Túrabeszámolók


Kőris körül

freeuserTúra éve: 20162016.06.27 10:23:38



Kőris Körül Extrém


(2016. június 25., szombat)


Táv: 54,2 km. Szint: 1600 m. Szintidő: 13 óra.


Vasárnap éjfélig tartó, másodfokú hőségriasztást adott ki június 22-én, szerdán az ÁNTSZ – ideális volt tehát ez a szombat egy 55 km-es teljesítménytúrához. Különösen a „11 és 15 óra között lehetőség szerint ne tartózkodjanak a tűző napon”, illetve az „aki teheti, töltsön több órát légkondicionált helyiségben” tanácsok tűntek jól betarthatónak. Ám mivel még sosem jártunk ttúrán a Bakonyban, a körülmények ellenére sem mondtunk le a tervezett részvételről.


Még előző nap leutaztunk Bakonybélbe, e nagyon szép hegyi üdülőfaluba, ahonnan negyed óra autózással kényelemesen meg tudtuk reggel közelíteni a rajtot. 6.45-kor már nagy volt a készültség az idei rajthelyszínen, a bakonykoppányi Faluházban, ahonnét a 21 km-es kis távot immár kilencedszer, az 54 km-es nagy távot pedig negyedszer rajtoltatta el az Ösvénytaposó Baráti Társaság lelkes csapata. Viszont a várható hőség valószínűsítette, hogy a résztvevői létszám nem fogja meghaladni a kedves kis hegyi falu alig 200 fős lakosságszámát.


Maroknyi ember már a hét órai nyitáskor elrajtolt, szalagok vezettek ki a faluból, rövid, nyílt szakasz után már erdőben, jelzett utakon, a régi vasút nyomvonalán és annak egykori pálházi végállomásán áthaladva, még a reggeli hűvösben pillantottuk meg testközelből a HungaroControl Kőris-hegyi radarállomásának ezekben az EB-terhes időkben igencsak labdára emlékeztető gömbjét. Pár méter mászás után túlestünk az első (még mosolygós) randevún a Vajda Péter kilátóval, mely a Bakony legmagasabb pontjáról (709 m) emelkedik a kőrisek lombja fölé (1. EP, 10,4 km).


Egy kis frissítés után útra kelve könnyű, de csalános ereszkedés következett, mely során a Levél-kúti árok végén, egy útelágazásban kék tollal kellett a fára tűzött kódot beírnunk igazolófüzetünkbe (2. EP, 12,8 km), majd Ménesjáráspuszta mellett elhaladva elértük Porvát, ahol a hosszabb nyílt szakasz megtétele után, a falu közepén lévő kocsmában már igazi pecsét és némi frissítés várt (3. EP, 17,2 km).


Kicsit megpihenve folytattuk utunk azon szakaszát, mely már majdnem teljes egészében a tiszti főorvosi kijárási tilalom alá esett. Fél 11 tájban indultunk el a kocsmából, a faluból kiérve búzatáblák közt haladtunk át, melyek aranysárgán virítottak a szikrázó napsütésben, majd forró aszfalton kaptatva értük el Szépalmapusztát. Ahol bár meginvitált bennünket az itiner egy arborétumi kitérőre, éreztük, hogy ez túlfeszítené az idő- és erőkereteinket, így nem engedtünk a csábításnak. A folyamatos fejvizezés mellett kicsi szellő mentett meg a hőgutától a sokáig nyílt terepen, így még viszonylag jó állapotban kísért fel bennünket a déli nap az igen embert próbáló kék sávon a már ismerős Kőris-hegyre (4. EP., 25,1 km), amit az előbbivel ellentétes mászási irányból fél egykor értünk el.


A második randevú a heggyel már nem volt olyan mosolygós, de a kis pihenés, evés-ivás, és a tudat, hogy már csak egyszer kell ide felmásznunk, még optimistán vetetett búcsút a kilátótól, a piros sávon indulva az Odvaskői-barlang irányába. A barlang felé tartó ösvényre rátérve, a kereszteződésben még be kellett vésnünk egy kódot a füzetünkbe, ezúttal piros tollal (5. EP., 30,4 km).


Meredeken ereszkedtünk le az Odvaskői-barlang bejáratához, ám itt sokat nem időztünk, mert még rengeteg lépcső várt, hogy levigyen a Bakonybéli-Szarvad-árokba. Ami tulajdonképpen egy kis szögű, de folyamatos emelkedő a Tönkölöshegyre, ahol zöld toll várta, hogy beírjuk vele a kódot (6. EP., 34 km).


Innen leereszkedtünk Bakonybélbe, ahol már igencsak el voltunk csigázva, a mentális mélyponton egy kék vasszerkezet húzott át: a faluszéli közkút. Fej víz alá, tömlő friss, hideg vízzel feltöltése – és már „robogtunk” is át fél négy körül a tűző napon a falun, útba ejtve persze a Faluház előtt letelepedett pecsételőhelyet (7. EP., 36,5 km).


Hogy a kék kúti hidegvíz tette-e, vagy csak már nagyon túl akartunk lenni az egészen, nem tudni, de annyi biztos, hogy a harmadik, szintemelkedés tekintetében legnehezebb Kőris-támadásnak elszántan indultunk neki. A túra (főleg időjárás által generált) nehézségét jelzi, hogy eddig csak az EP-ken pihentünk és láttunk pihenőket, ám már e szakaszon hol pihegő csapatok mellett mentünk felfelé, hol mi pihentünk és mellettünk „húztak el” az épp pihentek. Egy harmadik útvonalon is meghódítottuk a csúcsot, s a mai utolsó, már egyáltalán nem mosolygós randevúnk a Heggyel minden eddiginél hosszabban tartott (8. EP., 43,5 km).


20 perc pihegés, folyadékpótlás után, 17.20-kor vágtunk neki az utolsó, kb. 10 km-es etapnak. Ilyenkor mondja az átlagtúrázó, hogy innen már fél lábon is. Meg hogy lefele még hozunk egy kis időt. Ám a szervezők és a Bakony még tartogatott egy kis „kellemes” zárómeglepetést: a könnyed báljai okán félrevezető nevű Bécsi-árkot. Ami sok-sok kilométeren keresztül kőkemény térdpróbáló, sebességlassító, köves patakmeder volt tulajdonképpen – de nem panaszkodhattunk, mert egy kiadós esővel ez az árok még több borsot törhetett volna az elcsigázott túrázók orra alá. Kiértünk végre az erdőből, megláttuk a faluba vezető (reggelről a másik irányból már ismert) szalagozást, és lendületesen mentünk a Faluház felé, ahol a 13 órás (reggel még extrémnek tűnő) szintidőn belül, 12,5 órás, heggyel, hőséggel való küzdelem után átvehettük emléklapunkat és kitűzőnket (cél, 54,2 km).


Nekünk nagyon szimpatikus volt a túra koncepciója, ötletesen egyesítette a csillagtúra és a klasszikus körtúra elemeit. Minimális volt azon szakaszok száma, amin többször is áthaladtunk, erre a jelek szerint külön figyeltek a szervezők. A szervezés összességében is korrekt volt, kedves pontőrökkel, gazdag ellátmánnyal a Köris-hegyi bázison, még a szalagozással sem volt igazán probléma, egyedül az itiner használhatóságának megítélése osztotta meg végletesen két fős csapatunkat. Az időjárásról nem a szervezők tehetnek, de igazán extrémmé az tette a túrát, szerencse, hogy viszonylag kevés volt a nyílt színi gyaloglás, és hogy rendeltek kis szellőt nekünk az égiektől.


A magam részéről két javaslatot tennék hozzá a szervezőknek megfontolásra. Az egyik, hogy érdemes lenne átgondolni a pásztóiak gyakorlatát, akik a cserháti Szent László túrát immár minden évben rotálják az évszakok között, így egy fantasztikus táj újabb és újabb arcait is meg lehet ugyanazon túra keretében ismerni. Nem is beszélve arról, hogy a június végi időpont okán azért többnyire borítékolható a kánikula. A másik javaslat, hogy az 55 km-es távon érdemes lenne a küzdelmet kitűző helyett jelvénnyel honorálni, ahogy teszik azt sok túra elittávjainál, még ha ez esetleg pár száz forinttal meg is dobná a nevezési díjat.


A túrán összességében véve nagyon jól éreztük magunkat, az igazi kihívásokat keresőknek bátran ajánljuk. Aki nem hiszi el a túra extrém voltát, annak álljon itt egy statisztika: e sorok írója a nagyon hasonló paraméterekkel rendelkező Gerecse50-en 7:30 körüli időkkel szokott végezni.


Budapest, 2016. június 27.