Mottó:
"180 km, néha több
Valamiért mégis mindig eljövök
Kapud előtt álltam, város évekig
nem maradtam soha nálad reggelig..."
Acélváros. Bányászváros. Kohászváros.
Gyermekkorom legkedvesebb emlékeinek városa. Télen, nyáron jártunk, hetekre, papa, mami, Salgóvár-túra, Karancs-túra, strand, fagyi, szalonnasütés, TIT-üdülő, csillagvizsgáló... boldog gyermekkor, mindig eszembe jut Salgótarján kapcsán.
Talán ezért is van hogy mindig felfokozott érzelmi töltéssel jövök erre a vidékre, itt "bárhova lépek otthol vagyok..."
Rég volt már hogy egy túrára készülődve az óracsörgés előtt 2 órával kipattantak a pilláim és nekiálltam készülődni. Talán a 2014-es utolsó kéktúrámon fordult elő velem ilyen utoljára... és most megint tegnap hajnalban.
3 órakor ébredtem, így aztán némi autókázást és egy gyors nevezést követően 6:05-kor már neki is kezdhettem az idei K-M 35 első kaptatójának, a Kálváriához vezető lépcsősor combizom-bemelegítő barátságos kis fokainak. Szerencsére egy a 20 km-en futó pesti fiatalemberrel való beszélgetés elvonja a figyelmem az első megpróbáltatásról.
A kora reggeli fény-árnyék játékban látomásként feltűnő, eredeti 1920-as évekbeli állapotára visszaépített Magyar feltámadás barlang volt az első meglepetés, legutóbb még nem ilyennek láttam, el volt falazva, mint megtudtam 2014-ben építették vissza eredeti formájában. Akinek nincsen múltja annak jövője sincsen, egyből ez a gondolat jutott eszembe erről, de úgy látszik erre a 'tarjániak is rájöttek már...
Különösen annak tükrében válik még érdekesebbé a múlt hogy a túra útvonalának jelentős része az 1924-ben visszacsatolt falvakra és a velük együtt visszakapott Medves-vidékre esik.
A Kálvária szerpentinjének leküzdése után a Ceberna-völgy bejáratáig enyhe hullámvasutazás jön, lehet menni szépen, ezt a lendületes bő 5 kilométert 50 perc alatt teszem meg és messze nem én vagyok a leggyorsabb, sorban lépnek el mellettem a túratársak, itt még együtt halad az 50-es és a 35-ös táv mezőnye.
A Ceberna-völgy egyszerűen meseszép, a felkelő nap sugarainak köszönhetően a szokásosnál is szebb arcát mutatta a kis tisztás, elvonván a figyelmet a közeledő Karancs-kaptató által okozott félelmekről, amelyek azonban hamarosan ismét magukkal ragadják a helyet kicsit is ismerő turistát...
A Karancs-patak medrében egyre meredekebben emelkedve halad a túra, mikor egyszer csak egy jobb fordulóval kikapaszkodik a Karancs egyik legmeredekebb oldalára, és azon komoly megpróbáltatások árán felkapaszkodva éri el a következő ellenőrzőpontot, a Karancs-Kápolnát.
Az Árpád-kori eredetű kis kápolna után nem sokkal a Karancs-csúcs következik, ahol egy kódot kell felírni, de ezúttal a kilátóba is érdemes volt felmenni, ha nincs is igazán "Tátralátó" idő a kilátás ezúttal is nagyon szép, a közeli völgyekben megbúvó kis felhőpárnácskák külön érdekessé teszik a panorámát.
Somoskőújfaluig erős ereszkedés, van aki a határsávban megy, de én ott februárban voltam és tudom hogy milyen bokatörő tud lenni, így aztán betartom a piros 3szög útvonalát amit az itiner is preferál.
Somoskőújfaluban az egyre jobban kocsmásodó Határ büfé előtt van a pont, majd az egykori kőszállító kisvasút nyomvonalán halad a túra Eresztvény felé, remek kilátással a távolodó Karancsra.
Az Alagút előtt a sárga jelzés, a Bányász-körút jelzése egy erős jobbkanyarral kikapaszkodik az erdőbe, meredek emelkedővel indul a Dornyay th romjai felé, a K-M 35 túra is erre megy, rutinból mi is vagy 5-en... de ezúttal nem ez volt a nyerő út!
Az ellenőrzőpont nem a Dornyaynál van hanem Eresztvényben, és az alagúton keresztül, a kisvasút vonalán továbbhaladva kellett volna elérni, ami így nekünk így kisebb kerülő árán (kb plusz 600-800 méter) sikerült csak, kellőképpen fel is bosszantott az incidens...
Na, mindegy, irány a Salgó vár, a piros rom jelzésen az évszázados bükkös megunhatatlan még akkor is ha az elmúlt esztendőben vagy 4-szer láttam már, annyira más hangulata van egy ilyen erdőnek mint a pár éves újulatosoknak, vagy egyéb, fiatal erdőknek, nekem ez a nagybetűs ERDŐ. No, meg még a fenyvesek és a szintén évszázados tölgyesek, szerencsére ezekből is akad errefelé.
A Salgó várban az öregtorony alatt ülnek a lelkes pontőrök, és mivel a köd is felszállt így aztán a kilátás is egyre szebb, csinálok pár fotót és usgyi tovább Salgóbánya felé...
Az erdészháznál ezúttal is megcsodálom a falu szülöttének, Zenthe Ferencnek a meglepően jól sikerül szobrát, majd a buszfordulónál lévő kiskocsmában frissítek, és a pultos hölgy engedélyével otthagyom a mellényemet, amely reggel a 0 fok közeli hőmérsékletben még nagyon kellett, de 15-20 fokban már nem éreztem elengedhetetlenül szükségesnek...
A Medves-hotel (egykori úttörőtábor) előtt a sárga felkapaszkodik az 550 méter átlagmagasságú Medves-fennsíkra, nehéz fokozni a csodákat, de talán mégis ez a pár kilométer a fennsíkon, a Salgó-vár, a Bükk, a Mátra és a Felvidék hegyeinek ölelésében a túra legszebb szakasza, egészen Szilváskő-pusztáig. A Bányász-körút karöltve az Északi-zölddel a fennsík peremén haladva 500-600 méteres magasságból olyan panorámákat nyújt amit leírni nem lehet, de a fotók sem tudják igazán visszaadni azt a mesebeli miliőt.
Alkalmilag megismert túratársam akivel pár perce beszélgettem csak annyit mondott:
" húú bmg, ez nem semmi, lehet ezt még überelni? itt aztán minden megvan amit a földrajzórán tanultunk..."
A Gortva-forrásának vidéke is megér egy családi kirándulást, a vöröses, kénes vizű patak környéke az évszázados bükkösben szintén lenyűgöző, szinte sajnálom hogy sietnem kell, de a végére általában még a szintidővel is hadilábon szoktam állani, annyit fotózgatok, nézelődök ezen a túrán.
Rónabányánál a ponton vizet osztanak, ugyanazok a biciklisek érnek utol mint akik a Salgó-várnál, sőt korábban is már többször elhaladtak mellettem, ez azért némi büszkeséggel tölt el, csak nem vagyok olyan lassú...:-)
A Szilváskő alatti százados bükkerdő felét sajnos kivágták, de ennek köszönhetően viszont ismét az egész korábbi és az ezután elkövetkező útvonalra kilátást nyújtó panoráma nyílt a környékre.
Szilváskőpusztától a Kohász-Kéktúra becsatlakozásáig semmi más csak hullámvasutazó menetelés, kezd már érződni a pacskerekben a sok kilométer, néha már meg-megállok csak úgy leülni pár percre iszogatni, pihengetni, de nincs mese, menni kell! A Kohász-Kék egy kellemes kis völgyben meredeken ereszkedik a Salgótarján-Mátraszele közt húzódó műútig, majd azon pár száz métert megtéve indul tovább Inászó felé.
Inászóbánya felé a földút leágazásában saját készítésű(!) sport szelettel várnak a lelkes szervezők, majd az egykori kis bányásztelepülés romjai, bányagödrei közt végeláthatatlannak tűnő menetelés az enyhén emelkedő Kohász-kéken a rettenetes(en magasnak tűnő) Pécs-kő csúcs felé.
A Pécs-kő utolsó kaptatója alatt megpihenek, első alkalommal 2010-ben itt akartam feladni, ezen picit elmélázok, no de ez már a múlt, most azért erről szó sincsen, húzzunk bele, húzzunk bele!
Pécs-kő, ismét száz+ éves fák, többnyire tölgyek, kilátás a Somlyó felé, háttérben a Mátra, víz, bélyegző, majd ereszkedés, az utolsó roham a cél, a Galcsik-fogadó felé!
A városba beérve ismét beszélgetésbe elegyedek azzal a kedves párral akikkel a túrán egymást kerülgettük végig, megmutattam nekik a város celebjének egykori lakóházát, majd amíg fotózgattak kiléptem, és a központon gyorsan átvágva így 9óra 25 perccel sikerült ismét teljesítenem ezt a gyönyörű túrát.
A díjazás (jelvény+oklevél) átvétele után a kocsinál átöltöztem, majd egy kis kitérővel az ott hagyott mellényemért Salgóbányára ismét rengeteg élménnyel gazdagodva indultam haza.
A túra fényképalbuma:
konfartibi Karancs-Medves 35 című albuma az Indafotón
| 