Vállalkoztam az Õrvidék-Várvidék túrára már nagyjából 2 hónappal a túra elõtt. Kezdjük az elején. Péntek este pontban 19:00 kor futott be a vonatom Szombathelyre. Pontosan akkor, amikor az összes élelmiszerbolt bezárt. Remek, így éhes maradtam estére, hiába gondoltam, hogy egy megyeszékhelyen este is van élet. Szeles, kellemetlen idõben érkeztem meg a szállásra, a Berzsenyi Dániel Kollégiumba. Elsõként érkeztem meg a nekem kijelölt háromágyas szobába, így gyorsan lefoglaltam a legjobb (értsd: az ablakhoz legközelebb lévõ) ágyat. Egy-másfél órán át egyedül vagyok, olvasgatok, mire beérkeznek a szobába beosztott két másik túra/szobatárs. Õk még kimentek sörözni/pálinkázni, én maradok a szobában, túra elõtti estén jobb nem inni szerintem. Miután visszatértek kb. 11 körül, lámpát oltottunk és próbáltunk aludni egyet a másnapi megmérettetés elõtt. Idegen helyen mindig nehezen megy az alvás nekem, plusz kezdtem megérezni a vacsora hiányát. Valamiért a fejem is elkezd fájni, így beveszek egy Algoflexet (ez itt a reklám helye J), ezután elalszom. Hajnali ötkor már mozgolódnak a szomszéd szobákban, így mi is így teszünk. Fél 7 elõtt valamivel átbattyogunk a rajthoz. Itiner kézbevétele, csomag leadása, stb.után még bemegyek a közeli boltba úti enni- és innivalóért. Veszek tejet, kakaós csigát, csokit, cukorkát, sós rágcsálnivalót, de valamit nem. Vizet! Ezt sajnos már csak késõbb, a terepen realizáltam, így csak fél liter vizem plusz egy doboz tej volt nálam mint összes folyadék. Gondoltam nem gond, valahol csak tudok majd vizet venni forintért vagy ojróért. Tehát nekivágtam a 100 km-es távnak. Egy balkanyar, 100 m múlva egy jobbos, majd tovább egyenesen egy utcán, mely kivezet a civilizált világból Szombathelyrõl. Egy emlékmûnél kellett lépcsõn felmenni, majd egy erdei ösvény vitt tovább egy autóút mellett. Élvezem a mozgást, nincsen semmi gond. Megérkezek a Szombathelyi Parkerdõ bejáratához, majd pár száz méter múlva keresztezzük a DDK (Dél-Dunántúli Kéktúra) útvonalát. Mezõ mellet sárban, aztán erdõben széles úton, végül megint mezõ mellett visz az út. Felsõcsatár elõtt szép kilátás nyílik a Kõszegi-hegységre. A falun gyorsan áthaladva egy völgyben, patak mellett visz tovább az út. Végül jön az elsõ emelkedõ a túrán: 100 métert föl kell mászni a kilátóhoz, ahol az elsõ ellenõrzõpont van. Müzli szelet van dögivel, víz viszont, ami nekem nagyon kéne, nincsen. Mindegy, nem vészes a dolog, leereszkedem újból a völgybe, majd átlépem a határt. A bánya/kõfejtõ nem volt valami szép látvány, viszont Pinkóvár határából a körpanoráma annál inkább megnyerõ, fotózok is párat. Ezután az út egy helyen kettéágazik, és én nem tudom merre tovább, szerencsére jönnek mögöttem túrázók, és mutatják a helyes irányt. Ezután végig kb. sík terepen megyünk Dürnbach, majd Rohonc felé. Dürnbach elõtt magyarul köszönök egy idõs bácsinak, erre õ migránsnak néz, de látva, hogy többen jövünk, rájön hogy magyarok vagyunk. :) Közben én változatlanul szomjas vagyok, Rohoncból kifelé menet a temetõnél elkezdek szemezni a virágöntözésre foganatosított vizes „medencével”. Vissza a határ felé Bozsok irányába egy osztrák hölgy kérdezi, hogy „Was für eine Wanderung ist es?”. Mondom, meg mutatom neki a térpépet, erre õ: „Ah, ungarische…, runde”. Na, innen ismét magyar oldalon vagyok, Bozsok határon sosem látott orgazmust okoz számomra a kék nyomoskút, kb. 1,5 l vizet rekord gyorsan megiszom. Bevásárlás a kisboltban, pecsételés a várnál, sörözés és ebéd a vár elõtt a pataknál. Aztán irány felfelé az Óriások lépcsõjén, majd a határ mellett a zöld háromszög jelzésen. Ez elég megterhelõ menet volt, Írottkõn ezért pihenek egy fél órát. Onnan lefelé talán az egész túra legélvezetesebb szakasza jön lefelé Lékára. Fenyvesek közt visz le az út, nem túl meredeken. Léka után a völgyben bicikliúton indulunk el ismét a magyar határ felé. A völgy szép a naplemente közben, a határtól Kõszegig már láthatósági mellényben sétálok a forgalommal szemben. Kõszegen nem találom az ellenõrzõpontot, mert valami fesztiválféleség van a belvárosban, ember ember hátán. Két darab a szervezõkkel történõ telefonos egyeztetés után végre rátalálok az ep.-re, ahol megiszom alighanem életem legpocsékabb teáját (langymeleg vízbe áztatott teafilter, valamint 2 kockacukor a pohárba). Mérgemben hamar kikeveredek a városból, összefutok Rushboy-al, valamint túratársával. Kb. egy km-en át együtt kapaszkodunk fel a kék + on, majd futók lévén lehagynak, ismét egyedül battyogok tovább. Vörös –kereszt elõtt nagyon elfáradok, leülök az útra enni és pihenni. Vörös-keresztnél a sok jelzés miatt elbizonytalanodom, hogy merre tovább, kb. 30 perc alatt találok rá a helyes útra. Innen egész jó ütemben haladok fel a Kendig csúcsára (ahol jó nagy szél és szép kilátás fogadott), majd onnan a Hörmann-forráshoz. Itt egy alma ízû üdítõital a jutalmam, hogy eljöttem idáig. Kis pihenés, majd irány lefele Velem. A Szent-Vid kápolna még így éjjel is tetszett, jó lenne nappal is egyszer visszatérni. Velemben viszont elvétem a jelzést, rossz irányba indulok a „sárga patkó” jelzésen. Szerencsére meglátok egy falut a közelben, amirõl gondolom, hogy esetleg Kõszegszerdahely lehet, és láss csodát, az is! Csak a turista utat nem találtam meg, így kb. végig Gyöngyösújfaluig mûúton mentem, ami nagyon lefárasztott. Ismét hívtam a rendezõket, hogy mégis merre keressem a Holdfényliget ep.-t, készségesen el is magyarázták, de még így is nagyon soká tartott, mire végre odaértem. Itt is pihentem egy fél órát, majd újult erõvel (most már a helyes úton vagyok!) nekivágok az utolsó kb. 13 kilóméteres etapnak. Hamar házak közé (Perenye) érkezünk, az út túlnyomó része innentõl ismét aszfalt. Hozzácsapódok egy társasághoz, hogy biztosan ne tévedjek el az utolsó kilométereken. Szerencsére nincs már több eltévedés, hajnali fél 6 körül, 22 óra 46 perces menetidõvel sikeresen beérek a célba. Itt elõször kb. fél órát egy karosszékben töltik, próbálok pihenni, aludni, egy kicsit kiengedni. Csak ezután csoszogok el az enni-innivalóig. A babgulyás olyan tömény, hogy szó szerint megáll benne a kanál, de így a jó. :) Ezután indulás a vasútállomás felé, vissza Pestre…
|
