Túrabeszámolók


Őszi trapp (BTSSZ)

panareaTúra éve: 20162016.10.17 17:38:56

 Őszi Trapp 2016


Idén a BTSSZ másik két Trappján már részt vettem, és a jó tapasztalatok alapján nem volt kérdéses, hogy ezen a szombati munkanap miatt röviddé vált hétvégén az Őszi Trappra megyek.


Pilisszentlászló, rajt, 7:30. Hamar túlesünk az adminisztráión, és már indulok is a kéken, köd van és vizes minden, szerencsére a sár viszont abszolút nem akkora, mint amilyenre számítottam. A kék keresztre rátérés után kezdődik az első hosszabb emelkedő, hamar ki is melegszem, és mivel már megint a szokásosan túlöltöztem, egy réteg ruhától megszabadulok. Egész jó lett az idő közben, sokkal hidegebbtől tartottam, de kellemes, pont jó őszi túraidő. Az erdő még nem az igazi őszi pompáját mutatja, de már színeződnek a lombok, szeretem ezt az évszakot!


Lajosforrásnál az első EP (a Trappokban azt is szeretem, hogy mindenhol "emberes" pontok vannak), iszom egy bögre forrásvizet, és indulok a közeli Nagy-Csikóvár felé, melynek a tetején még sose jártam, ez a zöld háromszög út eddig kimaradt a túráimból, jó kis emelkedő felfelé, a csúcson a 2. EP, majd jó meredek sziklás-köves, kicsit sáros úton zúdulok le a hegyről (már amennyire lezúdulásnak lehet nevezni az óvatos kocogást), lent zöld körre váltunk a Gyopár forrásig, és onnan a zöld négyzet vezet a volt Csikóváraljai turistaházig, rácsatlakozunk a piros sávra és onnan aszfaltozás elég hosszan Csobánkáig, egy letérést majdnem benézek, de szerencsére a mögöttem jövő kedves túrázó pár szól, így nem kavarok el.


Hamar itt a 3. EP az Oszoly alatt, müzliszelet az ellátmány, kell is a következő emelkedő előtt egy kis energia utánpótlás, ezt az emelkedőt az Oszoly-nyeregig a sárgán nem túlzottan szeretem, de szerencsére nem hosszú, hamar fent vagyok, tovább le a Kevély-nyereg irányába.... Másik teljesítményúra is zajlik épp erre, pont szemből jönnek többen is, köztük meglepetésemre kedves ismerős is, akivel pár percet beszélgetünk, majd búcsú és mindketten megyünk tovább. Visszaváltunk a pirosra, és azon mászunk fel a Kevély-nyeregbe (nagyon örültem, hogy nem a sárgán kellett menni, sárban az az út küzdelmesebb lett volna).


Kevély nyeregben dupla EP, mindkét túra pontőre kint áll a kis tisztáson a nyeregben, beszélgetnek, majd rámkérdeznek, hogy melyiken vagyok, aztán természetesen a Trappos pontőr kísér oda a maga helyére pecsételni, iszom pár kortyot, és innen hosszú menetelés következik a kéken, egészen a Virágos-nyeregig, útbaejtve néhány szép helyet, pl. a Teve sziklát, ahol nem időzök sokat, pár hete itt keveregtünk a Kevély körül egy másik túrán, sokkal szebb időben...  Pilisborosjenő szélét érintve (közben a másik túra egyik EP-jén megint kedves ismerős a pontőr, vele is váltok pár szót) jön a Köves-bérc, megint emelkedő, de az a szelídebb fajta, majd meredeken le a Külső-Bécsi útra, hatalmas a forgalom, jó néhány percet állok az út szélén mire át tudok menni. Az út túloldalán mindig elkavarok, hogy most pontosan hol is megy a kék, a szántó vagy a sínek mellett, de végül is mindegy, a Rozália téglagyárat nem lehet eltéveszteni, és innen már csak fel kell kapaszkodni a Virágos-nyeregig. Az utóbbi időben többször jártam erre, és a kék zölddel közös szakaszán az emelkedőt mindig megszenvedtem kicsit... most sincs másképp, lihegek rendesen mire felérek, és elfogyasztom az utolsó pár korty innivalómat... De már közel a cél, a Virágos-nyeregig kellemes sétaút, minimális sár, jól lehet haladni. Utolsó EP fent a nyeregben, innen már nincs 1 km se a célig, remekül kitáblázott, de jó meredek lejtőn érek el a Menedékház utcáig, ahonnan már csak pár m a cél. 


A díjazás-kupafüzetekbe pecsételés után szokásos szuper ellátás vár, de sietnem kell, mert a célban találkoztam ismerősökkel, akik felajánlották, hogy elvisznek kocsival. Így csak 2 bögre teát iszom, de nem maradok így se étel nélkül, mindenkinek jár egy szépen csomagolt szendvics a kitett zsírosdeszka hegyek mellé.


Nagyon jól éreztem magam ezen a túrán, profi szervezés, kedves rendezők és pontőrök, a Trappokat ezentúl is látogatni fogom!