Vértesi barangolás 25
GPS-el mért távolság 26,1 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés 560 m. Az adat pontatlan, mivel egy helyen eltértem az útvonaltól.
Megismétlődött a 2013-as helyzet. Megint, közvetlenül egy csapadékot hozó hidegfront betörés után voltunk. Még a túrára menet is szemerkélt néhol az eső, de a helyét már átvette az erős és hideg szél. Ismét nagyon sok túrázót távoltartott. Szolgálatból indultam a túrára, és én is gondolkoztam az induláson, mivel rendetlenkedik a térdem, aminek nem tenne jót egy esős túra. Azonban az útvonal ismeretében tudtam, nem lesznek jelentős sáros szakaszok, mivel a Vértes ezen részén, inkább a homokos utak a jellemzők. Nem meglepően, könnyen találtam parkolóhelyet. Gyors készülődés és irány nevezni. Ez is hamar megvolt.
Az OKT keleti ágán indultam el, kifelé a faluból. A kilátás szép. Kényelmesen ballagtam a sárga jelzésig, amelyre jobbra tértem rá. Ezután nem volt olyan kényelmes a haladás, hiszen rögvest előkerült a Vértes útjainak egyik jellemzője. A hegy-(domb-) vonulatoknál, merőlegesen megy neki a hegyoldalnak, s jó meredeken megy föl is, le is. A Disznó-sarok után következett a lankásabb rész, ami Kőhányás pusztáig tartott. Kellemes erdőben gyalogolhattunk, miközben kerülgethettük a pocsolyákat. Ezt leszámítva, ahogy gondoltam, szárazak az utak. Kőhányásnál nyomtam egy OKT bélyegzőt az igazoló lapra, s megkezdtem a Batonna-hegyre vezető hosszabb kaptatót. Néha megálltam egy kis somot szedni. Nincs olyan érett, mint előző héten a Tóti-hegyen volt. Néha szedtem pár szem szedret is. A várromhoz vezető lejtő helyenként csúszott egy kicsit, de ez volt az egyetlen ilyen szakasz az egész túrán. A várrom után megkaptam a pecsétet. A kapott müzli szeletet, „jó szokásom” szerint menet közben ettem meg. Az aszfalt utáni homokút résznek kifejezetten jót tett az eső, nem süllyedt annyira.
A Som-hegyi rész ösvénye egyre könnyebben járható, akár csak a Bakonyban a Barátok-útja. Megtettem a kitérőt Mindszentpusztára egy újabb OKT pecsétért. Ha rendben lenne a térdem, tennék egy alapos kitérőt és a Pap-völgy helyett a Kő-völgy, majd a Redl emlék sziklagerincén mennék az utolsó ellenőrző pont felé Sokkal látványosabb, mint a kiírás szerinti útvonal. Most azonban irány egy kicsit vissza, és egy kis kaptató a sámolyi-bükki elágazásig, majd hosszú lejtő a Pap-völgyben. A fölső szakasza elég látványos. Helyenként kidőlt fákat kellett kerülgetni, de többnyire kiválóan járható az út. A fák közt is egyre több a fenyő. Újra elértük a sárga jelzést, amire most is jobbra tértünk rá, csak ez most nyugati irányt jelentett. Mivel elég vacak az út, ezért sosem jártam rajta montival, s gyalog sem érdekelt. Egy helyről azért elég jó a kilátás Gánt irányába. Ballagtam rajta: le-, föl. Lehet a szolgálat okozta fáradtság miatt, de ismét elkövettem a hibát, hogy csak mentem az előttem haladó után, s nem foglalkoztam a tájékozódással. Most is elkavarás lett az eredménye. Még akkor sem fogtam gyanút, amikor lezárt kapu állta utunkat, és sehol egy sárga jelzés. Pedig tudom, hogy a gyöngyvirágosok, minden útvonal változtatásnál ellenőrzik, és ha kell, felújítják a jelzéseket. Ehelyett, szimplán, mentem a kerítés mentén, majd amikor az nehezen lett járható, akkor irány, az eléggé elhanyagolt, összedőlt erdő. Csak az utat elérve jutott eszembe a GPS-t megnézni. Hát ezt elcsesztem! Visszahelyesbítettem a sárga jelzésre, s minden elkeverés nélkül tudtam le a hátralévő távot. A kék jelzésen morgolódtam a murvás út gléderezése miatt. Jól fellazították az utat. Gyalog is rosszul járható, hát még montival. Pedig tavaly jól tekerhető volt. Az a gond a Vértes Erdő ilyen gléderezéseivel, hogy elegyengetik ugyan az utat, de föltépik a nagy méretű murvadarabokat is és nem tömörítik újra. Így az első nagyobb eső, nem csak az apró szemcséket, de a nagyobb murvadarabokat is el tudja vinni, méretes szakadásokat előidézve.
Végül beértem a célba, szerencsére úgy, hogy a térdem nem jelzett túl gyakran. Átvettem a kitűzőt és az emléklapot, ettem egy szelet zsíros kenyeret, beszélgettem egy kicsit, s hazafelé vettem az irányt.
Nem túl látványos, de kellemes, könnyű túra. Ha valaki fölmegy a várromhoz, utána pedig szemben az Oroszlánkői-barlanghoz és a fölé a sziklára (nem nehéz), akkor sokkal látványosabbá tehető.
A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 900/800 Ft-ért színes térképes igazoló, emléklap és kitűző járt. Saját térkép szükségtelen. A Csáki-várromnál müzliszelet és kétféle ásványvíz, a célban pedig zsíros-, margarinos- és lekváros kenyér, hagyma, fehér paprika, erős paprika krém és ásványvíz volt az ellátmány. A kutyákra is készültek itató tányérokkal.
|
