Börzsöny kapuja, 45 km
Tegnap egy kis sétát tettem a Hegyes-tetőre, délután beszereztem az új bakancsot, hogy esőre felkészülten kezdjek neki a Börzsöny kapujának. Az esőben nem is kellett csalódni, a bakancs sem ázott be, de rendesen megkínzott. Erről majd később.
Egy kicsit kavargok Verőcén, mire megtalálom a rajtot. Kissé körülményesen indulok (bár előneveztem, de újra meg kell adni az adataimat), rövid a sor, de mégis hosszúnak tűnik a várakozás. Gyurival és Zsoltival kitekergünk a faluból, aztán nemsokára háromfelé szakadunk. Nem töröm magam, estére vár a Vár és a kitörés. Irma és Csurgó jó szolgálatot tesznek, utóbbi soha nem látott hozamot produkál. Olykor mintha napsütést látnék, de aztán jobbra nézve csak a szürkeség bámul vissza értetlenül és vigasztalanul. Éppen eléheznék, mikor Kisinócra érek, jól feltankolok a finom zsíros kenyerekből, pogácsákból, teából, útravalóul egy kis diót viszek. A sokszor megjárt szakaszon már nem vagyok képes eltévedni, de érdekes megoldásokra még így is képes vagyok. A Hanta-patak régi kedves barátom ugrásügyileg, most sem csalódom kihívásain. Felmászok a Pusztatoronyba, a túloldalt viszont csak egyenesen lefelé lehet közlekedni, oldalazásra alig van esély. Saját fejemet mosom, mi szükség volt erre? Ezek után egyáltalán nem lehet csodálkozni, hogy folytattam az út túloldalán a vesszőfutást, ahol a két patakátkelést megejtettem, de az újabb kettő lehetetlennek tűnt, ezért felkapaszkodtam a patak fölé az oldalba, ami annyira omlékony volt, hogy egyenesen életveszélyben éreztem magam. Mivel ezt írom, sajnos túléltem. Inkább megdöglök, de bele nem lépek a patakba. Szóval, mehettem volna az úton, talán elnézték volna. Így is hamarabb értem a Rózsakunyhóhoz, mint azok, akik az előző ponton megelőztek, ők a kéken mentek tovább. A tea és a perec jól jött, meg hogy nem ugyanazon az úton kellett visszatérni a zöldre. A Gál-hegyen, ahol keresgéltem (no nem nagyon) az ellenőrző pontot, aztán a csúcstól egy km-re, a meredek lejtő kezdetén leltem rá, visszaelőztek a túratársak. A lefelé egyre nagyobb kihívást jelentett, de már nem sok volt hátra. A Csattogó-völgyből rákanyarodtam a célegyenesre, sajnos a lábam már keményen hasogatott, meg is fordult a fejemben, hogy hagyom az esti túrát és hazamegyek, de győzött az eszetlenség és a két tányér mákos tészta, meg a liter tea elfogyasztása után kivánszorogtam a vonathoz és Pestnek vettem az irányt. Köszönjük a túrát, hajrá! |
