Kiss Péter Emléktúra 57
Csernus Brigivel csináltuk végig ezt a nagyon nem könnyű túrát. Már a kocsiban azt pedzegettük hogy a természet ezen a napon a morcosabb oldalát fogja mutatni, és bizony nem is tévedtünk sokat. Reggel 7:10-kor útnak indultunk, és már Mátrafüredig csatakos volt az út lefele. Briginek már itt átázott a cipője. Én áldom az eszem hogy csütörtökön vettem egy új Speedcrosst, mert a régiben lehetetlen küldetésnek bizonyult volna ez a kihívás. Mátrafüredtől Kékestetőig csatlakozott hozzánk Oszaczki Géza, így megbeszéltük a szokásos túraszakmai dolgokat. Még fölfele a K3-ön volt az első patakátkelés. Köszönhetően Géza botjainak, ezt az akadályt még sikeresen abszolváltam. Brigi már itt a toronyiránt módszer híve volt :) Kékestetőn habzsi-dőzsi jó 5 percen át, nyámm. Géza lelépett, mi kellemesen kocogtunk tovább, mert még azért nincs vége a napnak túraszakmailag. Terveztem a Kitörést is ám, meg vasárnap egy kicsit megmenteni a családokat. Ilona vízesésnél Nyakas Gabi pontőrködött. Meglepődtem, mert a kocsiban nem beszélt a pontőrködésről, azt hittem induló lesz. Hiába, egy titkos ponton volt, amiről még beszélni is tilos ;) Ez után jött egy olyan patakátkelés, ahol már tényleg lehetetlen volt átjutni, így már én is a toronyiránt módszert alkalmaztam. Szt. István csevicénél vinattiék pontőrködnek. Van finom meleg tea, csoki, keksz. Ebben a sorrendben kérném.. Indulás után megint egy mély patak. Kijutván belőle szó szerint fájnak az izomzataink. Ez jéghideg volt, de egyelőre még csak boka fölöttig ért kicsivel. Mászunk a Sombokor fele, ismét beköszönt a tél. Nagyon érdekes időjárási jelenségek voltak itt. 0-300 m-ig eső esett, majd 300-700 m-ig havas eső, és 700 m felett, csodás téli tájba csöppentünk, és hóesésbe. Ez így volt egész végig a túrán. Fura volt, ámde csodás! Sombokor ellenőrzőpontnál szuper ellátás ismét. Sajt, oliva, tea, süti, minden ami tovább löki az embert a folytatáshoz :) Természetesen az 57 km-es táv fele folytattuk utunkat nem sejtve mi vár ránk.. Sombokor lefele egész nyugis volt, majd jött a Z+ Lajosháza fele. Na ez volt a legbrutálabb rész, de nem a szintek miatt. Legalább 6 patakátkelés volt, de én ezt már folyóhoz hasonlítanám. Toronyiránt át mindenhol, szétfagyva a végtagok, ez már fájt! Tocsog a cipő, a zokni ráfagy a lábamra. Ráadásul a sodrás is bitang erős volt, így még erre is figyelni kellett. Szegény Brigi egyiknél elesik, és teljesen átázik, ráadásul még a térdét is beverte. Egyszer én is elmerülök térdig.. Hát így érkezünk meg Lajosházára. Ez viszont nekem a túra legjobb pontja volt. Annyi finomság volt hogy ha elkezdeném felsorolni, akár egy túra beszámoló is lehetne csak ebből. Nagy levegőt vettünk a kajálás után, majd egyből át az ominózus Téli Mátrás hídon, természetesen a patak elöntötte. Érdekes hogy amíg ott mindenki szenvedett tavaly hogy hogyan menjen át, most ez volt a legkönnyebb vizes átkelés. Mosolyogva abszolváltuk. Csak bokáig merültünk. Ohh, ez semmiség :) Felmászunk Mátraházára, epekedek egy jó kis forralt borért a parkolóban, de mégsem adok a csábítás adta lehetőségnek. Újra Sombokor jön a S+ másik ágán, és ismét tömjük magunkba a finomságokat. Jó pár 37 km-en induló sporit is megelőzünk, pedig azt hittem ők már tovább haladtak. A menetsebességgel nincs baj, Brigi nagyon ügyesen jön ezen a nehéz terepen. Ismét felmászunk Kékestetőre, faljuk a szinteket. Kékesen a megszokott hóesés fogad, ráadásul annyira nincs is hideg. Boldog vagyok hogy ezen a túrán lehetek, bár jobb lett volna ha Kiss Petivel nem történik meg ez a tragédia, és akkor mondjuk Meseszép Mátra 57-nek is keresztelhetnénk el ezt a túrát. No, Kékesről lefele a P- jól járható, Kis-kőig jó tempóban haladunk. Itt Bálinték pontőrködnek. Tavalyi bevált recept, hogy a hátizsákomat itt hagyom, és csak egy fél literes üdítőt, és egy müzliszeletet rakok be a visszaútig. Nagyon meredek lefele, de tavalyról bevéstem az emlékezetembe. Utólérjük lefele Kertész Dórit, aki egy kis ideig velünk marad. Jönnek szembe a futók, ők már jártak a markazi várnál. Senki sem mosolyog, miért van ez?? Talán azért mert a visszafele szakaszon 2 km-re 444 m szint van? Szerintem igen :) A markazi várnál Nagyváthy úrék fészkelnek a sátorban. Neki is megörülök, de a zserbónak, a Horalkynak, meg a kókuszgolyónak főleg. Az ellátás ezen a túrán elsőosztályú. Az útvonal szintén!! Visszamenvén alig találkozunk szembejövőkkel. Jajj, újra a Kis-kő fölfele. Dóri az elején lemarad, Brigi viszont rendületlenül jön utánam, és mire felérünk, nincs velünk az a holtpont amit elképzeltem fölfele. Innen még egy 8 km-es kirándulás. Gondolná az ember. Ámde a P- jelzés hiába adja magát lefele, akkora, de akkora gané van hogy ilyet nem sűrűn láttam még. Egyszerűen kikerülni nem lehet, és a haladási sebesség is leredukálódik. Engem ez jobban megvisel mint a Kis-kőre fölfele.. Mire leérünk Mátrafüredre, már nagyon a fejlámpa bekapcsolás határán járunk, de semmi kedvünk kihalászni a vizes táska mélyéről a lámpát. Így megpróbáljuk még az utolsó 2 km-t lámpa nélkül. Tavaly is dagonya volt fölfele a So-n, nem is kicsi, de ez a mostani már tényleg idegtépő volt. Kötélen táncoltak az idegeim, ez a szakasz még rémálmomban se kerüljön elő! Inkább 2 x fölmegyek a Kékesre.. Nagy nehezen, de szerencsére még épphogy lámpa nélkül beértünk, 10 óra 24 perces menetidővel. Ha még 5 percig az erdőbe vagyunk már kellett volna a lámpa :) Ez bizony egy nehéz túra volt, méltó megemlékezés Kiss Péterre. De ez még mindig semmi ahhoz képest amit Ő átélhetett az ominózus hegyen! Isten Veled! |
