam a másfél hetes megfázásból, ez a seggfej meg bejött, és itt köhög. Mint egy tüdőbeteg tőkehal, ontja magából a bacikat. Pedig senkinek egy szava sem lett volna, ha inkább otthonról dolgozik ma a helyett, hogy fertőzne itt bőszen az egylégterű munkahelyen. Ma este megy a gépem, a jegyem már fél éve megvéve, nem betegedhetek le újra. Holnap után 120 km-t kell gyalogolnom…
Egész nap nyomom a forró teát, és a råmelk tablettát, hogy elkerüljem tüdőbeteg tőkehal kollegám bacilus-vírus kombójának támadását. A törzsidő végeztével, délután háromkor tiplizek is haza, hogy megszűnjön a további kitettség.
A taktika szerencsére jórészt bejön. Másnap reggel kicsit érzem a torkom, de a propolisz-råmelk kúra sikeresen írtja ki a tegnap átvett expedíciós hadsereg maradványát a garatomból.
10.40-kor indul a gép. Hulla fáradt vagyok. Megint nem sikerült kialudni magam az újabb százas előtt. Az újabb százas, ami ha sikerül, a 25. lesz. Tiszta számmisztika: 20. rendezés, 10. teljesítés, 25. százasom, és - csak hogy meglegyen a ráadás - a 300. workout a movescounton. Ezt be kell hozni, ilyen konstelláció csak egyszer van egy ember életében:)
Otthon megindul a rohanás. Budapestről kikavarni nem túl egyszerű. Péntek. A sok udvarias autós gyorsan ripityára törte egymást az összes főbb kivezető úton. Végre autópálya, és csodák csodája, itt még egy kamikáze sem szállt bele senkibe. Jó tempóban érek Miskolcra, ahol a begyűjtött időelőnyt effektíven számolja fel a sorbanállás a Prakrikerben. Sebaj. Este fél nyolcra otthon vagyok. Lacit begyűjtöm az állomáson fél kilenckor. Otthon pakolászás, sörözés, depócuccolás, és fél 11-kor már ágyban is vagyok.
Az a hülye típusú álmom van, amikor meg kell oldani egy problémát, amin egész éjjel kattog az agyam. Reggel negyed ötkor szinte fáradtabban pattanok ki az ágyból, mint amikor lefeküdtem. Gyors öltözés, tojásrántotta, Laci is megérkezik, apukám is kiverve az ágyból, és 5-kor már robog is a kocsi Cserépfalura.
Útközben a reggeli 6-os start kellemetlenségeiről beszélünk, de végül is így, hogy az ember már ébren van, egész tűrhető a dolog:)
Odaérve gyorsan átvesszük a nevezési lapokat, majd bevesszük a WC-t. A ragasztott pulzusöv nem akar működni. Gyorsan a Tacx sokkal jobb konstrukciójára váltok - szerencsére elhoztam magammal. Ennek csak annyi hátránya van, hogy picit dörzsöl, de lagalább működik és nem törik el… Talán:)
A két betűs kitérőt letudva örömmel tapasztaljuk, hogy a mezőny még nem ment el. Gabival futok össze, gyors puszi, és fel is szívódik. Mint később kiderül, ma utánunk takarít: seper és szalagot szed. A suli kapujában tornyosul a tömeg, a kb. 100 fős résztvevőtábor. Valamivel hat után eldördül a képletes startpisztoly, és megindul a 20. Less Nándor Emléktúra 120 km-es távja. Csak hogy legyen mivel elütni az első kilométereket, a pulzusöv nem működik. Bízom benne, hogy csak beindul, de tojik működni.
A mezőny együtt halad az első EP-ig, ami előtt a felszökésben egy kisebb tumultus alakul ki. Ez még semmi az első EP-ben várakozással töltött percekhez képest. Tulajdonképpen újra elstartoltatnak minket:):) A várakozást kihasználva meghackelem a pulzusövet, ami végül az EP után pár méterrel elkezd mérni. Jó reggelt!:)
A hajnal hűvös. Sokat vacilláltam a felszerelést illetően. Estére fent biztosan fagyni fog. Sokkal hidegebb van, mint általában a Less Nándikon. A szokásos 20-25 fokos napi maximum helyett a 10 ha meglesz, de fent, a hegyekben jó, ha az 5 fokot megütjük. Végül hosszú nadrág, merino aláöltözet, technikai póló és széldzseki mellett döntök. Bánkútra előre küldtem a lámpát, és estére egy plusz merino aláöltözetet egy vékony sapkával. Ez elég lesz biztosan.
Az első EP után egy szűk lépcsős lemenetelt hátrahagyva végre beindul a menet. Lacival egy kisebb csoport élén haladunk. Dózerutak kombinációján átkelve végre kiérünk a vadonba, az Ördögtorony előtti tisztásra. A fű deres, a környező hegytetők a felkelő nap sárgás fényében fürdenek. Bizony mi is szívesen kapnánk már a meleg aranyfényből, de az még várat magára. Az Ördögtornyot egy kevéssé jól kijárt úton vesszük be. Gyors pecsét, majd a pontőr mond egy nagy marhaságot, hogy merre menjünk le, de szerencsére már korábban láttuk a lefelé tartó emberhurkát:)
A mezőre kiérve támad második technikai nehézségünk: Laci cipőfűzője elszakad. Pár perces kötözködés következik, aztán már állunk is tovább. Szerencsére meg tudtuk oldani a dolgot. Elég szerencsésen szakadt az a fűző.
Tovább egy gyönyörű szurdokvölgy mellett haladunk. Egy futó hagy el minket, majd rátérünk a klasszikus Less Nándi nyomvonalára. Reggeli torna következik a nap első, komolyabb emelkedőjén. Eléggé gyorsan kettéharapjuk. Kiírtott kökényes (pedig ma milyen jól jött volna, már dércsípte lenne!!!), aztán le a Hór-völgybe. Egy sráccal akadunk össze, aki amolyan újrakezdő. Túrákról esik szó. Durva távokat ment, 200 feletti teljesítései is voltak.
Oszla. Az Ódor-vár a rétről nézve fürdik már a napfényben. Az első kaja- és piautántöltés. Lacinak mondtam, hogy majd a Zsilibes-forrásnál töltünk, az első 10 km-t simán kihúzzuk víz nélkül, főleg hogy Oszlán a mászás előtt tudunk tölteni a bendőbe.
Az Egres kicsit idén messzebb van, mint ahogy emlékeimben élt. Balos, aztán ismét balos, és beleállunk az Ódor-vár 250-es szintjébe. A M115-ös taktikánkat követjük: a pulzusom 150 alatt próbálom tartani. Ez ezen a brutál meredeken úgy-ahogy sikerül, kicsit belecsúszunk a 155-be, de az még elfogadható.
Felérünk a dózerre, és enyhül a kaptató. Hamarosan a pontban vagyunk, ami idén nem költözött ki a várba. Nem bánjuk:) Futókaja, aztán irány a forrás a nap 3. technikai nehézségével: amikor megtöltöm a vizestatyót, a Jóistennek sem tudom lezárni. Rászorul a műanyag zár, se ki, se be. Lacival ketten húzzuk, tépjük… Jó 5 perces huzavona árán végre lebügyköljük a műanyag sínt, és végre le tudom zárni a tasakot. Laci meg is jegyzi, hogy ez a technikai nehézségek napja. Aztán helyesbít, hogy reggele… Szerencsére igaza lett:)
Laza szakasz következik egy kellemes dózerúton, a végén jó rálátással a Tábor-hegy-Ódor-vár kettősre. Balos, és le jobbra egy kevéssé járt ösvényen. Ahogy nézem, a cserjék sikeresen hódítottak tavalyhoz képest, de azért még járható az út.
A Hosszú-völgyben újabb EP. Szerencsére elsőként érünk, így gyorsan túl vagyunk a pecsételésen. A mezőt éppen kezdi meghódítani az őszi reggel napsütése. A fűszálakon a dér és a napfény kergetőzik egymással. Már megérte eljönni:)
Kis Herman Ottó Emléktúra utánérzés egészen Pazsagig, ahol szűnik az emelkedő, és átvágtatunk a sárga sávra. Lacinak mondom is, hogy itt már jártunk májusban, de nem hagyott benne túl sok nyomot. Persze akkor tök sötét volt kb. éjfél körül, és eléggé fáradtak voltunk már.
A sárga szívatós parakmederrel indul Répás bevételére a Pazsag-völgyből kikapaszkodva, ami pár kilométer után végre normalizálódik. Nem bánom, hogy a faluban levágunk két telek között a főútra, a sárga tekergése májusban annyira nem jött be. A presszót megnézzük, de nincs EP. Indulunk is fel a Bánya-hegyi Parkolóhoz.
Odafent EP, és kicsit meg is pihenünk. Kaja, kóla, gyümölcs, minden van. Panaszra semmi ok. Pár fotó, és usgyi tovább.
A műúttal kacérkodunk a fennsíkra kapaszkodva, majd elérjük a zöld kiágazását Imókő felé, ahol majd valamikor hajnal felé fogunk ismételten járni. Egy kis közös szakasz, aztán meglepetésünkre újabb EP a zöld háromszög kiágazásánál.
Nagy-mező csodálatos töbrei között lépdelünk a kellemes őszi napsütésben. Ipari mákunk van az idővel, mint ezen a túrán olyan sokszor. Nándi ismét kibulizott egy szép napot nekünk a nagy őszi esőözönben.
Műutat fogunk megint, és bánkúti irányra fordulunk. Az igencsak folytonossági hiányban szenvedő műúton caplatunk, miután átvágtunk a mezőn. Balos, és bevesszük magunkat a Csalánosi Parkolóhoz vezető kisebb mászásba. Felfelé menet a népszavazásról és Európa jövőjéről - ami talán még akad - beszélgetünk:)
A parkolóban unott fejú, autóból kiszállt, hájas seggű kocatúristákkal találkozunk, akiknek a nap némi kőolajpárlat elfüstölése után 900 méteren, Bánkúton kezdődik. Legalább kitolták az arcukat a természetbe - lehet így is nézni.
Fehér Sas. Mesélem Lacinak, hogy hogy nézett ki ez a hely a rendszerváltás után. Beázottan, kiraboltan, betört ablakokkal állt évekig. Szerencsére a mostani idilli állapot ennek a leromlottságnak pont a negáltja.
Gerincpont, és le a síházhoz. Odabent kedves pontőrök és a személyzet zöldséglevessel fogad minket. Pont dél van - tökéletes időzítés:) Természetesen a leves kötelező. Ide küldtem depócuccot, de a kibontás várat magára - az 53. km-ben, a 2. körben bizony jobban fog esni a sör és egyéb földi jó:)
A kisebb pihenő után toljuk tovább a távot. Az átlag valahol 4.7 körül tanyázik. Egy tizedet vesztettünk a pontban, de az energiafeltöltés szükséges volt. Még bőven a halálvonat előtt vagyunk, ami 4-es átlaggal caplat mögöttönk valahol virtuálisan 4.2 km-re.
Bánkútról a Czékus úton hullámzunk. Ez is egy Herman Ottó Emléktúra betétszakasz. Lacinak mondom is, de nem vágja annyira a témát:)
Mályinkai kiágazás, és egy kisebb kavarás, mert pofázás miatt elnézzük a jel jobbos lemenetelét. Szerencsére a hibára a track miatt kb. száz méter alatt fény derül, és korrigálunk. Hát igen, az Észak-bükk ezen része a kevéssé járt területeim közé tartozik - látszik is.
Az úttal körbetáncoljuk egymást, mígnem megérkezünk a Kapu-bércre. A pontőrök jól lemagáznak minket, de azért csak sikerül kiegyezni egy tegeződésben:) Pár kép a tényleg csodálatos panorámáról: bárányfelhők alatt fürdenek a ragyogó napsütésben a közeli bükki lankák, a háttérben pedig a Felvidék hegyvonulatai - pompás.
Vissza a nyeregpontba, és usgyi levelé a Recem-völgybe. Ez a lazább szakasz addig tart, amíg meg nem érkezünk a vár alá - figyelmeztetem Lacit. Így is lesz. Megjön a kék-sárga, és indul a Recem-völgy-Kis-vár mászás. A lejtszög nem gyenge, és a talaj is sáros picit, de szerencsére az út lenyom egy pár szerpentint, ezzel javítva helyzetünkön. A pulzust nézem, de már könnyű tartani a 150-es határt, már nem is akar felé menni. Hát igen, lassan elértük a 40 km-t, ahol ez általában be szokott következni. Fáradnak a futóművek.
A felszökésnek vége, elérjük a gerincen haladó fő túristautat, amin majd pár óra múlva Nagyvisnyóra fogunk lefelé szambázni. Addig még azért egy Mályinka-Szentlélek és egy Ómassa-Bánkút előttünk van:)
A várba vezető utat átrakták. Jobb helyett balról kerüljük a tömböt, és meg kell hagyni, értelmes az útvonalmódosítás: ez az irány fényévekkel könnyebben járható, mint a régi. Odafent egy antiszociális túristamuff fifike típusú kutyával, és egy magányos pontőr pogácsával felszerelkezve vár ránk. Gyors pecsét, vizslatjuk kicsit a Kapu-bércet, amit ki is szúrunk, majd usgyi le.
A Recem visszaereszkedés talán nagyobb szívás, mint a felfelé. Ipari meredek. Lényegében esésirányba zuhanunk a völgyre, amit térdből kell kifékezni. A völgy aljára rendesen érezzük is a futóműveket, és bizony pár kilométerbe beletelik, míg helyreáll rendszereink belső egyensúlya, a Csí a lábakban:)
Mályinkáig letolom ez első szendót. Kell a kraft, és itt lazább szakasz következik. A faluban a pont a szokásos buszmegállóban. Kettő lány el is kavar, és későbbi túratársunkat, Misit is magukkal viszik. A pontban kóla, kaja, alma - röviden. Sürgetem Lacit, hogy menjünk. Szerintem már picit biztos utál:) Egy gyönyörűen lenyírt domboldalon kapunk bele a kék keresztbe. Lacit készítem lelkileg a völgy alsó szakaszára, ami simán versenyez a Szo-patakkal a Muzsla alatt a Mátrában. Szerencsére az erdészet jelentősen konszolidálta a kidőlt fák alkotta akadálypálya nehézségét - sokat átvágtak -, így a korábbi évekhez képest istenes a haladás. Lentről felfelé az csapást is könnyebb követni, jól haladunk. Laci bírja a tempót, csak egy picit marad le. Elhagyjuk az Odvas-követ, és kiérünk a pát éve vihar sújtotta volt erdei szakaszra. A fiatalos próbálja kitölteni az ajándékba kapott életteret, de azért még jópár évebe beletelik, mire itt újlból öles fák lesznek…
Hamarosan enyhül a kaptató, hátra is kiáltok Lacinak, hogy itt jön a teteje. Odafent a Mária-forrás hűsítő karsztvize a jutalom, amit bűn lenne kihagyni.
A Látó-kövek felé gyorsan átvágunk, pikk-pakk Szentlélek, és máris a kolostor mellett koptatjuk a lefelé vezető dózerutat. Egy túratárs előttünk vadul keresi a Jubileum-forrást, de megnyugtatom, hogy még a Kohász-utat sem értük el. A Jubileumnál pont, s persze itt is inni kell:)
Ómassa felé caplatva Lacinak a jó 10 éve volt óriási vízözöntől mesélek, ami keményen átrendezte ezt a völgyet. Helyenként 2 méteres mederben zúgott alá a patak átmeneti medrében, ami korábban dózerútként tengette mindennapjait.
Megjön a sárga kereszt, és benyel minket a Száraz-völgy. A volt focipályát már igencsak visszavette a természet. Nehéz elképzelni, hogy pár éve milyen idillikus kis grund volt ez. Kár, hogy hagyták veszni.
Vízmű, az előttünk haladók éppen visszatérőben az aktuális extra kitérőből. Máris sípályák aljánál vagyunk. Kis kaptató, majd újabb kör leves, nomeg a depócsomag vár ránk. Én egy pitével is meglepem magam, Laci egy kávéra nevez be. Lassan féltáv, azt latolgatom, hogy meg lesz-e a 60 lámpa nélkül. Arra tippelek, hogy talán megcsípjük.
Bánkútról továbbindulva hamarosan három fősre duzzad a csoport: kiegészülünk Misivel, aki mostanában kezdte újra a túrázást. Kicsit tart tőle, hogy nem fogja bírni a tempót, de végül alaptalaok lesznek gondolatai.
Az Ördög-oldalon csapatunk lefelé. Próbálom a 4.7-et 4.8-ra feltornászni, hogy minél nagyobb előnnyel menjünk bele az éjszakába. A halálvonal valahol 11 km-re lehet mögöttünk, de hosszú még az este. Jó tartalékolni, amíg van rá lehetőség.
Hamarosan a közös szakaszhoz érkezünk. Persze poénkodunk egy sort, hogy menjünk-e egy ráadás Recem-völgy Dédesi-vár kört, de valójában nagyon nem lenne hozzá kedvünk. A kék vár kimegy, mi meg caplatunk tovább Nagyvisnyó irányába. Érdekes módon még sosem jártam a Bükk ezen részén, pedig Miskolcon nőttem fel. Valahogy kiesett a szórásból ez a régió.
Odalent végre fények és kutyaugatás szűrődik át a fák között a völgyből. Végre leértünk. Kis meglepetésként a faluig egy elég hosszú bitumenes bevezetőszakasz vár ránk, ami így, a 60. km felett már nem éppen a szívem csücske. Nagyobb csoport verődik össze, és úgy caplatunk a főút szélén. Érdekes, hogy az autósok mennyivel jobban figyelnek ránk az éj sötétjében, mint nappal.
Falu, aztán végre a presszó. Víztöltés és erőfelszívás. A túra legnagyobb egybeszinje vár ránk: 750 méter 7.5 km-en. A csoport jó része beveszi magát forraltborozni, mi inkább indulunk.
A bitumentől egy határozott balrával válunk meg, és hamarosan a falu határában járunk. A Bálvány adótornya a távolban, jóval felettünk hirdeti az aktuális cél helyét. Több hegyhátat is harántolnuk, aminek nem örülünk - nem szívesen adjuk le a begyűjtött szintet -, mígnem végre egy jó minőségű dózerutat fogva megindul a menet. Elől megyek, és adom az ütemet. A srácok veszik az adást, tolják ők is, ami kifér a motoron. Meglepően jól megy a hegymenet. Attól féltem, hogy a 2. 60-ban ez a szint jobban meg fog ütni, de végül nem: 5-ös átlaggal, 1.5 óra alatt a csúcson vagyunk. Este 9-et mutat az óra. Misi hitetlenkedik. Laci mondja, hogy ő egyedül ezt biztos nem csinálta volna ilyen tempóban, amivel Misi is egyetért. Nem sokat vacakolnuk, a pontból szinte rögtön indulunk tovább. A Nagyvisnyói 4.7-es átlag megmaradt, jó tartani amíg tudjuk.
Picit már mattul az agyam a 14. menettel tölrött órában, majdnem elmegyek rossz irányba az erdészlak felé ereszkedve. Szerencsére Misi rámszól. Erdészlak, kis kaptató. Laci lassulni kezd. Még nem vészes a dolog. Háromkút, és a kaptató a Hordóhoz. Laci sajnos picikét lemaradva utánunk tartja a tempót, aminek nem örülök. A 70. km-ben ez még nem így szokott lenni. Hordó, és megkezdjük a sárga táncát az országúttal. A Leány-völgyi kilátóban egy túrapárossal találkozunk: a Szalajka-vögyből jöttek vissza, pontkihagyás miatt. A páros férfi tagja ölni tudna, jobb vele nem beszélni.
Rövidke ismétlés, aztán usgyi le a Szalajka-völgybe. Leérve részemről depó nagyáldozattal. Mondom a többieknek, hogy menjenek, majd követem őket. Nem emlékeztem, hogy az út ennyire a völgy elejébe köt be, de amikor meglátom a vadasparkot leesik, hogy itt a fáytolig még van mit menni. A pont előtt érem be Lacit, Misi pár méterre, a pontban vár minket.
Itt újabb depó. Szomorúan tapasztalom, hogy elfelejtettem küldeni MagneB6-ot, pedig a következő horror előtt jól jött volna: most jön az Istállóskő-mászás. 2,5 km, 570 m szint. De lagalább van sör és marcipán:):) A fent látott túrapáros éppen kiszállóban. Kár értünk ,még bőven szintidőn belül vagyunk! Nem tett jót lelkileg nekik a visszamászás.
A feltöltés után start tovább. A pontőr intelmét követve nagy ívben kerüljük a rétet, ahol valami rendezvénycucc miatt minden be van riasztózva (a mókusok, rókák és egyebek is valszeg figyelembe veszik ezt itt, az erdő szélén:):)).
Kisvasút végállomás, még egy tó, és indul a tánc… Az Ősemberbarlangig egy kis előételt ad a horror, amit egy kis desszert követ némi lejtővel, majd megjön a szivatás: a völgy alja kidőlt fákkal fogad minket Szerencsére csak egy pár. Elég itt a szint is, nem kell akadálypálya, köszi. Laci és Misi kicsit lemaradnak. Én sem repülök, próbálok egyenletes tempót tartani. Az első kaptató tetején fogok be egy túratársat, akit útba igazítok, aztán együtt kaptatunk tovább. A szintútnál bevárom Laciékat, ott viszaelőz emberünk, azán a csúcs előtt újra elmellőzöm. A csúcson beszélgetünk picit. Szegénynek combizomszakadása volt tavaly, és még nem jött teljesen helyre. Laciék is hamarosan betoppannak. Szusszanunk egyet, aztán átlépünk a Bükk tényleg legmagasabb pontjára, a Szilvás-kőre. A pontőr a kő alatt picivel, mi Misivel és az Istállóskőnél öszeszedett átmeneti túratárssal fellépünk a csúcsra. Laci erőt gyűjt inkább a pontban. Nagyon megütötte a Nagyvisnyó-Bálvány szakasz, sajnos nem javult az állapota az elmúlt 10 km-ben:(
A pontból start tovább. Egyik nagy kedvenc részem következik: gimis korunkban mindig erre szántottuk az erdőt Pes-kőre menet. Sajnos Laci egyre lassul. El-elmarad egyre lámpája fénye, egyre többet kell be-bevárnunk, hogy nehogy eltévedjen az éjszaka sötétjében. Misinek szólok, hogy hogyha gondolja, ők ketten nyugodtan menjeken, én nem tudom, Lacival hol és hogyan végződünk. tényleg kritikus a helyzet. A halálvonal is egyre közelebb kerül hozzánk. Örülök neki, hogy nappal elég nagy tartalékidőt sikerült felhalmoznunk. Misi végül nem tágít, azt mondja, hogy Pilisvörösváriként a biztos eltévdés várna rá a Bükkben, így inkább velünk tart.
Átcsűrünk a zöld négyzetre, és toljuk a fenyőerdőben, ezen a hajdanán jezetlen úton. Lejtő, kis pukli, és már meg is érkezünk Pes-kő és Cserepes-kő közé. Felcaplatunk a pontba. Nagy megdöbbenésünkre Laci egyedül ér utol minket, istállós-kői túratársunkat elnyelte az este. Remélem, rendben beért végül!
A pont utáni kedves lementetelre mát előre készítettem a népet, de arról nem tudtam, hogy sikerül az út alá mennünk, és így plusz 30 méter szintet beletennünk. Sebaj, végül csak elérjük a Bükk talán legszebb tisztását, ami a Vörös-kő völgyéhez visz át minket. Sanos a helyzet legyengült túratársunnkal nem javul sokat. Az átlagunk beesik 4.3-ra, és a sok bevárás miatt a jövő sem ad okot túl sok bizodalomra. Azért még több, mint 30 km van hátra, és lesz benne több, mint 1000 méter szint. Nem túl rózsás a helyzet:( Szorgosan megy a bevárogatás, mígnem elérjük az Őserdőt. Innen már elérhető közelségbe kerül Tar-kő. Az őserdő túlsó végén várunk Lacira. Nagyon lemaradt, már épp azt fontolgatom, hogy visszamegyek érte, amikor feltűnik végre a magányos lámpakéve. Eltévedt. Eltévedt, és finoman szólva is ki van a két lába között lógó bizonyos nemesebbik szerve. Nem szeretne tovább menni, kérdi, hogy hol a legközelebbi falu. Innen sajnis messze… Nem marasztalom, mert sok túrán voltunk már együtt, nekem a 25. százasom, én is voltamm ár így, és ilyen kipurcantsági fok mellett tényleg nincs értleme tovább erőltetni a hátralévő részt. Mondom Lacinak, hogy jöjjön fel velünk Tar-kőre, ott a pontőröktől kérünk segítséget. Közben gondolkodom a lehetséges kiugrási helyeken. Tárkány ipari messze van, legalább 15 km. Az nem megy. Ennyi erővel szinte be is jöhetne. Répás: végig kell hullámozni a zöld háromszögön, utána meg le a faluba a Bánya-hegy felé. Az sem egyszerű, és még el is tévedhet. Végül a legegyszerűbbnek az tűnik, ha valaki fel tudja venni a Keskeny-rét végén, ahol a kék kereszt beköt a szilvási műútba.
Mire erre a végkövetkeztetésre jutottam, fel is értünk Tar-kőre. 90 km, 4000 m szint. Még 30 km, 1200 m szint van hátra. Odafent a pontőrnek szólok, hogy van egy kiszállónk. Egyből telefonálni kezd a pontőrlány, és pár percen belül körvonalazódik, hogy Lacinak valszeg a Bánya-hegyre kell mennie, hogy levigyék. Sajnos az átlagunk 4.2-re esett, nem tudjuk vállami, hogy addig elvisszük. Mikor lépünk az ország talán legszebb panorámájú kövéről, még ez a terv. Később szerencsére mégis a Keskeny-rétes verzió valósult meg, mert szerencsére jött arra valaki kocsival.
Misivel tovább indulunk. Jó tempóban szántunk át a Büszkés-hegyre, Három-kőről visszanézünk a tar-kői pontra, amit a rakott tűznek köszönhetően könnyű kiszúrni Tar-kő sötét sziklatömbjén. Misinek mutatom a háttérben meghúzódó Mátrát, de mindezt csak úgy menet közben, meg nem állunk.
Hullámvasút a zöld háromszögön, a hajdan volt reggeli pont hűlt helye, és már csűrünk is lefelé a zöldön. Pont. Kis pihenő, szusszanunk egyet, de gyorsan tovább is állunk. A pontig sikerült egy tizedet felfelé faragnunk az átlagon. Latolgatjuk a 28 órás célt, amit amolyan ex-has módon találtunk ki még Lacival a túra elején. Nem tenném rá a fejem, de ki tudja!? Alapvetően ami hátra van, azért már nem hlaálos. Misi tart a Tábor-hegy-Ódor kombótól. Megnyugtatom, hogy az valahogy amolyan kedvező szögű emelkedő, és szinte észrevételnül a tetejére fogunk érni. Nem tudom, mennyire hiszi el, pedig tényleg így van.
A Hárs-kútnál újabb kétbetűs kitérő nagyáldozattal. Remélhetőleg több nem lesz:) Caplatunk le az Imó-kőhöz. A jó tempónak köszönhetően gyorsan a Lambot-lápa alatt vagyunk. A pontban kóla és futócsemege. Sikerül ott hagynom az itinert, de 30 méteren belül észreveszem. 70 méternyi kaptató (szintben), és már fent is vagyunk a gerincen. Újabb hullámvasút a Bújdosó-kőig. Végig dumcsizunk, így gyorsan telik a táv. Balos, és le a viszonylag friss írtáson. A Bujdosó-kövön mutatom Misinek a korábbi eroziós szinteket. Hamarosan már látjuk az utat. Misi elcsodálkozik, hogy még milyen magasan vagyunk, de gyorsan leadjuk a szintet. Buszmegálló és már a Karthauzi kolostornál is vagyunk a hajnali álmossággal küzdő pontőröknél. Igen, közbek kivilágosodott, ami igencsak jót tett a menetkedvünknek. A pontban újabb depó vár rám. Laci sörét odaadom az egyik pontőrnek - Misi nem iszik alkoholt.
Start tovább. Bitumenbetét, aztán be jobbra. Az első kaptató jön, amit sikerül annyira elpofáznom, hogy szinte észrevétlenül jutunk a tetejére:) Völgyfő-ház, Szent Erzsébet forrás, és az utolsó komolyabb felszökés a Tábor-hegyre. Ezt is gyorsan ledolgozzunk, és innen már csak le kell gurulni az utolsó előtti pontba, ahol már jártunk úgy 26 órával ezelőtt:)
Sajnos nem a klasszikus úton megyünk le, hanem Bükkzsérc felé. A start előtt még felélem az itteni depócuccom is, és a sört is legurítom végül. A másik egy pontőr markát üti ismét:)
Török-rét, Mákszem kapuja, és caplatunk az Előhegy nyergéhez. Kellemes reggeli napsütésben haladunk. Emlékeimhez képest sokkal jobb a lefelé vezető út, és hamarosan Bükkzsérc aszfaltját koptatjuk. Az utolsó kis 50 méter szint, a Nyomó-hegy “tornyosul” előttünk. Ha eddig 5100 m szintet letoltunk, ez az 50 már belefér:) Műút, jobbos, menet a bokorsor mellett, majd megjön az utolsó keményebb kaptató. Odafent két elnyűtt pontőr vár ránk. Gyors pecsét, és megyünk tovább. Jól jöttünk, innen már biztos, hogy be fogunk érni 28 órán belül. Tökéletes. Az utolsó 30-at 6,5 órán belül hozzuk. Az átlagunk stabilan 4.3 lett. Jól behozzuk a szekeret.
Végső cserépfalvi megközelítés, az utolsó szőlődomb. Laci csörrent. Végül Bánkúton kötött ki. Megnyugtatom, hogy Miskolcra menet begyűjtünk:) Végre a faluban vagyunk. Jobbos, célegyenes. Végül 27 óra 51 perc, 36,6 másodperc gyaloglás után leálltom az Ambitot a karomon. MEGVAN!
Sikerült a 10. teljesít;s a 20. jubileumi rendezésen, ami egyben a 25. 100-asom, és a 300. workoutom a movescounton. Misivel gratulálunk egymásnak. Sütő Laci megkösözni a GPS hackelést, és lázasan keresi a 10. teljesítésre járó plusz jutalmat. Nem mintha a célcsomag nem lenne kiadós: bor, az alkalomra készült speciális mézeskalács, teljesítői póló, egy nagy méretű, nemzeti szalagos érme és egy földgömb magazin, mindez egy izléses teljesítői tatyóba rejtve. Azt hiszem, megdolgoztunk érte rendesen, de a rendezők is kellően komolyan vették a feladatot, mint minden évben.
Köszönjük ezt a nagyszeű élménytobzódást, és jövőre ismét!:) |
