Tojás40
Szokás szerint hajnali rajt, rögtön eltévedéssel. Már a buszról egy megállóval korábban szálltunk le, de egy hátizsákost (késõbb kiderült, hogy Vándor Csillagot)követve mégis leküzdöttük az elsõ akadályt: megtaláltuk a rajtot :-)). Mivel nincs helyismeretünk, a nap során még többször bénáztunk egy kicsit, de magunkhoz képest jók voltunk. Kriszti a Lemaradást pihente, Z. továbbra is gyengélkedik, ketten indultunk Gabival.
A lépcsõzés jó ébresztõnek bizonyult és jutalmul nagyon hamar elértük az elsõ pontot. Lehet, hogy az itiner profiknak túl részletes, de a magunk fajta kezdõ és egyéb módon is hátrányos helyzetû túrázóknak nagyon hasznos volt. Különösen a városi szakaszokon, nyújtott nagy segítséget, ahol a zöld jelzések ritkábbak voltak. Nekünk írták. Pontosan ott és annyi információt közölt, amennyire szükségünk volt.
Húsvét hétfõ, még mindenki alszik, áldott békesség, csend, földszag. A gyermekvasút vágánya mellett sokkoló szeméthegyeket kerülgetünk, de az egyik bokorról egy vörösbegy néz ránk. Az elsõ futókkal és kutyásokkal a Normafánál találkozunk, azután kilométereken keresztül csend. Élvezzük a látványt, hogy közben felkelt a Nap, hogy jó tempóban haladunk. Kivételesen a Battai lépcsõt is bírom és máris az Apáthy -szikláról nézünk vissza az elõzõ 13 km-re. Az erdõ képe sokat változott az utóbbi 10 napban. Eltûntek a salátaboglárkák, a keltikék már csak foltokban tömegesek, új szereposztást osztottak. Bogláros szellõrózsák, piros- és foltos árvacsalán, pettyegetett tüdõfû az új fõszereplõk. De mind között a legszebb a kis télizöld meténg varázslatos színû, szélforgóra emlékeztetõ szirmaival. A gyertyánok, juharok már igazi leveleiket bontogatják, de a bükkfák, tölgyek még mindig csak készülõdnek. Az ostorménfa összetéveszthetelen iker-leveleit nyitogatja és virágzik a májusfa. Április elején, dehát hol van még a vizsgaidõszak! Annak idején a májusfa nyitotta, az erdei nenyúljhozzám pedig zárta az embert próbáló heteket. Sajnos azóta feltaláltuk magunknak a globális felmelegedést és a klímaváltozást. Pedig kár...
A Hármashatárhegy és a Virágos-nyereg csak egy-egy benyomás, szép kilátás, simogató napfény, rovar dongás. Kilométer hosszan beszélgetésbe merülünk. Egy szépséges gyászcincér zökkent vissza bennünket. Gyors fotó, interjú, Gabi megmenti az életét, óvatosan odébb teszi az ösvényrõl. A Szarkavár látványa és a kökénybokrok illata egyszerre lep meg bennünket és máris a solymári ellenõrzõpontnál vagyunk. Újabb meglepetés a templom és a Templom tér a szoborpárral. A Zsíros-hegyi túristaház környéke és Nagykovácsi igazi ünnepi hangulatban. Rengeteg kiránduló, sétáló családok, apró gyerekek, ahogy az ilyenkor normális. A kõkeresztnél dûlõútra fordulunk, ez már így megy Telkiig-gondolom. Ehhez képest jutalomjáték következik. Gyönyörû erdõbe érkezünk, az Anna-vadászház környéke, mintha gyerekkori mesekönyv illusztráció lenne. Jó hangulatban érünk be Telkibe és végül 8 óra 15 perc alatt a célba. Elegáns oklevél, kedves gratuláció, néhány mosoly, jó szó. Lassan jön a busz, indulunk haza.
Kellemes, jól szervezett túra volt, extra szolgáltatásokkal (csokitojások, mindenféle kenyerek, szörpök). Köszönet a szervezõknek!
képek: http://www.flickr.com/photos/7752560@N08/sets/72157600070182515/
|
