Túrabeszámolók


6 vulkán útja a Börzsönyben

stabatTúra éve: 20152015.12.01 14:25:56

Nem kellett korábban kelnem, mint hétköznap, nem is volt igazi kihívás. Bár a busz késése miatt már Vácon futni kellett, a dzseki és a futófelsõ már ekkor soknak bizonyult együtt. Azért elértem a vonatot (megvettem oda-vissza a jegyet), aztán a nosztrai buszt, amivel a rajt végére odaértem. Mivel enni, inni nem hoztam, elsõ körben betértem a boltba, vettem pár csokit, szomjamat meg a csapnál oltottam. Aztán a túratársak mozgásából próbáltam kitalálni, hogy honnan indultak, így bukkantam rá a rendezõi kocsira. Már a kezdet kezdetén elnyerte tetszésemet a túra, nem kizárólag a pálinka miatt (nem is ittam). Két lány nevezett elõttem: Hány évesek vagytok? - 16 és 14. - 14 évesnek nincs nevezési díj. Most nem lesz a 16 évesnek sem. Cserébe viszont nem kaptok pálinkát. A dzsekit betehettem a kocsiba és mivel eléggé 0 fok körül volt a hõmérséklet, el is kezdtem kocogni. 100 méter után ki is esett a toll a zsebembõl, hát ez jó, mindegy, aki nem akar táskát hozni, az így kínlódik. Egyik zsebemben a csokik csörögtek, a másikban a telefon meg a fényképezõgép, olykor kitúrva a tollat, az itinert, meg a képzõdõ szemetet.


Kálvárián már használatba is kerül a toll, mások pecsételnek. Utána jelzetlen út következik, de tényleg. Menj át a zöldre, ahogy tudsz. Nagyon jó! Szerintem optimálisan oldottam meg a feladatot, egyik szemem a Kopasz-hegyen, a másik az útkeresztezõdéseken, jobbra tartva keveredem ki a zöldre. Egyszer zsákutcában hiszem magam, de az ösvényke folytatódik, átmegy a patakon és máris jön a zöld. Viszonylag gyorsan elérem a zöld háromszöget, itt többekkel találkozom. A kövön nincs semilyen évszám, meg fúj a szél, nem is idõzöm sokáig. Csak óvatosan ereszkedem, találkozom a lányokkal, egyikük köszön: Laudetur, azóta sem tudom, hogy ki volt. Sós-hegyen megint semmit látni, de azért érdemes volt felmászni. Sas-hegy, kis kitérõ, páran ellenõrzõ pontot keresnek, de nincs, ahogy az itiner is jelzi. Csak fel kell menni, becsületbõl. Lefelé a Z+ elágazásnál egyenesen megyek tovább, lefestett jelek, nem használt út, nem igaz, hogy még ezen a Z-ön sem tudok lemenni normálisan. Legalább szusszanok egy kicsit egy fa tövénél. Kivágom magam az Érsek-tisztásra, egy sporttárs érdeklõdve kérdezi, merre jártam, magyarázom a bizonyítványt, aztán az Iszinikre terelem a szót, hat órával elõttem ért be. Gratulálok, megyünk tovább a sárgán. Kisirtáson csokival várnak a pontõrök (a legfiatalabb karon ül), nem is reméltem. Tovább a P+-en. Megyek a tömeg után, otthoni útelemzés is a P+-ben erõsített meg, az útelágazásnál konstatálom is, hogy  elválunk a S+-tõl. Aztán az eleje megakad. Nézem, erre megy a P+, mi a baj? Végül az itinert is megszemlélve kiderül, mi a baj. Nem a P+-en kell menni, hanem a sárgán. A szintvesztést elkerülendõ Anna javaslatára a síneken folytatjuk utunkat. Jön a vonat. A S+ és a vasút keresztezõdésénél vár az elõbbi sporttárs, tõlem már nem is kérdez, hogy merre kóvályogtam újfent. Még Nagyirtáson kisegít, hogy jobbra, látta, hogy tekingélek össze-vissza.


Jól néz ki az állomás, de átvágok rajta, most a változatosság kedvéért a K+-et követve. Ezt bezzeg nem vétem el, pedig van normális út is, ami ugyanoda visz és nem kell benne oldalazni, sem négykézlábazni. Kisebb kocogás után megérkezem Tomiékhoz. Zolit hiányolom, a lábujja otthon tartotta, a Koppány-nyeregig sétálunk együtt. Onnan gyorsítok, de nemsokára Zsolti és két aranyos kutyája mellé érek. Mikor a Széles-hegyre menet elhúznék, elnézem a kéket, majd az itinert hagyom el. Aztán csak kiegyenesedik az utam. Kezdem számolgatni a fél kettes beérkezés valószínûségét, akkor indul a busz. Akárhogy számolom, mindenképpen teperni kell. Fel a Nagy-Gallára, dél van, bár nem hallatszik egy harang szava sem. Egy sporttárs erõt gyûjt, mondom neki: Jó kis út. Aztán rögtön Lisieux-i Teréz és kis útja jut eszembe. Jó kis út.


Óvatos lejtmenet, aztán ahol csökken a meredekség, jobban haladok. Zuvár, csak óvatosan felfelé, nehogy a muflonok megtámadjanak (hatos csoportba verõdve méregetik a túrázókat). Rajzolgatás a csúcson, csúszkálás a túloldalon. Futás, átkelés az úton, gyaloglás. Még egy kutyával kirándulót érek utol. A kutyus ugrál, nyalogat, legalább szeret valaki. Gazdája megköti. Kibicsaklik a lábam. Futás. Sukola-kereszt, Istvánnal együtt rajzolgatunk, mondom, hogy necces a busz; majd elvisz kocsival Vácra. Nagyon örülök, akkor tét nélkül próbálok beérni fél kettõre. A Csák-hegy oldalába emelkedik, de utána az út belejt a faluba. Szinte csak gurulni kell. A kocsi az úton áll, megkapom a díjat és a dzsekimet, végül 13.25-kor érek a buszmegállóba. A busz kifut, én felöltözve várok Istvánra. A zsebemben képzõdött szemét (csokipapír) elemzésének eredménye következzék végül: egy csokipapírt összeszedtem útközben, hármat fogyasztottam: tehát négynek kell(ene) lenni, de csak kettõt találok. Szóval kettõt elhagytam, ezt nagyon sajnálom.


Nagyon jó kis túra volt, felvitt minden hegyre (dombra), ami számít, egyszerûen voltak megoldva az ellenõrzõ pontok, és én szeretem az egyszerûséget.