Isaszegi csata emléktúra 30
2007. 04. 01.
Amikor reggel hatkor kilépek a lépcsõház ajtaján, a tavasz jellegzetes illata csapja meg az orromat. Örömteli hangulatban nézek elé a napnak. Végre egy igazi tavaszi túra, talán ma nem ázok el, mint a múlt héten. Villamos, metró, aminek ajtaja az orrom elõtt csukódik össze, így tíz percet várok, gyorsan kiérek a Keleti púra. Jegyvétel után elhessegetek két egyént, akik buzgón állítanának meg, hogy vásároljak tõlük, majd kitúrázom az elsõ vágányhoz. Hova szálljak? Középre jó lesz, itt csak ketten ülnek a kocsiban. Tom és Alice. Elõször azt hiszem, hogy káprázik a szemem, hiszen õk nem lehetnek itt, de mikor lehuppanok velük szemben, már biztos vagyok benne, hogy õk azok. :) Szombaton dolgoztak, így kimaradt a J50, és kényszerûségbõl bevállalják ezt a túrát. 55-re készülnek, de mire Isaszegre érünk, meggondolják magukat, és 30-ra váltanak.
Egyszerre sokan érkezünk a vonattal, így kisebb tömörülés a nyugdíjas klubban. Tomék rögtön neveznek, én átöltözöm, szólok nekik, hogy menjenek nyugodtan, majd utolérem õket.
Eredetileg szerettem volna kevés futást a túrába iktatni, de úgy is jó, ha velük megyek. Végre elkészülök, nevezek, futás. Hamar beérem Tamást, aki egy bokorból kászálódik ki, szükségletek kielégítését követõen. Innen gyalogolunk, beszélgetünk.
Õszintén szólva nem sok reményt fûztem hozzá, hogy szép tájakat fogok látni, a Gödöllõi-dombság egyhangúsága nem igazán dob fel. De aztán meglepetés ér. Felmászunk a Szobor-hegyre, ahol a csata emlékmûve áll, egy igényesen kialakított helyen, már az erdõ szélén. Itt feltételes ellenõrzõ pont is van, pecsétet kapunk. Beljebb nyomulunk a fák között, hamar elérjük a Honvédsírokat, ahol újabb pecsét vár ránk. Gyönyörû a környék, kellemes csalódás ér, és ez még csak fokozódik egészen Pécelig. Erdõligetek, hegynek is beillõ dombok, mély völgyek váltják egymást.
A Mély-árokból kifele jövet ismét ellenõriznek feltételesen, úgy tûnik komolyan kell venni az itineren megjelölt feltételes ep-k meglétét. Néhányan itt nem járnak jól, hogy egyenesen felkapaszkodva levágják a kanyart, ugyanis jöhetnek vissza. Hát igen, végül is ez az Útvonalkövetõk túrája. Leküzdöm a kemény emelkedõt, itt lemaradnak túratársaim, én csatlakozom egy eddig ismeretlen sráchoz, aki rendesen diktálja a tempót. Elbeszéljük az idõt, Tomékat már nem is látom, pedig a Bajtemetéshez vezetõ mûútról messze vissza lehet látni az útvonalon. Itt egy kicsit elkomorodik a hangulatom, aminek az idõjárás az oka. A nap ugyanis csúnya felhõk mögé bújik. Hehe, a végén még megázom. Ismét.
Bajtemetéstõl már láthatóvá válik Pécel, illetve a 15-ös táv tagjai felelevenítik az isaszegi csatát, legalábbis a létszámot tekintve olyan, mintha Damjanich serege lepte volna el a dombokat. :) A pontnál feltankolunk csokiból és vízbõl, aztán zúzás tovább. Felváltva kocogunk és gyalogolunk, kerülgetjük a szembõl érkezõ rövid távot. Felkapaszkodunk a Pap-hegyre, ahol ezúttal nincs feltételes pont, viszont a látvány miatt már érdemes volt erre jönni. Csodálatos a kilátás, hitetlenkedve rázom a fejem, nem gondoltam volna, hogy ilyen látványban lesz részem ezen a túrán. Becsorgunk Pécelre, hamar magunk mögött is hagyjuk, és már a Vár-hegyre igyekszünk. A barlang fölött találjuk a következõ pontot, pecsételünk. A srác elköszön tõlem, hosszú távon megy, ami hamarosan leválik a 30-asról. Én még elfotózgatok, miközben azon töröm a fejem, hogy megvárjam-e Tomékat. Végül úgy döntök, hogy lassan csorgok tovább, majd utolérnek.
Leérek a Látó-hegyi patakhoz, szép komótosan átkelek rajta, mászom tovább a hegyre. Aztán pompás lejtõ következik, kocogósra fogom a tempót. Hosszú egyenes után éles szögben jobbra fordul az út. Összeráncolom a szemöldökömet. Ez a kanyar nem rémlik a leírásból, és az útvonalvázlatból sem. Stop, elõ a leírás meg a vázlat, pillanatok alatt rájövök, hogy marharossz helyen vagyok. Szépen eljöttem az 55-ös távval. Nem is kicsit. Gyors káromkodás, aztán zúzás visszafele. A szembe jövõk értetlenül bámulnak, én mosolyogva mesélem milyen balek vagyok.
Idõérzékem elvesztem a zöld jelzéssel együtt. Idegesen nézek körbe, egy keresztezõdésben állok. Ezt imádom! Már többször tapasztaltam, hogy a keresztezõdésekben nem szeretnek jeleket festeni. Na mindegy. Elsõként egyenesen megyek, pár perc kocogás után jelzés sehol, és a környék sem ismerõs. Hátra arc, futás vissza. Elindulok jobbra, egy fenyves mentén. Közben átkozom magam amiért annyira elbambultam, hogy még arra az útra sem emlékszem, amin jöttem. Ezen az úton sincs jelzés. Betorkollik egy másik útba, ahol feltûnik a zöld sáv. Na végre! Eddig megvolnánk, most már csak a patakhoz kellene visszatalálni. Azonban rossz sejtésem van, ugyanis jobbra és balra is találok jelzést. Iránytû segítségével megállapítom, hogy balra kell tartsak. Legalább 170-es pulzussal nyomom a gázt, mégiscsak futok a túrán, nem is keveset. Eltelik megint néhány perc, amikor hirtelen ismerõssé válik a táj. Ó szentég! Ugyanott vagyok, ahol észrevettem, hogy túljöttem a zöldön. Amikor elfordultam a fenyves mentén, tulajdonképpen csak levágtam a zöld útban lévõ nagy kanyart. Hát ilyen nincs! Kínomban már nevetek magamon. Amatõrség netovábbja. Mintha most túráznék elõször. Az a vicces az egészben, hogy mikor tegnap végignéztem a netrõl letöltött útvonalat, volt egy rossz sejtésem, hogy nem lesz egyszerû a tájékozódás. Már csak ezért is jobban kellett volna figyeljek.
Ismét hátra arc, visszafutok a fenyves melletti jelöletlen úton, újra a keresztezõdésben vagyok. Már vagy 20-25 perce rohangálok körbe-körbe, de még mindig nincs meg a visszaút. Már éppen levenném a hátizsákomat, hogy szemügyre vegyem a térképet (bár nem sok reményt fûzök hozzá), amikor megpillantok egy jelzést, amit eddig még nem láttam. Belemarkolok az arcomba. Kész, nem jellemzem tovább bénaságomat! Csak most ugrik be, hogy én megmásztam egy meredek emelkedõt a patakon való átkelés után. Vagyis lefele kell visszamennem, a keresztezõdés negyedik ága pedig erõsen lejt. Lefutok, közben ismét találkozok szembe jövõkkel. Elérem a patakot, átkelés vissza, körbenézek, na hol is rontottam el? Elsõnek ott, hogy nem néztem a leírást, amibõl világosan kiderül, hogy még a patak elõtt jobbra kell kanyarodni. A legamatõrebb húzásom mégis az volt, hogy nem figyeltem meg, hogy a zöld melyik ágát kell követnem, miután becsatlakoztam.
Kifele a völgybõl utolérek néhány bizonytalan túrázót, akik már a „fehér pötty” jelzésre vadásznak. Szalagozásnak is lennie kellene, de egyelõre se szalag, se pötty. Végül a villanyvezetékek alapján tájékozódva érek el egy szekérutat, ahol felbukkan a szalag is. Kõ esik le a szívemrõl, még egy elkavarás már nem fér bele a túrába. Viszont a szalag egy dzsindzsásba vezet. Meglelem a fehér pöttyöt is, kisebb mint egy ötven forintos, ez alapján nehéz lesz tájékozódni. Utolérek egy bringást. Esélytelen a gyors haladásra, még tolni is alig tudja. Szúrós tövisek, ágak, akár egy földbõl kinyúló szörny karmai kapaszkodnak a küllõkbe. Magam mögött hagyom, egy futó sráccal nyomulnék tovább, ha tudnánk merre. Egy fenyvesbe érünk. Út sehol, szalag van, de elsõre úgy tûnik, hogy a rendezõk csak véletlenszerûen akasztották ki a fákra. Nagy nehezen kivergõdünk a dzsungelból, és egy, a Gödöllõi-dombságra jellemzõ szántóföldön kötünk ki. Átvágunk rajta, elérjük a mûutat, futásnak eredünk. A srác nagy elõnyre tesz szert, vesztére. Simán elfut a balos kanyar mellett, hiába fütyülök utána, már nem hallja meg.
Innen majdnem Isaszegig egyedül megyek, elég befordulós a szakasz. Szántóföldek, felégetett tarlók mellett hullámvasutazok, dombra fel, dombról le. Pecsételek Gazda-erdõnél, panaszkodom egy sort az eltévedésemrõl és a fenyvesen átvezetõ szalagozott útról. Majd az egyik domb tetejérõl két ismerõst pillantok meg. Tom és Alice nyomul már a cél felé. Hamar beérem õket, csodálkoznak, hogy mit keresek mögöttük, én nem, elmesélem, hogy miért. :) Végül együtt hárman érünk célba, megkapjuk a kitûzõt (honvéd emlékmû szembõl) és az oklevelet (honvéd emlékmû hátulról). A kicsivel több, mint ötórás túrában nekem volt egy kis futás, egy kis idegbaj, mindezek ellenére jól éreztem magam. Egyetértünk Tamással, hogy az Isaszeg-Pécel útvonalért érdemes volt eljönni, de csakis azért. :)
Fotók: http://kep.tar.hu/piedcat/50455946#2
piedcat
|
